Magyar állampolgár szívatóval indul – írtam néhány hónapja egy más ügy kapcsán. Akkor is, most is arra hívom fel a figyelmet, hogy mik azok az ügyek, amik a politika felső régióiban mozgók figyelmét elkerülik, viszont megkeserítik az itt élni próbálók életét.
Jóindulatomat igazolandó, mindjárt mentséget is keresek az alábbi történet szereplőinek, vagyis a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK). Budapest tömegközlekedési hálózata jó, de legalábbis nem rossz a hasonló méretű városokkal összehasonlítva. Ez a hálózat több mint 100 éve épül, és az első 70-80 évben szó sem volt arról, hogy mozgássérültek kerekesszékekkel, vagy kisgyerekkel közlekedők babakocsival akarnának utazgatni, eljutni A-ból B-be. A felszínen közlekedő járművek esetében még csak-csak változik a helyzet, több járaton vannak már kerekekkel is használható buszok, villamosok.

Hanem a metró változatlanul elérhetetlen – ez azért is baj, mert a legtöbb helyen megszüntették a párhuzamos felszíni közlekedést, így aki mondjuk Kispestről akar a Kálvin térre menni, az vagy végig gyalogolja (végig hajtja a tolószékét) a kb. 10 kilométeres távot az Üllői úton, vagy bonyolult logisztikával, a várost megkerülve közelít. De nincs jobb helyzetben az sem, aki mondjuk Újpestről akarja megközelíteni a Nemzeti Múzeumot, ami szintén a Kálvin tér közelében van.
A legrosszabb a helyzet az 1-es metróvonalon, vagyis a kismetróban. Kevesen tudják, hogy ez az Andrássy út alatt járó földalatti volt az európai kontinens első metrója (a londoni már létezett) – 1896-ban adták át. Nem is klasszikus metró, nem fúrt alagútban fut, hanem ásott járatban – vagyis közel a felszínhez. Így azután mozgólépcső sincs az állomásain: azt a 31-32 lépcsőt, ami a peronra vezet, minden úrfi és dáma meg tudta tenni, aki a Városligetben akart korzózni.

Mellékszál. Turistaként a világért ki nem hagynám a kismetrót. A Budapest 100. születésnapjára 1972-ben felújított vonalat eredeti, XIX. századi szépségében állították helyre – kivéve a később épült szakaszt, ami a Városliget alatt futva Rákospalota felé teremt összeköttetést. Még nekem, a járatot nap, mint nap használónak is minden alkalommal élmény a gyönyörűséges öntöttvas oszlopok bonyolult ornamentikája, a szervízajtók kecses íve.

De vissza a BKK-hoz. Amikor a céget 2010 körül megalapították, legtöbben úgy véltük: azért van szükség a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) mellé-fölé szervezett intézményre, mert az egyik fidesz-dinasztia ifjú sarjának már gyerekkorában is a villamos volt a kedvenc játéka, jogos igénye tehát, hogy vezérigazgatóként vezényelhesse a főváros tömegközlekedését. (Az 1985-ben született ifjú titán nem vált be: 2014 decemberében leváltották, azóta miniszteri biztosként izéli „a közösségi közlekedés fő irányainak” kidolgozását.)
Hogy mi végre jött létre mégis? Az egyik feladata pl., hogy „megrendelje” az üzemeltető BKV-tól, vagy más cégtől a szolgáltatást. Na, és megszabja a fejlesztéseket. Ja, így már érthető – a korábban a másik tábor kasszáját életben tartó csapat nem elég megbízható: saját kasszafúrókat kell alkalmazni…

Meg a BKK-nál születnek a különböző szabályzatok, rendelkezések. Mint pl. az az „üzletszabályzat-tervezet”, amelynek egyik gyöngyszeme így hangzik: „A mozgólépcsők babakocsival csak abban az esetben vehetők igénybe, ha az utazás során a babakocsi szállításához két felnőtt kísérő van jelen, és a kapaszkodásban nincsenek akadályozva. Ebben az esetben kötelező a gyermeket a babakocsiból kivéve, lehetőleg a gyermek hordozására szolgáló eszközben vinni, a babakocsit pedig lehetőleg összecsukva kell szállítani a mozgólépcsőn.” Vagy a mozgójárdán, a liften… Ja, az nincs.
Most tekintsünk el attól az apróságtól, hogy a kerekesszékben ülők problémájáról egyetlen szó nincs. Ha például egy mozgássérültnek olyan óriási szerencséje lenne, hogy álláshoz jut, nem tudja elvállalni, ha metrón kellene utaznia. Hacsak nem talál minden napra két markos kísérőt, aki segíti. És értsük meg, hogy a BKK-BKV felel az utazók biztonságáért.

De az, aki ezt megfogalmazta, életében nem próbált meg eljutni kisgyermekkel akárhová. Mondjuk nem városi parkba szórakozni, hanem pl. a gyereket elvinni egy szakorvosi vizsgálatra, vagy egyszerűen csak a távolabbra lévő óvodába, bölcsődébe. Nincs autód? Dögölj otthon! (Egyébként akkor is dögölj meg, ha van: miért nem jársz biciklivel?)

Itt szerepelnek olyasmik is, hogy az ettől eltérő „mozgólépcső igénybevétel”-re az állomáson lévőtől kell engedélyt kérni! Na most, a metróvonalak jó részén megszüntették a forgalmi ügyeletet, csak a biztonsági őrök, meg a jegyellenőrök léteznek. Vajon melyikünk próbálna meg „engedélyt kérni” bármelyiküktől is?
Egyáltalán, az egész tervezet példaszerűen mutatja, mi van akkor, ha az állam kezébe kerül egy szolgáltatás?! (A BKV is, a BKK is állami, illetve önkormányzati tulajdon.)

Egy szóval: szivatás. Hogy tudja az az állampolgár, hogy hol a helye.
Értem én, hogy az is állhat a háttérben, hogy a BKV generális utasbiztosítójának ne kelljen mindenféle balesetek után fizetni. Az „engedélykérés”-kor meg alá lehet íratni valami papírt, hogy utazz, ahogy akarsz, de csak a saját felelősségedre!
Részletesebben. Az állami tevékenységet először is átnevezik. Már nem szolgáltatás, hanem „ellátás” lesz a neve. A „szolgáltatást” ugyanis mindenki igénybe veheti, aki fizet érte. És a szolgáltató cég dolga és érdeke, hogy minél többek számára tegye elérhetővé kínálatát. Az „ellátás” meg többé-kevésbé szívesség, kötelezettség kérdése. Ha egy családtagom pl. eltöri a lábát, bevásárolok neki, segítek mosdani, szóval ellátom, amíg szüksége van erre. A gipszelő orvos viszont gyógyítja, a nővér ápolja.
Az állami ellátás sajátossága, hogy fizetni ugyan kell érte, viszont az államtól függ, mit ad cserébe. Igaz, a közüzemi szolgáltatások – a víz, a gáz, az áram, a távfűtés, a csatorna meg a közösségi közlekedés – speciálisak, hiszen a kábel és vezeték rendszerek, utak, járművek adottak. Nem lenne észszerű, ha mondjuk minden gázcég külön vezetéket építene, majd azon szállítaná a gázt a fogyasztónak. A műszaki akadályoktól eltekintve sem lenne valódi verseny – hiszen nem rajtad múlna, hogy kitől veheted a gázt, hanem azon, melyik cég hálózata ért el hozzád. (A kábeltévé szolgáltatásnál ez mindennapos dilemma, mert a cégek saját hálózatokat működtetnek többnyire.)
Így, ha akarod, ha nem, ún. természetes monopóliumok jönnek létre. Amelyeknek, mint tudjuk az a sajátosságuk, hogy áraikat és költségeiket elég szabadon kalkulálhatják, és a legritkább esetben a fogyasztó megnyerése érdekében. (Ráadásul a közüzemek szinte mindenütt kapnak a közpénzből is, az a legpuhább korlátja a költekezésnek.)

Hogy a fogyasztók kiszolgáltatott helyzetét mérsékeljék, az Európai Unióban kitalálták, hogy nem lehet azonos a tulajdonosa a (gázt, áramot stb.) szállító rendszernek, és a terméket eladó cégnek. Ezért is tiltották meg a Déli Áramlat építését: a gázt adó Gazprom ugyanis ragaszkodott ahhoz, hogy a vezeték az ő többségi tulajdonában legyen.
Ehelyett egy cég tulajdonában lehet a hálózat, és az majd annak az eladónak engedi meg a használatát, amelyik a legjobb ajánlatot adja. Amíg ugyanis egy kiskereskedő a boltját, pultját maga veszi meg, addig a közüzemi infrastruktúrát nem érdemes egyetlen kereskedő „boltjául” tartani, mert nemcsak az építése, a fenntartása is iszonyú pénzekbe kerül.
Ha viszont az állam, mint tulajdonos, a kezében tartja az infrastruktúrát, meg az azon eladott termék kereskedelmét (gáz, áram, víz stb.) is, az maga a tiszta, ellenőrizetlen, számtalan visszaélésre módot adó rendszer.

Éppen a telefonszolgáltatásoknál figyelhetjük meg e törvényszerűség igazát. Amíg kábelhez, központhoz volt kötve a szolgáltatás, iszonyú drága volt, Magyarországon meg éppen évtizedet is könyörögni kellett egy házi telefonért a kizárólagosan állami tulajdonú cégnek. 25 évvel ezelőtt, a monopólium feloldásakor 30 ezer forintot kért az első magántársaság egy soron kívül bekötött vonalért (a havi átlagfizetés 8000-10000 forint körül volt). Ma már ingyen percekkel, készülékekkel kecsegtetnek, csak vedd igénybe a szolgáltatást. Az egyetlen rezsitételem, ami annak ellenére is számottevően csökkent az elmúlt években, hogy a korábban nem is létezett internetet is élvezhetem. És a szolgáltatóm sem állami, sőt, egy német multi tulajdonában van.

Ezért hazug alapvetően a „rezsicsökkszilárdok” érvelése az állami tulajdon magasabbrendűségéről –, amiről egyébként a marxista-leninista stúdiumok során lehetett hallani. E hazugságnak nemcsak az így megcsapolható adóforintok az okai. Sokkal inkább a hatalomnak az élet minden területére való kiterjesztése. Mert akadhatnak, akik a kockázatok ellenére is tüntetnek, meg morgolódnak. De ha a kezemben van a vízének az elzárója – vajon akkor is lesz kedve pofázni?

Utóirat: A BKK-nál valaki észbe kapott, mert ahogy most (aug. 4. 13:58) ránéztem a honlapjukra, az üzletszabályzat-tervezet helyett egy közlemény található. Ebben elnézést kérnek, hogy egy „munkaközi” szabályzat került nyilvánosságra, és ígérik, hogy az újabbat is nyilvános vitára bocsátják majd. Reméljük, nem ment el a kedvük a nyilvánosságtól.