Valamikor a puszták koronázatlan királya volt. Öblös hangja megrezegtette a tanya udvarát, elgondolkodásra bírva a rosszban sántikáló embert, állatot. Hatalmas bundájában élő vigyázója volt az ember tanyájának. Néha kapott valami maradékot ebéd gyanánt, de legtöbbször maga kereste betevőjét az elpusztult csirkék, birkák között. Nem bánta, mert övé volt a pusztai szél ,a hóvihar hideg fehérsége, a szabadság. Telt az idő és egyszer arra ébredt, hogy szeme nem látja tisztán a vidéket. Furcsa, fehér tejszerű szivárgott belőle, és szúró, viszkető érzés kényszerítette állandó dörzsölésre. Attól a naptól kezdve megváltozott az élete. A fiatalabb kutyák, de még a rókák is ellopták előle a dögöt, a koncként elé vetett csontokkal pedig már nem bírt az öreg, csorba fogsor. Gyengülni kezdett, csapzott, sovány teste lassan éltetője lett a férgeknek. Kívül- belül rágta a paraziták hada. Aztán egyszer az őrjítő viszketés hajtotta vakarózás közben kihullott az első maroknyi szőr.

Ez volt az a pillanat, mikor tudta, eljött az ideje. Látta már sokszor az öreg kutyák utolsó perceit. Jön az ember a baltával és vége mindennek. Utolsó fizetség egy leszolgált életért. Bujkálni kezdett, kerülte a szemeket, meghúzta magát. Lassan lenyúzta az összes szőrét a kín, a gyilkos viszketés. A meztelenség felfedte csontra aszott testét, melyen itt-ott már legyek rágta sebekben vígan dorbézoltak a nyüvek. Érezte, ahogy élve eszik maradék életét. Ez a vég, gondolta, és már nem is volt olyan ijesztő gondolat az ember a baltával. Lassan, vakon, megadóan ballagott a tanya felé. Aztán megtorpant. Egy apró, ősi hang csilingelt fel benne alig hallhatóan. Nem ezt érdemli. Ő, aki királya volt birodalmának, nem adhatja meg magát. Harcolj, mormogta magának. Menekülj, élj , szólt a lelkébe ültetett örök parancs. És a roppant akarat legyűrte a nyüvektől ,férgektől csontvázzá szikkadt testet.

Útra kelt. Ágak verték gennyben fürdő szemét, legyek kínozták meztelen testét, de ő baktatott tovább. Hajtotta a büszkeség, az ősi harci tűz. Nem feladni, menni. És ment. Sokáig botorkált ,mig egyszer ismerős szagot érzett. Istálló. Bevonszolta magát, és méltóságteljesen készült a halálra. Itt az út vége, gondolta. Nem láthatta annak az embernek a rémült arcát, aki az elhagyott istállóba lépve megpillantotta őt. Nem látta a némává jegecesedett iszonyatot, a hitetlenkedő, gyomrot szorító sajnálatot. Telt-múlt az idő, és újabb emberek jöttek. Itt a baltás, gondolta, és utoljára menekülni próbált. Nem volt esélye. Most, gondolta, mikor elkapták, megfeszült testtel várta a mindent szebbé tevő iszonyú csapást. Nem jött. Bebugyolálták, egy nagy ládába rakták, és életében először nem a saját gacsos lábain útra kelt. Vitték kézben, kocsival, kapott vizet, és még valami nagyon finom, puha valamit is, amit rágni sem kellett. Virslit szereti, hallotta az egyik embertől. Hm. Virsli. Ez nagyon jó zsákmány. Öreg, fogatlan komondornak való eledel. Utazott tovább. Bizony, el is szundikált, mire végleg megállt az autó.

Furcsa helyre került, tapogatták, nézegették, dünnyögtek felette. Aztán betették egy nagy, kényelmes vacokba. Később szurikat kapott (nem is fájt ám egy kemény, öreg fickónak) és sokszor enni. Mondjuk, elég keveset! Nem szabad többet, mondták. Fájni fog a hasad. Micsoda kényes városi pudlinak nézik… Egy igazi kominak nem fáj a hasa. Főleg ételtől… Fürdő is volt. Mondjuk, azt nagyon utálta. Megpróbált csontos fenekét tolva kimászni a fehér vályúból, de legyűrték. És még nevettek is rajta. Tiszteletlen embertacskók. Lassan nem viszketett a bőre, a férgek elpusztultak, eltűntek.

Bubu és Joó István

Emberek jöttek hozzá, beszéltek neki, simogatták meggyötört testét. (némely galádok még a feje búbján lévő négy szál szőrt sem átallották hegyesre pödörni) Egy napon aztán feltűnt valami. Foltokat látott. Fényeket. Mozgást. Tompán ugyan, de biztatóan. A bőrén pihés szőrök bújtak. Hosszú- hosszú idő óta most érezte, hogy él. Elégedetten szundikált. Álmában újra a pusztákon járt. Öblös hangja megrezgette a levegőt. Tudta, álom. De egyszer talán…

A Cerberos állatvédő egyesület védence Bubu. Oldalukon kísérhetitek végig sorsát. (https://www.facebook.com/cerberosegyesulet)

Joó István