A Muzsikás együttest évtizedek óta ismerem. Ez, mint megannyi más hasonló, életkori adottsághoz kapcsolódó tény, nem érdemet, hanem helyzetet, állapotot jelent. Míg más tényeket ma már jobbára történelemkönyvekből ismerek. Ez is egy állapot. A zsinagógabeli koncert lemondása, lemondatása kapcsán pedig úgy érzem, hogy ezek az állapotterek látszódnak összemosódni.

Az együttes honlapján ennyi olvasható az esemény kapcsán: „Sajnálattal közöljük, hogy az alábbi hangversenyt a Muzsikás együttes kénytelen volt lemondani”. A kénytelenség nyilvánvalóan nem önkéntes. Az ok valószínűleg az, hogy jobbára igaztalan állításokkal, mintegy „megfúrták” a fellépést. Azaz a MAZSIHISZ lemondta. A helyzetet Radnóti Zoltán (Zolirabbi) a legtöbb szempontot említve és részletesen körbejárva elemezte. Az írása éppen olyan gondolatébresztő, mint amennyire a hallgatóságra figyelve tudott beszélni évekkel korábban is a zsidó vallás néhány alapvető kérdéséről. Rabbiként, ugyanakkor, ezerszer jobban ismeri azokat a nézőpontokat, amelyek a zsidóságon, a zsidó valláson alapulva teszik lehetővé a kialakult helyzet áttekintését. Amelyben a szervezők megvezetése éppen úgy benne van, mint az LMP emblematikus emberének Schiffer Andrásnak a melldöngető kiállása ebben az ügyben az ifj. Hegedős Loránt képviselte nézetek mellett. Amely legfeljebb azokat lepheti meg, aki Fidesz-vezérrel közös csoportból kiemelkedett Vona Gábor vezette pártot vagy a sokszor a Fidesz balszárnyaként viselkedő LMP-t túl messze helyezte el egymástól, illetve a Fidesztől a politika hazai koordinátatengelyei közt.

S persze a MAZSIHISZ. A maga kiegyezéseivel, vezetőinek gazsulációival, ki nem állásával, és hasonlókkal. Mint például azzal, hogy teret engedtek Orbán antiszemita megnyilatkozásának egy zsidó temetőben, és utólag is hallgattak. Most azonban példás gyorsasággal reagáltak egy, a Népszavában megjelent olvasói levél levélre, amely Petrás Mária szélsőjobbos kötődéseit elemezte. S amelyek egy részéről kiderült: nem egészen igazak. Miközben a vitákban előkerült a Muzsikás együttes énekesnőjének szinte minden fellépése, és „természetesen” annak a férfinek a szélsőséges kötődése is, akivel együtt él. Erőteljes vitákat generálva több internetes fórumon, hogy akkor most ki is az ostoba, ki lépett helyesen, és ki helytelenül. Jórészt névtelenül, nick-nevek mögül lövöldözve. Felállítva az unalomig ismert, és a többséget legfeljebb a közöny egyre mélyebb mocsarába taszító szekértáborokat.

Miközben az ember személyes történelme fentebb említett állapotterek összessége. A személyes és a történelemkönyvekből, családi hagyományokból ismert mozzanatok mozaikja. Ennek egyik kockája jelenleg az az olvasói levél, majd a szinte anonim megjegyzések hulláma, amik megtöltötték az étert. Mintha elfeledkeznénk arról, hogy a különböző eseményeket önként lekáderezők a történelem nem egy korszakában igencsak önként váltottak színt, és csak a szemlélet maradt. A pillanatnyi hatalom, vagy a pillanatnyi személyes indíttatás okán megmondani valakiről valamit. Szinte mindegy, hogy mit. VALAMIT. Csupa nagybetűvel. A Muzsikás-ügyben óhatatlanul felmerül, hogy megjelentek a káderezők, a feljelentők, a feljelentőket lekáderező megfigyelők és az őket megfigyelő feljelentők. Igazi nemzeti hagyományként. Bár, most, az olvasói levelet nem anonim szerző, hanem egy „Lovas Tamás Budapest” szignó jegyzi. Azért, bárkit is takar a „Lovas Tamás Budapest” aláírás erősen gondolkodóba esnék, ha futnom, ha bújnom kellene. Reá, például, egész biztosan nem bíznám magam.

Neki azonban még lehet biztos karrierje az eljövendőkben. Egy országban, ahol épül a nagy testvér hálózata, ahol önkéntes határvadász mámik nyomdokában halad a hatalom, ahol már évekkel korábban rúgtak ki tanárokat azért, mert az őket megfigyelő nem találta elég ájtatosnak az arcukat, kellenek a káderezők, mint egy falat kenyér. Mert ki más szólna egy rendezvény szervezőinek? Még ha kicsit meg is vezetve, hangulatot keltve. A szervezőktől meg miért várnánk el, azt hogy a műsor összeállításánál mérlegeljenek, egy kapott plusz információt pedig ellenőrizzenek? Az olyan időt rabló és izés lenne. Meg miért pont ők? Vagy miért pont egy szerkesztőség? Elvégre, amikor a horgosi kamut vették át a portálok, akkor sem burjánzott túl a szerkesztői felelősségtudat.

Úgyhogy még tiszta szerencse, hogy vannak, akik kötelességüknek érzik, hogy látcsővel kémleljék a határokat, olvasói leveleket írjanak, és figyeljék az ablakukból az éjszakai utcát. Igaz, ők akkor is leveleket írtak, és az ablakból figyelték az utcát, amikor azokon embereket hajtottak, mint barmokat a vágóhídra, a Dubna-partra. De mennyivel egyszerűbb levelet írni, mintsem aktív bojkottot hirdetni. Megszervezve, hogy ne menjen senki el egy koncertre, aki nem ért egyet a fellépőkkel, a szervezőkkel. De szólni VALAKINEK, és aztán csendben figyelni a gesztenye kikapirgálását nyilván sokkal kényelmesebb, mint odamenni, és tenni VALAMIT.

Éljenek tehát a káderezők, a feljelentők, a feljelentőket lekáderező megfigyelők és az őket megfigyelő feljelentők. Közönyösen. Gyáván. Sunnyogva.