Komoly anyagi problémák Torontóban
A brit The Economist című hetilap három szóban foglalta össze Torontót, Kanada legnagyobb városát: “szép, de sóher.” Toronto önkormányzatának 575 millió dolláros deficitje van és a pénzhiány megnehezíti a város által szponzorált szolgáltatások fenntartását. Éppen a napokban rázta meg David Miller, a város polgármestere alaposan a torontói lakosságot amikor elmondta, hogy a Sheppard-Yonge és Don Mills közti metróvonal bezárását fontolgatja a pénzhiány miatt. A 6,4 kilométer hosszú vonal összesen öt évvel ezelőtt kezdte el működését és megépítése 1 milliárd dollárba került. Egy 25 centes vonaljegy áremelkedés is valószinű, mely a buszra és a metróra egyaránt vonatkozik. Adam Giambrone, a torontói tömegközlekedési vállalat (TTC) elnöke szerint a helyzet “nagyon traumás” és elmondta, hogy a tömegközlekedés számára “ez a nap volt a legsötétebb az utóbbi 10 évben.” Szeptemberben dönt Toronto önkormányzata a Sheppard metró sorsáról, de a legtöbb elemző szerint a bezárás túlságosan drasztikus lenne és nem valószínű, hogy elrendeli a városháza.
Ha nem volt elég a tömegközlekedés körüli nehézség, elképzelhető, hogy a torontói lakosság az ingatlanadó 10 százalékos emelésével is számolhat, ugyanis Miller polgármester szerint ez hozzájárulna a költségvetés helyreállításához. Toronto problémai a kilencvenes évek elején kezdődtek el, amikor a kanadai föderális kormány részben úgy talált megoldást saját államháztartási hiányára, hogy csökkentette a tartományoknak átutalt pénzt. Ontario tartomány pedig úgy reagált a föderális kormány megszorításaira és az elvonásokra, hogy a városi önkormányzatokat bízta meg a különféle szociális szolgáltatások finanszirozásával. Torontó ezeket a programokat az ingatlanadóból származó bevételből probálta fenntartani.
Most Miller azt akarja elérni, hogy Ontario kormánya vállaljon pénzügyi felelősséget a szociális programokért és egyben adjon több támogatást Torontónak. Miller egyik ötlete az lenne, hogy minden hat centből amit Ontario beszed a 6%-os tartományi ÁFA-ból, adjon vissza egy centet a városoknak. Egyes elemzők szerint azonban van egy másik megoldás. Torontó bevezethetne egy külön forgalmi illetéket azok számára, akik személyautóval akarnak közlekedni a városközpontban. Ez a megoldást nem csak, hogy segítené helyreállítani a költségvetést, de a légszennyezést is mérsékelné.
Torontó jelenlegi lakossága 2,5 millió. A külvárosokkal együtt pedig 4,7 millió a térség lakossága.
-Á.C.
Comments are closed