A napokban kesztyűket, téli kabátot, csizmát és sapkákat gyűjtöttünk egyházközségemben azok számára akik Afrikából érkeztek Kanada fővárosába, hogy egyetemen tanuljanak. Rémtörténeteket meséltünk a már téli hónapok puszta gondolatától is megdermedt afrikai egyetemistáknak arról, hogy mire számítsanak a kanadai hidegben. Voltak közülük olyanok, akik még soha nem hordtak kesztyűt, így demonstrálni kellett, hogy miképpen kell azt felhúzni. Horrorisztikus, ugyanakkor valóságos képet festettünk a kemény és hónapokig kitartó mínuszokról. Most – amikor Ottawában rekorddöntő plusz 14 fokra ébredtünk december 24-én – biztonyára azt gondolhatják, hogy milyen szerencsétlen nyúlbélák lehetnek ezek a kanadaiak, ha ilyen „telek” miatt riadót fújnak.

Rikitó zöld karácsonyunk lesz idén Montreálban, Ottawában, Torontóban és szerte dél-Ontario és dél-Québec tartományokban. Egyik ismerősömmel viccelődtem, aki velem szögesellentétben hiányolja a Kanada legtöbb regiójában majdnem mindig bekövetkező fehér Karácsonyt. Karácsony előtt egy héttel jelezte, hogy mivel ő az észak-Ontario-i Timmins településről származik, itt hagyhatja a „trópusi” Ottawát és egy igazi fehér Karácsonyt élvezhet majd. Ma reggel megnéztem kiváncsiságból a timminsi időjárást. Egy langyos plusz 7 fokra ébrednek. Pech…

A legtöbb kanadainak idén szokatlan az, ami egy magyar, vagy európai számára teljesen standard Karácsonykor. Az ünnepek alatt általában azt keressük ami ismerős és otthonos, ami nem zökkent ki minket egy ismeretlen és esetleg zavaró új valóságba. Az idei évet a menekülthullám tematizálta–az a több mint egy millió ember aki ott hagyott mindent ami ismerős és egy számára új világ felé indult–egy sokszor veszélyes, könyörtelen úton menetelve egy számára ma még csak képzeletbeli, világosabb jövő irányába.

A migrációval járó magányosságot és aggodalmat – a barátok, családtagok és ismerősök nélküli létet egy idegen városban és országban – több százezer magyar is jól ismeri. Előttük pedig több millió járta be ugyanezt az utat, amikor a kései tizenkilencedik és a huszadik századokban Kanada préri tartományainak széljárta és végtelen síkságain találták magukat, vagy éppen a dél-Ontario-i Dohányvidéken, a rideg Winnipeg városában, később pedig Montreál St. Lawrence Boulevardján, vagy Torontóban a Spadinán.

A családtól és az otthontól elszakadt első Karácsony mindig nehéz. A migráns, vagy menekült körül zajlik az élet: családok készülődnek, ajándékokkal és ünnepi koszttal megtelt bevásárlóköcsikat tolnak a parkolóban. Az utcákat járva minden második családi ház pompás fényekben és színekben úszik.

Idegen és egyedül lenni egy új városban és új világban az ünnepek alatt, olyan mint amikor a sötét, esős utcáról benézünk egy kivilágított, kidíszített, hangulatos üzleti kirakatba – egy koreografált, kívülről ideálisnak tűnő világba, amihez mi még nem tartozunk. Csak passzívan és bizonyos távolságról szemlélhetjük a színeket és a mozdulatokat…és esetleg reménykedhetünk, hogy egyszer majd mi is belépést nyerünk ebbe az új világba.

Békes, boldog Karácsonyt kívánunk olvasóinknak. Idén különösképpen azokra gondolunk, akik egy új valóságban, távol, családjuktól és barátaiktól töltik első karácsonyukat az idegenben.