Így omlik össze a kanadai dollár…
Tizenhárom éves mélypontra süllyedt a kanadai dollár a héten és néhány elemző szerint az év második felére már csak 59 amerikai centet érhet egy kanadai dollár. Egy kanadai dollárért már csak 68 amerikai centet kaptunk. A zuhanás az olaj világpiaci árának folyamatos csökkenéséhez köthető. Most derült ki igazán, hogy mennyire olaj-függő Kanada gazdasága. Éppen ezért egyre többen petrodollárnak becézik Kanada nemzeti fizetőeszközét.
Nincs olyan kanadai aki nem érzi meg személyesen a dollár értékének drámai mértékű esését. Az import gyümölcsök és zöldségek árai tíz százalékkal emelkedtek az elmúlt 6 hónap alatt. Fontos megjegyezni, hogy a kanadaiak által elfogyasztott gyümölcs és zöldség több mint 80 százaléka import termék, elsősorban az Egyesül Államokból és Mexikóból. De a hústermékek árai is emelkedtek – átlagosan 5 százalékkal.
A kanadai dollár értéke 16 százalékkal zuhant egyetlen év alatt az amerikai dollárral szemben. A kanadai dollár 1970 óta szabad árfolyamú, azt megelőzöen az amerikai fizetőeszközhöz volt kötve az értéke. A kanadai dollár értékvesztésének jelenlegi folyamata a leghosszabb ideig tartó lejtmenet a nemzeti fizetőeszköz történelmében.
Kanada részben azért vészelte át aránylag jól a 2008-as pénzügyi és gazdasági világválságot, mert az olaj értéke magas volt és az akkori konzervatív kormány egyre inkább úgy építette fel Kanadát a világ előtt, mint szuperhatalom, legalábbis ami az energia szektort illeti. 2007-re a kanadai dollár értéke meghaladta az amerikai dollárt értékét–először kaphattunk 1,10 amerikai dollárt minden kanadai dollárért. Ezt követően 2010 és 2013 között a kanadai és amerikai dollárok lényegében egyenértékűek voltak.
Ezért is olyan drámai a mostani, 68 cent alá történő esés.
Az egyetlen megoldás a gazdasági diverzifikáció lehetne, másképpen Kanada valutája is pont annyira olaj-függő lesz és marad, mint az orosz vagy éppen a mexikói fizetőeszköz. A liberális kormány a technológia szektort fejlesztené, de ez nem történik egyik napról a másikra.
12:12 du.
Nem vitázom feltételezéseid főbb pontjaival, csak érdemes lenne kontexusba tenni azokat.
Nem csak a Canadai dollár értéke esett az US dollárhoz képest, de majdnem minden más fizetőeszközé is. Ennek nem csak az olaj ára az oka, de a gazdasági élet iránya és az elvárások a befektetőktől.
Kína gazdasága kérdéses a több tíz éves hazudozás után, ez Ázsiára is kihat, Japán még a mai napig sem hozta be a 20 elvesztett év lemaradását.
Európa gazdasága nem kohéziv, a keleti blokk még mindig hazugságokon és korrupción alapuló mocsár, a Nyugat-Európai tőke és kohéziós pénz nélkül csődbe mennének, hónapokon belűl. A menekült probléma minden országban költségvetési probléma, emeli az adókat, a fókusz nem a gazdaságon van és nincs egység. Befektetőknek nem a legkedvezőbb kép.
Afrikátba csak a nagyon merészek és nagyon bűnösek mernek befektetni. Az Arab országokban ugyanaz a helyzet.
Dél-Amerika, Közép-Amerika nem tud megváltozni, korrupció és a hozzá nem értés alacsony szinten tartja ipari és mezőgazdasági fejlődését. Brazilia összeomlik, annak ellenére, hogy világváltó sikerekről irkáltak az okosok 6-8 évvel ezelőtt.
Oroszország egy gazdaságilag „sánta ló”, a rubel a szankciók miatt szinte összeomlott és 30 évvel a Szovjetunió összeomlása után, iparilag gyengébben állnak, ma már nyersanyaggal kereskedhetnek csak.
Meara az USA, atol a befektetők úgy gondolják a pénzük biztonságosabb. lehet, hogy igazuk van, lehet, hogy nem, de emiatt növekedett meg a kereslet a dollár iránt és a rózsás hírek a gazdasági életről, igaz, vagy sem bizalmat keltenek.
Nem kell leírni Canadat, csak jobban kell koncentrálni az ipar, a mezőgazdaság fejlesztésére, kevesebbet költeni „a Muzulmán kultúra” képviselőinek importálására és az ultra-liberalista eszmék bevezetésére. Szép dolog, ha fele a tűzoltóknak nő, fele férfi, szabadnapjaikon előnyös, de nem biztos, hogy a tűzoltásban is jobb eredményt hoz. A kormányra ugyanez vonatkozik.
12:18 du.
Sokba kerül Oroszország térdre kényszerítése…
12:40 du.
” Fontos megjegyezni, hogy a kanadaiak által elfogyasztott gyümölcs és zöldség több mint 80 százaléka import termék, elsősorban az Egyesül Államokból és Mexikóból. ”
A beszámoló cikkből különösen a fenti sorok fogtak meg,és talán köszönhetően annak, hogy magam Texasban élek, vagy még inkább, azért mert nem ismerem eléggé Kanada agrikulturális lehetőségeit, találtam érthetetlennek a gyümölcs és zöldség importálás szükséességét, és okát. Biztosan lesz az itteni tagság Kanadai lakosa közott aki ezt a kérdést jobban megvilágítaná. Előre is köszönet a fáradságért.
2:58 du.
Chris elmondtad: diverzifikálás, most mit látunk a hosszú konzi idiótizmus eredményét: államcsőd, egy termékre (értéktelen nulla hozzáadott értékű termékre) alapozott egy nemzetgazdaságot, kiscsoportos óvodások jobban építenek homokvárat mint a kapitalizmus baromságai:
meggyilkolta a járműipart, meggyilkolta a mezőgazdaságot, feldolgozó ipar nincs, mindennek 2x annyi az ára mint amit a piacon érne, az import források lobby alapon mennek és nem gazdaságossági számítások és az ország érdeke szerint
a Bombardier teljes csődje egy példa, amikoer eljön a rendelés akkor nincs aki megtervezze nincs aki előkészíccse nincs aki legyárcsa, mert szétzavarták a barmok…ki látott olyan barmot aki 35-40 évre gyártat közúti járműveket és amikor legyártotta akkor kirúg mindenkit és 35 évig semmi majd nagyhírtelen kellene de honnan még meg sem csinálták a hálószobákban az új generációt amely képes lenne …van viszont kommunikáció: hablakabradabra a legújabb elektronyos izéken amiket végűl a piac nem értékel annyira mint szeretnék de még van valami profit marzs??? értelmesnek láccó fiatalok selfiket gyártanak cserebogárral és örömködnek rajta a tudásuk nulla a munka frontyán meghalnak de tudnak pléh dobokat kaolapálni meg tépni a guitár húrjait a subway alúljárókban…nagy jövő
kell még 20-38 év mire lesz valami de addigra meg elmegy a hajó, a Trudeau sem normális de még sokan nem tuggyák a lobbystákat kellene lelődözni gépágyúval és végre megfizetni a dolgozót és fizessen adót mindenki
mikor lesz januárban Ontario-ban friss paradicsom melegházból a tűgeothermál fűtés ingyen van (na jó majdnem ingyen, kell hozzá ész)
vicc: gyermek az attyának mi használunk laptoport, okostelót, és sorolja a többi értéktelen kütyüt, ti mit használtatok apu? (és vigyorog hozzá)
és az atya: mi fiam az eszünket használtuk
4:13 du.
Érdekes, hogy Magyarországon az olaj árának csökkenése a gazdaság fellendülését eredményezte.
4:18 du.
De gondolom majd a kanadai bohóckormány tesz ez ellen valamit. Gondolom értenek hozzá attól függetlenül, hogy tagjait nem képzettségük és tudásuk alapján választotta az elnök, hanem statisztikai adatok alapján.
5:18 du.
tropa
hogy jön maga ahhoz hogy egy olyan ország kormányát ” lebohócozza ” mely országhoz képest az Árvalányhajland kb. a mikroszkópikus méretekben mutatható meg csak ?
Szerencsétlen idióta..
5:24 du.
idióta Tropa
Persze hogy álfellendülés tapasztalható , mikor az olaj és földgáz jelenleg tapasztalható hazai és világpiaci árrését ellopták imádottjai. Mi meg fizetjük a jó drága benzint és gázt.
A ” rezsicsökk” révén ugyan löktek valamicskét a jónépnek , de a pici veszteség busásan megtérült azon hogy Marinéniék Biharban meg más helyeken sírva csókolgatják a maga imádottjainak lábanyomát , mert havonta megmaradt nekik egy doboz cigire való.
A gazdasági „holdudvar” pedig ál-GDP növekedést hirdet az ingyenjött horibilis pénzek révén.
5:30 du.
Gyula Bognár :
Gondolatban megtapsoltam összefoglalódat.
Még csak annyit tennék hozzá :
Általában ( hoszabbtávra ) az a jó a Világnak , ami jó az USA.-nak.
Ezt tapasztaltam.
Pedig istenverte rohatt materialista vok.
5:34 du.
A cikkhez is hozzászólok már..
–
Egyébiránt azt vettem észre , hogy Kanadai Dollár nagyon kezdte behozni az USA Dollárt , az utóbbi években.
Ez nem volt jó nekem mert gyakran vásárlok Kanadából.
Az inga leng kérem…csak az USD ne lenne már olyan erős a Forinthoz képest 😀 😀 😀
Ráadásul az USPS piszokul felvitte az árait a Válság után , rendesen akadályozva ezzel a nemzetközi kiskereskedelmet.
Viszaállhatnának már a régi kerékvágásba…(nem fognak) .
1:27 de.
@geyza neked emigrálnod kellene a zusába amilyen gyorsan csak leheccséges, hogy élvezd…és te honnan tudod, hogy kinek mi jó? kimozdúltál már -valaha- alsórántottafalváról nagykecskési közeléből?
10:09 de.
Mivel Kanadának az olaj a fő pénzt hozója, annak köszönheti, hogy az olaj ára nagyon lement a konkurens olaj termelő árai miatt.Mivel a bőség leviszi az eladási árat, ez természetes.
AMi meg az ipart illeti, nemcsak Kanadában, UsA-ban zuhant nagyot, hanem Európában is. Mivel a gyárak megszüntek. A kinai, pakisztáni olcsó árakkal: ruha, elektromos készülékek stb.nem bír versenyezni.
T.i. míg Kinában 10 cenetet keres egy munkás naponta, addig nyugaton a munkabérek toronymagasan vannak.
11:04 de.
Bocsánat az állhatatottságom okából. Miután végigolvastam a hozzászólásokat amelyek ugyan rávilágítottak Kanada néhány ügyes bajos dolgáról, sőt még egyébb országokat is érintettek a térség bajkeverőiként, de eredeti kérdésemet továbbra is misztikus köd takarja. Tudom, hogy egy ország gazdasági életét több tényező alkotja, még a kert és mezőgazdaságon túl is. Valójában az említett téma csupán egy ” szinfoltja ” a teljes képnek mégsem logikus, hogy egy meglehetősen széles területen fekvő ország ne tudja ellátni zöldség, és gyümölcs termékekkel területének mértékéhez viszonylagosan gyér lakosságát. E sorokat őszinte személyes kiváncsiságból írtam.
11:45 de.
Kanada egy rendkívül gazdag és relatív nagyon jó adottságokkal rendelkező gyarmat. Evvel ellentétben egy rendkívül idióta kormánya van, minden szinten. Egyeznem kell avval, hogy itt minden a lobbik érdekvédelméről szól viszont a probléma, hogy itt nemzet tudat nem létezik, mivel ami nemzet volt az sikeressen kiirtották és a maradékot rezervátumokba zárták és most „élvezhetik” az életüket adómentessen. Nem hiszem, hogy létezik még egy nagyobb képmutató ország mint ez. Kanadának rengeteg olaj és gáztartaléka van és ha csak annyit tennének meg, hogy felszámolnának minden semmirevaló tagságot(opec, nafta, nato, stb.) akkor egy igen erős ország lenne. Ez mellet Kanadának rengeteg természeti kincse is van amit Harper „sikeressen” eladott a kínaiaknak egy renkívül kedvezőtlen szerződéssel ami miatt a jövő generációja fog szívni. Mellesleg ezért volt annyira sürgős nekik, hogy hatályba léptessenek külömböző alkotmány ellenes törvényeket mint pl. c51 és a többi. Természetessen még ezmellet történtek más hasonló esetek de mint máshol, itt se mennek az igazán bűnözők börtönbe mert egy erős lobbi áll mögöttük. A zöldség behozatal is arról tanúskodik, hogy milyen béna banda írányítja az országot. A legnagyobb baromság amit többek közt elkövettek, hogy a kanadai krumplit kiszállítják az USA-ba aztán meg vissza veszik az itteni fogyasztók saját krumplijukat feldolgozva és jóval magasabb áron. Szóval így működik a kanadai ész. Természetessen más termékekkel is így van. Mondjuk rá gyümölcs termelésre nem igazán alkalmas az ország viszont nagyon sokmindem más megterem. Az ipart természetessen a neolib maffia sikeressen tönkretette a meglévőt meg mindenféle agyon regulációval vegzálja ahogy csak lehet. Ontárióban szinte lehetettlen bármit is tenni mivel a munkahelyek kb.40%-a állami vagy az államnak dolgozik(ami végül ugyanaz) és mivel ezek mind féltik a túlfizetett munkahelyüket csakis egy parazita kormányt fognak választani. Termézetessen ez be fog dőlni mivel nincs olyan kormány ami ekkora siserehadat el tudna tartani az adófizetők pénzén. Szóval nagyon nagy gondok vannak itt és nem nagyon beszélnak róla. A füvesnek meg sok szerencsét kívánok…mert más nenigen fog rajta segíteni…
11:46 de.
Alex Schlesinger
2016 január 18
11:04 de.
Válasz a kérédésére:
Kanada nagy része hosszú hónapokig fagy és hő alatt van, ilyen a fekvése. Egy aránylag termelő province van ahol nincs nagy tél és a síkabb részen, British Columbiaban. Itt több nagy gyümölcsös létezik és virágzik, de NEM minden fajta gyümölcsöt termel. Például a narancs és más hasonló sem terem itt meg. A többi province viszont igen hideg, a tavasz és a nyár meg nagyon rövid. Talán az alma egy olyan gyümölcs amit sok helyen termelhetnek.
12:32 du.
Kedves Alex Schlesinger!
Bár Figyelő részletesen leírta, hozzátenném még:
Nézzen rá a térképre, és egyértelművé válik maga számára is.
Még a klímaváltozás sem biztos, hogy a mezőgazdasági kánaánt hozza el Kanada számára, mert annak hatásai kiszámíthatatlanok.
Üdvözlettel:
terminus
2:29 du.
Alex Schlesinger
2016 január 18
11:04 de.
Alex részben már megválaszolta, de hadd tegyem hozzá, hogy kanadában inkább al állattenyésztés és a gabonaipar az, ami prosperál.
British Columbiában is mindössze Okanagan megyében van nagyobb méretű gyümölcs és zöldségtermesztés, -bár a telek ottis kemények. Pontosan ezért nem éri meg a melegházak fenntartása. Californiából, Floridából, Mexikóból jóval olcvsóbb beszerezni. Ennek a hátránya az, hogy a leszüretelt termékeket korán szedik le, hűtőkamrákban tárolják, és infrafénnyel érlelik be. Ettől az ízük teljesen jellegtelen, csak nyomokban hasonlít az eredeti gyümölcsre.
BC-ben az Állam nagyobbik része hegyekből áll, így ott a zöldség-gyümölcs termesztés nemigazán járható.
Ontarióban hatalmas területeken vannak gyümölcsösök, paprika, paradicsom, sárgarépa földek, de az nem takarja be 33 millió ember napi szükségleteit.
Húsból, gabonából nincs szükség importra.
3:22 du.
Rodeo36:
A humorod kiváló.
Éleslátásod mindenekfelett.
Miértnem mész inkább képviselőnek Hungaroparlamentbe?
3:26 du.
Figyelő:
Megjegyzem a kínai árúk minősíthetetlenül SZAR minőségűek.
Pár év még ( ha így folytatják ) és ismét keletje lesz a nem-keleti német és amerikai minőségnek , legalábbis a kiskereskedelem terén.
5:22 du.
Geyza
2016 január 18
3:26 du.
Há’ nemtom.. A nagy számok törvénye alapján bizonyára igazad van. Magam részéről kaján kívül alig veszek bármit is, ami kínai gyártmány.
Ám 14 évvel ezelőtt télen jártam odahaza, és egy kínai boltban(túrkáló) vettem egy bársony farmert. Mai napig hordom, pedig orrba-szájjba mosva, hordva…
Szal, nemminden sqar ami vágottszemű..
5:44 du.
@falusi te melyik városból írkálsz? a geothermikus energia olyan, hogy az első beruházás után ingyen van (laktam olyan házban ahol csak az volt és a leghidegebb télben is kellemes, és lehet szabályozni!!!
a mezőgazdaság a gazdag termőtalajok kanada szerte természetes trágyázással az integrált mezőgazdaság a állat és növénytermesztés és a tehéntrágya elektromosságot termel (igaz német rencer de a német itt van toronto tól északra és eladásra van neki árama amit a hydro nem akar megvenni mert kiderűlhet mekkora rablók)
és a melegházban minden megterem még a törpefás gyümölcsök is és mindenből lehet törpefát csinálni, csak nem olajhomokkal kellene foglalkozni hanem olyan dolgokkal amik megfelelő nagyszágú hozzáadott értéket adnak és nem a nyersanyag meg energiahordozók (fossilis) nulla hozzátétele csak az árak mozgatásával van rajta haszon vagy nincs a túltermelési válság belevágott ebbe is a rablásnak mindíg ez az eredménye mindíg az a drága ami olcsó!!!!!!!!!!!!
a kínai termékek meg olyanok amilyennek a kanadai meg az usa megrendelőik kérik és ellenőrzik, ha az északamerikai termeltetőnek (offshore) megfelel akkor te mint vevő befoghatod a cserfest, e’vvan eszi nem eszi nem kap mást 10000%-os profit a lényeg és a többiek nyomorát le sem szarják meg is bukott a konzi párt most majd a trudeau követi ha a status quo-t nem tuggya szétrúgni és úgy tűnik nem tuggya
7:56 du.
….és a kommentem továbbra se jelent meg. Éljen szólás szabadság KMH módra!!!
1:00 de.
Starchild,
vasárnap lustább a moderátor,
mint látod, hétfőre megjelent 🙂
8:04 de.
rodeo36 Azért én nem keverném a kínai áru, és a Kínában gyártatott áru minőségét.
8:57 de.
@illanfair
hogyan teszel különbséget
Made in China
????
9:33 de.
Geyza, a rezsicsökivel Mari néni nyert két-háromezer forintot, feltéve, amire Biharban nagyon kicsi az esély, hogy Mari néninek be van kötve a gáz, és nem kártyás a villanyórája.
Inkább az csókolja Orbán lába nyomát, akinek még a medencét is fűteni kell, és csak a gázszámlája kétszázezer forint.
9:40 de.
rodeo36 Úgy teszek különbséget, hogy ismerem a márkákat amit veszek. Ritkán veszek olyan márkát, amit nem ismerek, vagy nem nézzek utána. Ha veszel például Columbia ruhát, amin a Made in China, Thailand vagy valami felírat van, azt nyugodtan megveszem, mert tudom, hogy felügyelik a gyártást. Ugyan ez van technikában is. Ma már minden ott van az interneten, lehet írni és telefonálni. Természetesen olyan boltban, amit ismerek. Ha lehet márkaboltban, ha nem akkor sem a József városi piacon vásárolom meg. Az IkEA is jót áll az árújáért, akár hol gyártják, és akár hol veszed. Viszont régebben azért esett ki egy VW, mert Mexicóban gyártották. Autóink gyártójának hét gyára van a világban. Akkor vettük meg, mikor megtudtuk hol melyik gyárban gyártják. Mindkettőt Európában, akkor jó. Persze lehet tévedni, de így kevés az esély. Ha igen többet abból a körből nem vásárolók. Ezért van, hogy kedvenc üdítőmet csak konzervben veszem, mert a palackozást más cég végzi. Nem bonyolult, kicsit oda kell figyelni.
10:11 de.
@illanfair
elillant!!! #1./ nem igaz amit írsz
#2./ jól becsaptad magadat
az offshore-nak pont az a lényege amit te tagadsz, a márkák önmagukat hamisíttyák és osztoznak unfair-űl a profiton
ne fáraszd magad…
(kis kérdés neked: mit változtatott a VW minőségén a zusa által keltett botrány?)
11:05 de.
llanfair
2016 január 19
9:40 de.
Tudomásul kell venni, hogy fogyasztói társadalomban élünk, és teljesen mindegy hol gyártják az árut. Mondjuk úgy, hogy rossz, és rosszabb. Legmárkásabb cégek is szándékosan építenek be néhány olyan gyenge minőségű alkatrészt, ami vagy nem cserélhető, vagy nem éri meg cseréltetni. Ez nem márkafüggő, és nem termékfüggő, és nem gyártási hely függő, hanem piaci manipuláció.
Gorenje fagyasztó, aminek a műanyag belső ajtajai 4-5 év múlva önmaguktól elpattannak, a gép árának 15%/db a csere. Hajtóművek műanyag fogaskerékkel, a gép árának 25%, Vagy most a legújabb, a hagyományos izzók élettartamának szándékos csökkentése a legmárkásabb gyártók által, az új tipusúak előretörése érdekében. Példákat vég nélkül lehetne sorolni.
Sajnos, hiába figyelsz a gyártóra. Csak a kritikus alkatrészek megvizsgálásával tudod eldönteni, vagy véleményezni, hogy szerinted mennyire tartós.
12:32 du.
rodeo36 Jó, nem fárasztom magam.
1:00 du.
Don Ovuz Részben igazad van. De nekem bejött ez a fajta vásárlás. Persze lehet az is, miután kényszeres vagyok, ezért sokkal jobban vigyázok a dolgaimra, mint mások, ezért tovább tartanak. Ritkán dobok ki dolgokat azért, mert elromlott, még akkor cserélem, mikor jók.
Gyakorlatilag egy LG mosógépünk romlott el az elmúlt 15 évben, amire a szerelő kidobást javasolt (akkor csak az volt mosószárító éppen, nem olyat akartam). Harmincöt forintból javítottam meg, még most is használja aki megvette.
Nekem nem égett ki a turbóm, nem esett szét a „kettőstömegű”,
a gumit és a féket kétszer annyi ideig használtam, mint ígérték. Még a fogyasztásom is csak 1 tizeddel több, mint a gyári. Értek hozzá, egy nap alatt tönkre tudnám vágni ha akarnám. De nem akarom.
Még a 35 éves NAD erősítőm és KFKI trafóm is működik. Most új márkával rendeztük be a konyhát. (Hotpoint), majd meglátjuk, mire lesz jó. De én nem is várom el, hogy most majd harminc évig jó lesz, tudomásul vettem, mi van körülöttem. De mindig van mihez képest. Nem gondolom, hogy egy Panasonic plazma olyan mint egy LG plazma. Látom, hogy nem.
A ruháim nagy része Columbia. Látom, hogy nem kopik. Amit kidobtam az azért volt, mert hasban összemennek. Nem tudom miért.
De nekem idáig bevált, erre a kis időre már így marad. Már a következő autót is kinéztem. Az a módszerem, hogy nem az új fejlesztést veszem meg, hanem a kifutott szériát, amiről már sokat lehet tudni. Most jelent meg, öt év múlva már tisztán látom, érdemes-e megvenni. A mostanit is az új megjelenése előtt három hónappal vettem meg, mikor már tudtam, mi változik.
1:31 du.
rodeo36 Nem tudom mit változtat a VW minőségén, nem látok a jövőbe. A VW egy nagyon jó autó, csak Magyarországon szapulják. De mit nem? Itt azt tudom, hogy 5%-al emelkedett a Skoda Octavia eladása, és a Skoda Citigot is viszik mint a cukrot. Az új Superbről még nincs adat, a régit szerették. Kimondottan VW-m sosem volt, és valószínűleg sosem lesz. Egyszer majdnem elcsábultam a Jettára, de szerencsére jobbat vettem. Most majd csak azért váltok márkát, mert nagyon tetszik egy másik gyár modellje, és olyan még nem volt.
A VW botrány nem kicsit irányított botrány. Már régen tudták, hogy a normákat nem lehet teljesíteni, most meg csodálkoznak. Ugyan. Egy barátom Volvó mérnök, a botrányra annyit mondott, minden autógyárnak vannak csontvázai, vajon kinek az érdeke volt ez a cirkusz? Itt például egyáltalán nem foglalkoznak a „botránnyal”. Lesz egy update, és nem 170 lovas lesz az autóm, hanem 167. Nem dőlök a kardomba. Az USA meg nagyon szeret pénzt kiszedni másokból, a Samsung mesélhetne. Megteheti, ő az erősebb.
3:35 du.
Falusi
A probléma a következő a kínai termékekkel ( jelenleg ) :
A félvezetőkkel nincs baj , azok amerikai gépeken készülnek és a technológia ellenőrzött.
De ami mozog… hát azok bozony csak eleinte mozognak.
A műanyag-alkatrészek törnek , porladnak , a kapcsolók nem kapcsolnak , az érintkezők nem érintkeznek.
Márpedig egy berendezés nemcsak tranzisztorokból áll.
Textilgyártás biztos jó , bár én a kínai boltból származó zoknit három viselés után eldobhatom annyira rosszak.
A trikók kinyúlnal és elszíneződnek öt kimosás után.
3:43 du.
Rodeo36 :
Ahogy így olvasom a baromságaidat ,
( csak tudnám minek , szélben szállongó használt WC-papírt sem próbál meg senki elolvasni ) ,
tisztára az a „dézsavűm” van hogy valami régi vállalati szemináriumon vagyok , ahol a nép egyszerű , de felkapppaszkodott parasztgyermeke oktatgatja a mérnököket és szakembereket arra , hogy tisztuljon a politikai látásmódjuk.
4:49 du.
rodeo36
2016 január 18
5:44 du.
Nézz már utána, hogy mi a bánatos lócsöcs az a geotermikus energia..
(Kérdésedre: Egy faluban. Victoriának hívják, és ez BC fővárosa. Viszont Ontarióban is lehúztam közel húsz évet.)
8:12 du.
@falusi …victoriafalu, ontario alsó, a geotermikus az teljesen geotermikus tetőtől talpig, nézz utána, ha nehéz első nekifutásra, ha te mindent tucc, akkor asztat is tudod, hogyan lehet a szar CDN-ből jó erőset csinálni, hogy csípje mindenki szemét, most állapo’ttak meg texas meg ontario a szemétről hogy a továbbiakban a szemét is másként lesz, nagy az érdeklődés canada-i eredetű szemét iránt…mi lehet benne?
ugye -kisszivem- ha erős a CDN akkor anak arányában az árak is csökkennek??? vagy netántán tévedek és az árak tendenciájába nem fér bele a csökkenés, a bérekébe meg a növekedés…akkora rés lsz lassan a kettő között mint a Gran Canyon csak olyan nedves…
szóval kiscica ott alsó bowmannville-ből hogy is van az amikor nem úgy van???
8:18 du.
@geyza kis tszcs proli??? szóval mi is az ami nem teccik nekednek vala? canada-ban is van rezsidémon csak nem táncol olyan szépen mint az eredeti… és a hordónkénti elektromosság a hordótól függ, az meg pudvás, kis szellőcskécske és máris összedől 15000, 35000 fogyasztó drágán mekkfizetett hordója és a kóbor elektronyos kutyát sem érdekli, hogy kártérítést kellene fizetni a hordó tulajdonosainak, mongyuk TTC-vel közlekedhetnének és nem prájvet dzsettel és limuz inn al a sok megérdemelt 50 év börtönt de nem kapja???
szóval gájza mi a stájsz??? még mindíg??? és mivel kezeled? baking soda nyersen…katzenjämmer???
3:05 de.
rodeo36 Te mindenkivel hadakozni, veszekedni akarsz? Ez jó?
7:37 de.
@illanfair
nem szeretek veszekedni, viszont szeretem tudtani individuumokkal, ha tévednek, hadakozást is mekkhagyom a kanadai haderőnek az legalább jól fel van szerelve hozzá
7:54 de.
llanfair, azért Geyza is elég csúnyán odamondott.
Attól, hogy valaki mérnök vagy „szakember” (?) még lehet erkölcsileg nulla, politikailag elfogult/analfabéta.
9:11 de.
nem kommentálom, a kanadai dollár is összeomlik meg az önbecsapás is, a több szá kilós málhával érkező elegáns menekültek már senkinek sem kellenek, yellowknife -i rézbánya csökkenti termelést alacsony a réz ára
német hírek:
Lassan, de biztosan haladunk a véres végkifejlet felé!
Egy éve halljuk minden fórumon, hogy akik áttaposnak az európai országokon, azok szegény szerencsétlen, a háború pokla elől menekülő családok. Akik képzettek és fel fogják virágoztatni az elöregedő, megújulni képtelen Európát.
Aki mást mer(t) állítani, az rögvest rohadt fasiszta, antikeresztényként lett megbélyegezve.
És erre mi történik?
Jön egy hiteles figura, egy a beözönlő csürhét segítő német nő. Hónapokig dolgozott köztük és értük. És nem bírja tovább. Mert azt látja, érzi, tapasztalja, hogy amit a német médiában lát, az köszönő viszonyban sincs a valósággal, a nácinak megbélyegzett kirekesztők ellenben a valóságról beszéltek és beszélnek…
Feketén-fehéren kiderült: ezek nem háborús menekültek, hanem az európai jólétet ingyen elvenni akaró csürhe. Ezek nem képzettek, ezek nem akarnak dolgozni, ezek elvenni akarnak mindent. Ezek nem megköszönnek, hanem kijelentik, hogy nekik minden jár. Ezek nem családok, hanem szinte teljes egészében fiatal férfiak. Ezek nem tisztelnek semmit és senkit, hanem erőszakosak a végtelenségig.
A fiatal, migránsokat segítő nő beszámolójából két elképesztő részletet emelek ki:
„A menekültszállás egyik lakója például a visszatoloncolásáról szóló papírt mutatta meg neki. Ő elmagyarázta a menekültnek, hogy ez mit jelent. Ugyanez az ember nem sokkal később egy másik kolléganőjénél teljesen új iratokkal jelentkezett másik néven. A férfit végül nem utasították ki, hanem áthelyezték egy másik szállásra.”
Ennyit Merkel asszony hitelességéről… Arról, hogy kiteszik az országból (és Európából) azokat, akik nem háborús menekültek. Ennek az erőszakos vadembernek papírja volt arról, hogy el kell hagynia Németországot. Amikor ez kiderült, nem dobták ki, nem küldték haza, hanem áthelyezték egy másik menekültszállásra. Tessék mondani Merkel asszony! Ez jogkövető magatartás a német hatóságok részéről? Hogy higgyük el ezek után bármit, amit mond, kancellár asszony?
Tényleg egyszerűbb a médiára és a közösségi portálokra szájkosarat rakni, mint belátni a tévedést?
A másik részlet még sokkolóbb:
„A szociális munkás leírása szerint néhány hónap után azt vette észre magán, hogy már inkább nem hord szűk ruhákat, amiket amúgy addig kifejezetten szeretett. Kizárólag csak bővebb nadrágokat és zárt felsőket vesz fel, sminket pedig most már egyáltalán nem használ, legfeljebb alapozót. Nemcsak külsőleg változott meg, hogy elkerülje a molesztálásokat.”
Itt tartunk. Ehhez nem kell kommentár sem sajnos.
És a „slusszpoén”:
„Ezeket a problémákat hiába jelezték a hivataloknak, semmilyen segítséget nem kaptak. Ha telefonon próbálják felhívni őket, gyakran fel sem veszik nekik a telefont.”
Igen, jól értik! A német állampolgárok adójából fenntartott hivatal nem hajlandó segíteni, megvédeni a saját adófizető polgárait.
Nagy baj van arrafelé, nagyon nagy baj. És minden nap egyre nagyobb lesz…
Illúzióim persze nincsenek. Akárcsak Magyarországon – mint a sittes és élősködő bűnöző „menekültsegítő” Baba esetében – beindul a szerecsenmosdatás iszonyú gépezete. Szegény nőt pedig meghurcolják, kétségbe vonják, kiforgatják a szavait, és tönkreteszik még jobban. Akárcsak azt a szegény olasz lányt, aki segíteni próbált a beözönlőkön és „hálából” többen megerőszakolták. A többi migránspátyolgató idióta pedig ahelyett, hogy segített volna rajta, arra kényszerítették, hogy titkolja el a bűnt, mert ártana az eszmémnek…
Sajnos lassan, de biztosan haladunk a véres végkifejlet felé. Minél tovább tart ez az őrület, annál véresebb lesz a vége.
9:19 de.
Miért nem jellenek meg a kommentjeim??? Már megint megy a diszkrimináció?
9:28 de.
llanfair
2016 január 19
1:00 du.
Igazad van, hogy valami alapján rangsorolni kell. Ez szükséges is, mivel a használható és a bóvli között nagy a különbség.
Nadrág kérdésnél szerintem a szabás iránya miatt megy össze. Ha hosszirányú a vezetőszál a szövésben kereszt irányban megy össze. Ellenkező esetben egy idő után térdnadrág lesz belőle. Én a Mark Spencert favorizálom a ruházatban, mivel nem szeretem a műanyagokat. Vagyis én is kategorizálok valamilyen szinten. Nincs ezzel probléma, csak annyi amiben egyet is értettünk, hogy a világ arrafelé halad, hogy egyre nehezebb elfogadható minőséget kapni.
9:34 de.
Pierre Trudeau ébren álmodik Davos-ban…innováció??? meg University of Waterloo, mialatt a Toronto (Ontario HYdro) képtelen megoldani azt a rettenetes nehéz mérnöki feladatot, hogy egy nagyobb eső vagy havazáas esetleg 25 km/óránál erősebb szél ne szakítsa meg az áramellátást a fél provinciában… duma van habbal de az egész mögött undorító kapzsiság a private sector profitéhsége és a sohasem tett profit sharing, kétszer emeltek árat egy olyan terméken aminek az árát csökkenteni kellett volna és bűntetést fizetni azokn ak akiket napokig esetleg hetekig szolgáltatás nélkűl hagynak, nem érdekel az az érv hogy nehéz megoldani…persz a nemakarásnak nyögés a vége és a leadership meg a kriptában táncol a kanadai középosztállyal és az innovációval
9:58 de.
rodeo36
2016 január 20
9:11 de.
Még egyenlőre nem, vagy legalábbis nem úgy, ahogy megálmodtad.
Most hogy az oroszok is beszálltak a háborúba, a nagyhatalmak elkezdtek valós katonai célpontokat támadni. Mind a kettő. Egyre nagyobb területeket foglalnak el, és egyre érzékenyebb veszteséget okoznak a terrorállamnak. Ha legyőzik, okafogyottá válik a menekült státus. A menekült státus nem letelepedési engedély, az egy másik kategória. Annak más feltételei vannak. Vagyis ha megszűnik az ok, teljesen más szűrési rendszert lehet felépíteni.
A megerőszakolásnál csak nem az állami tévében mutogatott több éves kairói eseményről beszélsz?
A németeknél ugyanis az is megvalósult erőszaknak minősül, ha hozzáérsz neki. Magyarországon ez csak molesztálás, és enyhébb a büntetése. Az hogy a kölni eseményeknél erőszakról beszélünk és nem molesztálásról, azért van, mert a németeknél nincs ilyen kategória.
Vagyis a végkifejlet annyiban véres, hogy háború van az indulási területen. Ha véget ér, no akkor át lehet válogatni őket, hogy ki maradhat. Addig az 1946-os nemzetközi egyezmény miatt veled ellentétben nem lehet gazdaságinak minősíteni a háborús övezetből érkezőt. Ezen lehet rugózni, de minek?
10:40 de.
@ovuz
nem „egyenlőre” (bár te tudod mivel akarod egyenlővé tenni) hanem egyelőre, az magyar a többi levédiai izé
namost akik létrehozták a zisis-t pisis-et, talibánt, meg galibánt, és a alkaloidákat azoknak kellene most fizetni az egész örömünnepet, , mert ugye belepofázni mások belügyeibe és szétbarmolni valamit ami úgy ahogy működött és utána a káoszban halászni (zavaros) az, hogy gipsz jankának nem teccik annak a szaddamhusszeinnek a feje aki eurót akart az olajáért és nem a másik hamispénzt ugyanúgy mint a Gaddafy aki szintén nem akart zöldhasú hamispénzt aszt is szépen most van KAOTIKA a köbön ÉS MINDENKI HIBÁS CSAK csak az nem aki létrehozta… a világnak nyugalomra, vidámságra és tréfákra van szüksége és nem arra, hogy megmongyák neki mit ehet ihat és hogyan és egyáltalán menneyenek melegebb éghajlatra ahelyett, hogy belepofáznának bárki magánéletébe semmi közük hozzá tegyenek rendet a saját a szemétdombjukon elég nagy már
és főleg ne fizettessék meg a többi hülyével aszt amiből nekik hatalmas fegyvereladási profittyuk keletkezett és az egész dili oka ez, nincs termék exportra de van katona meg fegyver hát aszt árúlja lőtávolból ajánlva: eszt kell megvenned mert különben lelőlek
még jó hogy az oroszok kimozdították a holtpontról (örökös háborút akartak csiki csukit arrafelé távol washington DC -től) és most tenniük kell mert a másik bombázza a beruházásaikat
rohadt aljas profitéhség kapzsiság
10:45 de.
hazai lámpa rodeo36 2016 január 19 10:11 de. Erre írtam.
Nem kell velem beszélgetni, de én nem bántottam. Ilyen lekezelő egyszavas válaszokat nem tudok elfogadni. Nekem ez az akut neveletlenséggel egyenlő.
Geyza nem hiszem, hogy erkölcsileg nulla, kemény a stílusa, és nem szorul a védelmemre.
10:48 de.
rodeo36 Nem hiszem, hogy olyan nehéz leírni a nevemet.
11:06 de.
Don Ovuz Én őket. http://www.suitormenswear.co.uk/ Ők donegali írek.
De sportruházatban a Columbia elsőosztályú. Kivéve a cipőit.
11:31 de.
@illanfair, semmi sértő szándék nem mozog bennem, ha félreértetted a tréfát akkor elnézésedet kérem…
kösz az áruismertetőt
12:31 du.
llanfair
2016 január 20
11:06 de.
Nem rossz. Megértem a választásodat.
Én azért kerestem az én választásomat, mivel allergiás vagyok a műanyag dolgokra. Belefulladok, viszketek tőlük.
12:41 du.
rodeo36
2016 január 20
10:40 de.
falusinak illik a stílus, ez gyenge utánzat. Minden ami naggyá teszi falusi stílusát, ebből hiányzik. Kár erőltetni.
12:47 du.
rodeo36
2016 január 19
8:12 du.
Idezsdrága jótezsvérem Tódejó.
Tanittójur fölóvastaja zirásodat, oszt mijutánn abbahatytaja röhögést aszonta, hogy minekünknek hejjesirássi vörsöny kéne tartanunk, meraz titánnok harcza lenne. (Kicsinyég meglepőttem, mer esőre eleddig aszittem, hogya titánn az egy drága vass, de a tanittóur marhára okos, hát tüle efogadom, hotyaz mégiscsakk valami iroverseny lehett külföldijül.
Vótitten vita arrúis, hogy ezzeja cédéenne mitis akartá. merhogyám a plébánosur aszongya, hogy valszeg a (várgyá, ezt lejiratom vele, mer fejbű nemmegy..)Canadian Dairy Network-rű beszész, deja tanittóurmeg aszongya, hogyinkábba (esztis bemásulom)Content Delivery Networkre gondúhattá. Fómerűttmég azis hogy esetlega Computer Dealer News vana bötük mögött, de avvóta zxavaró, hogy eggyiketese tutták a zokossak összepárzasztatnyija termoakármive. Nemát meg neki.
Tod, a kántorunk ammá látott illen termoakármit, aszongya, hogy a kávéjját szokta abba tartanyi hogy kine hűjjön, deja korcsmáros leugatta, mer üszerintemeg a főd besejibű melengetett házakrú van szó, dejazokatmeg termálvizze, amibűmeg Ontárijába nemsokk van. Szal homájosíccsá föl itten minkünket, mer megzavarottunk minda vasóru bábaja mágneses viharba.
Plébánosur aszongya hogy neszójjak, de mussz, mer nemakarnámhogy betőttetlen vággyaid nőjjenek, igyasztán kínytelenn vagyokk.
Toménhogy neház a viszonzatlan szerelemme élni, de legnagyobb bánatodra nemigazán akarnék sema kiscicád, senema kisszived lenni.. Tomén hogy mostanábann má újszelekk fujdogának, deémmá öreg vagyokka vátozásokhó, bára kenyeresjány aszongya nembánná haja féfalu lenne illen.
Szal ettű függetlenű szivessen óvasnánk minkitten még tetüled mer szeressüka zokos embereket. Csakmajda rövidíttíseket boncsad ki mer nemakarnám hajitten a rígi öregek összevesznínek a bötürejtvínyejidenn.
Maj gyere máskoris, mer röhögís közbe jöbbanesik a söris, a boris, mega házipájinkajis.
Kenyeresjány tígedetis csokútat, de montam neki, hogyteja fijjukra hajtassz, hát bánatába most evitte magáhó a kántort.
Szal várgyuk a megtisztülő leveleddet.
Egíssígedre!!
2:06 du.
Rodeo, ezt lehetett tudni az elején is, hogy csak azok indulnak el a törökországi menekülttáborokból, akik nem a legszerencsétlenebb, legelesettebb réteg.
Ezért Merkel asszonyon elverni a port nekem pótcselekvésnek tűnik. Mit kellett volna csinálnia, Orbán mellé állnia Röszkénél egy vízágyúval?
Nem lehet ott akkora sajtó elnyomás, ha január harmadik hetében már mindent tudunk a kölni eseményekről.
2:08 du.
llanfair, én sem hiszem, hogy Geyza ilyen lenne.
Csak próbáltam rámutatni az érvelési hibájára.
2:46 du.
Don Ovuz Az allergia szerencsére nem jött velünk. Ott maradt, jól érzi magát. Igaz, nekünk sem hiányzik. 🙂
3:18 du.
Don Ovuz
2016 január 20
12:41 du.
Donom.. Nála ez nem felvett. Olvassad vissza a régebbi beírásait is.
Minimum Péchy Blanka díjas..
😀
3:51 du.
hazai lámpa 2:06; én se vetem meg a cinikus megjegyzéseket, de ez a tiéd most nagyon ott van, mivel köztudott, hogy németorazágban nincs sajtószabadság és véleményterror van. S ami európában van, arról csak merkel tehet. Nevét adolf hitlerrel párosítják.
5:58 du.
Tropa, volt néhány doktriner liberális, aki rózsaszín szemüvegen keresztül képzelte el a multikulturalizmust.
És?
Ha nincs sajtószabadság, akkor te honnan tudod, hogy miről tehet Merkel? Belenéztél a kristálygömbbe? Te Orbán-simogató.
6:02 du.
elvtársak, minden jót cickomfalváról, menek bedobni egy két kurvaizét stampedliből kifolyólag…
6:44 du.
Érdekes hogy hogy a nácik hirtelen mind ruszkibérencek lettek.
Mint itt ez a Rodeo36 is.
( Persze nem csoda. Genosse Putyin régebben kijelentette hogy neki természetes szövetségese a Jobbik.)
így aztán hantáznak ezek itt ( is ) összevissza mindenfélét a győzedelmes orosz fél-cári haderőről , amelyről tudható hogy a Második Világháború óta nem nagyon voltak fegyveres győzelmei , komoly ellenféllel szemben .
Pláne nem most az ISIS ellen.
Maximum annyit tesznek hogy a helyiek által már amúgy is szarrá lőtt városokat mégjobban porrá bombázzák , míg az USA általában egy bevetésben ki szokott nyírni egy közép vagy felső szintű parancsnokot , minimális polgári veszteséggel.
Nézz utána oroszbarát Rodeo. Úgyis irhattam volna hogy hazaáruló Rodeó de nem akarok itten durváskodni.
–
Ja még annyit : Az USA titkoszszolgálatai már nyomoznak a Jobbik után. Múlthéten hallottam ezt a hírt a hazai médiákban.
Azért nyomoznak utána mert világosan látható hogy paktálnak a NATO ellenségeivel ráadásul nemtudn honnan és kiktól csordogál hozzájuk a pénz.
6:46 du.
tropa:
a TE nevedet ( fennti hülyeséged kapcsán ) meg olyanokéval párosítják , akiknek nincs esze.
7:23 du.
Komolyra fordítva a dolgot:
( Dolgozatot írok )
Véleményem a következő az oroszok hihhetelen hatékony bombázásairól :
–
Legutóbb ugyebár jól lerombolták a szíriai kőolajfinomítókat amihez -hülyék számára érthetetlen módon- nem nyúlt az USA.
Miért ?
Azért kérem ,hogy kevesebb kőolaj legyen a piacon !
Ezzel próbálta a Genosse Putyin kissé felnyomni a kőolaj világpiaci árát ami már mostanra tragikus helyzetbe hozta az amúgy is gyenge gazdaságukat , persze sikertelenül.
Az USA azért nem nyúlt hozzá az infrastruktúrához , mert AZ A SZÍR NÉP VAGYONA és a háború utáni ujjáépítés záloga !!!
Persze most már mindegy. A putyini hadigépezet mindent elpusztít cél és értelem nékül ( pontosabban CSAK a saját céljaik érdeklik őket , leszarják a helyiek érdekeit) , ami csak az útjába kerül.
Amerika minden segítséget megad az IS elleni háborúhoz , kivéve a szárazföldi haderőt. Arra vár hogy azok a rongyfejűek szedjék végre össze magukat és álljanak ki a hazájukért meg a szabadságukért az ellenséggel szemben.
A kurdok szépen nyomják vissza az IS.-t , talán végre Irak is felmutat valamit. Most olvasom éppen hogy az USA jópárezer légibevetésének kezd meglenni az eredménye : kétségbeejtő anyagi helyzetben van az IS.
–
Azzé elég kellemetlen lehet ha pl. valahol megszólal egy hadosztály-szintű katonai rádióadójuk , kisvártatva nehéz rádiótechnikai zavarógépek jelennek meg és láthatatlan mikrohullámú villámcsapásokkal szanálják a készülékeiket stb.
Volt egy magyar stáb a kurdoknál, a fronton.Szabad járásuk volt mindenfelé de mondták nekik hogy ha az USA támogatásával megindul az előrenyomulás , akkor menjenek hátrébb a fronttól. Mire kérdezték : honnan tudható hogy mikor támadnak az USA segítségével ?
A válasz : Ó hát misem egyszerűbb annál : előtte negyed órával teljesen elmegy a térerő 🙂
–
Még egy téma:
Pár hete hallom a hazai médiában hogy MAGYAR KIKÉPZŐKET küldenek a kurd pechmergákhoz hogy segítsék őket a modern hadtudományok elsajátításában.
Ennél a pontnál öntöttem le magamat a kávémmal , a röhögés miatt.
A kurdok kb 300 éve folyamatosan hadban állnak , gyakorlatilag háború az életük.
Hol a törökkel , hol a véreskezű Szaddámmal szemben , most ezekkel a Szaddám-ivadék IS-fattyúkkal stb.
Pedig semmi mást nem akarnak csak hogy végre ismét legyen nekik is hazájuk .
Amit jól elzabráltak tőlük , jóval kisebb hibákért mint amit a magyar nép és urai követtek el Mátyás óta.
7:28 du.
@geyza…nem baj, majd kinövöd vagy kikezelik a gumiszobában, fürtyeid nem egyenesednek?
1:46 de.
Geyza
2016 január 20
7:23 du.
Mondjuk, kicsivel másképpen látom a kérdést.
Nem szeretem Putyint, de szerintem az orosz beavatkozás mindenképpen kellett, hogy elmozduljon a holtpontról az IS kérdés.
Én nem sztárolnám annyira a orosz lépés előtti amerikai segítséget, mert egy-két ember levadászása, és néhány magányos kiképzőközpontnak titulált tanya lebombázása nem eredmény. A toporgás eredménye jelenleg egymillió menekült. A toporgás sem katonai, hanem politikai, gazdasági cél volt, a destabilizált övezetben könnyű a zavarosban halászni.Csak éppen európa már nem tud mit kezdeni a menekült áradattal.
A kutak nem számítanak, mint ahogy Kuwaitban sem számítottak, és újjáépíthetőek. A kút, ha nem Szírek kezében van, nem a szíreknek segít, hanem pénzzel tömi azt, aki kezeli. Sőt, én nem is az olaj árában látom az alap kérdést, hanem a politikai térnyerésben, a befolyási övezetek sakkjászmájában. Megjelenésükkel kicsit nagyobb lett a tét, mint egy-két olajkút. Egy stratégiai pont a térségben. Ezért kezdték csipkedni magukat az amerikaiak is. Jelenleg versenyhelyzet van a politikai befolyás tekintetében, hogy most a dupla segítség okán, melyik befolyást fogadják el a szírek.
5:27 de.
rodeo36:
Te valami ferdehajlamú vagy hogy a fürtyöm egyenesedése után érdekődöl ?
7:44 de.
Don Ovuz:
Pontokba szedném válaszomat:
1
NEM a kutakat bombázták le hanem a finomítókat.
Azok irdatlan nagy telepek hatalmas olajtárolókkal.
A kettő nem ugyanaz.
2
A muzulmán haderő nem nagyon képes hatéknyan dolgozni ha nem áll mőgöttük korbáccsal a nacsalnyik. Előbb azokat kel kinyírni.
3
(és ami a legfontosabb, emiatt kissé hoszabb lesz )
Nem hinném hogy hogy az IS nem rendelkezett csapatlégvédelemmel , már csak azért sem mert szinte bizonyos hogy valakik szállítottak nekik pl. a ruszkiktól, akiknek ma minden mindegy csak pénz jöjjön valahonnan.
Namármost ahhoz , hogy zavartalanul lehessen harcigépekkel repdesni az IS radar-mezői és mélységi légvédelmi ütegei felett, hosszadalmas , sok bevetést igénylő aprólékos rádiótechnikai harcra volt/van szükség.Ezek nem látványos dolgok, megjelenik egy RF-111 vagy valami hasonló gép , egy darabig kőröz és láthatólag nem csinál semmit.Maximum kilő egy két AGM88 HARM rakétát ami egészen aprót robban, azt hihetnők hogy bedöglött.Csakhogy az a rakéta az ellenséges radar-antenna kellős közepében robban, nem hal meg senki de oda a berendezés.
A gép távozása után elektromágneses pusztaság marad visza.
Lehet röpködni a ruszkiknak szabadon a hülye nagy böszme szőnyegbombázókkal és döngetni a mellüket hogy most ők aztán itten rendet raknak.
Aról még nem hallottam hogy az oroszok BÁRMIT is fel tudtak volna mutatni elektromágneses hadviselés terén.
Többnyire az ő eszközeiket verték le az égről vagy tették használhatatlanná a földön az 1967.-es Hatnapos háború utáni időkben.
A mai háborúkban nagyobb jelentősége van a rádiótechnikai hadviselésnek , mint a közvetlen fegyveres összecsapásnak.
Aki nem tudja használni a légvédelmét , nem tud információkat továbbítani , az gyakorlatilag elveszítette a háborúját.
Az IS pont ebben a helyzetben van.
De a legyávult iraki meg egyébb -amúgy jól felszerelt- „harcosok” nem tudnak kellő elszántságot felmutatni ellene.
A kurdok kivételt képeznek de ők kevesen vannak.
10:02 de.
Geyza
2016 január 21
7:44 de.
Drónok területén jelenleg Izrael a favorit. Nekik van a legjobb drónjuk. De ezek apróságok, és nem is lényeges kérdések. Számomra ennél az a bosszantóbb, hogy az amik addig lényegében szimplán engedték terjeszkedni a terroristákat, amíg a stratégiai pontot ők uralták. Vajon miért most kezdtek nyüzsizni?
Szerintem meg a Tyotákat nem a ruszkik szállították, meg az usa fegyvereket sem. Afganisztánban valóban ruszki fegyverrel rohangál mindenki, itt viszont amcsi fegyverekkel.
Jó, az a magyarázat, hogy állítólag a szír hadseregnek hagyták ott, de vagy igen, vagy nem. A politika és a kommunikációja nem mindig van fedésben.
Számomra viszont mindegy, hogy ki milyen fegyverrel rendelkezik. Most már az USA sem bliccelhet. Így két oldalról gyorsabban megroppantható az IS. Csak nem most kellett volna beindulni, amikor a politikai konkurencia is megjelent.
2:38 du.
Na Geyza meg a többi okos…megint nagyot szólt….!
Mi persze nem örülünk más országok veszteségeinek,mivel nem vagyunk hasonlók…sok itteni „jóindulatú”,volt honfitársainkhoz!
2:50 du.
Don Ovuz:
Köztudott hogy az iraki katonák egyszerűen ELADTÁK a feketepiacon az USA.-tól kapott fegyvereket.
A rádióelektronikai harc nem drónokkal folyik.
Az ilyen hadviselésre kialakított gépeken a pilótán kívül egy eletromágneses hadszíntéren harcolni tudó tiszt fogal helyet aki a rádiótechnikai ellenintézkedéseket foganatosítja a ellenség bármely akciójára.
Itt egy kisfilm a Youtube.-ról:
http://www.youtube.com/watch?feature=endscreen&v=WMZxgAJE0L0&NR=1
Azt látjuk hogy az iráni hadihajó radarvezérlésű ( USA.tól koppintott Phalanx-szerű ) gépágyúja lövi a kedélyesen , alacsonyan közeledő amerikai repülőgépet , minden különösebb eredmény nélkül. A gép aztán lazán a hátát mutatja és eltűnik a kékben.
Az ember , aki látja , jót röhög hogy miyen balfékek az irániak
PEdig ez nem vicc , EZ EGY BEVETÉS !
Mindenki biztos lehet abban hogy a gép fedélzetén rögzítették az iráni radar működésére jelemző paramétereket !
Lehet újat koppintani. Ha tudnak.
12:16 de.
Geyza
2016 január 21
2:50 du.
Értelek, csak nem egyről beszélünk.
Ez a videó, meg úgy általában a haderő propaganda nem ad választ arra a kérdésre, miért vakarták évekig a nadrág alját.
A kérdés még ugyanúgy áll, hogy miért kellett megvárni az oroszokat ahhoz, hogy az elhájasodott hátsójukat megemeljék?
Mondjuk azért, mert a menekülők Európa gondja volt, meg egyébként is, jó piac a helyi háború. Ez hasonló szitu, mint a II. V.H. Addig tökölődtek, amíg majdnem későn ébredtek a partraszállással.
Most viszont még a tökölődés következtében a befolyást is elveszíthetik, mert a Szíreknek mindegy, hogy a terroristákat kőbaltával csapják agyon, vagy rádiótechnikai mütyürkékkel, lényeg hogy agyoncsapják. Sőt, a világnak is mindegy. Nem engem kellene győzködni ezekkel a videókkal, hanem a terroristákat, hogy emiatt gyorsan adják meg magukat. Vagy a szíreket, hogy ez kell nekik, mert jelenleg úgy néz ki, hogy a kőbalta áll nyerésre és a Szírek orosz befolyás alá kerülnek. Mi és a világ ebből a versenyből annyit profitálhatunk, hogy eltűnik a terrorállam, és esetleg kezelhetővé válik a menekült kérdés is.
2:09 de.
Marcsi
2016 január 21
2:38 du.
Geyza lába nyomába sem ér fel. Ön csak egy tollpihe itt, akit mindenki félresöpör. Geyzával legalább vitázni lehet, ha valamit másként látunk, de magácska csak egy vicc kategória.
2:11 du.
Öszintén, fogalmam sincs mi köze a magyaroknak a kanadai problémához. Főleg annak, aki nem itt él!
Pl- Gézja, Ilenfair stb,.
2:39 du.
Figyelő Megosztanád velem, mit írtam ezen az oldalon Kanadáról?
Azért jól vagy?
5:44 du.
adminka kedves: ha útáljátok a sztárcsájld-ot akkor mongyátok meg neki, de amit írt az izgalmasPEI-i kolompér helyett ájdahó i kolompér van a mekikben szamárhús és ízetlen zőccségek mellett, még jó, hogy az utóbbi 200 évben nem látogattam meg a meki- t sem…a Tim is gusztustalan ízetlen bűzetlen izéket drágán, aki kitalálta a kukikat aszt beletemetném egy hajórakomány kuki alá olyan csoki bütykökkel együtt, ha nem tudnak sütit csinálni akkó legalább ne legyenek büszkék rája… a TPP meg öngyilkosság és az összes gittegylet: NATO, NAFTA(LIN) CANADIAN CONSERVATIV PARTY, SÖTÖBÖ
6:19 du.
rodeo36:
Jól vagy ?
Innét a fotelemből nézve úgytűnik erősen lefele konyul már az elméd.
Igyál sok boddzateát.
Ugyan semmi haszna de legalább elhitetheted magaddal hogy segít.
Amilyen balféknek látszol innét. A fotelemből nézve.
6:29 du.
Don Ovuz:
Nem a szírek vannak orosz befolyás alatt hanem a Baath-párti tömeggyilkos Asszad-rezsim és annak haszonélvezői.
Mikor csúnyán vesztésre álltak , megjelentek a ruszkik, akik ÁLLANDÓAN destabilizálni próbálnak minden térséget.
Az USA hozzáállásában egy súlyos hiba van:
Állandóan azt hiszik a plitikusai hogy normális emberekkel állnak szemben.
Holott távolról sem.Félreismerik az arabokat , de azok is az amcsikat. Hogy a félreértésekből ki fog győztesen kikerülni , az szerintem nem kétséges.
Ugyanez volt a szitu a II Vilháb idején is a jappcsikkal. A japánok nagyon-nagyon féreismerték az őket kissé félreismerő amerikaiakat. Mi lett vége ? Le lettek atombombázva. Ebből megtanulták hogy mi a szitu.
(Nácik és ultraliberálisok kedvéért hozzátenném még hogy NEM Amerika támadta meg Japánt és nem ő foglalta el a fél Földgömböt.)
6:29 du.
@geyza
cserélj fotelt!!! az sohasem árt… te valami elmekórtani kuruzsló is vagy?
a kutyám néha viszket arra nem tucc valami jófajta „fotelt”
izgalommal várom tudományos foteljeidet, hokkedlivel nem ugyanaz?
6:34 du.
@figyelő te csak fidelj! sok minden ki fog még derűlni de lehet borúlni??? a gájza mindent tud +1 azaz mkint a Honthy Hanna: mindent jobban tud!!!! és micsoda foteljei vannak és a plantateája…én ugyan nem ismerem de ha „ő” mongya akkó’ bizonyos…
magam részéről Earl Grey de az orosz teák is jók, igaz a szamovár nagyon énekel mikor beteszik a … teát… de kérdezzük meg gájzát hátha ő most megolgya a KGST-t és a NATO-t eccerre kis tpp-vel bekrétázva a köreit
6:40 du.
Figyelő Bencsics Nagysosasszony:
ÉN nem szólok bele a kanadaiak dolgába , csak megjegyeztem azt amit közvetlenül tapasztaltam a kanadai Dollárral kapcsolatban.
Ez még nem belebeszélés.
Rasszista vagy vagy mi ?
Aki nem kanadai annak kuss ?
TE viszont nem vagy magyari mégis folyton durván beledumálsz a MI dolgunkba , holott NEKED aztán tényleg semmi közöd hozzá.
Élvezd a lberális demokrácia és az ottani szociális háló örömeit , nekünk meg hagyd meg az avval való kinlódást hogy pl. a Magyar Nemzeti Bank kijelentette hogy 1,5% a hazai infláció , ezért annyival emelték a nyugdijjakat, a bankokban meg gyakorlatilag nincs kamat a betétekre ! 1-2 millió Forintot nem is érdemes berakni mert jóval nagyobb költségek rakódnak rá mint a szaros másfél százalék hozadéka.
Közben tavaly az élemiszerárak olyan 20%-al emelkedtek , ha nem többel.
Szaal szakaggy le rólunk köszike.
6:45 du.
rodeo36:
Sztárcsid barátod -feltételezhetőleg- jó és régi szokásához híven valami náci propagandát folytathatott , ezért lett -feltételezhetően- jegelve a förmedvénye.
Mi ezzel a problémád ? Mit siránkozol ? Légy férfi és viseld összeszorított fogakkal a megaláztatásokat.
( Ha nőszemély vagy , akkor is. Aki nő létére náci , abban legyen férfias tartás.Ahogy azt a Mein Kampf előírja árják részére.)
6:49 du.
@gájza (másoknak geyza) szóval kisapám, a süsüasárkány itt tőlünk délre (tudod most egy része be van terítve friss cocain-nal arról ismerszik) aszongya, hogy a fürdőszoba párt (másképpen bá-iáiá-ath) az rossz akkor már csak a zasszádra kell valamit kitalálni, csak asztatatatatatat nem tudom, hogy mi a bánatos köze van a süsüasárkánynak bárki belügyeihez??? ők úgy eszik a négereket nyersen nem pedig baltimore-i stílusban és floridaiban… japán mit is foglalt el a süsüasárkánytól a zakármelyik VH-ban??? tudtommal semmit mert amit igen ahhoz a süsünek semmi köze sem volt viszont volt neki Los Alamos és tele atommal meg hülye tudósokkal, valamit kellett csinálni vele??? nemdebár
ha nem tudnád ott plantatea mellett két centivel? minden oknak is van oka és a trójai háborúk története lebegjen előtted (nehogy orra essél benne) ott is volt ok, de az oknak is volt oka
szóval tanúlj gájza tente baba tente tanulni tanulni tanulni (lenin)
még talán nem késő hogy megércsed …a zakármit
6:55 du.
@geyza
nem szoktam siránkozni de a te negatív zsenialitásod viszketést okoz
majd a zadminka elmeséli -ha akarja- mi baja van sztárcsájld dal, ha van neki
te itt vagy a segéd ÁVÓ??? az ávódából???
ejnye bejnye …ne keresd a kislapátot benne hagytad a homokozóban a kis kulipintyó alatt amit sikeredett kifaragnod homokból
vigyázz ma már ne fotelj és ne plantateázz, nagyon megláccik
6:55 du.
Rogyionovics Továrisnya 36 :
Látom hogy írsz.
Régebben még értettem a szavaidat , csak a mondatjaidat nem.
Mostmár a szavaid sem hasonlítanak az általam ismert egyik nyelv szavaihoz sem.
Pirézke vagy vitézke ?
7:00 du.
Rogyinyovicská Bárisnyá 36
Dehogynem siránkozol.
Úgy rinyálsz időnként hogy aki olvassa , helyetted szégyenli magát , hogy képes vagy nagy nyilvánosság előtt ekkora hisztériákat csapni a semmiért.
7:38 du.
@geyza, csak nem???
van némi gyanúm geyzaságod ügyében??? ez nem valami 77. álnév és máshol más álnévvel idétlenkecc? hogy te valamit miért nem értesz az legyen a te problémád …szülertési hiányosság???
és sírni szoktál amikor @sírbateszel másokat és mint kosárlabdázó északamerikaiak te is dő hól vagy két sírbatétel között???
kááááááááááááár
és a bagettyeid hogy vannak?
8:47 du.
”
2016 január 24
6:45 du.
rodeo36:
Sztárcsid barátod -feltételezhetőleg- jó és régi szokásához híven valami náci propagandát folytathatott , ezért lett -feltételezhetően- jegelve a förmedvénye.”
Gayza, erre a állítólagos náci propagandára én is kíváncsi lennék, főleg, hogy rólam van szó. Esetleg ecsetelnéd, hogy mi is volt az….Amennyiben erre nincs bizonyítékod, mivel nem is lehet, így az általad beírt szöveg egy ócska rágalom. Nem igazán tudom miért jelentek meg a kommentjeim késéssel(de megjelentek) és nem hiszem, hogy Christopher szankcionál készakarva, habár előfordulhat…de lehet, hogy Ille elvtárnsak van titkos hozzáférése és szivat…..egy szónak is száz a vége, hagyjuk már ezt a hüje nácizást, főleg, hogy nem tudsz találni egy hozzászólásomat ami ilyen jellegű lenne….
5:16 de.
Ragyonivocskijj 36
Idegesnek látszol.
Szedjél be valamit.
Óvd az életedet, bár szerintem felesleges.
Nem kár érte …
5:17 de.
Sztarcsild:
Úgy-e nem képzeli hogy vitázni fogok magával?
9:12 de.
„Geyza
2016 január 25
5:17 de.
Sztarcsild:
Úgy-e nem képzeli hogy vitázni fogok magával?”
Nem, mert nincs miről. A „náci propagandáról” meg továbbra se nincs hír, hogy mi lett volna az….A rágalmazást meg nem én kezdtem…
6:54 du.
Halkan megsúgom nektek hogy, a világ összes nemzeti valutája az 1913-óta magánkézben levő FED kizárólagos haszonszerzése alá van „demokratikusan” rendelve, még az általatok szuverénnek hitt kanadai dollár is, az olajra, a világpiacra de legfőképpen a csúnya oroszokra való hivatkozás egy nagy agymosottaknak legyártott smafu, ezt az általatok folyamatosan lesajnált Magyarországon már az óvodások is tudják!
7:15 du.
mit mit mit tudnak mr az óvodások Magyarországon ??!
(Legutóbb mikor a helyi óvoda előtt vitt utam , a Csip Csip Csóka c. örökzöld szűrődött ki onnan. Dollár-Tallér keresztárfolyamról szó se volt.)
8:53 de.
nanehogymár
2016 január 31
6:54 du.
Ez így van ahogy leírtad. Nagyon jól kitlált gépezet ami hazugságon és csaláson működik egészen addig még valaki be nem dobja egyszer a „csavarhúzót” a megfelelő helyre és akkor az egész gépezet összetöri magát annyira, hogy nem lesz javítható…minden idő kérdése
9:04 de.
sztárcsild szeretnéd már az új Armageddont mi ?
(Olyankor tudnak az erőszakos jellemtelen gazemberek igazán halászni a zavarosban.)
9:28 de.
Geyza
2016 február 1
9:04 de.
Nem szeretnék semmiféle Armageddont viszont ahogy a dolgok alakulnak, attól félek, hogy nem éntőlem fog függni a dolog. Jelenleg minden kormány ezen a bolygón korrupt és gazemberekből áll éspedig azért mert akik mögöttük állnak mégnagyobb gazemberek(habár az ő esetükben már az emberi jellem esetleg megjelenésben mérhető nem pedig tulajdonságban). A „demokrácia” és „szabadság” a mai világban csak elcsépelt szavak és mégis milliók buknak erre a hazugságra. Nem vagyok biztos abban, hogy az ez emberiség nem érdemli meg a világ pusztulást…