Svát hónap 15-e – héberül tu bisvát –, amely ebben az évben a polgári időszámítás szerint január 25-re esik, a zsidó hagyomány szerint a fák ünnepe. A Talmud-ban, Ros HáSáná traktátusban „a fák újéve” néven szerepel, és bölcseink szerint ezen a napon dől el, melyik fa fog fejlődni, nőni, dús gyümölcsöt hozni, és melyik sorvad, fonnyad el, melyiket tépi ki a vihar.

Az ünnep nem kötelez munkaszünetre, nincsenek különleges imák, és fő jellemzője az a kedves szokás, hogy ezen a napon minél több gyümölcsöt eszünk. Főleg olyan gyümölcsöket szoktunk fogyasztani, amelyek Izraelben teremnek, s amelyeket már a Tóra is említ, például szőlőt, fügét, datolyát, gránátalmát, olajbogyót. Európában elterjedt szokás volt tizenötféle gyümölcsöt enni, emlékezésül svát 15-ére. Annak idején kincsnek számított egy narancs: ha megvették a méregdrága gyümölcsöt, csodájára járt az egész család, és gerezdenként ették meg, miközben Erec Jiszráélra gondoltak…

Virágzó mandulafa Izraelben.

Mi lehetne szokványosabb látvány egy közönséges fánál? Első pillantásra úgy tűnhet, nincs rajta semmi, különösebben elgondolkodtató. Mi, zsidók, mégis megtartjuk a fák újévét (svát 15-én), s ez – az ünnepekkel egyébként együtt járó elmélyülésen túl is – hasznos tanulságokat hordoz számunkra.

Nézzük mindjárt az elsőt: a legtöbb növény, köztük a fa is, három fő részből áll. Ezek: a gyökér, a szár vagy törzs és a termés (a héj, a gyümölcs és a mag). Mindhárom résznek megvan a maga feladata. A gyökér teszi lehetővé, hogy a növény megkapja a földből az éltető anyagokat. Kapaszkodóul is szolgál a növénynek, hogy a szél ki ne tépje. Nélkülözhetetlen az élethez szükséges tápanyagok megszerzésében, akkor is, ha a levelek segítségével a levegőből és a napsugarakból is megkapja a növény ezek egy részét. A törzs a tulajdonképpeni fa, amelyen a növekedés és fejlődés pontosan követhető. A fa azonban csak akkor válik tökéletessé, ha termést hoz, amelyben nemzedékről nemzedékre a fajta újjászületésének magva rejtőzik.

Az ember hasonlatos a fához [5 Mózes 20:19.]. Ez a hasonlatosság elsősorban szellemi szemlélettel közelíthető meg:

A gyökér a hit, amely eredetéhez köti a zsidót, s amely folyamatosan ellátja szellemi táplálékkal.

A törzs a Tóra és a parancsolatok; idővel egyre nagyobb helyet foglalnak el, ahogyan a fa törzse és lombozata is egyre növekszik.

De a termés – amely mindennél inkább igazolja a fa létjogosultságát – az ember jó cselekedetei: a tettek, amelyek másoknak is hasznára vannak, s hasonló jó cselekedetek magvát hordják magukban. Összefoglalva: a zsidók gyökerei és a kapcsok, amelyek életük eredetéhez kötik őket, Istenben és vallásunk alapelveiben való hitük. Ha a gyökerek nem kapaszkodnak szilárdan a lélek talajába, hiába a vastag törzs, az ágak, a levelek: a fa nem tud ellenállni a szél erejének. A zsidók növekedése, fejlődése és egész mivolta jótetteik, a Tóra és a parancsolatok betartása által válik láthatóvá. Beteljesedésüket végül a termés hozza meg: a többiek javának szolgálata, nagy nemzeti örökségünk fenntartása. Ahogyan bölcseink mondják: a Tóra első parancsa az újjáteremtés – minden zsidónak gondoskodnia kell arról, hogy legyenek zsidók.

Ember Barát