Halálos iskolai lövöldözés Kanadában – Négyen haltak meg Saskatchewanban
Legalább négyen haltak meg a La Loche nevű észak-Saskatchewan-i településen, amikor egy ismeretlen fiatalember lövöldözni kezdett a 3 ezer lelket számoló elszigetelt település középiskolájában. La Loche Saskatoon városától kb. 600 kilométeres távolságra északra fekszik. A regionális mentőszolgálatok helikopterrel közelítették meg a községet. A négy halálos áldozaton kívül még legalább ketten szenvedtek súlyos sérüléseket a La Loche Community School nevű középiskola Dene elnevezésű épületében.
„Szavak nem tudják kifejezni sokkomat és gyászomat, miután tudomást szereztem a La Loche-ban történt horrorisztikus eseményekről. Gondolataimba és imáimba zárom valamennyi áldozatot, illetve az áldozatok családjait és barátait”–mondta Brad Wall, Saskatchewan tartomány kormányfője.
A gyanúsított rendőrségi fogságban van. Egyes sajtóértesülések szerint az elkövető egy puskával rendelkező fiú volt.
„Ez minden szülő rémálma”–nyilatkozta Justin Trudeau, Kanada miniszterelnöke. „Együtt gyászolunk és szolidarítást vállalunk La Loche közösségével és Saskatchewannal ezen a szörnyű, tragikus napon”–tette hozzá Trudeau.
Körülbelül 900 diák jár a La Loche-i középiskolába és a campus két épületből áll.
La Loche település lakosságának 68 százaléka a Métis őslakossági nemzethez tartozik. Egy további 28% jelezte a 2011-es népszámlálás idején, hogy egy másik őslakossági közösség tagja.
A településen és északi régióban rendkívül magas az öngyilkosságok száma. Egy 2015-ös tanulmány szerint, a Keewatin Yatthe térség öngyilkossági rátája a kanadai átlag több mint háromszorosa.
„Jelenleg La Loche kétségbe van esve. De a közösség általában jól összefog ilyenkor”–mondta Teddy Clark, a Clearwater River Dene nemzet vezére. „Clearwaterben és La Loche-ban egyaránt, legtöbben sokkba estek. Ilyet mi általában csak a televízióban látunk”–tette hozzá a nemzetvezér. A nemzet egy szakmai krízis csoportot állított fel La Loche-ban, amely a közösségben kialakult állapotot és traumát hivatott kezelni.
2:35 de.
Csak kérdezem: Kanadában is annyira liberalizált a fegyvertartás, mint az USÁ-ban?
Mindenkinek joga célpontnak lenni.
5:25 de.
Erről beszéltem kedves Figyelőnek amikor elkezdett rettegni a családos háborús menekültek befogadásától, hogy nem kell szír menekültnek lenni, csak elvetemült és/vagy elmeroggyantnak. Azaz bekövetkezhet bárhol és bármikor borzasztó tragédia őslakosok, fehérek, feketék, sárgák, muszlimok, keresztények, zsidók… etc. által sajnos.
Nyugodjanak békében az elhunytak.
8:28 de.
Kanadában szerencsére korántsem olyan elterjedt és liberalizált a fegyvertartás mint az USA-ban. A fegyvertartáshoz szigorú regisztráció szükséges, valamint kiképzés és átvilágítás. És csak utána lehet legálisan fegyvert tartani.
10:05 de.
DonGolo:
Ebben most nem látom az igazadat.
Szerintem a kézi (marok) lőfegyvertartás joga mindenkit megillet ( ne ).
Csak mert az átlag USA állampolgár nem visel fegyvert , az nem jelenti azt hogy nem FOG fegyvert viseni a hétköznapokon , ha rákényszerítik egyes idióták.
Aztán ha bemegy az elmeroggyant valahová lövöldözni , még mielőtt fel tudná emelni a kalasnyikovját , máris lepuffantják mint a nyulat.
Ez , vagyis az önvédelem, alapvető emberi jog…szerintem.
Aki gyilkolni akar , azt nem fogja zavarni az , hogy nem lehet fegyvert vásárolni és tartani. MEgveszi a feketepiacon és kész.
A „tisztaszemű” Mr. Obama ezen (is) akar jelentősen változtatni , remélem jól pofára esik.
2:40 du.
Nyugodjanak békében,részvétem a hozzátartozóknak!
Remélhetőleg egyedi eset,nem úgy mint Amerikában,vagy máshol.
Ha ilyen előfordul meg kellene szigorítani a fegyverviselés engedélyezését(gondolom nem volt…)de esetleg a portai ellenőrzést
is.
Nos itthon ilyen eset még nem volt szerencsére,csak bombariadóval
szoktak (azt is régebben)szórakozni a tanulók, ha dolgozatírás van…de itt nincsenek áldozatok!
Egyes „buzgóknak”,azért nem kellene párhuzamot vonni,politikai megjegyzéseket tenni…. az illegális
migránsok okozta igazolt fenyegetettséggel
el,mert az nagyon szomorú lenne egy országra nézve!
5:31 de.
Kedves Geyza !
„Ha egy színdarabban a díszlet falon, egy szögön ott lóg egy p puska, az a darab során legalább egyszer el fog sülni.”
Az önvédelmet illetően egy ökölharc során talán még igazad is lehetne, de lőfegyver – mindegy milyen – esetén, ahol már az emberélet a tét, ez a frázis ma már értelmetlen. Ezt az „önvédelmi jogot” anno, a XVIII. században szabaddá vált Amerikában, a vadnyugat hangulatának hatására iktatták be az alkotmányba, mely „érvet” tovább nyomatékosított a a szökött és lázadó rabszolgák elleni „jogos önvédelem” is…
Meg aztán, ha megtámad egy másik, joggal fegyvert viselő állampolgár, senki sem garantálja – legföljebb az a Magasságos – hogy te lősz jobban. Viszonyt tény, hogy ha mán mégis eltalált az a csirkefogó – mert ő élt a kezdőlövés előnyével, vagy csak jobban célzott nálad – a zsebedből nagynehezen előkotorászott pisztolyod markolatát büszkén és boldogan szorongatva, abban a tudatban mehetsz át a másvilágra, hogy az utolsó erődből mégiscsak élhettél e több, mint 200 éves polgári „szabadságjogoddal”…
(Ám talán mégiscsak jobb lett volna, ha fedezékbe vonulsz, amíg ki nem vonulnak a helyszínre a kétszáz év alatt, mára már jól kiképzett és állig fölfegyverzett amerikai rendvédelmi erők, akik talán még nálad is jobban értenek orvlövészek és terroristák szakszerű kicsinálásához.)
Tehát, véleményem szerint e törekvésében Obama elnöknek a mai körülmények figyelembe vételével,
tökéletesen igaza van
a „szabados fegyvertartás”
megszigorítása kérdésében…
Üdvözlettel: DG 🙂
8:16 de.
hehehe Don Golo.. 😀
Gyökeresen eltér a kérdésben a felfogásunk , dehát mindegy..
Ha mindenben mindenki egyetértene , akkor uncsi lenne az Élet , nemiga ..?:)
10:49 de.
Christopher Adam
2016 január 23
8:28 de.
Chris.
Az északi régiókban jóval egyszerűbben mennek a dolgok. Ritka az olyan ház, ahol fegyverszekrényben, lakattal zárják a fegyvereket. Törvény ugyan van az engedély kötelezettségére, de pl családon belül nehéz megállapítani, hogy aznap éppen ki lőtt..
On December 1, 1998, the Aboriginal Peoples of Canada Adaptations Regulations came into effect to ensure that the new gun law meets the special and unique circumstances of Inuit, Métis and First Nations Peoples in Canada. These regulations adapt the Firearms Act for Aboriginal gun users who have traditional hunting lifestyles.
Tegyem még hozzá, hogy azokon a területeken a munkalehetőségek erősen limitáltak, magas közöttük az alkoholisták és a drogosok aránya- már az egészen fiataloknál is.
Attól tartok ez a tragédia is ennek a következménye..