Húszezren tüntettek ma Budapesten a Fidesz oktatáspolitikája ellen

2016 február 13 9:02 de.92 hozzászólás

A zuhogó eső ellenére, több mint húszezerre tehető azok száma, akik ma tüntettek a Kossuth térren. A KMH rendszeres magyarországi olvasói közül is többen kimentek tiltakozni a Fidesz oktatáspolitikája ellen, mely politika egyetlen célja, hogy a jelenlegi hatalmat némán és tehetetlenül szolgáló robotokat neveljen, illetve egy olyan társadalmat építsenek, melyben nem létezik a szociális mobilitás és amely kizárólag olcsó munkaerőt nyújt a rendszert támogató üzleti köröknek. A Hivatlanul Hálózat volt az egyik aktivista csoport, melyről egyre többet hallottunk az elmúlt napokban. A szervezet „barbárnak” nevezte Orbán Viktor kormányát és jelezte: nem lehet semmilyen együttműködés a Fidesz-KDNP rezsimmel.

„A továbbiakbab nem látjuk értelmét, hogy bármilyen ügyben a regnáló kormányhoz forduljunk”–írta a Hivatlanul Hálózat a tüntetésen osztott szórólapjában. Arra szólítja fel a magyar állampolgárokat, hogy innentől kezdve forduljanak rendszeresen a polgári engedetlenség eszközeihez: tüntessenek mindenhol, petíciókat készítsenek és szervezzenek helyi ellenzéki csoportokat és köröket saját közösségeikben.

Résztvevők a pedagógusok tüntetésén a budapesti Kossuth téren 2016. február 13-án. MTI Fotó: Kovács Tamás.

Résztvevők a pedagógusok tüntetésén a budapesti Kossuth téren 2016. február 13-án. MTI Fotó: Kovács Tamás.

Tüntetés Budapesten február 13-án. Fotó: Kettős mérce blog.

Tüntetés Budapesten február 13-án. Fotó: Kettős mérce blog.

Galló Istvánné, a Pegagógusok Szakszervezetének elnöke–akit éppen néhány napja próbált lejáratni a Fidesz egyik prominens publicistája, Bencsik András, egy gusztustalan és hazug váddal–kijelentette a szombati tüntetésen, hogy a rezsim tönkretette Magyarország oktatási rendszerét.

„A nagy reform olyan rendszert hozott létre, amely megfosztotta a gyerekeket a tanulás, a tanárokat a tanítás örömétől. A hatalom tudatosan taszítja szegénységbe a felnövekvő nemzedéket. Elfogyott a türelmünk, azért vagyunk itt, hogy közösen kiáltsunk, elég volt, nem hagyjuk! Nem tűrjök tovább, hogy végleg tönkretegyék egy ország jövőjét. Mutassuk meg, hogy nem félünk”–mondta Galló Istvánné, amire a tömeg skandálta: „nem hagyjuk!”

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke a pedagógusok tüntetése előtt Budapesten, a Képviselői Irodaháznál 2016. február 13-án. MTI Fotó: Marjai János.

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke a pedagógusok tüntetése előtt Budapesten, a Képviselői Irodaháznál 2016. február 13-án. MTI Fotó: Marjai János.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke – Mendrey László – is felszólalt. Ő volt az, aki végül úgy döntött, hogy nem tágyal tovább az Orbán rendszerrel, a hatalom által létrehozott kerekasztalon. Szerinte azért kell fenntartani a jelenlegi oktatási rendszert, mert  Orbán Viktornak „és barátainak itt van a kánaán.” Vagyis, pontosabban: a jelenlegi, egyre inkább feudális oktatási rendszer szolgalelkű fiatalembereket igyekszik nevelni, akik csak kiszolgálják a rezsimet és soha nem lázadnak fel az ellen.

„Orbán a hatalom megtartásának a mestere, mindenkit módszeresen megoszt”–tette hozzá Mendrey.

A budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatója, Pukli István is felszólalt, aki elmondta az Orbán rezsimről: „Dackorszakba léptek, nem értik, mi folyik körülöttük, nem szoktak hozzá, hogy nemet mondanak nekik .” Pukli azt követeli, hogy Magyarország GDP-jének 6 százalékét fordítsák az oktatásra, hogy a Fidesz által okozott károkat rendbe lehessen hozni.

Sándor Mária, az ún „fekete ruhás növér,” aki korábban nem volt hajlandó kifizetni azt a bírságot, amit azért szabtak ki rá, mert néhány hónapja ő és kollégái illegálisan lezárták az Erszébet hídat tiltakozásul, arra szólította fel a szombati tüntetőket, hogy 5-percig álljanak néma csendben a Kossuth téren. Ez meg is történt és valóban – öt percen keresztül senki sem mozdult meg a téren. (Ime egy kis ízelítő.)

Hol voltak a kanadai magyar tanárok és közösségi vezetők?

Mint, ahogy arról pénteken beszámoltunk a KMH-ban, Pandur Judit montreáli magyar tanár kezdeményezésére, nyílt levelet írtak alá kanadai magyar oktatók és szimpatizánsok, melyben szolidarításunkat fejeztük ki a magyarországi pedagógusokkal. Valamivel többen mint tizenöten írtuk alá ezt a nyílt levelet Kanadából. De itt kérdezném: hol voltak a kanadai magyar hétvégi iskolák tanárai: akár Montreálban, Ottawában, vagy Torontóban, amikor kiállhattak volna magyarországi kollégáik, valamint a magyar szülők és diákok mellett?

Hol voltak a magyar házak és közösségek vezetői, akik eddig több milliárd forintnyi magyar állami támogatásban részesültek, akár az altál, hogy az Orbán rendszer több mint 600 ezer dollárt pumpált bele az újonnan felépített torontói Magyar Házba, vagy akár úgy, hogy évente száz magyar „ösztöndíjast” küld ki az állam, hogy a kanadai, amerikai, nyugat-európai és ausztrál magyar diaszpóra közösségekben dolgozzanak, gyakran éppen a helyi hétvégi iskolákban, a cserkészetben és a néptánc területén.

A szervezett kanadai magyar közösség mindazok adófizetők anyagi támogatását élvezi, akik ma kint voltak a Kossuth téren. Sajnáljuk, hogy legtöbben még azt a minimális gesztust is képtelenek megtenni, hogy ne egy korrupt politikai rendszert támogassanak végre, hanem a magyar tanárokat, gyerekeket, szülőket és civileket.

92 hozzászólás

  • emberkecskestunde

    Nagyon nagy eredménynek látom, függetlenül a későbbi végeredménytől. A tanarak túlnyomó többsége opportunista hajlamú. Nagyon nagy szó, hogy össze tudtak fogni.

  • emberkecskestunde

    Egy KCSP-s „árából” vehetnének krétát.

  • Valójában nem fogtak össze.
    alsó hangon három pedagógusszakszervezet szólalt meg. Valamint a többiek.
    Unalmas volt, semmitmondó és programtalan.

  • Mijaza ” KCSP ” ?

  • Chris:
    Akiket ” ösztöndijjasként ” kiküldenek , azok véleményem szerint inkább a fogadó ország belső elhárításának az ” ügyfelei ” .

  • emberkecskestunde

    KCSP – Kőrösi Csoma Sándor Program
    A diaszpórákba küldenek ifjú „ösztöndíjasokat”, akik havi rendszerességben küldenek „jelentéseket”, fénylépeket a Kormány Hivatalnak. Nemzeti önazonosság, összetartozás, közösségszervezés.. ehhez hasonlatos lózungok puffognak. Kanadában, ha jól tudom 16 van.
    Kistestvére a Mikes Kelemen Program. Szintén magasztos célkitűzésekkel.(sarcasm sign on)

  • A Körösi Csoma programosok. Véletlenül az elmúlt 2 napban 5-ükkel volt módom találkozni. Ők úgy tűnik, hogy nem tudják, hogy mennyibe kerülnek a magyar adófizetőknek és hogy rajtuk keresztül nyelik el azokat a hatalmas pénzeket, amiről már szó volt.

  • Tünde:
    Hát akkor…nyitott ajtókat döngetek második bejegyzésemmel.

  • Csak tudnám,miért van az, hogy Montrealban soha nem láttam, hallottam „ösztöndíjasokat”!
    Egy másik pont: vajon miért fáj ez az itteni beíróknak?
    Inkább orülni kéne, hogy van ilyen a magyaroknál, hogy kapcsolatot tart fen az anyaország a külföldi magyarokkal.

  • Ott voltam. Áztam, fáztam, de mint a többi sokezer elkeseredett ember, kitartottam. Nem is annyira önmagamért, hiszen nyugdíjas vagyok, hanem gyerekeimért, unokámért. A cikkben leírtak minden betüje igaz!

  • Figyelő
    Vámi István és én is annak örülnénk, ha az anyaország kapcsolatot tartana a hazai magyarokkal.
    Szervusztok, jó estét !

  • Vámi Pista:
    És hány tízezren nem mertek eljönni , mert félnek az állami retorzióktól ?

    Akinek pl. nem lejárt ingatlan-hitele van , jobb ha nagyívben elkerüli az ilyesmit.A falu jegyzője feljegyezheti a nevét és akkor könnyen földönfutóvá válhat családjával, gyerekeivel együtt
    Vagy az akinek a rendőrségi pásztázókamera felvételeiből „mazsoláznak” ki . Az is megnézheti magát ha közalkalmazott.

  • mavtelep

    2016 február 13
    12:59 du.
    Azért 39 ezer magyar akik 57-ben mentek ki, meg akik azóta is mennek, mégis csak magyarok! Arról nem is beszélve, hogy az otthoni magyaroknak a miniszterelnöke.
    Hogy Gyurcsányt szereti esetleg jobban, az más lapra tartozik.

  • Mellesleg, itt is tüntettek múlthéten a pedagogusok, pedig itt nem Orbán a vezér.

  • Ez a kréta,wc papír már unalmas!
    A Kádár rendszerben is állandóan ez volt a téma,a középiskolákban stb már akkor is ezzel foglalkoztak,ez mint egy gumicsont–kormányokon átnyúló probléma . És vajon ki fogja megoldani?
    A szakszervezeti vezető pedig kimondottan jelezte melyik oldalhoz tartozik,a hozott esernyőjével.
    Itt egyesek azt hiszik ma is úgy van mint a kommunista rendszerben: jelentgetnek,felvételekről megfigyelnek,majd behívják őket a jardra és irány :Recsk. De hát ez nem így működik.Ha így lenne nagyon jó tanítómestereik lennének -mert tudvalevő kik csinálták ezeket-,biztos a mai utódaik is segítenének!!!
    De hát ez nincs így – egyesek már megint képzelődnek,azt hiszik mások is úgy csinálják mint ők.
    A szocializmusban is mindenki félt : ezért szervezték a tanárok a gyerekeket a mindenkori állami ünnepekre való részvételre.És aki ott nem működött együtt,azokat valóban földönfutóvá tették.Én ilyenről nem hallottam a mai Magyarországon. Minden rendszer szolga lelkűeket nevel, manapság ezt kimondottan a nagytőke követeli és irányítja befolyási képviselőin keresztül.Lásd a német „újságírókat” akik mi mindent szolgalelkűen elhallgattak mostanság az emberek elől!!!
    Nagytiszteleti Űdvözlettel!

  • mavtelep:
    Ez jó volt 🙂 Nálad a pirospont 🙂

  • tóth péter

    2016 február 13
    2:40 du.
    Gondoltam, hogy a baloldal magából indult ki.
    Azt hiszik még ma is,hogy a följelentések kora van.
    Nagyon sajnálom őket, szerintem ez már orvosi segítséget igényel.

  • Viszont azt én is tudom, hogy a magyar feljelnteni szeret!
    Engem is feljelntettek.

  • Göllner András

    A pedagógus tüntetés jogos. Aki ép ésszel gondolkodik, és odafigyel tudja, milyen válságban van nemcsak az oktatás, hanem az egészségügy, az agrár szektor, az adó rendszer, a környezetvédelem, hogy lopják szét az EU pénzeket, hogy tömik tele a zsebüket az Orbán rendszer csókosai, miközben egyre nagyobb a szegénység, egyre nő az esélyegyenlőtlenség. Aki mind ez ellen fellép, arra ráúszítják az ebeket, a helyi önkormányzatok mindenható „verőlegényeit” (Geyza nagyon jól rátapintott erre) a sajtót, az adóhivatalt, az ügyészséget, a helyi rendőröket, a helyi munkáltatókat, a társadalmi juttatások felelőseit. Aki tüntet, vagy szót emel, a saját és családja jövőjét, megélhetését kockáztatja. Ide „fejlődött” Magyarország Orbán Viktor kormányzása alatt. Ha az EU és a német autóipar nem állná a rablógazdálkodás cehjét, ha a TEK, az ügyészség, a rendőrség, az önkormányzatok, a sajtó, a csúcsszervezetek nem lennének a FIDESZ zsebébe, ha nem lenne az a pár százezer haszonélvező mafiózó, aki mint Kádár alatt, Orbán alatt is végzi a piszkos munkát, és sorra köpi be mindazokat akik ki merik nyitni a szájukat, mindennek már rég vége lenne. Orbán nem a nép, hanem a nép 27 százalékának a miniszterelnöke. A szavazásra jogosultak három-negyede nem rá szavazott. Ezt sajnos a figyelmetlen Figyelő képtelen észre venni.

    Az igazi tragédia az, hogy a magyar politikai kultúrát úgy lezüllesztették, hogy jelenleg csak a jó Isten tudja, hogyen lehetne ennek a népnek talpra állnia, feltápászkodnia ebből a kilátástalan helyzetből. Hol van az ellenzék attól a ponttól, hogy kézbe tudná venni a kormányzást és kivezetné népünket abból a válságból – gazdasági, társadalmi, szellemi és erkölcsi – ahová leamortizálták? Jelenleg sehol. Egyik tüntetésből a másikba tántorgunk. De valahol el kell kezdeni. Ne a tüntetőket, hanem a nafiózókat szapuljuk akik erre a sorsra juttaták Magyarországot.

  • Göllner, az igazság az, hogy a magyar népnek elege van a baloldalból, ezért jött be az egyetlen erősebb jobboldali párt is.
    Ha nem látják ezt be, sajnálatos! T.i. volt 45 éve a balodalnak amit a nép megélt. És nem felejt.
    Ha ma vannak balos pártok képtelenek normális ellenzéket kialakitani, EZ nem a jobboldal hibája.. Itt lehet mindent mondani, de az nem számit egyáltalán.

  • Figyelő 11.56 !

    „Csak tudnám, miért fáj az egyes magyaroknak, hogy mások ösztöndíjat kapnak ahelyett, hogy örülnének neki!”

    Épp a napokban zajlik Budapesten a Szépművészeti Múzeumból fillérekét, Habony Árpád kedvenc miniszterelnöki tanácsadónak kölcsönadott 18 barokk festmény . b o t r á n y a, mely milliárdokat érő festményekre egy minden szabállyal ellenkező, biztosítatlan, Szerb-utcai, Habony volt anyósa nevén nyilvántartott, nagy, polgári lakásban leltek rá az oknyomozó riporterek.

    Egy kérdésre, Lázár János kancellária-miniszter a magácskáéhoz hasonló cinikus választ vetett oda az újságíróknak:
    „Tulajdonképpen örülniük kellene, hogy vannak még, akik érdeklődnek a XVII.-XVIII. századi művészet iránt.” 😀

  • Hát hogy hogyan lehet 😕
    Le kell váltani a népet,és hatalomba kell ültetni a liberális baloldalt.Ekkor biztos minden rendben lesz.Lesz melegházasság , szabad drogfogyasztás,menekültek tömeges befogadása-és így el lehet tüntetni a magyar népet( nem kell majd kiért aggódni)-, meg minden lesz amit akartok.
    Csak ehhez nem kell ennyi marhaságot leírni amit egyesek tesznek.A kádár rendszer örökösei az Mszp és szövetséges
    pártja akivel együtt kormányoztak(magyarországi liberálisok),ennek elvetését ki kérték maguknak,hiszen egyikőjüknek papírja is van arról,hogy ő a JOGUTÓD.Tehát,másnak a nyakába varrni azt ami nem az övé,az illetlen dolog.A túlképzettség néha félre viszi a gondolkodást.Na meg nem ártana : itt élni a köznép között és néha leszállni a magaslatokról.
    Az mszp és szövetséges liberálisai soha sem szüntették meg az egyenlőtlenségeket, sohasem szüntették meg a szegénységet , tevékenységükkel viszont megalapozták ezek mélységes kialakulását,elmélyülését.Lásd Kádár rendszer adóssághalmaza,ezt betetéző értelmetlen privatizációk(energiaszektor,vasút teherszállítás )-csak két példa ,amelynek végrehajtói a baloldaliak voltak a liberálisokkal összefogva.Gyuriferi IMF keblére való borulása-kénytelen volt mert olyan jó gazdaságpolitikát csinált,hogy nem volt más lehetősége-de ezt a maiak kifizették.Persze ez most sokaknak nem tetszik,mert így nem tudják a gyeplőt fogni és folyamatosan térden kényszeríteni az országot-erre lád most Görögország jó példáját .
    Nahát ezek,meg még egyéb ,itt fel nem soroltak hozzák azt,hogy nem elég a Fideszt leváltani hanem a népet is le kell,ha azt akarjátok hogy az legyen amit ti mondtok!
    A rendőrség 2006-ban gyuriferi zsebében volt és mindenki más is ,ezt ti sosem akarjátok belátni,hogy a ti hatalmi érátok alatt minden hatalmi ág és nem ág a ti kezetekben volt és a ti zsebetekben voltak.Néha a gerendát saját szemetekben is észre kellene venni , mint a szálkát másokéban.!
    Nagytiszteleti Üdvözlettel!

  • Figyelő:
    Nem tudod mit jelent MA baloldalinak lenni.
    De megpróbálom két icipici példával kifejteni:
    1
    A Német Szövetséfi Köztársaságot a liberális Szociáldemokrata Párt emelte fel gazdasági világhatalmi státuszba, kiemelve az országot a náci múlt mocskából.
    2
    Svédország is a hosszú-hosszú szociáldemokrata kormányoknak köszönhetően lett az egyik legjobban prosperáló ország a Világon.

    Sajnos az MSZP -amúgy magyar módra- MINDENT elcseszett , mert pragmatikus felfogásuk következtében képtelenek voltak megérteni hogy az emberek lelkének is kell valami táplálék, nem elég az ország makró-gazdaságát jól vezetni.

    Hát mondd meg őszintén:
    Mit érdekli azt a szerencsétlan varrodai betanított munkást a GDP aránya a mittoménmihez , akit kirúgással fenyeget a pinceműhely tulaja , ha el mer menni egy hét szabadságra , ami amúgy járna neki ?
    Sajnos az MSZP ilyen mélységekig már nem volt képes meglátni az emberek problémáit , gyakorlatilag eveszítette a szociális érzékenységét.

    Figyelő:
    Ez ma sincs másképp , de minden le van öntve egy kis nemzetiszínű szósszal. Az emberek nagy része pedig vevő erre.
    (Gondolom egy darabig. Lásd a tüntetést , ami szerintem nem húszezres volt hanem minimum ötvenezres. Ahogy elnéztem a tér méreteit és a tömeget.)

  • Talán nincs akkora jelentősége a számnak mint magának a ténynek, de a tüntetésen kb 30 ezren vettek részt!(Index,13.-án 11 órás híradás)
    Pedagógus tüntetésként aposztrofálják ugyan, de jó ha tudja mindenki akit érdekel, hogy ott voltak ugyanúgy az egészségügyet képviselők is, széles merítéssel – elég végignézni a felszólalók névsorát, ki mindenki nevében mondtak beszédet! Esetleg ha még a beszédeket is végig hallgatnák aki még eddig nem tették különösen árnyalná a képet!
    Ha mindezzel nincs tisztában valaki, nemigen érdemes foglalkoznia vele!

    Az egy dolog, hogy a hideg eső nem használt az ügynek, nagy valószínűséggel sokkal többen jöttek volna enélkül -idősebbek, nehezen mozgó kollégák, szülők nagyszülők gyerekesek,vagy csak pusztán együtt érző érdeklődők amennyiben oktatásról van szó, az eü. pedig mindannyiunk keresztje, tehát bárki demonstrálhat az érdekében, nyilván az ott jelenlévőket sem pusztán az oktatás ügye hozta ki a térre, valószínű, hogy úgy „ámblock” kezdett betelni a pohár!

    Ugyanakkor azt kell mondanom az eső bizonyos fokig használt is a tüntetésnek, mert bőven lehet, hogy ily módon azok is részt vettek rajta „ernyőjük védelmében”, akik egyébként jogos elkeseredésének és felháborodásának nem igen adtak volna hangot – épp a Göllner A. által is említett megfélemlítés és óvatosság okán!
    Könnyű egy kívülállónak vagy egy minden szempontból stabil helyzetben lévőnek ( bár ez is relatív) kijelenteni, hogy aki nem vállalja fel a véleményét az ne is akarjon változást – de ez persze nem így van!
    Mert a mindennapok hősei épp a dolgukat minden nehézség és ellehetetlenítés ellenére lelkiismeretesen végző emberek gyülekezete, akiknek nagyon meg kell gondolni, hogy mit tesznek, mit mondanak, hol és miben vesznek részt, mert a papíron demokrácia ma semmi másról nem szól, mint hogy kétszer nézzen a válla mögé, aki ” beszél”!
    Itt tartunk ma, a rendszerváltozás után 26 évvel! Amit Göllner írt, az mind mind megfelel a valóságnak, legfeljebb nem derül minden napvilágra, sok eset egyáltalán, legalább annyi meg tök véletlenül!
    Sokan mondják, hogy maffiamódszerek ellen csak maffia módszerekkel lehet harcolni – de erre viszont születni kell…
    Én azt gondolom, előbb utóbb a nyilvánosság ereje, és az állandó és masszív „sokadalom”, a Floki módszer lehet a megoldás: ha valamit megfogtunk, nem eresztjük, rágjuk, cibáljuk míg szét nem szedtük!

  • Figyelő! A legnagyobb baj az, hogy a fidesz nem jobboldali és pláne nem konzervatív párt. Valami katyvasz, ami a felcsúti nyárikonyhák falvédőiről szedett közhelyekkel ámít: ha kell „nemzeti”, ha kell „szociális” – de mindenképpen fenyegető.

  • Én is ott voltam a tüntetésen, és Andy Mageval ellentétben nem unatkoztam. Egyetértettem az elhangzottakkal. és bízom abban, hogy ez az összefogás nemcsak megmarad, hanem tovább erősödik. Ha mindannyian összefogunk – szakmától, életkortól stb függetlenül, egyszer csak elérjük a kritikus tömeget!
    Tóth Péter! lehet, hogy unalmas a „kréta-papír” stb. téma, de mit tenne, ha maga lenne a tanár? Megvenne minden hiányzó dolgot a saját zsebéből? Én a Kádár rendszerben jártam gimnáziumba, de ilyen problémáink soha nem voltak! Azt pedig cáfolom, hogy az MSZP és társai mélyítették el a szociális különbségeket!!! Ilyen hatalmas különbségek az emberek anyagi helyzete között csak 1945 előtt voltak.

  • Öröm olvasni ezt a sok értelmes hozzászólást az egyetlen kivétellel, akit 80 fölött már ne is próbáljon senki jobb belátásra bírni…. Viszont Tóth Péterem, Te egy elvetemült féreg vagy. A torzításaid olyan szintűek, mintha azt mondanám, hogy ma nálunk Szálasi van hatalmon. Ez ellen már szót se érdemes emelni, annyira provokatív és tényektől messze elrugaztalódott véleményed van. Olyan dolgokat cáfolsz, ami teljesen irreleváns a témához, de legalább nem is igaz…
    Terelésre sajnos jó, így maradjunk a lényegnél bajtársaim: Verjük le ezt a rezsimet és kész!

  • Kedves Ilona ,
    Ne foglakozzál Tóth Péterrel, ő csak egy ócska náci senki.

  • Miklós : most félrebeszéltél

  • M : m.a .a.ő.nekem

  • M : A hozzászólásokra reagáltam ,az ott leírtakra-ha azokat elolvastad volna,megértetted volna.De úgy látom az igazság nagyon fáj.Más szemszögből még nemigen láttad a dolgokat úgy veszem észre.
    De most nagyon lealacsonyodtál.
    Elnézést kérek tőled,hogy ilyet tettél.
    Nagytiszteleti Űdvözlettel

  • Totkám:
    Meeccsoda frappáns szófordulatok…Hol tanultad ? Nagyszünetben felsősöktől ?

  • tóth péter!

    Irigylem a stílusáért,türelméért,érveléséért ,nem semmi, amikor többnyire tájékozatlan,uszító és ráadásul súlyosan leépült embereknek válaszol (akik képtelenek felfogni amit ír)
    Akik régóta olvassák őket,azok már nem ennyire megértők…,de azért
    igyekeznek nem lealacsonyodni a szintjükre,bár időnként nehéz…..

  • Kedves tóth péter

    Ne vegye szívére szerencsétlen Geyza szavait,mag a egy úriember,mindent megtett amit lehetett……Geyza pedig egy leépült
    beteg ember,aki ha nem sikerül valakit meggyőznie az érthetetlen,elfogadhatatlan eszméinek,akkor bevadul….eddig a többi cikkben normálisan reagált a véleményére,de most elborult az agya
    (vagy ráivott a gyógyszerére…)és „szokása szerint”tehetetlen dühében magát is lenácizza,sértegeti mint engem,Figyelőt és másokat…amikor már léptelen érvelni!
    Tudja be az állapotának,de ha lehet ne tűnjön el,mert jólesik olvasni ezen az oldalon a kevés értelmes és tárgyilagos emberek
    véleményét!
    Az ellenvéleményen lévőkkel is érdemes vitatkozni,de leépült,primitív alakokkal nem,az az orvosok dolga!

  • Géza barátom, tudom, hogy nem szorulsz segítségemre, de a röhögő görcsömet mégiscsak Te forszíroztad ki barátnőnkból, sőt barátnőinkből. Szerencsétlenek bezárkóztak a tükörfalu szobájukba….

  • Miklos Banfi: 🙂

  • Geyza
    2016 február 14
    9:50 de.
    Gézából itt előtört a ” liberál nácizmus”,üdvözöllek sorainkban!
    E bejegyzéseddel M.alá süllyedtél.M.-t kedveltem ,mert viszonylag tárgyilagosan fogalmazott korábbi hozzászólásaiban.De mióta „illepityú” eltávozott— azóta kitört belőle a durvaság—-úgy látszik a helyére akar kerülni mondásaival,”kirűgyedző” durvaságaival.
    De a nagy baj az hogy Gézában ellenfélre talált.Most lehet vetélkedni ki tudja jobban.!
    Persze ha már nincs érv akkor minden megengedhető.Nagyon-nagyon gratulálok!!!

    Geyza
    2016 február 14
    12:20 du.

    „Totkám:
    Meeccsoda frappáns szófordulatok…Hol tanultad?”
    Hát… Neked megköszönöm a dicséretet!
    Nem vagyok náci,sem fasiszta !!! Ezt kikérem Nektek!
    Zsebből még a varjút sem lehet lelőni.
    A dolgokat fejben elemezni kell ,utána kell csak véleményt mondani.Ha ez nem megy —- az nagyon nagy baj! Pedig mindkettőtöknek magas végzettsége van,ennek elégnek kellene lenni!
    De ha valamivel nem bírtok : akkor puffff: te náci vagy!
    Csodálatos élményben lehet részetek mikor kimondjátok,leírjátok!!! Egyre kevesebb ilyen élményt kívánok!
    Ajánlom inkább : ” gondolkodom , tehát vagyok” ( mármint Ti vagytok)módszert,ez mindkettőtöknek megnyugtató lenne!
    Nagytiszteleti Üdvözlettel.

  • Geyza
    2016 február 14
    4:49 de.

    Figyelő:

    2
    „Svédország………… érzékenységét.”
    A kettes pontba e két szó közötti gondolatokkal egyetértek!
    Nagyon megköszönöm az mszp-ről leírtakat,mely— más megvilágításból— csak alátámasztja az általam e pártról elmondottakat!
    Ha élcelődni akarnék még ezt is leírnám : Remélem egyedül sikerült ezeket leírni!
    De nem akarok élcelődni—úgyhogy nem írom le!
    Nagytiszteleti Üdvözlettel.

  • Ja még egyet :
    Én mindig tiszta fejjel írom le amit leírok.Nem használok semmi drogot,sem italt nem iszok.Ti is így vagytok!??
    ( Tudjátok –mert a liberalizmus támogatja használatát,de ahhoz ki is kellett próbálni,vagy használni kellet,hogy mellette álljon!)
    Nagytiszteleti Üdvözlettel:

  • M : én a valóságot írtam le amit megéltem.Valószínű „kicsit nem voltál magadnál”,amikor ezeket leírtad nekem.Köszönöm! Büszke vagyok rá,hogy ilyen szépen tudsz fogalmazni.
    De azt tudod ,hogy ezzel alásüllyedtél „illepityunak”,már korábban is észrevettem,hogy hiányzik neked!De ha így folytatod lehet ,hogy utána fogsz menni!
    De sajnálom : nagy ellenfélre találtál Gézában.Egy kicsit jobban kell igyekezni.!
    Nagytiszteleti Üdvözlettel.

  • Tudja Marcsi ? : Csiszolódni kell nekik,lehetőleg ITT !
    Mert képesek lesznek elmenni valamilyen nagy-nagy –vakolatlan– betonfal mellé és ott fogják megpróbálni! De nem szeretném,ha sérülést szenvednének.
    Marcsi : köszönöm együtt érző, támogató hozzászólását!

  • Geyza

    2016 február 14
    4:49 de.
    Géjza, én innen másképp látom…
    Lehet, hogy az MSZP „mindent elcseszett” de nem ez végsőfokon a probléma.
    Az átlag magyar annak hisz aki a szájaize szerint beszél.
    A legtöbb párt igér fűt fát, de mindenki tudja, hogy nem lehet elérni.
    A magasabb fizetések például reménytelennek látszanak otthon. A nyugdíjakról nem is beszélve.
    Nincs pénze az állami kasszának, ott van a baj. Bár melyik párt igérhet, de nem tudja betartani,.
    Én sokban okolom a mai gazdasági helyzet miatt a baloldalt. T.i. a magyaroknak külföldi befektetők, üzletemberek kellenének, de olyan rossz hírt terjesztettek évek óta a magyarokról külföldön, hogy mindenki lesajnálja csak az országot.

  • Miklos Banfi

    2016 február 14
    9:34
    Már írtam egyszer, hogy remélem, hogy lesz maga is 80 felett és hasonló emberséges beírásokban lesz része, mint magáé!

  • Az ,hogy itt tartunk …és nincs mindenre „nyugati” mértékű lehetőség azt részben az előző szoci kormányoknak,no meg főleg a komcsi jogelődjeiknek köszönhetjük,most meg adják a tippeket…..,na ez nagyon jellemtelen dolog és teljesen irreális elképzelés…persze
    uszításnak megteszi….nem kerül semmibe!

  • Göllner András 2016 február 13 4:34 du.
    „A pedagógus tüntetés jogos.”
    Az

    ” Aki ép ésszel gondolkodik, és odafigyel tudja, milyen válságban van nemcsak az oktatás, hanem az egészségügy, az agrár szektor, az adó rendszer, a környezetvédelem, hogy lopják szét az EU pénzeket, hogy tömik tele a zsebüket az Orbán rendszer csókosai, miközben egyre nagyobb a szegénység, egyre nő az esélyegyenlőtlenség.”
    Bocs de ez elég közhelyes. Ha igaz, akkor is.

    „Aki mind ez ellen fellép, arra ráúszítják az ebeket, a helyi önkormányzatok mindenható “verőlegényeit” (Geyza nagyon jól rátapintott erre) a sajtót, az adóhivatalt, az ügyészséget, a helyi rendőröket, a helyi munkáltatókat, a társadalmi juttatások felelőseit. ”
    Sokszor, és biztos volt pár oktatási kiskirály, akihez nem jutott el a vezériroda intelme: hagyni kell. Jobb lesz az úgy

    „Aki tüntet, vagy szót emel, a saját és családja jövőjét, megélhetését kockáztatja. ”
    Mint fentebb. A szombati tüntetéssel legfeljebb csak az influenzát kockáztatta bárki is.

    ….
    Az ezt követúő féligazságos csusztatásokra most nem reagálnék 🙂

    „Orbán nem a nép, hanem a nép 27 százalékának a miniszterelnöke. ”
    Mondjuk inkáébb 40-42 %. De különben tényleg nem a nép. 56% al sem lenne az.
    (A nem szavazók ugy szavaztak, hogy a többiek döntését tették magukra kötelezővé. A létük biocs, de nem érv semmi ellen, és semmi mellett)

    „Az igazi tragédia az, hogy a magyar politikai kultúrát úgy lezüllesztették, hogy jelenleg csak a jó Isten tudja, hogyen lehetne ennek a népnek talpra állnia, ”
    S ebben az ellenzéknek nevezett karriervadászoknak elévülhetetlenek az érdemeik.

  • Nos, Tóth Péterrel nem tudom lehet-e vitázni, Marcsi és Figyelő viszont soha, egyszer sem válaszolt a konkrét kérdéseimre.
    Hát lássuk: „gyuriferi (nyilván Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökre gondol, csak elfelejtette a nevét) az IMF keblére borult”. 2008-ban, amikor a szétesés szélére került az egész világgazdaság, az akkori miniszterelnök kölcsönt kért és kapott az ország számára 2-3%-os kamatért. Az IMF-nek a jelenlegi kormányfő visszafizette a hitelt – 7-8-9%-os kamatért fölvett kölcsönökből, mert az IMF a kedvezményes kamatok fejében beleszólást kért abba, hogy nem stadionépítésre fordítjuk a pénzt. Az államadósság viszont az istennek se csökkent jelentősen (2%-kal), csak éppen magasabb kamatokat kell fizetnünk. Úgyhogy nem fizettek vissza semmit.
    Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök 2006-ban nem adott parancsot a rendőrségnek – sőt szerintem hibásan – engedte, hogy barbár focidrukkerek széthugyozzák a Kossuth teret, hetekig feldúlják a várost, pedig előzetesen nem jelentették be demonstrációs szándékukat. (Tüntetésre engedély nem kell, de 72 órával előbb be kell jelenteni a rendőrségnél, hogy azok fel tudjanak készülni a biztosításra.)
    Nincs sok fogalmad a „hatalmi ágakról”. Az Alkotmánybíróság, a választási bizottság, a médiabizottság tagjai 2010-ig több pártból kerültek ki. Azóta kizárólag a jelenlegi kormánypárt tagjai közül. Még a bírókat nem sikerült teljesen lecserélni a mai első szolga ízlésének megfelelően, de már próbálkoznak. Működött a Költségvetési Tanács – ugyancsak akkor ellenzéki tagokkal is -, ezt a mai hatalom megszüntette.
    A privatizáció nagyjából 1998-ra lezárult – ha nem lett volna, ma még az sem működne. Ami maradt, az állami földek, azokat most osztja ki a jelenlegi kormányfő hithű műkörmösöknek, sofőröknek, kihúzva a földet a mezőgazdaságból élő egyéni és társas vállalkozók alól.
    A társadalom alsó és felső tizede közötti különbség 2002-ben kilencszeres volt, ez 2010-re hatszorosára csökkent – ma tízszeres.
    A „népet” nem lehet lecserélni, ezért figyelmébe ajánlom, hogy „nép” az a mintegy hat és félmillió szavazó is, aki NEM szavazott a jelenlegi hatalomra.
    Geyza: ez a szerencsétlen nem náci, csak tájékozatlan.

  • Totkám.
    Rajtad van a száj-diaré?
    Húzzál a fejedre egy gumibugyit.
    Az legalább segít visszatartani a zaftját.

  • Figyelő:
    Dehát voltak itt befektetők!
    2010 után szépen elszivárogtak.
    Vajon miért ?

    Ne adj isten hogy igazam legyen , de 2020 után mi lesz velünk ?
    Most úgy néz ki a helyzet hogy akkor fogja Brüszel elzárni a pénzcsapokat.

    Amikor már a rezsimnek nem lesz szüksége az EU-ra , akkor majd ki leszünk belőle „vezetve” és ismét lezárulhatnak a határok.
    Csakhogy akkor a ruszkiknak sem kellünk már mert ők pusztán hídfőállásnak tekintenek minket az európai zavarkeltési hadjárataikhoz.A kínaiaknak dettó.Bár ők a szar áruik európai terjesztéséhez használnak fel minket jelenleg.
    A Suzuki gyár is elhúz innen mert akkor már nem lesz EU-s termék amit Esztergomban öszelapátolnak így elég jelentős beviteli vámokkal számolhatnak , viszont a hazai eladásaik nem fogják fedezni a „miautónk” gyárának a fenntartási költségeit.

    Figyelő: MOST azért „düböröghet” a gazdaság , mert kettő, még a Gyurcsányferi által tetőalá hozott üzlet fut nálunk.
    Egyik a hazai Mercedes-gyártás, másik az Audi gyár.
    Ha nem leszünk benn az EU-ban , ezek sem lesznek benn minálunk. Elviszik a betyárbútort oszt jónapot.

    Nagyon remélem hogy ezek a borúátásaim nem következnek be.

  • Talalom:
    Amit fenntebb elmondtál , már ANNYISZOR elsoroltuk eme oldal hasábjain…francnak sincs kedve örökké újra és újra be írogatni.

    Annyit értelme van a MARCSI meg TÓTH féléknek normális emberi stílusban beszélni, mintha agyaggalambbal próbálnál meg szerelmeslevelet küldeni.

  • Talalom 6:18, pár dolgot pontosítanék.
    1.” 2008-ban, amikor a szétesés szélére került az egész világgazdaság”- ez nem igaz, csak a pénzügyileg kiszolgáltatott országok zuhantak, cikkek százai foglalkoztak a nyertesekkel.
    ……
    2.” az akkori miniszterelnök IMF kölcsönt kért és kapott az ország számára 2-3%-os kamatért” – Igaz, csak a pénz elköltését az IMF szabályozza (pl. termelő beruházásra, reprivatizációra tilos), gazdasági feltételeket szab cserébe, és valljuk be az IMF nem a kilábalásban érdekelt szervezet, amivel cikkek százai foglalkoznak szintén.
    …….
    3.” Az államadósság viszont az istennek se csökkent jelentősen..” Igaz, de nem szabad elhallgatni, hogy a nemzeti vagyon nagymértékben nőtt (szolgáltató vállalatok visszavásárlása, MOL tulajdonlása stb). Összességében rendkívül pozitív a gazdaságpolitika.
    …….
    4.”Gyurcsány Ferenc engedte, hogy barbár focidrukkerek széthugyozzák a Kossuth teret, hetekig feldúlják a várost, pedig előzetesen nem jelentették be demonstrációs szándékukat.” – Nem igaz, az összes Kossuth-téri esemény bejelentett és engedélyezett volt, más közterületen volt ugyan nem engedélyezett tüntetés – ami ugyan szabálysértés – „de ezek a szabálysértések azonban nem teszik jogellenessé a békés demonstrációt. A tiltó határozat ellenére megtartott, bejelentéshez kötött rendezvényt azonban a rendőrség feloszlathatja”.(TASZ)
    ……..
    5.”Működött a Költségvetési Tanács – ugyancsak akkor ellenzéki tagokkal is -, ezt a mai hatalom megszüntette.” – Igaz, sajnos az egyszerű halandókkal ezt könnyedén megetették, hisz a megválasztott és felelős magyar parlament helyett úgynevezett „független szakemberek” dönthettek a költségvetésről mindenféle elszámoltatás és felelősség vállalása nélkül.
    6.”A társadalom alsó és felső tizede közötti különbség 2002-ben kilencszeres volt, ez 2010-re hatszorosára csökkent – ma tízszeres.” – Igaz, és teljesen természetes, a kezdeti és intenzív kapitalizmusnak mindenhol a világban jelentkező velejárója.

  • Figyelő!

    febr.15. 11:58

    Azt írja „Géjza, én innen másként látom…”
    Naná, hogy másként látja onnan – kb 60 év távollét, és kb 6 ezer km távolságból – na pláne narancsszemüveggel a szemén, nyilván mindent másként lát !
    A sok hülye meg aki itthon ( Magyarhonban!) veri a nyálát, mert naponta érzi a saját bőrén, életén mi hogy működik, az nyilván nagyot téved, amikor a saját tapasztalatainak hisz, ahelyett hogy a sulykolt propagandának hinnének, úgy látszik nem olvassák a Figyelő összest !

    Az átlag magyar valóban annak hisz aki a szája íze szerint beszél – úgy van, ebből a szempontból Ön tökéletes magyar! Hiszen Ön baloldal ellenes propagandát akar hallani mert önnel 60 évvel ezelőtt megállt a világ, akkor legyen Orbán és bandája bármekkora tolvaj – Ön rendesen „beszopja” állításait mert az Ön szája íze szerint beszél, rendesen áztatja az ellenségeit ( neki ugyanis nem ellenfelei vannak) és Önnek nincsenek kézzel fogható tárgyilagos ismeretei,hogy megtudná ítélni, ennélfogva nem lát át a tömény hazugságon, azaz a nép szája íze szerinti ámításon!

    Az meg plánee gyermekes megfogalmazás, hogy a „legtöbb párt fűt fát ígér” – hogy már egy harmadikos elemistától is többet várnának el egy fogalmazványban – valahogy sosem sikerül a dolgok mélyére hatolnia: felületes kapirgálásokkal általánosságokat mond, olyan mint egy nagyon alapfokú nyelvkönyv : pl „az iskolások a Balatonnál táboroznak, az emberek reggel dolgozni mennek, hogy legyen pénzük,aki kövér sokat eszik… stb” ilyen és ehhez hasonló mélységű mondatokat ír, és még jó ha a megállapításainak legalább valami köze van a témához, mert gyakran köszönő viszonyban sincs vele!

    Milyen könnyen felmenti a kormányt, amikor azt mondja az „államkasszának nincs pénze”!Ki az az államkassza, fogja kézen és hozza ide! Ugye hogy lehetetlen ? A mindenkori kormány abból gazdálkodik, és költ amit mi állampolgárok adóformájában összeadunk, ez képezi a költségvetés forrását, azaz ahogyan Ön nevezi az államkasszát!
    Ide bizony minden évben befolyik az adó azaz a pénz (tény hogy több is folyhatna, ha mindenki becsületesen beletenné a magáét)és a kormány ebből költ: ha a stadionokra, a kisvasutakra, és miniszterelnöki hobbikra folyik el az adófizetők forintja, nyilván jelentősen megcsappan az”államkassza” – ha a „csókosok” azaz a kormány ill. személyesen Orbán kegyeltjei nem kapnának milliárdos felmentéseket az adó megfizetése alól,és nem szórnák két kézzel minden a jelenlegi rezsim érdekeit szolgáló baromságokra és indokolatlan célokra a magyar adófizetők pénzét, akkor valószínűleg több jutna oda ahova égetően szükséges lenne!

    Az az általánosító kifejezés tehát, hogy üres az államkassza szegény kormány miből is adjon – egy akkora lózung, amire már magától is rég rájött volna ha egy kicsit is figyel arra, hogy a felvetett kérdéseire milyen válaszokat kap!
    A gond akkor van, ha már magát a kérdést sem tudja helyesen feltenni, mit is kezdene érdemben a válasszal ?

    Hat évvel a jelenlegi kormány működése után pedig nagy butaságra vall a külföldi befektetők hiányát abban látni, hogy a baloldal olyan csúnya „híreszteléseket” vitt és visz véghez, hogy amiatt kerülik el az országot a befektetők! Miközben az ország feje dübörgő gazdaságról, vizionál, és „Magyarország jobban teljesít” feliratú plakátokkal ámítja a lakosságot – meg a külhoni drukkereit, aközben a csúnya baloldalnak akkora jelentőséget és erőt tulajdonít, amellyel megtudja akadályozni a nagy múltú, erős befektetők jelenlétét, eltudja őket téríteni szándékuktól, és egyáltalán olyan irányba tudják fordítani a külhoni közvéleményt, hogy az direkt ne kedvezzen a jóságos és igyekvő Fidesz -kormánynak, és az ő bölcs vezérüknek!

    Ön szerint ez lehetséges ? Csak egy picit gondolkodjon már el azon, hogy a meseszerű „híresztelések” alapján lehet e egy országot rossz irányba fordítani egy olyan elenyésző számú és szóra sem érdemes jelentőségű és erejű ellenzéknek ( bocs, ahogy ön gondolja baloldalnak ) mint azt az Orbánék láttatni és hinni szeretnék, s melyet a jelek szerint ön is készpénznek vesz ?

    Valahol azt írta, nem hisz a számoknak és a statisztikáknak! Ezt persze nyilván az határozza meg, hogy kik a kiagyalói eze számoknak! Nem ártana ezt akkor is szem előtt tartania ha az Orbán vezette gitt egyletből ömlik a sikerszéria közhírré tétele – és a másik oldalon képzelje oda a 4 millió nélkülözőt, létminimum alatt élőt !
    Igaz ez is egy szám… ajaj ! Most mitévő lesz?

  • image.jpeg
    A tüntetés folytatása
    Kockás ingben és borostásan fényképezkedtek ma Magyarországon, több iskolában is a tanárok, így tüntetve Klinghammer László nyilatkozata ellen.
    A volt felsőoktatási államtitkár, a pedagógus tüntetés kapcsán mondta : „kinyílik a bicska a zsebemben… – nyilatkozta – ha a tévében nézem, hogy borotválatlan, kócos, kockás inges tanári kar grasszál”
    Erre a kijelentésére reagáltak ma a pedagógusok országszerte. Tanárok, tantestületek fogtak össze, kockás ingben, a férfi pedagógusok pedig borostát növesztve, fényképezkedtek intézményeikben. A képeket pedig közösségi oldalakon tették közé. Klinghammer Lászlót KlikHammerként emlegetve, utalva ezzel a KLIK – a magyar kormány által életre hívott, sokat vitatott – Klebelsberg Iskolafenntartó Központ elnevezésre.

  • Besancon
    Egyik reggel a rádióban hallottam : ” Mo-n a reformok működnek !”, csak az eü és oktatás nem..)))
    Szervusztok, jó napot !

  • Csárli:
    Amit ide ollóztál maga a különféle korábbi szélsőjobbos megnyilvánulások írásos szemetei…anyagaiból , gyakorlatilag nem mások mint erős csúsztatások és relativizálások.

    Tudjuk -a maga elmondásából- hogy maga egy náci vagy.
    Ezért semmi meglepő nincs abban hogy ezeket a ravaszul megszerkesztett hazugságokat mantrázza.

  • Besancon írásához:
    Azt hallom hogy hogy Andy Vajna ,
    (akinek a Kormány átjátszotta a kaszinó-üzemeltetési jogot ráadásul úgy hogy gyakorlatilag adómentes a milliárdos üzlete és még ráadásul úgy hogy valami miatt az ő játékautómatáit NEM KELL on-line bekötni a NAV-hoz ,)
    tehát ez az Andy Vajna nem tud elutazni Hollyvoodba ,
    (aholis kinőtte magát a filmipar révén ) hogy résztvegyen a Saul Fiai c. film Oszkár-jelölési ünnepségén ,
    mert hirtelen BETEG LETT szegény…

    Hát kérem.
    Én is beteg lennék ha vissza kéne utazni oda , ahonnan -minden jel szerint- viharosan kellett távoznom valami pénzügyi stikli miatt.

    A dolog még nem tisztázott , épp ezért C tipusú nemzetbiztonsági átvilágítást követel az ellenzék Andy Vajnával kapcsolatban , aki -mint tudjuk- túl az adófizetők hazai megrövidítésén , fontos állami tisztséget is beölt.

    Most majd meglátjuk mi fog történni.

    Kevés olyan állam van ahol csak az adócsalás GYANÚJA miatt nem kel lemondania egy állami főtisztségviselőnek.
    Itt ezt is lehet.

    Figyelőnek írom:
    A FIDESZ elrendelte hogy az ország ÖSZES pénztárgépét és játékautomatáját Internetkapcsolattal kell ellátni és be drótozni az Adóhivatalba, a csalások elkerülése végett.

    Később mégis betiltották a játékautomatákat.

    Mégkésőbb mégis engedélyezték őket , Andy Vajnának és egy két FIDESZ közeli arcnak.

    Még mégkésőbb Andy Vajna mentesült ezeknek az Adóhivatalba történő bekötése alól.

    Figyelő: Namost hogy vissza kanyarodjak a „pénztárgép buli” elejére , tudni kell hogy az adóhivatali bekötés kb. annyi mint csőben a luk , mert ha egy kereskedő ELEVE nem ad számlát , azt ugyan nem fogja leleplezni az online pénztárgép.

    Viszont , hogy hogy nem , három vagy négy FIDESZ-közeli arc által hirtelen megalapított vállalkozás kapta az online pénztárgép-rendszer kiépítési jogát.

    Hát nem különös fordulat ?
    (Én mondjuk már nem csodálkozok rajta.)

  • Amire a válaszom:
    Már rég figyelem , hogy az adóbevallás otthon igen sz…ul megy! Itt minden adóbevallónak, főleg kereskedelmi vonalon, van egy ellenőre! Aki a könyvek alapján megállapija az adóbevalló igazát, vagy csalását.

  • Figyelő:
    Jogállamban úgy szokás…

  • Helga
    2016 február 16
    9:17 de.

    Klinghammer egy balfax.
    De, és nagyon csendben, megjegyzem: Ma egy senki a politikában. Amit nyilatkozik, az személyes hőzöngés. Ma tiltakozni ellene akkora kockázat, mint orrot fujni a WC-papírba. Hol voltak ezek a tiltakozók, amikor államtitkár volt.
    Lett volna miért tiltakozni.

  • Adalék ún.demokrácia-béli „szabad tüntetésék” kapcsán:
    (Másszóval hogy mi is a KLIK valódi feladata: ő az állami oktatás-csendőr)
    http://nepszava.hu/cikk/1085890-a-klik-raszallt-a-teleki-blankara—nyomozast-ker-egy-fideszes

  • Géza : Lehet hogy Te már használtad azt a „valami bugyit” azért ajánlod,de le ne vedd a fejedről,mer biztos így szebb vagy és hátha ettől nem írsz sok sületlenséget,mert olyankor a „szaftot” nyalogathatod.
    Nagytiszteleti Üdvözlettel.

  • Tóthkám:
    Jó amit írsz,azonban egy baj van vele:
    Kontraviccnek szaga van.

    Találj ki valami mást, ha jó akkor gondolatban megtapsollak érte.

  • Miklos Banfi
    2016 február 14
    9:34 de.
    Miklós : Magadról beszéltél vagy nekem akartál mondani valamit? :::
    „Viszont Tóth Péterem, Te egy elvetemült féreg vagy.”

    Úgy látom az igazság nagyon szíven ütött,vigyázz nehogy valami bajod legyen.Hiányolnálak.
    Kérdés : talán fegyvered is van? :”…bajtársaim: Verjük le ezt a rezsimet és kész! ”
    Nagytiszteleti üdvözlettel.

  • Geyza
    2016 február 14
    9:50 de.

    „….Ne foglakozzál Tóth Péterrel, ő csak egy ócska náci senki….”
    Géze : én olyan ócska náci vagyok , mint amilyen „liberálnáci” Te vagy.! Nem ismersz más szitok szót ?
    Attól hogy százezerszer leírsz ilyet : -még mindig nem igaz
    – hiába akarod sulykolni! Persze a ” nyujorktájmsz” biztos kapna rajta -küld el nekik!
    Nagytiszteleti Üdvölettel.

  • G : A: : A mostani kanadai miniszterelnököt a z ország hány százaléka is választotta meg?
    Nagytiszteleti Üdvözlettel.

  • Találom : hiába akarod összemosni a világgazdasági válsággal a helyzetet!
    Hány ország is vett fel ilyen hiteleket akkor a szomszédos országokból???
    Nos a hitelekről :”…A már Magyarországra utalt, de fel nem használt 4,215 milliárd SDR úgy kamatozik, hogy 2,076 milliárd SDR-ig a kamat 2,71 százalék, a következő, 1,038 milliárd esetében 3,71 százalék a ráta, majd a legutolsó, 1,099 milliárdos részlet után 4,71 százalékos kamat jár.= Origo : Segít az IMF,de nagy ára lesz.
    A hitelkeret rendelkezésre állási díja, korábbi információk szerint 15 milliárd forint, a hitel 0,25 százaléka
    Uniós hitel:
    Magyarország valószínűleg decemberben hívhatja le az Európai Unió hitelét. Ez hároméves futamidejű lesz, a kamata 3,9-4,1 százalék között várható, az első részlet kétmilliárd eurós lesz előreláthatólag.
    Az IMF október végén jelentette be, hogy Magyarország összesen 25,1 milliárd dolláros gazdasági védőhálót kap, 17 hónapig készenlétben, azaz rendelkezésre tartott hitelkeret formájában. A csomag részeként az IMF 15,7 milliárd dolláros hitelkeretet nyújt, az Európai Unió további 8,1 milliárdot, a Világbank pedig 1,3 milliárdot ad.”
    Ez azért pontosította a te nagy tudásodat.
    Nem a 7-8 %-os ( százalékos),kamat a lényeg : hanem az ,hogy nem szólhattak bele az ország életébe : gondolom ezt nem nehéz felfogni.
    A stadion építése „Gyuriferi”-dnek nem jutott eszébe( bár ez már nagyon ráfért a magyar stadionokra),így ebbe nem akart beleszólni az IMF.Ne csúsztassál!!!
    A privatizáció -külföldiek felé_ : csodálatos csak ennyit jelent : megvették a piacokat,kiiktatták a vetélytársakat!!!
    Nagytiszteleti Üdvözlettel.

  • Géza : a szófosás a te műfajod , nézd meg a hozzászólásaid számát az egyes oldalakon-ne akard másra ráfogni,amit te már művelsz!
    A gumibugyidat motorozás közben is használhatod,véd a szél ellen ,csak egyre vigyázz : ne nyisd ki közben a szádat!!!
    Nagytiszteleti Üdvözlettel.

  • Vedd ki a vattát a füledből,hogy a normális emberi hangokat meghalld !
    Nagytiszteleti Üdvözlettel.

  • G: közben fogd be az orrod,hogy ne érezd !
    Nagytiszteleti Üdvözlettel.

  • Még egy mai színes Talalom-nak:
    „Stabilról pozitívra javította a magyar államadósságra vonatkozó kilátását a tokiói székhelyű Japan Credit Rating Agency (JCRA). A besorolás alapján Magyarország változatlanul a befektetési kategóriában maradt.A hitelminősítés mellé kiadott közleményben aláhúzták, hogy a magyar gazdaság növekedési pályán van, a tartós bővülés pedig 3 százalék alatti hiány és csökkenő államadósság mellett következett be, tehát nem járt eladósodással. Szintén pozitívan említik a folyó fizetési mérleg masszív többletét. Ennek, az állami és magánadósságok leépítésének, illetve a devizahitelek forintosításának köszönhetően Magyarország pénzügyi sérülékenysége jelentősen csökkent.”

  • Totkám.Szófosás?
    Há’ nem is tudom…
    Ha így visszanézem az utóbbi beröfögéseidet ugye…

  • Idióta Marcsa Néni ezt írja itt:
    2016 február 15
    12:45 du.

    A valóság:

    1, Kádárrendszer
    Magyarország reputációja nagyon jó volt a 70-es évektől kezdődően a Nyugattal. Hogy sok bizniszt elcsesztek, az a „magyaros virtusnak” volt köszönhető.
    Mondok példát. Egyszer a Kossúth rádióban ( akkor még volt normális rádió itthon) azt mondta egy japán üzletember hogy ő megszokta azt , ha küld egy üzleti faxot amiben kér egy árajánlatot ,akkor legkésőbb másnap délutánig választ kap reá.
    Magyarországon pár hét kell ehhez , akkor is hiányosan kapja.
    Így nem lehet rendesen üzletelni.

    2, rendszerváltás utáni eset:
    Érdekes módon , amikor Gyurcsány került hatalomba , rögtön meghívtást kapott az USA -ba, hivatalos kormányfői látogatásra.
    Pedig Amerikának nem szokása „komcsikat” csak úgy ukk-mukk-fukk meghívogatni.
    Orbán tudomásom szerint még sohasem kapott oda meghívást.
    Egyszer elment miniszterelnökként , de magánúton.
    Nem is fogadta senki !

    Ezekhez mit szólsz idióta Marcsa néni ?

  • Geyza

    2016 február 18
    2:18 du.
    1,Ja, úgy hívta az akkori kormányt a külföld, hogy „gulyás kommunizmus”
    2,
    Fogalmad sincs, hogy a külföldön élő balosok, azaz Gyucsány pártiak, micsoda propagandát inditottak mellette. Ez ennek volt köszönhető-

  • Az amerikai liberálkommunisták szándékosan nem fogadják,mert a politikai ellenfelük.Majd később azzal fognak magyarázkodni-ha netán az mszp,magyar liberális párt hatalomra kerülne : hogy ők nem a magyar nép ellen vannak azzal,hogy nem fogadták.Az amerikai politikusok felültek a kinti liberális magyar és egyéb nációk uszításának és a magyarok ellen vannak,ezért jelennek meg mocskolódó cikkek az ottani újságokban Magyarországról.Az nem számít hogy nem mondanak igazat és nem járnak a dolgoknak utána-mi is az igazság , a lejáratás a cél.
    Persze a ” táncikós” miniszterelnök az szuper,még lehet,hogy az elnök kutyája is külön fogadta.Persze csak egy fénykép idejére.A fogadást azzal viszonozta,hogy hitelt vett fel az IMF-től( amerikai érdekeltségű befolyásoló szervezet),akinek kellett a kamat mert éppen nem volt pénze kihelyezve és már költségeit is alig tudta finanszírozni.
    Sok sikert.
    Nagytiszteleti Üdvözlettel.

  • Figyelő:
    Hát azt nemtudom de egy biztos: A Kisbush-tól nem állt semmi messzebb mint a kommunizmus útálata. ÉS mégis…
    Ezzel az amerikai balos dolggal ellentmondani látszik a kovetkező Kisbush sztori, amit az akkori ottani magyar nagykövet mondott el utóbb a Rádióban :

    Egy ’56-os amerikai magyar megemlékezésre (asszem 2006-ban) bejelentette magát a Kisbush.
    Ilyen még nem fordult elő az USA fennállása óta , hogy egy hivatalában lévő Elnök elmenjen egy ottani kisebbség „óhazai” nemzeti ünnepére !!!
    A diplomatái kézzel lábbal tiltakoztak ellene , de tudjuk milyen makacs tud lenni Kisbush , minden tiltakozás , rábeszélés és ősi szokás ellenére elment.

    Ott elővette a papírját , belenézett , aztán letette és fejből elmonda az egész beszedjét.

    Simonyi András mesélte.

    Meg még most ezt találtam, hír 2002-ből.Az jó rég volt…
    http://www.origo.hu/itthon/20020926bush.html

  • Gyűlölködjél csak Nagytiszteleti Tot úr

  • Ne felejtsd Géza: a Gyűlölet és gyűlöletkeltés mindig nálatok volt és van , csak letagadva , mindig másra akarjátok fogni.
    Nagytiszteleti üdvözlettel.

  • Felsősök figyelmeztették az újakat a zaklató tanárra
    A 60 éves tanárt a rendőrök elvitték, a bíróság pedig letartóztatta
    Blikk információ
    ….Rengetegen tudtak a 60 éves zaklató tanárról a ………közgazdasági iskola kollégiumában. Szájról szájra terjedt, hogy L. Á.-val vigyázni kell. Ám mégsem tett senki semmit, hogy megállítsa.
    A kollégák tudták, hogy mit művel
    ……-en is megesett
    Két hete az egyik …….-i iskolában is szárnyra kapott a hír, miszerint egy ottani tanár zaklatta a diáklányokat. Több iskolás és szüleik is állították, hogy a pedagógus célzásokat tesz a lányok szexuális életére, sőt felajánlja nekik, hogy egy jobb jegyért elbújhatnak vele a faház mögött, ahol a kedvére tehetnek. A szülők feljelentést tettek a rendőrségen.

  • emberkecskestunde

    tóth péter,
    ez most hogy jön ide? fideszes volt a tanár?

  • Nagytiszteletikém:
    Hiszti helyett előbb olvasd vissza a MAGAD fröcsögéseidet..appardon…írásaidat, megláthatod hogy
    majd’ mindegyikében van valami gyűlöletkeltő „beszólás” .

  • Hát van benne igazság,hogy a gyűlölet,gyűlöletet szül,de van olyan
    eset is, amikor idáig nem jut el a dolog,legfeljebb szánalomig,megvetésig…
    de ez inkább a nagypolitikában okozhat nagy károkat(háborúkat),a kisemberek
    vitája,szurkálódása nem igazán sorsdöntő,legfeljebb időnként
    visszataszító és sajnálatos!

  • Teljesen mindegy,hogy milyen párttal szimpatizál egy tanár,ha a
    rábízott diákjait szexuálisan zaklatja,az bűncselekmény,kiskorúak esetén pedofília, amit büntetni kell!Sajnos nem egyedi eset,kollégiumokban,intézetekben is előfordul ilyen!
    Úgy tudom a Tóth Péter által felhozott esetnél,a tanár testvére
    volt az igazgató,akár fideszes(?bár úgy hallottam)akár nem el kell
    ítélni!
    Ez nem oktatási,hanem emberi probléma!

  • Ma ünneplem a 4. évfordulóját, hogy elmenekültem Orbán elől – aki megtanított utálni…
    Mi a születésnapi ajándékom? Marcsi először írt olyat, amivel nagyjából egyetértek:)

  • Csak megjegyzem,hogy a tüntetésen (újság is megírta!)egy olyan 17 éves diák szónokolt,aki nem is állami iskolába jár,hanem a Baptista
    alapítványiba,és „szörnyülködött” az oktatásról,tananyag,túlterheltség diáknak,pedagógusnak,krétahiány…stb.akinek az apukája régebben
    MSZP-s országgyűlési képviselő volt,most milliárdos(miből?)és gőze sincs az egyébként tárgyalási alapot képező problémákról!
    Az,hogy ez kiderült nagy égés a baloldalnak,akik rátelepedtek a tüntetésre( politikai okokból mindent elkövetnek a tárgyalásos úton történő rendezésre,amire a kerekasztal nyitott és már több intézkedést is tett a Klik-kel kapcsolatban)de bizony nagy égés
    a közel 800 intézmény tüntető pedagógusainak,diákjainak is,akik
    vajon….miért nem találtak olyan hiteles személyt,aki tényleg joggal panaszkodhatna…..????!
    Azért mert már a tárgylások előtt a baloldal beásta magát az iskolákba,uszítva mivel a békés rendezés nem érdeke!
    Ha a PSZ és a PDSZ ezt elfogadja hát nagyon hiteltelenné válik,ami nem hogy használ,hanem ért az ügynek!
    sajnálatos,hogy az egyébként jogos panaszaikat,kéréseiket képtelenek normális úton érvényesíteni!
    Különben konkrét nevekkel,személyekkel szolgálhatok,de kint úgysem ismerik őket!

  • Helyesbítés : a baloldal mindent elkövet a tárgyalásos,békés úton való rendezés megakadályozására!
    Az is égő,hogy ehhez a szakszervezetek asszisztálnak,holott lenne
    hiteles pedagógus és diák felszólaló is,meg az sem kifogás,hogy félnének a megtorlástól,ennyi embert nem lehet kirúgni,megfélemleníteni (egyesek üldözési mániája szerint…)
    meg ugye demokráciában élünk,nem a múltban……és a kormány sem vevő a provokációra!

    Rém kellemetlen,de minden kiderül,csak idő kérdése!

  • Kedves Miklós!

    Boldog szülinapot kívánok(nekem a múlthéten volt),jó egészséget,hogy még sokáig vitatkozhassunk….jót tesz a vérnyomásomnak!.A vízöntőknek mindig van önálló véleményük és nem szívelik az elnyomást….!

  • Bocs félreértettem nem szülinap,csak évforduló?…mindegy!
    Üdvözletem!

  • Ejnye „okos”Geyza …(moderálhatná már valaki…)

    Gyurcsány mindenhol hazudik,jó pofizik…meg ugye Amerika nem a becsület szobra (ott aztán tényleg a politikai érdekek a mérvadók,most is amikor Európát szeretné szétverni..)
    Aztán,hogy Orbán mikor volt ott? és,hogy ne fogadta volna senki?….
    ezt te honnan tudhatod szerencsétlen senki?már megint erőlködsz,ahelyett,hogy bekapnád…a gyógyszered pia helyett!Annyira azért kint sem
    olyan bunkók(lehet,hogy a reptéren sírdogált?)….,mint itt például te (szándékosan kisbetűvel a te!)

    Nyugodj le szépen….meg igyál tovább a kocsmában,legalább ma van
    okod rá mivel a névnapod van,meg rajtad nem múlik semmi!

  • Na Kedves Tóth Péter,már megint megírta az igazat,bár nem mindenki tudja felfogni….

  • kedves Banfi!

    Örülök,hogy megmenekült ebből a „szörnyű” országból…mit követett el?…(akárcsak
    szeretett Kertész Ákosuk….most már biztonságban vannak,nekünk meg nincs hiányérzetünk!

    Mindenki jó járt!