A csönd — A nemzeti együttműködés rendszere nem működik

2016 február 16 8:21 de.14 hozzászólás

Szombaton, február 13-án mintegy 20-30 ezren jelentek meg a budapesti Kossuth téren, a Parlament épülete előtt, hogy hangot adjanak nemtetszésüknek. Hagyjuk most a számolást. Hithű erők ezer esernyőről beszéltek, hagyjuk most, hogy pár éve kb. ugyanennyi megjelentet kétmilliónak látott a lelkes focialista.

Nem sokan adtak volna esélyt a demonstrációnak. Az előjelek nem voltak kedvezőek. Úgy tűnt, a hirtelenjében összehívott köznevelési kerekasztal című porhintés sokak szemét elhomályosította, néhányan tulajdonképpen meghatódtak attól, hogy egyáltalán szóba állt velük a hatalom, és nem vették figyelembe, hogy ezt évekkel ezelőtt kellett volna megtennie. Az sem elhanyagolható momentum, hogy a tiltakozási hullámot elindító miskolci gimnázium tantestülete kifogásaival először a hivatalos utat járta. Csak akkor fordultak a nyilvánossághoz, amikor hónapokon keresztül választ sem kaptak felvetéseikre.

Ráadásul a szombatot megelőző napok derűs, tavaszt ígérő időjárása is borúra fordult: szombaton reggel már kellemetlen, hideg eső szakadt. Mégis megtelt a Kossuth tér, a hangosbemondók folyamatosan kérték a tömeget, hogy húzódjanak közelebb a Parlamenthez, mert az érkezők nem tudnak kijutni a metróból.

Sokan, de röviden beszéltek a rendezvényen, ez értő szervezőkre utal: nemhogy szakadó esőben, de kellemes időben sem lehet másfél-két óránál tovább lekötni a hallgatóság figyelmét bonyolult okfejtésekkel.

Mégis az ütő megállt sokakban, amikor a rendezvény végén a „feketeruhás” ápolónő, Mária, arra kérte a tömeget, hogy mielőtt hazaindulnak, ötperces néma csönddel nyomatékosítsák elszántságukat. Öt perc nagyon hosszú tud lenni. Nem is telt le egészen, amikor mozgolódva hazaindultak a résztvevők. De három percig – minimum – néma csöndben állt a több tízezer ember az ország főterén, ahogy a jelenlegi első szolga szereti hívni a Parlament előtti Kossuth teret. Ez a csönd mindennél többet mondott a hatalmon lévőknek.

Hogy szinte semmit sem értettek meg ebből, arra a legjobb példa a jelenlegi kormányfő mai parlamenti beszéde, amelyben semmi másról nem beszélt, mint arról, hogy a tanárok bérkövetelése jogos, de nem lehet azonnal kielégíteni. Holott sem a miskolci tantestület levelében, sem a Kossuth téren elhangzott beszédek központjában szinte szó sem esett a bérkövetelésekről. Az eszement centralizálásból törvényszerűen adódó szétesésen volt a hangsúly. Azon, hogy a tanárok még a kicsi fizetésüket sem kapják meg időben az istenverte központtól, amely egyébként működése másfél éve alatt milliárdos hiányt halmozott föl, miközben annyira nem fizeti az iskolák működési költségeit, hogy a napokban az egyik gázszolgáltató leállította a fűtést. Arról szólt, hogy az igazgatók arról sem dönthetnek, hogy hány krétára van szükség havonta, hogy az előírt tanmenet rengeteg, és zömében felesleges magolnivalója arra sem hagy időt, hogy a gyerekek megtanuljanak biztonsággal olvasni. Arról már nem is beszélve, hogy a mindennapos kötelező tornaórát többnyire az iskolafolyosón, meg a lépcsőházban töltik, mivel nincs elegendő tornaterem. A milliárdos stadionok meg üresen ásítoznak, a fűthető gyeppel együtt.

Úgy tűnik, egyre többen döbbennek rá, hogy a nemzeti együttműködés rendszere nem működik. Nem utolsó sorban amiatt, hogy a kormányon lévők úgy képzelik, hogy majd ők mindenkinek megmondják, hogyan kell együttműködni, egészen addig, hogy – az oktatás ügyénél maradva – minden gyereknek kötelező délután négyig az osztálytermekben aszalódni, akár kell, akár nem.

Sokan értetlenül nézik a sokmilliárdért hirdetett legújabb szlogent: A magyar reformok működnek. Vajon hol?

Az oktatásban érdekeltek mindenesetre most úgy határoztak, hogy ha a hatalommal nem lehet szót érteni, megpróbálkoznak egymással beszélni. Mintegy 11 szervezet – szakszervezetek és más csoportok megegyeznek a legfontosabb kérdésekben.

A szombati demonstráción egyébként nemcsak a tanárok vettek részt: elégedetlen taxisok haladtak az élen, és ott voltak a hasonlóan tönkretett egészségügy dolgozói, meg persze

szülők, gyerekek. Egyre többen döbbennek rá: a politika a közügyeink intézéséről szól, és ezek között az egyik legfontosabb politikai kérdés, hogy milyen oktatást tud nyújtani mindannyiunk közös állama a gyermekeinknek.

Rátesi Margit

Silence in the Serengeti / Rob Cropper.

Silence in the Serengeti / Rob Cropper.

14 hozzászólás

  • – „rengeteg, és zömében felesleges magolnivalója arra sem hagy időt, hogy a gyerekek megtanuljanak biztonsággal olvasni” Mivel olvasni nem tudnak, magolni is lehetetlen és ezzel bezárul az ördögi kör, még szerencse, hogy van az internet és milliónyi játék! Ami „szegény” taxisokat illeti: írországi rokonok, ismerősök a Béke szállónál megkérték a taxisokat, három kocsi kellett, hogy vigyék el Őket a Podmaniczky utcába. – 1500 Ft/kocsi, óra nélkül. Nem azt mondták, hogy menjenek 100 métert a zebráig és ott balra újabb 50-60 méter. Valaha én is taxiztam, ilyen hiénák akkor is voltak, de nem ennyien!

  • Újabb lesújtó kritika, független szakértőtől:
    http://24.hu/belfold/2016/02/16/ensz-szakerto-orbanek-szabalyosan-megfojtjak-a-civileket/
    Na, de van még lejjebb, biztosan.

  • _ „A magyarországi civilek hatékonyan, odaadással dolgoznak, több mint nyolcvanezer regisztrált szervezetbe tömörülve.” Több szervezet kellene mert így, ha a csecsemőket is számoljuk, akkor kb. 110-115 emberenként van egy.
    – ” (A vizsgálatnak vége, semmilyen szabálytalanságot nem találtak.) Szabálytalanságot találtak, büntethetőséget nem.
    – „A független médiát egyre keményebben szabályozzák.” A nyugati állami médiaszabályozásokhoz képest miről beszél? Itt nem szabják meg a médiának, hogy miről írjanak, mit mutassanak a képriportokban, stb!
    – „… az adatkérőt kötelezhetik a fizetésre,…” Biztos nem kerül annyiba mint egy szappanopera részlet!
    – „..a felvonulások – amiket például romák, LMBTQ-szervezetek rendeznek – így is félelemben zajlanak a megszólaló civilek szerint.” A felvonulókat nézve, ez a félelem nem volt észrevehető!
    – ” A tüntető menekültek és a velük mozgó újságírókat a beszámolók szerint aránytalanul félemlítették meg a rohamrendőrök és a TEK-esek.” Semmi ilyen nem történt, miért nem pl. Calaisban vizsgálódik?

    – ” Ez egy az ENSZ részére készülő 2. Tavares jelentés és mindez azért mert Magyarország nem akar az Egyesült Európai Emirátusok tagja lenni!

  • lelszi!

    Látszik, hogy Te nem itt élsz!
    „Nem tudsz te semmit John Snow!”

    Üdvözlettel:
    terminus

  • terminus

    Nem tudom mi az az itt, Szigetszentmiklóson élek!

  • Hollósy Gerti

    Civilként, szakszervezetbe tömörülő emberként, szakértőként, elemzőként, mindegy hogyan, egyénként erkölcsi kérdés, hogy nem lehet már szó nélkül hagyni és eltűrni, hogy mennyire nem megy ez az egész ország, bármi, amihez nyúlunk,

    legyen szó drága taxisról, mutyizó vállalkozókról, vagy politikusokról, vagy bármiről,bárhogy is van kiveszett már az emberekből minden jó érzés, erkölcsiség, tolerancia, megértés, ezek nélkül pedig nem megy semmi…az összefogás se igazán…

    és igen, mindig van lejjebb, most van…

  • Mindaz amit Rátesi Margit leírt az tény, és nem többféleképpen vitatható szempont!

    Mindehhez hozzájön még, hogy az a Klikk próbálja „megnevelni” azaz megfélemlíteni az intézményvezetőket,tanárokat stb a 02.16.án Pukli Istvántól azonnali módon bekért adatokkal, mely „hivatal” most épp a fogyatékkal rendelkező gyermekek szállítását végző buszt felejtette el kifizetni!
    Mint kiderült, a cég hónapok óta nem jut a pénzéhez, ezért leállította a további szállítást, s mivel ezek a gyermekek végképp nem tudnak másként eljutni iskolájukba, emiatt önhibájukon kívül két oktatási napról lemaradtak!
    Most tehát itt az idő, hogy a tanárok,nevelők, szülők stb kérjék be a KLIKK-től a számlákat,egyéb elszámolásokat, mikor mire költötték azt a pénzt amit a nevezett cégeknek ( gázszolgáltató, gy.szállítást végző cég stb ) kellett volna időben felszólítgatások, és a szolgáltatás felfüggesztése nélkül kifizetniük!Továbbá számoljanak be róla, hogyan mikor mi módon tervezik az elmaradt oktatási napokat, órákat bepótolni úgy, hogy a rendkívüli program ne okozzon a családoknak indokolatlan nehézséget!

    Nem is olyan régen már előfordult, hogy az áramszolgáltató kapcsolta ki átmenetileg az áramot egy vidéki iskolában, aztán egy ki nem fizetett telefon számláról is szóltak már hírek, sőt-az sem volt olyan régen amikor egy intézmény konyhája is leállt ( ha jól emlékszem Borsodban ! )mely az iskolai menzán kívül több szociális intézményre (pl öregek otthona, nyugdíjas ház, óvoda )is főzött! Oka az volt, hogy a beszállító akivel az ellátórendszer szerződött, több heti kintlévősége miatt nem tudott tovább főzni a gyerekekre, és egyéb rászorultakra!

    Ez valami olyan pofátlanság, és felelőtlenség, hogy azt gondolná bárki józan paraszti ésszel,hogy ezután kétszer olyan figyelemmel kísérik majd a dolgokat, hogy ilyen még egyszer elő ne forduljon és tessék! Az ugyanis megfelelő jelzőkkel már nem is illethető visszaélés és súlyos felelőtlenség, hogy a gyerekek, és velük együtt sok száz és ezer rászoruló marad ellátás nélkül a KLIKK hibájából, bármely megyében bármely intézményben történik is, de hogy az ország épp azon a legrászorultabb, legelesettebbnek számító iskolájában történik, ahol a gyerekek százainak ez a napi egyszeri meleg étkezés képezné táplálkozása gerincét,az minden határon túl megy!

    Amíg csak pusztán szociológiai retorikának tekintik a felelősök a négymillió létminimum alatt élőt,benne a sok száz és ezer napi szinten éhező gyereket aki péntek du. haza megy az iskolából, és hétfő reggelig ki tudja eszik e egyáltalán, mert egyszerűen nincs mit! És ha igen, vajon mit,és mennyit?
    Rendszeresen nézem az egyik csatorna heti rendszerességgel jelentkező társadalmi-közéleti műsorát, és elhűlve látom, hallom az ott bemutatottakat, nem akarom hinni, hogy alig 100-200 kilométerre tőlem élnek így emberek – pedig tudom hogy igaz!

    Nincs mire mell döngetnünk, hogy ilyen meg olyan jól áll a gazdaság, amíg a fent említettek napi szinten ismétlődnek – aki nem hiszi, járjon utána, én megtettem!

  • Fizetett hírdetésben áll ki az Orbán politika ellen egy Németországban élő magyar üzlet ember. A Népszava napilap első oldalán vásárolt felületett, hogy elmondhassa véleményét
    „Hamis információterjesztés, szándékos félrevezetés és népmanipuláció” az a kormányzati kampányszlogen, hogy Magyarországon jobban teljesít, illetve a magyar reformok működnek. „Ez bűncselekmény!” – olvasható a nagyjából negyedoldalas hirdetésben. Körmendi Stefan németországi magyar vállalkozó szerint „sok mindent meg lehet egy embernek bocsátani, de azt nem, hogy a saját népét haszonszerzés, hatalommegőrzés céljából manipulálja, folyamatosan hamis információval tömje és szándékosan félrevezesse”.
    Viktor, öndicséretből soha nem lesz népelégedettség” – zárja véleményét.

  • Helga:
    Hétfőn hallgattam a kocsiban a Hadházi Ákos rémtörténeteit arról , miképpen nyúlják le -bizonyíthatóan- szinte az összes EU pályázati pénzt.
    Hadházi azt mondja :
    ” Ha egy pályázat vagy tervezet azzal a szóval kezdődik hogy NEMZETI , akkor az azt jelenti hogy lopás „

  • Félreértitek, nem a gazdaság áll jól, hanem a gazdagság, legalább is egyeseknek.

  • Hollósy Gerti

    Besancon „Amíg csak pusztán szociológiai retorikának tekintik a felelősök a négymillió létminimum alatt élőt,benne a sok száz és ezer napi szinten éhező gyereket aki péntek du. haza megy az iskolából, és hétfő reggelig ki tudja eszik e egyáltalán, mert egyszerűen nincs mit! És ha igen, vajon mit,és mennyit?
    Rendszeresen nézem az egyik csatorna heti rendszerességgel jelentkező társadalmi-közéleti műsorát, és elhűlve látom, hallom az ott bemutatottakat, nem akarom hinni, hogy alig 100-200 kilométerre tőlem élnek így emberek – pedig tudom hogy igaz!”

    Igaz, igaz és igaz!

    Sőt még szociológiai retorikánál is kevesebb a valóság! Én saját tapasztalatból tudom, hogy főleg vidéken a szociális ügyekben az önkormányzatok fordítva ülnek a lovon. A szociális bizottságok nem azért dolgoznak, hogy hol és hogyan segítsenek, azt keresik teljes erőbedobással, hogy milyen indokba kapaszkodva ne segítsenek. (minek úgyis elissza, megérdemli a sorsát, boldoguljon maga, ingyenélők, ez a fideszes házi retorika, egyen retorika, nem a levegőbe beszélek, sajnos hallottam,saját fülemmel) Én régen egy nagyon ügyfélbarát fővárosi önkormányzat szociális irodáján dolgoztam és akkor még, ott, nagyon sokat segítettünk, ahol és ahogy csak tudtunk, ahhoz képest, ami ott és akkor volt (2000-es évek eleje) ez a mostani helyzet nagyon durva és lelketlen.

  • Tegnapi hír: a KLIK hiánya eddig mintegy 6 milliárd forint (hatezer millió). Talán ideje lenne a civilszervezetek vegzálásában oly készséges Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak körülnézni ennek a klikknek a háza táján: hová folyik a pénz, ha nem jut fűtésre, bérre?
    Azt ígérték, hogy az igazgatók kártyát kaphatnak a kisebb vásárlásokra. Vigyázzanak: a kártyatrükk bejöhet. Olyan kártyával, ugyanis, ami mögött nincs fedezet, nem lehet vásárolni.

  • A KLIK adóssága a mai sajtó szerint 10 milliárd körüli (volt már ennél több is az elmúlt években).

  • Király Róbert

    A klik még azt sem tudja elérni, hogy az általános iskolákban ne kényszerből beszéljenek a tanárok a Holokausztról!