Az ellenzék drónokkal kutatná Orbán Viktor titkolt vagyonát

2016 március 26 10:48 de.88 hozzászólás

Juhász Péter, illetve Szigetvári Viktor, a magyarországi Együtt nevű párt politikusai a magyar lakosság segítségét kérték, hogy minél hatékonyabban lehessen feltárni Orbán Viktor miniszterelnök vélhetően korrupción keresztül szerzett, de a nyilvánosságtól kínosan eltitkolt vagyonát. A tervek szerint, a lakosság szerzi be a bizonyítékot, az Együtt segít abban, hogy a média is bemutassa azt a tágabb közösségnek, Juhász Péter pedig jogi útra tereli az ügyet. Kanadai olvasóink közül néhányan talán nem tudják, hogy kiderült: Orbán Viktor nagy valószínűséggel egy eltitkolt hatvanpusztani kastélybirtokon él, nem pedig abban az aránylag szerény felcsúti házban, amiről eddig tudott a média.

Juhász Péter ezt egyre inkább firtatta és ennek eredménye az lett, hogy a fideszes oligarcha-körökhöz tartozó TV2 kiméletlenül, de egyben szánalmas módon firtatta az ellenzéki politikus vagyonát, illetve 130 négyzetméteres budapesti lakását. Juhász Péter felhívását, illetve Szigetvári Viktor ehhez kapcsolodó rövid írását olvashatják.

*

Orbán Viktor. Fotó: Facebook.

Orbán Viktor. Fotó: Facebook.

Segíts felmérni Orbán vagyonát! Akár drónnal is!

Amíg a bűncselekményt elkövető TV2-es riporterek kameráját nem kobozzák el, addig a vélt szabálysértést elkövető, Orbán vagyonát firtató újságírók eszközeit elkobozza a rendőrség.

A hatalom minden eszközzel akadályozza, hogy valós képet kapjuk a szemtelenül meggazdagodott Orbán vagyoni helyzetésről. Akadályozzák az újságírók munkavégzését, fenyegetik őket, elveszik eszközeiket. Pechükre azonban felvételek is készültek a jogsértésről. A törvénytelenségek okán feljelentem a rendőrséget hivatali visszaélésért.

Téged arra kérlek, ne hagyd megfélemlíteni magad. Segíts te is felmérni az Orbán-család mesés vagyonát. Tudjuk meg, hogyan él valójában Putyin magyarországi helytartója! Tudjuk meg, hogy hány strómanja van, van-e óriás jachtja, vagy épp azt, hogy van-e neki is arany wc-keféje a budiban, ahogy Janukovics kollégájának volt.

Dolgozzunk össze!

Te hozod az információt, az újságírók megírják és lefilmeezik, én jogi útra terelem a bizonyítást és feljelentem őket, ha kell. Dolgozzunk közösen, buktassuk le Orbánt Együtt!

Oszd meg, hogy mindkihez eljusson, akinek van bizonyítéka Orbán vagyonosodásának részleteire! Küldd el információdat a [email protected] címre!

Juhász Péter

**

A hatalom minden eszközzel akadályozza, hogy valós képet kapjuk a szemtelenül meggazdagodott Orbán vagyoni helyzetéről. Jogtalanul lefoglalják az újságírók drónjait, akadályozzák az újságírók munkavégzését, fenyegetik őket.

Mi nem hagyjuk megfélemlíteni magunkat, feljelentjük a rendőrséget hivatali visszaélés miatt. És arra kérünk, te se félj! Ha van információd, mondd el nekünk, segíts abban, hogy lebuktassuk őket!

Szigetvári Viktor

88 hozzászólás

  • Jo otlet.

  • Jó, hogy az ellenzéknek nincs más dolga!

  • Na se Juhász se Szigetvári nem normális…a saját portájukon kellene
    kutatni!
    Juhász a havi 200 e/Ft-os jövedelméből igen jól él(?)…..meg a napokban Orbán kutyáját kereste a szerencsétlen és a Mészáros Lőrinc
    által bérelt Orbán birtokon sem találta meg….rém kellemetlen,
    sötét bűnszövetkezet áll a háttérben?…Vagy csak Juhász sötét agya!
    Na megyek,fő a sonka!

  • JA a „gyengébbek” kedvéért (többen vannak…)Orbán Budapesten él….
    Az,hogy máshol is van háza nem bűntény,az ellenzékieknek is van…!
    reklám alatt írok,már megyek is…..többet nem ér a dolog!

  • Kedves Figyelo!

    Ez lenne az ellenzek legfontosabb feladata. Az csak a baj, hogy kizarolag olyankor teszik ezt, amikor valakit – ebben az esetben kulso nyomasra – ki akarnak iktatni.

    Amugy nem teszik, mert mindannyian gazemberek, es ugye az egyik hollo …

  • Mehet a Marcsi jöhet a Shonka..

    / „Airplane!” c. örökzöldből származó kiszólás után szabadon./

  • geyzának sonkára(pláne minőségire…) nem telik,csak piára…..azt meg már bekapta….(látszik rajta)

  • Ja Szigetvári Viktornak gratulálok a” kemény ” l %-hoz!
    Kívánom ezt tartsa is meg!

  • Marcsi:
    Inkább füvet eszek mint az ócska akciós sonkádat.

    Amúgy meg látszik hogy nem láttad az „Airoplane!” c. , minden idők egyik legmérvadóbb filmvígjátékját.

    Pedig azt híreszteled itten folyton hogy naponta megnézel sok szép filmet.
    Gondoltam csak beleesik a szórásba (a nagy számok törvénye értelmében ) egy-egy normális is.
    De ezek szerint tévedtem.
    Édes lányom: TE szemetet fogyasztasz. Szellemi szinten is.
    Amiket nézel az pont akkora szemét mint a sonkád.

  • Kedves Geyza!

    Ha jol emlexem, kozel ugyanazok a szineszek szerepeltek a „Naked Gun” (Meztelen Puska) cimu filmben is. Nekem az a sorozat sokkal jobban tetszett. Foleg az elso volt jo, akkor meg nem kellett politikailag korrektnek lenni az igazhituekkel kapcsolatban.

    De mi az az akcios sonka? Csak nem az aukcios alakult at Magyarorszagon akciossa?

  • geyza dugulj be te szerencsétlen,sok szép és jó filmet nézek,meg olvasok is időnként,,a kultúráért nem hozzád megyek tanácsot kérni…szakadj el tőlem,idd tovább lőrét..vedd már észre magad!
    Na most megint nem érek rá,de neked máskor sem!

  • Nekem a téma nagyon idegen! Kanadában nem szokás a politikusok vagyonát firtatni.
    Kicsit furcsa, hogy egyes magyaroknak Orbán vagyona a lényeges és fontos szempont.Ahelyett meglátnák, hogy mi a magyarok érdeke és célja.

  • Nekem a téma nagyon idegen! Kanadában nem szokás a politikusok vagyonát firtatni.
    Kicsit furcsa, hogy egyes magyaroknak Orbán vagyona a lényeges és fontos szempont.Ahelyett meglátnák, hogy mi a magyarság érdeke és célja.

  • Marcsi:
    Egyre idegesebbnek látszol.
    Az idétlen filmjeidbe menekülsz értelmetlenné vált életed elől.
    Ami viszont azért vált értelmetlenné
    mert jól becsukták ( nagyon helyesen )az értelmetlenné vált iskoládat ahol téged -állítólag- szerettek és amit nem vagy képes megemészteni.

  • Figyelő:
    Ne is törődj vele.
    mi itt most pillanatnyilag nem Kanadában vagyunk ezért mások a szokások is.
    Például érdekes kérdés az , miképpen lehet valaki az ország leggazdagabb embere úgy , hogy életében mást nem csinált csak politikával foglalkozott de a képviselői és miniszterelnőki fizetése távolról sem fedezi azoknak a dolgoknak az értékét amije van.

    De szerintem meg az amerikai földrészen is sűrűn foglalkoznak ilyesmivel.Ha szükségét látják.

  • Géyza, nem emlékszem, hogy analizáltad volna ennyire, pl. Gyurcsány vagyonát!
    Mellesleg, nem hiszek a híreknek sem, már mint amit Orbán vagyonáról hiresztelnek!
    Ha nincs más, komoly ellenzéki hiba értékelés valaki jelleméről, politikai elhivatottságáról, akkor a vagyonát kutatják. De csak Magyarországon.

  • Figyelő:
    Megismétlem akkor amit írtam Neked pár napja, biztosan nem láttad:
    Gyurcsány maga mondta el a következőt:
    Rendszerváltás tájékán eladták a felesége házát és pénzzé tették mindenüket amit lehetett hogy privatizálhassanak egy kis ipari üveggyárat.
    Azt felfuttaták és legfőképpen külföldre szállítanak spéci üveg-akatrészeket.
    Abból lett nagyon gazdag .
    A mostani kurzus még 2014 előtt NAGGGGYON rács mögött akarta látni Gyurcsányt , tehát minden követ megmozgattak , minden papírt átnéztek de egy egészen picinyke simliskedés, nem sok,de annyit sem voltak képesek előásni ellene.
    Ennyi.

  • FIGYELŐ!

    GEYZA szemenszedett hazugságot ír!!!
    Gyurcsány a felesége házában lakik a mai napig,amit anno „Apró villának”(felesége nagyapjáé volt,aki 56-ban lövetett a Kossuth téren a békés tüntetőkre!!!) hívtak és a zsidóktól vették el az „ősök”…….
    Gyurcsány nem üveggyárból,hanem sok más kétes vállalkozásból lett gazdag,(ALTUS KFT)most meg az EU (jogilag nagyon kifogásolható!!!)megbízásából
    ellenőrzi az EU-s pályázati pénzek felhasználását,mint volt szoci miniszterelnök,ami teljesen összeférhetetlen!
    Ne hagyd magad megetetni,ezt itthon mindenki tudja!!!

  • Figyelő!

    A pontos cím:Bp,Szemlőhegyi u 42!!
    A hős szoci (komcsi elődökkel)egy zsidóktól régebben elvett villából
    méri azt észt..,.na ez több mint gusztustalan!!!!Nem került neki semmibe,(később fillérekért megvette..)míg mások a saját erejükből,tehetségükből teremtettek otthont,mint például Orbán Viktor is,akkor is ha ezt mások tagadják!!!!!!!

  • Egyébként az Altus alumíniummal,tanácsadással..meg egyéb ismeretlen dologgsl foglalkozik és a feleség Dobrev Klára nevére került,szegény Gyurcsány persze” nincstelen „lett…..ezért, meg önkritika és ész hiányában 2018-ra ismét pályázik a miniszterelnökségre….szegény!!!

  • Marcsika:
    Blablah..bla..blahhh

  • Kedves Figyelo!

    Szerintem az ellenzek legfobb feladata a regnalo part atvilagitasa lenne.
    Irod, hogy ez Kanadaban nem szokas. Ez sajnos igaz. Ha erdekelne oket, a Tory-k most lepten-nyomon kovetelnek ennek

    http://www.therebel.media/handsoffmymoney

    az azonnali hatalyon kivul helyezeset. De nem teszik, ok is biztos nyakig ulnek a „biznicben”.
    Ha meg nem hallottad, nezted, roppant erdemes megnezni!

    Az eszak-amerikai angolt nehezebben megertok kedveert roviden elmondom mit tett a mi „liberalis”, „humanista, mindig csak a kisemberek erdekeit vedo” kormanyunk:
    Az uj torveny az, hogy ha valamelyik kanadai bank befuccsol, a bank lefoglalhatja az emberek megtakaritott penzet, vagy barmit, ami eppen akkor van nekik a bankban. Termeszetesen elozetes figyelmeztetes nelkul, ugyhogy egy reggel csak arra ebredunk, hogy nincs mibol etelt venni, vagy kifizetni a havi rezsit.

    Ez durvabb lopas, mint amit az Orban es a Gyurcsany egyutt muvelt eddig Magyarorszagon. Ez az emberek teljes kisemmizese, kifosztasa.

    De elgondolkodtam ezen… Vajon miert volt ez ennyire fontos a „liberalis” kormanynak, eppen most, amikor az egyik legsulyosabb valsag ele nez Kanada?
    Hany es melyik bank allhat a csod szelen? Ezt persze nem tudhatjuk, nem kotik az orrunkra.

  • FRISS MAI HÍR;

    hogy az EU 37-67 milliárd közötti összeggel
    CSÖKKENTI AZ ORBANISZTÁNNAK JUTTATOTT MILLIÁRDOS NEMZETKÖZI KORRUPCIÓS ÖSSZEGET…

    Ezért volt annyira sürgős a Vezérnek a gyors meggazdagodás. Ő is tudta, hogy NEM TARTHAT ÖRÖKKÉ ez a PÜNKÖSDI KIRÁLYSÁG.

    Mi lesz itt, te jó Ég?!

  • Marcsi!

    „Orbán a saját erejéből és tehetségéből…”? ))) 😀 (((

    .
    Ennek igazán csak, a választás előestéjén(!) furcsa
    „autóbaleset áldozatává lett” felcsúti juhász,
    polgármesterjelölt, néhai ifjabb Várady András
    lehetne a megmondhatója…

    Azon kívül a Narancsbőr c. könyv szerzője Ferenczi Krisztina oknyomozó újságíró is, aki sajnos már úgyszintén nincs az élők sorában…

    Béke poraikra ! 🙁

  • Mária, kétségtelen, hogy

    DON CORLEONE is

    >a . s a j á t . e r e j é b ő l . és . t e h e t s é g é b ő l<

    gazdagodott meg.
    ˙

    .
    Szép mese – hátmég a hozzá írt zene…

    .

  • Marcsi anyó!

    Persze, minden maffiózó gyűlöli, ha a körmére néznek, ésmár az EU is – egyelőre csak kezd – rádöbbenni arra, hogy Orbánban egy közönséges maffia főnököt támogat súlyos milliárdokkal.. 🙁

    .

  • Genosse Marcsi itt nagyon rákapcsolt, mind a fis-SS hivatásos karaktergyilkosa. Tipikus fid-SS módszerekkel, goebbelsi magaslatokba törő karakter gyilkosságokat igyekszik itt a Kanadai Magyar Hírlap hasábjain is elkövetni nemcsak egyes cikkírók – tehát tulképp. maga a KMH ellen – de láthatóan egyes kipécézett kommentelők ellen is.
    Ez a profizmusa vagy ösztönös nácizmusából, vagy a jól-fizető állásából táplálkozik.

  • Geyza/Marcsi

    Orbán már a rendszerváltás előtt irtózott Gyurcsánytól. Meg is vallotta, hogy „tehetségeségesnek tartja” és benne látja az ő személyes ambícióinak a legnagyobb kerékkötőjét.
    Erről videofelvétel is tanúskodik. 🙂

  • p.s.
    Abban az ominózus nyilatkozatában azt is kijelentette, hogy „jó lesz vele vigyázni”.
    Persze ez érthető, hiszen az ő saját gátlástalan, akarnok természetét szembe találta Gyurcsány becsületes, egyenes, tudás hátterű polgári mentalitásával, amelyet annak még sok saját – szintén egyszerű sorból jött – párttársa sem szívesen viselt el…

  • Mari !

    Ami a felvásárolt (újra privatizált) majd ’48-ban újra államosított lakóházakat, villákat illeti, az a helyzet, hogy Magyarországon szinte mindenkinek lehet lelkifurdalása az ezekbe foglalt zsidó vagyonokat illetően, hisz a városi házak egy jelentős része ebbe a kategóriába tartozott és nem véletlen vitték parlament elé Klebersbergek, Telekyk, Hómanok s a többi náci magyar képviselő, a zsidó állampolgárok egyebek mellett még ezen vagyontárgyaiktól is, az otthonuktól való „hivatalos” megfosztását, még annak előtte, hogy az életüktől is megszabadították volna őket…
    Tehát akik a rendszerváltáskori privatizációban korábbi lakásbérlőkként „fillérekért” vettünk abban részt, valahol bizony mindannyian zsidó vagyonhoz is jutottunk.
    Tudniillik a Kiegyezést követően a később egyesült Buda és Pest, az addig matracokban és párnacihákban gyűjtögetett zsidó tőkéből, épült újjá és nyerte el ezt a ma sokak által annyira csodált alakját…

  • DonGolo, persze Gyurcsány örökös ellenfele Orbán volt igazán. Gyűlöli is rendesen.
    Más, az EU pénz visszavonását abban látom, hogy olyan nagy mértékű a külföldi magyar baloldal ellenzéki popagandája Orbán ellen, hogy az EU el is hiszi azokat! Még Kanadába is eljut a szele ennek a propagandának, hátmég Európában!
    Másik, van egy cikk ami körbejár az Eu-ban Orbánról, azt is érdemes olvasni !

  • Figyelő
    2016 március 28
    10:28 de.
    Tévedsz.
    Gyurcsány és Kövér együtt voltak elnökök a KISZ utódpártjában.(Alig egy évig élt.)
    Orbán akkoriban- a nyolcvanas évek végéről beszélek, – egy alig ismert, egy frissen alakult fiatal, értelmiségi, ellenzéki párt egyik meghatározó alakja volt. Az akkormég liberális eszméket valló Orbánnal szvsz Gyurcsánynak semmi gondja nem lehetett, mert egyrészt nemismerték egymást, másrészt mindkét fiatalember valamiféle reformokban gondolkodott.
    Kilencventől Gyurcsány egyáltalán nem foglalkozott politikáéval. Üzletemberként, jó üzletemberként tett szert hírnévre. Ezért hívta meg Medgyessy a kormányába. Medgyessy a mindenkori kormányzást gazdasági alapokon képzelte el, ahol hasznosnak látszott egy Gyurcsány-tipusú fiatalt a vezetőségbe invitálni. Gyurcsány az MSZP-ben viszont azt látta, hogy az őskövületek a legnagyobb akadályai a fellendülésnek, és ennek hangot is adott.
    Orbánnak Gyurcsányellenessége a 2OO6-os választások előtt megesett tévé-vita kapcsán alakult ki, ahol Gyurcsány egyszerűen felmosta vele padlót.
    Orbán a népszerűségében, jó beszélőkéjében, és a fél ország baloldal-ellenességében bízott, vagyis teljesen felkészületlen volt mint a gazdaságot, mint a politikát illetően.
    Gyurcsány egyszerűen lehengerelte számokkal, adatokkal, tényekkel. Olyan maró gúnnyal vitte padlóra, amire a Csúti Törpe egyszerűen nemtudott válaszolni.
    Ellenzéki propaganda..
    Ha egyáltalán lenne odahaza olyan ellenzék, aki tenne is valamit, még mondanám, hogy benne van azis. De nincs.
    Az EU egyszerűen alkalmanként leellenőriz egy-egy projektet, amire pénzt adott. Ilyenkor megnézik, hogy mit, mire, kinek fizettek ki, arányos-e az általános ,európai árakkal, megfelelően lett-e kíírva a Tender, ilyesmik. Viszont az elmúlt hat évben egyre több olyan, enyhén szólva is gyanús elemzések születtek a Fidesz tevékenységével kapcsolatban, ami egyszerűen kiváltotta az árgus szemekkel figyelést. És ezek csak azok a dolgok, amiket az EU bizottsága felfedezett. Emellett van még néhányszáz, amiről csak sejthető a manipuláltság, de bizonyítani nemtudják.
    Egyelőre.
    És megint az ország szív miatta.

  • DonGoló,Voronyezs,meg a többi „okos”geyza által felpiszkált hozzászóló:
    MEGPRÓBÁLOM RÖVIDEN.
    Uniós pénz megvonását indokolni kell(persze nem politikai alapon)
    EU tag vagyunk,fizetünk és kapunk is,a támogatás elköltését szigorúan ellenőrzik(ha más nem a volt szoci miniszterelnök volt cége, most a feleségéé…ami nagyon etikus…)aztán ha nem kapjuk meg akkor sem kerül az ország olyan csődközeli helyzetbe,mint a Gyurcsány ill,a Bajnai kormány idején,mert ha nem is tökéletes most sem minden,de lényegesen normálisabb gazdálkodás folyik,amit számok tények igazolnak,stabil a gazdasági helyzet!
    Aztán senki nem állította,hogy Gyurcsány tehetségtelen vagy buta lenne,nagyon is értett a csaláshoz,hazudozáshoz,lopáshoz(maga is bevallotta)de ez csak rövid ideig ment neki,egy ciklust sem tudott végig kormányozni…Orbánnak nagyhangú riválisa volt,de ugye mégis megbukott és Orbán már a harmadik ciklusát tölti…..ugyan mitől kéne félnie a levitézlett jelenleg 5-6%-on álló „riválisától”?,aki
    még a saját pártjába is belecsinált,szétrobbantotta,meg ugye a volt pártja az MSZP is esélytelen a magasabb %-val (11%-16)együtt is,míg a Fidesz 31-46 %-kal vezet!
    A gyengébbek kedvéért az összes népesség illetve a biztos szavazok %-os
    arányát közöltem.
    Felesleges idegeskedni,hasznosabb talán gondolkozni!
    Ami az EU-t illeti ott is erőlködnek a kinti meg az itthonról delegált lecsúszott szélsőbaloldaliak kínjukban……a migráns válsággal és sok fontos dologgal sem tudnak megbirkózni!!
    Ez is bizonyítja az alkalmatlanságukat és növeli a magyar kormány népszerűségét itthon és a környező országokban is!!!!!
    Rém kellemetlen,de ez az igazság!

  • Ja majd elfelejtettem,hogy a szegény polgármester jelölt(8 elemis juhászt)sem ő nyírta ki, hanem úgy hírlik(sajtó) egy idős osztrák autós gázolta el,a nyomozást lezárták!
    akiknek ekkora üldözési mániájuk van,azok valószínűleg magukból,vagy
    a környezetünkből,párttársaikból… indulnak ki!

  • DonGoló,Voronyezs!

    Legalább a „stílusban,jó modorban” nem kellene követni geyzát,nem dicsőség,(égő!)meg ugye ha nyugdíjas is vagyok nem vagyok sem anyó…sem
    Mari,hanem Marcsi!Egyébként nem hinném,hogy ennyi „bölcsességet”
    tudnának osztani …..ha fiatalok lennének(?)akár fiatalok,akár nem
    a neveltetésük terén érződik a régi szoci kultúra(gyerekszoba hiánya),de mostanság ez
    kiment a divatból,a régi káderek többsége is megtanult viselkedni…
    de mint látszik vannak akiknek nem sikerült!
    persze nem tudnak megsérteni,csak legfeljebb leégni!
    Na pá!

  • Istenem…Marcsula…mitől vagy te ennyire hülye mondd meg nékem.
    Néha már NEKEM fájnak azok a végtelen baromságok amiket ide röffentesz.

  • Falusikám: IGEN IGEN és mégegyszer IGEN
    *********************
    falusi
    2016 március 28
    1:54 du.
    *********************

    Én is láttam azt a TV vitát Orb. és Gyurcsányferi között.
    Embertelen volt.

    Orbán egyszerűen MEG-SEM-MI-SÜLT !!!

    Többen mondták előre hogy Orbán minden követ meg fog bosszúból mozgatni hogy el lehetetlenítse az akkori megválasztott párt miniszterelnőkét, Gyurcsányt.
    ÉS így is lett.

    Lásd Barommarcsi állandó undorító mocskolódását vele kapcsolatban itten.
    Barommarcsi csak egy aprócska fogaskerék ebben a rohadt gépezetben.

    Én már be sem írom ezeket a történelmi tényeket mert EZEKNEK a náciknak itt ( Barommarcsi , Nácicsárli, Nagytiszteletűuraság stb.) nem érdemes.

    Hisz nyilván ők is tudják az igazságot , de nem érdekük az igazmondás.

    ROBOT KOMMENTELŐK NEM MAGUK HATÁROZZÁK MEG A VÉLEMÉNYÜKET.
    /A E van Vogt után szabadon./

  • Kedves Figyelo es Marcsi!

    Az EU nem hisz semmit. Ok nem jarnak templomba, mert az EU legtobb gazembere marxista.
    Ok nagyon jol tudjak, hogy 1990 ota mindegyik magyar kormany csirkefogokbol allt.

    Ti (es masok) itt vitatkoztok, hogy ki mit lopott, vagy mit nem, mintha ettol mindketto, vagy a masik fel angyalkakka valnanak.

    Ha ez a hir igaz (es nem lepne meg ha igaz lenne) annyi lehet a penzmegvonas mogott csupan, hogy Orban nem volt hajlando bekegalambokat betelepiteni Magyarorszagra, keritest huzott fel a hatarokra, es szinte hetente kioktatta a kepmutato, arab allamok altal fizetett (es talan kozben Amerika altal is kenyszeritett) EU vezetoit, hogy sajat orszagaikat teszik tonkre.
    Nekik ez faj, mert nekik ezt az esznelkuli multi-kultit sajat nepeiknek is be kell adniuk, ami mar eleve nehezen megy, hatha meg ha egy – a nemzetkozi politikat jol ismero – europai, regnalo politikus is ellentmond neki.

    Emiatt tesznek meg mindent a megbizhato, jo elvtarsak Brusszelben, hogy Orban vagy lemondjon, vagy legkozelebb kivalasszak a hatalombol.

    Hozzatennem hogy nyugodjatok meg, az EU vezetoi nagyobb csirkefogok, mint az 1990 ota hatalomban levo osszes magyar politikus egyuttveve.
    Ennek a penzmegvonasnak semmi koze nincs a korrupciohoz (kiveve, hogy akik megvonjak tul korruptak) meg akkor sem ha altalaban a legkorruptak szoktak bortonbe csukni a legkevesbe korruptakat.

    (Erdekes, hogy egyik kanadai sem reagalt a Kenderszivastol Elhulyult Szepfiu legujabb kis „huncutsagara”.)

  • legkorruptabbak … legkevesbe korruptabbakat.

  • Marcsi
    2016 március 27
    4:29 du.
    Tisztelt Hölgy.
    Ön másodszor ír valótlanságot Apró Antallal kapcsolatban, miszerint 56-ban lövetett..
    Javaslom átolvasásra Apró Antal életrajzát. Ugyanis az 56-os forradalom idején ő a Hazafias Népfront vezetője volt.

  • Molyse folyvást ide bas@za elénk a plebejus irodalom népmesei gyöngyszemeit. Arra viszont nagyon vigyáz, hogy ezek a fabulák semmi konkrétumot ne tartalmazzanak…

    .

  • Frau Marcsi!

    Egy tárgyaláson, kamerák kereszttüzében mondotta Jen Claude Juncker (keresztényszociális) néppárti(!) EB elnök Orbanini zavartan lesütött boci szemébe, miközben barátságosan megveregette annak vállát, hogy idézem;

    „Aztán az angol szövegben is ugyanaz legyen, mint a magyarban..!”

    E mondat önmagában is mindent elmond diktátorunk komplex egyéniségéről és „tehetségéről”. 😀

    .

  • Falusi:
    Az mindegy Barommarcsinak.
    A front, mégha nép is valami katonai dolognak kellett lennie, akkor meg szerinte lövetett és punktum, mert ő úgy akarja a Gyurcsány miatt hogy lövessen. Lővetett. Lövetettessen.
    (Neki sem világos hogy multidőben fog lövetni, vagy a jövőben lövetett.)

    Namost ebből következik (a lővetésből) hogy Gyurcsány a hibás , miért költözött be az Apró-villába ?

    Marcsi, a baromagyú, eképpen testálja rá a jelen történésekre és személyekre a „gonosz” reinkarnációjáról összeolvasott hülyeségeit.

    Tudom, amit fenntebb vázoltam bonyolult és kissé érthetetlen, dehát Barommarcsi sűrű agyi bakugrásai is eléggé érthetetlenek, ezeknek a valós okai sok fejtörést okoznak a magamfajta táv-elmegyógyásznak.

    Deazé…mindig kiderülnek az igazi okok.
    Mint most is.

  • Mészáros ma megint állami földet vett Orbán megyében…)))
    Na, ezt kapjátok ki leánkák, ne Gyurcsány negyedszázados üzleteit emlegessétek !….)))
    Szervusztok, jó napot !

  • Nos kérdés,hogy itt egyesek….vagy a holokauszt áldozatai,vagy az őseik voltak azok és már terhelten születtek?Mindkét esetben csak
    elítélni lehet a nácikat,akik ilyen „egyedeket” hagytak a világra,(esetleg genetikai kísérletek eredményeként?)tényleg borzasztó,de ha csak a zsidók szégyeneiként gyűlölködnek és primitívek,akkor megvetendő aljas népség!
    Sorolják be magukat ki ki a megfelelő helyre….

  • Tisztelt Falusi!
    Kérem nézzen utána (2 perc az egész Apró „munkássága a neten…)
    Apró Antalt a forradalom kitörése után a Katonai Bizottság vezetésével bízták meg,teljhatalmat adva neki:

    „középületek,hatalmi központok,ha kell fegyveres harc,véráldozatok
    árán történő megvédéséhez” ő ezt meg is tette,ezt sok akkori
    forradalmár is igazolni tudja,meg már mindenki tudja régóta.

    Ezek tények nem úgy mint a bizonyos „56-os fehér füzet”, amit a
    forradalom leverése után adott ki a megtorló diktatúra,melyben
    szegény ártatlan ávósokról beszéltek,akiket az „ellenforrada-
    dalomban megtámadtak meggyilkoltak,természetesen a csőcselék….

    Na ezen már rég túl vagyunk,akkor gyerekként ezt etették meg
    velünk az iskolában,és amikor később történelem órán véletlenül
    forradalmat mondtam feleléskor,a tanár üvöltött és egyest
    adott…
    fentiek alapján nem volt véletlen a felháborodás,tüntetés amikor
    Gyurcsány akarta az évfordulón az ünnepi beszédet megtartani…
    Na ez kiverte a biztosítékot sokakban….

  • Ja és Gyurcsány is felvonultatott tankokat,könnygáz is volt,hű volt
    az elődökhöz…. saját szememmel láttam az ablakomból,többed magammal!.bár csak(???)szemeket lövetett ki….

  • Juhász és Szigetvári politikusoknak, meg csak annyit üzennék hogy ha nem lenne ,demokrácia,sajtószabadság ,akkor nem lehetne a Tv-ben gyűlölködni,napilapokban,interneten rágalmazni büntetlenül,meg ezen a fórumon sem,talán sokan elfelejtették a régi szép időket……amikor egy rossz szóért az ÁVH központban(Andrássy u60)találták magukat az emberek.
    Ami a vagyonosodást illeti,annak sem árt utánanézni,hogy hány baloldali politikus gazdagodott meg kétes módon? meg ,hogy mit is
    vall be évente.
    Az tény,hogy éhező politikust egyik oldalon sem látni,vannak kétes
    vagyonosodások mindkét oldalon,de az kissé irritáló,hogy ezt olyan
    illetéktelenek teszik meg,akiknek a bevallott jövedelmük alapján
    jóval kevesebbre telne…..na azért nem hülyék a kis emberek sem
    akik minden fillér után adóznak!

  • Juhász Péter a cikk írója nem a szívem csücske, úgy is mondhatnám sokat kell még tornáznia mire valamit helyre hoz a renoméját illetően (legalábbis nálam)de azt el kell ismernem, hogy a korrupció kutatás területén teszi a dolgát!
    Az az ellenzéki szereplő tehát, aki ma valamit csinál, már úgy, hogy annak látszata, ill visszhangja is van, az éppen J.P.
    Jellemzően ez ma Magyarországon úgy zajlik, hogy a nyilvánvaló visszaélést feltáró és konkrét adatok alapján azt vizsgálni akaró egyénre száll rá a létező összes kormányközeli és Orbán közeli média és elkezdik visszafelé fújni a szemetet!
    Mintha fordítva ülnének a lovon : már senkit nem Orbán mesés vagyona és „honnan milliárdjai” foglalkoztatnak – na persze, hisz az bizonyos fokig felfoghatatlan a nagyközönség számára – hanem Juhász Péter „vagyoni helyzete” azaz, hogy 200 ezerből vagy 350 ezerből nem él meg, ill. a bérelt lakását miért ott bérli ahol, és miért nem máshol, ill a jó pár éve „termesztett” vadkender bizniszéből miért nem maradt annyi pénze, amennyit a riporter éppen gondolt stb stb.
    A helyzet csupán az, hogy ez senkit nem érdekel különösebben,meg végső soron nem is tartozik senkire – ez ugyanis nem közhír! Orbán hirtelen és aránytalanul nagy mértékű gazdagodása azonban mindenkit érdekel (figyelem, még az átlag fideszest is !)és mindenkire tartozik, lévén közpénzből fizetett közszolga, aki a ráruházott feladatkörében hosszú éve költségvetési pénzből és költségvetési pénzért látja el miniszterelnöki teendőit! A politikán kívül soha mással nem foglakozott – legálisan, bevallott tevékenység és díjazás formájában – ezért csakis a fizetéseként kapott jövedelmet lehet/ne alapul venni, amikor a vagyoni helyzetét vizsgáltatná bárki, akár szervezet akár egyéni képviselői beadvány formájában!
    Ez egy olyan terület amelyhez kétség sem férhet/ne, ill. ha mégis, már a gyanú felmerülése esetén alapos és mindenre kiterjedő vizsgálatnak kellene követni!
    Ehelyett takarózik a semmire sem jó „vagyon nyilatkozatával”, melyből az ég világon semmi ki nem derül, mert ez az intézmény úgy van kitalálva és olyan jogi környezet öleli körül, hogy alapos és egészen konkrét gyanú fennállása esetén sem jár semmilyen szankcióval. Magyarul azt ír be mindenki amit akar, amit jónak lát, rá van bízva, még soha senki nem ellenőrizte annak valóságtartalmát ! Van ennek így értelme ?
    És ha a családtagok vagyonnyilatkozata nem nyilvános, akkor oda bármit be lehet írni, ill. bármit bárhonnan „ki lehet felejteni” következmények nélkül?

    Így lehetséges, hogy Fideszes és kormányközeli emberek több mint gyanús vagyonaik eredetét (amennyiben valami mégis napvilágot látott) családi összefogással lehet magyarázni, és a pár hónapja miniszterek államtitkárocskák, megbízottak, helyettesek, vagy csak sima, de jól helyezkedő potentátok több száz milliós villák, földek és egyéb javak tulajdonosai lesznek úgy hogy vagyon nyilatkozataik alapján ez nem lenne lehetséges!
    Úgy gondolom, mindezek tisztázása éppen az e célra rendelt hatóságoknak lenne érdeke a viszonylagos közéleti tisztaság és a köznyugalom érdekében – de mintha fordított világot élnénk…

    Amikor konkrét kérdést kap Orbán ez ügyben a parlamentben, álságos (de közben szemmel láthatóan ideges)ábrázattal tér ki az egyenes válasz elől, mondván, hogy élete nyitott könyv, nem is érti mit akarnak tőle…- s közben nem szakad le a mennyezet?
    Szerintem sehol, a nyugati típusú demokráciákban nem történhetne meg, hogy ilyen közjogi méltóságban, ilyen hosszú időn keresztül vezesse félre valaki a polgárokat (is) akiket szolgálni hivatott, a hatóságok zavart, de készséges szemhunyása és támogatása közepette!

    Az, hogy Kanadában senkit nem érdekel olyan mértékben a miniszterelnök és a kormány tagjainak gazdagodása mint nálunk, az talán nem annak köszönhető,hogy kevésbé kíváncsiak mint magyar polgártársaik, hanem valószínű annak,hogy nem merült fel a gyanú hogy a „Kenderszívástól Elhülyült Szépfiú” ( by Figyelő és Moshe A.)az állampolgárok rovására, az ő adóforintjaikat különféle praktikákkal megcsapolva viszonylag rövid idő alatt olyan mértékű gazdagodásra tett szert, mely egy igen jól menő nagyvállalkozás esetén is kétségessé válna! Hogy elszámolni nem tud vele, egy dolog, de még a pusztán erre irányuló kérdést is visszautasítja! Ennyi! És ez a jelek szerint jól van így, hisz évek óta egyetlen felelős vezető,bizottság, ügyészség, nem tett lépéseket, a vagyon eredetének kétséget kizáró tisztázására!

    Majd ha Trudeau- vagy bármely más min.e. – a sokszorosát költi és halmozza fel annak mint ami a neki megállapított javadalmazás alapján valószínűsíthető, majdnem biztos hogy a kanadai polgárok is hőzöngeni fognak,és amennyiben az ezért felelős hatóságok a fülük botját sem mozgatják -sőt, hát kétségeim sincsenek afelől, hogy Figyelő lenne a legelső, nyomában a többiekkel, aki a leghangosabban követelnék a vizsgálatot!

  • Voronyezs!
    Elfelejtettem,hogy én is kedvezményesen vettem meg az önkormányzati
    lakásom(a 90-es években ,amit 15 év után utaltak ki,előtte a szüleimmel laktunk együtt 1 gyerekkel,)mint sokan mások,de ugye Apró Antal közvetlen a holokauszt után a komcsik
    győzelme után,pozíció stb.
    jutott hozzá a villához,nagy különbség…….
    Orbán meg akárhogy is ragozzák maga teremtette meg a házát!

  • Na abban kivételesen igaza van sötét geyzának,hogy egy régi Gyurcsány-Orbán vitában Orbán alul maradt,de ez annak tulajdonítható
    be,hogy Orbán ennyi hazugsággal,jellemtelenséggel régen nem találkozott… szerencsére azóta nagyon is magához tért és három cikluson keresztül nyerő,nem is kevéssel….
    Gyurcsány cáfolta a vizitdíjat,meg sok mást (és mégis bekövetkezett,semmit sem oldott meg!)nagy szavakkal szónokolt,hazudott…később beismerte!
    jelenleg sehol(kb.6 %-) áll,míg Orbán 46 %-on,na ehhez nem kell kommentár!

  • ja amúgy Gyurcsány jelenleg szegény vagyontalan….csak egy pápai
    (Kató nénié,a mama…)öröklakás részleges tulajdonosa….na gyűjteni kéne szegénynek!

  • Nédda.
    Megvadult a baromnő.
    Szinte látom amint a kritikák miatt kies szobakonyhájában a földön fetreng és sikoltozik, aztán fiatalosan felugrik, iderohan és elkezd hisztériázni.

  • Marcsi
    2016 március 29
    2:34 du.

    T. Hölgyem.
    Javaslom elolvasásra az alábbiakat:
    https://hu.wikipedia.org/wiki/1956-os_forradalom#A_forradalom_kit.C3.B6r.C3.A9se.2C_okt.C3.B3ber_23.
    Ha Aprónak bármiféle negatív szerepe lett volna, itt szerepelne a neve.
    A Katonai Bizottság bízta meg Malétert a forradalmárok, elsősorban a Corvin köziekkel való fegyszerszüneti megallápodásra. Ugyancsak ez a Katonai Bizottság határozott az AVH feloszlatásáról, a forradalmárokból, a katonaságból és a rendőrségből összeállított karhatalom megalakításáról.
    Apró 1956. október 23-án éjszaka az MDP KV Katonai Bizottság tagjává választották. Másnap egy belső utasításban „fasiszta csőcseléknek” nevezte a forradalomban résztvevőket. Október 27-étől Nagy Imre nemzeti kormányában a Minisztertanács elnökhelyettese és építésügyi miniszter. Október 28-án bekerült a párt irányítására létrehozott elnökségbe. Ez volt az az elnökség, amelyik bejelentette a Varsói Szerződésből való kilépést, és követelte a Szovjet csapatok kivonását Magyarországról.
    Nagy vonalakban.
    Vagyis, Aprónak még akkor sem lett volna lehetősége tűzparancsot kiadni, ha kedve lett volna hozzá. A Katonai Bizottságnak nemhogy a vezetője nem volt, de még jelentős szerepet betöltő tagja sem..

  • Kedves Voronyezs!

    Ha mar a nepmeseknel tartunk:

    „” Egy tárgyaláson, kamerák kereszttüzében mondotta Jen Claude Juncker (keresztényszociális) néppárti(!) EB elnök Orbanini zavartan lesütött boci szemébe, miközben barátságosan megveregette annak vállát, hogy idézem;

    “Aztán az angol szövegben is ugyanaz legyen, mint a magyarban..!” „”

    Van errol a szemletsutesrol egy olyan video, ahol lehet is latni a szemlesutest? (A boci szemeket nem firtatom ertheto okokbol.)
    Avagy ez csak a „liberalis” nepmesek egyike?

  • Kedves Besancon!

    Nagyon jo beiras! Koszonom!

    Viszont egy aprosagban elter a velmenyunk (legalabbis ebben a tekintetben):

    „” Az, hogy Kanadában senkit nem érdekel olyan mértékben a miniszterelnök és a kormány tagjainak gazdagodása mint nálunk, az talán nem annak köszönhető,hogy kevésbé kíváncsiak mint magyar polgártársaik, hanem valószínű annak,hogy nem merült fel a gyanú hogy a “Kenderszívástól Elhülyült Szépfiú” ( by Figyelő és Moshe A.)az állampolgárok rovására, az ő adóforintjaikat különféle praktikákkal megcsapolva viszonylag rövid idő alatt olyan mértékű gazdagodásra tett szert, mely egy igen jól menő nagyvállalkozás esetén is kétségessé válna! Hogy elszámolni nem tud vele, egy dolog, de még a pusztán erre irányuló kérdést is visszautasítja! Ennyi! És ez a jelek szerint jól van így, hisz évek óta egyetlen felelős vezető,bizottság, ügyészség, nem tett lépéseket, a vagyon eredetének kétséget kizáró tisztázására! „”

    Az igaz, hogy a kanadaik tobbsege nem tud arrol, hogy hebe-hoba egyik-masik „firkasz” megpiszkalja az ugyet, mert azt a „firkaszt” vagy megveszik, vagy ellehetitlenitk. Errol csak egy esetet tudok, tehat nem mondhatom, hogy mervado.

    Ugyanakkor, a Kanadat atfogo mediat maga a kanadai (federalis) allam fizeti, tehat csak a legkevesbe tehetseges kepzelheti el, hogy ok majd a gazdi ellen fognak dolgozni. Hogy egy-egy helyi ujsagban mi jelenik meg, sokat nem jelent.

    Masodszor, Kanadaban van boven mit lopni, 1-2 milliard nem a vilag. Magyarorszag eseteben ez sokkal rosszabb.

    Harmadszor: Azok a kanadai politikusok, akik eljutnak odaig, hogy egyaltalan lehet rajuk szavazni, mar tobbszorosen bebizonyitottak a gazdaiknak, hogy megbizhato, jo gazemberek.
    Lehetnek persze kivetelek is, akik orokoltek a vagyont, de nagyon ugy nez ki, hogy a 3 legnagyobb kanadai part vezetoi kozul egyik sem havi 1200 dollarbol tengeti az eletet.
    Igy aztan – ha mar a Kenderszivastol Elhulyult Szepfiunal (K.E.Sz.) tartunk – eleg ha csak valaki orokol egy nagyobbacska vagyont az apucitol, es maris gyanu felett all.
    Ok nem ugy lopnak, mint a Hillary Clinton, aki hazavitt mindent a Feher Hazbol, ami csillogott. Ennel tobb eszuk van.
    Kotve hinnem, hogy a torvenytelenul szerzett penzt pl. kanadai bankokban tartanak, es ha kedvuk szottyan ertekes real estate-re, azt is valoszinu kulfoldon fogjak megvenni, hogy ne bukjanak le.

    Honnan tudjuk megis, hogy lopnak? Egyszeru. Pl. a Harper kormany 2 evvel ezelott kb. masfel milliardos tobblettel zarta az evet. Ket evvel kesobb, „minden ok nelkul”, a K.E.Sz. uj koltsegvetese 30 milliardos hianyt iranyzott elo, azaz Kanada fel fog venni 30 milliard dollar kolcsont. Vajon miert? Nem lehet, hogy a K.E.Sz. valakiket ki akar fizetni az adofizetok penzebol?
    Es ez meg csak a szereny kezdet. Ezutan fog jonni meg a tobbi, szokasos svindli, hogy kinek adjunk allam altal garantalt kolcsont valami biznic megnyitasara, vagy hogy „milyen alapon dontsunk” valaki javara az allam es maganszemelyek kozotti szerzodesek eseten … stb.

    Tehat lenyegeben arrol van szo, hogy Kanadaban egyreszt ugyesebben lopnak, masreszt nem tunik fel annyira a meggazdagodas, mert tobbnyire nem hirtelen.

  • Marcsi

    2016 március 29
    2:34 du.
    Ebben igazat kell neked adnom, mint az akkori események átélője.
    falusi,
    Apró Antal büdős kommunista volt egész életében, és nem védte , hanem ellenezte a forradalmat,.

  • Moshe Akiva

    2016 március 28
    6:34 du.
    Kedves Moshe, én már halálosan unom miket hoz fel otthon az ellenzék Orbán ellen.Na meg ezen lapon is!
    A legjellemzőbb, hogy Orbán vagyona miatt síránkoznak, ahelyett, hogy hálásak lennének, hogy megóvta őket pl. a bevándorlók ezreitől!
    Fogalmuk sincs, milyen szerencsések.
    Ma talákoztam Montrealban, egy bevándorolt családdal az orvosi rendelőben.
    Szegény mama, kb, 50 körüli korban, két lányával jött egyik lánya a babát is magával hozta, gondolom, hogy nincs kire hagynia… mama papucsban volt és láthatóan rosszúl volt. De a lányoknak vele kellett jönni, hogy valaki tolmácsoljon neki az orvosnál.
    Vajon, megtanul valaha angolul vagy franciául?
    Most azt kell elképzelni, ha a magyar földre mennek ezek az emberek. Ki segít nekik, a magyart megtanulni?

  • Nincs kedvem se idom tul sokat keresgelni Apro elvtars eletebol, mindenesetre ez a rovid cikk tobbet elmond rola, mint amennyit igazabol akar:

    http://index.hu/tudomany/tortenelem/fasist061027/

    Ugy nez ki – mint minden megbizhato jo elvtars – o is barkit barmikor kiszolgalt, vagy kiszolgalt volna, csak hogy a hatalom kozeleben lehessen.

  • Kedves Figyelo!

    A nyelvoktatas ilyen okbol berendezkedes kerdese szerintem. Kanada hosszu evtizedek ota hoz be bevandorlokat szazezerszamra, tehat megszervezi nekik a nyelvoktatast.

    Magyarorszag tudtommal nem tervez (magyar viszonylatban) nagyaranyu bevandoroltatast, tehat valoszinu nincs nyelvtanito programjuk sem. Miert lenne?

    Viszont el lehet botorkalni egy olyan orszag eleteben is, aminek nem ismerjuk a nyelvet. En szinte semmit sem tudtam nemetul amikor Ausztriaba mentunk, de ha el kellett vinni a gyereket a korhazba, vagy az orvoshoz, mutogatassal is meg lehetett magyarazni mi a gond. Egy valamire valo orvos ha csak ranez a betegre mar korulbelul tudja, hogy mit kell vizsgalni.

    A nagyobbik problema, hogy a nyelvet sem azert nem tanuljak meg, mert lustak, vagy butak, hanem mert mar eleve nincs szandekukban beilleszkedni. Tolunk varjak el, hogy mi igazodjunk hozzajuk.

    Viszont irigylem, hogy nalatok mar lehet papucsban jarkalni az utcan. 🙂

  • Mojszele:
    NEKED mindenbe bele kell szólnod amiről amúgy fogalmad sincs és ráadásul semmi közöd hozzá?
    Mit szólnál ha a kanadai választásokhoz kezdenénk itten „hozzáugatni’ amiből meg mi nem értünk semmit ??

  • Nagyon jó, hogy Moshe ittvan! Van egy kis egyensuly így a fórumon!

  • Úgy látom a tanulság az , hogy gyuriferi a mélységek mélyén van , hiába minden dicsőítése .,Megfelelő időben volt az anyósával,és az általa bankon keresztül biztosított pénzzel,jó helyen,jó információk birtokában.Azért nem lehetett rábizonyítani semmit mert mindig ” törvényesen” járt el és a törvények védték,mert ők és elődei csinálták,hogy a „váltáskor” minden rendben legyen —-nekik.
    Idézet:
    ” Gyurcsány a kilencvenes évek elején leginkább az állami ingatlanok – különösen a balatoni ingatlanok – megszerzésében jeleskedett. A balatonőszödi kormányüdülői komplexumhoz tartozó ingatlan esetében alkalmazta az időközben elhíresült, igen trükkös lízingmódszert.

    Egy 3200 négyzetméteres telken álló 300 négyzetméteres villához jutott hozzá úgy, hogy lízingkonstrukcióval az egyik Gyurcsány-érdekeltségű cég megvásárolta az ingatlant, majd szinte azonnal bérbe is adta az államnak. A bérleti díj és a lízingrészlet nagysága – mily véletlen! – szinte fillérre megegyezett „””
    Ez is a gyuriferi nagy számaihoz tartozik.
    Gyuriferit lehet szeretni,lehet gyűlölni.Ki hogy akarja.!
    Persze mindezt feleségével a garázsban kezdték,saját kezűleg csinálták és az itt keletkezett nagy hasznot-GARÁZSHASZON-jól fektették be és nagy pénzeket hozott nekik.De sajnos a munkás népet kihagyták belőle–pedig őket képviselték korábban–nehogy elvigyék előlük a jó üzleteket.De mintha azt halottam volna : mostmár az anyósa tartja el őket,a biznisz most nem olyan jó.De az eu pénzek majd helyrebillentik.
    Nagy tiszteleti Üdvös Üdvözlettel !

  • Falusi és a többi „tájékozott”nézzenek már utána az „újkori…?”(jó pár éve nyilvánvaló!!)mindenki által ismert tényeknek,meg a 2006-os
    cirkusznak,amit egyértelműen az ősződi beszéd,meg a Gyurcsány 56-os
    megemlékezése (felesége ősére való tekintettel provokáció volt)váltott ki,én pontosan idéztem,hiteles és mindenki által elérhető forrásból.Ennyi!

  • Hát igen Figyelő, ha a mérleg egyik serpenyőjébe bele teszünk egy alig látható kis arany-kockát, ( mondanomsem kell, azok mivagyunk, demokratikusan gondolkodó humanisták) és a másik serpenyőjébe beleteszünk egy marák szárított teveszart (Akivára célzok ezzel), a mérleg egyensúlyba billen.

    De az senki előtt nem kétséges , hogy aki tisztában van a két matéria tulajdonságaival, melyiket fogja választani.

  • Tottka:
    Belőled csak a fröcsögés jön.
    Kb. pont akkora igazságtartalommal, mint a másik topicban beírt baromságod , miszerint Ady a Lenin-fiúk „pusztítása” nyomán írta a „Magyar Ugaron” c. örökzöldjét.
    Levizsgáztál nagyokos:
    Hazudsz mint a gép.

  • Marcsi mindent tud.

    Ez nem is lenne baj.

    De ő mindent JOBBAN tud.

    Na, ezmár öreg hiba.

  • Geyza

    2016 március 30
    3:13 du.
    Tudom, hogy Ti többségben vagytok ITT, mert Chris a ti pártotokon van. És neketek nyitotta ezt a fórumot. Viszont nekem , aki a másik oldalon van, megnyugtató, hogy nem vagyok egyedűl!Moshe hasonló konzervatív, mint én.

  • Ja, és nem tartom magam és hozzám hasonlókat, „teveszarnak” a mérlegen, ahogy te igen udvariasan lefestetted az itteni beírók megjegyzésit!

  • Figyelő:
    TE csak ne vedd magadra amiket én Akiva kollegára addresszálok.

  • Gézuka !
    Az Igazság -nem tetszik? attól még az.Nem tudom miért véded annyira ezt a fiút,-talán a parlamenti tánca tetszett nagyon,de ezt a szeretetet nemigen érdemli.
    Ja ! És a nép nem hazudik ! Amikor sok időd van nézzél utána,ezek úgy voltak ahogy leírtam.
    Már azt hittem csak Dubois veszi észre „tévedésem”,de hál istennek neked is sikerült ,most még nem voltál fáradt mint a másik oldalon !
    Üdvözletes Nagtiszteletivel!

  • Mongyad csak Totkám.
    Tudom jól TE aztán nem fáradsz el ha hazudozni , mellébeszélni kell.

  • Figyelő
    2016 március 29
    10:25 du.
    Nőtt két kérdésem…
    1. Mikor a szüleidet kihozattad, vagy utána, mennyire beszélték az angolt, vagy a franciát?
    2. Ha anyácskád rosszúl lett, akkor azzal voltál elfoglalva, hogy zoknit, utcai cipőd adjál rá, vagy azzal, hogy minél előbb orvos elé kerüljön?
    Lenne még néhány másik is, pl honnét tudod, hogy nem féléve jöttek, hogy a mama itt él már harminc éve, de nem volt szükség a munkájára, otthon nevelte a két csemetéjét, ilyesmik..
    Te murvagyorsan, és roppant felületesen ítélsz..

  • Figyelő
    2016 március 29
    10:05 du.
    „Apró Antal büdős kommunista volt egész életében, és nem védte , hanem ellenezte a forradalmat,.”

    Ahogy az egész kormány, október 28.-ig. Negy Imrével együtt.
    A megvilágosodás azután jött..
    Mindenkinek, aki kormánytag volt, fagy fegyveres testülethez tartozott, ami nem az AVH volt.

  • Falusi:
    Mindenki egy büdös kommunista.
    Aki mást gondol, mást akar , mást cselekszik.

  • Kedves demokrata olvasó társaim !

    Engedjétek meg, hogy emlékeztesselek benneteket a Marcsi nevezetű szélsőjobboldali (értsd hamisítatlan náci) propagandista tökéletes pedigréjére, amelyben az ő, bár rövid, mégis rendkívül tartalmas önvallomás – ez esetben minden szépítés és kertelés nélkül – formájában fejezi ki a maga igazi, velős antiszemita énjét a „MarcsiIII.29./1,30” jelű kommentben.
    ˙

    .
    Most már csak azt nem értem, hogy itt, a KMH-ban tényleg létezik szövegszűrő program, vagy az egy finomlelkű liberálszűrő, amely csupán az ürülékre és egyéb testnedvekre és nemiszervekre érzékeny szavakat képes törölni, de teljes nyilasnáci kommenteket nem…

  • Marcsi önvallomási megnyilvánulása, ami nálam is kissé leverte a lécet:
    *********************************************
    Marcsi
    2016 március 29
    1:30 du.

    Nos kérdés,hogy itt egyesek….vagy a holokauszt áldozatai,vagy az őseik voltak azok és már terhelten születtek?Mindkét esetben csak
    elítélni lehet a nácikat,akik ilyen “egyedeket” hagytak a világra,(esetleg genetikai kísérletek eredményeként?)tényleg borzasztó,de ha csak a zsidók szégyeneiként gyűlölködnek és primitívek,akkor megvetendő aljas népség!
    Sorolják be magukat ki ki a megfelelő helyre….
    ************************************

    Hát igen.
    Aki egy aljanáci, az nem nevezhető Hófehérkének.
    Mégha szeretné is az illető.

  • falusi

    2016 március 31
    5:14 du.
    Válasz kérdéseidre:
    Szüleim idős emberek voltak, mikor kijöttek. Mikor Anyám 99 éves lett bement egy otthonba. Nagyon népszerű volt ott, mert mindig mosolygott, igaz, hogy beszélt egy sajátságos nyelven angolt némettel keverve.
    Apám, mikor kérvényezte az utlevelét elkezdett erősen angolul tanulni. Mire ideért, olvasta a helyi újságot és hallgatta a helyi híreket. Mivel nővéremnél laktak, amig ő élt, nem volt a hivatalos nyelvhez sok közük. mindent nővérem intézett, de ismétlem, nagyon öregek voltak. Akiről írtam, 50 körüli nő lehetett.

    Ja, és Anyám nem hordott papucsot az utcán, sem orvosi rendelőben.

  • Ja! Egyébként Gézuka!
    A mellébeszélés ,hazudozás nem az én műfajom,,te azt már nagyon magas szinten műveled . Én nem fogom azt elharcolni tőled.
    Nagyon Üdvözlettel,Tisztességes Tiszteletivel.

  • Na mindig ugyanaz,vagy még rosszabb…….amikor képtelenek egyesek
    szembesülni a hazugságaikal,pláne érdemi választ adni,akkor kezdődik
    a nácizás,bunkó sértegetés….(ész híján csak erre telik….)egyre több emberbe beletaposnak,olyanokba akik nem titkolódznak,nincs sötét múltjuk,csak más véleményük, amit normális stílusban közölnek ez nagyon érdekes…….
    rám különösen allergiásak,de kíváncsi lennék ilyenkor, hol van a moderátor(felmondott,szabin van,vagy kilépett?…)vagy esetleg nem ismerik a szó jelentését?….(feltételezhető!)
    Na nem kell válaszolni (ismételgetni a szokott trágárságukat)!
    Pá,:nyugalom,gyógyszer,illemtanóra stb…..

  • Falusi!

    csak rá kellene kattintani a hivatkozásra,amit megírtam,idéztem…vagy Apró
    Antalra a neten és mindjárt képben lenne,az azóta megjelent hiteles
    forrásokról (újság,TV,net,a forradalomban rész vevők nyilatkozatai stb)és mindjárt képben lenne!
    Engem különösebben nem érint a dolog,mert akkor még gyerek voltam a lakásból kimozdulva a kapuban csak ruszki tankokat láttam,a szüleim,nem normálisak voltak és nem vittek ki a térre….de
    így is sok dologban tájékozott vagyok és nem egyedül…!

  • Helyesbítés!
    A szüleim normálisak voltak és nem veszélyeztették az életemet sem
    a ruszkik,sem az őket „túlszárnyaló” ÁVH-sok miatt,akik közül még
    sajnos többen ma is életben és köztünk vannak…..!!!

  • Falusi!

    Mindenkinek és a gyengébbeknek is:!!!!!!!!
    Irják be a google keresőbe „sortűz a parlamentnél 1956-ban-wikipédia
    vagy https//hu.wikipédia.org./wiki/Sortűz a parlamentnél!!!
    Egyébként a tényeket enélkül is minden tájékozott ember ismeri tudja,így teljesen felesleges a vita,vagy a mentegetés!
    Ebből a cikkből idéztem szó szerint a régebbi hozzászólásomban!

  • Marcsi
    2016 április 3
    4:12 du.
    T. Hölgyem.
    Kattintottam, sőt, a wikit is megnéztem, amit ajánlott.
    A gondom ezekkel az oldalakkal az, hogy mindenre lehet bizonyítékot találni, meg az ellenkezőjére is. De a történelmi tények ettől nem változnak, legfeljebb a fejekben, a megítélésük.

  • Totkám.
    Mit is mondtál?
    Talán nembajsajnos hogy nemértelek?

  • Mariskám drága:
    Megint okosabb vagy mint az egész Világ.
    Anyádék , akk normálisak voltak, hogy bírták ezt nálad?
    Mindig csináltak neked valami jó fujtós gombócot, hogy míg azt csócsálod, nyeldekled, legalább addig is csendben vagy ?

  • addig volt jó az ukránoknak amig nemtudtak Janukovics aranyvécéjéröl most meg visszasirják majd nehogy visszasirjátok ti is Orbánt ha az EU diktákja a tarifákat

  • DOLGOZZUNK ÖSSZE TE MENNYI PÉNZT KAPSZ EZÉRT A BAROMSÁGÉRT ? addig volt jó az ukránoknak amig nemtudtak Janukovics aranyvécéjéröl most meg visszasirják majd nehogy visszasirjátok ti is Orbánt ha az EU diktákja a tarifákat