Akiknek volt bátorságuk — a függöny felgördül (2. rész)
Egri-Eiben István sorozatának második részét mutatjuk be. (Az első rész itt olvasható.) Történetünk azoknak a németeknek az életútját járja körül, akik a legnagyobb sötétség idején, életük feláldozása árán is készek voltak a világtörténelem legnagyobb gonosztevőjét és rendszerét megsemmisíteni.
The last great wave — Courage or fear. Andrew Corp.
Vannak helyzetek, amikor egy, a választók akaratával, legitim választásokon hatalomra jutott pártot vagy rendszert, amikor bebizonyosodik róla, hogy a saját nemzete sírját ássa, morális okokból, a nemzet érdekeinek fölismerése révén, erőszakkal kell eltávolítani azoknak, akik vállalják ennek minden kockázatát és ódiumát.
Adolf Hitler 1933 január 30-án a német demokrácia kereteiben biztosított legitim módon került hatalomra, s a parlamenti kétharmad birtokában törvényesen megszavazott ún. felhatalmazási törvénnyel (Ermächtigungsgesetz) lényegében Németország egyeduralkodójává emelkedett. A következő 12 évben a világtörténelem legnagyobb és legpusztítóbb háborúja szakadt a világra, 52 millió áldozatot követelve, köztük 6 millió, származásuk miatt meggyilkolt zsidót. Történetünk azoknak a németeknek az életútját járja körül, akik a legnagyobb sötétség idején, életük feláldozása árán is készek voltak a világtörténelem legnagyobb gonosztevőjét és rendszerét megsemmisíteni.
1944. júniusában az Európát Angliától elválasztó La Manche-csatorna brit oldalán négyezer vízijármű és kétmillió katona várta az átkelési parancsot. 6-án, hogy teljessé váljon a náci birodalmat összeroppantó gigantikus harapófogó, megkezdődött az „Overlord”, azaz „hűbérúr” fedőnevű hadművelet. Rommel tábornagy szerint, ha a partraszállt csapatokat 24 órán belül nem vetik vissza a tengerbe, az ellenség visszavonhatatlanul meg tud kapaszkodni Európa nyugati szélén. Igaza lett: az angol-amerikai szövetségeseket sem az első 24 órában, sem a következő hetekben nem tudták megállítani, s tizenegy hónap múlva az Elbánál fogtak kezet a keletről támadó oroszokkal.
A nyugati partraszállás máig páratlan teljesítménynek számít. Hadászatilag is, de ami a hadtörténelem kiemelkedő sikerévé tette, az a logisztika volt. Ekkora kiterjedésű partraszálló hadműveletet ugyanis, melynek sikerét a még ötven év múlva is elkápráztató, a legapróbb részletekig megtervezett műveletsorozatok hozták meg, addig nem ismert a történelem. A háború után Dwight D. Eisenhower, a nyugati szövetséges erők európai főparancsnoka egy kérdésre azt a furcsa választ adta, hogy a második világháborút négy, fegyvernek nem számító eszköz nélkül lehetetlen lett volna megnyerni. „Az első a partraszállító hajó, aminek hiányában nem lett volna lehetséges a normandiai partraszállás és a csendes-óceáni győzelem, a második a 2,5 tonnás GMC-teherautó, mellyel a szétbombázott európai út- és vasúthálózat helyreállításáig a csapatok és az utánpótlás rendeltetési helyére való eljuttatása folyt, a harmadik a buldózer, ami ott csinált utat, ahol nem volt, és lehetővé tette az áthaladást ott, ahol egykor út volt. A negyedik pedig a Douglas C-47 kétmotoros szállítógép, a Dakota, amely nélkül nem lehetett volna nagy mennyiségű hadianyagot és ejtőernyős deszantot légi úton szállítani.” A szovjetekkel történt hadműveleti egyeztetés alapján ekkor már a keleti fronton is végső szakaszába lépett annak a támadás-sorozatnak a tervezése, mely két héttel később ezer kilométeres szélességben zúdult a német vonalakra.
Pontosan egy hónappal a szövetségesek partraszállása után fontos megbeszélés volt Hitler berchtesgadeni főhadiszállásán. A Führer elfogadta és aláírta a „Walkür” fedőnévre hallgató tervet, mely bizonyos esetekre teljhatalommal ruházta fel az úgynevezett tartalékhadsereget. Ez a hadsereg azt a feladatot kapta, hogy a német befolyási övezet határain belül egy esetleges lázadás vagy felkelés esetén átvegye az irányítást és gondoskodjon a rend fenntartásáról. Németországban és az általa birtokolt területeken több millió hadifogoly és a megszállt országokból elhurcolt kényszermunkás dolgozott a különféle üzemekben, sőt a mezőgazdaságban is, így esetleges felkelésük komoly veszélybe sodorhatta volna a hátországot. A milliós tömeg megfékezéséhez ugyanis sem az SS helyi alakulatai, sem pedig a rendőrség nem lettek volna elegendőek, csak a Wehrmacht, vagyis a szárazföldi hadsereg hátországban állomásoztatott, vagy kiképzés és feltöltés céljából ott tartózkodó csapatai.
A megbeszélésen a végleges változatot Hitler elé terjesztő személy a tartalékhadsereg vezérkari főnöke, gróf Claus Schenk von Stauffenberg ezredes volt.
A „Walkür” ötlete amúgy nem tőle, hanem egy másik híres ellenállótól, a katonai kémelhárítás, az Abwehr fönökétől, Canaris tengernagytól származott. Canaris – Stauffenberghez hasonlóan – fontosabbnak tartotta Németországot, mint az éppen uralmon lévő rezsimet, s miután felismerte a náci rendszer valódi arcát, ő is igyekezett mindent megtenni annak megbuktatására. Tudta, hogy egy olyan államszervezetben, ahol minden hatalom egy kézben összpontosul, csak akkor lehet a diktátoron kívül a rendszert is felszámolni, ha a vezető félreállításával egy időben az irányítása alá tartozó végrehajtó hatalmat is cselekvésképtelenné teszik. Az pedig nem volt más, mint a Himmler vezette állam az államban: az SS és a Gestapo. Canaris szerint, ha a „Walkür” tervet Hitler elfogadja, azt a tartalékhadsereg be nem avatott tisztjei és katonái is végrehajtják, hiszen része az általános hon- és rendvédelmi koncepciónak. Így az államcsínyhez az összeesküvőknek elég volt csak a vezetőket semlegesíteni, a kommunikációs és vezetési pontokat birtokba venni, majd kiadni a „Walkür” megindításához szükséges jelszavakat, s a tartalékhadsereg teszi a dolgát.
Az örökké gyanakvó Hitler elfogadta az elképzelést, nem is sejtve, hogy saját félreállításának tervét írja alá. Az összeesküvők előtt viszont megnyílt a lehetőség arra, hogy a vezér félreállítása esetén a tartalékhadsereg vegye át a hatalmat, melynek – a Hitler által jóváhagyott koncepciónak megfelelően – az SS és a Gestapo is alárendeltségébe került volna.
A terv zseniális volt, s az összeesküvők már csak a megfelelő pillanatra vártak.
Három héttel azután, hogy a szövetséges támadás első hullámai átcsaptak az Atlanti Falon, keleten még nagyobb baj szakadt a németek nyakába: megkezdődött az oroszok nyári offenzívája. A „Bagratyion” fedőnevű hadművelet-sorozat célja nem volt kevesebb, mint a német „Közép” hadseregcsoport szétzúzása, a balti államok elfoglalása és kijutás az ellenség hadműveleti mélységébe.
Július 11-én elesett Belorusszia fővárosa, Minszk, összeomlott a Közép hadseregcsoport, s a szovjet csapatok 400 kilométer szélességben feltépték a németek védelmét. Nyitva állt az út a Baltikum és a német-lengyel síkság felé. Az orosz támadás okozta veszteségek és a hadászati szintű katasztrófa mellett a sztálingrádi vereség is eltörpült: megsemmisült a német 3. páncélos, valamint a 4. és a 9. összfegyvernemi hadsereg, elesett vagy fogságba került félmillió német katona. Az orosz előretörés olyan gyors volt, hogy július 23-án elfoglalták Lublint, s az I. belorusz front előrevetett egységei ugyanezen a napon Deblin mellett kijutottak a Visztulához. További nyolc nap elteltével a szovjet csapatok már Varsó alatt álltak.
A belorussziai német összeomlás után az oroszok 50 ezer német hadifoglyot tábornokaikkal az élen felvonultattak Moszkva utcáin. Alexander Werth haditudósító szerint a menetet végignéző moszkvaiak feltűnően fegyelmezetten, csendben figyelték, ahogy a zöldesszürkébe öltözött áradat elhalad előttük. Egy kislány megszólalt: „Anya, ezek az emberek ölték meg aput?” Anyja nem válaszolt, csak zokogva szorította magához a gyereket.
Július 16-án Stauffenberg Berlin-Wannsee-i házában összeült az összeesküvés agytrösztje. Tudták, többé már nem a gyakorlati célszerűségről van szó, hanem arról, hogy a német ellenállási mozgalom megmutassa a világnak: el mert menni a végsőkig is. Az ezredesnek négy nap múlva, 20-án, újabb jelentéstételre kellett mennie Hitlerhez, ezúttal a kelet-poroszországi Rastenburg mellett berendezett főhadiszállásra, a „Farkasodú”-ba. Kevés volt az idő, s a frontokról is egyre rosszabb hírek érkeztek. Stauffenberg volt az egyetlen személy, aki olyan közel tudott kerülni Hitlerhez, hogy reális esély lehetett a merényletre, s ő – Gersdorf báróhoz hasonlóan – kész volt akár életét is áldozni a sikerért.
Az ezredes elszánt tettrekészsége hosszú folyamat eredménye volt. Ő is – sok fiatal tiszthez hasonlóan – örömmel fogadta a náci hatalomátvételt. Remélte, hogy Németország az új, radikális megújulásra törekvő vezetéssel visszakapja az első világháborút lezáró versailles-i békeszerződések okozta veszteségeket, s nagyhatalomként ismét a világpolitika élvonalába emelkedik. A Stauffenberg-család gondolkodásmódját évszázadok óta a vagyon és a neveltetés határozta meg: olyan emberekből állt, akik voltak valakik, vagy lett belőlük valaki. Sok hazafi arisztokratához hasonlóan ők is a nemzet felemelkedését és az olyan életpályát tartották a legfontosabbnak, mely az országot szolgálja. Claus gróf katona volt, egyik bátyja, Berthold a haditengerészet főparancsnokságán teljesített jogászként szolgálatot, másik bátyja, Alexander történész lett. Az ő félig zsidó, mindkét Vaskereszttel kitüntetett felesége dolgozott a berlini Repülőkísérleti Intézetben.
Claus gróf mindig vidám volt, személyiségéből ellenállhatatlan erő áradt. Szerette a költészetet, nagy barátja volt a művészeteknek, de katonatisztként is tehetségesnek bizonyult: már 1938-ban egy páncélos hadosztály vezérkarába kapott beosztást. Bár eleinte szimpatizált a nácik céljaival, de arisztokrata természete már kezdetben sem szenvedhette a parvenü barna és fekete egyenruhás urakat. Ezt gyakran kifejezésre is juttatta, de a velük való szembeforduláshoz 1942. nyarán a keleti frontról hallott megrendítő hírek kellettek. Ekkor értesült először a zsidók, komisszárok és más nemkívánatos személyek módszeres legyilkolásáról, majd arról is, hogy egy bizonyos Auschwitz nevű helyen nagyipari módszerekkel folyik az embermegsemmisítés. Ugyan még nem fordult nyíltan szembe Hitlerrel, de érezte: ha környezetében továbbra is terjeszti antináci nézeteit, hamar baja lesz. Feleségének megírta, hogy: „egy időre a fronton kell meghúzni magamat”. Így is lett, s 1942. őszén áthelyeztette magát az észak-afrikai hadszíntérre, Rommel tábornagy keze alá. Az év végén súlyosan megsebesült, elveszítette egyik szemét, jobb kézfejét és bal kezén is két ujját.
A lábadozás hetei alatt volt idő a gondolkodásra: a sokadik generációs katona feljebbvalóival szembeni hagyományos engedelmessége fokozatosan átfordult a rendszer megbuktatásán való elmélkedésbe. A cselekvéshez vezető végső lökést barátja, Henning von Tresckow ezredes és nagybátyja, a régi antináci, Üxküll gróf adta meg. Tresckow, miután Stauffenberget megnyerte az összeesküvés számára, ezt írta feleségének: „Örülök, hogy van végre valaki, aki elég tetterős ahhoz, hogy kézbe vegye az ügyet és nem hagyja azt ezerfelé széthullani”. Addig ugyanis nem akadt olyan vezető, akinek energiája és karizmája össze tudott volna fogni civileket és katonákat, konzervatívokat és kommunistákat, arisztokratákat és kispolgárokat, hogy közösen lépjenek fel a gyűlölt rezsimmel szemben.
1944. július 16-án, négy nappal az ezredes útja és a tervezett merénylet előtt minden készen állt: az aktatáskába rejtett időzített bomba, a tervezett proklamáció és a merényletet követően életbe lépő forgatókönyv. Stauffenberg döntött: „Isten és lelkiismeretünk előtt megvizsgáltuk a dolgot és bizonyosak vagyunk abban, hogy meg kell tennünk.”
Egri-Eiben István
Author: Egri-Eiben István
A szerző magyarországi tolmács-fordító, a Szabadság téri Eleven Emlékmű és Eleven Beszélgetés rendszeres résztvevője.
11:54 de.
Köszönjük az érdekes történelmi leírást. Igen pontosanak tűnik.
Én még emlékszem a merénylet kisérletére is!
1:09 du.
LÁTTAM azt a filmet a Youtubén ami arról szólt miképpen szervezték meg az 50 000 német hadifogoly felvonulását Moszkvban.
Rendkívül tárgyilagos, mértékadó filmnek tűnt.
Komoly előkészítő munka előzte meg a „felvonulást” , a szovjet szervező tisztek több munkamegbeszélést folytattak a fogoly német főtisztekkel,a szervezéssel-lebonyolítással kapcsolatban. Mert végülis azoknak kellett igazából levezényelni a menetet.
Ötvenezer ember azzé nem csirkeszar viszont magán a felvonuláson meglehetősen kevés szovjet katona kísérte őket.
Én azthiszem azok a holtfáradt , elkínzott német katonák örültek annak hogy vége lett számukra a háborúnak.
Még egy adalék , nem küzvetlenül a cikkhez:
Amint régebben olvastam, Paulus tábornagy a sztálngrádi vesztes német hadak főparancsnoka teljesen revideálta nézeteit a hadifogságban és amikor elengedték a hadifogolytáborból, a szovjet zónába tért vissza. Állítólag.
1:12 du.
Ez a resz
” Vannak helyzetek, amikor egy, a választók akaratával, legitim választásokon hatalomra jutott pártot vagy rendszert, amikor bebizonyosodik róla, hogy a saját nemzete sírját ássa, morális okokból, a nemzet érdekeinek fölismerése révén, erőszakkal kell eltávolítani… ”
vissza-visszatero az irasban.
Csak nem ez akar lenni az eszmei mondanivaloja ennek a kis irasnak?
Csak nem a „gonosz”, „antidemokratikus” Orbant es Fideszt kell eroszakkal eltavolitaniuk a megbizhato, jo elvtarsaknak?
Mert ha nem tavolitjak el az Orbant az elvtarsak, ez a „vilaghodito terveket szovogeto orult” 3 milliard ember halalat fogja okozni az altala kezdett 3. Vilaghaboruban!
Ra fogja szabaditani a vilagra a gigaszi, fejlett magyar hadigepezetet, aztan az a 25 magyar katona a ket ocean kozott mindenkit ki fog pusztitani!
Ezt a tervet dolgoztatok ki?
” Elvtarsi kotelessegunk tudositani a csipkerozsika almat alvo Nyugatot a gonosz magyar tervekrol! Ok – kis butak – nem tudnak rola!
(Ha mas nem, hat remhireket kell terjeszteni elvtarsak, akadnak meg marhak, akik hisznek nekunk!!!) ”
Elegge atlatszo.
2:42 du.
Moshe Akiva, köszi, erre nem is gondoltam…
7:07 du.
Geyza
2016 április 8
1:09 du.
A történelmi hitelesség kedvéért tegyük hozzá, hogy abból az ötvenezerből és általában a német hadifoglyokból töredék érkezett haza a háború után. Az oroszok így bosszulták vissza a kiirtásukra tett kísérletet.
A poszthoz azt tenném hozzá, hogy „remek” ötlet volt, hogy háborúval oldjanak meg egy elrontott háborút. Az is durva, hogy 1942-ben már valszeg Hitler nélkül is végigjárta volna útját a gyilkos gépezet, így szinte feleslegesen haltak meg az összeesküvők. Nagyon kár volt szerintem a fiatal grófot ebbe belevonni, még a családja is szörnyű bosszú áldozatává vált, ha jól emlékszem.
Aki jót tett az emberiséggel, az a sunyi NKDV-s, aki nem hívott Sztálinhoz orvost napokig. Mondjuk, hogy ne léphessen a helyére, Hruscsovék ki is vonták gyorsan a forgalomból. Hitlert is valahogy a betegségén keresztül kellett volna támadni, bár ez az internet kora előtt szinte lehetetlenség volt.
7:20 du.
Moshe Akiva
2016 április 8
1:12 du.
Nem kell rémhíreket terjeszteni, mert elég ha meghekkelik a panamai offshoreszámlákat! 🙂 A kis Liliputyin ebben is követte a nagy tesót, meg még az Európai Unió destabilizálásában is. Orbán pengés kerítése a háborús menekülteket ugyanúgy Nyugat-Európára nyomta, mint mikor a nagy példaképe véletlen Aszad ellenfeleit bombázta.
Te olyan vagy, mint a bajor keresztényszocialisták, azok is állandóan sírnak, hogy szegény Orbánt azért bántják a csúnya libsik, mert konzervatív! Egyébként az igaz, hogy a fenti szerencsétlen célzások csak arra jók, hogy a hozzád hasonló elfogultaknak muníciót adjanak, és összefogjatok Orbán védelmében!
9:47 du.
@Geyza: Paulus még a hadifogságban csatlakozott a „Freies Deutschland Kommittee” (Szabad Németország Bizottság) nevű, a szovjetek által létrehozott propagandaszervezethez, mely frontpropagandát folytatván, minél több német katonát igyekezett az átállásra rábírni. A háború után valóban az NDK-ban telepedett le.
10:38 du.
Kedves Hazai Lampa!
Jol emlexel, Paulus valoban Kelet-Nemetorszagba ment.
Hogy mennyire a sajat akaratabol, azt nem tudom.
De valoszinu lehetett annyi esze, hogy ha nem akar az akasztofan logni, es legalabb nemet foldon szeretne elni, jobb ha kiszolgalja az elvtarsakat is.
A fenti iras mar eleve azzal kezdodott, hogy a demokratikusan megvalasztott, de gonosz kormanyokat szabad am eroszakosan is megdonteni.
Ahogy nekialltam olvasni az elso reszt, kapasbol azt hittem, hogy mar jon is az Orban es a Fidesz … (mi mas lehetne a KMH oldalain?) aztan meglepetve lattam, hogy egy reszletesebb tortenelmi lecke is kerekedett belole.
A masodik reszben pedig ujra meg lett ismetelve ugyanaz, mintha sujkolni akarna az olvasoba az iro a bator otletet.
Csupan ezert vetettem fel a kerdest.
Remeljuk, hogy nem ez a cikk igazi celja.
2:50 de.
Egri-Eiben István:
Igen , de én úgy hallottam hogy 1946-ban, amikor szabadult a hadifogságból, még abba a zónába mehetett bármelyik volt német katona, amelyik neki jobban tetszett.
Csak jóval később kezdett „begombolkozni” a Keleti Blokk.
2:54 de.
Kedves István,
még az előző írásomhoz:
A náci birodalom szétverése után közvetlenül még nem volt tudható hogy Genosse Sztálin mire készül.
Paulus pedig azzal hogy az akkor még csak „Szovjet Megszállási Zóna” néven ismert országrészt választotta , mintegy kényszerpályára került.
Lehet hogy két évvel később már nem azt választotta volna.
2:59 de.
Kedvas Lámpa:
Mindig mondom:
Jobb lenne ha a jelenkor hazai TÖRTÉNÉSEIT elemezgetnéd, abban kiváló vagy.
A TÖRTÉNELEM pedig már nem kíván utólagos elemezgetéseket, ami megtörtént az megtörtént.
A megtörtént dolgok félremagyarázgatásait és a sunyi szemét beszólásokat pedig nyugodtan megtarthatjuk Mojshe Akiva mesternek és itteni szarházi tanítányainak.
3:05 de.
Hazai Lámpa:
Mégegy gondolat:
Ezek a Hitler-ellenes összeesküvők meglehetősen idealistáknak tűnnek előttem:
A SEMMIBE mentek neki, valami olyan módon amit a régi magyar kiszólás tartalmaz:
„Csináljuk meg nemes uraim, aztán valahogyan majdcsak lesz. Mert úgy még sohasem volt hogy valahogyan ne lett volna”
Ha sikerült volna nekik a terv, szinte bizonyos hogy a Szövetségesek -dacára eredeti elképzeléseiknek- azé másképpen álltak volna a háborút befejezni kívánó III. Birodalmhoz.
10:04 de.
@geyza. Paulus azért telepedett le a szovjet megszállási övezetben, mert ő volt az egyetlen német tábornagy, aki fogságba esvén lényegében lepaktált az oroszokkal. Emiatt a tábornok „kollégái” megvetették, s a háború után megszakítottak vele minden kapcsolatot, pontosabban nem vették föl vele az érintkezést, miután szabadult.
@moshe akiva: A cikk célja az, amit olvashatunk benne. Az, hogy Adolf legálisan és kétharmados többséggel került hatalomra, tény, azért tartottam fontosnak leírni, mert a „Machtergreifung”-ról (hatalomátvétel) elég sok tévhit van forgalomban.
Ugyanakkor az is történelmi tény, hogy minden egyeduralommal bíró országvezető, lett légyen az király, császár, miniszterelnök, Lord Protector, vagy akárki, visszajelzések és visszacsatolások híján idővel olyan lesz, mint az elszabadult hajóágyú. Lásd pl. Napóleon: eleinte rendkívül jól igazgatta Franciaországot, egy máig mintául szolgáló polgári törvénykönyvet alkotott, aztán mi lett a vége? Egész Európát lángba borította. Mindezt úgy, hogy szintén legitim módon került hatalomra. De elemezhetjük Oliver Cromwell hasonló ténykedését is. A sor bőven folytatható.
10:12 de.
@ hazai lámpa: Stauffenberg és a többi kivégzett összeesküvő családjait részben Buchenwaldba, részben Ravensbrückbe deportálták, a gyerekeket náci családokhoz adták örökbe, s új neveket is kaptak. Mindegyikük túlélte a háborút. Stauffenberg lánya, Konstanze, már az apja kivégzése után született Ravensbrückben.
Ha tudsz németül, nézd meg ezt: https://www.youtube.com/watch?v=yq1uzrQld5M
6:47 du.
Kedves Istvan!
” … Az, hogy Adolf legálisan és kétharmados többséggel került hatalomra …”
En ugy tudom, hogy 1932-ben a nacik a szavazatok csak 33.1%-at kaptak. Csak kesobbi „ugyeskedesek” reven valtak tobbsegge.
Ez is furcsa:
” Lásd pl. Napóleon: eleinte rendkívül jól igazgatta Franciaországot, egy máig mintául szolgáló polgári törvénykönyvet alkotott, aztán mi lett a vége? Egész Európát lángba borította. Mindezt úgy, hogy szintén legitim módon került hatalomra. ”
Napoleon ligitim modon kerult hatalomra? Mi szamit legitimnek?
Legjobb tudomasom szerint Napoleon 1799-ben, Egyiptombol visszaterve, allamcsinnyel kerult hatalomra, mint Elso Konzul – vagy akarmire is forditjak magyarul.
Az allamcsiny legitim?
De abban egyetertunk, hogy amikor valaki tul sokaig van hatalmon kisse elpofatlanodik. Csak ido kerdese.
3:02 de.
@moshe akiva: Hitler hatalomra jutása:
1) 1932. július 31: A parlamenti választások során az NSDAP 37,4%-al a legerősebb párt lesz a Reichstagban.
2) 1932. szeptember 12.: Bizalmatlansági szavazás von Papen ellen, Hindenburg államfő föloszlatja a Reichstagot.
3) 1932. november 6.: Parlamenti választások, az NSDAP 33,1%-al tovább erősödik.
4) 1932. november 19: Német bankárok és földbirtokosok beadványa az államfőhöz, hogy Hitlert nevezze ki kancellárnak.
5) 1932. december 2: Kurt von Schleicher, Hindenburg bizalmasa lesz a kancellár.
6) 1933. január: Hindenburg-közeli tanácsadók, köztük vezető arisztokraták és nagyiparosok nyomatékosan javasolják Schleicher leváltását és Hitler kancellárrá való kinevezését. Kitör az újabb kormányválság.
1933. január 15: A Lippe városában lezajlott tartományi választások révén az NSDAP lesz a legerősebb parlamenti párt.
1933.január 28: Schleicher lemond, az államfő kormányalakítási tárgyalásokat kezd, Papen és Hitler előterjeszti a kormánylistát.
1933. január 30: Hindenburg a Hitler-kormányt nevezi ki. Kancellár: Adolf Hitler.
1933. március 23: A Reichstag leégése és több zavargás után a parlamentnek a Kroll-operában lezajlott kihelyezett ülése során dönt a „törvény a nép és a Birodalom vészhelyzetének megszüntetéséről”. Ez a fölhatalmazási törvény.
Mivel a Reichstag fölgyújtásáról úgy tűnt, bebizonyosodott, hogy a kommunisták tették, ezért sok kommunista képviselő mentelmi jogát és parlamenti képviselőségét fölfüggesztették. Ezáltal az NSDAP és a DNVP 2/3-os többséghez jutván, megszavazza a fenti törvényt, vagyis az „Ermächtigungsgesetz”-t
Tehát a törvény betűje szerint járt el mindenki, a határozat legitim volt.
Napóleon hatalomra jutása: 1799 november 9-én az ún „ötszázak tanácsa” (kb. a parlamentnek megfelelő testület) a népharagtól és államcsínytól félve egy Párizs környéki kastélyban tanácskozott. Védelmükkel Napóleon volt megbízva.
Vagyis ez is kormányválság volt.
A Direktórium öt tagja közül három lemondott, kettőt megvádoltak, hogy jakobinus, bekövetkezett a kormányzásra való képtelenség.
Ekkor megszavazták, hogy a Direktórium helyett egy háromfős konzuli testület vegye át az államfői tevékenységet, melyben Napóleon lett az első konzul.
Napóleon uralma ezzel kezdődött, tehát itt is látható, hogy az akkori viszonyok és törvények alapján legálisan jutott hatalomra.
Napóleon egyiptomi hadjáratának köze nincs a hatalomátvételéhez, ráadásul súlyos vereséggel zárult, mert az angolok egyebek mellett 1798. augusztus 1-2-án Abukirnál szétlőtték a francia flottát. Napóleon 1799 aug. 23-án otthagyta csapatait és visszatért Párizsba. Maga a hadjárat még folytatódott és 1800 augusztus 31-én, Alexandria elestével, brit győzelemmel ért véget.
A békeszerződés értelmében a megmaradt francia csapatokat brit hajókon szállították vissza Franciaországba.
4:58 de.
Kedves István!
Úgy látszik csak nagyon kevesen akarják megérteni mi is a cikkednek a valódi mondanivalója. A múltból lesz a jelen, és a jelenből a jövő. Tehát ha megóhajtjuk érteni, miért is vannak manapság forradalmak gazdasági válság és a többi akkor nem árt visszatekinteni a múltra, hogy mindezt megértsük. A mai és a huszazadik század szinte valamennyi diktátora egy másik diktátor példaképet utánzott le az adott helyzetnek megfelelően.Ezért jó tisztában lenni történelmi tényekkel.
7:36 de.
@avi ben giora:
Írod: „A mai és a huszadik század szinte valamennyi diktátora egy másik diktátor példaképet utánzott le az adott helyzetnek megfelelően.”
Az emberi történelem kezdeteitől fogva arról szól, hogyan élnek vissza egyeduralkodók a hatalommal és miként keletkeznek olyanok, akik életük föláldozása árán is készek az általuk képviselt igazságnak engedelmeskedve a manifesztálódott önkénnyel szembe fordulni.
A tárgyalt írásomban olyan emberek fordultak szembe Hitlerrel, akik önmaguk nem vettek részt a nácizmus gonoszságaiban és visszaéléseiben, sőt személyeikben többségükben a német társadalom évszázados elitjébe tartoztak. Ennélfogva azzal is tisztában voltak, hogy a vesztes háború után semmiféle retorzió nem fogja őket érni, sőt burkolt ellenzékiségük még előnyökhöz is juttatja őket a háború utáni rendszerben.
Nos, ezek az emberek nem erre játszottak, mert magasabb rendű céljaik voltak: a nemzet érdeke számukra fontosabb volt a saját túlélésüknél.
Számukra az olyan, a közép-európai egységsugarú polgár számára elképzelhetetlen célok lebegtek szemük előtt, hogy föláldozzák az életüket azért, hogy Németországnak a vesztes háború utáni megítélése kedvezőbb lehessen.
Ez a mai kockuló, divat- okostelefon- és trendfüggő nemzedék számára értelmezhetetlen magatartás, legjobb esetben elgondolkodtató történelmi információ, melyről, miután levizsgázott belőle, el is felejti.
Nos, egyebek mellett ezért is írtam a témáról.
9:42 de.
Németország ma nagyhatalom.
És nem az erő, az erőszakosság révén vált azzá.
Nagyon remélem ez így is marad , példát nyújtva más kallódó nemzeteknek, például a magyarnak.
5:34 du.
Kedves Istvan!
Koszonom! Megneztem jobban mit irtal eloszor. En a „hatalomra jutas”-t valahogy „megvalasztasnak” olvastam.
Napoleon eseteben viszont elter a velemenyunk.
xxxx
Kedves Geyza!
A „gazdasagi nagyhatalom” nem egyenlo a politikai nagyhatalommal.
Az viszont igaz lehet, hogy Nemetorszagban talan kevesebbet lopnak az urak es az elvtarsak, mint Magyarorszagon.
3:52 du.
Egri-Eiben István
2016 április 10
7:36 de.
Gandhi, a divatfüggő kocka! Nem akart soha senkit fölrobbantani, nyilván az a sok háziszövés vette el így az eszét. Na, nem is volt több évszázados nyugat-európai nemesi família tagja, nyilván el se jutott az egységsugarú agyáig, hogy mennyit segítene India későbbi megítélésében, ha fölrobbantaná az alkirályt …
3:54 du.
Moshe Akiva
2016 április 9
6:47 du.
Milyen jól leírtad a fidesz hatalomra jutását, majd a kormányzásukat …
4:17 du.
Moshe Akiva
2016 április 8
10:38 du.
Erről a sztoriról csináltak egy filmet Tom Cruise főszereplésével. Ha a mi korunkban történne ilyesmi, akkor a csuti focistát majdnem ugyanannyira sajnálnák a későbbi filmnézők, mint az osztrák festőt. 🙂
Ez a veszély nem fenyeget, mert 1. a magyar polgárok „egységsugarú kelet-európaiak” 2. a magyar elitet nem hogy a nemzet jövőbeni megítélése nem aggasztja, hanem a négymillió nélkülöző, dolgozó kisember jelenlegi sorsa sem.
4:52 du.
Hazai Lámpa:
És Mojszelét sem.
Őt csak az érdekli hogy le „elvtársashazzon” mindenkit aki neki nem tetszik.
Gyakorlatilag olyan az őnála mintha leköpné kiszemeltjét.
4:55 du.
@hazai lámpa:
Írod:”Gandhi, a divatfüggő kocka! Nem akart soha senkit fölrobbantani, nyilván az a sok háziszövés vette el így az eszét. Na, nem is volt több évszázados nyugat-európai nemesi família tagja, nyilván el se jutott az egységsugarú agyáig, hogy mennyit segítene India későbbi megítélésében, ha fölrobbantaná az alkirályt …”
Gandhi elvei lényegében azonosak voltak a Stauffenberg-körével: akár élete árán is harcoljon India szabadságáért. A tettek gyökere azonos mindkét esetben.
Ami különbözött, az az uralmon lévő rendszer struktúrája. A tettek közötti különbség az eltérő történelmi helyzetben és társadalmi rendszerekben keresendő, miközben a motiváció lényegében azonos. Britannia soha nem volt ideologikus terrorállam, mint Németország.
6:01 du.
Kedves Hazai Lampa!
Melyik tortenetrol keszult film? Vedd figyelembe, hogy filmeket nem nagyon nezek…
Abban egyetertunk, hogy a magyarorszagi gazdasagi elitet valoban nem nagyon erdekelheti sem az orszag sem a nep sorsa.
Tudom, hogy ez nem igazan vigasz, de ugyanez megy szinte mindenhol. Eleg csak a panamai ceg kiszelloztetett adatai kozott nezelodni, ami raadasul csak egy a sok kozul, csepp a tengerben.
7:00 du.
Egri-Eiben István
2016 április 11
4:55 du.
Hogy a Brit Birodalom mi volt, arról egy indiait is meg kéne kérdezni, pl. Kelet-Indiai Társaság, szipojlázadás stb!
Gandhi fenntartható fejlődést és parlamentarizmust ajánlott követőinek, a porosz tisztek meg kajálták a fasizmust, amíg Hitler nem volt közveszélyes. Mi sem örülnénk, ha a jövő történelemkönyveiben Simicska lenne a hős ellenálló, a polgári engedetlenkedők meg az „egységsugarú kelet-európai”, aki félti az életét, a megélhetését és a gyerekeit.
4:25 de.
Az kétségtelen hogy a porosz tisztek nélkül Hitler SOHASEM kerülhetett volna hatalomra.
Hogy később „nem egyeztek” a nácizmussal, már más kérdés.
Úgy képzelték (A német nagytőkével együtt” hogy ha két rossz közül kell választani , akkor az akkoriban igen erős német baloldal helyett inkább Hitlert választják.
És lőn…
7:38 de.
@geyza: „Az kétségtelen hogy a porosz tisztek nélkül Hitler SOHASEM kerülhetett volna hatalomra.”
Ez nem így van, ugyanis Hitler egy kormányválságot követően, legálisan, az államfő kinevezése él politikai konszenzus révén került hatalomra, ld. időrendi felsorolás följebb. A hadsereg ebben nem játszott szerepet. Más kérdés, hogy a nácikkal a németek – köztük a katonák – többsége szimpatizált, mert akkoriban Hitlerék és a kommunisták voltak csak képesek koherens, következetes és világos kilábalási alternatívát ígérni a tartós válsághelyzetből.
Ebben a helyzetben a nagytőkés, a polgári és az arisztokrata rétegek, meg a középosztály jórészt a nácikat támogatta, hiszen már jól ismert volt, hogy a kommunizmus őket fenyegeti leginkább a fölszámolással.
A náciknak amúgy valóban sikerült a gazdasági csoda, maga Churchill mondta később, hogy „Ha Adolf Hitler 1938-ban meghal, ő lett volna a 20. század legnagyobb államférfia”.
11:21 de.
István:
Akkor pongyolán fogalmaztam:
Úgy értettem hogy a korabeli katonai-ipari komplexum.
Csak akkoriban még nem úgy hívták.