Egy gombóc fagyiban a (vállalkozói) világ
Mármint a magyar vállalkozói világ. Napok óta foglalkoztatja a nyilvánosságot, hogy egy Budapest melletti kisvárosban az élelmiszerbiztonságért felelős hivatal bezáratott egy cukrászdát. A legtöbben kiállnak az idős mester – Barna Illés – üzlete mellett, mondván, hogy pompás süteményei, messzeföldön híres finom fagyija még soha, senkinek nem ártott, pusztán hivatali packázás áldozata lett. Más meg úgy véli: az ellenőrzés során tapasztalt körülmények elborzasztóak: elhasznált, rozsdásodó gépek keverik a fagyit, dagasztják a tésztát, és hát a higiéniai körülmények sem ideálisak enyhén szólva.
Maga az idős mester is úgy véli: semmi szükség a felújításra, szolgálnak még az ötven éves gépek. Pedig még Gödöllő polgármestere is felajánlotta a közösség anyagi segítségét. De érthető, hiszen 78 évesen az ember már nem szívesen vállalja az ilyen munkák körüli idegeskedést, fáradalmakat. Azt mondja: inkább végleg lehúzza a rolót, minthogy ilyen vegzálásokat tűrjön.
Barna Illés
Amellett, hogy minden tiszteletem a fél évszázadon át legjobb tudása szerint dolgozó cukrászmesteré, van azért ebben a történetben valami speciálisan magyar. Csak félve kérdem: mi történt az elmúlt 50 év alatt? Mit tett, amikor azok a gépek még csak 20 évesek voltak? Fizetett-e egy profi takarítót, amikor rájött, hogy nem futja már az erejéből az egésznapi keverés-dagasztás mellett még a konyhát is kiglancolni?
Számtalan hasonló vállalkozói történetet ismerek a környezetemben. A legtöbben tönkrementek már, küszködnek a „jó időkben” felvett hitelekkel. Halálra vannak sértődve, hogy nem működik ma már az annak idején a hiánygazdaságra épült vállalkozásuk. Akár az állami sütödékből kikerült sütiknek, akár az állami kiskereskedelmi hálózat tehetetlenségének állítottak akkoriban jó konkurenciát, egyvalamiben hasonlóan cselekedtek: nem gondoltak a jövőre. Nem gondoltak arra, hogy eljöhet az idő, amikor nem lesz elég az „államinál” jobbat kínálni, hogy nem lesz kiváltság az iparengedély, akár a szomszédban is nyithat maszek cukrászda, kötöttárut, száz apró, de fontos cikket kínáló üzlet, bárki szervezhet kis ház javítását is vállaló építőbrigádot.
Nem azokról beszélek, akik látványosan lerabolva egy-egy területet, arcátlanul meggazdagodva álltak tovább, bár ilyenek is akadnak szép számmal. Ők azok, akik ma hangosan követelik a „nemzeti” vállalkozók helyzetbe hozását – persze a konkurencia kitiltásától várva a megváltást.
Az idős cukrász nyilván nem tartozott ebbe a kategóriába: akkor már sokkal régebben feljelentették volna. Valószínűleg a család tisztes megélhetése mellett fizette az elkerülhetetlen adókat, járulékokat. De nem gondolt arra, hogy ahhoz, hogy a kis üzlet évtizedekig szolgáljon, invesztálni is kell. Ahogyan a magyar vállalkozók többsége sem hajlandó fejleszteni, vagy csak elgondolkodni azon: mit csináljak, ha már nem lesz kelendő mondjuk a kék izé. A zöldet meg nem tudja a régi gép, drágább hozzá minden. Ehhez meg az kellene, hogy emelje az árakat. Az meg életveszély minden üzletre. És hát pénz sincs új gépre, anyagra – feléltük. A legtöbb esetben igaz, sőt az is, hogy ez a „felélés” nem jelentett többet, mint egy komfortos ház, jobb autó, a gyereknek magasabb iskola, néha külföldi tábor, hogy tanulhassa a nyelvet.
Minden tiszteletem mellett azt ajánlanám a mesternek: adja át üzemét egy fiatalabbnak – ha a gyermeke(i) nem ebben a szakmában jeleskednek, akkor egy ügyes segédjének, aki képes helytállni egy felújítás forgatagában is. Ő meg maradjon ott a konyhában, ossza meg sikeres receptjeit a kuktákkal, akikből idő múltán hasonlóan megbecsült mesterek válhatnak. Árulja el azokat az apró titkokat, amelyek minden mesterségben léteznek. Amitől a süti finom lesz, a szoknya elegáns, az öreg karóra ismét ketyeg. Ez lehetne az ő munkája, és higgye el, semmivel sem értéktelenebb, mintha saját kezűleg öntené a csokimázat. És vigyázzon: hallgassa meg a fiatalabbakat is, ne szörnyedjen el, ha valaki borssal akarja pikánsábbá tenni a csokitortát. Nekem ugyan nem ízlik, ahogy a befőttet is desszertnek szeretem, nem a sült húson – de talpon maradhat a cukrászda, és még a következő, meg a rákövetkező generációnak is adhat megélhetést, okozhat örömöt a fagyi.
Nem a szabályok kikerülése – főképp az étellel dolgozók között – a biztos üzlet alapja, hanem az előrelátás, a tervezés. Önálló vállalkozáshoz kevés egy szakma alapos ismerete, fantázia, innováció is kell hozzá. Az meg ebben a korban már nem olyan magától értetődő – saját tapasztalatból mondom.
Author: Rátesi Margit
1947-ben születtem Budapesten. Édesapám kocsmáros volt, az államosítás után segédmunkásként, csaposként próbálta fenntartani a családot, amihez édesanyám is hozzájárult, mint házmester. Eredeti szakmám mechanikai műszerész, alma materem az Orion Rádió és Villamossági Vállalat volt. Minden további tanulmányomat munka után, este végeztem, érettségit a Bem József Dolgozók Gimnáziumában szereztem. Üzemi lapoknál kezdtem hivatásosan írni. 1979-ben végeztem el a Bálint György Újságíró Akadémiát, majd 1984 és 1988 között az MSZMP KB Politikai Főiskoláján tanultam közgazdaságot és vállalatirányítást. Újságíróként főleg gazdasági témákkal foglalkoztam. 1989 óta nem dolgozom aktív újságíróként: sajtóösszefoglaló készítőként (szemlézőként), sajtófőnökként mentem nyugdíjba.
Felfogásom sokat változott az évek során – nem utolsósorban éppen a főiskolán szerzett ismeretek hatására. A politikát – eredeti jelentésében a közügyek intézésének módját – fontosnak tartottam mindig és fontosnak tartom ma is. A politika, és aktorainak, a politikusoknak a lejáratása a közvélemény szemében szerintem a legnagyobb kártétel, amit el lehet követni az „egyszerű” emberekkel szemben. Mert azt sugallja: nincs esélyed a cselekvésre, hajtsd meg magad, húzd meg magad, akkor talán hagynak élni.
Ezzel szemben én arra szeretnék rávenni mindenkit: Kételkedj, gondolkozz, cselekedj!
9:02 de.
Kedves Margit!
Nagyon szépen, sőt rendkívül finoman írtad le a gödöllői cukrász mester ügyét. Amikor a hírt olvastam, első nekifutásomban én is felhördültem. De amikor a fotókat megláttam, no, bevallom lassítottam a „tempómon”.
Az a sok kacat, amit Ő a műhelyében összegyűjtött, a gépekről lepattant ez vagy az a festék. Amikor a videóban megláttam azt a vizet, amibe a fagylalt kanalat meríti, égnek állt a mind összes hajam. Arról már nem is szólva, hogy atlétában, göndörödő mellszőrzetben mérte a fagylaltot.
Mindent elhiszek, hogy itt meg ott, ezt meg azt végzett, dolgozott. Régen is megkövetelték a minimális higiéniát, mostanában – érthető! – erre még jobban rá is ugrottak az emberek.
De én még ilyen cukrászdát nem láttam, pedig 65. évemben járok.
Ezért is írtam, rendkívül udvarias és megértő voltál a Mesterrel.
Sajnos be kell látnia, hogy Ő már nem alkalmas erre a munkára. Sejtem, hogy attól is félt, jogosan, ha a polgármesteri hivatal által helyreállított üzletet neki bérelnie kell, s nem lesz annyi ereje, hogy süssön, kiszolgáljon, akkor miből fizeti majd a bérletet?
Jól gondolta, hogy bezár. Sajnos elfutott az idő felette. Ezt nagyon nehéz tudomásul venni, de ebben az esetben sajnos nincs kibúvó. Remélem lesz annyi nyugdíja, hogy békésen, rendben, tisztességesen meg tud belőle majd élni.
Nagyon magányos lehet, ha volna bármilyen rokona, akkor biztosan rendbe tennék azt az üzletet. Egy hatalmas takarítás, meszelés mindenképpen szükséges lenne. Ha bezárja az üzletét, akkor is. Ha eladja a gépeit a Vendéglátóipari Múzeumnak, némi pénzhez is jutna.
A polgármester nagyon belátó és segítőkész volt. Jó volt ezt megtapasztalni.
G.B.
11:02 de.
Tisztelt „Bácsi”, ki a fagylaltját maga méri!
Ne haragudjon! Az Ön technológiája elavult! Valószínűleg kézi vezérlésű. A recept sem a régi.
Tudja mit Uram! Én maradnék az Ön receptjénél és teljesen mindegy hogyan kavarja ki azt. Hülye példa, de nagyon finom bogrács-gulyást szoktam csinálni, holott a bogrács-állvány rozsdás. Technika ide vagy oda, nem igazán tudom elképzelni, hogy a „Bagaméris” edény nem lenne rozsdamentes vagy nem lehetett volna karban tartani.
Jobban tartok azonban egy kórházi benn léttől manapság, mint az Ön fagyijától. Ezen túlmenően megkérdezném azt az illetékest, aki Önt b.szogatja, hogy?:
– Adjon már felvilágosítást, hogyan lehet mondjuk egy kiló kolbásznak, virslinek 40% hústartalma a csomagoláson feltüntetettek szerint? Vagy esetlegesen milyen hatásai lehetnek évtizedek után azoknak a modern tartósítószereknek, amit a régi „öregek” még nem alkalmaztak. Én vettem gyerekkoromban „utcai fagyis bácsitól” egy-két gombóccal. Most 52 éves vagyok. Szüleim viszont arra intettek, hogy ügyeljek, hogy friss legyen.
/szalmonella/ Normális ember továbbá fel sem tételezi, hogy rozsdás edényből készül, ami. Ez valahol rágalom a mesterre nézve.
Amikor engem műtöttek comb-csont töréssel nem altattak. Láttam a műtétet és a felettem világító lámpafoglalat rozsdásodását. Hallottam továbbá, hogy a kórházban komoly fertőzéseket kaptak el a betegek.
Szóval! Legyen az a „bödön” rozsdás-bár nem hiszem- szeretnék belőle egy igazi /nem csapolt/ fagyit kapni.
P.P.P.
11:07 de.
Bocsánat!
Most olvastam az előző hozzászólást. Ha, igaz akkor visszavonom a „Bagaméri” hozzászólásomat annak valóságtartalmát fenntartva.
P.P.P
1:23 du.
Vajon hogyan üzemelhetett ez az üzlet ennyi ideig?
A nagy segítő nekibuzdulást elmulasztottam. A fotó dömpingbe csöppentem. Borzalmas. Pedig állítólag már napok óta takarított. Elit üzletek állandó ellenőrzés alatt állnak, a legkisebb hiányosságra bezárják. Ez az üzlet hogyan kerülte el az illetékesek figyelmét, és miért bejelentésre ellenőriztek csak?
Sem az épület, sem a berendezés nem alkalmas rendeltetésszerű használatra. Nem múzeumnak, még hulladéknak sem jó. A legjobb döntése a bezárás volt.
7:27 de.
Egyetértek G.B.-val, és Don Ovuzzal is!
Az első reakcióm nekem is az volt, mikor a cikkre rákattintottam, hogy „na tessék, megint egy hivatali túlkapás”, mert manapság annyi ilyet lát, hall, olvas az ember, és valahogy mindig az a vattacukorárus jut eszembe, akit két NAV-os hölgy példásan megbüntetett az X vásáron, miután – a csemegét lassú sétálgatás közben elfogyasztva – visszatértek a „tett helyére” és igazolványaikat elővéve felfedték magukat- na és a tényt, hogy nem kaptak számlát!
(240.-ft-ról beszélünk)
Szóval őszintén sajnáltam, és sajnálom most is Illés bácsit, de ha fagyival kínálna,biztosan nem kérnék belőle, így a sütijeiből sem, amennyiben csinál olyat is !
És nem a receptjeit,az ízesítéseket, vagy a sütési technikáját kifogásolnám, hanem magát a készítéshez használt eszközöket, azaz a – hátteret.
Néztem a híradóban is bemutatott berendezési tárgyakat, a csemegék készítéséhez használt eszközöket, és majdnem rosszul lettem – na ne már! Ez a bácsi vagy 50 évvel ezelőtt becsülettel kitanulta a szakmát, és a legjobb tudása szerint művelte is, de az eszközei, technikai berendezései vele együtt öregedtek,avultak és használódtak el! Esetleg némileg veszélyessé is váltak, ide már a jó szándék kevés,itt már a takarítás, és a festés, mázolás kevés – ide egy buldózer kéne!
Nyilván nem volt kerete,hogy anyagiakat is öljön az üzletbe, örült, hogy úgy ahogy megélt belőle, és tudta a kötelező fizetnivalókat teljesíteni – leszármazottak híján pedig nem várhatta, hogy bárki aki átveszi tőle, az majd hoz némi tőkét, hogy beleinvesztálja. Örülhet szegény, hogy eddig „kiszolgálta” a boltja, de bármennyire is fáj a lelke, azt nem gondolhatta komolyan, hogy a jelen körülmények között tovább dolgozhat!
Neki pénze nincs, az Önkormányzat – bár nagyon méltányos volt a polgármester – hiába hozatja rendbe, a bácsi azt sosem tudná visszabérelni,annyit nem tudna már kitermelni, közel nyolcvanévesen valóban az a legbölcsebb, hogy bezárja a boltot, esetleg értékesíti a telket a rajta lévő kis bódéval együtt (talán maga az épület ér valamennyit?)és kész!
Őszintén csodálkozom, hogy eddig nem figyelmeztette senki, barátai, jóakarói stb talán nem bejelentés, vagy feljelentés formájában, hanem csak úgy észrevételezve az ott tapasztalt dolgokat – ha már Illés bácsi nem nézett szembe a hiányosságaival,mert túlságosan benne élt, kevéssé volt rálátása bizonyos távolság kell ahhoz is !
De ettól a tény még tény!
9:32 de.
talalos kerdes!
mibe kerul ket gomboc fagyi?
!?!
tolcserbe!
9:59 de.
Megbetegedett valaki vagy zománcmérgezést kapott? Nem hinném. Üdvözlök mindenkit a való világban, így néz ki az, mikor az emberek hitel nélkül is életben maradnak, és nem a falanszterben élnek! Szép lenne mindig vadonatúj cipőben és ruhában is járni, de sokaknak csak a használt ruha, cipőturkáló és a lomizott bútor jut …
Arra kíváncsi leszek, hogy az önkormányzat megveszi-e a felszerelést! A cukrászmester elmondása szerint azért nem adta át a tudását, mert nem talált megfelelő embert, de lehet, hogy senki nem vállalta annyi pénzért …
5:41 de.
„NE ÍTÉLJ, HOGY NE ÍTÉLTESS” ! – a hivatal úgyis megteszi a magáét…
˙
.
Kedves nagyokosok [- még véletlenül sem bölcsek!] – a cikkíróval egyetemben!
William Shakespeare így látja ezt a megaláztatásban oly szorgos csoportot, mint amilyen a tiétek is…
.
„… ki viselné a kor gúny-csapásait,
Zsarnok bosszúját, g ő g ö s . e m b e r . d ö l y f é t…”
„…A .h i v a t a l n a k . p a c k á z á s a i t,
S minden rúgást mellyel . m é l t a t l a n o k .
Bántalmazzák a . t ű r ő . é r d e m e t…”
Nem oly nagy szakértőként, mint amit az itt általatok összehordott sok gyermekmese és pletyka jellegű és bölcslkedő, de főleg fölényeskedő s lenéző komment is tükröz. Maradjunk talán annyiban, hogy e cukrászdának – ennek az öreg . m e s t e r n e k – oly jó híre volt mindeddig helyben és a környéken is, hogy évtizedeken át óriási sorok fémjelezték a fagylaltja és süteményei jó minőségét. A többi pedig mese. A piac beszél – a kutya ugat… Arról pedig nem is volt szó sehol, hogy most, vagy régebben bárki is megbetegedett volna az Ő termékeitől. Miről beszélünk? Ja, hogy most az egyszer megbukott… ? „Az vesse rá az első követ”, aki mindig és mindenhol szabályos volt mindenben – kedves testvéreim!
Ajánlanám tehát, hogy egy élet kemény munkájáról és szaktudásáról ne is próbáljátok az eddigi jó hírnevet – ami tudjuk, „többet ér az aranynál is” – itt mindjárt helyben lehántani, sőt lenyúzni. Inkább szégyelljétek a saját fontoskodó természeteteket! Az közelebb visz az igazsághoz és az önkritika folytán majd felszabadít benneteket…!!!
Jó lesz elgondolkodni azon, hogy minden fejlett kultúra megbecsüli és nem pocskondiázza a maga öregjeit… 🙁
5:55 de.
A fényképen,
a mester háta mögött ott sorakoznak az elismerő oklevelek is. Kedves kommentátorok, és cikkíró-hölgy őnagysága ugyan már, akkor – a kitüntetés idején – ünnepelték e a jó-öreg dicsőségét is ? Vagy jobb, könnyebb rosszat mondani, így messziről, mint a dicsérő szót személyesen?
12:29 du.
Cukrászda ügyben ez is érdekes hír:
Szamos helyett majd Jamie Oliver és Orbán Ráchel (éttermében) kavarják a krémest a Várban!
http://kettosmerce.blog.hu/2016/05/25/az_egesz_budai_varat_felfaljak_nepszeru_cukraszdara_csapott_le_a_fideszes_onkormanyzat
12:47 du.
Kedves Margit,
Illés kollégának szerencséje van,szeretnék támogatni. Minket viszont nem engednek dolgozni, pedig innováció is van. Ha akarod küldök referencia anyagot: fotók patent számok.
Üdv. József
1:28 du.
hazai lámpa
Kösz a linket, – a távolban élő barátainknak sem meglepetés talán, hogy Orbán és Tsa mindenre ráteszi a kezét.
Szervusztok, jó estét !
6:05 du.
mavtelep
2016 május 25
1:28 du.
Távolban élő barátoknak üzenem: Orbán nem egy cukrászdára teszi rá a kezét, hanem be akar költözni a Várba. Szerintem ez az évszázad botránya, és a demokratikus ellenzék még annyit sem tesz ez ellen, mint Kálmán Olga. Az Egyenes Beszédben ma este úgy megfingatta Csepregit, hogy öröm volt nézni! 🙂
A csávó csak fintorgott a székén feszengve, aztán csak benyögte, hogy a Vár az ezeréves államiság jelképe, azért megy bele a Viktor. Aki nem hiszi, az járjon utána!
2:55 de.
Kedves Besancon!
Köszönöm, hogy egyikünket sem értetted félre. Véleményeddel mellénk álltál. S, nem rosszból, de okkal.
Valóban, a legnagyobb baj ott, abban a cukrászdában, hogy az idős Mester egyedül maradt. Bármi okból. Nincs segítsége, aki egy „tájfun-szerű” nagytakarítással letépkedte volna a falról a mindenféle papírokat, nem kell csempe, elég volt régen is,j jól bevált hófehér olajfesték, amit lemosni, folyamatosan tisztán tartani is könnyen lehetett.
Az a sok összehandlézott cucc, rémisztő. Ha csak arra gondolok, hogy kertvárosban van a ház, tehát -ne tagadjuk! Ilyen helyen – egér is előadódik. Azokat pedig figyelemmel kell tartani, irtani. Ott, abban a műhelyben, látszik régóta ne moccantottak el semmit a helyéről. Az egerek pedig nagyon is szeretik a nyugalmat.
A Szerző sokkal udvariasabb és lojálisabb volt nálam, kedvesebben fogalmazott. Megvallom, én egy kissé „nyersebben”.
Tény, hogy nem ennék abból a fagylaltból, amit úgy mérnek, hogy abba a kétes tisztaságú vízbe mártott fagylaltos kanállal töltene a tölcsérbe a Mester. Lehet bármennyi oklevél, az idő, nagy úr. S, ha nincs segítsége, NEM BÁNTOM, mert Ő képtelen arra, hogy maga körül rendet tegyen. NEM BÁNTOM, mert elszaladt felette az idő.
Más. Az, hogy Ő mai fiatalokat tanítson a szakmára, arra már nincs lehetősége. A mai technikát, gépeket Ő nem ismerheti, nem rosszból, de a kora miatt. Változtak, változnak a technológiák, a gépek, az alapanyagok, minden roham léptekben dübörög és előre.
A visszafele, az emlék szép, tiszteljük.
Jól döntött a Mester, nem biztos, hogy a polgármesteri hivatal által felújított helyiség bérleti díját ki tudná fizetni. S, akkor még bevállalni egy hitelt? Még, ha jó szívvel kínálják, akkor sem. Milyen napi stressztől mentette meg magát. Egy hatalmas rettenettől. Bármikor leeshet a lábáról, s akkor mi lenne a bérleti díj megfizetésével? Régi igazság az, hogy adós fizess. S, ha nem tud? Jól tette, hogy lehúzta a rolót.
Másra már nem volt, nincs lehetősége. Jó, hogy ezt felismerte.
Nem bántom, hiszen jómagam is júniusban töltöm a 66. évemet. Tudomásul kell vennem, hogy az idő szalad, s nem minden szakmában, hívatásban van arra lehetőség, hogy az idősebbek is vele „szaladjanak”, haladjanak.
Aki tollat fog, azok közül is sokan nem tudnak váltani a klaviaturára, a netre, attól még igenis jó író, szak-, ill. újságíró lehet aki ceruzával írja meg a mondandóját. De amikor tisztázza, leírja, borítékba teszi, s feladja az X. Y. szerkesztőség címére, s az írás amikorra oda is kerülne, addigra már régen lefutott az az esemény, történés, amit szóvá tett. Ez is tény, amit tudomásul kellett vennünk. Nekünk is nehéz volt a váltás, egyszerű írógépről – a netre. Sok mindent meg kellett tanulnunk, de még mindig sokan nem tudunk eleget… Szükségünk van a folyamatos tanulásra, legalábbis a számítógép kezelése terén. Még mindig van, amit még jobban kellene tudnunk. Csak azt szerettem volna megírni, hogy nekünk is váltani, gyorsítani szükséges.
Az életünk a haladásról szól… S, jól van ez így, tudomásul kell vennünk. Az ÉLET forgandó, s éppen ezért és ettől szép. Ne is tagadjuk. Visszafelé nem tekinthetünk, csak emlékezhetünk, az emlékeinket ápoljuk szeretettel. Tény, hogy előre és még előbbre kell lépnünk. Ez van.
G.B.
7:14 de.
Azokban az „átkos” években született ez a dal (a Bástyasétány 77. c. operett slágere. Énekelte: Ajtay Andor) amikor még senki nem gondolta volna, hogy majd a kétezres években egy senki – gyesznóólból szalasztott – bunkóváry teszi majd rá azt a mocskos pracliját, mindannyiunk kincsére a Budai Várra. – Ő ezt a ’44-es cezúrát komolyan gondolja, egészen odáig, hogy előbb, vagy utóbb, de a kormányzói széket is betöltheti majd !
„A vén budai hársfák békésen suttognak,
elpihen a lombokon a szél.
Már hold ragyog a Bástyán, úgy érzed boldog vagy,
lágyan egy kis kéz kezedhez ér.
Oly jól esik a légyott este a Ruszvurmnál,
mint a mese halk muzsika száll.
Fölrepül egy sóhaj, csók tapad a csókkal,
nyár tüze, vagy hó van, áll a Vár.
Jöjj ide a Várba, nem maradsz te árva,
mert valaki várva vár.”
Mi, azok akik társadalmi munkában hétvégeken még lelkesen részt vettünk a várbéli (főleg a Királyi Palota) háborús romok eltakarításában és a téglapucolásban, nem hittük volna, hogy egy ilyen . a l j a . d i k t á t o r o c s k a .* majd egyszer elfoglalja a maga gyerekkorában megálmodott – merthogy ugye „merjünk nagyokat álmodni” mondotta-volt egyszer őkelme – elefántcsont tornyát itt közvetlenül, a fejünkön. Mindez még komikus is lehetne, ha nem éppen mindannyiunk bőrére menne ez a játéka.
˙
.
* A kicsinyítő képző, természetesen csak a testméretére vonatkozik.
7:59 de.
Kedves Georgina!
Bár ez az oldal – nem éppen a saját dicsőségére – kegyedet fölvette a munkatársi listájára, azért toll, vagy ha úgy tetszik, hát billentyű kezelése, éppenséggel magácskánál sem üti meg az újságíró cím birtoklásának a Mester fokozati szintjét, pedig ennyi idő után, pláne így, már Nagymama korban ez már elvárható lenne. Ha például maga cukrász lenne, ezzel a tehetséggel csak a „cukr” fokozatot érdemelné „ász” nélkül.
Tudja kedves Bojana, itt már régen figyelem az „írásait”. Ezekben pedig túl sokat szerepel az ÉN mindig, szinte már a középpontban, ami amúgy nagyon jó lehet egy horgolási mintákat közlő, vagy főzési recepteket leíró folyóiratban. Ott kellene talán próbálkoznia, például régi horgolási és kötés-példákon levezetni a frusztrált hangulatait, és ezzel a látszólag közéleti tollával jól összekarcolni azt a papírt.. Így már alighanem egészen jó terítő modell leíró, vagy régi szakácsversenyek hangulatát felidéző cikkek és remek kommentek is kisülhetnének belőle.
Azt a szegény, az életében mindig sokat gürcölt, a saját szakmájában kitűnő agg, kétkezi Mestert pedig, kérem inkább hagyja békén, mert maga neki még a kisujjáig sem ér föl… 🙁
8:01 de.
Georgina! Különben sem illik a megkötözött oroszlánt rugdosni…
2:57 du.
Egyetértek, Kordon Blueddal ismét!
Na, meg a sok elmarasztaló nem hozott egyetlen egy olyan „áldozatot”sem, aki beteg lett volna a cukrász fagyijától!
12:44 de.
Kedves Kordon Blued és Figyelő!
Nem értem, miért értették félre a beírásomat. Nem, nem bántottam, csak jeleztem, hogy mit lehetne segíteni. Javasoltam azt is, hogy csempézés helyett jó az fehér színű olajfestékkel kezelt fal, ami lemosható. A rendrakás semmiképpen nem lehet(ne) elodázni, mert sok az olyan holmi, amelyek begyűjtése miatt nehéz a takarítás. A fagylalt kanalat pedig, ha a fagylaltok kimérése közben, abba a zavaros vízbe mártja a Mester, hááát, eléggé veszélyes. Főként, ha meleg az idő és nem cseréli sűrűn azt a tálban lévő vizet.
Szíves elnézést kérek, halkan jegyzem meg, nem bántottam, csak észrevételeztem. Atléta trikóban bármilyen élelmiszert kimérni, pult mögé állni? Nem illő, sőt.
Ugyanakkor azt is megjegyeztem, hogy megértem a Mestert, hogy nem vállalta be azt, amit a helyi polgármesteri hivatal felajánlott. Miszerint felújítják a műhelyt/üzletet és majd ezek után a (volt) műhelye/üzlete után a Mesternek bérleti díjat kellene fizetnie.
A Mesternek igaza volt, hogy ezt nem vállalta be. Ezt is megírtam. Nem érzem, hogy bármiben is sértéstő megjegyzéssel még jobban „belerúgtam volna egy megkötözött oroszlánba”.
Nem, ez egyáltalán nem jellemző rám.
Ha az a baj, hogy magamról írok, szíves elnézést. De itt ismét meg kell jegyeznem, hogy én sem főzök hiányos öltözetben, kócos hajjal. Vannak leírt és le nem írt egészségügyi szabályok, amit a legkisebb háztartásban is be kell tartani, mert „regula” van erre.
Nem bántani akartam, nem. Hiszen leírtam,hogy előzőleg én is felszisszentem, majd a képeket meglátva visszakoztam.
Bántani nem volt sem érdekemben, de szándékomban sem. Tény, hogy a mai technológiákat meg kell tanulni. A mostani korosztály már más gépekkel, más alapanyagokból készíti a cukrász- vagy más fogyasztásra kínált termékeket. Itt sem írtam semmi elmarasztalót, azokat idősebb korban nehéz megtanulni, főleg alkalmazni. Mivel ha nincs pénz a gépek felújítására, hatalmas gond. Ezt is megértem. Reméltem és bízom, hogy a Mester fizetett annyit, hogy biztos megélhetése legyen.
Azt is megjegyeztem, hogy elképzelhető, hogy egyedül van, bármi okból. Egy összetartó család, elképzelhetetlen, hogy így magára hagyta volna a gondjaival. Ha mást nem, de egy tökéletes és folyamatos takarítással megsegítette volna a Mestert.
Bármennyire is félreértettek, nem bántottam, megértettem a gondjait és a legjobbakat kívánom a Mesternek.
Ami a minősítésemet illeti, nem értem, miért irányítanak felém olyan puskát, amit én soha nem vettem és nem is vennék a kezembe. Nem volt sem érdekemben, de szándékomban sem bántani.
G.B.
1:07 de.
Bezartak, jogosan vagy jogtalanul, a polgarmester felajanlotta a segitseget, sot meg Canadabol is kapott ajanlatot. Az o dontese ,hogy bezarta az uzletet.
Hogy nem a fagyizo korulmenyeivel foglalkozol meglep, olcso poen masokat sertegetni mert jogosan vetett fel egy ket kifogast,amihez semmi koze a cukrasz mester tudasahoz.
Attol nem biztos hogy okosabbnak tunsz vagy lettel,hogy nem tudsz kotogetni, es masokank ajanlgatod. Az ilyen kritikai hangvetel nem vall galans jo modorra.
Ugy gondolom, a idos cukrasz dontese helyes,hisz 70 felett mar csak nem kene dolgoznia ,hanem egy kicsit elvezni kene az eletet, es neki kene mar fagyizokba jarni fagyizni.
Tobb felajanlott segitseget o utasitotta vissza.
7:06 de.
Georgina Bojana
2016 május 30
12:44 de.
Szerintem célt tévesztettek a jószándékú tanácsaid. A hírekből tudható, hogy a mesternek kunkorodó mellszőrzettel és (esetleg) ritkán cserélt öblítővízzel is megvolt a maga vevőköre. Nála felesleges pénzkidobás lett volna a „cifrálkodásra” felvett hitel. Ezek miatt verik sokan ma adósságba magukat Magyarországon. Pl. a rozoga műhely újravakolása kívülről inkább a Hivatal miatt lett volna fontos.
Másik hogy a modern technika terjedésével visszaszorul a kreativitás, és nő a kiszolgáltatottság a központi ellátórendszereknek. Apám gépszerelőként maga javítja az MTZ traktorokat, és nem ért egyet a GPS vezérelte mezőgazdasági gépek terjedésével. Amiket csak a hivatalos szervizekben lehet javíttatni drága pénzért …