Megviselt, hogy meghalt, pedig mindenki meghal, aki születik. És vele ellentétben én nem hiszem, hogy el-, vagy visszajő a Messiás, bár abban egyetértek vele, hogy nélküle a holokauszt valójában feldolgozhatatlan traumája az emberiségnek.
Valójában a hasszidizmust sem ismerem, de Elie Wiesel regényeit igen, amelyek mindegyikét hasszidikus történetnek nevezte.
Most, hogy meghalt, azokon a polcokon kerestem őket, amelyeken emigráns magyar, vagy emigráns magyar szülőktől származó írók kötetei sorakoznak (például Kooestler, Habe, Vercors és Lenard Sándor, Salamon Pál írásai, vagy éppen az Új-Zeelandba szakadt Ann Beaglehole A múlt parjai című regénye), de nem voltak ott. Más nemzetek zsidó anyanyelvű íróinak (Franz Kafka, Malamud, Maurois, Schnitzler, Singer, Wasserman, Werfel, Stefan Zweig) kötetei közé soroltam be a műveit. Mert a csak 1940-ben és ideiglenesen Magyarországhoz csatolt romániai Máramarosszigeten született Elie Wiesel apja ugyan egy magyar ortodox zsidó zöldséges leszármazottja volt, ő pedig gyerekkorában megtanult magyarul, de jiddis anyanyelvén eszmélt a világra, amelyet ma amerikai zsidó íróként, New Yorkban tegnap elhagyott.
Béke őrizze az emlékét.
Aczél Gábor
Elie Wiesel. Született 1928-ban, Máramarosszigeten. Meghalt 2016. július 2-án New Yorkban.
Author: Aczél Gábor
Korábbi, már elég régóta nem megszerezhető szakképesítésem betűszedő mester. A gimnáziumot nyomdászként, az egyetemet újságíróként fejeztem be. Ez utóbbi pályáról a pécsi Dunántúli Naplónál gyakornokként végzett másfél évi munka után – rendszerellenes tevékenységért kapott rendőrségi figyelmeztetés okán – 1965-ben “eltanácsoltak”. Nagy szerencsémre – és Nagy Jenő főszerkesztőnek köszönhetően – a Dunaújvárosi Hírlapnál mégiscsak elsajátíthattam ennek a másik mesterségnek az alapjait. Innen már főszerkesztő-helyettesként kerültem vissza a fővárosba 1980-ban, s lettem a Központi Sajtószolgálat egyik szerkesztője. Miután 1988 januárjában, immár főszerkesztő-helyetteseként (talán az ország egyetlen vezető beosztású szerkesztőjeként) az elsők között aláírtam a rendszerellenes Nyilvánosság Klub egyesületalapítási felhívását, s nem sokkal később a Központi Sajtószolgálatot nélkülem olvasztották be az MTI-be, a Települési (akkor Tanácsi) Önkormányzatok Országos Szövetsége 1989-ben általam alapított, ÖNkormányzat című országos havi folyóiratát szerkesztettem (előbb mellékállásban, majd kényszervállalkozó főszerkesztőként) húsz éven át. Voltam még megszűnéséig a Képes Sport olvasószerkesztője, aztán a Vasárnapi Hírek főmunkatársa, a rendszerváltoztatást követően mellékállásban folyóiratszerkesztő a Pénzügyminisztérium sajtóosztályán, majd a frissen alapított Új Magyarország olvasószerkesztője, az Esti Hírlap napos szerkesztője, a Magyar Hírlap címszerkesztője, majd az Esti Hírlap főszerkesztője is. Később, 2009-ben – országos önkormányzati kapcsolataimat és tapasztalataimat értékesítendő – nyugdíjas vállalkozóként Vince Mátyás, az MTI elnöke szerződtetett a távirati iroda Önkormányzati Sajtószolgálat című online-kiadványának kialakítására és önálló szerkesztésére. E munkakör sikeresnek minősített ellátása ellenére a szerződésemet 2014. január elsejétől – indoklás nélkül – megszüntették. Van két nagyfiam, hat unokám, második feleségemmel, gimnazista lányommal és Fahéj nevű kutyánkkal Budapesten élek.
7:34 de.
afgánoknak, lybiaiknak, szíriaiaknak, yemenieknek, brazilonak, colombiaiaknak stb nincs eli wieseljük és ezért (VAGY MÁSÉRT) az ő halottak nem ugyanolyan halottak… ennek a jelenségnek kellene nevet találni
8:21 de.
Erre a „jelenségre”nincs név,mert a zsidó nép egyik legdrágább embere hagyott itt minket.
Egy mocskos nácitetü iderondításától igazán meg lehetett volna kímélni a KMH oldalait és mindnyájunkat.
8:49 de.
Rodeo36,
Folytatnam a sort: amerikai-indianok, sziberiai halaltabor, Somalia, Rwanda, Mali, Sudan.
Teny Elie Wiesel ravilagitott, a masodik vilaghaboruban a nacik altal elkovetett gaztettekre. De vajon mikor fog kiderulni az igazsag a sziberiai munkataborban tortentekrol, es esetleg nagyapam hanvait is Magyarorszagra vinni, hogy szulofoldben pihenhessen.
9:32 de.
Rodeo fijjam NE relativizájjon baffameg..
9:51 de.
@gyurka
már megint? a IIVH 50 millió halott, abban benne van a szegényebb zsidók halála is, mert ugye egyetlen rotschild sem volt táboroztatva…1945 óta senki sohasem bántotta wieseléket de a világban keletkezett közel 50 millió más halott, azok a sarki sánta kutyát sem érdeklik…eszt én rasszizmusnak és igazságtalanságnak nevezem
véleményed egyébként -számomra- érdektelen
10:10 de.
Kérek minden tisztességes ideírót,hogy tiszteletből és a nagy halottunk iránti kegyeletből az Éli Wieselről írt cikk alá aki képtelen egy tisztességes nekrológot írni,ne írjon ide többet.Ha pedig van mégis ilyen rodeo szerű idepofátlankodó,maradjon válasz nélkül.Mindenkinek tiszteletem és köszönet,aki megfogadja kérésemet:Gyuri.
10:39 de.
Baruh dayan h’Emet………
yisgadal v’yiskadas sheme raba
b’alma di-vera kirhusse v’yamlikh malkhusse v’yatsma purkanne vikrev meshihe
b’hayehay’n! uvyomehay’n! uvhaye b’kol bes yisroel baagalo uvizman koriv v’imri; amen….
10:41 de.
egy draga fogolytarsunk megint itthagyott bennunket………..
nemsokara mindannyian megterunk az UR-hoz es ujra egyek leszunk a toredelemben.
11:57 de.
z
12:50 du.
@gyurka
http://nol.hu/belfold/kicsoda_valojaban_elie_wiesel_-1279221
ráadásul nemcsak cionista, hanem hazug is, még azt is kétségbe vonja a „rabtárs” hogy valaha is volt a táborban
1:07 du.
Áldás és tisztelet kisérje további útját. A pokol aljáról tért vissza hozzánk hogy tanítson, neveljen bennünket az emberi méltóság tiszteletben tartására. Példamutató humanizmusa, emberisége, éljen tovább mindnyájunk emlékezetében. Próbáljuk, akár ezeken az oldalakon, hozzászólásainkkal is követni őt.
1:08 du.
ki tudja megmagyarázni nekem (laikusnak), hogy miért vonúl végig az 5728 éves zsidó történelmen a antiszemitizmus?
csak nincs köze az eredeti (lásd Leviticus) cionizmushoz? és Jézus miért volt rossz zsidó? (mármint a cionistáknak?)
el kellene már felejteni és lapozni, van más rágcsálni való
1:12 du.
@gyurka
egyik halott miért nagyobb a másiknál (nem centiméterben és kilóban)
ugyanaznap legalább pár millióan távoztak az élők sorából a Földön, ez a Természet törvénye
neki nagyobb gyertya jár? halott=halott
1:23 du.
Göllner András,
köszönöm EMBERI hozzáírásodat.Minden szavad tisztességről beszél!
1:25 du.
Ahogy írtam volt, most kérem: BÉKE ŐRIZZE EMLÉKÉT!
1:28 du.
Kérem a hozzászólókat, hogy az írásom utolsó sorát tekintsék kérésnek.
1:32 du.
Barlév,
עשה שלום במרומיו הוא יעשה שלום עלינו ועל-כל-ישראל ואמרו אמן
1:40 du.
Csupán csak egy dolog kívánkozik ki belőlem. Elli(Eliézer) Wiesel igaz nem nagyon mesélte, hogy erdélyi származású és magyar, de szerencsére bőven pótolták ezt a „hiányosságot” a magyar antiszemiták.
Rodeo fajtiszta fasiszti! Ha majd magának is lesz valamiféle neve (mint Führer vagy az első nagyamagyar náci a rendszerváltás után) igényt tarthat posztomusz olyan megtiszteltetésre amiben a szegény Eli Wieselt részesíti. Valóban naponra halnak meg emberek és nem egy közülük olyan szerencsétlen körülmények közt, ahogy a zsidók a haléltáborokban annó. De nehogy már ez is a zsidól bűne legyen. Ez az egész világé. Bitosíthatom magát egy dologról. Ha uraságod kifog múlni erről az árnyék világról senki sem fogja magát hiányolni és még a sírját sem fogják körbe szarni.
2:06 du.
Az utóbbi beírásom eltünt!
Remélem mindjárt visszajön.Előre is köszönöm.
2:08 du.
akarki 8,49-kor írja:, hogy „hanvakat”.
Valóban egy igazi akárki lehet az, aki a hamvakat >hanvaknakmunkatáborokmegsemmisítő< táborokat üzemeltetett, ahol nemhogy el-nem ítélteket, de hétköznapi polgári személyeket ˙csecsemőket, gyermekeket, asszonyokat, aggokat, embereket semmisítettek meg beteges elmék "faji" agymenésének megfelelően…
Az újonnan elfoglalt területeken, vagyis az ún. harmadik birodalom területén, ha jól tudom csak e táborok száma elérte a hatezret. Azt viszont biztosan tudom, hogy e halálgyáraknak, a Horthy rendszer az ő erre 23 év alatt jól felkészített és mindig készenlétben álló teljes állami apparátusával egyetemben a legszorgalmasabb . b e s z á l l í t ó j a . volt. Így a 14 éves Elie Wieselt is a Hitler jóvoltából ún. "h a z a t é r t" Máramarossziget-ről, a várost egy évvel korábban visszafoglaló magyar állam transzportálta egészen Auschwitzig. Ez az Ember, miután csak egy hajszál híján úszta meg a gázhalált, arra tette fel az életét, hogy többé ne legyenek ilyen táborok és "faji" szegregációk. És akkor jönnek az ilyen akárkik – benne Szakály Sándorok – akik szeretnék mindenféle mesével relativizálni az emberiség történetének az eddigi legnagyobb kollektív, kooperációban elkövetett bűncselekményét, legalább húszmillió ember kárára, redukálását az emberi fajból.
Minden esetre, ennek az akárkinek a gondolkodásmódját figyelembe véve , kíváncsi lennék; mikor hagyta el az országot… – Két dátumra biztosan tippelnék… 🙁
.
2:11 du.
Avi,
kivételesen egy hajóban evezünk.Kiegészíteném írásodat avval, hogy ha tudnám hol lesz ennek a nyomorult rodeonak a sírja, haleváj mielőbb,én igenis körülszarom.
2:14 du.
@avi ben giora
teljesen félremagyarázod az általam írottakat és azonnal és jogtalanul lefasisztázol meg nácizol, pedig semmi másról nikncs szó, mint arról, hogy a zsidók szenvedéseikért vastag pénzkártérítést kapnak, ugyanakkor az összes többi (te írod) hasonló vagy gonoszabb körűlmények között szenvedők (ma is szerte a világban) és kínhalállal halók nevét sem ismeri senki és senki sem törődik velük nemhogy vastagon „kárpótolnák” őket
a zsidó áldozatok száma pár százezer mialatt az összes többi meghaladja az 50 milliót és le sem szarjátok csak engem piszkáltok, ugyanaz a tisztelet és megbecsülés jár minden kínszenvedőnek és a bűnösöket mindenkiért meg kell büntetni
ÉS EZ NINCS, NEM IS VÁRHATÓ AMI VISZONT SZERINTEM CIONIZMUS ÉS RASSZIZMUS ÉS XENOFÓBIA VALAMINT NAGYFOKÚ CINIZMUS, A TE SORAIDBÓL IS EZ SÜT
2:30 du.
Aldott legyen emleke.
https://www.youtube.com/watch?v=ccS9RBgoX7E
2:57 du.
Látom a beírásaim eltünnek,tehát ezennel befejezem itt a karrieremet. שלום על כל אם ישראל
3:19 du.
@avibengiora
https://www.theguardian.com/world/2016/jun/24/holocaust-survivor-lied-joseph-hirt-auschwitz
és mi is a gondotok Jézus-sal?
3:49 du.
Kedves Aczel Gabor!
Nem azer’ hogy leszoljam, de ez a „hova tettem a konyveit, szenilis vagyok-e mar, vagy meg nem” nem tulzottan illik bele egy halotti beszedbe.
Kicsit gyenguskara sikerult.
xxx
Kedves Rodeo!
Nem unod meg, hogy mindig fasisztanak meg nacinak neznek teged, amikor te „csak” verbeli internacionalista cocjalista (esetleg komcsi) vagy?
Ami az afganokat, libiaikat, szíriaiakat, jemenieket, brazilokat, kolombiaiakat stb. illeti, nekik is lehetne akar tobb Eli Wieseljuk is, csak vagy nem tudunk roluk, vagy nem akad koztuk egy sem akiben parosulna az esz, a tehetseg es a batorsag.
Mellesleg, ha kicsit jobban odafigyeltel volna az Eli Wieselre, eszrevetted volna hogy o mindenfele tomeggyilkossag ellen szot emelt.
Es akkor most en is hadd kerdezzek toled valamit:
Ki tudja megmagyarazni nekem laikusnak, hogy miert vonul vegig az 1120 eves magyar tortenelmen a magyargyulolet?
Mert ugye utaljak a magyart az osztrakok, a szlovakok, ukranok, romanok, szerbek, horvatok, bosnyakok, szlovenek, olaszok es meg a nemetek is.
Csak nincs koze ennek az eredeti (lasd Csodaszarvas) karpatizmushoz? Es Matyas kiraly miert volt rossz magyar (mármint a karpatistaknak)?
El kellene mar felejteni ezt a Magyarorszagot es lapozni, van mas ragcsalni valo is. Nem gondolod?
4:24 du.
@avibengiora
kérdésem, az igaz és igazán nagy zsidók miért nem foglalkoznak ezzel a témával… a zsidó barátom aki röhögve vette fel a hagyományos „egyenruhát és kipát ami nekem nem volt otthon” arra a meetingre ahopl ortodox okkal találkozott, a fiai lányai lesajnálják az egész hülyeséget, és az édes szülő anyja menekűlt Izraelből az USA ba mert nem bírja elviselni azt ami ott folyik (egy csodálatos kis öreg hölgy) a nagy tudósaitok(???) nem a tiétek ők vannak ti meg senkik, és művészek meg gondolkodók miért dobják mindezt a szemétbe???
ne válaszolj… csak gondold végig, egy ilyen gyalázatos „eliwiesel” mit ártott a zsidóknak 70 valahány év alatt???
4:36 du.
@avibengiora
ne kekeckedj
majd ha ismersz(???) mert éltél benne és dolgoztál 38 országban, akkor bújj elő
báj báj
5:48 du.
Rodeo, azt írni, hogy pár százezer zsidó halt még a Holokausztban, az nettó Holokauszttagadás. Ezt ezen a honlapon kérem ne folytasd.
6:18 du.
@christofer adam
nem folytatom
a többit rád bízom, tied a blog, ugye?
7:37 du.
Báruch dáján haemet!
Zihronó livráhá!
4:16 de.
Halottakról jót vagy igazat!
Egy gyöngyszem a néhai munkásságából:
… zsidók és keresztények között soha nem volt olyan jó a viszony, mint napjainkban. Zsidók és keresztények barátok és szövetségesek, mondta az író, közös ellenségeik között pedig az antiszemitizmust, a fasizmust és a bigottságot említette. – mondta a néhai Nobel-BÉKE díjas …. A rendezvény házigazdája Németh Sándor vezető lelkész, Izrael Állam budapesti nagykövete, a szlovén nagykövet, illetve az Egyesült Államok konzulja, továbbá Köves Slomó és Feldmájer Péter előtt …
Csodálkozunk, hogy háború van a világban, mikor a béke-díjasok ilyen „okosak” …
4:55 de.
Kedves Moshe Akiva!
Kissé bánt ugyan írásom “gyengécskének sikerült” minősítése, de nem válaszolnék rá, ha nem félreértésen alapulna. Írásomban a “halotti beszéd” csupán az utolsó mondat. Hogy béke őrizze Elie Wiesel emlékét. Nem kívánhatom, hogy áldott legyen az emléke, mert nem vagyok vallásos. Az írásomban erre is utaltam. És jó okom volt utalni arra is, hogy bár ott kerestem, végül mégse az emigrációban élő vagy élt magyar származású írók közé tettem a műveit. Mert ő nem volt magyar. Ezért engem nem a magyarsága késztetett emlékezésre, mint a róla magyar nyelven publikálók legtöbbjét, hanem az embersége.
6:34 de.
Gyuri10:
Nyugoggyá’ má meg ezzel az „eltűnt az írásom” dologgal.
A minap pl. av következő történt velem :
Beírtam itt egy topicba , amiben volt pár hozzászólás már.
MEg is jelent a szövegem, meg még egy beírás.
Közben meg ott volt apróbetűvel hogy a cikkhez már érkezett NÉGY hozzászólás !
Csak épp nem jöttek fel.
Valami rendszerhuba lehet.
Nyugi.
6:36 de.
NAhát Rodejjóó
Eddig aszittem csak USA-tagadó vagy.
Mostmeg már kiderül hogy Holocaust-tagadó is ?
6:56 de.
Kedves Chris,
távol áll tőlem a téged bírálás,de ezt a szennyes testvér-elvtársat nem most kellene kidobni.Nem lett volna szabad beengedni sem tisztességes nívón író vagy élő emberek társadalmába,ahol bár ideológiai vagy egyéb nézeteltérések lehetnek,de az EMBERI gondolatvitelre van egy bizonyos fokú koncenzus.
6:57 de.
@geyza
hogy te miket tucc? van még valami? kár, hogy itt ezen a blogon is sokaknak irányított látása van, és nem tud megérteni bizonyos dolgokat… kár, nagyon nagy kár
7:02 de.
Belzebub,
azt hiszem ennél többet nem is kell írni.A beírásodra:אמן.
7:12 de.
Ez a tetüfészek rodeo valamiféle „zsidó barátairól”böfög.100%- os bizonyíték rá,hogy neki ilyenje nem lehet,mert egyetlen zsidó sem él a szennycsatornában.Ez a két lábon járó patkány mellé lőtt.
7:53 de.
@gyurikecskécska
milyen bizonyítékaid vannak? 100% hogy semerre motyó, vagy idevele hadd lássák a többiek is…hogy ki mit lőtt aszt meg haggyuk, mert még kiderűl rólad…
9:53 de.
Moshe Akiva,
amely országokat felsoroltad és magyargyűlölőnek minősítetted, nem teljes kép.Azt,hogy gyűlölik tudjuk.Undorodva lenézik, utálják a csicskásnép kivagyi senkijeit!A lököttagyúak buborékolhatnak itt is.Ettől válnak majd szeretetre méltóvá.
Egy kis pikantéria:Nem emlékszem,miért is történt,hogy Éli Wiesel visszaadta a magyar”kitüntetését”?Nehogy már valami hasonló legyen amiért Efrájim Kison nem fogott kezet az állam titkárral.Később azt mondta,hogy azt hitte a takarító személyzethez tartozik.
Tudod,én nem gyűlölöm a magyarokat,de nem tudom hogy hívják azt amikor az ember már a rájuk gondolással is hányingert kap.
10:51 de.
Rodeo! Milyen pénzekről beszélsz itt össze vissza? Rsetleg azokról a milliárdokról amiket összelopkodtak a zsidóktól és a mai napig nem fizették vissza? Nehogy már kaptak volna azok a zsidók akik végigszenvedték a SOAt egy jukas fillért is. Ez csupán csak a ti mesétek, mert ugyi a pénz akár az anyag nem vosz áél csak átalakul. Az a pénz amiket elraboltak neg van csak nem azoknál akik a jogos tulajdonosok. Itt össze vissza hadivázol mindenről. Mondd jól értesült nagy magyar fajbarom: Amerika fizett kártérítést a négereknek és az indiánoknak? Az indiánok sok helyen még mindig rezervátumban élnek és a mai Amerika egy elrabolt ország. Mit kekeckednek hogy a zsidóknak nincs joguk az őseik földjéhez? Amerikán nincs joga az indiánoktól elrabolt területekhez, Csak ezzel a kutya sem mer előhuzakodni inkább a zsidókat szapulja mindenki.
Pilácsocska. Megint csak csacskaságra tellett? Ezek az általad emlegetett „diszzsidók” Eli Wiselt sározták ahol tudták, Fing sem volt egyik a gatyában nem is éltek akkor semhogy vélemányük legyen. De ők mindenütt csak fontoskodni akarnak meg közel lenni a fazékhoz. Feldmájer Petike a zsidók országos szövetségének elnöke akart lenni. Köves Slomót meg hagyjuk, a nagy nyilas zsidó mosdatót. Ha valaki zsidó attól még lehet gazember. Egyik nem zárja ki a másikat sajnos.
11:02 de.
@avibengiora
majdnem olyan zseniális az okfejtésed, mintha a habony műveket olvasnám
gratula
és mi van Palesztínával? az hol van?
11:27 de.
@avibengiora
kérdés: az uzsorakamat kifizethetetlen részéért lefoglalt műkincsek azok kinek is a tulajdonai? és ki nem fizet fájdalomdíjat már 70 éve? a fájdalmak nehéz obulussokban átszámolhatóak fillérre pontosan egy sesterciust sem hagynak a bőre alatt
11:42 de.
Kedves Gyuri!
En csak atirtam azt, amit a Rodeo irt, hatha eszreveszi, hogy mekkora marhasaggal rukkolt elo.
En bizom az emberek joindulataban; szerintem a tobbseg nem gyulol minden mas nepet, csak 1-2 felresikerult peldany kozuluk.
Kulonbenis, a mai magyarsag sokkal jobban szlav es nemet szarmazasu, mint magyar. Sok okuk nincs utalni senkit sem.
xxx
Kedves Avi!
Az eszak-amerikai indianoknak sajat bejaratu kis rezervatumaik vannak, ahol tobbnyire azt csinalnak amit akarnak, es meg fizetjuk is oket, hogy fusssssa nekik tuzesvizre, meg erdekesebbnel erdekesebb dolgok szippantgatasara. Na jo, unalmas lehet amikor elfogy az anyag, es csak fekudni lehet egesz nap, de hat az ilyesminek ez a velejaroja.
En nem kaptam ingyen ha’zat se Magyarorszagon, se Kanadaban, nem is fogok.
Megjegyeznem, hogy „karterites” volt, Nemetorszag fizetett Izraelnek egy jelentosebb osszeget, bar korantsem annyit amennyit elraboltak.
Es akkor a legyilkoltakrol meg nem is beszeltunk. Azt hogyan lehet jovatenni?
12:08 du.
@moshakiva
nagyon kedves soraid olvasván jut eszembe: amikor a betörő rablógyilkos betör hozzád és beköltözik, téged meg berak a pincéba kenyéren és són…néha víz is…na az az usa elfoglalása
és nem dolgozol meg aluszol és néha tüzes víz meg pipa
éljen Pzzarro és a többiek mag a Lincoln és a Washington kenyéren és vizen…és le a cionizmussal
12:13 du.
Moshe!
Te is nagyon jól tudod,hogy nincs a világon az az az összeg ami kárpótolni tudná a hatmilló zsidó szenvedéseit és halálát. A németek hogy fizettek e vagy sem azt nem tudom. Vannak olyanok akik ebbe kapaszkodnak bele, hogy az izraeli kormányok ezt a pénzt elsikkasztották.(volt egy pár sipista izraeli pénzügyminiszter szó se róla de ezt még Szimcha Erlich sem merte volna megtenni pedig aztán ő még a kifacsart citromból is képes volt pénzt kivasalni)Lényegtelen sőt tudom nagyon sok túlélő vissza is utasította a felajánlott összeget. Amit az indiánokról írsz hát lehet hogy kaptak valami különbejáratú rezervatumot de ami tény az tény. Amerika nagy része az indiánoké volt és ezért „cserébe” még egy noszlopit sem kaptak.
Redoekám ha tudna egy kicsit pontosítani azt nagyon megköszönném. Milyen műkincsekről van szó?(csak úgy mellékesen figyelmébe ajánlanák egy filmet az a címe The lady in gold ami pont erről szól)Magának vagy kóros agykárosodása van mert még a németek maguk is sokmindent elismernek szemben magával. És milyen uzsorakamatokról beszél? Jóember a történelem tele van olyan uralkodókkal (erre nem esküszöm de feltételezem hogy volt egy pár vadbarom ráadásul zsidók akik jó befektetési lehetőséget láttak Hitleréknek kölcsönt adni)akik a zsidó bankárok kölcsöneiből éltek és tivornyáztak. Látja ebben is téved csak hadovázik össze vissza
12:13 du.
Avi Ben Giora
2016 július 4
10:51 de.
A néhai „2009. december 9-11. között Magyarországra utazott, … Díszvendége volt az ebből az alkalomból a Parlament Felsőházi termében rendezett „Magyar-zsidó együttélés” című konferenciának. A konferencián felszólalt többek között Bajnai Gordon miniszterelnök is. Wiesel találkozott látogatása során Sólyom László köztársasági elnökkel is.
Látogatása során mintegy tízezer érdeklő jelenlétében december 10-én este a Hetek Közéleti Klub rendezvényének díszvendége volt.”
Lehet, hogy már szenilis volt a bácsi, és ez még a jobbik eset … Nem tehet arról, ha bábként használták, mint a Nobel-díjas írót.
12:42 du.
Kedves Rodeo!
Igazad van Palesztinat illetoen. 1920-ban Palesztina a zsido nep hazaja volt a Nemzetek Ligaja szerint (beleertve a mai Gaza es Westbank nevu vadaskertet es Jordaniat is) es most mar valoban ideje lenne, hogy a muzulmanok karteritest fizessenek Izraelnek azert, hogy 1400 even at ott idoztek teljesen illegalisan.
Szerinted hany trillio dollar lenne jogos?
12:56 du.
Kedves Moshe,
az ukrajnában elkövetett hősiességért egy világcsoda,hogy az oroszok nem csináltak egy kis indiánrezervátumot a magyaroknak. Lehet,azért mert tudták,a leghűségesebb csicskás seggnyalókká, avanzsáltatják őket.45 éven keresztül nem tévedtek.Most hirtelen kiderül,hogy mindenki forradalmár volt.Azok is akik a Központi bizotság tagjai vagy éppen párttitkárok,kisztitkárok voltak.Azt tudom,hogy a zöld inget Vörösre cserélték,de most mi a hivatalos szín,amit majd le lehet cserélni?
1:01 du.
Moshe,
azt hogy a magyarok mindenhonnan „összerakott” nép tudjuk.A gyűlölködés viszont leküzdhetetlen,genetikus mentalitásuk.Mindig meg fogják keresni a megfelelő alanyat.
1:56 du.
Csak úgy megjegyzem az Észak Amerika-i indiánok igen sok pénzt kapnakaz államtól, de persze, az indián főnök zsebébe megy.
2:11 du.
?
3:33 du.
nem akartam többet mondani, amit akartam elmondtam, mindenki azt csinál vele amit akar…
annyit metgjegyeznék***, hogy nagyon szennyes üggyé tették az egészet
muzulmánok? kinek? a palesztínoknak?
namost ha beindíttyátok a fájdalomdíj/kártérítés/bullshitgenerator-t akkor az egész nagyon messzire vezethet
pölö: az usa mennyivel tartozik: Vietnam, Lybya, Szíria, Iraq, Yemen, Somalia, Colombia, északeurópa teljes mexállása (lásd ott van a NATO) európa teljes mexállása (alias NATO)
pár usa trillió kigyün abból jól meg lehetne élni és a Bab el mandeb ben parkoló anyákhajója ghelyett küldhetne 500 millió azonnali visszanemtérítendő segélyt a somáloknak és a yemenieknek)
és mit szóssz a szaúdi bombázáshoz? rájuk esett a…szóval az? keverik keverik
4:30 du.
Rodeo36:
Időnként vannak világos pillanataid és jó meglátásaid.
Aztán átmenet nélkül vissza sűlyedsz ebbe a szörnyű gondolat-örvénybe,
ami -láthatólag- felőről Téged.
Kár érted.
4:32 du.
Kedves Rodeo!
Igy van. Es ne felejtsd, hogy a mongolok is trilliokkal tartoznak az oroszoknak, ukranoknak, magyaroknak, kinaiaknak es meg a jo Isten tudja hany mas nepnek a Dzsingisz Khan kiruccanasai miatt.
Mit gondolsz miert nem fizet senki semmi karteritest? Illetve amit fizetnek 40-70 ev mulva, abbol csak hideg vizre futja, kozvetlenul mindjart a folyobol.
Meghato, hogy ennyire sziveden viseled a muzulman arabok sorsat, akik nagypapai ugy i.sz. 640 korul rablogyilkoskent megjelentek a Szentfold hatarainal, es legyilkoltak minden ferfit, megeroszakoltak minden not es a gyerekeket eladtak rabszolganak.
Persze gondolom ha olyan lop teruletet es gyilkol, aki utalja es gyilkolja a zsidokat (is), akkor neked az nagyon tetszik.
Mindenki mas gonosz neked, kiveve az „artatlan” muzulman.
Meg azt se birod elfogadni, hogy a paranyi zsido nepnek is legyen egy kis sajat jatszotere. Meg azt a picsanyi teruletet is sajnalod.
Mondd legyszives, ha mar szerinted a „cionizmussal” ennyire le kell szamolni (ami semmi mas, mint zsido hazaszeretet) akkor az orosz, magyar, nemet, olasz, spanyol, kanadai, amerikai … stb … hazaszeretetekkel is le kell szamolni, avagy ezt az erzest kizarolag a zsidoknak tartogatod?
4:46 du.
Kedves Avi!
Az eszak-amerikai indianoknak, elsosorban az USA teruleten eloknek volt kb. ugy 400-450 evuk, hogy valtoztassanak az eletmodjukon, de ahelyett inkabb nekialltak itt-ott gyilkolaszni. Igaz, a franciak es az angolok kihasznaltak oket is, neha mint hulye proxy-t, neha mint szovetsegest.
De nekik is lehetett volna kicsit tobb eszuk.
Es mint irtam, elegge jol el vannak, legalabbis itt Kanadaban. Vannak rezervatumok, ahol van cigaretta gyar, de a legtobb helyen, ahol nem tul sokat sikkaszt a fonok, nyitnak kaszinokat.
Teljesen le voltam merevedve egy alkalommal, vagy 200 km-re eszakra Edmontontol, a bozot es a nihil kellos kozepen is van egy indian kaszino egy hotellel. Vajon kinek?
Kanadaban kulonben sem volt olyan indian-irtas, mint az USA-ban, ahol a feherek egy kicsit idegesebb termeszetuek lehettek. Ezert aztan elnek is jocskan itt, es nagyon sok kozuluk rendesen dolgozik es el.
Ismerek egy not, akit feher szulok neveltek fel, es most hogy mar o oregszik, 3 feher gyereket vett ki allami gondozasbol…
4:59 du.
Kedves Gyuri!
Nem tudom most van-e egyaltalan valami szin Magyarorszagon, amit valtani lehetne, de azon majd beszartam a rohogestol, amikor mindossze 5 evvel azutan, hogy eljottem, a rendszervaltas utan a kis falum KISZ titkarjabol lett a legajtatosabb katolikus.
De nem volt mindenki olyan. Nekem nem neppel, hanem a rendszerrel volt bajom. Igaz, akkoriban nem nagyon volt ajanlatos zsidozni.
5:06 du.
Kedves Avi!
Meg egy dolgot: Izrael, nem sokkal a fuggetlensegi haboru utan kapott egy jelentosebb osszeget Nemetorszagtol, aminek az elfagadasat a jobboldali partok hevesen elleneztek, de a cocjalistak vegulis elfogadtak.
Nem lett elsikkasztva, az orszag fejlesztesere lett hasznalva.
5:09 du.
Gyuri bácsi, én tiszteletben tartom, hogy szíveteknek oly kedves Elli Wiesel. Bizonyára egész élete úgy telt, hogy a saját népe üdvét, érdekét tartotta szem előtt. Állítsatok neki szobrot, legyen róla elnevezett iskola, vagy sugárút.
A ti dolgotok.
Ez csak arról jutott eszembe, hogy itt Magyarországon ha özv. Kovács Bélánéról szeretnénk szobrot, ahogy turulmadarat tart a Csodaszarvason ülve, azt a zsidó sajtó a zsidó nagykövettel az élen megtiltja, hisz özv. Kovács Béláné már a koránál fogva is részese lehetett a vészkorszaknak + nem határolódott el őszintén a magyarságától.
5:39 du.
@geyza
úgy tűnik, nem volt érdemes egyetlen szót sem vesztegetni a témára!!! az elvtársak cseresznyéznek a tálból és aszerint megy az imamalom unalomig, egy alapvető gondolat: EMBERI ÉS EMBERI SZENVEDÉS KÖZÖTT NINCS KÜLÖNBSÉG és ez mindannak a sódernek a lényege amit én itt -totál fölöslegesen- elszórtam (neked is és majdnem az összes többi elvtársnak a személyeskedés a fegyver, fidex mószer, lődd ki aszt aki mongya mingyárt nem lesz igaza!!!!, szvsz: nem érdekes ki mongya, ha az a tény)
néhányan -úgy tűnik zswidók???- nem olvasták Leviticus-t… és ie 640 nél messzebbre nem emlékzenek pedig saját maguk szerint már 5772 vagy valami hasonló évet számlálnak a csipkebokortól vagy az almafától amiről lelóg a kélgyó és elcsábittya Éva nacsasasszon’tÁdám hüledező szemének láttára és akkor még lapos volt a föld és az özönvíz az Ararát tetejéig emelte Noé-t és társait (aki még nem látta az Ararátot az el is hiszi, én ott álltam a töviben)
tudod a skót viccet? Noé megérkezik Skóciába és állatokat akar és amikor a skótok mekkérdezik mennyit akar értük fizetni az a válasza nem fizet mert ő isten küldötte és meg akarja menteni a világot mert az isten aszon’ta hogy 40 napig fog esni és… akkor megszólalnak a skótok, mondd meg az istenednek, hogy itt már 56 napja esik és nem is tuggyuk mikor áll el
na ennyit a sok gyermekmeséről vagy vegyük halálosan komolyan?
5:47 du.
charlie
2016 július 4
5:09 du.
még jó, hogy nem volt a kezemben semmi lötybölnivaló, a @gyurka beveszi és megkergűl (véglegesen) tőle látom szömeimmel özv Kovács Bélánét, amint…
6:16 du.
charlie,
tartlak annyira értelmesnek,hogy megérted,miszerint a teljhatalommal rendelkező zsidó államot Izraelnek nevezik.Izrael államának izraeli nagykövete van.Éli Wieselnek,pedig nem állítunk szobrot,mert nem vagyunk bálvány imádók.Nekünk a templomainkban nincsenek szobrok.Még a Mózes szobrot is a vatikáni San Pietróban láttam.Özvegy Kovács Béláné szobrát pedig nyugodtan csókolgassátok,mint a pócsi Szűz Máriát.Jogos,mert Ő is zsidó volt.Természetesen méhének gyümölcse is a názáreti Jehosua.Tudod a háború alatt jött ki az a nem is egészen vicc,hogy mit jelent az,hogy INRI.Indultam Názáretbe Rendezni Irataimat.Azt hiszem sikerült is.Nem mozdították el a helyéről.
8:15 du.
pukkaggyatok meg!!!!!!!
https://www.youtube.com/watch?v=idRevTkIPts
báj báj
8:53 du.
Az igazság meg áll a saját lábán viszont a hazugság bedől, függetlenül, hogy milyen törvény védi. Mindenki úgy értelmezi ahogy akarja, elvégre szabadság és demokrácia van……..
5:09 de.
Hu de okos és sokatmondó okfejtés van erre felé. Csak úgy mellékesen jegyezném meg. Ahogy fentebb többen is írták nekünk nem kellenek sem szobrok sem festmények. Ugyan minek, amikor mind ellopják vagy nemes egyszerűséggel kisajátítják. Ha egyszer valóban ti lesztek uralmon Orbanisztánban akkor minden centiméterenyi helyen szobrok fognak emelkedni(Was Albert, Horthy és hagy ne soroljam a többit). Ezzel még sok gond nem is volna ha nem a ti pénzetekből emelnék őket. Ám ha ti erre szivesen adakoztok miért ne? De utána ne követeljetek a zsidóktól egy petákot sem. Mert mai napig a zsidó kölcsönökből és azok kamatjaiból tengetitek az életeteket. Most hogy kezdik elzárni a pénzcsapokat azt hiszitek, hogy majd kaptok mástól támogatást. Mondjam vagy mutassam? Amit a paripa himbál a két hátsó lába közt.
Akiba! Tiszta sor, hogy az pénz az ország építésére és védelmére lett fordítva senki sem fogja keresni, ezt pusztán csak egyfajta propaganda duma amit azért véstem csak ide, hogy csámcsogjanak rajta.
Kanada az egy teljesen más tészta mint az USA. Ahogy az indiánok nevezték a Nagyanyó országa. (Értsd Viktória királynő) Nem tudom milyen meggondolás alapján de ő bengedte őket Kanadába és semmi bántódás nem érte őket. Az pedig egy dolog, hogy voltak olyanok köztük akik a tüzes vizet és a béke pipát szorongatták és szívták életük végéig, ám sokan megfogták a munka jobbik végit.
7:06 de.
Moshe Akiva 4,59
Írod, hogy „neked nem az emberekkel, hanem a rendszerrel volt bajod.”
Látod! Orbán Viktor ezzel pontosan fordítva volt.
Egy, a Parlamentben mondott sh (saját hangú) beszédében néhány éve kijelentette: idézem;
.
„Nekem a rendszerváltás előtt n e m . is . a . r e n d s z e r r e l , hanem azokkal volt bajom, akik azt vezették…”
˙
– Na! Hát ezt tedd el valahová…
.
10:56 de.
gyuri10
betakh haver……..”ojsze solajm bimrajmov hu-jassze solajm olejnu voalkol yisruel v’imri; omejn v’omejn”……ahogy oregapam mondta volt vala a bereg-i ghettoban.
10:59 de.
rodeo36
nos az hogy 2cionizmus” mint otlet egyaltalan yeshua bar-yossef eleteben meg nem is letezett.
az egy XIX.ik szazadi otlet……..
onmagaban semi mast nem jelent / ma se!!!/ mint a „visszateres jogat a Cion foldjere”…lasd pl,; Alyja.
12:55 du.
Senkinek nem tűnt fel hogy a túlélők 90 és 106 éves koruk között szoktak jobblétre szenderülni és tetoválással?
5:08 du.
Kedves Avi!
Azon indianok, akik otthagytak a rezervatumokat tobbnyire jol beolvadtak, bar koztuk is akad nehany erdekes figura.
Jelenleg inkabb azokkal vannak bajok, akik a rezervatumban unjak magukat halalra, foleg amikor elfogy a tuzes viz, a meth, a puder, a joint, es a tobbi csodas anyag. Sajnos a legtobb rezervatumban semmi sincs, kiveve lelakott, szetvert hazak, es kozepen egy nagy szemetdomb.
A masik problema azon felverek esete, ahol az apuka volt feher (es ez a tobbseg a felvereknel) mert azok elvesztik az indian statuszukat, nem kapjak a penzt, es nem mehetnek ingyen tovabbtanulni sem. Sot, meg az USA es Kanada kozott sem ingazhatnak, ami soxor nagyon alkalmas egy kis extra penz keresesehez.
De szerintem semmivel sem rosszabbak, mint a feher, vagy a fekete kanadaiak. Erdekes, hogy a kinaiak (azsiai) kozott alig talalni lezulott, magara semmit sem ado alakokat.
xxx
Kedves Jichak!
Ezt nem tudtam, de roppant erdekes!
10:03 du.
Moshe Akiva
2016 július 3
3:49 du.
„Es akkor most en is hadd kerdezzek toled valamit:
Ki tudja megmagyarazni nekem laikusnak, hogy miert vonul vegig az 1120 eves magyar tortenelmen a magyargyulolet?
Mert ugye utaljak a magyart az osztrakok, a szlovakok, ukranok, romanok, szerbek, horvatok, bosnyakok, szlovenek, olaszok es meg a nemetek is.”
Moshe,
nem nekem szólt de had fűzzek a kommenthez egy néhány dolgot. Azt tudod te is, hogy a magyar történelem jóval több mint 1120 év, de most igazán nem ez a lényeg. Én jómagam a csonka határon kívül és a rendes határon belül születtem és nőttem fel….szerencsére, aztán ide hozott a sors meg a repülőgép még elég fiatalon. A teáltalad felsorolt népek nem utálják a magyarokat. Talán az osztrák meg a német kissé túl beképzelt, de ők meg le vannak szarva, hogy mit gondolnak. A szomszédokkal nincsen sok gond. Legtöbbje igen is becsül és tisztel bennünket. A probléma ott kezdődik általában ha magyar részről felhozzák az autonómia témáját. Erre már azért berágnak, de csak a szerbek, szlovákok, románok meg az ukránok. Nekik egyenrangúnak lenni valamelyik más nemzettel nem kóser. A szlovének és a bosnyákok nagyon is kedvelik a magyarokat de végül a horvátoknak se nem zavarunk. A horvátok éppen olyan nacionalisták mint mi és nyelvük is hasonlít a magyarra ami a kifejezéseket illeti mert amúgy szláv nyelv. A bosnyákokról még annyit, hogy annak idején mikor odavoltam hallgattam a szarajevó 2-t és ha hiszed, ha nem, több magyar zenét hallottam ott mint ahol születtem, pedig ők aztán egy kurva szót se tudnak ungarischül. Sőt még magyar ház is van Szarajevóban. Tehát a „drága” szomszédok közül csak egyesekkel van gond mert még annyira primitívek, hogy nem tudják megemészteni, hogy a magyarok nem odamentek, hanem mindig is ott voltak és emellett még jár(na) nekik alapból az anyanyelvi oktatás, média, stb.
3:26 du.
Kedves Starchild!
En csak egy tahosagra valaszoltam nehany szavat megvaltoztatva benne, hatha a tahosag iroja eszreveszi magat.
Nekem nincs semmi bajom egyik neppel sem, foleg nem en bloc, csak bizonyos eszmektol irtozom.
6:20 du.
Kedves Moshe és a többiek!
Megértem bizonyos mértékkig a magyarokkal szemben ellenszenvüket, de nekem mégis fáj ilyet olvasni egy magyar
fórumon!
Ezért, beteszem ide a nagy magyar iró versét a témáról:
Márai Sándor: Halotti beszéd„
Látjátok, feleim, szem’ tekkel mik vagyunk
Por és hamu vagyunk
Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.
Össze tudod még rakni a Margitszigetet? …
Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat
A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat
Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak
Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt
A „ pillangó ”, a „ gyöngy ”, a „ szív ”- már nem az, ami volt
Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt
És megértették, ahogy a dajkaéneket
A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg
Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké
A gyereknek T o l d i – t olvasod és azt feleli, o k é
A pap már spanyolul morogja koporsónk felett:
„ A halál gyötrelmei körülvettek engemet ”
Az ohioi bányában megbicsaklik kezed
A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet
A tyrrheni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát
Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát
Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon
A tested is emlékezik, mint távoli rokon
Még felkiáltsz: „ Az nem lehet, hogy oly szent akarat …”
De már tudod: igen, lehet … És fejted a vasat
Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már.
Minden katorga jeltelen, halottért sírni kár
A Konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét
Látnivaló, untatja a sok okmány és pecsét –
Havi ezret kap és kocsit. A Mistress s a baby
Fénykép áll az asztalán. Ki volt neki Ady?
Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene?
Arany szava?… Rippli színe? Bartók vad szelleme?
„ Az nem lehet, hogy annyi szív …” Maradj nyugodt. Lehet.
Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú jegyzékeket.
Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál
Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál
Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved
A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek
Még azt hiszed, élsz? … Nem, rossz álom ez is.
Még hallod a hörgő panaszt: „ Testvért testvér elad …”
Egy hang aléltan közbeszól: „ Ne szóljon ajakad …”
S egy másik nyög: „ Nehogy ki távol sír e nemzeten …”
Még egy hörög: „ Megutálni is kénytelen legyen.”
Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől, m i é r t?
Vagy: „ Rosszabb voltam mint e z e k ? …” Magyar voltál, ezért.
És észt voltál, litván, román … Most hallgass és fizess.
Elmúltak az aztékok is. Majd csak lesz, ami lesz.
Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet
A radioaktív hamu mindent betemet
Tűrd, hogy már nem vagy ember i t t, csak szám egy képleten
Tűrd, hogy az Isten tűri ezt s a vad, tajtékos ég
Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség
Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet
Köszöni a koporsóban is, ha van, ki eltemet
Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat
Ne mukkanj, amikor a b o s s megszámolja fogad
Szorongasd még a bugyrodat, rongyaidat, szegény
Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt –
Mert ez maradt. Zsugorin még számbaveheted
A Mikó-utca gesztenye fáit, mind a hetet,
És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet
És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet
És elszáradnak idegeink, elapadt vérünk, agyunk
Látjátok, feleim, szemtekkel, mik vagyunk
Íme, por és hamu vagyunk
________________________________________
/Possilipo,1951.Nyár./
RETURN HOME
11:01 de.
Kedves Klárika,
a magyarokkal szembeni ellenszenvet,ha csak bizonyos mértékig érted meg,akkor nem értesz meg semmit.Nem bántásként,csak némi felvilágosításként mondom.
11:41 de.
Gyuri!
Kisse elterek a tematol, mert sikerult
megnevettetned az INRI „uj” „forditasaval”.
Imadom – a neha kesernyes, zsido humort.
Jo, hogy ez is van- a csipos vitak mellett.
Hadd mondjak en is egyet.
Remelem,nem ismeritek.
A Teremto magahoz rendeli a 3 monoteista vallas
papjait,es bejelenti, hogy az emberiseg bunei miatt-
48 oran belul ozonvizet zudit a foldre.
A katolikus pap fellep a pulpitusra, es felszolitja
hiveit a gyonasra es a megteresre.
A muszlim imam- hasonlokepp beszel.
A rabbi fellep a szoszekre, es igy szol.
„Hiveim,barataim!
48 ora all rendelkezesunkre,hogy megtanuljunk-
elni a viz alatt.”
Most valamit a temarol.
Mi a fenet irtak bizonyos magyar lapok, hogy
Eli Wiesel- „ellopta” egy rabtarsa azonossagat,
es a „bizonyitek” – hogy nem beszel magyarul?
Talan „homalyositsatok” fel az ugyben.
1:45 du.
gyuri, a vers amit betettem azt illusztrálja, hogy magyarul tanultál beszélni, magyar levegőt szívtál gyermekkorodban, iskolában magyar irodalmat, történelmet tanulál!
Ha egy náci rendszer kegyetlensége, mindezt eltörli emlékeidből, akkor ez sajnálatos.
Európában, a francia, angol, német , cseh, stb., éppen annyira volt bűnös, mint a magyar!
Arról nem is beszélve, hogy a az igazi zsidóülőzés akkor vált igazán gyakorlatra, mikor a németek megszállták Magyarországot, és egy diktatura uralkodott ezalatt.
3:15 du.
Figyelő, figyelj. A nem igazi zsidóüldözés folytán lemészárolt zsidók hivatalos megítélés szerint csupán rendészeti intézkedés áldozatai, neked tehát teljesen igazad van. Még ha a zsidóüldözés igazi gyakorlatához magyar csendőrök vagonírozták is be az elgázosítandó muníciót.
4:56 du.
Figyelő:
A javát még a megszállás előtt üldözték el a halálba.
De igazán…
2:05 de.
מרים,
ezt a „névlopási”mesét ismerem 10 éve.Fogadj szót!Rosszindulatú idiótákkal ne tárgyalj.
2:14 de.
Klárika,
nem a náci rendszer,hanem a 25 év fasiszta rendszer és egy majdnem egész nép antiszemita aljas gyilkos tevékenysége az ami, nem eltöröl,hanem már régen eltörölt belőlem minden jó érzést családom,Apám gyilkosai iránt.Mégegyszer és szótagolva írom le, hogy megértsed:ma-gyar-or-szá-gon a ho-lo-ka-uszt nem a né-me-tek be-vo-nu-lá-sá-val kez-dő-dött.
1:19 de.
Sajnos, én elég öreg vagyok ahhoz, hogy abban a korban javában éltem, sőt teenager voltam.
Lehet, hogy vidéken más volt a helyzet, nem tudom, de Budapesten akkor jött a sárga csillag, meg a védettházak stb.
Az utolsó 20 évben meg teljesen béke volt, és ahogy máshol írtam már az újságoknak, gyáraknak zsidó tulajdomosai voltak.
Egy volt gyárost,itt ismertem meg, jó barátok lettünk, zsidó volt és ő mesélt nekem akkor több mindent az akkori korrol.
Egy idős zsidó asszony meg azt állitotta, hogy az a 20 év volt az „aranykor” Magyarországon.
Ennyi a témáról.
Kedves Gyuri, megértem keserű véleményedet, és igen sajnálom családod elpusztitását.-Fogadd öszinte részvétem!
4:23 du.
Klárika,
privátban elküldtem Neked(is)egy plakátot,mellyel a mai magyarok budapest utcáit piszkítják szériában.A cikk angol szöveggel van,mert már az egész világ ismeri és kell is,hogy ismerje szenthazád”értékét” ma 2016 júliusában német segítség és diktátum nélkül.Neked csak azért küldtem el,hogy egyenes gerinccel büszkén élhesd turul életedet.Köszönöm a részvét nyilvánításodat.Dehát tudod az 70 éve,olyan régen történt,hogy már igazán el kellene felejteni.Maradjunk inkább a trianon-zokogásos hazudozásnál.Akkor majd”a magyar név megint szép lesz,méltó régi nagy híréhez”.Azt hiszem már méltók is vagytok önmagatokhoz.
10:29 de.
Klárika,
most számtalanadszor leírom Neked,most még utoljára szótagolás nélkül,mert feltételezek rólad annyi észt és inteligenciát,hogy megértsed amit írok.A németek nem szállták meg Magyarországot, hanem bevonultak a szövetséges Magyarországra,mert a stratégiájuk így kivánta meg.A Szovjet csapatok megszállták a háborúban vesztes ellenséget.Gondolkozz el ezen,mert a különbség elég nagy. A bevonuló szövetségesek felrobbantották a dunai hídakat,szét lövették a budai várat,szétbombáztatták a szövetségesekkel(nem a németek szövetségeseivel)az egész országot.Mindezt csak a megszállók hatalma alatt évtizedek alatt sikerült újjá építeni és az ország népét többé-kevésbbé néppé regulázni.Igaz,turulkodás nélkül,de sikerült ezelőtt 25 évig alacsony parázson tartani a szittya horda antiszemitizmusát,mely az általuk ismeretlen új „demokratikus”gengszter váltással újfent reneszánszra kapott.Nos…erről érdemes elgondolkodni.
12:19 du.
gyuri10
2016 július 20
10:29 de.
Rossz hírem van, még a történészek szerint is megszállták a németek az országot, nemcsak a fidesz alternatív történelmében!
Március 15-én meginvitálták Horthyt Klassheimbe. 18-án Hitler közölte, hogy mivel Kállay áruló, és az angolszászokkal tárgyalt, kénytelen volt kiadni a parancsot a megszállásra.
Tudom, hogy az fáj neked, hogy miért nem ragadtak fegyvert a magyarok, és miért nem vívtak eleve kudarcra ítélt csatát.
12:24 du.
Gyuri10:
Amit itt leírtál,(2016 július 20 10:29 de.)
az milliméterről millimérre igaz.
Csakhát egyesek képtelenek befogadni ezt a nem túl bonyolult információt.
(Itthon kb. olyan 2-3 milliónyian.)
12:40 du.
gyuri10
2016 július 12
2:14 de.
Horthy 1944 előtt sokszor átadhatta volna a zsidókat a németeknek, sokan szorgalmazták is ezt nála! Úgyhogy nyugodj bele, a holokauszt Magyarországon a németek bevonulása után volt, de nem csak németek szorgalmazták!
Volt elég szar ember a magyarok közt is, de teljes tévedés azt állítani, hogy a magyarok kollektívan betegesen gyűlölködtek és gyilkoltak.
4:30 du.
hazai lámpa,
nekem a magyarokkal kapcsolatban nemfáj semmi.Ismerem és sokra nem tartom őket.A németek vesztes háborúja mellett az utolsó percig harcolták vesztes csatájukat.Az ebből következett többszáz ezer halottért és a szétbombázott városokért természetesen az oroszokat okolják a mai napig is.Horthy nem csak a zsidókat adhatta volna ki előbb is a németeknek úgy ahogy később meg is tette.Ha nem egy fasiszta-náciféreg lett volna akár ki is ugorhatott volna a vesztes háborúból.Ahhoz azonban nem náci féregnek kellett volna lenni.Salosián hatalom átvételében ugyan úgy sáros,mint az egész szittya hordája Szegedtől-Portugáliáig.Abban igazad van,hogy a magyarok nem kollektíven,betegesen gyűlölködtek és gyilkoltak.A kifosztásban és kirablásban,bevagonírozásban azonban minden betegség nélkül asszertíven és élvezettel vettek részt.Ehhez Kedves lámpa nincs elég szidol a fényezéshez.Feldolgozni pedig ugyanúgy képtelenek vagytok mint én és mi megemészteni néped zömének aljasságát.
4:54 du.
Hazai lampa
Igaz,a megjegyzes nem nekem szolt,
megis- nehany teny –
1}A videki zsidosagot meg 1944 elott kezdtek
elhurcolni.
2}Voltak- ha kevesen is,akik MEGTAGADTAK
zsido allampolgaraik kiadasat-pl. a bulgarok.
5:24 du.
v
7:55 du.
Hazai Lámpa:
„Volt elég szar ember a magyarok közt is, de teljes tévedés azt állítani, hogy a magyarok kollektívan betegesen gyűlölködtek és gyilkoltak.”
Igaz.
Bár némelyek – pl. Bartók Béla már 1940-ben, Márai 1944-ben azt állította, hogy a magyar úri középosztály en bloc antiszemita, a kutatható DEGOB.vallomások egy része pedig azt állította, hogy a csendőrök durvábban bántak a zsidókkal,mint az SS – az ilyen állításokat megfelelő forráskritikával kell kezelni.
Magyaroszágon a zsidók kirablása és a megsemmisítésükben való közreműködés nagyjából és alapvetően törvényesen, hatóságiag, közigazgatásiag ment végbe. Lakossági pogromokra még 1944-ben sem igen került sor, csak majd később 1945-46-ban, amikor a maradék zsidók elkezdtek a német lágerekből és a magyar MUSZ-ból visszaszállíngózni,és felmerült a veszély, hogy esetleg vissza kell adni az étkészletet, az eszcájgot, a konyhakredencet, a dunyhát vagy a télikabátot.
5:11 de.
belzebub,
a gettóba hajszolás előtt szegényes kis holminkat átadtuk megőrzésre szomszédunknak aki mellesleg Apám”barátja”volt a szoc. dem pártban.Mikor uram bocsá vissza merészeltünk jönni a gettóból,Apám ruháit kaptuk vissza,mert úgy mond mindent elvittek az oroszok. Apám ruhái arra voltak jók,hogy vonat tetőn utazva Anyám némi ennivalóra cserélte,mert Apámat ekkor már a jó magyarok átadták a németeknek meggyilkolandó.Akitől az oroszok elvitték mindenünket a 60-70es években a XIII.kerületi tanács elnöke volt.Akit érdekel utána nézhet.Werlein Ferenc XIII.ker Frangepán utca 4.Természetesen a lakásunkat sem kaphattuk vissza,mert már egy Horváth nevü”bombakárosultat”költöztettek be
Egyébként a házban lakó Spóner Rudolf nácivezért akit mellesleg felrántottak,Werleinné a bíróság előtt próbálta menteni.Ennek is utána lehet nézni:Kósa Lajos Dunától a Donig című könyvében. Ezek voltak a”baráti”magyarok.Szerintem most is csak némileg disztingválnak,amire van egy kis ok is.Nem írom ide,hogy mi!
7:38 de.
Belzebub
2016 július 20
7:55 du.
A magyar úri középosztály (általánosságban) semmivel sem volt rosszabb, mint a mostani, akik a gumicsónakon menekülő idegenekkel egyidőben azon vitatkoznak, hogy szar ember volt-e Horthy.
Szerintem azt, aki próbálta elkerülni a deportálásokat, példaképül kell állítani. Mert sokan voltak, akik önként és dalolva tették, őket nem menti más, „csak” hogy beteg fanatikusok voltak és/vagy karrieristák.
1:42 de.
gyuri10-nek:
A Dunától a Donig című emlékiratot nem Kósa Lajos, hanem Kossa István írta, aki ugyan napszámos édesanyja vezetéknevén, Kósa Istvánként látta meg a napvilágot, de az általad említett névrokonával összetéveszteni ránézve méltánytalan. Annak ellenére, hogy Kossa István miniszter lett a Rákosi-érában (de szakszervezeti múltja okán szinte a kezdetektől csökkent a befolyása, s az iránnyításban nem volt szerepe), továbbá az első, majd a második (az ötvenhatos) Nagy Imre-kormánynak is tagja volt, végül Kádár minisztereként nyugdíjazták, és magas állami kitüntetést mindegyik kormánytól kapott. Kossa István ugyanis – Kósa Lajossal ellentétben – meggyőződéses és nem megélhetési politikus volt, soha nem beszélt zavarosan, ostobának pedig végképp nem tartható.
10:25 de.
Aczél Gábor,
köszönöm a javítást.Valóban tévedtem a névvel,de amúgy a többi mindenben tökéletes.A könyvet kb.a hatvanas években olvastam és a nevekben amúgy is gyenge vagyok.Én is a valódi Kossára gondoltam. Azt hiszem a mai Kósa nem álmodhatta,hogy valaki bármikor is összetéveszti a Dunától a Donig írójával,aki tényleg egy nemzeti érték volt.Mégegyszer köszönöm,hogy kijavítottál.