Eörsi Mátyást jelöli az Orbán kormány a Demokráciák Közössége főtitkári posztjára

2016 augusztus 1 5:16 du.26 hozzászólás

A Demokráciák Közössége (angolul: Community of Democracies) egy olyan nemzetközi szervezet, amelynek tagországai „elismerik a demokratikus értékek egyetemességét.” Magyarország is tagja ennek a szervezetnek és most az Orbán kormány Külügyminisztériuma Eörsi Mátyást, a Demokratikus Koalíció tagját, az SZDSZ korábbi parlamenti képviselőjét jelöli a főtitkári posztra. Ez a fejlemény azok számára lehet különösen meglepő, akik kissé naívan azt hiszik, hogy az Orbán Viktor kormányát „diktatórikus rezsimnek” tituláló ellenzék képviselői és prominens emberei valóban elutasítanak minden együttműködését és privát egyezményeket az általuk autoriternek, rasszistának, antiszemitának és szélsőjobboldalinak kiáltott Orbán kormánnyal.

Szándékomban áll erről a jelenségről magyarul és angolul is reflexiót írni. Eörsi Mátyás az alábbi közleményben osztotta meg, illetve magyarázta el a jelölésének hírét. Elsőként ezt ajánlom a KMH olvasóinak. (A szerk.)

*

Ezúton szeretném tájékoztatni a hazai és a nemzetközi közélet iránt érdeklődőket, hogy hacsak meg nem gondolja magát, a külügyi kormányzat engem fog jelölni a Demokráciák Közössége – ahol egyébként több mint két éve dolgozom különböző beosztásokban – főtitkári posztjára.

Tisztában vagyok azzal, hogy erre a hírre sokan fogják felkapni fejüket, hiszen ilyen vagy ehhez csak hasonló támogatás a NER-re a legkevésbé sem volt jellemző.

A jelölés körülményeivel kapcsolatban az alábbiakat szeretném világossá tenni:

1) A jelölés ötlete eredetileg a diplomáciai állományból származik, végül a külügyminiszter meghívott egy találkozóra.

2) A találkozón világossá tettem az egyébként ismert véleményemet Magyarország jelenlegi bel- és külpolitikájáról, valamint rögzítettem, hogy a Demokratikus Koalíció tagjaként alapjaiban helytelenítem ezt a politikát. Elmarasztaló véleményemnek az eddigiek során hangot adtam hol az elektronikus médiában (ATV, Klub rádió), hol pedig cikkekben, és ettől szokásomtól a jövőben sem kívánok elállni.

3) Akár megválaszt főtitkárnak a Demokráciák Közösségének igazgatótanácsa, akár nem, a magyar kormánytól anyagilag és minden egyéb tekintetben is teljesen független maradok, így semmilyen formális vagy más nyomást nem lehetséges rám gyakorolni.

4) Mindezeket Szijjártó Péter elfogadta és visszaigazolta.

A szóban forgó tárgyalást követően, július 27-én már voltam az Egyenes Beszéd vendége, aki látta a műsort, meggyőződhetett arról, hogy a jelölés nyomán véleményem akár egy jottányit változott-e.

5) Számomra nem teljesen világos, milyen előnye származik a külügyi kormányzatnak a jelölésből. Azzal természetesen tisztában vagyok, hogy aktív külpolitikai megítélésem a Fidesznél lényegesen jobb volt annál, mint ami a médián keresztül látszódott, de akármennyire is hízelgő lenne is számomra egy ilyen értelmezés, nem tudom elképzelni, hogy a hat év belpolitikai hidegháború befejezését éppen velem kezdenék.

6) Ha és amennyiben a külpolitikai elszigetelődés feloldása érdekében tett óvatos lépésként lehet értékelni a döntést, akkor az ugyan helyes célkitűzés, ám egészen bizonyosan nem elégséges. Bár sem eddigi, sem esetleges megválasztásom utáni beosztásom nem teszi szükségessé a külpolitikai kormányzattal való konzultációt, erről a kérdésről bármikor szívesen kész vagyok megosztani gondolataimat a külügyi kormányzattal.

Ebben a pillanatban azt sem lehet megmondani, hogy a jelölés elsegíti, vagy – figyelemmel Magyarország nemzetközi megítélésére – inkább hátráltatja megválasztásomat, hiszen a döntést a 18 országból álló Igazgatótanács fogja meghozni.

Akár így lesz, akár úgy, ahogy az elmúlt hat évben is nemzetközi megbízatásaimtól függetlenül mondtam el véleményemet a hazai politikai helyzetről, ez így lesz ezután is. Kérem barátaimat és ellenfeleimet, hogy ilyen szemüvegen keresztül figyeljék a továbbiakban is megszólalásaimat.

Eörsi Mátyás

26 hozzászólás

  • Nnna, fijjug!? Most az Eorsinek is vissza kell mondani a kinevezeset, ugy ahogy az izraeli nagykovetnek is vissza kene adnia a kitunteteset?

  • Christopher Adam

    A felvezetőből érzékelheted a véleményemet…és hogy én „igennel” válaszolnék. De erről majd még bővebben, hamarosan.

  • Moshe Akiva,
    Ilán Mor néhány napon belül magánemberként fogja élvezni a hátára rakott keresztet.Az pedig,hogy eörsi úr ki lesz nevezve vagy sem,hát… a sápadt,félszemű törököt biztos érdekelni fogja.

  • A méheket örökölt tulajdonságaik arra ösztönzik, hogy a mézesbödön vagy lekvárfőző üst körül repkedjenek, tekintet nélkül annak színére vagy alakjára.
    Aki elhessegetné őket, azt lehet hogy egy egész kolónia agresszíven megszurkálja. Érdemes ilyenkor a bödönt eldugni előlük, egy kistányérra jól felhígított szirupot önteni, és a kert távolabbi sarkába tenni, had döngicséljenek ott magukban. Így a háziakat sem zavarják napi teendőikben.

  • Szukits Rezső

    Helyeslem Örsi döntését.

  • Szukits Rezső

    Helyesen: Eörsi

  • Annak idején az szdsz egymillió munkahely megszüntetéséről beszélt, majd Orbán egymillió új munkahely megteremtéséről. Véletlen?

    Lehet, de én már annyi mocskos dolgot láttam magyar és nemzetközi politikában egyaránt, hogy az ellenkezőjét is elhiszem. Meg kell nézni, hogy az szdsz egykori neves közéleti személyiségei ma hol vannak? Nem az ingyenkonyhán nyomorognak, megnyugtatom a kedves olvasókat előre.

  • Nagyon meglepő, de nyilván emögött sokkal több van, amit még részlegesen is látni és kitalálni is közel lehetetlen.
    Bizoyítja, hogy a mínusz információval rendelkező Moshe lett az első hangadó:):)
    Talán Eörsinek meg kellett volna kérdezni bolond petyust, hogy vajon mér is??
    Eörsi egy nagyon okos és gerinces ember. Nehéz elképzelni, hogy mi van emögött. Őrült naívnak kell lenni a Fidesz legminimálisabb jóhiszeműségéhez.. Azaz lehetetlen!

  • Ha olyan okos ember, biztos ezt vették figyelmbe a kinevezésével!
    S talán, egy kis ügyes politikai húzás is észrevehető ezzel az aktussal!

  • charlie
    2016 augusztus 2
    3:01 de.
    Vajon fenti tanmeséd tanulságait a közel-keleti legeslegdemokratikusabb országba menekült, egykori honfitársaink is megértették?

  • Akiva/626

    Ez esetben kivételesen egyetértünk.

    Ha az a szervezet Eörsit jelölte, mi a fenének kellett ehhez a fasiszta kormány hozzájárulása, ill. az engedélye is ?

    Bűzlik ez az egész.

    Másrészt Orbánék semmit sem csinálnak véletlenül. Úgy is mondhatnám, hogy előrelátók. Ez a kinevezés jó lesz nekik még valamire, mint ahogy az említett kitüntettek esetében is csak ezért részesítették őket „ebben-abban”, hogy majd az első adandó alkalommal hivatkozhassanak rá. Az ilyen alkalmak, hivatkozási alapok pedig a dolgok és a fidSS természetéből bizony előbb vagy utóbb adódnak is.

    Eörsi tehát hiába ígéri, hogy majd így lesz, meg úgy lesz, mert bizonyos sakk-állásban olyan mattot kaphat a Vezértől, hogy képtelen lesz kilépni belőle… És nem is csak ő, hanem azok a demokratikus erők is akiknek a politikáját bizonyos értelemben Ő reprezetálja…

    Wiesel és Graham nagy bölcsességgel ismerték föl a fasizmusnak ezt csapdáját – amelyet Eörsinek ésszel is illenék felismernie – és még időben visszavágták a plecsnijeiket. Viszont sajnos ész és bölcsesség nem mindig járnak jegyben…

    .

  • Hazai lámpa!

    Mond neked valamit az hogy „magyar nemzett”? Csak nem…?

  • Voronyezs

    Így hajtja uszályába a hűbérúr az alattvalóit, így teszi őket hűbéreseivé.

    .

  • Egy kissé megtévesztő a felvezetés,ugyanis a szerk, C.A. kifelejtette, vagy nem találta fontosnak megemlíteni, hogy a jelölés elsődlegesen nem a magyar kormánynak az ötlete volt – ők csupán támogatták a jelölést – hanem a Community of Democracies elnevezési európai szervezeté! Eőrsi az alábbi nyilatkozatában utal is erre – így lehet hogy C.pont ezért nem hangsúlyozta! A tévedések elkerülése végett Eörsit még nem nevezte ki senki semmire, csupán a jelölése történt meg:

    1. Először annak az Európai szervezetnek a részéről, azaz „házon belül” ahol E.M. már eddig is – feltehetően – eredményesen dolgozott, másként aligha jelölték volna főtitkári posztra! Neki tehát e szempontból feltétlenül előnye van!

    2. A magyar külpolitikának csak ezután kellett eldöntenie, hogy jóváhagyja- e a jelölést vagy sem! Az előbbit tették, és nagy valószínűség szerint nem azért mert Eörsi olyan „okos ember” hanem mert per pillanat azon a területen talán nincs megfelelően jártas más olyan személy a láthatáron, aki alkalmas lenne a posztra, vagy aki – Eörsivel szemben esélyes lenne! Mert ez megint nem elhanyagolható szempont! Talán nem is olyan súlyú, inkább gesztusértékű a poszt – a gesztusokat pedig eddig sem tartotték sokra a Fidesz háza táján – hogy Szijjártónak, alias Orbánnak megérné egy újabb huzavona, van most épp elég gondjuk EU terén, mit nekik egy demokratikus szervezet!

    3. A jelölés még nem jelent tehát automatikus kinevezést, hogy elnyeri e Eörsi a posztot, vagy sem, az meg már végképp nem Szijjártón fog múlni, hanem a fent említett 18 ország képviselőin!

    Én a magam nevében szurkolok Eörsinek, és reménykedem – ha széles e hazában valakinek fogalma van /lehet a demokráciáról, akkor ő az! Ennyit talán még Orbánék is felfognak – ha másért nem hát Önös érdeknél fogva!

  • Nem helyeslem Eörsi döntését.

  • Noszticzius Judit

    Tudjunk,hogy Orbán Viktor tovább diktátor vagy nehéz felfogásolja,makacsulja,tovább hazudik????!!!! Sajnos,hogy sem-sem elfogadjunk Keletis országot!!!!!!!!!!!
    Nagyon szerintjunk Nyugatos országot beosztani az egész Magyarországba!!!!!!!! Sajnos,hogy Orbán tovább hazudik????
    Orbán Viktor még nehezen alkalmazkodik az EU-hez és Clinton-Obamához????

  • Judit, úgy látszik utolsó irásból, hogy elfelejztettáé magyarul! Majd ha jobban megy a nyelv,, akkor irj ide!

  • Kedves Klárikám,
    amikor magyar nyelvből(jogosan)próbálsz valakit rendre utasítani igyekezz azt hibátlan magyarsággal elkövetni.Üdv:Gyuri.

  • gyuri, a hibáim gépelési hibák. Sajnos, néha nagyon sietek és NEM olvasom el utólag, hogy mit írtam s hogyan!
    De igyekszem magyarul írni.

  • Figyelő!

    Gyurinak bizony igaza van! Én is érzékeltem ezt a pökhendi megjegyzését,de miután láttam, hogy jóbarátja már tisztelettel megtette amit megkövetelt a haza, hát elengedtem a szálat!Jobb lett volna ha annyiban hagyja, és tudomásul veszi Gyuri tanácsát!

    Gépelési hibák? Is! Azonkívül alapvető nyelvtani hibák! Helytelen ragozás,toldalékok, mondaton belül a jelen és múlt idő rossz alkalmazása, nevek elírása stb.
    Ám, mivel Öntől már megszoktuk a „hevenyészett” fogalmazást, így naponta nem tesszük szóvá,vagy ha mégis akkor ugyanezt szokta előadni, hogy nagyon siet, és nem olvassa át utólag amit írt !
    Ne siessen – hova siet, miért siet?
    Továbbá érvként szokta felhozni, hogy 60 éve él Kanadában, adódnak nyelvi nehézségei stb!
    Semmi baj nem lenne ezzel, hisz bárki hibázhat – persze nem mindegy, hogy mennyit és miért – ám a tartalmi tévelygésein túl már majdnem mindegy, hogy egyébként nyelvtanilag, vagy pláne stilisztikailag mennyi hibát ejt! Viszont ez esetben pont hallgatnia kellene, és nem kioktatni valakit, aki nem túl gyakori vendég itt(vagy csak én nem ismerem még)és ezeregy oka lehet annak, hogy ilyen nehezen fejezi magát!

    úgy látom, a lényeget azért sikerült levennie! Noszticzius Judit vélhetően másként látja Orbán vezért, mint Ön,bár még ez sem annyira biztos, hiszen nem állított semmit,jórészt csak kérdezett, igaz elég célzatosan!
    Van ilyen, mindenesetre,szerintem Önnek sem oka, sem joga hogy bárkinek is megszabja mikor írjon ide!
    Nem csak Önnek, senkinek – kivéve a moderátort.

  • Látom, sikerül újra találni rajtam valami amnit meg kell kritizálnia, mert rólam van szó! Kissé furcsa, hogy minden alkalommal belémköt, ha van oka, ha nincs!
    Ha majd annyi időt távol él a magyar nyelvtől, mint én, akkor majd hallgatni fog, mert örül, hogy még emlékszik egy keveset a magyar nyelvtani törvényekrew!

  • Drága Klárikám,
    legitim jogod a védekezés,de a Te nyelvtani és helyesírási tudásod mellett mások magyar tudásának támadása teljesen jogtalan.Nem szoktam a Te hibáidat javítgatni,mert az én időm sem végtelen.Az elvi,emlékezésbeni,történelem smirgliző”hibáidat” némelykor szeretném helyreigazítani.Az esélyeim egyenlők a nullával.Egyébként én is 60 éve jöttem el külföldről(undorland), de ha bármilyen helyesírási vagy fogalmazási hibát találsz nálam kifejezetten kérem,hogy javíts ki.Nem lesz velem sok munkád. Üdv:Gyuri.

  • A fentiekből is láthatólag új kurzus van kialakulóban a fid SS táján. Most szakmai hivatkozással egyenként vadásszák le maguknak a tehetséges és propaganda szempontjából számukra értékes demokratákat.

    A LEGFRISSEBB FOGÁS – úgy néz ki – PERSÁNYI MIKLÓS biológus professzor, az Állatkert igazgatója, volt SZDSZ-es MINISZTER.

    Őbelőle valami tájrendezési tótumfaktumot szándékoznak kreálni.

    Ügyes – nemmondom 🙁

  • Utóirat

    Az előbbihez tartozik, hogy Persányi előbb aláírta a fidSS erőltette, „Ligetprojekttel egyetértők közös nyilatkozatát”.

    .

  • Írtam ezt Don Goló és Voronyezs fenti bejegyzéseit illusztrálandó

  • talán így : „..SS d SS „-es MINISZTER.Így jobban hangzik,jobban megfelel a valóságnak.