Ebben a pillanatban valamivel több, mint ötven lehet a lovagkereszt elnevezésű kitüntetést visszaszármaztatatók tábora.
Név szerint – többek között – Bruszt László, Catherine Feidt, Dióssy László, Erdélyi Ágnes, Felcsuti Péter, Galkó Balázs, Heisler András, Inotai András, Kaltenbach Jenő, Kenyeres István, Kertesi Gábor, Koltai Tamás családja, Koncz E. Katalin, Köllő János, Köves Slomó, Krausz Tamás, Lőcsei Jenő, Mosonyi Alíz, Polgár András, Péter Wladimir, Rózsa Péter, Szuhay Péter, Takács Imre, Tóth Bálint, Varga Júlia, Varga Kálmán és Wittinghoff Tamás. Mindazonáltal a nemvisszaadók némelyike (éppenséggel ama bizonyos kitüntetett lény – meg, persze a kitüntetők – védelmében) nem átallja lesajnálni őket. Így tesz a többi között Rajcsányi Gellért, a Mandiner című lap szerkesztője aki a felsoroltak cselekedetét egy nagyon ráérő brancs felhorgadásötpercének nevezi, nem értvén, mit számít bárkinek, “hogy egy adott évben egy neki nem tetsző kormány egy neki nem tetsző embernek adja a díjat”.
Amiről az jutott eszembe, hogy nemrégiben Székesfehérvárott, a Hóman-szobor felállításáról – az Eleven Emlékmű csoport aktivistái által – szervezett vitafórumon hasonló érvelés keltette a legnagyobb felháborodást. A szobor felállítása mellett felszólalók egyike azt mondotta volt, hogy Hóman nem elmarasztalható csupán azért, mert egy általa megszavazott törvény nem tetszett a zsidóknak.
Aczél Gábor
„Tiltakozva Bayer Zsolt kitüntetése és azon állami szinten képviselt gyűlöletpolitika ellen, amelynek e kitüntetés szerves része, visszaküldjük a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét a Sándor-palotába. Csatlakozunk azokhoz, akik díjuk visszautasításával fejezik ki felháborodásukat, mert meggyőződésünk, hogy Tamás ugyanígy tenne.
Koltai Tamás családja…”
Author: Aczél Gábor
Korábbi, már elég régóta nem megszerezhető szakképesítésem betűszedő mester. A gimnáziumot nyomdászként, az egyetemet újságíróként fejeztem be. Ez utóbbi pályáról a pécsi Dunántúli Naplónál gyakornokként végzett másfél évi munka után – rendszerellenes tevékenységért kapott rendőrségi figyelmeztetés okán – 1965-ben “eltanácsoltak”. Nagy szerencsémre – és Nagy Jenő főszerkesztőnek köszönhetően – a Dunaújvárosi Hírlapnál mégiscsak elsajátíthattam ennek a másik mesterségnek az alapjait. Innen már főszerkesztő-helyettesként kerültem vissza a fővárosba 1980-ban, s lettem a Központi Sajtószolgálat egyik szerkesztője. Miután 1988 januárjában, immár főszerkesztő-helyetteseként (talán az ország egyetlen vezető beosztású szerkesztőjeként) az elsők között aláírtam a rendszerellenes Nyilvánosság Klub egyesületalapítási felhívását, s nem sokkal később a Központi Sajtószolgálatot nélkülem olvasztották be az MTI-be, a Települési (akkor Tanácsi) Önkormányzatok Országos Szövetsége 1989-ben általam alapított, ÖNkormányzat című országos havi folyóiratát szerkesztettem (előbb mellékállásban, majd kényszervállalkozó főszerkesztőként) húsz éven át. Voltam még megszűnéséig a Képes Sport olvasószerkesztője, aztán a Vasárnapi Hírek főmunkatársa, a rendszerváltoztatást követően mellékállásban folyóiratszerkesztő a Pénzügyminisztérium sajtóosztályán, majd a frissen alapított Új Magyarország olvasószerkesztője, az Esti Hírlap napos szerkesztője, a Magyar Hírlap címszerkesztője, majd az Esti Hírlap főszerkesztője is. Később, 2009-ben – országos önkormányzati kapcsolataimat és tapasztalataimat értékesítendő – nyugdíjas vállalkozóként Vince Mátyás, az MTI elnöke szerződtetett a távirati iroda Önkormányzati Sajtószolgálat című online-kiadványának kialakítására és önálló szerkesztésére. E munkakör sikeresnek minősített ellátása ellenére a szerződésemet 2014. január elsejétől – indoklás nélkül – megszüntették. Van két nagyfiam, hat unokám, második feleségemmel, gimnazista lányommal és Fahéj nevű kutyánkkal Budapesten élek.
8:54 de.
Ötvenhétnél tart a visszadott keresztek száma..
10:16 de.
Szerintem a budiba ne dobjátok be azt a lóvaginábol jött keresztet,mert büdös lesz tőle a szar.Vissza sem kell adni,mert annyit lehet belőle gyártani”minta érték nélkül”ahány fid SS szavazó van.
10:30 de.
Csupán csak egy javaslat. Ha már létezik a lovagkereszt akkor dukálna hozzá egy lovagrend. Szóval javaslom hogy a kormány hatgatós támagásával jöjjön létre a Magyar Homófób Idegengyőlölők Cigány és Zsidótalanítók lovagrendje. Ha lesz majd ilyen akkor nem lehet majd gondja a kormánynak, hogy kit ajándékoz majd meg a lovagrendi kitüntetéssel. Javaslom, hogy fő nagymesternek nevezzék ki Horthyt a lovastengerészt tengernyi sok eszével helyettesének meg Homant. Akkor még a szoborállításra is lenne alibi
11:00 de.
-es hogy jonnek ebbe a „zsidok”??
keves van a nevsorban…………
11:52 de.
Engem már gyaláztak meg zsidók!! Cigányok meg pluszban meg is loptak!!
Úgyhogy tapasztalatból tudom a zsidóság és cigányság kérdését!!!
EZÉRT AZONBAN NEM KELL MAGYARORSZÁGRA JÖNNI ÉS TÁMADNI AZ ORSZÁGOT ÉS A JELENLEGI KORMÁNYT.
Amúgy meg Horthyt nagyon összekeveri valaki Szálasival.
Másrészt meg kibaszottul kezdem unni, hogy így a zsidóság-úgy a zsidóság. Mintha csak Magyarországon lennének.
Nem tudom elfelejteni, ahogy meggyaláztak, de bibliájukat elolvastam. És Ti………????????!!!!!!!!
PPP
11:56 de.
Hogy a fél Mazsihisz, az éhenkórász népszavások, meg a magyarellenes Szdsz megmaradt maroknyi csoportja kitüntetést kaphatott – máig számomra kideríthetetlen érdemek alapján – ez remélem ezzel a hajcihővel befejeződött.
Gyuri bácsinak megint igaza van, ha valaki egy lovagkeresztet értéktelennek ítél, nem kötelező elfogadni, még ha maga a nagy Gyurcsányferi is lapátolta fizetségül közéjük.
Annyi egymásnak alapított díj (Szabad Sajtó díj, Radnóti Miklós antirasszista díj, stb) van, érjék be azokkal.
12:34 du.
Hát persze Charlie. Nyilván mind idióta libsibibsibolsikomcsi hazaáruló aki most visszaadta a korábbi kitüntetéseit. Az se zavarjon, hogy vannak köztük olyanok is akik az első, illetve a második Orbán kormány alatt kapták a kitüntetésüket, de ezt már az ő gyomruk sem bírja. Arra se vedd a fáradságot, hogy mondjuk csak néhányuknak nézz utána, hogy milyen munkásság után kapták meg korábban. Vagy egyáltalán elgondolkodjál mindentől függetlenül, hogy talán van abban valami ráció, hogy egymás után adják vissza a Bayer miatt elértéktelenedett, „elnívótlanodott” lovagkeresztet. Én elhiszem, hogy a gondolkodás az fáj, főleg, olyankor amikor nincs meg a kellő kapacitás hozzá, és mentségül ilyenkor jön az olyanféle sablonos, minden alapot nélkülöző hozzászólás amit idefirkantottál.
12:50 du.
charlie,
magyarázd meg ennek a magyarul sem tudó hulladéknak,hogy egy gyalázatos férget nem lehet meggyalázni.Az alávaló hazug szemét, pedig a saját bibliáját olvashatta nem a zsidókét,mert zsidóknak Tórájuk van.Ahhoz pedig nagyon magas szintű ivrit tudásra van szükség.Nem ilyen fél ukrán fél rovott írásos nyelvi tudatlanságra.Azért Neked írtam mindezt,mert a klaviatúrám elhányta volna magát,ha ennek az evolúciós hulladéknak a nevét kellett volna leírnia.
12:54 du.
Ez is jelzi, h a nagy korszakváltó, trendfordító átalakítást végzi a felsőbb vezérkar.
Nem is olyan rég még egyértelmű volt, h kiknek a MILYEN IRÁNYÚ munkásságát preferálja a felsőbb vezérkar.
Most a régi elitgárdából sokaknál összeakadtak a fogaskerekek. Jó alappal érzik úgy, h ez a klub már nem az Ő klubjuk.
Már egy ideje érteni vélem a jezsuita jelmondatot: A szent cél szentesíti az eszközt.
1:09 du.
Nem hiszem, hogy igaz volt, inkabb csak afféle urban legend lehetett, miszerint Szent-Györgyi Albert a WC helységét diszítette föl a Corvin-lánccal.
1:24 du.
Adják akkor vissza, kit érdekel. A legtöbbel ellentétben Bayer meg is érdemelte. Ennél több szót erre az ügyre fecsérelni felesleges.
1:44 du.
Istenem…Parácska Právda továrist lealázták a zsidók…
1:45 du.
Neocsárli: látom te is erősen nyalsz azért az izéért.
2:55 du.
Pásztory Dóra paralimpikon úszó is visszaadta. Nagyon szépen megírta, hogy miért:
http://444.hu/2016/08/23/megdolgoztam-erte-mindent-megtettem-azert-hogy-oromet-es-buszkeseget-szerezzek-a-hazamnak
3:01 du.
Akkor megmagyarázná nekem valaki, hogy mi az a „goj”??
PPP
3:04 du.
Geyza
2016 augusztus 23
1:44 du.
Nem lealázták, hanem meggyalázták.
Akkor már nem érintetlen? És honnan tudta hogy zsidó volt az illető? Nem lehet hogy csak szűkülettel műtött?
Azért ez így kicsit gázos ügy. Most hogy nem szűz, nem mehet férjhez?
A cikkben azért én sem értem a zsidókat. Már azon túl, hogy közülük is adtak vissza kitüntetést. Az annyi, hogy csatlakoztak a jó érzésű emberekhez, de etnikumra kihegyezni csak akkor, ha egyöntetű, vagy van egy zsidó szervezet hivatalos állásfoglalása is mellé.
Igaz, felheccelte az itt kommentelő nácikat, de ezen túl nem látom benne a zsidóságot. Igaz, nem is láthatom, mert személyesen egyet sem ismerek. Vagy nem tudok róla, mert nem érdekel.
3:24 du.
Szerintem zárjuk le ezt a vitát! Véleményem szerint tényleg egy „demokratikusan” megválasztott kormány a rendeleteiben (legyen az a Magyar Köztársaság Alkotmánya, vagy 2011-ben a Fidesz 2/3-dal megváltoztatott bebetonozott magyar alaptörvénye) szabályozott módon annak adja akinek akarja! Legyen a bayerzsoltika elvtársból lett újnáci! Egy javaslatom van, csináljon (úgy is azt teszi amit akar ezzel a birka néppel) két kitüntetést (na még egyszer megváltoztatja az alaptörvényét úgy sem ér az sz..rt sem!)! Egy Lovagkeresztet, és egy nyilaskeresztet, így jut is marad is, az Áder, meg Lázár tesók úgy is át fogják adni szó nélkül, nekik már tényleg (gerincüket tekintve) olyan mindegy.
Másfelől meg szeretném felhívni minden okot tojás figyelmét, hogy ne bántsa azokat akik nem adják vissza, a világ nem fehér, vagy fekete, hanem csak színes! Gondoljanak arra, hogy a mai napig szívesen lapozzák a Times magazint, holott 1938-ban annak az év embere címét egy Adolf Hitler nevű náci diktátor kapta!!!
3:33 du.
gyuri10
Miért kell más „farkával” verni a csalánt vagy talán csak az arcodon van vastag bőr??
Geyza Bá
A probléma ott kezdődik, hogy nem csak engem aláztak meg a
zsidók és nem csak engem loptak meg a cigányok.
Nem vagyok ennyire kiváltságos.
Mindkettőtöknek örülök azonban, hogy rájöhettem egy természeti csodára. Innen Magyarból átgyökeredzett a bunkófa Kanadába. Remélem senki nem locsolgatja, csak a kutyák pisilik oldalba.
ppp
5:11 du.
Pokolra való Parányi Poloska,
a goj pontos fordítása=nép.Ez jelentheti bármely,akár a zsidó népet is.Bunkócska,nem méltatnak téged lepisilésre a kutyák se,de legalább egy ivrit(héber)szóra megtanítottalak.Ha egyáltalán szellenileg felérsz egy ivrit szó betanulására.Ezzel azonban még ne próbáld olvasni a zsidók”bibliáját”.Öt vastag ivritül írott könyv. Mózes Öt Könyve.A te fajtád ehhez kissé horpadt homlokú.
5:38 du.
Parács Péter Pál
2016 augusztus 23
3:01 du.
Mindenki goj, aki nem zsidó, mint ahogy mindenki gádzsó( vagy paraszt, ha magyar) aki nem cigány. Ilyen egyszerű!(Nem hiszem hogy, nem tudtad!)
6:36 du.
Parács Péter Pál
2016 augusztus 23
3:33 du.
Lassú vagy ezért szellemi vetélkedőre ne nagyon vállalkozz egy vödör sárral, mert vesztésre álsz már az indulás előtt.. Géyza magyarországról, gyuri 1o israelből mondja a véleményét. Te kb az a fajta emberke vagy, akit egy sötét kamrában ücsörgő öreg néger fogocskázását egy fekete macskával lehet csak összehasonlítani. Csak te néha felkiáltasz, hogy „megvan!!”
4:55 de.
Kedves Zsombor!
Igen tudtam, csak kíváncsi voltam az „érintettek” válaszára!
Azon érintettek válaszára, akik nem tudnak csak trágár szavakkal „hozzászólni” vagy nem tudnak, nem akarnak kulturáltan „társalogni” ezen a Lapon sem.
Nem vagyok okos és okoskodó sem. Sajnos -de lehet nem-, azonban kaptam olyan információ-szerző kiképzést ami úgy tűnik itt is működik:
– Ha valamit állítanak ne csupán észrevételt tegyél, hanem
kérdezz is.
– Vigyázz, hogy észrevételeid a téma lényegéhez kapcso-
lódjon. Legyen benne cáfolhatatlan konkrétum, de tegyél
bele olyanokat, mintha hülye lennél hozzá.
Ezek ki fogják hozni a valós reakciót, az egyén jellemét főleg, ha kérdésekkel adod elő.
Jelen esetben:
-„Geyza Magyarországról ír” (kommentátor „falusi”)
Nos, Geyza is miért „hátulról támadja” Magyarországot?!
Miért nem magyar lapokban. Itt is van bőven inkorrekt
ellenzék.
– „gyuri10 Israelből ír” (kommentátor „falusi”)
„Falusi”, „gyuri10” védnökeként válaszolt?
– „gyuri10” válasza kitér a lényegtől.
(1)A „goj”= Nép. Ez tág fogalom.
(2)A „Nép” – Mindenki goj, aki nem zsidó?
Akkor, aki nem zsidó, az ki?
Többféle értelmezés, idézés létezik erre a kifejezésre:
– Aki nem zsidó az nem ember.
– Aki nem goj, az „lélektelen állat”!!???
„Zsombor”!
Köszönöm, hogy lehet többek között Veled is komolysággal
értekezni.
PPP
5:20 de.
falusinak
Ez egy régi – az idealista és a materialista filozófia megkülönböztetésére irányuló – viccből való.
Az idealista filozófus egy koromsötét szobában egy nem létező fekete macskát kerget.
A materialista filozófus ugyancsak, de néha felkiált, hogy megvan, megvan.
5:27 de.
Egyábként a visszaadók száma százhozközelít./Users/aczel/Desktop/e3.jpg
5:32 de.
http://www.amiidonk.hu/antifasizmus/egy-kepen-a-lovagkeresztet-visszaado-demokratak/
8:58 de.
PPP
nekunk zsidoknak nincsen bibliank.
ugyhogy mast olvass.
Horthy irta ala ervenyesitendo az 1938-ikk evi 1-so zsidotorvenyt.
szalasi hatulgombolos kis hugyos Horthy-hoz kepestt
9:01 de.
PPP
IGEN MINDENKI GOY AKI NEM ZSIDO
UGYANIS A HEBER NYELVBEN CSAK EZ A KET JELZO LETEZIK ERRE,;
ANAHNU YEHUDIM = MI ZSIDOK
GOYIM = NEM ZSIDOK.
PONT.
SEMMI PEJORATIV NINCSEN BENNE AZONKIVUL HOGY TE -[SZEGENY SZERENCSETLEN SZELLEMI NINMCSTELEN]- BELEMAGYARAZOD.
10:03 de.
„barlev”
Szóval még mindég nincs válasz, hogy aki nem zsidó, akkor
ki az a megkülönböztetett emberformájú élőlény és éppen nem zsidó vallású??!!
Horthyt meg át kellene tanulmányoznod, főleg a puccsra és Hitlerrel való konfliktusaira vonatkozóan.
Ezen túlmenően ne magyarázd meg és más sem, hogy mit éltem át egy zsidó ember temetésén, ahol tiszteletből részt vettem!!!!Csak annyit, hogy azt érzékeltették velem, mint ami a fő kérdés.
Átéltem, túlélem, de ne magyarázzon nekem ettől fogva senki máshogy, mint ami történt.
Szóval?…
PPP
10:16 de.
ppp,
„Aki nem zsidó az nem ember”.
Ne általánosíts!A „nem ember” kitüntetést csak te és a hasonszőrű hulladékok érdemeltétek ki.P.l a lovagina-keresztet is A gójok,tehát a népek nagyobbik fele nem hasonlít rátok és ti sem rájuk.Az egyetlen közös,bár megtévesztő,hogy két lábon jártok.
2:15 du.
Hitler modell? Zsidó=Árija? Most már tényleg nem tudom felfogni az emberek közötti megkülönböztetést vagy felsőbbrendűség keltését!
PPP
2:44 du.
Parács Péter Pál
2016 augusztus 24
2:15 du.
Most miért provokálsz vissza, nem veszed észre hogy antagonisztikus ellentét van köztetek, voltak itt már hatalmas belviszályok még előtted is, semmi szükség újra felébreszteni egymás provokálásával!
3:51 du.
Mindenki számára aki csak egy kis összehasonlító vizsgálatot végez, ordít, h a harmadik birodalom tömegideológiáját a judaizmus mintájára gyártották.
Mindkettőben vallási alapon felsőbbrendűségi tan van. És a világ vezetésére való predesztináltság.
3:54 du.
ppp,
nem csodálom,hogy nem tudod felfogni.Horpadt homlokkal nehéz eset.Én is voltam keresztény temetésen,aki nem volt ugyan ember csak kolegám.Kár,hogy ilyesmi csak egyszer fordult elő.Provokáló félkegyelmű kérdéseidet tedd fel a guglinak.Az még csak le sem fog hülyézni.Lehet,hogy a faszbuktól még megkaphatod a lovagina-keresztet is.
4:37 du.
Aczél Gábor
2016 augusztus 24
5:20 de.
Én a Közgázon hallottam, különbség az idealizmus és a marxizmus között.. 😀
5:41 du.
Parács Péter Pál
2016 augusztus 24
4:55 de.
😀 😀 😀
Nálam minden eddigi bugyutaságod bocsánatot nyert. Szereztél nekem egy félórás örömködést. 😀
„kaptam olyan információ-szerző kiképzést ami úgy tűnik itt is működik”.. Nü, ez bearanyozta a napomat.
Megjegyzem, ha visszaolvastál volna néhány cikket, meg az alattuk lévő hozzászólásokat, ezeket az információkat nem kellett volna naggyonokosan kipréselned belőlem, ugyanis itt a fórumon ezt mindenki tudja…
Mégegyszer, ez az információ-szerző kiképzés eccerűen ..gyönyörűséges Terjeszteni fogom az ex kollégák között. 😀
1:13 de.
***Seres Róbert***
Igazad van, de nem én kezdtem. Ezen túlmenően biztos írtam pontatlan dolgokat és „ki is igazítottak”, de ezeket komoly emberektől és nem trágár stb. szavakkal kaptam.
Egyszer megtörtént velem, hogy szóvitába keveredtem egy ismerősömmel. Igazam volt a témában, de valahogy véletlenszerűen kiszaladt a számon, hogy a Q-anyádat. Egyébként nem, de ezért kaptam egy hatalmas sallert.
Megérdemeltem és elnézést kértem. Azóta is szoktunk együtt sörözni és beszélgetni.
PPP
3:02 de.
falusi
A dialektikára vonatkozó példamondatot is ismered?
Minden olyan külső, aminek nincs belseje, olyan belső, aminek külseje nincs.
3:07 de.
85
Kaltenbach Jenő, a kisebbségi jogok volt országgyűlési biztosa
Kenyeres István vegyészmérnök, biotechnológus
Tóth Bálint matematikus
Rózsa Péter televíziós, újságíró
Polgár András közgazdász
Krausz Tamás történész
Erdélyi Ágnes filozófus
Péter Vladimir szobrászművész
Galkó Balázs színész
Kertesi Gábor közgazdász
Köllő János közgazdász
Varga Júlia közgazdász
Bruszt László szociológus
Varga Kálmán történész
Takács Imre, az Iparművészeti Múzeum volt igazgatója
Heisler András, a MAZSIHISZ elnöke
Catherine Feidt volt francia tiszteletbeli konzul
Felcsuti Péter bankár
Darvas Ágnes egyetemi docens, tanszékvezető, ELTE
Fokasz Nikosz tanszékvezető, ELTE
Hegyesi Gábor professor emeritus, ELTE
Somlai Péter professor emeritus, ELTE
Székelyi Mária professor emeritus, ELTE
Tausz Katalin egyetemi tanár, ELTE
Polónyi István oktatáskutató
Kuti Éva oktató, kutató
Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere
Dióssy László, Veszprém volt polgármestere
Mosonyi Aliz író
Lőcsei Jenő koreográfus
Koncz E. Katalin, az Open Society Foundations budapesti igazgatója
Inotai András közgazdász
Székely Anna, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének volt igazgatója
Péter Szuhay muzeológus
Karsai László történész
Hanti Vilmos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének elnöke
Kende János operatőr
Krausz Péter politikai elemző
Kovács János Mátyás közgazdász
Falus András immunológus, az MTA tagja
Bíró András újságíró, emberjogi aktivista
Báron György filmesztéta
Kerekes András újságíró
Soltész Anikó vállalkozó
Juhász R. József költő
Kabdebó György, a Filmjus elnöke
Rajk László építész
Székelyné Németh Mária volt isztambuli főkonzul
Megyik János képzőművész
Steiger Kornél filozófus, professor emeritus (ELTE)
Kálmán Zsófia gyermekgyógyász
Koltai Tamás színikritikus családja
Daróczi Ágnes kisebbségkutató
Erős Ferenc pszichológus
Talyigás Katalin, Szociális Innováció Alapítvány
Lennert László távközlési szakember
Valcsicsák Imre társadalomtudós
Szalai Erzsébet szociológus, az MTA doktora, egyetemi tanár
Bernáth Gábor szociológus, a Roma Sajtóközpont egyik alapítója és volt igazgatója
Horn Miklós, a Budapesti Gazdasági Főiskola ny. főigazgatója, főiskolai tanár
Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció alelnöke
Szomor Éva gyógypedagógus, Berlin Brandenburg International School
Németh Péter főszerkesztő, Népszava
Gál Péter közgazdász, egyetemi tanár
Ripp Zoltán történész
Kertész Iván zenekritikus özvegye
Vágvölgyi B. András újságíró
Pásztory Dóri paralimpikon
Ranschburg Jenő pszichológus családja
Kardos Péter főrabbi, az Új Élet főszerkesztője
Farkas István közgazdász
Snétberger Ferenc gitárművész
Huseby-Darvas Éva Veronika kultúrantropológus
Znamenák István színész, rendező
Fodor Tamás színész, rendező
Garaczi László író
Tamás Gáspár Miklós filozófus
Márton László író
Neményi Mária szociológus
György Péter esztéta
Heindl Péter jogász
Ónodi György szerkesztő
Fliegauf Benedek filmrendező
Kicsiny Balázs képzőművész
Tóth Mihály, Csepel volt polgármestere
5:40 de.
Nagyula,
a judaizmusról annyit tudsz,mint én a NASA 2050-es évi terveiről.Azt pedig,hogy a 3.birodalom melyik vallás alapján háborúzott,meséld el.Csak azt ne mondd,hogy a keresztény vallás, mert olyan állat nincs.Azon túlmenően leghűségesebb szövetségeseik a muszlimok voltak.A legkitartóbb csicskásaik a katolikus magyarok.Ellenségeik a pravoszláv,ateista oroszok,a katolikus,református,baptista,zsidó,anglikán angolok,franciák, amerikaiak,kanadaiak,ausztrálok és a többi NÉPEK.Áldozataik elsősorban a zsidók és a cigányok.Mivel nagy bánatotokra a jobbik oldal szétverte a gyilkos náci-hordát,most meséld el mire volt és kicsoda predesztinálva.
8:55 de.
Kedves gyuri10.
Csak szeretnéd azt, h ne tudjam. De az én tudásom számodra sem kívánság hangverseny.
Böngészgess: https://www.google.hu/search?q=a+v%C3%A9r+vall%C3%A1sa&ie=utf-8&oe=utf-8&client=firefox-b&gfe_rd=cr&ei=Suq-V5ObI8Go8weM9oXICg
12:33 du.
Aczél Gábor
2016 augusztus 25
3:02 de.
Dialektikus materializmus címszó alatt szoktuk szétvigyorogni a szösszenetet. Eccerűen gyönyörűségesen szép.. 😀
3:21 du.
Nagyula
csak bekukkantottam.Ennyi a ti tudásotok.Antiszemitizmus kifejlesztésére,normális emberek részére alkalmatlan,de a meglévő karbantartásához elégséges idiótizmus tárháza.Ebből a tárházból tanulhatsz,mert zavartabb már úgysem leszel.
6:01 du.
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1239384029446738&set=a.362981087087041.102205.100001254583136&type=3&theater
2:37 du.
Majd ha az ss-d-ss( tudod? : volt szdsz) visszajön,majd akkor visszakérik-gondolom.
2:39 du.
És vajon az a 85 megérdemelte – amikor megkapták?,miért is vették el akkor amikor adták,ha tudták,hogy egyszer úgyis visszaadják? Ezt nem értem!
6:12 du.
tóth péter,
itt már néhányszor leírták,hogy akik visszaadták miért adták vissza a”lovagina keresztet”.Ennek megértéséhez a nulla alatti IQ nem elégséges.
1:53 du.
gyuri,
biztos vagyok benne, ezek ha Gyurcsány adta volna, nem adták volna vissza !
3:03 du.
Klárika,
azt hiszem ennek miértje is elgondolkoztató.Biztos vagy benne, hogy a Gyurcsány idejében egy ilyen bayer tetü lehetett volna „lóvagina kereszt”kitüntetettje?
3:44 du.
gyuri10
2016 augusztus 25
5:40 de.
Ha már német vallás, akkor Luther, aki nagy zsidóbarát volt … addig, amíg nem írta meg a Zsidókról és hazugságaikról szóló művét.
Parács Péter nyugi, nem mindenki ír, aki olvas, de sokan írnak itt úgy, mint a süketek és vakok éjszaka lámpa nélkül …
4:10 du.
gyuri10
2016 augusztus 26
6:12 du. Hát ezért nem érted a lényeget.
6:48 du.
lampeduza,
horpadt homlokoddal nehéz megérteni,hogy egy zsolt nem lehet német vallás még akkor sem,ha bayer.
Látom te is erősen ráhajtasz a”Lóvagina Keresztre”.Hamár úgy is beleestél fogadd csak el!Ha kicsit kevésbbé büdös is mint a te szádon kibugyogó zsidózás.
8:38 de.
Fischer Ádám a századik:
http://444.hu/2016/08/22/visszaadott-lovagkereszt-szamlalo
12:16 du.
Elég nagy marhaság a lovagkereszt, ha engem kérdeznek.
Na, de régi magyar hagyománynak látszik. Aki meg visszadobta,az nem érzi magát magyarnak.
Ennyi.
1:11 du.
Figyelő Tehát aki szégyelli, hogy egy mocskos szájú, szarházi köpönyegforgatóval egy kitüntetést kap, az nem érzi magát magyarnak? Már az is ciki, hogy ilyen az eszedbe jut, de még le is írni…..Ennyire lenézed a magyarokat?
1:32 du.
Figyelő
2016 augusztus 29
12:16 du.
Erről a beírásáról (és sok korábbiról is) egy klasszikus Fekete Vipera megjegyzés jut eszembe:
„Neked a reneszánsz olyan betegség, amit csak más kapott meg!”
4:22 du.
terminus
2016 augusztus 29
1:32 du.
Nem pontosan idéztem, ezért idelinkelem (csak, hogy az Orbánhívők is megértsék):
https://youtu.be/_gba2vtjjw4
4:31 du.
Persze, persze, soha sem tetszik ha valaki öszintén kimondja azt, amit más nem mer.
Ismétlem, a lovagkereszt marhaság, már rég kihaltak a lovagok.
Mindenki azt tesz vele, amit jónak lát. Olyan is van talán, aki úgy érzi, hogy nem érdemli meg, vagy nem ismeri el, hogy mit is jelent?!
Ebből politikát kreálni, írni róla, szintén marhaság.
5:17 du.
Figyelő
2016 augusztus 29
12:16 du.
Ez micsoda butaság. Miért, aki meg magyarnak érzi magát, és szeretne az is maradni, akkor az olyan legyen mint Bayer Zsolti? Látja pár napja írtam itt arról, hogy milyen veszélyes ez morálisan az országra nézve, hogy kiket tüntet ki a magyar állam és most alá is támasztja.
Pont ezért veszélyes kitüntetni egy ilyen embert, aki a szabad vélemény-nyilvánítás küszöbét átugorja és olyan mezsgyére téved ahol a gyűlölködés és uszítás honos. Ráadásul fidesz által életre hívott médiahatóság is ezért őt már megfeddte Bayert. Szóval azért veszélyes ez, mert ha az ön logikáját követik az emberek, akkor közel tízmilliónyi tajparaszt habzószájú országa lennénk. Van aki ez ellen látványosan tud tiltakozni egy lovagkereszt visszaadásával, mások pedig szimplán elutasítják.
5:30 du.
Figyelő
2016 augusztus 29
4:31 du.
Kifelejtettem még az előbbiből, hogy elég legyen már a megosztásból, ne folytassa ön is. 14 éve megoszt a Fidesz, de nem kell mindent vakon követni, főleg nem, hogy ki a magyar és ki nem az. Ez annyira méltatlan volt megint kedves Figyelő.
10:06 de.
HunCanada,
Szerintem semmit és senkit nem oszt meg a Fidesz, csak az ellenzék képtelen elfogadni a veszteségét!
Nekem semmi közöm, nem is ismerem a Fideszt, de Kanadában, Amerikában is van négy évente választás, és hol az egyik párt győz, hol a másik! Mégsem gyűlölködnek állandóan a vesztesek a győztesek ellen!
11:41 de.
Az egyszerű igazság az, h a teljes vezérkar általános elhiteltelenedésben van.
Ráadásul úgy, h már nem képes hiteles, megválasztatható arculatot gyártani magának.
12:01 du.
Figyelő
2016 augusztus 30
10:06 de.
De kedves Figyelő ne vigye el a megosztás kérdését, a kanadai választások témája felé. Térjünk csak vissza arra amit írt. Már eleve ez egy megosztás, hogy ön magyarokra és „nem magyarokra” osztotta az embereket Bayer lovagkeresztje, és a keresztet visszaadók kapcsán. Akkor hogy mondhat megint olyan butaságot, hogy nem oszt meg a Fidesz, amikor kitüntet valakit, és mint követendő példa ön egyből kizár magyarokat a magyarságukból, és megmondja, hogy ki a magyar és ki nem az, pl. ön szerint akik visszaadogatják azok nem érzik magyarnak magukat. Hát ez pontosan kétfelé osztás! És ez csak egyetlen egy szegmense, egyetlen egy aktuális témája a Fidesz évtizedes megosztásából a palettán. Még egyszer tehát, ne ossza ketté a magyarokat, mert nem csak méltatlan, de gyalázatos is.
5:16 du.
Ahogyan vannak kolegák és koleginák,vannak lovagok és lóvaginák. Börcsök Mária értékes történelmi könyve nélkül is már „kettészakadt magyarország.”
6:22 de.
Mára már meghaladta a . s z á z a s . létszámot a visszahjított dobókereszt állomány.
Régi igazság:
Mindenki a maga keresztjét hajigálja…
😀
6:55 de.
Gyakran felmerül bennem a kérdés, h kinél mikor mi komoly és mi a SZÍNHÁZ.
1:49 du.
PPP
az ember -/mensch/- fogalmatol te agyon messze vagy fiam.
5:54 du.
Figyelő,
igazad van,hogy lovagok már régen kihaltak.Azért a kancák még élnek!?