Jelentkezem a nyomravezetői jutalékért!

Titkosszolgálati eszközökkel jutottam az alábbi infókhoz tegnap a 6-os villamoson fülelve.

1. info:
A fidesz vezérkar időzavarba került, főleg a nyilatkozó Simicskó került a „Tanú” filmbeli helyzetbe, amikor az „esemény” előtt nyilatkoztak a jövőbeli robbantásukról.

2. infó:

Két elkövető jelent meg este 11 körül a körúti üres irodaépület előtt.

Ijedtükben félrecsúszott fejükön a javszerarafatos kockás kendő.

Megelőztek Janikám! – Ja! Bocs! Juszuf testvérem.

– A francokat Viktorom! Pardon! Uszama testvérem. (Mivel Viktor névnek nem találták arab megfelelőjét, legalább a név tekintélye volt közel megfelelő, bár, ingadoztak a Muhammad alternatíva irányába is). Hátrahőkölve vették észre, hogy a lecsúszott egzisztenciájú Sanyibá fordult egyet a kapualj lépcsőjén, miközben egy féligrágott csirkeszárnyért kapott álmában, aminek a sűrű olajos illatát is érezni vélte, pedig csak a sarki giroszos álomba bukdácsoló fejjel odaégetett nyársán tekergő húsfüzér csonkját kapta meg a láng.

Uszama ó-ba hajló jobblábával erőteljesen belenoszogatott kétszer Sanyibá bordái közé belső csüddel -mert úgy hatékonyabb- majd ráförmedt hogy húzzon el a komcsikhoz a hajéktalanszállóra, és egy álláhákbárd-dal nyomatékosította, betáplálta a pavlovi reflexet.

Miután a megtört emberszellem odébblibbent, sántikálva húzva elszíneződött mezittelen lábát, a két tilosban járó a tettek mezejére lépett.

– Kapd elő azt a szerkentyűt Juszufkám, hogy Allah a kegyelmes rúgna már seggbe, mert ha sokat tökölünk ránkvirrad!

A folyamatot felgyorsítva Juszuf előhorgászott egy csinos kis szerkentyűt a bivalybőr aktatáskából, amit V. Misitől kapott kölcsön az esti egyeztetés végeztével, ami úgyis ott porosodott használatlanul a könyvespolcon a Lenin- és Putyin-összes kitámasztójaként.

Egy kicsit meg is rázogatta automatikusan, hogy megnyugodjon -ez az igazi, nem a próbadoboz, amivel a Parlamentben gyakorlatoztak.

– Igen! Kajánul elmosolyodott, mert a szögekkel zsúfolt zörgés-csörgés kéjes érzéssel zsibongatta meg a fülcimpájától tarkóján keresztül a lábujjáig. Majd egy pillanat múlva erős gyomorgörcs rándította össze, mert felvillant, hogy akár repeszhatású tűzijáték is lehetett volna ebből, de most megúszta. Pardon! Megúszták.

Így a ketyerét óvatosan a lépcsőre helyezte a Koránból kitépett első lapra téve. (Igaz, hogy korábban nem vették figyelembe, hogy az utolsó oldalként üzemelő lapon csak a köszönetnyilvánítások voltak, és hogy az Iszlámabadi tankönyvkiadó 141. utánnyomása volt 1.000.000 példányban. De jelentősége úgy sem volt, hiszen amire nem számítottak, hamuvá égett, és elterelő információ hordozó szerepe a későbbiekben meg is szűnt.)

Az ismeretlen tárgy tehát sorsára lett hagyva, miközben a két konspiratőr sietve tovalibegett fekete-fehér kockás fejkendőjében az éppen begördülő golyóálló fekete luxusfurgon kinyíló ajtaja felé, majd egy gázfröccs nyomán a nagy füstfelhőből kirobbanó autó egy nagyot fékezett, mert ugyanolyan nagy lendülettel visszaugorva Juszuf egy farrúgás gyorsítása mellett kipenderült a lépcsőn felejtett bivalybőr táskáért, és mintha rugó rántotta volna vissza, a következő pillanatban már megint a bombabiztos járgány védelmében tudhatta magát.

No nem kellett messzire menjenek, mert a síneken megfordulva a sréhen szemközti ház 4. emeletére mentek csak, ahol az ablakból figyelték a várható fejleményeket.
Miután eltelt 5 perc, majd újabb 5, talán 6 is, Uszama szemöldöke egyre jobban kezdett rángani páros táncot járva szájszélét nyalogató nyelvével. A helyzet fokozódott Pelikán elvtárs! Akarom mondani Juszuf elvtárs.

A nappaliban félkörívben sikerért izguló árnyak remegtek a sötétben, csak a város beszűrődő fényei világították meg a mennyezetet az ablakok körül. Jórészt már mindannyian megbánták, hogy kényszeredetten bevállalták a konspiratív szerepet, és nem jelentettek súlyos beteget, vagy haldokló nagymamát felmentésüket kérve, de még visszafogott szerény kezdő korából származó 20%-os ragadványnevű don Lajos már így is háromszor temette el szóban a különben még jó egészségnek örvendő nagyannyját 2014-es megbundázott újraválasztásuk óta, így kissé neccesnek ígérkezett egy negyedik vaktemetésére is hivatkozva inkább otthonmaradva hallgatni a Lánchídrádiót…. Így virtuális zabszemet szorongatva farpofái között, inkább bátorságot merítve a sötétből- a pókot a sarokból kiszorítva zihált alig hallhatóan sípolva, amely számára hangorkánnak tűnő effekteket a szíve felgyorsult dörömbölése nyomott el halántékaiban.

Ekkor Sándor a lelkét tükröző jóarcú főszimat egy kiszáradt-torkú halk krákogást engedett szabadjára és nem túl magabiztosan jelezte, hogy valszeg neki kell lépnie a súlyos probléma megoldásában, hiszen ő bocsájtotta a köz rendelkezésére azt a 12 (mű)köves Doxa órát (Made in P.R. of C.), amely a szerkentyű szerves és nem elhanyagolható részévé vált. Mostmár szívesen felajánlott volna 1000 eredetit is, hogy korrigálja félresikeredett lépését, de az idő vaskerekét csak a frissennyomott tankönyveikben sikerült eddig visszaforgatni és eltorzítva útjára engedni, ez ebben a szorult helyzetben reménytelen volt. (Legalábbis abban a pillanatban, mert ugye a későbbi tervek között azért szerepelt jelen momentumok átírása is, de annak feltárása már egy új történet lesz újabb 10milliós jutalomért.)
Főrendőrünk – aki most a Szulejmán álnevet bitorolta – a piros telefont felvéve a titkosszolgálat által odakészített kis asztalkáról, és fogai közt morzsolva alig hallható szavakkal utasította beosztottjait, hogy 2 járőrt küldjenek ki a titkos műveleti területre álcázott módon megszemlélni a ketyerét. Fél perc se telt bele, hogy a már előre a helyszín közelébe mozgósított mintegy 100 rendőrautó egyike a helyszínre döngetve nagy fékezés közepette kivágódjon két „tucatrendőr”, amolyan feláldozható gyalogfélék.

Egyikük az iroda lépcsőjén egy fényes, beazonosíthatatlan tárgyat látott meg, amelyből drótok lógtak ki egy döglött óra mellett.
Egyikük megkocogtatta az órát, de mivel még így sem kelt életre, egy kissé erélyesebben oldalba kínálta.

Sokmindenre már senki sem emlékszik, csak a durranást követő füstben begördülő rendőrautók tömkelegére, amelyek elállták a félóra múlva berobogó mentők útját.
Amúgy sem maradt ott említésre méltó, csak egy darab roncsolódott konzervdobozszerű valami 100 rendőr ujjlenyomatával és egy elszenesedett papírlap összetiporva 200 lábnyommal….

Na! Ide nekem a 10milliót!

(Vak Ond)

Illusztráció: re-actor.net