Ennek még sírás lesz a vége — A Fideszben

2016 október 2 11:00 de.31 hozzászólás

Működik az ellenzéki bojkott. A kvótaellenes népszavazáson való részvételi arány – 15 órakor – pusztán 31 százalékon állt, ami azt jelenti, hogy a Fidesznek összesen négy órája van arra, hogy valahogy összekaparjon még húsz százaléknyi szavazót. Másképpen erősen úgy fest, hogy ervénytelen lesz az a népszavazás, amire a kormány elpazarolt több mint tíz milliárd forintot.

screenshot-2016-10-02-at-9-48-08-am

Budapesten a legalacsonyabb a részvételi hajlandóság és talán nem véletlen egybeesés, hogy hagyományosan itt a legerősebb a baloldal. A budapestiek 27 százaléka járult az urnákhoz vasárnap – 15 óra előtt. De a legsúlyosabb szorongást most Kocsis Máté, a Fidesz budapesti elnöke és a VIII. kerület polgármestere érezheti, hiszen a nyolckerben a legalacsonyabb a részvétel–ott csupán 21 százaléknyian szavaztak. Azt pedig már tudjuk, hogy azon helyi fideszes vezetők akik leszerepelnek október másodikán és akik nem hozzák az elvárt részvételt körzetükben retorzióra számíthatnak. Érdemes még kiemelni, hogy az egyik utolsó szocialista fellegvárban — a XII. kerületben — kimondottan alacsony a részvétel (22 százalék), ami szintén a bojkott sikerére utal.

A legmagasabb részvétel nyugat-Magyarországon tapasztalható: Győr-Moson-Sopron, illetve Vas megyében 35 százalék, Veszprém megyében pedig 33 százalék. Kelet-Magyarországon viszonylag alacsony  a részvétel — Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 30 százalék, Borsodban pedig 29 százalék. De a budapestiek maradnak otthon a legnagyobb számban–a 27 százalékos részvétel a fővárosban különösen aggasztó lehet a kormánypárt számára.

Összehasonlításképpen: Magyarországon utoljára 2008-ban rendeztek népszavazásat és azt is a Fidesz kezdeményezte, bár akkor még ellenzékből. Az úgynevezett „szociális népszavazáson” 15 órakor 36 százalékos volt a részvételi arány és végül éppenhogy érvényes lett a voks 19 órakor, 50,5 százalékos részvétellel. Tehát a kvótaellenes népszavazáson körülbelül 4 százalékkal alcsonyabb a részvétel mint 2008-ban volt ekkor, pedig már akkor is az érvényesség küszöbén billegett a voks.

Fontos kiemelni, hogy még természetesen nem tudjuk a szándékosan érvénytelenül szavazók arányát–de feltehetően ez is megtépi egy kicsit az ervényes szavazatok arányát.

Az utóbbi években elszoktak a fideszesek a kudarctól. A párt keménymagja – nem csak Magyarországon, de annak elvadult szárnya itt a kanadai magyar közösségben is – már szinte a flegmás elbizakodás jeleit mutatta. Pedig ha maradnak a 15 órakor megfigyelt trendek, akkor nincs olyan határon túli szavazó, aki az érvényesség területére billentheti át a Fidesznek a népszavazást.

A fideszes keménymagnak küldjük Seress Rezső gyönyörű dalát — határon innen és túl:

31 hozzászólás

  • Göllner András

    Lehet, hogy megússza Magyarország, hogy ne az ő nevéhez fűzzék a 21. század első anti-muzlim, menekült ellenes törvényét. Azok után, hogy Magyarországé a dicsőség a 20. század első anti-Zsidó törvényéért, egy második ilyen „siker” csak jobban aláásná nemzetközi hírnevünket. A felcsúti kiskomcsit, ez gondolom nem igen zavarja, mint Prohászkát, vagy Horthyt sem zavarta, hogy mit hagynak az utókorra.

  • Göllner András
    2016 október 2
    11:21 de.
    Még nincs veszve semmi a törvénnyel kapcsolatban, ahogy orbán fenyegetőzött a nap folyamán. A megnyilatkozásaiból az vehető ki, hogy a törvény már papíron van, csak háttérigazolást akart hozzá.
    Eddig felmérésként értelmeztem a cirkuszt, de a mai megnyilvánulásai túlmutatnak ezen.

    Amúgy érdekes, hogy átlagosan ott az alacsonyabb a részvételi arány országosan, ahol rendszeresen találkoznak is migránsokkal.

  • Göllner, azt nem lehetne választani, hogy más kultúrájú, más értékrendű nációk hívatlanul ne találjanak meg minket? Szerintem érdemes deklarálni, hogy ez a föld a magyarok hazája, nem a máshol sem szívesen látott csoportok melegedő helye.

  • Orbán Viktor semmibe fogja venni a népszavazás végeredmény, amely EREDMÉNYTELENÜL zárul! Semmibe veszi a magyar emberek és a demokratikus jogállam egyik legfontosabb intézményének olvasatát és akkor is törvényt, illetve alkotmányt fog módosítani a saját szája íze szerint. Ez pedig annak IS a legnagyobb bizonyítéka, hogy teljesen értelmetlenül költött milliárdokat a kormány, valamint az is bizonyosságot fog nyerni, hogy ez a népszavazás és a magyar emberek véleménye NEM számít, hiszen akár érvényes akár NEM akkor is az lesz amit ők akarnak.
    FELHÁBORÍTÓ és a demokráciánk, európaiságunk megcsúfolása amit ez az ember művel Magyarországgal, a magyar emberekkel. Szarik bele, hogy mi lesz, szarik bele, hogy az eddigi legérdektelenebb népszavazásra -mely ráadásul hónapokig a vízcsapból is folyt- milliárdokat költött na nem pártpénzből hanem a magyar emberek adójából. Egyszerűen figyelmen kívül fogja hagyni, hogy EREDMÉNYTELEN, és megbukott a gyűlöletkampánya.

  • Göllner András
    2016 október 2
    11:21 de.

    Nem következik a numerus claususból a náci népirtás, bár ezt csak Szakály meri kimondani a honi történészek közül.

    Amúgy a zsidótörvénynek annyi köze van a mostani népszavazáshoz, mint egérnek a motorbiciklihez, dehát van, akinek mindenről ugyanaz jut az eszébe.

  • Még nincs végeredmény,de ha nem is éri el az 50 %-ot,akkor sem dől össze a világ,nem lesz kormányváltás(bárhogy is szeretné a szint alatti ellenzék),se uniós kilépés!Meg a leadott szavazatok igen és nem megoszlása is számít!
    A jellemtelen ,hazaellenes ellenzék a fővárosban végezte a legnagyobb „rondítást” ,főleg a leépült régi öreg szocikat sikerült beoltani……
    A határ közelében élők egészen másképp látják a helyzetet.
    Az meg egyenesen röhej,hogy a szerb-magyar határon a migránsokat úgy tájékoztatták ,hogy azt hiszik érvénytelen szavazás esetén végigmasírozhatnak az országon…hát nagy tévedés!!!
    A külföldről érkező szavazatokat még nem összesítették……
    Na nem hinném,hogy a Fidesznek a közeljövőben sírni kellene,de természetesen remélhetőleg a tisztességes többség véleménye számít!!!

  • Egyébként politikailag akkor is érvényes a szavazás,ha nem éri el a 40 %-ot!!!
    De várjuk ki a végét….a sötét baloldal meg mostani ármánykodásával,uszításával már a 2018-as választásokat is elbukta(elkúrta…Fletó szavaival élve)nem kicsit,nagyon…!

  • hazai lámpa!

    igazad van,sajnos egyes sérült holokauszt túlélők „terhelt”leszármazottainak mindenről a múlt jut eszébe,aminek ehhez a cikkhez,a témához,a kormányhoz,az itt élők többségéhez
    semmi köze!
    Hát vannak beteg emberek…..akiknek nem kellene mindenhez hozzászólni,pláne cikkeket is írni,minek?kinek?miért?

  • Don Ovuz!
    Miért hazudik?pont a kritikus határ menti települések szavaztak
    nagy arányban!Maga hol él kint,vagy itthon és azon belül melyík
    településen?…..

  • Marcsi, tudja hol érvényes az EREDMÉNYTELEN népszavazás? A diktatúrákban, önkényuralmi rendszerekben.

    Ön felfogja, hogy a népszavazás nem véletlenül csak és kizárólag akkor EREDMÉNYES a nyugati, kultúr- és jogállamokban ha 50% + 1 fő megy el és érvényes szavazatot ad le. Tudja, érti, felfogja? Egyéb barbár, diktatórikus önkényuralmi rendszerekben előfordul az, hogy a rezsim kénye kedve szerint akkor tekinti érvényesnek amikor ő úgy látja leszarva az emberek népszavazás intézménye által kialakított EREDMÉNYÉT.

  • Mondja már el Marcsi, hogy akkor miért kellett népszavazás 16 milliárdból, ha eredménytelenség esetén is az önkénye szerint cselekszik majd a kormány?

  • Chris, az ellenzéki bojkott csak azok körében működik, akik még valamelyik pártnak a hívei.

    Az otthon maradottak nagy része Gyurcsányékat pont úgy szereti, mint Orbánt. Most Gyurcsánynak 2018-ig kitart ez a téma, úgy csinál, mintha őmiatta maradtak volna otthon az emberek. Ismered a viccet a hídon dübörgő kisegérről meg elefántról? 🙂

  • Marcsi, hogy belépjünk-e az EU-ba, 2003-as népszavazás döntött. Akkor elég volt 45%-os részvétel, az igenek aránya 83% volt. Ezt akkor elsöprő sikernek ítélték azok, akik ma – ennél jobb eredményre – már bukást mondanak. Ennyit a szoci-libsi következetes véleményekről.

  • Boda Marcsi
    2016 október 2
    1:41 du.

    Hagyja már ezt a többségezést, olyan szánalmas!

  • Ma a Fidesz elbukott egy teljesen értelmetlen népszavazást. A buktát leginkább önmagának köszönheti, egyszerűen túltolták a biciklit.
    És ebből a jövőre nézve nem következne a Fidesz bukása, ha a vezér képes lenne az önreflexióra, ha tudna veszíteni. Úgy sejtem, hogy nem tud. Nyilatkozataiból úgy látszik, hogy az eredménytelenség ellenére „győztek”, lesz törvény, lesz alkotmánymódosítás. És ez, hogy semmibe veszi az emberek (hogy Marcsi is értse, a többség!) véleményét, ez lesz az a lépés, ami a Fideszt a bukás útjára viszi.

  • charlie
    2016 október 2
    2:34 du.

    Charlie, ne menjünk ilyen messzire vissza a múltba. Elég bő egy hétre, amikor pedig Orbán Viktor azt mondta, hogy ha nem lesz 50 feletti a részvétel, akkor ez a népszavazás nem is nemzeti ügy, mellyel az esetben nem is kell foglalkozni. 10 napra rá, ma pedig már ennek ellenkezőjét hangoztatják. Hmmm, ha az egyik kutya, akkor a másik pedig ugyon olyan eb, nem?

  • terminus
    2016 október 2
    2:41 du.

    Terminus, ne várj sokat Bodától, akinek az 56-os magyar forradalom ellen bevetett orosz katonák a valódi hősök. Akinek a Szulejmán szultánról -a magyarok ezreinek lemészárlójáról – szóló szappanopera érdekes történelmi mű.

    Neki a többség mindig is a kevesebb szám volt, a fekete nála fehér, és a kétszer kettő nála mindig öt. Ő egy ilyen elferdült, mélységesen egyszerű élőlény.

  • orbán most ünnepli a bukását.

    Többszörösen is szégyenletesen bukott, hiszen az általuk megváltoztatott Választási törvény szerint bukott!

    – 50%-ra emelte az érvényességi határt ( KORÁBBAN EZ SOKKAL ALACSONYABB VOLT)

    – A külhoniaknál bukott a legnagyobbat

    ÉRVÉNYTELEN ÉS EREDMÉNYTELEN LETT A NÉPSZAVAZÁS!

  • Az EU-hoz való csatlakozásra hivatkoznak?

    Akkor többszázezerrel kevesebb szavazó lehetett, az akkor még nemlétező külhoni szavazópolgárok miatt.
    Ha azokat a vélelmezhető szavazatokat is számoljuk, akkor az az előre lefutott szavazás (hiszen majdmindenki be akart lépni, erre vártunk évtizedek óta) megelőzte a jelenlegit.

  • Orsós Elemér

    A Ti örömötök és Orbán öröme is csak nézőpont kérdése:
    – akiket nem tudtatok visszariasztani a demokratikus népszavazástól, azok elsöprő 98 %-os győzelmet arattak nem Orbánnak, hanem az országnak,
    – akiket Ti örömmel bepaliztatok az otthon maradásra, lehet hogy irreálisan 50-50 %-ban vegyesen szavaztak volna és csúnyán elrontották volna kéjes örömötöket, ezért Orbán bukása legalább olyan relattív, mint a Ti győzelmetek!
    Nos, ha többen mennek el szavazni, akkor még nagyobb lett volna Orbán „bukása”! Mellesleg, most ez a népszavazás kivételesen nem a husosfazék körül legyeskedő pártok pecsenye lopkodásáról, hanem az ország szuverenitásáról és jövőjéről szólt, ezért az lett volna a normális hogy, az ÖSSZES magyar párt a szavazásra buzdít!

  • Christopher Adam

    Orsós Elemér,

    A valóság nem nézőpont kérdése. Ha csak nem posztmodern gondolkodó vagy…

  • Orsós Elemér

    Christopher Adam
    2016 október 2
    4:25 du.
    Most őszintén, kinek akarjátok Magyarországot átjátszani és milyen Júdás pénzt reméltek, mert láthatóan nektek nem az ország kell? Miért fetrengtek a kárörvendéstől, ha alattomosan hátba tudtok döfni bennünket? Canadában ez a trendi hozzáállás? Az Isten nem ver bottal, csak ilyen álszent „barátokkal”!

  • Kedves Orsós Elemér,
    már máshol is írtam, itt nem arról van szó. Itt csak az ellenzék csak azért nem ért egyet az egésszel, mert a Fidesz kezdeményezte, tehát ellene szavaz és ellene dolgozik.
    Következmény nélkül.

  • A pirézeknek akarjuk átjátszani az országot, de úgy , hogy mi rabszolgák legyünk, de Ne orbán rabszolgái!

  • Ezért jó, hogy orbán elbukott és érvénytelen, eredménytelen a népszavazás!

  • Már máshol is írtam, aki igennel szavazott, annak kívánom, hogy muszlim család legyen a szomszédja minimum 5 gyerekkel.
    Az itteni drukkerek akik most tapsolnak, csak azt veszik észre, hogy Orbán igyekezete nem működött. Nem tudom miért?
    Mert nekem nehéz elhinni, hogy a magyar idegenek ezreit akarja fenntartani és befogadni.
    Itt csak a kormány ellen ment a szavazás, ennyi.

  • Orsós Elemér Látom, megy a verseny, ki tudja „jobban” megmagyarázni a bukást. Mindegy mit, csak írjatok valami baromságot? A mennyiség üti a minőséget?
    Úgyis megszavazzák amit akarnak, mert „demokrácia” van. Miért mutatjátok magatokat butábbnak, mint vagytok? Hallgassatok, és örüljetek a törvénytelen törvényeknek. Semmit sem jelentett a szavazás, csak Orbán fényezésére volt. Istenem, nem sikerült. Nektek mindegy, imádhatjátok így is.

  • A szavazásra nem elmenők száma így jön ki:

    – 15% MSZP
    – 5% DK
    – 2% LMP

    továbbá:

    – 5% alkoholisa
    – 5% drogos
    – 5% analfabéta
    – 10% funkcionális analfabéta
    – 2% agyérelmeszesedés
    – 3% hajléktalan
    – 2% még mindig a Horthy- illetve a Rákosi-korszakban él
    – 0,1% muszlim

    Ha az így kapott szám több, mint a nemszavazók száma, ez az átfedések miatt van. 🙂 🙂

  • jani A hiba ott van, ha a nem elmenők között 5%-k az alkoholista, akkor a magyarországi alkoholistákat számolva, szinte minden nemmel szavazó alkoholista volt. Azért remélem nem minden jobboldali alkoholista? 🙂

  • Llanfair

    Próbáltam igazságos lenni. A balos alkoholisták egy része „tudatosan” nem ment el, másik része öntudatlanul. A maradék a jobbos.

    http://www.blikk.hu/aktualis/belfold/zacher-gabor-eveken-belul-egymilliora-nohet-az-alkoholistak-szama-magyarorszagon/mdl4gg4

  • Göllner András

    @ hazai lámpa

    Kicsi pénz, kicsi foci ? Nem következik a Holokauszt az első zsidótörvényből ? Szerinted mi következik belőle ? Csak zsidógyűlölet ? És az oké ? Tekerd vissza a kanócodat egy picit mert füstöl. Az almának köze van a körtéhez. Mind a kettő gyümölcs. Az 1920-as zsidótörvény a zsidókat rugdosta, a mostani meg majd a muzulmánokat fogja a helyére tenni. Világos ?

    Különben érdekelne, ha elmesélnéd, miért utálod Gyurcsányferit és a liberalizmust ilyen hévvel ? Nekünk pl itt kanadában is voltak nagyon rossz liberális miniszterelnökeink, és most van egy nagyon jó liberális miniszterelnökünk. A Justin Trudeau. Gyurcsányból is lehetne még egy jó miniszterelnök, ha szembefordulna azzal a politikai kultúrával ami a magyarokat két évszázad óta rendszerint az árokba sodorja. Szerintem, Orbánnál mindenesetre jobb fábol faragták Gyurcsányt. De ez maradjon kettőnk közt, hisz itt mindeki azt fecsegi, hogy Gyurcsány embere vagyok itt kinn Kanadába. Érted ? Megbízhatok benned ? Na szóval, mond már, neked miért büdös a liberalizmus, ha magyar ? Azért mert ezt mondja róla a gerincferdült nép-nemzeti vonulat ? Azért mert ezt tanította a magyarnak Prohászka Ottokár, vagy Orbán Viktor ? Vagy netán Lukács Gyuri bácsi ? Te ezeknek mindent el hiszel ? Képtelen vagy függetlenül gondolkozni ?