Köteles Laci, a Fidesz-KDNP tán legtöbbször megválasztott települési polgármestere azóta is megtisztel írásaival, amióta az MTI általam – 2009-ben Vince Mátyás elnök megbízásából – létrehozott Önkormányzati Sajtószolgálat nevű honlapját én már nem szerkeszthetem. Komlóska első embereként az új orgánum első használóinak egyike volt, azév májusában megjelentette azt az írását is, amelyben a többi között a szegénységért, a megélhetési bűnözés hétköznapivá válásáért, az erőszak térhódításáért az előző kormányt tette felelőssé, emellett úgy vélte, hogy “a hatalmon lévő pártpolitkai elit nemzeti, gazdasági, etnikai és vallási problémáink megoldására nem képes”.
Az általa polgármesterként szolgált kis faluról közzé tett írásaiban és azok mellettiekben is egyaránt az önkormányzatiság szószólójának tartottam-tartom, akivel ugyan nem mindenben értek egyet, de becsülöm benne, hogy mindmáig megőrizte kormánykritikus hangvételét.
Az Önkormányzati Sajtószolgálat honlapján 2013 decemberében publikált a százötvenegyedik alkalommal.
És utoljára.
Talánbizony senki nem ösztökélte őt erre.
Noha Komlóska honlapját azóta is teleírja.
Jó két esztendeje Kirabolt falvak című, Orbán Viktornak címzett nyílt levelét átvette és publikálta az egyik országos napilap.
Az MTI nem.
Választ a levelére, tudomásom szerint a polgármester azóta se kapott.
Napjainkban, a népszavazásra hergelő kampány csúcsrajáratása idején tőle kellett megtudnom, hogy Orbán Viktor a legnagyobb csendben világörökségünk, Tokajhegyalja kirablására készül.
“Itt küldöm a probléma leírását”, ez állt az e-mailen hozzám (is) eljuttatott üzenetében, amelyben a Facebookon megosztott leírás kommentjeire is felhívta a figyelmemet.
A polgármester zolai naturalizmusa a világhíresült “Vádolok”-ra valóban csak a kommentek elolvasását követően emlékeztetett engem.
Aczél Gábor
Author: Aczél Gábor
Korábbi, már elég régóta nem megszerezhető szakképesítésem betűszedő mester. A gimnáziumot nyomdászként, az egyetemet újságíróként fejeztem be. Ez utóbbi pályáról a pécsi Dunántúli Naplónál gyakornokként végzett másfél évi munka után – rendszerellenes tevékenységért kapott rendőrségi figyelmeztetés okán – 1965-ben “eltanácsoltak”. Nagy szerencsémre – és Nagy Jenő főszerkesztőnek köszönhetően – a Dunaújvárosi Hírlapnál mégiscsak elsajátíthattam ennek a másik mesterségnek az alapjait. Innen már főszerkesztő-helyettesként kerültem vissza a fővárosba 1980-ban, s lettem a Központi Sajtószolgálat egyik szerkesztője. Miután 1988 januárjában, immár főszerkesztő-helyetteseként (talán az ország egyetlen vezető beosztású szerkesztőjeként) az elsők között aláírtam a rendszerellenes Nyilvánosság Klub egyesületalapítási felhívását, s nem sokkal később a Központi Sajtószolgálatot nélkülem olvasztották be az MTI-be, a Települési (akkor Tanácsi) Önkormányzatok Országos Szövetsége 1989-ben általam alapított, ÖNkormányzat című országos havi folyóiratát szerkesztettem (előbb mellékállásban, majd kényszervállalkozó főszerkesztőként) húsz éven át. Voltam még megszűnéséig a Képes Sport olvasószerkesztője, aztán a Vasárnapi Hírek főmunkatársa, a rendszerváltoztatást követően mellékállásban folyóiratszerkesztő a Pénzügyminisztérium sajtóosztályán, majd a frissen alapított Új Magyarország olvasószerkesztője, az Esti Hírlap napos szerkesztője, a Magyar Hírlap címszerkesztője, majd az Esti Hírlap főszerkesztője is. Később, 2009-ben – országos önkormányzati kapcsolataimat és tapasztalataimat értékesítendő – nyugdíjas vállalkozóként Vince Mátyás, az MTI elnöke szerződtetett a távirati iroda Önkormányzati Sajtószolgálat című online-kiadványának kialakítására és önálló szerkesztésére. E munkakör sikeresnek minősített ellátása ellenére a szerződésemet 2014. január elsejétől – indoklás nélkül – megszüntették. Van két nagyfiam, hat unokám, második feleségemmel, gimnazista lányommal és Fahéj nevű kutyánkkal Budapesten élek.
7:02 de.
Önkormányzati honlap, az nagyon jó, de hát valljuk be, megbukott a rendszerváltozás nagy vívmánya, az önkormányzatiság. Nincsen hatalmuk többé a saját iskolájuk, kórházuk, postájuk, városfejlesztésük fölött, hiszen ma központi források vannak. Az EU-s pénzeket is egy központból osztják szét.
Talán nem is volt jó az eredeti koncepció sem, hiszen iszonyú nagyok voltak a különbségek egyes települések között, pl. Pest környéke vagy Szabolcs-Szatmár megye két külön világ volt az elmúlt huszonöt évben. Orbán most az ellenkezővel próbálkozik, mindent központosít. Önmagában lehet, hogy nem lenne rossz, de általában Orbán kezében minden szarrá válik.
Tokajból sem lesz semmi, ha ott is a párthűség dönt majd az állásokról, nem szakértelem. Magyarország mezőgazdasága amúgyis romokban, nem csak ezért a borvidékért kéne szólnia a harangnak, hanem mindenkiért, akit tönkretesznek a Csányi-féle zenélő tehenészetek.
1:34 du.
Magyarországon valóban vívmány volt, hogy a helybeli lakosság lehetőséget kapott az önkormányzatiság megvalósítására. Erre jó ideig maguk, s az őket tömörítő-képviselő szervezetek (önkormányzati szövetségek) törekedtek is a mindenkori kormánnyal folytatott tárgyalások-viták során. A szövetségek többsége – köztük a jelenleg fideszes polgármester által elnökölt, legtöbb önkormányzatot képviselő Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége – napjainkban is erre törekszik. (Jellemző azonban a jelenlegi fogadtatásra, hogy Orbán Viktor ígérete ellenére, e szervezetnek a maga pártjából való, protestálni szándékozó elnökét nem fogadta.) A hét országos önkormányzati szervezet közül csak kettő (a Megyei Önkormányzatok Szövetsége és a Megyei Jogú Városok Szövetsége) vált mamelukká. Mindazonáltal pontosan a 2010-es kormányváltás óta ez a folyamat megfeneklett, mi több, visszájára fordult. Orbánia nem tűri az önálló törekvéseket.
3:13 de.
Ő-KORMÁNYZATISÁG
Javaslom a települések önkormányzatisága helyett azok
Ő-k o r m á n y z a t i s á g á t . használni, mint Orbanisztán demokráciájának a legfőbb elemét és jellemzőjét.
Tudjuk, hogy a kis és közepes települések többségében, ahol fidesznyik nyerte el a polgármesterséget – ez mai magyar falu többsége – a polgárok megítéléseben csakis egyetlen kritérium határozza meg, nemhogy az előmenetelhez való jogot, hanem az alapvető fizikai lét [a munka, a közmunka, a segély stb] jogát is, ez adolog pedig az illető fidSS-hez, illetve annak politikájához való viszonya, pontosabban idomulása.
Ugyanis e helységekben, Polgármesterúr Őkormányzatisága olyannyira tájékozott az egyes egyén viselt dolgiról, hogy ha az ki sem mozdul a házából, akkor is mindent tud róla, s így ő még hétköznapi eszközökkel is kézben tartható. Ebben a helyzetben mégcsak nem is feltétlenül Őkormányzatiságának a besúgóhálózata, de legalább annyira a . f a l u . társadalmi felépítményéből, szerkezetéből, a feudális hagyományok, a krónikus munkanélküliség visszatértéből adódó súlyos emberi viszonyok és magatartások a ludasak.
Ahol ugyanis mindenki mindenkit ismer, ott nincs titok, ott nincs „egyénieskedés”. Ott minden szál Polgármesterúr Őkormányzatisága kezében fut össze. Ők kegyetlenül élnek e valódi hatalom adta zsarolási lehetőségekkel és eszközökkel. Miközben egy részük már maga is . ú j f ö l d e s ú r, egyben kiszolgálja a távolabbról is földhöz juttatott fidSS – f ö l d b i r t o k o s o k . és a Vezér pártjának a politikai igényeit.
Persze, az így kiszolgáltatott falusiaknak azért van válsztási alternatívája is: Vagy megszoksz, vagy megszöksz…
3:37 de.
Most nézem a tévében, hogy valahol egy szabolcsi faluban, ahol a lakosság nagy része roma származású, ennek 98%-a elment szavazni, és ugyanannyian a NEM-re szavaztak.
A választópolgárok népszavazás lezártával a szavazóhelyiség előtt gyülekeztek. Jelen volt a polgármester is. Szemben a helyiséggel a sötétben észrevettek „egy idegen kocsit”, amelyból állítólag valaki (idegen létére) videózott is… Ott mindjárt helyben, abban minutában be is dobták az ablakát egy nagy kővel úgy, hogy rendőri intézkedésre volt szükség…
Uggyan má’, miffféle titkolnivalója is lehetett ennek a gyülekező, 98%-os népszavazó demokratikus tömegnek ? Nomeg oszt, mire is vártak ott a sötétben ?
– Persze, nem hagyható figyelmen kívül az se, hogy Lázár János kancellária-miniszter >két nappal a népszavazás előtt< megfenyegette a romákat, hogy ha a igennel szavaznak, vagy nem mennek el szavazni, akkor meg lesznek kurtítva a szociális alapok és a közmunkára szánt költségvetési pénzek is.
10:50 de.
˙
Jogosan nevezte hát Székhelyi József a Szegedi Nemzeti Színház akkori igazgatója a többek közt tokaji földbirtokos . V e z é r t
. T o k a j . h í m v e s s z e j é n e k.
.
Akkoriban zajlott a botrány a letagadott (osztogató) taggyűlés körül.
10:57 de.
Voronyezs! 10,50
Ez a „hímvesszeje” volt azidőtájt a legtalálóbb jelző, amit erre a uborkafára felkapaszkodott bunkóra aggattak… Márcsak azért is szellemes, mert alliterált a Himnuszunk bizonyos szakaszával, a Tokaj szőlőveszejével. 😀
.
11:29 de.
tisztelhölgyeimésuraim
2016 október 6
3:13 de.
Az se volt jobb világ, mikor húszezres segélyekkel a szabolcsi zsákfalut rázárták az ajtót a mélyszegényekre, aztán boldoguljanak, ahogy tudnak hiányos iskolai és orvosi ellátással.
Orbán klientúrájában valóban félni kell sokaknak, főleg akiknek a választástól függ az Audi-kulcsa ….
11:29 de.
hazai lámpa
2016 október 8
11:29 de.
zsákfaluban
12:12 du.
Don Goló!
A Tokaj Hímvesszeje értelemszerű és azzal szoros metafórikus biológiai összefüggésben álló hasonlatát Simicska Lajos – a régi barát – határozta meg, de nagyon találóan…
.
12:49 de.
hazai lámpa ! 11,29
A zsákfalvakat, mint tudjuk a történelem viharai „zárták rá az ott lakókra”, azonban a szabolcsi százezrek és e falvak lakossága, akkoriban – ti. a szocializmus éveiben – legalább felutazhatott a városokba és a fővárosba, ahol viszont a munkaerő piacon óriási kínálat mutatkozott még az alacsony felkészültségű munkaerő számára is…
Az úgynevezett „fekete vonat” hét elején és végén tízezerszám szállította a munkásokat a nagyüzemek, és a nagy építkezések helyszíneire, ill. vissza az otthonaikba.
Talán nem volt szép, de jónak – praktikusnak – bizonyult nemcsak az érintettek, mert kenyeret adott és nem volt megalázó(!), de az ország számára is.
Szemben a jelennel…[ld: 3,38] A fid-SS Ő-kormányzói [de már a fősodor politikusai is, lásd: Lázár fenyegető kijelentése a közmukáról és segélyekről] milliárdos pénzszközeik birtokában, visszaélve e közpénzek nyújtotta hatalmukkal, szégyentelenül és korlátlanul zsarolják a munka nélküli lakosságot ahelyett, hogy valódi munkát teremtenének számukra. Például Lázár most is, konkrétan a nagyobb szavazatszám érdekében, azaz a napi fidSS-politika szolgálatában, ország-világ füle hallatára – és már nem csak egy-egy zsákfaluban, de országos méretekben – eyg sajtótájékoztató keretében zsarolhat…
🙁
.