Francis Poulenc

A kármeliták

Francis Poulenc francia zeneszerző operájának alapjául a compiègne-i mártírok igaz története szolgált: a francia forradalom idején, a jakobinus diktatúra egyházellenessége és terrora miatt 1794. július 17-én Párizsban tizenhat kármelita apácát végeztek ki. A nővérek levágott hajjal, a Veni, Creator Spiritust énekelve vonultak a guillotine alá. (Pontosan tíz nappal később véget ért a diktatúra, és Robespierre-t lefejezték.)
A történet központjában egy fiatal arisztokrata lány, Blanche de la Force áll, aki félelmei elől zárdába menekül. Az ő vívódásain keresztül mutatja be a komponista a hit próbáját művében, amely az operairodalom talán legfantasztikusabb és legmegrázóbb fináléjával zárul.

DIALOGUES DES CARMELITES
Francis Poulenc operája.
Georges Bernanos drámájának szövege
Emmet Lavery engedélyével került adaptálásra.
A drámát Gertrude Von Le Fort egyik novellája,
és Bruckberger atya és Philippe Agostini forgatókönyve ihlette.
Kiadó: Casa Ricordi, Milánó

Előzmény:
1770 tavaszán a francia trónörökös (a későbbi XVI. Lajos) és Marie-Antoinette esküvőjét nagyszabású tűzijátékkal ünnepelte Párizs. Az ünnepély azonban hirtelen tragédiába fulladt: néhány tűzijátéklöveg ládája meggyulladt és tűz ütött ki. A tömegen eluralkodott a pánik, és egymást taposva menekültek az emberek, megannyi halottat hagyva maguk mögött.

I. felvonás
1. kép – de la Force márki kastélyának könyvtárszobája 1789 áprilisának végén, pár hónappal a francia forradalom kitörése előtt De la Force márkit fia, a lovag riasztja fel délutáni szendergéséből: az imént kapta a hírt, hogy húga, Blanche hintóját a zúgolódó tömeg megállította hazafelé vezető útján. A lovag aggodalma nem alaptalan: az elkeseredett francia nép egyre hevesebben lázad az arisztokrácia ellen, másrészt pedig Blanche születésétől fogva rendkívül félős természet, akit bármily apró dolog vagy képzet megrettent. De la Force márki felidézi Blanche születésének tragikus körülményeit: a dauphin esküvőjére rendezett tűzijátékon kitört pánikban a várandós de la Force márkiné hintója a tömegben rekedt; a feldúlt asszony hazajutván idő előtt hozta világra kislányát, ám a szülésbe ő maga belehalt.
Blanche épségben hazaér. Nyugodtnak igyekszik mutatni magát apja és aggódó bátyja előtt, majd visszavonul a szobájába pihenni. Hamarosan sikolya hallatszik: az inas árnyékától ijedt meg. Zaklatottan jön vissza apjához, akit arra kér, egyezzen bele, hogy e rémisztő világ elől a kármeliták rendjébe meneküljön.

2. kép – A compiègne-i kármelita kolostor beszélője
Blanche-t a már idős és beteg Croissy perjelnő fogadja a kolostorban: kihallgatja a lányt, hogy megtudja, miért akar apáca lenni. Figyelmezteti Blanche-t, hogy a rend se nem menedék, sem pedig sanyargató szervezet, hanem az ima háza, Isten pedig nem Blanche erejét, hanem a gyengeségét fogja próbára tenni. A lány kitart vágya mellett, hogy a rendbe léphessen.

3. kép – A kolostorban
A mindig vidám Constance nővér élénken fecseg a rendbe felvett Blanche-hoz, aki azonban úgy látja, nem illő ez a jókedv, amikor a Perjelnő haldoklik. Constance azonban nem fél a haláltól, hisz úgy gondolja, annak csakolyan szórakoztatónak kell lennie, amilyen az élet is; azonkívül mindig is fiatalon akart meghalni. Blanche-t meghökkenti Constance félelem nélküli derűje: irigyli őt érte. Constance megvallja Blanche-nak, hogy amikor először meglátta őt, érezte, hogy fiatalon és együtt fognak meghalni. Blanche-t megrémíti és feldühíti ez a gondolat.

4. kép – A kolostor betegszobája
A Perjelnő haldoklik. Megvallja alperjelnőjének, Megtestesülésről nevezett Marie anyának, hogy leányai közül leginkább Blanche miatt aggódik, és megesketi az alperjelnőt, hogy mindig a gondját viseli majd a leánynak. Blanche lép a Perjelnő elé. A rendfőnökasszony tanácsokkal látja el és megáldja a lányt. A Perjelnő szörnyű fájdalmait nem enyhíti semmi: sem az Isten, sem az orvos – egyedül maradt halálfélelmével. Szörnyű agóniájában látomása támad, amelyben elpusztítva látja a kolostor kápolnáját, mintha az Isten elhagyta volna őket. Utoljára súg még valamit Blanche-nak, majd szörnyű kínok után holtan esik össze.

II. felvonás
1. kép – A kolostor kápolnája. Éjszaka
A Perjelnő holtteste mellett épp lejár Constance és Blanche virrasztásának ideje: Constance magára hagyja társát, hogy virrasztókat hívjon maguk helyett. Blanche-t hatalmába keríti a félelem, és éppen kimenekülne a kápolnából, amikor Marie anya lép be: először meg akarja feddni a rémült lányt, majd megesik rajta a szíve, és felmenti aznapra további kötelezettségei alól.

Közjáték – A kolostor kertje
Blanche és Constance a Perjelnő haláláról beszélgetnek. Constance úgy látja, a Perjelnő különösen nehéz halált kapott a Jóistentől – talán valaki más halálát. „Senki sem saját magáért hal meg, hanem mindenki a többiekért, vagy inkább a valaki más helyett” – mondja.

2. kép – A kolostor káptalanterme
Az új Perjelnő, Lidoine asszony beszédet intéz a nővérekhez: felhívja figyelmüket arra, hogy az Isten szolgáinak fő feladata e nehéz időkben is az ima mindenek előtt: óvakodniuk kell mindentől, ami ettől eltérítheti őket – beleértve a vértanúság kegyelmét is.

Közjáték – A kolostorban
Heves csengetés veri fel a zárdát: de la Force lovag érkezett, hogy meglátogassa húgát, mielőtt ő maga külföldre utazik a forradalom elől. A Perjelnő engedélyezi a látogatást, de arra utasítja Marie anyát, hogy legyen jelen Blanche és a lovag beszélgetése alatt.

3. kép – A kolostor beszélője
A lovag azért jött, hogy apjuk üzenetét tolmácsolja húgának: a forradalom diktálta egyházellenes rendeletek miatt fél, hogy Blanche nincs többé biztonságban a kolostorban. A lány azonban nem hajlandó elhagyni a rendet: ő már a Kármel leánya, akinek a maga módján kell harcolnia e nehéz időkben. A lovag alig ismer e határozottnak tetsző nőben félős húgára. A férfi távozása után a zaklatott Blanche nővért Marie anya csillapítja.

4. kép – A kolostor sekrestyéje
Az egyik forradalmi rendelet értelmében minden katolikus papnak fel kell hagynia tisztségével és távoznia kell a rendházból – így a Kármel káplánjának is, aki búcsúképpen megáldja az apácákat. Blanche aggódva faggatja a papot, mihez fog kezdeni; a káplán megnyugtatja: titokban folytatni fogja tisztségét, és a Kármel közelében marad. A pap távozása után az apácák zaklatottan vitatják meg az egyre fenyegetőbb forradalmi helyzetet. Marie anya szerint a Kármel leányai nem adhatnak mást egyházukért, mint az életüket. A Perjelnő azonban helyreigazítja őt: véleménye szerint nem az ő, hanem Isten tiszte eldönteni, hogy méltók lesznek-e a vértanúhalál kegyelmére. Kisvártatva visszatér a pap: a felbőszült tömeg már a kolostor felé tart, másfelé kell menekülnie. Az apácák kinyitják a tömeg előtt a kaput. Két rendbiztos lép a zárdába, hogy kihirdessék, az 1792. augusztus 17-i gyűlés döntése értelmében hamarosan minden rendházat kiüríttetnek az országban. A rendbiztosok távozása után a rémült Blanche-t Jeanne anya a gyermek Jézus szobrával igyekszik vigasztalni, ám a tömeg üvöltése megijeszti a lányt, akinek kezéből kicsúszik a szobor, és széttörik a földön.

III. felvonás
1. kép – A kolostor kápolnája
A Perjelnőnek Párizsba kellett utaznia. Távollétében a káplán és az apácák a lerombolt kápolnában gyűlnek össze. Marie anya indítványára titkos szavazást végeznek arról, hogy letegyék-e a vértanúság fogadalmát. Egy ellenszavazat születik – ez is elegendő ahhoz, hogy a fogadalomtétel meghiúsuljon. Mindenki úgy hiszi, Blanche-é az ellenszavazat, de Constance állítja: ő szavazott nemmel, de meggondolta magát, és vállalja az eskütételt. A nővérek a káplán elé járulnak esküt tenni. Blanche-t hatalmába keríti a félelem és elmenekül.

Közjáték
Egy tisztviselő közli a kármelitákkal, hogy mostantól nem tarthatnak kapcsolatot a „köztársaság ellenségeivel”, és tilos a vallást gyakorolniuk; cserébe „szabad” életet élhetnek a kolostoron kívül. A Perjelnő helyteleníti, hogy távollétében Marie anya vértanúsági fogadalmat tett az apácákkal.

2. kép – de la Force márki könyvtárszobája
A márki szétdúlt, a nép által elfoglalt kastélyában Blanche cselédként bújkál. Egyszer csak Marie anya lép a szobába civil ruhában; azért jött, hogy a lányt biztonságos helyre vigye, de Blanche nem mer vele tartani. Apját pár nappal korábban lefejezték, ő maga rettegésben él és ezért megveti magát. Marie anya megad a lánynak egy címet, és arra biztatja őt, hogy keresse fel azt.

Közjáték – A Bastille-negyed egyik utcája
Blanche megtudja egy öregasszonytól, hogy Compiègne-ben letartóztatták a kármelitákat.

3. kép – A párizsi Conciergerie egyik börtöncellája
Marie anya és Blanche kivételével a kármeliták Párizsban várnak ítéletükre. A Perjelnő magára veszi annak felelősségét, hogy a vértanúsági fogadalom beteljesítéséről döntsön. Constance megálmodta, hogy Blanche vissza fog térni hozzájuk. Belép egy börtönőr és kihirdeti a Forradalmi Törvényszék határozatát: az apácákat halálra ítélték. A Perjelnő engedélyt ad leányainak, hogy eleget tegyenek vértanúsági fogadalmuknak.

Közjáték
A káplán tudatja Marie anyával, hogy a nővéreket halálra ítélték és hamarosan kivégzik. Marie anya kétségbeesetten indulna, hogy társaihoz csatlakozzon, de a káplán visszatartja: meglátása szerint Isten akarata, hogy Marie anya életben maradjon.

4. kép – A párizsi Place de la Révolution-on
A tömeg áhítattal figyeli, ahogy a compiègne-i apácák a kivégzéshez érkeznek. A nővérek a Salve Reginát énekelve vonulnak egymás után a guillotine alá. Utolsóként Constance lép a vérpadhoz, ám mielőtt lesújtana rá a pallos, észreveszi a tömegben Blanche-t. Arcán boldog mosollyal megy a halálba. Blanche teljes nyugalommal sétál a guillotine-hoz, és maga is mártírhalált hal.

Karmester — Christian Badea

Blanche de la Force — Létay Kiss Gabriella

de la Force márki — Fokanov Anatolij

de la Force lovag — Boncsér Gergely

Madame de Croissy, a perjelnő — Budai Lívia

Madame Lidoine, az új perjelnő — Váradi Zita

Megtestesülésről nevezett Marie anya — Balga Gabriella

Szent Dénesről nevezett Constance nővér — Szemere Zita

Jeanne anya — Dobi-Kiss Veronika

Mathilde nővér  —Heiter Melinda

Káplán — Szerekován János

Első rendbiztos — Kiss Tivadar

Második rendbiztos — Geiger Lajos

Egy tiszt — Zsigmond Géza

Börtönőr — Bakó Antal

Thierry, a lakáj — Irlanda Gergely

Javelinot doktor — Illés Péter

A librettót Georges Bernanos darabja alapján írta

Francis Poulenc

Rendező — Anger Ferenc

Díszlettervező — Szendrényi Éva

Jelmeztervező — Zöldy Z Gergely

Dramaturg, magyar nyelvű feliratok — Kenesey Judit

Angol nyelvű feliratok — Arthur Roger Crane

Karigazgató — Strausz Kálmán

Bemutató :2016. december 2.

Fotók: Gergely Bea