Momentum — 266 ezer aláírás érkezett az olimpia-elleni népszavazásra
Messze meghaladta a Momentum Mozgalom, illetve a velük közreműködő ellenzéki pártok a minimum 138 ezer aláírást ami szükséges ahhoz, hogy népszavazást tartsanak Budapesten az olimpiai pályázat visszavonása érdekében. Összesen 266 ezer aláírást gyűjtött össze a Momentum, a Lehet Más a Politika, az Együtt, a Párbeszéd, néhány szocialista aktivista és politikus, illetve egyik párthoz sem kötődő civil aktivisták. Érdemes kiemelni, hogy a Momentumon kívül, az LMP aktivistái gyűjtötték a legtöbb aláírást (csaknem 30 ezret). Az Együtt és a Párbeszéd darabonként több mint 10 ezer aláírást adtak le a Momentum szervezőinek. Innentől kezdve 45 nap áll a Fővárosi Választási Bizottság rendelkezésére, hogy megvizsgálja a beérkezett aláírásokat. Az ilyen kezdeményezések idején rendszeresen 20 százalék körüli az érvénytelen aláírások aránya. De a Momentum oly annyira a várakozásokon felül teljesített, hogy így már szinte biztos, hogy az érvényes aláírások száma meghaladja a bizottság által szabott minimumot.
Tarlós István, Budapest főpolgármestere kilátásba helyezte péntek reggel, hogy a megfontolja az olimpiai pályázat visszavonását. Egyértelmű, hogy a kormánypárt most azon gondolkodik, hogy esetleg jobb lenne kikerülni az egész népszavazást és a várható verességet–amelynek politikai hatásai lehetnek kevesebb mint egy évvel az országos választások előtt. Fekete-Győr András, a Momentum egyik alapító vezetője azonban elmondta: „ne futamodjanak meg az olimpiai pályázat visszavonásával, hanem tartsák meg erről az ügyről a népszavazást. Hiszen ha enélkül vonják vissza, akkor azzal azokat árulják el, akik támogatják az olimpia ügyét.”
Jelentős teljesítémény, hogy még a Karácsony előtt szinte alig ismert Momentum Mozgalom néhány hét alatt ennyire gyorsan betört az országos köztudatba. Egy részt egy olyan ügy köré szerveződtek, amely alkalmas volt a tágabb társadalom megszólítására. Másrészt pedig kimondottan hatékonyan és szorgalmasan dolgoztak: a hidegben standoltak a köztereken, aztán lakásokba kopogtak és mindezt jól koordinálták. Például napközben folyamatosan mérték a különböző köztereken kihelyezett pultok teljesítményét így tehát tudták, hogy mikor érdemes tovább lépni, esetleg lakásokba kopogni, vagy máshol folytatni.
A Momentum mellett három kisebb párt is bizonyította létjogosultságát az ellenzéki oldalon, nevezetesen az LMP, a Párbeszéd és az Együtt. Lehet, hogy e három párt gyengén szerepel a közvéleménykutatásokban, az LMP-t pedig gyakran éri az a vád, hogy nem eléggé határozottan ellenzéki. De amikor arról volt szó, hogy kint az utcán, a téli hónapokban ki kellett hozni elég aktivistát, hogy érzékelhetően hozzájáruljanak a közös ügyhöz, akkor tisztességesen teljesítettek.
10:48 de.
Most a nemzetvédelmi szolgálatok teljes gőzzel dolgozhatnak, hogy kapcsolatot találjanak a fiatal mozgalom és külföldi szponzor(ok) között. Mert végül ezeknek a fiatal egyetemistáknak honnan volt pénzük külön saját logós csomagolópapírt gyártatni, amibe beburkolták az aláírási íveket?
11:28 de.
Lomniczy szerint 150 ezer aláírásra lesz szükség – mondta ezt akkor, amikor úgy remélték, hogy a 138 ezer talán összejön, de a + 20% (hibás adatok) úgysem ! Néhány nappal a határidő lejárta előtt dobták be ezt az a módosított számot, addig erről senki nem beszélt! A mai napig nem tisztázott, hogy „tartózkodási” státusszal is aláírhat e valaki? Gondolom a végső követelményt, és a feltételeket asszerit igazították volna, hogy mi a végeredmény „darabszámilag”! Ez nagyon mocsok dolog, bár elég egyértelmű a szándék – egyben jól mutatja a tökéletes fejetlenséget ami a kormánypárt népszavazásokhoz, népakarathoz, és úgy általában a választási rendszerek törvényes feltételeihez való viszonyát. Ezeket a törvényeket Ők hozták, ők szavazták meg fogadták el, az újonnan felálló OVB-t saját szájuk íze szerint választották, állították össze – ennek ellenére mióta hivatalban vannak, nem volt még egyetlen simán, botrány nélkül lezajló választási, szavazási esemény!
Miféle rend uralkodik abban az országban, mit várnak el az állampolgároktól, ahol a legfőbb törvényhozók, és alkalmazók nincsenek tisztában saját alkotásukkal, kitételeikkel?
Ám a 266 ezerre biztosan nem voltak felkészülve – látszik a fejetlen futkosás, az összevissza nyilatkozás, az óvatos araszolás, – már napok óta megy az innen oda onnan ide határolódás…!
12:38 du.
A kormány, azaz Orbán ezerrel toldja a dolgot a fővárosra, Tarlós pedig összevissza habog, de kénytelen beleállni! Szerintem az egész visegrádi tanácskozás erről szólt – valószínű itt ötlötték ki a stratégiát, miszerint a kormány csészealjnyi szemekkel pislog, hogy „.. miféle olimpiát? Hát hisz azt a főváros pályázta meg, a főváros nyújtotta be a pályázatot – nekik végül is semmi közük hozzá, azonkívül hogy üdvözölték a „főváros döntését”!!! Tarlós pedig bejelentette, „súlyosan elgondolkodik” a pályázat visszavonása felől! Szóval súlyosan!
Nem tudom melyikük jellemtelenebb és gyávább: az a mini.e. aki az előrelátható fiaskó bekövetkezte után most hárít, és bújik a főpm. mögé, vagy az a főpm. aki ennek visszautasítása helyett, engedelmesen „elviszi a balhét” ha jót akar, mert pontosan tudja, hogy szél ellen nem lehet pisilni!
Egyébként Somos A.az ATV műsorvezető szerkesztője du. beolvasta azt a határozatot(számmal dátummal) amiben a kormány megbízza az X minisztériumokat (a hat.-ban nevesítve) az olimpiai pályázattal kapcsolatos feladatok, és beruházások felmérésével, sorrendjét illető kivitelezésekkel, valamint a Propaganda és Kommunikációs min.-ot minden ezzel kapcsolatos teendő ellátásával!
A kormány tehát erősen mellébeszél,konkrétan hazudik amikor Kósa Lali szájával és rengeteg eszével próbálja cáfolni a tényeket. (mai sajtótájékoztató)
12:45 du.
Sajtból van a Hold
Orbán az ajtót be ne lakatold,
népszavazáshoz kinyílott a bolt,
a visszavonás semmit meg nem old,
eljött a nap, hogy magadat okold.
Sajtból van a Hold. Sajtból van a Hold.
12:52 du.
Nos ahány forrás annyi szám….kérdés,hogy melyik az igaz?
Tény,hogy a népszavazás kiírásához elegendő az eredmény.
Elég provikatívak,erőszakosak voltak,így nem meglepő az eredmény!
Számok különböző napilapok….,internetes forrás..,TV.
138 ezer kellett,írnak 139,200,262 és itt 266 ezerről…!
Vajon melyik hiteles forrás??..
Az is kérdés,hogy vajon mennyi lesz érvénytelen(pld.sok buzgó idióta több helyen is aláírt….amit kiszűrnek)
Aztán Tarlós nem nyilatkozott a rendezés visszavonásáról és a kormány sajtóban(több újság..)közölte,hogy ha az eredmény szerint szükséges,akkor kiírja a szavazást!!!!!
Egyébként több tisztességes és értelmes baloldali politikus is támogatta régebben és most is a megrendezést,akik nem pártpolitikát,hanem a hazájuk érdekét,esetleg a dicsőséget tartják fontosnak(na ők magyarok…)45 nap múlva lesz eredmény,
és majd a szavazás után döntés!
csak megjegyzem,hogy nem kellene megint hazugságokat írni……
alaptalanul uszítani!
12:54 du.
Drizari nem kell ide semmiféle „nemzetvédelmi szolgálat” a témával foglalkozó magyarok tudják kik ezek a „civil, szakmai, pártoktól független fiatalok”.
Az mszp-vezető Haris Éva (Haris György szdsz-en felhízlalt milliárdos felesége) találmánya ez a fiatalos, liberális és nemzeti(!) csapat, benne Radnóti András, Radnóti Sándor SZDSZ-es filozófus fia, a szintén SZDSZ-es Mécs Imre képviselő fia, meg a soros-pénzen fenntartott CEU „egyetem” diákjai.
A belvárosban sikeresek lehetnek, de vidéken nincs esélyük.
12:56 du.
Drizari!
Az tényleg jó kérdés,hogy az egyetemistáknak honnan volt pénzük
logós,meg egyéb papírokra,de főleg! a lakosság telefonon történő
„tájékoztatására”…..ami nem kevés pénz,hát tudjuk….!
1:21 du.
1. Nos, a DK aktivistái hét éve(!), minden egyes szombaton – ha van elég vállalkozó, szerdán is – kinn állnak a kerületi piacon, illetve a lakótelepi kispiacon. Meg is van az eredménye: itt 9% fölötti a DK támogatottsága.Nem kevés emberről van szó: e kerületben annyian lakunk, mint Győrben és Szentesen összesen…
2. A kétségtelenül imponáló szám ellenére is ki lehet még hozni az „eredménytelenséget”. Első körben ugyanis nem bogarásszák végig az összes aláírást. Kiemelnek néhány ívet, azokat ellenőrzik, és ha azokon túl sok a hamis adatokkal írt aláírás, valamilyen valószínűség számítás alapján következtetnek az egészre. Ez volt az értelme annak a felhívásnak, hogy minél több fideszes írja alá az íveket, hamis adatokkal. Ezt kevesen tudják.
A kérdés csak az, hogy tart-e a pofátlanság addig, hogy csaknem minden második (138+138=276) aláírást hamisnak merészelnek minősíteni?
Nem vagyok optimista…
1:36 du.
Másik verzió:
Ha netán a főváros és a kormány „félelmében”(ami teljesen indokolatlan)mégis elállna az olimpia rendezéséről,akkor sem nyer a jellemtelen baloldal,mert ugye akkor a jobboldaliak szerveznének aláírás gyűjtést a szervezés mellett,na ott több aláírás születne…..!
Egyébként az is érdekes,hogy több mint egy évvel a rendezésre
történő pályázás után kezdtek aláírásgyűjtésbe,holott ezt már korábban is megtehették volna,de akkor még a teljes baloldal,sőt
Demszky is teljes mellszélességgel kiállt mellette……
Egyébként azóta még tovább javult a gazdaság és a költdségvetés helyzete….!!!
A baloldal miniszterelnök jelöltje Botka László és Horváth Csaba szintén szoci. jelenleg is támogatja az olimpiát!
na leszűrve a lényeget az a legnagyobb bajuk,hogy nem a baloldal van hatalmon,így az esetlege dicsőség sem őket illetné..
Hát kár izgulni,hogy mi lesz 2024-ben…amikor már 2018-ban sincs esélyük…..
Szánalmasak,nem kicsit hanem nagyon…..!!!
Amúgy ha addigra Demszky,Medgyessy,Gyurcsány anyagi felelősségre vonása is megtörténne a metró ügyében,az még plusz
pénzt is jelentene…..bár úgy lenne(eddig mindent megúsztak)!!!
Nem az olimpia miatt,hanem a „megmaradása,túlélése” miatt kell
a fanatikus baloldalnak izgulnia…..
Mindezt köszönjék meg Gyurcsánynak,konzultáljanak vele….majd
ő megmondja a „tutit”..mint eddig is!
2:57 du.
Talalom!
febr.17.1:21
Ha csak ezen múlna akkor tartana – jelen helyzetben azonban szerintem nem merik megtenni. Pontosan tudják, hogy a vékonynál is vékonyabb jégen járnak, és adott esetben nem tudnák eredményesen kivitelezni: a DK kilátásba helyezte, hogy amint ilyen húzással él az OVB, választási csalásért beperlik őket, a kormánynak pedig nem érdeke ezt az ügyet bíróság előtt „rendezni”! Egy hónapi fagyoskodás, kemény, megfeszített összmunka után nem csak a Momentum, hanem a nekik/velük együtt a többi párt nevében dolgozó aktivista sem tűrné el. Az OVB-nek a „kopasz botrány” után pedig nem igazán hiányzik egy újabb botrány, amennyiben ugyanis a fent említett módozattal élnének, és ezt a másik fél vitatná(nyilvánvalóan ezt tenné)tudomásom szerint el kell rendelni e tételes vizsgálatot az érintettek jelenlétében!
Nagy valószínűséggel nem jött össze olyan sok fideszes aláírás, vagy már ennyire rossz a kommunikációs összjáték, hogy nem futnak össze a szálak – de tény, a kormány is a főpolg. is totál ideges, zavart és hátrálgat. Vagy csak időt akarnak nyerni, míg újabb tuti ötletük nem nő !
Tény, hogy bármit fellehet tételezni róluk.
Egyébként a DK nálunk is eredményes, bár nem tudok róla hogy helyi szinten is mérnének közvéleményt, de a legutóbbi európai választásokon megelőzve az MSZP-t a második helyen végzett – mivel az ogy.-i választásokon nem indultak önállóan, így azt nem tudhatjuk. És igen, nálunk is rendre kint standolnak a piac téren, tájékoztatnak, informálnak, beszélgetnek, miként tudomásom szerint országos szinten is egyedül a DK jár rendszeresen, és nem csak alkalmanként vidékre.
3:58 du.
Boda Marcsi,
Maga egy akkora barom–nincsenek szavak. Ja, de vannak–csak azokat itt kimoderálják! A jó filmek között azt észrevette, hogy Orbán Viktor máris Budapestre keni az olimpiát, mossa a kezét, elhatárolódik az egésztől? Nem az ő dolga, ez egy budapesti ügy–vigye el a balhét inkább Tarlós István.
4:24 du.
szocdem!
ha valaki „barom” az maga és közönséges idióta is,jellemzően baloldali észlényekhez hasonlóan…mint sokan!
Na nem számít,ennyi várható maguktól….de még ennyi sem ,ha teljesen megszűnnek,ami nagyon valószínű!
Mondhatnám részvétem a bunkósága,idiotizmusa miatt,de nem,csupán megvetem….!
Na csak benéztem,de már megyek is ettől a szennytől….
4:39 du.
Egyébként a surmó parasztok nem bírják a jogos kritikát,észrevételt ,véleményt(tapasztalom)…itt az élő példa,na tévedtem,
amikor azt hittem nincs ennél lejjebb…(van!).moderálni meg az ilyen bunkókat kellene,ha netán lenne tárgyilagos,normális moderátor…de ugye nincs!
Na nem létkérdés szerencsére, amit egyes idióták állítanak!
4:43 du.
Nem tudom miert kell komplikalni a dolgokat. Nem lesz nepszavazas, es nem lesz olimpiai jeloles. Ennyi. Ezert meg a lakossag nagy resze ugyanugy utalja gyurcsanyt, es a jelenegi baloldalt. Maskulonben en drukkolok a Momentum-nak, es remelem nem ugy jar mint a tobbi mikro part, egyutt, PM, liberalisok.
Talan ovek a jovo, ha okosan csinaljak, es nem az egyeduli szlogenjuk hogy Orban takarodj, mert ezzel nem lehet valasztast nyerni.
5:58 du.
Boda Marcsi Igazad van, nem bírod a jogos kritikát. 🙂
6:01 du.
akarki Azért az jó jel, hogy az idáig otthon ülők végre megmozdultak, vagy (és) a vak hívők végre elgondolkodtak. Bármely változás pozitív.
9:31 du.
Llanfair,
A nyari olimpia rafizeteses. A teli lehet nyereseges, mert siparadicsomot csinalhatnak belole.
Szerintem az olimpiai bizotsag, azon kene gondolkozzon, hogy odaadja Gorogorszagnak, hogy mindig ok rendezzek 4 evente az olimpiat, talan igy elkerulhetnek az allamcsodot.
Persze hogy jo a valtozas, es remelem a mostani baloldal, a sulyesztoben vegzi ugyanugy mint az szdsz.
10:00 du.
kimondottan szimpatikus hozzaallas
http://www.atv.hu/videok/video-20170217-soproni-tamas
3:47 de.
akarki Ertem en ezt az ellenszenvet a „baloldal” irant, de nem ertem mitol jobb a rosszabb „jobboldal”? Nekem ez az erthetetlen. Miert lesz jo a nagyon rossz, mert elotte nem volt jo? Egyikre sincs szukseg, ha jo utra akar lepni az orszag. De a rosszat rosszabbra cserelni ertelmetlen badarsag volt.
6:09 de.
Amikor a sötét, rosszindulatú ostobaság szorgalommal párosul, az = 1 bodával.
6:53 de.
,A kritikát mindig bírtam és bírom,csak nem mindegy,hogy agyban,jellemben és stílusban ,hogyan van „eleresztve”…a ki gyakorolja!
Aki nincs szinten…az jobb ha hallgat…(önkritika!)
7:22 de.
Boda Marcsi,
Ahhoz mit fog szólni, hogy ha a Fidesz pár napon belül visszavonja az olimpiai pályázatot, mert politikai okokból nem szeretne egy durva verességet szenvedni a népszavazáson?
8:39 de.
Llanfair,
Mit akarsz hallani ? Hogy van egy impotens baloldal ? Es Orban rohog az egesz veszekedesen ? Ellenzekben a legkonnyebb politizalni. Miota hirdettek meg az olimpiai jelentkezest ? Masfel ev, vagy valami hasonlo Miert nem szerveztek egybol a baloldal alairasgyujtest ? A momentum , politikailag amatorok, 5-szor jobban szervezettek mint a mszp, dk, pm egyuttveve.
Ameddig ilyen a baloldal, semmi eselyuk hogy nyerjenek.
Van egy Botka Laszlo, aki letett az asztalra egy ket eredmenyt.
Ahelyett hogy a tobbi part tamogatna, nem, furjak fargjak. Nemhiaba az LMP -el kezdte a targyalasokat.
Ha megnezed az ATv interjut a mementum alelnokevel, lathatod hogy nem arrol szol hogy Orban diktator, korrupcio, es hogy mondjon le. Hanem, az embereket erinto problemakkal probal maskepp hozzaalni.
Biztos nem irnak ki nepszavazast az olimpia ugyeben, ugyanugy mint az internetadorol, vagy a vasarnapi boltbezarasrol sem volt.
11:03 de.
Egyik mondanivalóm az, hogy az egyre zűlöttebb Fidesz, és az egyre szétesettebb Orbán kezd szembetalálkozni mostanában a nép („alul a víznek árja”) akaratával. A „boltbezárásos” népszavazást szavazás nélkül bukta el Orbán, a „migránsost” szavazással bukta el, a nolympiást így is. úgy is el fogja bukni. Ezek mellett a sorra meghírdetett harcolászásai is becsődölnek. A „rezsicsökkentésről” már nyilvánvaló, hogy a világpiaci árak sokkal nagyobb mértékben csökkentek, mint az orbáni jóindulat csökkentései. A civilekről kiderült, hogy a lakosság többsége számára szimpatikusak (hogy a fenébe ne, hiszen a lakosság többsége is civil, nem eltrágyásodott professzionális!). Most kezdik a lődözést a „magyarokra szemetet zúdító élelmiszeripari multik” ellenében, de már erről is kezd kiderülni. hogy gátlástalan csúsztatás. Vagyis az orbánizmus leszálló ágba került. ——- A másik mondanivalóm a Momentum mozgalom dicsérete. És nem csak az elvégzett hatqalmas munka sikere miatt. Hanem egyrészt azért, mert végre a fenébe vágták a hazai politikai „megmondás” lustaelméjűeknek szánt sablonját, a „bal-jobb” megkülönböztetést. Aminek a mai Magyarországon már semmiféle tartalma sincs. Másrészt azért, mert arra a vigyorgó médiamunkási kérdésre, hogy „nem tartanak attól, hogy cselekvésüket politikai lépésnek fogják tartani?”, merik azt válaszolni, hogy „de hiszen politikai lépés, minden ami a köz szempontjából fontos problémával foglalkozik, az politikai lépés” —— Szóval Hajrá!
11:25 de.
akarki Azt én is tudom, hogy van egy impotens baloldal. Azt szeretném végre hallani, hogy rájöjjön a „jobboldal”, hogy csöbörből egy rosszabb vödörbe kerültek. Nehéz bevallani, de itt az ideje. A megoldás? Nem tudom. Az egész parlamentet és politikai elit fertőzött, ki kéne az egészet szórni a szemétdombra. De amíg imádják és dicsérik Őket, addig semmi nem lesz jobb. Az illiberalizmus egy embertelen és aljas találmány, ami méltatlan egy európai országnak. Nem értem miért tetszik a magyaroknak, egyszerűen felfoghatatlan.
1:56 du.
Nos én írtam kritikát amit a sok itteni nem tud megemészteni,csak
érvek helyett sértegetni.
Már többször mondtam,hogy ne izgassák fel magukat feleslegesen…(pláne kint…!).kevesebben vannak,mint az itthoni normális,becsületes,és főleg magyar többség!(beleértve több tisztességes,hazaszerető baloldali politikust is,meg a névtelen baloldali szavazókat!), meg azt is,hogy ez a kormány nem egyenlő az eszetlen ,becstelen elődökkel és úgy pályáz,ha van is rá fedezet!na ezt már egy csökkent elméjű is- rég megértené!
Se a kinti hazaárulókkal,se a hiteltelen hazug népséggel nincs időm meg, főleg kedven vitázni!Nincs értelme……Amúgy javaslom,hogy többen „csiszolják” kicsit az elméjüket (ez enem bizros,hogy sikerül…)de legalább a modorukat(pld.szocdem…na szoci is meg demokrata…nem semmi….)
vitázni
2:12 du.
Llanfair
Érdekes. Ellenkező előjellel én ugyanezt gondolom rólad és baloldalról. Többször megvizsgáltam, de akárhányszor teszem, oda lyukadok ki, hogy nem én látok rosszul.
Honnan veszed, hogy nőtt az államadósság? Éppen fordítva. De nem csak csökkent, de kb. 20 százalékban a külföld helyett már a magyar lakosság a hitelező. Úgy, hogy vásárolják az állampapírokat.
A rezsicsökkentés valóságáról reálisabb képet kapsz, ha nem a világpiaci árakkal való bűvészkedésre figyelsz, hanem azt nézed, hogy a legtöbbet fizető országok közül a legkevesebbet fizetők közé kerültünk.
Az is tény, hogy nincs, illetve alig van infláció. Mikor volt ilyen?
A banki hitelkamatok igen jelentősen csökkentek. Pl. a korábban felvett 100 ezer Ft hiteltörlesztés most kb. 65 ezer Ft. A feleségemnek 30 százalékkal nőtt a fizetése. Egy csomó helyen csökkentek az adók. Élelmiszer, építőanyag stb. A három gyereket vállalók 10 millió forintot kapnak új lakásra, plusz kedvezményes kölcsönt. Vidéken ezért már több helyen szép házat lehet venni. Folytathatnám. Hat év alatt ez biza komoly teljesítmény ahhoz képest, ahol voltunk.
Ehhez semmi köze a rasszizmusnak meg a többi hasonló baloldal által sujkolt baromságoknak.(„sujkolt” szándékosan írtam „j”-vel és rövid „u”-val)
2:15 du.
JA ! akár lesz népszavazás(az eredmény mellékes….),akár nem és akár lesz olimpia,akár nem
az tény,hogy sem a kinti sem az itthoni acsarkodó baloldalnak, ennek a „fórumocskának” meg főleg nincs semmi esélye,jövője……
Ész kérdése..,hogy felfogják!
Hát ennyi!
3:01 du.
Llanfair,
Sokmindenben egyetertunk. Orban azert csinalhat amit akar, mert olyan a baloldal amilyen. Orban egyik vereseget kapja a masik utan. De ez nem a baloldal sikere, hanem a civileke. Ezzel meg nem lesz kormanyvaltas. Persze hogy Magyarorszagon szeretnenek kormanyvaltast. De szarbol megszarabbra cserelni ?
Igen az egesz politikai elit ugy szar ahogy van. Fideszben Orban diktal, akinek nem tetszik mehet. Baloldalon nincs egy vezeregyeniseg aki kezben tudna tartani a gyeplot.
Igen talan Botka, de mar nyilatkozott hogyha o lenne a fonok akkor sokan repulnenek, es ezt a tobbiel nem hagyjak.
Szoval komplikaltabb mint ahogy latszik.
Illiberalis talalmany tenyleg egy embertelen rendszer, de a liberalist is meg kene ujjitani, nem kicsit nagyon.
3:11 du.
Llanfair
2017 február 18
11:25 de.
„Az egész parlamentet és politikai elit fertőzött, ki kéne az egészet szórni a szemétdombra. De amíg imádják és dicsérik Őket, addig semmi nem lesz jobb. Az illiberalizmus egy embertelen és aljas találmány, ami méltatlan egy európai országnak.”
Nagyon jól látod, maholnap reális lenne a parlamentbe kerülőket nem csak „C típusu” átvilágítással hanem pszihológiai alkalmassági és erkölcsi átvilágítással is megszűrni, viszont a liberalizmushoz való jó vagy rossz viszonyuk csak másodlagos, mert attól még akár normálisak is lehetnének.
3:38 du.
Boda Marcsi
2017 február 18
2:15 du.
Szerintem nem lesz népszavazás, mert Tarlósnak igaza van abban, hogy a szignifikáns mostani eredmény elörevetíti egy számára kedvezőtlen leszavazás lehetőségét, ezért jogos a népszavazásra elpocsékolandó egy milliárd forint megtakarítása. Ravasz kérdés viszont hogy, baloldali kormányzás esetén ugyan ilyen „spontán” összeverbúlálodott volna-e eme hazafias boykottra a Momentum Mozgalomnak garnitúra, továbbá a budapesti olimpiánál tízszer nagyobb kockázatot jelentő Maccabi Játékok is ki fogja-e verni náluk a biztosítékot, mert ha oly nagy hazafiak, akkor az ellen is tiltakoznius kellene, legalább ugyanilyen vehemenciával, egyébként átlátszóan hiteltelenek!
3:51 du.
jani Miután itt nem szóltam hozzád, nem tudom mit gondoltam rólad, aminek az ellenkezőjét gondolod rólam, de tapasztalatom szerint jót még nem gondoltál rólam, tehát én csak jót írhattam rólad. 🙂
Örülök, hogy a feleségednek nőtt a fizetése, akkor biztos mindenkinek így nőt. A kirúgott és közmunkássá avanzsáltaknak is, és azoknak is akiktől mást hallok. Az infláció hiánya tudomásom szerint nem jó a gazdaságnak, de ha neked tetszik akkor jó, nem értek hozzá.
Nem igazán értem, a rezsicsökkentés mértékében miért nem számít a világpiaci ár, de ez is mindegy. Nálunk nagyon sokat estek miatta az árak.
A tíz milliós ajándék nagyon jó, úgy megdobta a lakásárakat, hogy semmivel sem kerül nekik kevesebbe megvenni a lakást, de nagyon sok ember szívja meg a magasabb lakás, ház és bérleti díjakat. Persze akinek már van lakása, annak mindegy, téged nem érint. Persze az sem számít, hogy aki felveszi a 10 milliót, de nem sikerül a három gyerek, akkor anyagilag tönkre teszik, ezt is bejelentette a kormány. A kötvény az adósság, bárki is veszi meg azokat. A vidéken vásárolt ingatlan jól hangzik, de ha nincs mellette munkahely, akkor mit ér? Az ingázás nem megoldás, életek mennek rá. Azt gondolom tudod, Tatabányán olcsók a lakások. Volt kollégám boldogan vásárolt egyet, majd vonatozik miből áll? Most már tudja. Nem az idő a legnagyobb gond (az is), hanem a pénz és a társaság akivel utaznia kell.
Azóta már szabadulna olcsó lakásától, de beleragadt.
Ennek a gyerekerőltetésnek rengeteg negatív hatása van és lesz, de ez Titeket nem érdekel, mert szerintetek ez szabályokkal megoldható, a létszám a lényeg. Nem az. Ha valakire ráerőltetjük a szülést, abból emberi tragédiák lesznek.
Mint írtam, örülök annak, hogy Te elégedett vagy, de attól én nem leszek. Azon pedig már túlléphetnénk, hogy egy ellenzéki csak baloldali lehet. Azt megértem, hogy xxxx értetlenkedik, de Tőled többet várnék, még akkor is ha annyira utálsz.
3:53 du.
Szörnyű felismerés kezd bennem megfogalmazódni, hogy ne mondjam testet ölteni. Alapja az, hogy Orbánék most egyre-másra kezdik vallani a színt: a budapesti olimpiához nekik semmi közük. Lehet, hogy az aláírások nagy részét ők gyűjtették a CÖF-tagsággal? Valami szörnyű összeesküvés tanúi vagyunk!
5:10 du.
Orsós Elemér Véleményem szerint az „illiberalizmus” elvetése nem jelenti automatikusan a liberálissá válást (illiberalizmus, még a szó is marhaság).
Akárkinek igazat adok, valószínűleg a megreformált liberalizmus lenne a jó út.
Az „illiberalizmus” addig jó a kedvelőinek, amíg a jó oldalon állnak. Ha fordul a világ, már nem fog tetszeni nekik. Olyan rendszert szeretnék, ahol nem kell jó helyre állni a tisztességes élethez, elég tanulni és dolgozni.
5:14 du.
akarki Tudom, hogy nem egyszerű. Nem is látom a megoldást.
A liberalizmust megreformálni sem tudom, hogy lehetne, hiszen mindannyian mást értünk alatta.
6:47 du.
Llanfair
Bocs. „Akárki”-nek címzett egyik válaszodra reagáltam.(2017 február 18 3:47 de..) A tartalomból visszakövetkeztetheted, hogy nem a személyeddel foglalkoztam. Neked viszont régi szokásod, hogy megmondod helyettem mit érzek és mit gondolok, aztán arra reagálsz.
Én úgy látom, hogy a „jó hírekre” nem vagy vevő, illetve minden eredményre károgsz valamit, lekicsinyled vagy nem veszel róla tudomást. Én meg naivan azt gondoltam, hogy talán csak rosszul vagy informálva és tájékoztatni próbáltalak.
Nézegesd továbbra is csak világpiaci energia árakat. Hátha következtetéseket tudsz levonni belőle anélkül is, hogy ismernéd, hogy melyik országban mennyiért adják tovább a lakosságnak. 🙂
6:56 du.
Llanfair
A nagymamám, mikor már nagyon öreg volt, akkor volt olyan, hogy az újságból csak a gyászhírek a TV híradóból pedig csak a katasztrófák érdekelték. 🙁
7:08 du.
Vicces, hogy van itt valaki, aki többször állította, hogy meg se lesz a 138000 aláírás, mert az értelmes többség akarja az olimpiát, aztán, meg itt őrjöng, és uszít…
Igazából, nem vicces, hanem szánalmas!
9:01 du.
Llanfair,
Hogy mi a liberalizmus szamomra ? Olyan amilyen itt kanadaban van. Nem kerdes, hogy minden valasztaskor rajuk szavazok.
Szerintem eleg jol kepviselik ezt az ideologiat.
Igaz, hogy nem 3-4 eve letezik ez a part.
4:01 de.
jani Az en edesanyam nagyon oreg, de nem olvassa a katasztrofakat es a gyaszjelenteseket. O allandoan kerdezi, miert jok azok a rendeletek, amik nem jok. Lehet, hogy neked eleg egy jonak tuno rendelkezes, de en szeretem a kovetkezmenyeit latni. Ha azok negativak, akkor rossz az intezkedes. Azt pedig sajnalom, hogy nincs humorerzeked, szomoru lehet nelkule. Ott volt egy picike jel, ami jelezte, hogy vicc. Nem nezem a vilagpiaci arakat, mert nem erdekel. De nalunk a rezsiszamlan azonnal latszik.
Karognek? Nem vagy meg sertegetes nelkul?
Az el sem jut hozzad, hogy amit sikernek allitanak be, az talan nem is siker? Sosem nezel a dolgok moge, eleg a latszat? Igen,negativ vagyok a kormanyoddal, mert minden rendelmezesben a sajat hasznukat nezik, es ok huzzak a hasznot belole. Sajnos Te is csak azt nezed, neked jo legyen, messzebbre nem nezzel.
4:08 de.
Nem tudom, akárki felesége mivel foglalkozik. Csak a családban: a négy aktív dolgozónak évtizede nem nőtt a fizetése. Egyiküknél kiderült – amikor orvosi ellenőrzésre ment -, hogy a tb-jét sem fizeti a munkáltató.
Infláció: hogy a beruházási javakat olcsón adják, az csak annyit jelent, hogy nincs ember, aki befektetne ebbe a megbízhatatlan, egyszemélyes pálinkaköztársaságba. Viszont: ha valaha vásárolnál közértben, vagy piacon, tudnád, hogy a mindennapos élelmiszerek legalább 20%-kal drágultak csak az elmúlt 3 évben – 2010 előttről nem is beszélve. Elég gáz, de Budapesten ma drágább az élelem, meg a mindennapi ruha-cipő, mint Bécsben. Röhej, de olcsóbb a neten Londonból pl. új! pulóvert rendelni (ha nem a kínaira vágysz), mint a Nagykörúton megvenni.
A 10 milli9őós lakástámogatás, amellett, hogy tönkre vágta az ingatlanpiacot az irreális vételi árakkal, és lakbérekkel, annak a perverz újraelosztási módszernek a része, amelyik nem a rászorulónak, hanem a neki kedvesnek osztja a közös pénzt
A gyengébbet nem azért kell támogatni, mert olyan jó emberek vagyunk. Hanem azért, mert egy társadalom többnyire piramis-szerűen épül föl. Márpedig, ha a legalsó sort a végletekig elgyengíted, az egész roskad össze. A legnagyobbat pedig a fönt lévők esnek…
4:42 de.
Kedves Elemér!
Írod:
„Ravasz kérdés viszont hogy, baloldali kormányzás esetén ugyan ilyen “spontán” összeverbúlálodott volna-e eme hazafias boykottra a Momentum Mozgalomnak…”
Szegény Gyurcsány sok szamárságot csinált, de bizonyára eszébe sem jutott volna a mai gazdasági helyzetünkben Olimpia rendezésre bejelentkezni, annál több esze van még neki is. Így nem is kellett volna aláírásokat gyűjteni. 😀
Egyébként Orbán is csak propagandából, meg néhány milliárd forint tervezési pénz lenyúlása érdekében jelentkezett be, de titkon remélte, hogy a NOB úgyse minket választ – és akkor még meg is sértődhetett volna a magyar büszkeség jegyében!
És természetesen most majd Miviktorunk erről hamarosan fel is fog világosítani minket, hogy csakis a hülye Tarlós meg a baloldal a hunyó ebben is, mint mindenben.
Ti meg azt is el fogjátok hinni az utolsó szóig…
4:45 de.
Ez a magyar büszkeség majdnem olyan jó kifejezés, mint a meleg büszkeség. És körülbelül annyit is jelent… Örülök, hogy rátaláltam…
5:27 de.
Talalom!
„Márpedig, ha a legalsó sort a végletekig elgyengíted, az egész roskad össze. A legnagyobbat pedig a fönt lévők esnek…”
Ahhoz egy kis józan ész, némi realitás lenne szükséges, hogy a fenti alapigazságot valaki felfogja. A jelenleg felül ülő érintettek a legkevésbé látják át, azaz ismerik fel a helyzetet pedig ez olyan evidencia, hogy bármely közgazdasági -társadalmi- szociológia képzés azzal kezdődik, hogy felrajzolják a piramist. Azt hiszik, hogy ha ők ott jól kapaszkodva bebiztosítják magukat semmi baj nem történhet, mekkorát tévednek.
Egyébként az a boldog hölgy akinek 30%-al nőtt a fizetése, nem akárkié,(ő ha jól értettem Kanadában él) hanem Jani felesége – bár túl nagy jelentősége nincs.
5:33 de.
akarki Sajnos nem voltam Kanadába, pedig élő meghívásunk van. De túl sokat kell repülni.
Nagyjából elégedett vagyok az ittenivel is, kevés olyan van, ami nem tetszik. De hát tökéletes soha semmi nem lehet. De a legjobban az tetszik, hogy senkit nem érdekel a vallásom, sem a pártállásom, és kevés ember nézi le a másikat a munkája miatt. Ha valamit nem értenek, megkérdezik, és ha megmagyarázzuk az álláspontunkat, elfogadják. Nehezen tudnám elmondani a liberalizmusomat, főleg pár mondatban, mert rögtön megjelennek a „belekötők”. De Írország nagyon jó úton halad. Azt szomorúan láttam, hogy a magyar állampolgároknak nagy részének nincs szüksége rá, mert szüksége van a központi irányításra, szüksége van egy „Istenre”.
Magyarországon szerintem tévesztik a liberalizmust a szabadossággal, és ez nehézzé teszi a liberalizmus elfogadását, főleg azért, mert az uralkodó pártnak az ellensége az egyén szabadsága.
7:11 de.
Amikor ostoba emberek, hogy lejárassák, meghívnak egy értelmes embert studió-beszélgetésre, és az pillanatok alatt nevetségessé teszi őket, rájuk bizonyítja, hogy ostobák:
(6:55-től érdemes megnézni)
http://hvg.hu/itthon/20170217_Ketfarku_menni_Echo_TV_a_kutyapart_vezetoje_bevallotta_hogy_Soros_es_Simicska_szovivoje
7:43 de.
Llanfair
Én szeretem az olyan „látszatokat”, amikor nő a fizetés, csökkennek az árak és az adók. De te azért nézz a dolgok mögé alaposan és mindig szólj, ha valami ármányt vagy cselt tapasztalsz.
7:44 de.
talalom
A tízmilliós állami lakástámogatás vitte fel a lakásárakat? Én mindig azt hittem, hogy a piacon a hiány illetve a megnövekedett (fizetőképes)kereslet viszi fel az árakat. Gondolom, Llanfair-al együtt olyan kormányra vágysz, amelyik nem ad támogatást a fiatal házasoknak.
7:51 de.
Almási Alma
2017 február 19
4:45 de.
Most egyetértek veled.
8:34 de.
Hát igen, nagyszerű riport volt, és a műsorvezető se köpni, se nyelni nem tudott…
Én meg itt maradtam egy problémával: Simicska és Soros közös eltitkolt gyermekének melyikük volt az anyja?
8:39 de.
Jani!
febr.18.6:47
„Én úgy látom, hogy a “jó hírekre” nem vagy vevő, illetve minden eredményre károgsz valamit, lekicsinyled vagy nem veszel róla tudomást. Én meg naivan azt gondoltam, hogy talán csak rosszul vagy informálva és tájékoztatni próbáltalak.” – írod LIanfairnak.
Milyen jó hírekről értekezel Jani? Csak nem lemaradtam/tunk valamiről? Jó hír az ami egy országot úgy általában érint – ami egyes embereket csupán az nyilván az ő egyéni szerencséjük mely közel sem általános, persze attól még annak akit érint jó hír. Nem írtad, a feleséged fizetése mennyi idő alatt növekedett 30%-al, hiányzik a viszonyítási alap – ettől függetlenül egyes szektorokban pl a kormányhivatalok dolgozónak a közelmúltban pontosan ennyivel nőtt az illetményük – lehet, hogy őt is érinti. De pl a közigazgatás többi napszámosa (önkormányzati dolgozók)határrendészeti, bevándorlási hivatal,stb ebből már kimaradtak. Az eü.-ben dolgozó nővérek, szakápolók bére átlagosan 15%-kal nőtt, de ez annyit jelent, hogy ezután nem 98.540 ft.-ból hanem mondjuk 106.200 ft.-ból vegetálnak!Természetesen ettől van lejjebb is feljebb is, ez nagyjából egy átlag. És? Megvan oldva a helyzetük?
Verheti a mellét bármely államtitkárocska vagy a helyettese, hogy mennyivel több a 47.ezer ft közmunkabér, mint a 29 ezer ft.segély, ez igaz, de ezzel mit is értek el? Hogy ezután nem ennyiből hanem annyiból hal éhen, vagy fagy meg! Kérdezd meg a közmunkásokat, a minimálbéreseket stb a nagy hangon bezengett emeléseik ellenére mennyivel „gazdálkodhatnak” többől? Mennyivel maradt több pénz a zsebükben? Jani ne azt edd meg, hogy mit harsognak éjjel nappal, mit látsz a plakátokon, hanem menj oda, kérdezd meg, nézz utána, a saját szemeddel próbáld látni, hogy élnek emberek! Kérdezd meg a közrendőrt, mennyire van megfizetve, hol tudja magát elhelyezni egy 10-es skálán – hol és hogyan érzi, hogy Magyarország erősödik,látja-e érzi- e a saját „felfelé ívelését”? Alapigazság, hogy ha valamit sokszor és sokan mondanak, előbb utóbb igaznak véljük és elhisszük (példának itt vagy te magad) de attól még nem lesz igaz, és ez az önámítás nagyon veszélyes is lehet!
Azt mondja O.V. a parlamentben, „.. még hogy nőtt a szegénység Magyarországon? Uraim, aki ezt akarja nekem bemesélni..stb stb” és közben hitetlenül rázza a fejét és jókat kacarászik! Állítólag félrevezetik a szegény mini.e.urat, elhallgatják előle a valóságot – mi van? Magyaro. miniszterelnökének ennyire nincs fogalma a valóságról? Ez most komoly? Ja, persze, az erre vonatkozó adatokat,két éve nem mérik,esettanulmányok már rég nem léteznek, mert amiről nem neszélünk az nincs – ugye?
A hangzatos reklám szerint, ahol is Magyaro. erősödik, több százezer gyerek kap ingyen tankönyvet, és ingyen étkezést! Miért is? Ha ennyi rászoruló van, mire a melldöngetés? Ha meg nem mind rászoruló, csak egy része, akkor a többi miért kapja ingyen a könyvet, meg az ebédet? Az a szülő, aki megtudja fizetni a könyvet meg az étkezést,és minden mást mire fel kapja ingyen? Totál hibás hozzáállás: kapja az ingyen, de csakis az, aki valóban rászorul,de az viszont értékelhető összegben ne csak tessék lássék, és kizárólag addig amíg valóban rászorul, egy perccel sem tovább!
Ugyanilyen beetetés a 10 milliós CSOK – itt sem tudok mást javasolni, mint hogy nézz utána ki és mennyiben tudja hasznosítani? Aki valóban rászorulna, még véletlenül sem tudja igénybe venni, mert nem felel meg a feltételeknek – miként úgy általában az igénylők nagy százalékát elhajtják, különböző hiányosságok miatt! A feltételrendszer ugyanis úgy van kitalálva, hogy az igen keveseknek áll, többnyire ők enélkül az „állami segítség” nélkül is boldogulnának, de azért mi csak támogassuk őket az adófizetők forintjaiból!
Ugyanez pepitában az adók családtámogatási rendszere! Ki tudja igénybe venni? Jani te nem vagy egy ostoba ember, hát ugyan próbáld már kiszámítani – nem olyan nehéz- kik is vehetik igénybe, kiknek jelent ez valóban támogatást és kiknek biztosít jelentős adókedvezményt? Csak egyetlen példa, nem kutakodás, a Tv csatornák híradásaiból vettem: Semjén Zsolt KDNP-s mini.e. helyettes pl a 2014-es évben az éves bevétele után(20 millió ft.) nem adózott, mert mint 3 gyermekes apa, az összkedvezmények igénybevételével ezt elkerülhette. De bárki más akinek keresete és gyermekei száma azt a jelen törvények szerint lehetővé teszi – „így járhat” – őt csak azért nevesítettem, mert egy ismert példa! Nem a jövedelme érdekel, és hogy ezért mit tesz, hanem a kedvezmény melyre a jelek szerint nincs rászorulva, és amelyet költségvetési (adófizetői)pénzből biztosítunk neki /nekik! Mire föl?
Ugyanakkor a pilisjászfalui kb 35 fős, fogyatékosok ellátására alakult szervezet a maga 15 fős ápoló-tanító személyzetével nagyvalószínűséggel feloszlatásra kerül, mert folyamatos finanszírozási gondok mellet képtelenek ellátni a munkájukat, hol a rezsi számlákkal, hol a hatalmas munkabérekkel vannak elmaradásban – 54 ezer ft! – nem akármilyen munkáért! Szerinted ha ezt az intézményt felszámolják, mert kb 150-200 milliós segítségre lenne szükségük,(ezidáig nem sietettek a segítségükre)ki fogja ellátni, gyógyítani, tanítani ezeket a betegeket?- Többnyire sérülten született gyermekek, fiatalkorúak, akiket otthon lehetetlen lenne a hozzátartozóknak, már akinek van, 24 órában ápolni fejleszteni. Próbáld végig gondolni mivel is járhat ez? Mennyibe kerülhet az államnak, ha szétszórva őket az ország különböző pontján lévő intézményekbe kell utánuk fizetni? Nem lenne jobb ha azt az összeget amit egy egy ápolt után az intézményeknek fizetnek, odaadnák az őket jelenleg is áldozatos munkával, – de ki tudja meddig – ellátó és ápoló intézményi dolgozóknak és nem kellene a megszokott környezetükből kiemelni? Mi a fenével foglalkoznak az olyan nagy szakértők mint Czibere szociális államtitkár, vagy a nagy gyönyörűségtől nyilatkozás közben egyszer csak elröpülő Novák Katalin szociális és családügyi államtitkár? Szóval az az ország, amely ennyire nem tudja, nem akarja észrevenni az összefüggéseket, ahol az ágazatért felelős Balog miniszter a Hilton-ba hív meg karácsony alkalmából néhány szerencsétlen, hátrányos helyzetű vidéki kis suttyót hogy elkápráztassa őket a Calvados mártással nyakon öntött fácánnal stb miközben ezeknek a gyerekeknek a másnapi kenyér sem biztos – annak mond már Jani milyen lelkülete van ? Mire használják ezek az agyukat? Szerinted tényleg ennyire ostobák, érzéketlenek, vagy tényleg ennyire nem tudnak semmit a „nép egyszerű gyermekének” életéről?
Ha pedig így van, mire a nagy felhajtás, a murva nagy évértékelő? Magyarország erősödik? Mit is értékelnek pontosan?
Az ország fele szegénységben él, annak is a fele kritikus szegénységben, több száz gyerek napi szinten éhezik – ne a fejeteket ingassátok hanem menjetek ki a terepre és nézzetek már körül mi folyik a budavári palotától néhány 10 kilométerre! Munka nincs, még annak sem aki némileg képzettebb ( 8 ált, netán érettségi) vagy nagyon akarna dolgozni – az erre a programokra szánt és célzott pénzeket jól szervezett kezek lenyúlják, azt a nyomorult kis ellátást pedig amit eddig kaptak a rokkantak, munkaképtelenek az eü-i felülvizsgálat húzta át, munkaképessé minősítve a legreménytelenebb esetet is! De, mondom munka sincs, mert az, hogy Pest megyében hány hálózati szerelőt, banki ügyintézőt, vagy operátort keresnek az a nyírségi 6 osztályt végzett félanalfabétát alig hozza lázba! Ezek az emberek szerinted mit éreznek a rezsi csökkenésből? Ha volt is villanyuk már rég kikötötték, gáz nincs, ők már a tűzifának is örülnének, ha lenne, de az sincs – és akkor még nem is beszéltünk kedvezményekről! Nekik miért nem jár elegendő és csökkent áron szállított tüzifa, mint rezsicsökkenés? Kik tudják tehát a rezsicsökkenést élvezni? A nagyobb fogyasztók, a fővárosiak, a nagyobb városban élők és kizárólag azok ahol a közművek ki vannak építve, és ninsc hátralékuk!
Egyébként nem értem a lelkesedéseteket – én Budán egy társasházban élek, nekünk a tavalyi (2015-ös) kimutatás szerint 149 – ft/hó volt a megtakarításunk, pl a gázdíjából, lakásokra lebontva, miután a házunknak saját kazánja van, napelemes vízmelegítővel. Ez olyan óriási összeg amitől hanyatt kellene esnem ? Több vele az adminisztráció mint a valódi haszon!
Az élelmiszer áfákról – szerinted egy csomónak csökkent az áfája – csak annyit, hogy nem csomónak, eddig a sertés, baromfi, tojás és tej áfa csökkenését jelentették be, szóljon aki jelentős változást észlelt?! Nem tudom Jani te milyen sűrűséggel szoktál vásárolni és általában miket – de én aki heti/havi szinten végzek kisebb nagyobb bevásárlást (a napit rá lehet bízni a férjemre, csak a nagyobbakhoz kellek én is)nyugodtan állítom, hogy nem érzékelek jelentős visszaesést az árakban! A sertés tavaly egy – két hónapig valóban olcsóbb volt valamivel, aztán lassan tapasztaltam, hogy kezd visszakúszni az ár, ma már megint ugyanannyi mint előtte – valami béna magyarázatot ugyan fűztek a szállítókról meg a termelőkről, de hát Gizi nénit,vagy Átlag nénit ez aligha érdekli, ha ugyanannyit fizet! A tejnél egy bizonyos tejre, a Friss tejre vonatkozik – minden más termék ugyanannyi, a tojás 33-40 ft közötti árban kapható csakúgy mint eddig, a baromfi pedig mint minden szabadáras termék nagyjából annyiért kapható mint eddig! Az ár igen szélsőséges volt eddig is, ezután is, attól függ hol veszem és mikor, akciós e vagy sem!Nálunk a csirkemell megy ezért példának ehhez nyúlok: jelenleg is van 1100-1200.- ft-ért, igaz 1500-ért is – és áfa csökk. előtt is vettem ennyiért, miután általában ott és akkor vásároltam nagyobb mennyiségben ahol és amikor akciós volt, aztán be a mélyhűtőbe és kész! Nagy valószínűséggel az áfa csökkenésekből nem fogunk meggazdagodni, de te csak örülj, ha okot látsz erre!
Tehát mi itt a gond? Szerintem pontosan tudod – LIanfair hiába „károgna” ha nem lenne igaza, de sajnos sem az általa sem az általam írtakat nem igen tudnád cáfolni!
Bocsi, hogy egy kissé hosszabb lettem mint terveztem, de sok mindenre kitértem ami menet közben jutott eszembe.
8:58 de.
jani Gondolom szándékosan nem érted meg amit írunk, ez a te bajod. Az, hogy a tízmilliós támogatás miatt, drasztikusan megnőnek az ingatlanok és bérlemények árai, természetes.
Nem hittem, hogy ezt nehéz megérteni. Tévedtem.
Azt sem gondoltam nehéznek, ha van egy lakás ami 10 milliót ér, de ezt ilyen támogatás miatt drasztikusan megnőnek a lakásárak, és ez a tízmilliós lakás, 18 millió lett, akkor mennyi az a hatalmas nagy segítség? Ez számtan. Azt sem nehéz megérteni, hogy az áremelkedések miatt a bérlemények díja is drasztikusan emelkedett, az ingatlanközvetítők 20-30 %-kal emelték egyoldalúan az árakat. Három céget tudok, akik megcsinálták, mert a lakástulajdonosok is hasznot akarnak húzni az áremelkedésből. Igen, továbbra is a rendeletek mögé nézzek, mert érdemes. Megóv az esőtől.
A kormány pedig nem a fiatal házasoknak segít, hanem azoknak akik vállalják, hogy ész nélkül szülni fog. A segítség a lakástulajdonosoknak segítség, mert kaszálhatnak.
Továbbra is állítom, a meggondolatlan gyermekvállalás tragédiákat hordoz magában, de téged ez sem érdekel.
Az pedig jó, hogy szereted a látszatot, én a valós dolgokat szeretem. Az nem országos jólét, hogy neked jó. Az önzés.
12:23 du.
Llanfair
2017 február 19
8:58 de.
„Továbbra is állítom, a meggondolatlan gyermekvállalás tragédiákat hordoz magában, de téged ez sem érdekel.
Az pedig jó, hogy szereted a látszatot, én a valós dolgokat szeretem. Az nem országos jólét, hogy neked jó. Az önzés.”
Tévedsz, én már nem tervezek gyereket. 🙂 Ha pedig rám hivatkozol, akkor pontosan tedd, mert én idézőjelbe tettem a „látszatot”.
Egyébként, a meggondolatlan gyermektelenség sokkal inkább tragédiát okoz.
Számomra új (hülyeség), hogy a CSOK miatt drágultak az ingatlanok és az albérletek?!! A CSOK hatása még nem mérhető, mert még ezután fognak felépülni ezek az ingatlanok. Sajnos nem olyan sok, mert nincsenek tömegével három gyerekes családok illetve, aki bevállalják.
Az ingatlanpiacot egyelőre egész más dolgok befolyásolják. Például a befektetők és a kedvező kamatozású hitelek. Dicsekvésnek tűnhet, de albérlet illetve kollégium helyett egy egyetemi városban mostanában vettünk lakást a főiskolás fiamnak. Kiszámoltuk, olcsóbban jövünk ki a törlesztőrészletek fizetésével, mintha albérletben lakna. Sőt, szintén hitelre kifizettük a bátyának egy korábban vele közös lakás másik felét is. Az emberek egyre bátrabban vásárolnak, ami biza emeli az árakat. De a lakásárak sok helyen még így sem érte el a válság előtti szintet.
Nem értem, miért lenne felelőtlen, aki él a 10 milliós állami támogatással? Bizony, károgsz. De lehet, hogy huhogsz.
12:24 du.
Besancon
Mindig lehet találni olyan társadalmi csoportokat, akik még nem zárkóztak fel. Egy ideig még így lesz. De nem lehet ezekből általánosító következtetéseket levonni.
Az ÁFA csökkentés tény, amin nem lehet vitatkozni. A piac viszont bonyolultabb annál, hogy csak a vásárlónál jelentkezzen a haszna.
3:23 du.
jani!
nagyon igazad van….Llanfair csupán károg tájékozatlanul…..,ok és meggyőződés nélkül,meg ugye a kinti jólétből,ami nem az ő érdeme!!!
4:05 du.
Hahhaha Boda. Magának a népszavazás eredménye mellékes? Mekkora talp és seggnyaló szervilis barom maga, hogy az emberek véleményét mellékesnek nevezi, csak hogy fényesre nyalja a kakát a nemzetszüllesztők seggéből? Szégyen és szánalom bodamarcsika a nemzetromboló vezetőinkkel együtt, hogy a sok marhasága közt ismét nagyot alkotott, amivel semmibe veszi a magyar embereket ismét. Törölje meg a száját, mert a nyelvén túl ömlik a kaka.
5:20 du.
Jani:
„A tízmilliós állami lakástámogatás vitte fel a lakásárakat? Én mindig azt hittem, hogy a piacon a hiány illetve a megnövekedett (fizetőképes)kereslet viszi fel az árakat.”
Igen, de a megnövekedett fizetőképes keresleten kívül az ez iránti eladói (utóbb majd megalapozottnak vagy megalapozatlannak bizonyuló) várakozás is.
Igaz, másrészt a megnövekedni remélt fizetőképes kereslet iránti várakozás növelheti a beruházási hajlandóságot, ami később esetleg a hiány csökkenéséhez, ez utóbbi pedig az árak mérséklődéséhez vezethet. És így tovább… (Legalábbis a közgazdaságtan bizonyos irányzatai szerint. Más irányzatok szerint meg nem így van.)
2:10 de.
„”Boda Marcsi
2017 február 18
2:15 du.
JA ! akár lesz népszavazás(az eredmény mellékes….),akár nem és akár lesz olimpia,akár nem
az tény,hogy sem a kinti sem az itthoni acsarkodó baloldalnak, ennek a “fórumocskának” meg főleg nincs semmi esélye,jövője……
Ész kérdése..,hogy felfogják!
Hát ennyi!””
Az is ész kérdése, hogy végre felfogja; nem „oldal” kérdése, hogy akar-e valaki olimpiát, akar-e valaki szavazást egy ilyen nagy volumenű dologról, amit még az unokáink is fizetni fognak, hanem gazdasági meggondolás!!!
6:44 de.
Jani! Sok mindent megválaszoltak itt. Ezért csak annyit: a CSOK, meg a többi NEM a lakástalan „fiatal házasoknak” segít, hanem azoknak, akiknek van mellé másik 8-10 milliójuk, hogy lakást vegyenek (esetleg a másodikat, hogy bérbe adják). Ezeket a milliárdokat arra fordítanám, hogy OLCSÓ bérlakásokat juttassak akár a fiataloknak, akár nehéz helyzetbe került másoknak. Ezzel pl. csökkenteni lehetne a hajléktalanság problémáját. Ma nincs mennyiségi lakáshiány Magyarországon, ezért inkább a meglévő állomány felújításában, korszerűsítésében segítenék a közös pénzből. Igaz, az új építésénél sokkal többet lehet lenyúlni, mint pl. egy fűtéskorszerűsítésnél… A mobilitást segíteném: pl. szívesen elköltöznék én is a nekem már egyedül nagy, drága, és nehezen rendben tartható házamból, de nem tudok – pl. az eszetlen lakásárak miatt.
A probléma az, hogy az elmúlt 7 évben meredeken emelkedik a felső és az alsó decilis(10%) közötti jövedelemkülönbség – az „emúttnyócévben” nyolcszorosára szorított különbséget sikerült feltornázni a tízszeresére. Ez a baj.
8:28 de.
Boda Marcsi Kedves Marcsi. Már megint a sárga irigység beszél belőled. Fúj. Amíg a feleségem szerint megérdemlem a jólétet, addig neked csend. Ezt Ő nem fogja megerősíteni Neked, mert okosabb nálam, és nem áll le idiótákkal vitatkozni. Nem is tud rólad, mert teljesen lényegtelen és értelmetlen a személyed ebben a világban.
További szép napot, és jó TV nézést.
2:26 du.
talalom
Ez egy új információ a kazáncseréről:
http://palyazatfigyelo.info/2017/01/25/februar-1-tol-nagyon-fontos-valtozas-jon-mindenkinek-akinek-kemenye-vagy-barmilyen-kazanja-van.php
Ez pedig a lakás/ház felújításról:
http://nyugdij.info/2017/02/11/hihetetlen-mosogepcsere-hutocsere-kemenycsere-kazancsere-futeskorszerusites-felujitas-vilagitaskorszerusites-palyazat-jon-meg-februarban-itt-a-nagy-bejelentes-amire-varunk.php
3:30 du.
AKIT ÉRDEKEL ! TO WHOM…
(Illegális információ-kiáramlás szerint) 5 százalékos adatfeldolgozás mellett az érvénytelen aláírások aránya mintegy 30-31 százalék (a Budapestre bármilyen módon bejelentettek vonatkozásában.) Blamázs volna, hogyha végül is 190 ezer körül találnánk magunkat….)
4:59 du.
gloriett(LlANFAIR?…)
ne nevettess…..felesleges,szánalmas,meg ugye, ahogy te úgy én is megírhatom a véleményemet,jobb ha te maradsz csendben a saját érdekedben!
Egyébként nem vagy abban helyzetben,hogy „csendre” ints ,jobb ha tőlem tudod te „észlény”….!!!
5:12 du.
gloriettt!
Íme az élő példa arra,ha valaki nagyon sötét és nevetséges…..!
Jót nevettem rajtad te szerencsétlen…!!!
Na ennyi!(kiborultál picinyem?…)
ne válaszolj,ne erőlködj,mert még ront az amúgy is siralmas állapotodon!
5:34 du.
Orsós Elemér
2017 február 18
3:38 du.
Orsós!
Ritka eset, de most nagyon egyet értek veled, nem kell ide csábítani a békeharcosokat!
5:46 du.
Boda Marcsi Természetesen Llanfair. „Nyomdahiba” történt.
Nem vagyok abban a helyzetben? Köszönöm, hogy szóltál. Tényleg nem vagyok abban a helyzetben, de azért felhívhatom a figyelmedet erre az okos megoldásra, mindannyiunk érdekében. 😀 Természetesen elmondhatod rólam a véleményedet, ha neked attól jobb lesz, nekem nem lesz rosszabb. De ha sértegetni akarsz, nevezzél a barátodnak. Az komoly sértés lenne.
Ezek után szólnál néhány szót a cikkről is?
6:06 du.
jani Sajnos az ingatlanpiac olyan állat, amit nem befolyásol a te véleményed.
A CSOK használt lakásra és annak felújítására is felvehető. Okoskodhatsz, de a budapesti ingatlanpiac rendesen elszállt.
Tudom mindent jobban tudsz, de nekem ingatlanosok panaszkodtak, de hát mit értenek Ők az ingatlanpiachoz. Ugye?
Nekem annyit dicsekszel amennyit akarsz, nem irigylem. Tudom, hogy vidéken fillérekért lehet lakásokat venni, és ha veszel még nyolc lakást, akkor sem irigykedek, én örülök a más boldogságának is.
Látom átmentél papagájba, hányszor tudod leírni, hogy károgok? 🙂
7:16 du.
Ötvenhatos
2017 február 20
3:30 du.
Miért volna blamázs? Mert a fidesznyikek jól teljesítettek a hamis aláírások tekintetében?
2:45 de.
Llanfair
2017 február 20
6:06 du.
A CSOK nem egy állandó összeg. Nem mondták az ingatlanos barátaid, hogy használt lakásokra és felújításra nem adnak 10 milliót!? Használt lakásra három gyerek esetén is csak 1.320 – 2.200 ezer forint jár. Egy vagy kettő gyerek esetén ennyit sem. Szerinted ez vitte fel az ingatlanárakat? Legjobban Budapesten, ahol a legkevesebb a gyerek? Aha. 🙂
Furcsák a te ingatlanos barátaid, ha arra panaszkodnak, hogy felmentek az árak. Eddig azt hittem, hogy nekik az a jó üzlet. 🙂
Egyébként, tényleg humoros vagy. Folyton bohócot csinálsz magadból. 🙂
3:37 de.
Boda, természetesen leírhatsz bármit (többek mulatságára) de rád is érvényes a szép magyar szólásmondás, amit a sok csacskaságot összehordó gyerekeknek szoktak mondani: ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna.
3:43 de.
Ötvenhatos, nem az a blamázs, ha túl sok hamis aláírás lenne a népszavazást támogató gyűjtőíveken, hanem az, hogy a hamisítóknak fogalmuk sincs arról, hogy a dupla vagy fals aláírásokkal bűncselekményt követnek el.
Amúgy pedig, ha toporzékolva követeled az olimpiát, te meg a hozzád hasonló elsőrendű adófizetők szíveskedjenek azt anyagilag finanszírozni is. Az ellenzőknek az is pont elég lenne, ha tűrniük kellene a vele járó káoszt.
(de szinte látom, hány embert kellene kimenteni a ma szétrohadófélben lévő és heti gyakorisággal kigyulladó hármas metró alagútjából sokszoros terhelés esetén.
6:56 de.
Visszamondja a kormány az olimpia megrendezésének pénzügyi garanciáját, a CÖF mégsem rendez Békemenetet, nincs itt semmi látványosság, lehet továbbhaladni!
(ez a legújabb fejlemény)
7:20 de.
jani Ezt is rosszul tudod. Annak az ingatlanosnak, aki megbízásból ad bérbe lakásokat, nagyon kellemetlen a bérlőket 20-30 %-os emeléssel mellbe vágni. Persze, a tulajt nem érdekli, hiszen a piszkos munkát nem Ő végzi, Ő csak arat. Ezt Te nem értheted, mert neked csak az a lényeg, hogy neked jó legyen. Emberi gyarlóság, megértem.
Sajnálom, hogy fantáziád olyan gyér, hogy nem látsz az orrodnál tovább, de ezt is kibírjuk. Bohócot csinálnék magamból? Közöd, mint eszed, ne haragudj az őszinte szóért.
Miután minden elmondtam amit a témában gondolok, befejezettnek nyilvánítom a beszélgetés, mert most már lementél Boda szintjére, és haldokló férfiasságodat már csak sértegetéssel és gúnyolódással próbálod szinten tartani. Természetesen én is letudlak gyalázni a sárga földig, de sem örömöt nem okoz, és értelmét sem látom. Ahogy Boda asszony mondaná, van jobb dolgom is. Szép pár vagytok, örül az ember szíve, mikor két egyforma ember így egymásra talál. Szép napot kedves János.
10:01 de.
LIanfair!
„…Ahogy Boda asszony mondaná, van jobb dolgom is….”
Csak nem te is a reklám alatt írsz ?- jajjjj de izgi!-:))))
10:29 de.
Jani, azt mondod a 10 mill. csak az új lakások és a beígért 3 gyerkőcre jár! Továbbá az is kitétel, hogy a vásárolt lakásnak minimum 60(65?) négyzetméternek kell lenni mondjuk a három gyereknek valóban kellene némi mozgástér, más kérdés, hogy ezzel a mérettel igencsak a béka feneke alatt lennének, de mindegy, magyar sajátosság!
Hanem tudod e, hogy mostanság egy kb ilyen méretű új lakás mibe kerül? Mondjuk átlagosan 24-26 mill. és nem mondtam sokat, hiszen vidéken talán olcsóbb Bpten drágább! Az a fiatal pár aki rendelkezik a különbözettel(10-15 mill.) az már vagy nem olyan fiatal,hogy a 3 gyermeket nyugodt lélekkel bevállalja, vagy ha igen keres más megoldást, de nem ugrik bele ilyen bizonytalan buliba. Elvesztheti az állását, megbetegedhet bármelyikük, vagy csak egyszerűen nem jön össze parancsra mégsem a három gyermek – és annyi!
Akinek ez a 10 mlll. ténylegesen segítség lenne, az nem rendelkezik a különbözettel, nincs mögöttük biztos anyagi, családi háttér, hogy baj esetén számíthatna rá, és egyébként meg ezeregy feltétellel nem rendelkezik!
Tehát verd ki a fejedből azt a baromságot, hogy ez a drága jó kormány direkt a kisjövedelmű, rászoruló, fiatal házasokon akar segíteni, mert akkor a feltételeket is hozzájuk szabná. De ez a bagázs el sem tudja képzelni, milyen az kis fizetéssel tartalékok, megtakarítások nélkül úgy kezdeni egy életet, hogy közben bevállal 3 gyermeket, aki vagy összejön vagy nem, de jó esetben már csak azt kell kitalálnia hogy miből nevelik fel őket!
Mert ha a különbözet is hitelre megy, akkor a törlesztés, meg a rezsi el is viszi az egyikük fizetését – a másik meg ha otthon van a gyerekekkel gyesen, táppénzen abból ugyan meg nem élnek! Tehát ez is a biztos anyagi háttérrel, megtakarítással rendelkező kiváltságosok „segítsége” – nem véletlen, hogy olyan kevesen tudnak élni vele: az igénylők 2/3-át kapásból elutasítják, mert mint már írtam, a feltételeket nem rájuk szabták! Azért nem ártana elolvasnod, mivel jár, ha pl a feltételeket nem tudják teljesíteni!
11:24 de.
Besancon Mozart Idomeneoja megy a Mezzon Becsbol. Fel ev nagy ugyeskedes utan sikerul fognom, ugyan is a vetel hataran vagyunk. De sikerult!
De itt nincsenek hirdetesek.:(
11:56 de.
lakásárakból Budapesten most éppen eléggé tájékozott vagyok. Az elmúlt 2 év alatt az árak megduplázódtak. Ami 2 éve 16 millió volt, az ma 32, vagy több… Ami 2 éve 9 millió volt, az ma 18 fölött van.
2:42 du.
Llanfair
Nem tudlak követni, mert nem árulod el, hogy mire válaszolsz. Én nem látok sem összefüggést, sem logikát abban, amit itt összehordasz. Szerintem részeg vagy.
Besancon
Figyelj, nem csak te élsz ám Magyarországon! Egyáltalán nem úgy van, ahogy itt lefested. A lakás, aminek a másik felét nem rég vettük meg, Budapest mellett van. Kijár a HÉV és a kék busz is. Társasházi 107 m2 összkomfortos, kerttel, pincével. 15 millió Ft (a fele 7.5 millió volt). A fiam egri 65 m2-es lakása 6,5 millió volt. Ha befejezi az iskolát eladjuk. Ezeket a lakásokat 3/4 részt hitelből vettük. Átlagos a jövedelmünk, más is meg tudná tenni.
A barátom (volt kollégám) lánya éppen most jön ki Budapestről és CSOK segítségével építkezik a közelünkben. Már van két gyerek és bevállalták a harmadikat. Egyáltalán nem gazdagok sem ők, sem a szülők. Eladják a pesti lakásuk, felveszik mellé a 10 milliós támogatást és kapnak még kedvezményes kölcsönt. Mi ebben a lehetetlen?
3:05 du.
jani. Még sosem tudtál követni, ez nem lep meg.
3:55 du.
jani Válaszolnék neked, de nem neked írom, mert Te már teljesen elvesztetted emberi formádat velem szemben, hanem azoknak akik előtt megint mocskoltál. Sosem vagyok részeg, nem dohányzom és sosem kábítóztam.
Sajnálom, hogy megint csalódást kell okoznom, de emberhez méltó életet élek, és ez már így is marad. De ha attól élvezel, hogy mocskolhatsz, ne tartsd magad vissza, egészségedre.