Nem lehet többé fotózkodni az életnagyságú karton Trudeau miniszterelnökkel
Immár egy éve a külföldön szolgáló kanadai diplomaták előszeretettel állítanak fel Justin Trudeau miniszterelnököt ábrázoló, életnagyságú kartonkivágásokat, amely mellett sokan akik a kanadai liberalizmushoz vonzódnak fotózkodni szeretnek. Ennek a kissé fura gyakorlatnak vet most véget a külügyminisztérium, amiután az ellenzéki Konzervatív Párt aggályainak adott hangott. Eddig a karton Trudeauk elsősorban az Egyesült Államokban jelentek meg, különösen a Kanadát népszerűsíteni hivatott rendezvényeken. A múlt héten a Texas állambeli Austin városában került elő a karton Trudeau, egy turisztikai fesztivál keretein belül. Azt megelőzően pedig Washington, DC-ben is kihelyezték a kartonkivágást. A közszolgálati televízióhoz jutott belső levelezések szerint sokan a külszolgálatban úgy gondolták, hogy ez a lépés „óriási huhogást” fog eredményezni, valamint „kőkemény selfizést.”
Ugyanakkor voltak már korábban is olyan hangok a külszolgálat berkeiben, amelyek azt hangsúlyozták, hogy ez az akció „a miniszterelnökhöz nem méltó.” Eredetileg részben azért engedélyezte a külügy, mert az Egyesült Államok ottawai nagykövetsége is Barack Obama kartonkivágásával népszerűsítette Amerikát hazánkban. Hétfő estére a külügy megerősítette: arra kéri valamennyi misszióját, hogy többé ne használják a kartonfigurát. Ugyanakkor a minisztérium nem válaszolt a CBC közszolgálati televízió számos kérdésére–például arra, hogy hány darab karton Trudeaut rendeltek és mennyibe került a „befektetés”?
John Brassard, a Konzervatív Párt szóvívője elmondta: „az életnagyságú, kétdimenziós karton tökéletesen szimbolizálja mindazt, amit Justin Trudeau képvisel. Ott van az a sekély homlokzat, de édeskevés valódi tartalom.”
Nem tudni, hogy Justin Trudeau konzervatív elődje – Stephen Harper – csaknem tíz éves regnálás alatt használtak-e hasonló karton kivágást. A külügy ugyanis nem válaszolt a CBC ezirányú kérdésére, a legnagyobb ellenzéki párt azonban jelezte, hogy az akkoriban aktív politikusok közül senki sem emlékszik hasonlóra a Harper korszak idején. Ennek ellenére, akkoriban is akadtak hasonlóan vitatható esetek. Például Harper kommunikációs emberei – a kormány pénzén – YouTube videósorozatot indítottak a kormányfőről. Sokan az általában visszafogott kanadai politikai kultúrához képest túlságosan „hiúnak” találták a kormányfőt népszerűsítő sorozatot.
Egyébként Trudeau mai napig viszonylag népszerű Kanadában, bár a több mint egy évig tartó politikai mézes hetei véget értek. A kanadai lakosság 48 százaléka van megelégedve a kormányfővel, amely 13 pontos csökkenést jelent tavaly november óta. A CBC által összesített pártpreferenciás felmérések szerint a kormányzó Liberális Párt 41, az ellenzéki Konzervatív Párt pedig 32 százalékos támogatottsággal rendelkezik. A baloldali Új Demokrata Párt 16 százalékos támogatottságot tudhat magáének, a kizárólag Québec tartományban induló szeparatista Bloc Québécois, illetve a Zöld párt 5-5 százalékot.
12:04 du.
Engem senki nem kérdezett meg.
Justin fényképezési mániája, annyira infantilis, hogy az ember sírni szeretne., Az önimádatnak nagy fokú mintája látható ebben.
Sajnos mint miniszterelnök, viszont nem üti meg a mértéket, pl. Stephan Harper-hez mérten.
Az biztos, hogy jóképű ember és a nők imádják. De sajnos ez nem elég egy ország vezetéséhez, bár örökölte volna édesapja eszét, nem csak anyja külsejét!
12:05 du.
Kanadát népszerűsítő miniszterelnöki reklámfigura? Érdekes gondolat és gyakorlat. Magyarországon a személyi kultusz jeleként értékelnék Orbán Viktor kartonfiguráját. Nálunk plakáton se nagyon érdemes politikusokat ábrázolni, mert rövid idő múltával rajzokkal és szöveggel illusztrálnák.
12:29 du.
Drizari
2017 március 21
12:05 du.
Itt is személyi kultusz, csak a követői ezt nem látják.
12:52 du.
Nálunk beindult a közmédia, tompítani, illetve hitelteleníteni igyekeznek a volt magyar titkosszolgát, aki interjúban fedte föl az oroszországi befolyást Magyarországra:
http://index.hu/belfold/2017/03/21/titkosszolga_orosz_fenyegetes_romagyilkossag_interju/
Ezzel kaptam magyarázatot arra nézve, miért vágott fancsali képet Orbán Viktor Putyin magyarországi látogatása alkalmával.
1:21 du.
Irigyellek benneteket, hogy ez a problémátok…
5:13 du.
Hát, ami azt illeti, a magyarok emlékezetében, van némi emlék az oroszokról.Lehet, hogy ma már új generációk élnek többnyire, de emlékünkben van az a kor, mikor megszállás alatt voltunk az orosz által, és kormányunkban az ült akit ők odatettek.
Putyin sem különb elődeinél és én nem örülök a nagy barátságnak.
5:14 du.
Alma, nem kell irigykedni, hiszen van ennél nagyobb probléma is.
5:11 du.
Kedves Figyelő!
Putyin azért jóval különb a gyilkos,elnyomó komcsi elődeinél…más időket élünk….
ami a kinti helyzetet illeti,az ugye nem az itthoni magyarok ügye,mi nem is „pofázunk ” bele, meg azt is bizonyítja,hogy ott is vannak ellentétek nem kell a „volt” hazájukba belerondítani egyeseknek,mi sem tesszük!
Egyébként tényleg van kint és itthon is nagyobb probléma,talán azzla kéne foglalkozni!
7:22 du.
Figyelő
2017 március 21
5:13 du.
Putyin az orosz cárok koráról nosztalgiázik. Mit is köszönhetünk a felvilágosult orosz cároknak? 1848 leverését, az első világháború előtt támogatták a pánszlávizmust a Balkánon, kvázi a Monarchia megszűnését és Trianont.
A putyinizmus lehet, hogy jó a belpolitikában, mert a maffiavilágnál még az is jobb. De egyelőre más előnye nemigen látszik, sőt az életszínvonal megreked egy szinten.
8:15 du.
Kedves Marcsi, itt is sok balos él, aki szeret véleményt mondani. Nem kell észrevenni!
2:01 de.
aha. tehát, ha egy balos véleményt mond, azt nem kell észrevenni. érthető, hogy’ jön ahhoz, hogy véleményt mondjon? itt csak a Bencsicseknek, Bodáknak és egyéb szittya véleményvezéreknek lehet véleménye! elő ne forduljon +1x, hogy egy balosnak véleménye van, mert lemondom a kurucinfo előfizetésemet!
4:28 de.
Figyelő!
„..Kedves Marcsi, itt is sok balos él, aki szeret véleményt mondani. Nem kell észrevenni!…”
Úgy van, minek is észrevenni a „balos” véleményeket, bőven elég a jobbos?
Ime egy ember aki büszke rá, hogy 60 éve egy szabad világban él, úgy dicsekszik a kanadai demokráciával mintha valami része lenne annak fenntartásában, de – ezzel egyidőben kijelenti, hogy a miénktől eltérő véleményt nem kell észrevenni!
De nagy lúzer Ön kedves Figyelő – Önnek aztán tök fölösleges a demokrácia hiszen nem is érti, ennél fogva élni sem tud vele!
4:52 de.
csak kitartás, Figyelő, Boda majd elmagyarázza neked, hogy a Putyin, az mégiscsak más, hiszen orbánviktor jóbarátja.
Hogy politikai gyilkosságok sorát követi el a volt KGB-főnök, az nem számít, hogy durva választási csalással került uralomra, az sem. Mi szeretjük a maffiát és a maffiózókat. Az orosz itt mindig szívesen látott vendég, főleg, ha tőlük várjuk a felszabadulást, ezúttal az EU fojtogató öleléséből.
7:09 de.
Tüske Zsófia
2017 március 23
4:52 de.
Mi a különbség Jelcin és Putyin között?
11:40 de.
Örömmel üdvözlöm, Ille István úrat sorainkban!
A téma nem, érdekes. Putyint nem komálom, kár ezt is rám kenni, majd Orbán is felébred, remélem, nem túl későn.
Van egy jó magyar mondás: „Kutyából nem lesz szalonna!”
11:42 de.
Ja, és csak biztattam Bodát, hogy ne panaszkodjon hiába! Ha már az is baj, hát sajnálom!
2:13 du.
Ille István visszatért? Hurrá!
Azért figyelmeztetésül mondanám, azóta szerencsére új szelek fújnak errefelé, nem egymás becsmérlése és ku.va anyázása az elfogadott. Kéretik tudomásul venni.
A Geyza nevű mankód is eltűnt, biztos még mindig fújja a sípot.
4:05 du.
Hazai lámpa
2017 március 23
7:09 de.
Napi másfél liter vodka.
5:04 de.
Charli!
1. Miből gondolod,hogy Illét figyelmeztetni kell bármire is?
2. Azt meg főleg honnan veszed, hogy épp te lennél az akinek ezt meg kéne tenni? Ha nem tévedek van itt egy moderátor (Christopher)aki szükség esetén felvilágosítja a rászorulót ha netán tényleg akkorát „változtak volna a dolgok” – de nem hinném!
Szerintem amit csinálsz nem más mint felsleges okvetetlenkedés, na pláne fenyegetőzés a „bejáratosok” öngőgjével és a rád/rátok Jobbikosokra jellemző „randalírozhatnék” előrevetítésével!
Várj még egy kicsit kedves Charli, az még odébb lesz, ha lesz!
„… új szelek fújnak errefelé, nem egymás becsmérlése és ku.va anyázása az elfogadott…”
Erre vonatkozó véleményemet gondolom nagyjából tudod, szükségtelen ragoznom.
11:35 de.
Tüske Zsófia
2017 március 23
4:52 de.
Tudod, nagyon cifra a politika a világban. Néha, saját érdekből, bizonyos dolgokat nem szabad észrevenni. Ez történt itt a magyarokkal, Putyin igen fontos a magyar gazdaság fejlődéséhez. Pl. a gáz, és más természeti erők juttatása.
Sajnos, ez oroszoktól ered, ami magyaroknak fontos megélhetési pont.
Ez a politika., azaz figyelembe venni, a nemzeti érdekeket másoktól, ha tetszik, ha nem, annak politikai állása.
11:41 de.
Itt, ahol élek mindenki tudja, a politikai gyilkosságait Putyinnak. Mégsem indít senki háborút ellene, a nyugati világban.
12:34 du.
Figyelő, te már a ruszkikkal is kiegyeznél?
neked csak 45-56-ig volt részed bennük, nekünk további 34 évig.
és mindössze annyit tanácsolsz, hogy nem szabad észrevenni őket?
hát, csalódtam benned.
12:39 du.
lámpa, falusi lényegretörő megállapítását nem tudom felülmúlni.
Mindenesetre Jelcin sosem volt KGB nagyfőnök.
5:17 du.
Tüske Zsófia
2017 március 31
12:34 du.
Zsófia, én arról írtam, hogy a gázt MA a magyarok a ruszkiktól kapják.
Én nem felejtek, valóban vannak emlékeim róluk!
De, arról volt szó fentebb, hogy most a magyar kormány jóba van Putyinnal. Ha az állam fenntartása igényli, akkor az mindenkor természetes.
Ha volna MÁS megoldás, biztos jól jönne a kormánynak.