A CEU számára Magyarország pótolható
Megint itt tartunk és erős déjà vu érzésem van. Magyarország kormánya tesz egy botrányos bejelentést, amely bizonyos körökben pontosan kiszámítható és egyébként jogos felháborodást és tiltakozást okoz, miközben a Fidesz legvéresebb és legprimitivebb törzsszavazóinak dobnak egy újabb ízletes cafat húst. Bő fél éve, hogy a kanadai Michael Ignatieff lett a budapesti Central European University (CEU) rektora, máris olyan törvénytervezetettel nézhet szembe, amely az 1991 óta működő egyetem működését lehetetlenítheti el. A kormánysajtó (ebben az esetben elsősorban a szebb napokat látott Origo, illetve a Magyar Idők) már előadta, hogy szerintük a CEU akkreditációja körül gondok vannak. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint vannak olyan egyetemen amelyek „törvénytelenül” működnek Magyarországon. Mindenki tudja, hogy a törvénytervezet célpontja a Soros György által alapított CEU. Az Origo már nem is nevezi nevén a CEU-t, pusztán azt számolgatja, hogy vajon mikor zárja be kapút Budapesten „a Soros-egyetem.”
Michael Ignatieff – akik a kanadaiak a tudományos és a politikai életből is ismerhetnek – gyorsan lépett és a CEU órákon belül közleményt adott ki, amelyben jelezték, hogy jogorvoslatot kérnek a kormánysajtó alaptalan rágalmai miatt.
„A kérdéses bekezdés „Soros-egyetemként” utal ránk. A mi nevünk Közép-európai Egyetem (CEU). Az az állítás, hogy nem rendelkezünk programakkreditációval, vagy hogy elmulasztanánk a közhiteles nyilvántartásba történő adatszolgáltatási kötelezettségünk teljesítését, hamis. Mester-, és PhD programjaink a magyar hatóságok által és New York állam oktatási hivatala által vannak akkreditálva. Egyetemünk akkreditációját a Middle States Akkreditációs Bizottság felügyelte, amely olyan amerikai intézményeket is akkreditál, mint a Princeton és a Pennsylvaniai Egyetem.Az az állítás, hogy bármilyen jellegű „konkrét csalásban” veszünk részt, rágalom, amely sérti a hosszú évek során, Magyarország egyik legjobb egyetemeként megalapozott jó hírnevünket.”
Ami pedig a kormány törvénytervezetét illeti, Ignatieff hangsúlyozta:
„Bármilyen jogszabály változás, amely a CEU-t magyarországi működésének megszüntetésére kényszerítené, károsítaná a magyar tudományos életet, valamint negatívan befolyásolná a Magyar Kormány kapcsolatát szomszédaival, EU-s partnereivel és az Amerikai Egyesült Államokkal.”
És valóban, az Egyesült Államok budapesti Nagykövetség szerdán aggályaikat fejezte ki a fejlemények kapcsán. „Az Egyesült Államok ellenez bármilyen törekvést, amely veszélyezteti az Egyetem működését vagy függetlenségét”--jelezte David Kostelancik, a nagykövetségét vezető ügyvivő.
Óriási anyagi és kulturális vesztesség lenne Magyarország számára, ha a CEU befejezné magyarországi tevékenységét és a térség egy másik, kiszámíthatóbb és biztonságosabb országába költözne. A csaknem 400 tudóst alkalmazó és 1.500 egyetemistát oktató intézmény összesen 10 milliárd forinttal járul hozzá évente a magyar költségvetéshez, a befizett adók és járulékok révén. Több mint száz országból költöznek a magyar fővárosba egyetemisták, hogy a CEU-n tanulhassanak és ők Magyarországon bérelnek lakást, Magyarországon fogyasztanak, ott költik el külföldről hozott megtakarított pénzüket.
Lenne a térségben olyan város és olyan ország (gondolok például a dinamikusan fejlődő szlovák fővárosra, Pozsonyra), amelynek álom lenne egy olyan egyetem befogadása, mint amilyen a CEU. Bár korántsem ideális forgatókönyv és nagyon kellemetlenül érintene sok-sok magyar kutatót, oktatót és diákot, amennyiben az Orbán kormány ezt a játszmát szeretné lejátszani, a CEU számára bizony van élet Magyaroszágon kívül is. Valószínű, hogy a Fidesz politikai kampány okokból keres ismét egy ellenséget, aki ellen hónapokon keresztül hergelni lehet sötét szavazóit. A gyűlölt liberálisok teszik azt, amit mindenki elvár tőlük: tiltakoznak, fellépnek, peticiót írnak, nemzetközi porondon „támadást intéznek Magyarország ellen.” Pont ez kell a Fidesznek…mint egy falat kenyér.
Egyszer azonban a Fidesz és rajongói felébrednek arra a valóságra, amit minden felnőtt ember tud saját magáról is: Magyarország és minden magyar pótolható.
10:08 de.
A magyar kormány politikájától nem idegen a rágalmazás és a hazudozás, nincs ebben semmi különös.
A szomorú inkább az, hogy növekszik azoknak a távolban élő magyaroknak a száma, akik kezdik elhallgatni a származásukat.
10:17 de.
Ne hagyjuk a CEU-t
Tisztelt választópolgár!
Mint arról értesülhetett, egy március 28-án benyújtott törvényjavaslat lehetetlenné kívánja tenni a Közép-európai Egyetem (CEU) további működését Magyarországon. Ahhoz, hogy Budapesten ne kelljen bezárnia a magyar akkreditációval rendelkező, 25 éve Budapesten oktató egyetemnek, képzést kellene indítania az Egyesült Államokban. Nem valószínű, hogy a CEU megtenné ezt a szakmailag abszurd és anyagilag megrendítő lépést.
A Balog Zoltán miniszter által jegyzett T/14686. számú javaslat “általános indokolása” szerint a törvénynek “biztosítania kell a nemzetközi felsőoktatási együttműködés irányát, területét meghatározó, támogató magyar kormányzati szándék, a külpolitikai célkitűzések, valamint a nemzetközi kapcsolatok működtetésével járó hallgatói, oktatói mozgás, beutazás során az időszerű nemzetbiztonsági szempontok érvényesülését.” Magyarul és a lényegre szorítkozva: biztosítania kell a kormányzati szándék érvényesülését, mely szándék – semmi kétség – a CEU elüldözésére irányul. A többi érintett ugyanis nem érintett: külföldön is folytat oktatási tevékenységet, Magyarországon “beszállítóként” van jelen.
Közgazdászként a tudományterületemen megfigyelhető “oktatói és hallgatói mozgásról” szeretnék röviden számot adni. Szeretném, ha tudná, mit veszítene a magyar tudomány ezzel a lépéssel!
A CEU közgazdasági tanszéke elérte azt, amit a Gyere Haza Fiatal! kampány nem, és az MTA Lendület Programja is csak kis részben: Magyarországon nevelkedett, külföldön nevet szerzett, a világhír közelébe vagy egyenesen a világhírig jutott közgazdászokat csábított haza, olyan tudósokat, akiket ma a világ bármely egyeteme szívesen látna. Nem tudok olyan Magyarország méretű, közepes jövedelmű országot említeni, ahol a szakma legnagyobbjai ilyen számban dolgoznának otthon.
Nem csak az igaz, hogy a szakma magyar származású nagyjainak jó része ma Budapesten dolgozik, hanem az is, hogy a CEU közgazdasági tanszékének munkatársai zömmel magyarok: a tizenöt állandó tanárból kilencen, a huszonhat látogató professzorból tizennyolcan, a titkárság nyolc dolgozójából heten.
Az elmúlt öt évben a tanszék magyar oktatói olyan folyóiratokban publikáltak, mint – a teljesség igénye nélkül – az American Economic Review (hat cikk!), az Econometrica, a Quarterly Journal of Economics, a Review of Economic Studies, vagy a Review of Economics and Statistics. Közgazdásznak nem kell mondani, mások pedig könnyűszerrel megbizonyosodhatnak róla: a szakma vezető folyóiratairól van szó.
A CEU négy magyar professzora nyert el nagy összegű támogást az Európai Kutatási Tanács (ERC) kivételesen szelektív, csak a legjobbak számára elérhető pályázatain, ahol a CEU nyolcadik helyen áll az európai egyetemek versenyében. Ők és a kutatásaikban részt vevő – nagy számban magyar – közreműködők itthon adóznak a támogatásból elköltött forintok után, és a magyar tudomány hírnevét öregbítik.
Munkahelyem, az MTA Közgazdaságtudományi Intézete mindennapos munkakapcsolatban áll a CEU-val. Tizenhárom olyan fiatal kutatónk van, aki a CEU-n szerzett mester vagy doktori fokozatot, és tizennégy olyan munkatársunk, aki ott tanított vagy tanít, nem beszélve azokról, akik a CEU-n koordinált kutatásokban vesznek részt, vagy alkalmilag előadásokat tartanak.
A CEU-ra hazatért kiemelkedő kutatók nem viselkednek előkelő idegenként: ők indították és szerkesztik az Index De Facto blogját, ahol szigorú minőségellenőrzésen átesett, tényeken alapuló írások jelennek meg az országot érintő fontos kérdésekről. A CEU ad otthont a Magyar Közgazdaságtudományi Egyesület éves konferenciájának, a társaság jelenlegi elnöke az egyetem oktatója.
A CEU elüldözésével kitölthetetlen űr támadna a magyar közgazdaság-tudományban: elveszítenénk a legjobbjainkat, elapadna a legfontosabb utánpótlási forrásunk, ritkulnának a nemzetközi tudományossággal ápolt kapcsolataink, visszasüllyednénk a perifériára, ahonnét a régió sok országa máig sem tudott kikeveredni. (Nem azért, mert nem elég okosak, hanem mert ha elég okosak, akkor kevés kivétellel nem maradnak otthon. Mert nincs hol.) A színvonalas, nemzetközi szinten is elismert mesterszintű vagy doktori képzésre vágyó, de a hazai környezetet, a családjukat, a barátaikat hosszabb időre elhagyni nem akaró diákok külföldre kényszerülnének, vagy a szakmai igényeikből kellene engedniük.
A magyar közgazdasági kutatást és oktatást olyan veszteség érné, amilyet utoljára a második világháború előtti és utáni tisztogatások idején kellett megélnie.
Köllő János
közgazdász, az MTA doktora
10:18 de.
„A Times Higher Education (THE) a napokban publikálta az idei felsőoktatási rangsorát, amelybe hét magyar egyetem – köztük az ELTE – is bekerült.
A nemrég megjelent rangsor a Times Higher Education BRICS and Emerging Economies Rankings nevet kapta. Összesen ötven kevésbé fejlett ország felsőoktatási intézményeit vizsgálták meg, és ezekből készült el a háromszáz intézményt tartalmazó lista. A listán negyvenegy ország képviselteti magát.
A lista összeállításához tizenhárom mutatót használtak a létrehozók. Az egyetemek erősségeit a fő tevékenységi körökben nézték meg: oktatás, kutatás, tudástranszfer és a nemzetközi megjelenés tekintetében, de nagy hangsúlyt kaptak az egyetemek ipari-gazdasági kapcsolatai is.
A rangsorban a legjobb helyet (16. hely) a magyarországi intézmények közül a Közép-európai Egyetem (CEU) szerezte meg. A Semmelweis Egyetem 65., a Pécsi Tudományegyetem 122., az Eötvös Loránd Tudományegyetem 123., a Szegedi Tudományegyetem pedig 129. helyet érte el. Szerepel még a ranglistán a Budapesti Műszaki és Gazdálkodástudományi Egyetem (154. hely), illetve a Debreceni Egyetem (201-250.)”. (2016 december)
10:20 de.
https://444.hu/2017/03/29/csaba-laszlo-a-ceu-professzora-a-torvenytervezet-es-a-sajtokampany-is-elkepeszto …”És hogy ne lennénk akkreditálva? Mind a programjaink, mind a tanári karunk jó része magyar címek és rangok birtokosa, Sajó Andrással és Gyáni Gáborral az MTA rendes tagjai vagyunk, számos kolléga szerzett MTA doktori fokozatot is. Magyar egyetemi tanárnak nevezték ki többünket, számosan párhuzamosan magyar intézményben is vezető egyetemi tanárok vagyunk.” „Egyszerűen elképesztő, hogy a papír, illetve a képernyő mindent kibír” – mondta Csaba László professzor.
11:05 de.
A témában hallgat a Magyar Akadémikusok, Professzorok Világszövetsége, csöndben van a Magyar Tudományos Akadémia is. Komoly pénzeket kapnak havonta a tagok az államtól. Nem mutat szolidaritást egyik magyar egyetem rektora sem, kinevezése ugyanis állami hatáskör.
Ez van. Nézem az eseményeket, közben pattogatott kukoricát ropogtatok. Vilnius már jelentkezett, szívesen vennék odaköltözését a CEU-nak.
11:15 de.
LITVÁNIA MÁR BE IS JELENTKEZETT A CEU-ÉRT http://index.hu/belfold/2017/03/29/ceu_reakciok/
1:03 du.
Sajnos van egy olyan érzésem, hogy az „egyetem” mégis marad nálunk. Pedig egy ilyen ultraliberális kakukkfióka-nevelő biztosan kelendő lesz máshol, például szerencsétlen ukránokhoz lehetne költöztetni, polgárháború nyakonöntve egy kis szabadelvűséggel, megkeverve az egyetemen újonnan végzettekkel.
1:10 du.
Úgy látszik, a CEU baszkurálása miatt kezd kihűlni a nagy Trump szerelem!
Amúgy nem is kell Orbánisztánban egyetem, nem tudom még mit keres ott a CEU!! Bécs vagy Pozsony tökéletes lenne–ja, és már ajánlatot is tett a litván főváros polgármestere…
1:11 du.
Michael Ignatieff CEU rektor sajtótájékoztatójáról készült videós összefoglaló :
http://www.youtube.com/watch?v=d-bs_rxnE6Q
Lavina kezdete, vagy elcsitul pár nap múlva?
1:15 du.
Ha úgy történik minden mint ahogy eddig is történtek a hasonló nagy botrányok (norvég alap, internet adó, stb.) akkor inkább arra fogadnék, hogy elcsitul, a kormány pedig valami engedményt tesz, vagy szép csendben visszavonul…Pl. ma este tárgyalnak majd és Ignatieff türelmet kér azoktól, akik már holnap az utcára vonulnának.
1:25 du.
Valoban csodallom hogy mi is az igazi valosag ? Mert ketsegtelen hogy csak az onerdeket szolgallo predikaciokat haljuk mindeket oldaltol. Velnem, hogy talan a valosag talalhato lehetne valahol a kozepben.
2:00 du.
Christopher Adam,
állítólag Szijjártó nyilatkozott a HírTV-nek, hogy nem lesz diplomáciai balhé a CEU elleni hadjáratból. A nyilatkozatot nem láttam/hallottam, de ezzel együtt kissé szkeptikus vagyok a pár napon belüli elcsitulással kapcsolatban.
Ugyanis az állam minden hatalmi eszközét beveti a liberális gondolkodás megszüntetése érdekében. Minden területen.
Nemsokára olyan szerkesztőségek szűnhetnek, meg, amik nem állami támogatásból működnek:
http://index.hu/gazdasag/ado_es_koltsegvetes/2017/03/29/raklamado_brusszel_eu_bizottsag_unios_szabalyozas/
3:31 du.
Valójában semmilyen demokratikus nemzetközi intézmény jelenlétét nem érdemli meg Magyarország mostani vezetése.
3:37 du.
https://mno.hu/belfold/vege-lehet-a-ceu-magyarorszagi-palyafutasanak-2392319
5:17 du.
Nekem csak ez a név nem tetszik a fenti egyetemen :
Michael Ignatief, t.i. itt Kanadában már lejáratta magát, most a magyaroknál viszi a fáklyát.
5:59 du.
Kanadában jól ismert, fantasztikus karrier van a háta mögött.
Aki ért angolul, itt az életrajza és karrierje.
https://en.wikipedia.org/wiki/Michael_Ignatieff#Family
4:10 de.
˙
„Kanadában már lejáratta magát” írja patkány (lásd: 5:17) az oroszlánról…
Mondhatnánk, nevetséges, ha nem tudnánk, hogy e hamis „kritika” gyakorlója egy utcai akasztófa-dekoratőr, kanadai gazdasági migráns…
🙁
4:24 de.
Figyelő!
A maga kommentje erről a nagyszerű tudós, irodalmár emberről Kertész Ákos és Jonathan Swift megállapításait igazolja az alattvalót megtesítő törpe csőcselékről, amely – ez esetben is – törpe vezére első hívó szavára ugrik, hogy belerúghasson a megkötözöttnek látszó óriásba…
Minden esetre köszönjük, hogy kitette az életrajzát, hogy vele állításának éppen az ellenkezőjét bizonyítsa.
.
5:05 de.
Liebe Beobachterin /5,17 és 5,59/ !
A maga rossz érzése az orosz névvel kapcsolatban azzal a tanulatlanságából eredő hamis ösztönével függ össze, hogy „ha valaki orosz, akkor csak komcsi lehet”…
Ám, ha mégis vette volna a fáradságot és nemcsak kiteszi, de figyelmesen el is olvassa az életrajzot láthatta volna, hogy a felmenői között nemhogy nem kommunisták, de grófok voltak helyes fonetikával az >Ignatyev< név mögött. Vagy persze magából már önmagában az orosz, mint nemzet vált ki allergiás rohamot. Hát ezen tényleg nem lehet segíteni, magánál ez már genetikusan alattvaló/i/ hiba…
.
UI: Remélem a Kubatov nevű fontos és Vezér-közvetlen fidesznyik iránt is hasonló aggodalmas érzelmeket táplál. Ő vezényli, ha kell a Fid SS [mások szerint a Jobbik] rohamcsapatokat és székházőrző gyilkosokat is. – Tudja, akiket harc közben maga is láthatott, amikor meghívott néző és turistaként részt vehetett a 2006-os budapesti harcijátékokon és lóvagi tornán…
11:12 de.
Nekem címezte Vörönyes?
Én sehol nem írtam, hogy Ignatief kommunista lenne, ő egy megbukott kanadai liberális politikus.
Az életrajzát kell elolvasni. Magas intelligenciájú, hatalmas irodalmi mű van a háta mögött. Egy irodalmár, aki politikus szeretett volna lenni.
A nevével, nekem semmi bajom nincs, hiszen nagy orosz irodalmárokat, írókat mindig szerettem és megbecsültem.
11:19 de.
Dubois
2017 március 30
4:24 de.
Látom, sietett ütni rajtam egyet, de ne fáradjon, kár a fáradságért.
Engem nehéz agyonütni, már többen próbálták .
12:22 du.
„tisztelthölgyeimésuraim”
2017 március 30
4:10 de.
Kedves jelzője, amivel engem tisztelt meg, csak magára vet rossz fényt,nem tud bántan, még itt sem, ahol kevés barátom van.
4:26 du.
látom, charlie, a vezérrel egyetemben te is eléggé tartasz azoktól, akik képesek gondolkozni, egy nehéz felvételin átjutva magasszintű tanulmányokat folytatnak, ahelyett, hogy meglapulnának a ti brutális fellépéseteket látva, és még az is lehet, hogy a gyilkosságért leültetett Szőke Feritektől sem félnek.
Tudod, többet ésszel, mint erőszakkal és hatalmaskodással…. bizony, még az Isten maga is ilyen ultraliberális kakukk, különben nem adott volna szabad akaratot a te uralkodni vágyó fajtádnak is.
4:29 du.
ja, és kedves charlie, attól tartok, te a CEU felvételijén már talán az első kérdést elbuknád. Nyilván azért is van annyira a bögyödbe ez az idézőjelbe tett egyetem. Hja, ez biza nem a Lakitelki népfőiskola.
4:34 du.
Kedves Zsófia, most ezt nekem írtad?
Nem tudom, miért tételezed fel a fenti szövegedben írtakat rólam?
Én békében élek tőletek 6 ezer kilométerre.
Mesélj, a „brutális fellépésünkről”!
Nagyon érdekel.
5:17 du.
Figyelő, én charlienak írtam és nem neked.
🙂
volt egy egyetemista tüntetés, ahol a Fradi különítményesei vonszolták el az lányokat, köztük egy gyilkosságért elítélt köztörvényes bűnöző. (ez Szőke Feri)
5:37 du.
Utólag még annyit, sok szerencsét az új nemzetközi egyetemnek és vezetőjének!
6:07 du.
a CEU nem új egyetem. 1991 óta létezik.
Nemzetközi oktatógárdája van és a világ minden részéből jönnek a hallgatói.
8:12 du.
Érdekes, hogy eddig soha nem hallottunk róla!
2:47 du.
Figyelő
2017 március 30
8:12 du.
Nincs abban semmi meglepő, hogy Ön soha nem hallott róla.
10:08 du.
terminus, maga mikor hallott róla?
1:46 de.
Figyelő
2017 március 31
10:08 du.
Tobb haverom is oda járt. Pl. Kovács Zoltán, kormányszóvivő.
2:39 de.
Figyelő, gondolom, téged hidegen hagynak a magyar felsőoktatási intézmények, ami nem csoda, mert kinőttél már a továbbtanulásból és nem is Európában élsz. De az, ami téged nem érdekel, az attól még létezik. Ez viszont talán mégis csak érdekel: a CEU könyvtára – ami mindenki számára elérhető, páratlan könyvanyaggal és igen széles körben szolgálja a tudást. Ami a Kövér elvtárs által tönkretett és megcsonkított Országgyűlési könyvtár helyett is hiánypótló szerepet tölt be.
Egyébként pedig újabb adalékok, hogy miért is érdeke Orbánnak kicsinálnia a CEU-t:
https://parameter.sk/orosz-be-soros-ki
7:59 de.
Figyelő
2017 március 31
10:08 du.
Nem vagyok biztos benne, hogy érti az iróniát, és függetlenül attól, hogy már évekkel ezelőtt hallottam a Közép-európai Egyetemről: Egyáltalán nem releváns, hogy Ön, vagy én hallottunk-e már a CEU-ról, mert itt nem erről van szó. Országom (ami nem az Öné pl.) vezetése ki tudja milyen, akár könnyen lehet, hogy külföldi érdekeket kiszolgálva, mondva csinált indokokkal beszánt egy jól működő, hazámnak anyagi és kultúrális hasznot hajtó intézményt, bármi áron. Ennyi. „És most megyek, mert kezdődik a Szultána.” 🙂
8:31 de.
Figyelő
2017 március 30
8:12 du.
Általában akiket mostanság üldöz a kormány, pl. külföldi jogvédő szervezetek, azoknak a munkatársai a CEU-n is szereztek diplomát.
9:38 de.
Putyin már egy-két éve ugyanezzel a „törvényalkotási” csellel paterolta ki a Szt-Pétervári Egyetemet [bocs ha a név pontatlan lenne] Oroszországból.
Figyelő orosz fóbiája ilyenkor nem működik.
10:01 de.
Figyelő
2017 március 30
8:12 du.
„Érdekes, hogy eddig soha nem hallottunk róla!”
Nem hallottunk? Nofene, mi ez a fejedelmi többes?
Lehetséges,hogy Ön nem hallott róla – ami nem baj, hisz mindent Ön sem tudhat – de valószínű, hogy ennek az intézménynek a születésénél pont nem volt jelen, és ezt kivételesen nem élte át!-:)))))
Na,csak egy kicsit gonoszkodtam!
11:44 de.
Nem is tudtam,hogy Kovács Zoltán kormányszóvivőt, meg még egy csomó hatalomközeli potentátot üldöz a kormány. mert sokan végeztek a CEU-n.
Az én véleményem szerint elsősorban az erős közgazdaság-tudományi szaka csípi a szemét, főként a Matolcsy nevű jegybankelnöknek. Ő ugyanis 400 milliárd(!)forintot síbolt ki a Nemzeti Bankból, hogy saját egyetemet gründoljon, ahol kizárólag az ő elmeszüleményeit tanítják. Nem az a baj, hogy ismertetik a hasonló elképzeléseket,hanem az, hogy KIZÁRÓLAG azokat, holott egy egyetemi szintű képzés szerencsés esetben EGYETEMES. Vagyis egy szakterület lehető legtöbb elméletét lehet tanulmányozni, aztán a bizonyítás – de legalább a valószínűség – módszereivel elvetni/elfogadni azt. Én ugyan nem jártam komolyan vehető egyetemre, de a főiskolán is azok voltak a legtöbb haszonnal járó stúdiumok, ahol a tanár előadása csak indítása volt a vitának, amelynek végén többé kevésbé sikerült valamilyen szintézisre jutnunk.
12:14 du.
Ez, ismét érdekes volt. Egyetlen mondatomért, ami végsőfpko egy „gondolat” volt csak, amit itt leírtam, ezért hatan (6) ugrottak nekem! Hihetetlen a magyar készültség, ha valakit le lehet dorongolni!
6:33 du.
Hát, ami azt illeti sokan szúnyogból csinálnak elefántot.
A másik topicban, elolvastam a diploma terveket, miből lehet ott diplomát kapni. Nem tudom, sírjak vagy nevessek, olyan primitív a gyerekes témákat lehet felvenni , hogy elképesztő. Egy lealacsonyított szellemileg ,tudásilag gyakorlatilag, használhatatlan.
3:17 de.
Figyelo Ha jol emlekszunk, 97-ben mar orvoskongresszust rendezett a CEU, akkor hallottam eloszor roluk. Ha az ember figyel, sok mindent lat. Gondolom charlie unokainak nem erdeke az orvostudomany fejlodese sem, azert hurrazik. Komoly gond van veletek, ha itt sem latjatok a bajt.
4:27 de.
Figyelő
2017 április 7
6:33 du.
Ön biztos nem írt szakdolgozatot/diplomamunkát. Egyáltalán, látott már egyetemet? Nem az épületet, hanem belülről, működés közben?
1:25 du.
terminus, igen jártam egyetemre.
A montreali Concordia egyetemre 3 évig..
még mi érdekli?
1:29 du.
Llanfair
2017 április 8
3:17 de.
Lehet, hogy kongresszust szervezett az egyetem, de nincs nekik ilyen fakultásuk. A másik topikban, olvastam a diploma programokat, jót, mosolyogtam rajta.
2:20 du.
Figyelő
2017 április 8
1:25 du.
Az jó.
http://kanadavilaga.com/2014/11/23/a-concordia-egyetem-professzora-szerint-magyarorszag-az-eu-legkorruptabb-allama-video/
2:25 du.
Figyelő Kiragadott, szándékosan összegyűjtött „véletlenszerű” diplomamunkákkal. Azért mert nem értesz egyet, nem jelenti azt, hogy felesleges, de ha némelyik véletlenül felesleges vagy rossz, az csak egy csepp a tengerben, a sok jó mellett.
Azért az tényleg hihetetlen, hogy bármit szétrombolhatnak, szerintetek igazuk van.
3:03 du.
http://hvg.hu/itthon/20170408_UrgeVorsatz_Diana_Felek_mar_most_hatalmas_a_kar
4:10 du.
Figyelő Kedves Figyelő
Hosszú lesz, megtisztelsz, ha elolvasod.
Elsőre, sok ember van itt, van aki ellenszenves egyet-kettőt megvettek, de a többségét tisztelem és jó néhányat még kedvelek is.
De Téged, nem értelek. Te elmenekültél egy diktatúrából, mert nem tudtál élni benne. Helyes. Sikerült egy csodás, gazdag és demokratikus ország polgárának lenni, aminek nagyon örülök.
Amit nem értek, hogy ezek után, teljes mellszélességgel kiállsz, egy új diktatúra mellett, mert szerinted nem komcsi. Annyi disznóságot csináltak már, ami hihetetlen, de Te nem inogsz meg, mert utálod a komcsikat, és minden jó ha nem komcsi. Az sem zavar, hogy ezek a nem komcsik, mind a komcsi fészekben cseperedtek fel, és mindent tudnak a komcsi diktatúráról, amit mesterien fel is építettek. Ügyesen, hiszen észre sem vetted. Ezért nem értelek Téged. Annyi köpönyeget megforgattak már, ami nincs is a világon. Te mégis mellettük állsz rendületlenül mindenben.
Bírálod Gyurcsányt, rendőrállamot emlegettek, közben látjuk Orbán lezárt utcáját rendőrökkel teli, és az országházat négy-ötsoros rendőrkordonnal körbezárva.
A kopaszok bevetéséről már ne is beszéljünk, a csőcselék bevetése az ellenzék ellen bevett szokás a demokráciában? Csodálkozol, hogy többen hitetlenkedünk rajtad?
A másik a CEU. Volt szerencsém több doktori értekezés értékelését végig nézni. Még olyan szerencsém is volt, hogy egy olyan doktorit nézhettem át, amit az írója átadott nekem a hibák kiszűrésére, mikor már karikákat látott a sok munkától.
Azt a doktorit beemelték egy amerikai orvosi könyvtárba, ahova évente kettőt emelnek be Európából. Tudod van aki öt évig írja, van aki két óra alatt összeollózza.
A diplomamunkák nagy része, gyenge, közepes, nagyon sok a jó, és van nagyon sok kitűnő. Nem mindenki annyira tehetséges, hogy tökéleteset írjon. Gondolj bele, mennyi rossz diplomamunka készül az adózok pénzéből.
Biztos a CEU-n is írnak rosszat, de azt Soros fizeti. Nem jó üzlet? A jót is Ő fizeti, de az ország kamatoztathatja.
Szerinted mosolyogni valók a diplomamunkák? Lehet. De mindegyik tartalmazza az igazság kisebb nagyobb szeletét, közelebb visz a világ megismeréséhez, megértéséhez. Esetleg olyan témákat hoz közelebb, amit zsigerből elutasítanak tudatlanságból, undorból, egyszerűen közömbösségből vagy félelemből. A CEU ilyen, és ráadásul még pénzt is hoz Magyarországnak. Néha Soros is félrenyúl? Hát igen, Orbán garnitúrájának jó részét neki köszönhetjük, ez megbocsájthatatlan. Ez indokolná a megszüntetését, de nem ez az indok. Az indok aljas, és teljesen diktatórikus. Nem hiszem el, hogy Te aki 60 éve demokráciában élsz, ezt nem látod.
Egy egyetem megszüntetése Európában olyan nonszensz, amit az utódok nem fognak elhinni sem. Mikor semmire sincs pénz, személyes indíttatásból megszüntetni egy olyan egyetemet, ami tudást és pénzt hoz, ilyen állat pedig nincs mondaná a parasztbácsi.
12:52 de.
terminus
2017 április 8
2:20 du.
Köszönöm!
Mikor én jártam oda k.b 40 évvel ezelőtt még Göllner sehol se volt, azaz Magyarországon volt. Azóta már nyugdíjba is tették. Az ő magyarsága párt függő. Már lemondatták otthon azt a miniszterelnököt akit ő támogatott, most neheztel az otthoni magyarokra és mindenfélét mond róluk.
1:01 de.
Llanfair
2017 április 8
4:10 du.
Nem igazán ismersz, tehát nem sértődöm meg amiket írtál rólam.
Azt tudod, hogy nem szeretem a komcsikat.
Ez az egyetlen amit kedvelek az otthoni kormányban, hogy nem képviselik azokat. Lehet, hogy a miniszterelnök is abban nőtt fel, de a mostani politikája nem az.
Nem ismerem, nem élek otthon, nem tudom kritizálni, csak annak örülök, hogy Gyurcsány letűnt a színpadról.
Arra haragudtam, mert egyszer=(utoljára) hazamentem és a rendőreit eresztette rám és a sok külföldi magyarra.
Ahogy valahol Írtam a CEU azért nem engedi haza, mert az p kormányát kritizálták stb. Gondolom, nem akar kígyót a keblére ölelni.Ennyi.