Mindenen nyomot hagyunk, amivel érintkezünk. Kitörülhetetlenül meglátszunk a falakon, amelyek körülvesznek, és az embereken, akikkel körülvesszük magunkat. Partnerünk, férjünk, feleségünk egy életen át cipel bennünket, aztán az emlékünket. De a halál sem megoldás. Mindig, mindenki jelen van, akire emlékezünk és az emlékek nem válogatnak. A jók ugyanúgy helyet kérnek, mint a rosszak. A megszépítés, a hazugság, az öncsalás sem megoldás. Tudjuk, amit tudunk, fölösleges szépíteni.

Az Alvásban jelenidőben van a múlt és a jövő. Egyszerre van jelen mindenki akkor is, ha már csak az emléke él. Ha az él, akkor ő maga is van. Vannak a fiatalok, akik egyszer majd öregek voltak és emlékeznek önmagukra, mintha tényleg azok lennének. – Valahogy így.
Jon Fosse kifog a ragozáson.

Pontos egyszerű mondatai alatt-mögött párkapcsolatok viharai, pusztító és néha felemelő érzésekre bukkanunk. Szerelemre.
Ami férfi és nő között, ami párkapcsolatokban megtörténhet, az itt megtörténik, a múltban a jelenben és a bármikorban. Az Alvás színpadán a párhuzamosok még a végtelen előtt találkoznak, és ettől senkinek sem lesz egyszerűbb. Talán csak a nézőnek, akinek így lehetősége van látni, belátni, rálátni.
Megnézni.

A világhírű norvég szerző, a „fenegyerek” különleges darabjának magyarországi ősbemutatója. A skandináv thrillerek hideg világa keveredik egy XXI. századi Ibsennel. Jon Fosse norvég drámaíró a kortárs drámairodalom egyik legismertebb és leggyakrabban játszott szerzője. Dramaturgiájának jellegzetessége a költői nyelv, a rövid dialógusok mögé rejtett gondok és gondolatok. Szereplői általában névtelen hétköznapi kisemberek, élhetnének bárhol és bármikor. Mindennapi helyzetekben látjuk őket, de közben a lét értelmére, az egymáshoz való viszonyukra, az őket összekötő és elválasztó kapcsolatokra, a magányukra, az életükre keresik a választ. Alvás című drámáját 2005-ben mutatták be az oslói Nemzeti Színházban, 2006-ban az év legjobb drámája címre jelölték.

A történet szinte minimalista. Egy fiatal pár lakást keres, találnak is egyet, tetszik is nekik, ám egyszer csak egy másik fiatal pár is beköltözik a házba. Innentől egymás mellett élnek. Majd feltűnik egy középkorú férfi is. A párhuzamos élettörténetek még a végtelen előtt a színpadon találkoznak.

A projekt az EGT Alapok és a Norvég Alap támogatásával valósul meg.
Az előadást a pályázaton nyertes Erőmű Kortárs Művészeti Egyesület partnereivel, a  Pesti Magyar Színházzal, a Magyar Írószövetséggel, a Skandináv Ház Alapítvánnyal és a Theatrum Schoale Alapítvánnyal hozza létre.

(forrás:színház)

Fordította: Deres Péter

Rendező: Lengyel Ferenc

Fotók: Gergely Bea