Magyarország stratégiailag fontos szerepet játszott a Trump kampány és az orosz titkosszolgálatok közti együttműködésben

2017 április 18 8:11 de.115 hozzászólás

A KMH és testvérlapunk, a Hungarian Free Press munkatársa, a montreáli Concordia Egyetem Emeritus professzora, Dr Göllner András, egy két részből álló angol nyelvű tanulmányban, rávilágít arra a hídszerepre, azokra a „hídemberekre” akik segítettek összekötni az orosz titkosszolgálatokat, a Trump kampány stábjával. (Lásd: „The Budapest Bridge” 1. rész és 2. rész.)

Göllner András tanulmányát egyre nagyobb érdeklődéssel, nagy számban, követik a tömegsajtó és közösségi médiumok oldalain.

„The Budapest Bridge” bemutatja azt a „hídszerepet” amelyet az Orbán kormány játszott a Trump kampány és az orosz titkosszolgálatok között, a 2016-os elnökválasztás során, hogy így hátráltassa Hillary Clintont választási esélyeit. A tanulmány rávilágít a „budapesti híd” tartó pilléreire – az Orbán-kormány korrupt útlevél „bizniszére” és arra, hogy több okból kifolyólag, ma Budapest az orosz titkosszolgálatok nyugati főhadiszállása.

Név szerint bemutatja kik azok az emberek, akik Orbán tudtával, kiagyalták ezt a stratégiát, majd fő közvetítő szerepet játszottak a „budapesti hídon” a stratégia végrehajtásában. Bemutatja azokat az amerikaiakat is, akik gyakran használták a „budapesti hidat”, akiket már az FBI antennái, és a kongresszusi vizsgálatok is be azonosítottak, de még nem kerültek a nagy nyilvánosság reflektorfényébe.

A cikk többek közt rávilágít arra is, hogy ez az immáron Magyarországra is kiterjedő vizsgálati háló az, ami hirtelen „betett” a Trump és Orbán közti jó barátságnak. Trump nem a Lex CEU, hanem a „budapesti híd” miatt kénytelen hátat fordítani magyarországi „barátjának”.

Nem Szemerkényi Réka „tehetetlensége” miatt csapták be a Fehér Ház és az amerikai Külügy ajtaját Szíjjártó Péter előtt amikor nemrég Washingtonba járt. Szíjjártót azért nem fogadták, mert ő is az egyik magyar „hídember”.

Gorka Sebestyénnek is a hídon betöltött szerepe miatt lesz kénytelen rövidesen távozni a posztjáról, illetve mind azoknak, akiket a magyar adófizetők száz millióiból, leszerződtettek Amerikába, hogy tisztára mossák Orbán piszkos rendszerét.

A transzatlanti országok közvéleménye egyre inkább úgy tekint Magyarországra, mint Putyin Trójai falojára, mely ma, a szövetség falain belül, rongálja a nyugati társadalmak demokratikus rendjét. Ennek a növekvő közvélemény-hullámnak, és a kongresszusi vizsgálatok előttünk álló szakaszainak csapásai elől kellett Trumpnak irányt váltania Magyarországgal szemben.

Ajánljuk a két részes cikket a KMH angolul is értő olvasóinak.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

115 hozzászólás

  • Van barki is aki jozan esszel elhihetonek velne azt ?

    Az ami „fake news”, egyszerubben BS. (Aki nme tudna hogy az mit jelent,az egyenlo ‘bika-belsar’)

    Tobb mint hat honap utan meg senki nem talalt bizonyitekot hogy ki „hacked” a DNC weblapjat. De barki is volt az, mind amit talalt azon es kozolt ,az NEM volt hamisitas, sem hazugsag. Az adatok valok voltak, s bizonyitotta hogy a DNC tisztessegtelen modon kovetett el gazemenbersegeket Szenator Sanders eselye ellen, Hilary elosegitesere.

  • Tízezer magyar diák tanul külföldön, a középiskolások 80 százaléka szeretne külföldön továbbtanulni … más téma, hogy közülük mennyien bírnak majd valójában a magas tandíjak miatt. A külföldön munkát vállalók száma félmillió, a becslések ezt többnek tartják. Számuk növekvő tendenciát mutat.

    Mindez a belpolitika alakulása miatt.

    Veszélyes utat választott Orbán és közvetlen köre, EU és NATO tagországként teret engedni orosz befolyásnak. Mert Paks2.

  • Göllner többett tud mint a CIA és az FBI együtt, tehát akkor Ő is közreműködhetett? Canada is beszállt a választási játtszmába?

  • Az FBI fedezte fel Hillary emailét és tette nyilvánossá. Ehhez nem kellett a pesti Szabadság híd.

  • Göllner, itt túl tolta a biciklit! Április elsejére szánt dolgozatát, a szerkesztői zsenialitás április 13-án tette közzé…Tisztelgés gyanánt ! – Ez a nap Jean la Fontaine halálának napja, aki nagy meseköltő volt… Mostanáig a legnagyobb…Orbán köszöni a kéretlen, reklámot…Nem bánja, hogy a Brexit, Trump, Erdogán, és a majdani Marine Le Pen győzelem mind az ő boszorkány konyhájában fogant! – Nem tudom, a professzor úr, milyen képet vágna, ha ezt a dolgozatot én, vagy egy másik hallgató követi el…

  • Sajnos hajlamosak vagyunk pont mi magyarok vakságot szinlelni. Nem akarjuk látni néha fától az erdőt. Most nem akarok senkit sem hülyének nevezni. Tetszenek emlékezni még az amerikai vizumos botrányra amikor egy listát kapott a magyar kormány kik kaphatnak és kik nem anerikai visuot beutazási engedélyt. Ha egy kicsit van türelme valakinek utána lapozgatni érdekes dolgokat fedezhetne fel. Göllner által említett urak- elvtársak de nevezzük őket hídembereknek, voltak azon a listán. Ergó. Már akkor kitudódott ez a „kicsapongás” és a CIA lépéseket foganatosított. A másidik WH után Ausztria játszotta ugyan ezt a szerepet a nyugat és a kelet közt. Magyarország, hogy megpróbálta elvállani ezt a szerepet magyarán mondva szarba harapott. Szó nincsen itt arról, hogy hamsiítás vagy koholt kitalációk volnának a háttérben. Trumo nem politikus hanem üzletember. Úgy tekinti a politikai csatározásokat ment valami üzleti vállalkozást

  • Hát Göllner bebizonyította, hogy ez az Orbán piszok ügyes. Nemcsak a saját hatalmát betonozza be, hanem világhatalmak vezetőiről is dönt. Az meg hogy az USA hogy viszonyul hozzánk, kit érdekel, hirtelen egy szellemi termék vagy árucikk sem jut eszembe, amitől kevésbé lenne teljes az életünk.

  • Orsós Elemér

    Avi Ben Giora
    2017 április 18
    12:38 du.
    „Trumo nem politikus hanem üzletember. Úgy tekinti a politikai csatározásokat ment valami üzleti vállalkozást”

    Úgy tekinti a politikai csatározásokat mint valami üzleti vállalkozást, de egyre jobban úgy cselekszik mint egy báb.

  • Orsós Elemér

    Orbán a nagy elnökcsináló! 🙂

  • FIGYELO;
    Hilary Clinton e0mailjeinek NEM a felfedezeserol alt a szo, hanem hogy o a torveny es az elnok (Obama)parancsa szerint minden hivatalos dolgokat, e-maleket at kotelezo adni a minisztarumnak.
    Hilary azt nem tett, hanem allitotta hogy a 30 ezer + e-mail eltorolt. S mind a sjat magan szerven volt a lakasa pincejeben.
    Pbam parancsa volt, es a torveny hogy minden minisztariumi tisztviselo, alaklmazott kotelezve CSAK az allam altal nuujtoto es biztositott szervert hasznalni munkaiban.

    Hilary mind azt figyelmen kivul vett. Allitotta hogy nem volt allai-ugyek e-mailje, s minden mast eltorolt.

    Az FBI kesobb feltalalta mind azokat a 30ezer+ e-maileket, sok jelentos allami titkokat tartalmazott.

    Obama fo-allam-uhyessze takarta az esemenyeket.
    Soha nem jott napvulagra hogy miert tortent mind az a torveny ellenesseg. Az FBI maig is titokban tartja az ugyet. A tomeg bortonben akarta Hilarit.

    Most persze azok dolgoznak a Trumpot allitva ossze-eskuvessel a Putinnal.

    A magayrorszagi allitasok igazan nevetsegesnek tunnek.
    Se Moskvaban, s biztos hogy nem magayarorszagon Trumpnak nincsen semmi felhokarcolo hoteljai, sem golf-palyai. Ott nem tudna uzletet talalni. Sot meg Moskvaban sem.

    Biztos hogy nem Mr.Soros erdekei van mogotte? Soros most Orbannak csatabanal. Miert ne ? Anyagilag kepes akar csak Trump.

  • Orsos Elemer;
    A Feher Hazi teendok, am 4 trillio dollaros evi uzlet.

  • göllner maradt göllner.
    kár,hogy a radai rosseb görcsei megint ide rángatják.Hazudozási versenyben I.-ső én pedig megyek hányni.

  • utter nonsense. delusions of grandeur.

  • Bendeguz79
    2017 április 18
    5:26 du.
    Köszi. Én tudtam a részletekről, csak lerövidíttetem az történteket.

  • Göllner nagyhatalmi pozícióba emeli a magyarokat. Már ha komolyan vesszük az összefüggéseket.
    Bár arra azért nem kapunk választ, hogy a 30 ezer e-mail hogy függ össze a magyarokkal. De gondolom, most készül erről a tanulmány 3. része, mivel van még mit csiszolni rajta. Mondjuk úgy, filozofikus eszmefuttatás, 10 % adattal, 90 % feltételezéssel.

  • Göllner András

    Kedves kommentálók

    Ugye emlékeznek fogadalmamra ? Rendszeresn olvasom az oldalakat, és munkába állok több fronton de innen már pár hónapja elbúcsúztam. A Budapesti Híd témájában, nagyon örülök a fenti negatív kritikáknak, mert megerősítenek abban a hitemben, hogy itteni kritikusaim képtelenek egy szavamat is megcáfolni, és csak hányásra képesek ( ezt részemről akár szemre-hányásnak is vehetik, főleg maga az izraeli lábvízkereskedők használt tölcsére, a drága lapátfogú pelenkás, Gyuri10 🙂 További jó mulatást. Nincs mit elveszítenetek csak a pelenkáitokat 🙂

  • „képtelenek egy szavamat is megcáfolni” Annyira azert nem unatkozunk. Mit igazoljunk? Hogy kigyoemberek segitettek Trumpot hatalomra? „További jó mulatást. Nincs mit elveszítenetek csak a pelenkáitokat”

    Tisztelt Professzor,

    Mondjuk ha egy nagy es egy kis elmebeteg politikus egymasra talalna… a spekulacionak akkor sem lenne sulya. Sem akademiaban sem a Hirlapnal. Visszafolytott lelegzettel figyelunk, hogy melyik fake news forras kapja fol eloszor… Remelhetoleg nem hagyjak kredit nelkul. Koszonjuk, pompasan megmulattuk es a pelenkat tobbszor is csereltunk.

    Maradok elkepedve,
    Zsuzsa

  • Kedves Mindenki,
    Kedves olyanok akik nem elmenésből,politikai hazudozásból élnek,
    sajnos kénytelen vagyok tudomástokra hozni,hogy akit a radai rosseb görcsei vissza rángattak erre a jobb sorsra érdemes oldalra,részemről csak egy undorodást jelző fintort tud kicsikarni a doktori címével díszített nyilas ivadék diplomájával megtűzdelt senkiségi igazolására.Ha van rá mód kérlek Benneteket, hogy nézzétek el Nekem,miszerint még egy lenézett,az izraeli sivatagban élő”lábvíz kereskedő”sem áll szóba hülyékkel, gonoszokkal,nyilas tetvek ivadékaival.Még akkor sem,ha doktori diplomát szereztek be.

  • Charlie!

    Hát nagy öröm,hogy végre „világhatalom” lettünk….ez azért nem semmi egy ilyen kis országtól,mind Amerikát, mind az oroszokat nézve……

  • gyuri10!

    Le kéne nyugodni,nem érdemes feleslegesen kiborulni,én és a normális többség csupán véleményt cserél,nem néz le,nem ócsárol senkit és halkan megjegyzem,hogy az ellenvéleményen lévő többség
    se nem náci,se nem fasiszta,míg sok fanatikus balliberális minden ok nélkül és alpári módon sértegeti a más véleményen lévő,esetleg
    keresztény vallásúakat,amire természetesen megpróbálunk érvekkel és főleg nem alpári,gyűlölködő stílusban reagálni.
    Tudod sok zsidó származású többet árt a zsidóknak,mint a keresztények.
    Olvass utána!

  • Clinton gépezet, ma is teljes erővel működik, megfigyelve az ottanimédiát. Teljes erővel!

  • Boda Marcsi,
    köszönöm jó tanácsaidat,de sem liberális sem balos nem vagyok. Ha el tudnám küldeni amit a senkiházi magán levélben nekem írt,miután aljas módon megszerezte az e-mail címemet, megtanulhatnád milyen az aljas,alpári ócsárolás.Ha visszaolvasol nem szoktam senkit még a senkiket sem le-nácizni, fasisztázni.Ez a nyilas keresztapával dicsekvő tanár úr nem egyszer kijelentette,hogy ő ateista.Soha nem sértettem meg és nem is fogok megsérteni ilyesmivel bárkit is azért,mert keresztény.Tisztában vagyok vele,hogy ha nem lettek volna tisztességes keresztény EMBEREK,nem is kevesen nem maradhattunk volna életben,amikor a gyilkosok Ránk szabadították az olyanok poklát,amilyen a keresztpapa volt.Egyébként üdvözöllek abból az alkalomból,hogy először sikerül Veled érdemes szinten véleményt cserélni és nem nevetséges,hencegve írt olvasmányokkal traktálod a KMH oldalait.Gy.

  • GYURIO;
    Wake up man! This is the 21 st. century.
    You refer to events that happened 3/4 century ago.

    Professor Gollner wrote a fiction novel. Loaded with absolute contradiction one after the other.

    Click his part 1, and read Akos sorait ! He listed every even that hppened. Gollner had NO idea how to contradict. Because he has none ,whatsoever.

  • „A KMH és testvérlapunk, a Hungarian Free Press munkatársa, a montreáli Concordia Egyetem Emeritus professzora, Dr Göllner András, egy két részből álló angol nyelvű tanulmányban, rávilágít arra a hídszerepre, azokra a „hídemberekre” akik segítettek összekötni az orosz titkosszolgálatokat, a Trump kampány stábjával. (Lásd: „The Budapest Bridge” 1. rész és 2. rész.)”

    Most sajnálom csak igazán, hogy én angolul csak a természettudományos cikkek (fizika, kémia, számitástechnika, biológia) nyelvét tudom maradéktalanul megérteni… 😀

  • Göllner András
    2017 április 19
    10:39 de.
    A magyaroknak semmiféle ráhatása nem tudott lenni az amerikai elnökválasztásra. Ez egy olyan fikció, ami megfontolásra sem érdemes, nem pedig tanulmányra. Így vitatkozni sincs miről.

    Ha a magyarok ráhatását akarjuk vizsgálni a nemzetközi politikára, inkább a hintapolitika az UNIO és Oroszország között. Mivel ha átcsúszik orosz érdekeltségbe, ami egy előretolt bástya lenne orosz részről, már inkább közelebb állna ahhoz, hogy realista tanulmányt írjon róla.
    Bocs, de ezt az írását csak félmosollyal lehet tudomásul venni, és részemről ennyi.

  • Alma,
    én tudok angolul olvasni, írni.de semmi kedvem nincs Göllner cikkét olvasni. Már igen sokat ártott a magyaroknak külföldön terjesztett angol nyelvű cikkeivel.

  • Bendebuzi79,
    három komoly baj van a kettőnk kommunikálása között.Egyik hogy te nem tudsz magyarul még dadogni sem a másik,hogy én nem vagyok angolkóros,mert ha az lennék,vagy egy angol oldalt keresnék vagy orvoshoz mennék,de a harmadik és legnagyobb baj,hogy nem igénylem a hebegésedet semmilyen nyelven.Ha elég hosszú és izmos a nyelved az emeritus úr őexellentése értékelni fogja.Rólam pedig kiskomám nyugodt lelkiismerettel leszállhatsz.

  • Mellesleg, egy percig sem hittem el azt az állítást amit a Demokraták terjesztettek, hogy Trump oroszokkal került hatalomra, azaz Putyin segítségével.
    T.i. minden választáskor a nép szava, ő dobja be a cetlit a szavazáskor kit akar, hogy nyerjen.
    Az amerikai nép nem túl művelt általában, vagy körültekintő.
    Ők utálták Mrs. Clintont és ezért szavazták meg Trump-ot. Egészen egyszerű a lényeg.
    Putyinnak még (szerencsére) nincs akkora befolyása az amerikai népre, hogy irányítja az állam választását.
    Ebbe a magyarokat és a Szabadság hidat belemesélni, egyszerűen nevetséges.

  • Göllner professzor megismételte írásának főbb gondolatait délután „drágabolgárúr” felekezeti rádiójában, de semmi konkrétumot nem tudott mondani többszöri rákérdezés után sem.
    Illetve egyet mégis: az egész körmönfont ügyet egy rasszista zsidó, Arthur J. Finkelstein találta ki és bonyolította le Magyarországról, mivel itt lakik.

  • Göllner András

    Puszilok mindenkit 🙂 Zsuzsika, csillapodjon le, rá mehet a sminkje. Az Izraeli sivatagban lapátoló lábvizkereskedők elhasznált tölcsérének engedélyt adok, hogy közzé tegye mit válaszoltam neki abban a magánlevélben amiről itt óbégat. Uccu neki elő vele, Gyuri Bá, de legyen benne, okádékod, amelyre annyira büszke vagy.

    A nyilas keresztapámról akit életembe nem láttam, nem ő hanem én húztam le a leplet, miután megtudtam hogy valóban ki is volt, illetve azt, hogy a Nemzeti Szégyenfolt kormánya dicsekszik vele. Olvassák szépen újra Orbán és a Zsidók című írásomat, amelyet Elie Wieselnek és Randolph L. Brahamnak dedikáltam. Ők megköszönték és nagyra becsülték munkámat. A lapátfogú mehet a vécébe. Ott a helye.

    Igen én is láttam egy pár pelenkát száradni kinn a kerítésen, de teletojta mindegyiket egy pár békegalambos :-):-)

  • charlie,
    elnézést,hogy belepofázok a nagyok dolgába,de szeretném megérteni mit akarsz mondani.Kérlek pontosítsd.Valamilyen formában, Finkelsteinnel vagy nélküle,volt valamiféle összjáték amerikai- magyar-orosz titkos vagy nyílt szinten Trump megválasztásában? Mert a nyilas ivadék egyetemi dolgozata kissé hiteltelen,ha figyelembe veszem,hogy a soros féle szemétzsidók a nőneműt támogatták.Egyébként szerintem Figyelő írta be azt ami szóról, szóra elfogadható.Ez esetben csak még azt szeretném tudomásodra hozni,hogy ezen az oldalon a zsidózásra nekem van kizárólagos jogom.

  • Goálner,
    egész nyugodtan bepuszilhatsz Mindenkinek,Nekem is.Elérted kiskomám,hogy nem sokat kell keresgélnem,mert csak egy okádékom van és az te vagy akkor is ha kiiszod a lábvizemet meg akkor is ha nem.Aljas,nagyképű és önfényező süketelésedet majd hozd mentségedre a Kozarek vagy a Bogár Imre valamelyik utódjánál.
    Pofikám,Utólagos engedelmeddel akkor frissiben küldtem el egyetemi szintű nagydolgozásodat Mindenkinek akiknek a címe meg volt és van Nekem.Kb.10-12 levelező és szerkesztő is a KMH ból. A legenyhébb válasz volt,hogy „tudjuk,hogy így néz ki göllner”. Olyan is volt aki azt írta, „göllner az élő bizonyíték rá,hogy a szar mindig fenn marad a víz színén”.Nem értem miért kellene nekem szóba állni mindenféle jött-ment senkiházi genyóval?

  • Gyuri bácsi, higgy a fülednek:
    http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20170420-165853.mp3
    a csúszkát húzd 17:50-ig, onnan kezdődik a „leleplezés”, ami annyira gyengére sikeredett, hogy egyetlen Orbán-ellenes média sem merte még elbújtatva sem leközölni.

  • charlie, a baj az, hogy a klubrádión, nem tudják az idejárók, ki is beszélt és mikor ?

  • Göllner András
    2017 április 20
    3:46 du.
    Nem hinném, hogy valakit is érdekelne a fenti írásai.

  • charlie,
    született frájer vagyok,hogy ezt a degenerált barmot végig hallgattam.Legközelebb légyszíves küldd el nekem az összefüggést a Háry János és a csinn bumm cirkusz között.Azt legalább MO-ról lehet közvetíteni és nem a kanadai állampolgárság védelme alatt. Ha ez a mindentudó okostojás azt mondja,hogy esik az eső,ajánlom, hogy nézz ki az ablakon.

  • GYURI10

    Do NOT read it, Do NOT respond. That’s it !

    NE olvassa, NE reagaljon. Az az egesz !!!

  • Göllner András

    Figyelő baba !!! Gyuri Bá !! Kicsi komáim vagytok. 🙂 Zsuzska. Charlie bácsi, bendegúz, te is. Kivételes napom van ma. Veletek gyakorlom az anyanyelvemet. Világos, sötétkéim ?

    Tudjátok mit ? Engem érdekel legkevésbé, hogy én miket írok nektek. A lábvízkereskedők használt tölcsérével pedig imádok játszani, Olyan szépen felszívja a vizet, mint egy kiskacsa. Szerintem most akár elmehetne fogat mosni, olyan sokat hányt ma.

    Jó a szinvonal itt lenn gyerekek. Szeretem amikor a hangomat is kiközvetítitek, mert tudom ezzel még nagyobb örömöt szolgálok néktek. (Igen ez a néktek egy népies beütés volt nektek.) Hallgassátok szépen innen montreálbol a hangocskámat, hanglejtésem szögére akasszátok fel a kabátotokat. Remélem az irodalmároknak teccet a tavaszi Ady tekercsem. No, most ezek után én is elmegyek. No no, nem úgy, ahogy gondolják a rakoncátlankák. Hanem másként. Stanley kupára játszanak a fiaim New York ellen ma este. Elkezdődött a meccs.

  • Don Ovuz
    2017 április 20
    6:38 du

    Az Unió az a gyerek, akit az orosz meg az amerikai anya szét akar vágni, vagy valami ilyesmi.

  • Chris, ez végülis nagyon tanulságos volt…
    Mindenki hű maradt magához és hozta a szintjét. Csak mondtad volna a troll nevét, én már egész jó közelítéssel le tudtam volna írni a hozzászólását.
    A középutasoknak, akik Magyarország szerepét említik, jegyezném meg, hogy Magyarország csak a hadszintere volt ezeknek a műveleteknek, mint gyenge, kihasználható és korrumpálható láncszem a gerinctelen vezetése felhasználásával. Némi kis Horthy dezsávű?
    Nem Magyarország alakított, hanem a hazaáruló vezetése.
    Jó pofa – és ez már a vesszőparipám egy ideje, amikor LeBron James-t tanítják a kis srácok a placcon kosárlabdázni, kihasználva, hogy az írások közti különbség nem annyira látható.
    Alma, szerintem meg bánhatod, hogy nem igazán érted, érdemes lenne egy web szótárral beleállnod, Te kivételesen okos vagy és az angol tudásodnak is csak jót tehet. Onnan már más ilyen magasszintű dolgokat is olvashatnál. Na nem mintha nem tudnád, hogy nem szorulsz a csőcselék tanácsaira. Még a végén meg kéne kérni Bodát, hogy fordítsa má’ le:)
    Ha már Gyula is idejön kompenzálni, akkor igazán zörög a haraszt:)

  • Göllner András
    2017 április 20
    7:28 du.

    Valami baj lehet az agyával.
    T.i. ha nem érdekli a saját írása, akkor minek ír ide, egyáltalán? Senki sem hiányolta.

  • Bendebúz minek erőlteted…

  • Kedves Bánfi Miklós!
    Olvasással nem fárasztom magam, de csárli klubrádió-linkjét azért végighallgattam.

    Már csak azért is, mert érdekel Göllner gondolkodása, hiszen az első itteni megjelenésemkor volt köztünk egy kis lájtos ejnyebejnye, amit ő a tőle megszokott… hmm… „felülemelkedésével” (vagy mivel?) kezelt. Nem baj.

    Amit Bolgár Györgynek mondott, abban semmi hihetetlent nem találok, főleg, mert tudni való, hogy Miviktorunk nagyon szeretne politikai világtényező lenni, és mert szemmel látható a kormányzati csalódás, hogy Trump nem bizonyult túlságosan barátságosnak Miviktorunk irányába a megválasztása óta. Hát igen, a politikusok „hálája” legfeljebb mikroszkóppal tanulmányozható…

    Egyébként, hogy Trump és Putyin hogy viszonyulnak egymáshoz, az engem pillanatnyilag nem érdekel – hiszen úgysem tudom befolyásolni. De ha mellékesen Miviktorunkat nagy egyetértésükben seggberúgnák (lehetőleg annyira, hogy kirepüljön a politikai helyzetéből), azt azért díjaznám…

    De ne legyünk maximalisták…

  • Tegnap tortent egy masik terror-merenylet Parizsban.
    Az ISIS, a Musulman Califat rogton jelentette hogy az ok tettei volt az, s hogy a a napokban jovo Francia valasztasokat befolyasolja.
    Persze az nem baloldali politikusok lehetosegeit hanem epp ellenkezoleg a La Penn eselyeit erositi majd.

    Lessz valaki, barki, aki ismet majd allitja hogy a Franci valasztasok gyoztesse titokban osszejatszott a Muzulman Claifat merenyloivel ?

    Hasonloan mint ma mar nem csak a USA-ban hanem meg egy Pesti-hid is az elkepzelesek szerint jott a titkos osszeeskuvesbe Putin es Trump kozott, Orban jatszani a kozvetito szerepet.

    Hogy mi tette Orbant nepszeruve vilagszerete (kiveve a Musulman orszagokban)hogy Orban ellenzte, s megakadalyozta a Musulmanok ozonleset Magyaroszagba, Merkel holgy meghivasa utan.
    Tobb nygat-europai orszagok nyilt ajtokkal fogadtak be sok Muslmanokat, de mindenfele terror tettek tortentek.
    A legutobbi tegnap Parizsban.

    Kinek kosznheto lehet az hogy Budapesten nem volt ongyilkos bombazasok ?
    Mint a regi mondas; „Fogadd be a ….t,s kiver a hazbol”

  • Bendeguz79
    Ismét, egyet értek önnel…..

  • Köszönöm,hogy a szennycsatorna,göllner védelmében kimoderáltatok.

  • Ha erre a Goálra nézek,látom,hogy valóban a szar mindig a víz tetején úszik.

  • Göllner professzornál is radikálisabb megoldásokat előtérbe helyező Eric Clanton, – a San Francisco-i Állami Egyetem filozófiaprofesszora – lánccal verte véresre a liberális nézeteiért kevésbé rajongó Jack Posobiecet, aki videózni merészelt a Berkeley Egyetemen. A toleranciáról előadó professzor maszkot húzott támadása előtt, de kilétére az internet népe gyorsan fényt derített. A rendőrség megindította az eljárást.
    ……..
    https://www.youtube.com/watch?v=9qKCl9NL1Cg
    ……..
    A konfliktus gyökerét összefoglalhatná valaki, akinek valós helyismerete van.

  • charlie, a helyi hírek szerint két tüntetés zajlott egy időben. Volt tüntető Tramp ellen és Trump mellett. Ez éppen egy időben volt a magyar felvonulással..

  • Természetes, Trumpot akartam írni először is!
    Elnézést a mellé ütésért.

  • Kedves Figyelő, de miért az egyetemeknél van konfliktus? Kik azok az „antifa”-k? És kik ellen kell küzdeniük, hisz az USA-ban sincsenek fasiszták?

  • Ha az emeritus egy emirátusban élne és nem Kanadában,még a vulgáris szenny fröcsögése is érthetőbb lenne.Így erős alkohol szaga van.

  • Göllner András

    @ Figyelő

    „Valami baj lehet az agyával.T.i. ha nem érdekli a saját írása, akkor minek ír ide, egyáltalán? Senki sem hiányolta.”

    Tyúkanyó. Azért írok ide a pinyóba, hogy legyen magának mit kapirgálni, legyen a lábvízkereskedők használt tölcsérének mivel felszívnia a vizet. Mosmár teccik tudni mér ? Szabadidős, társadalmi munka ez, népem vidítása érdekében. Van aki kacag, van aki sír, s van aki rókázik. Én parókázok. Tyukanyó néni !!! Teccik hallgatni az „Irigy Hónalljmirigyet” ? Ök is a magukfajtáknak játszanak, olyanoknak mint a Morvai Kriszta, hogy Latabár Kálmánról már ne is beszéljek, hisz ő már jó régen el ment – és bizonyára nem is egyszer. Mongyam azt hogy kvázi ? Mér ? Mert valami baj van az agyammal, vagy azért mert lúdtalpas vagyok ? Ki volt Sebes Gusztáv ? Vagy Rab Laci ? Én csak azt tudom – hiszek Magyarország feltámadásában, és abban, hogy már minálunk, nem szedik a meggyet fedeles kosárba.

  • Göllner András

    Kis magyarságtudatoskodás Kossuth Lajos kalapjára

    Szerintem mindnyájunknak el kell menni. Mindnyájan jobban éreznénk magunkat ettől. Egy biztos. Sokkal jobban, mint attól, hogy egy folytában prüszkölünk. Persze a taknyosok mindent megengedhetnek maguknak, de itt lenn a pinyoban, általában a pelenkások görkorcsolyáznak, vagy egy lézi szúziba vezetik le sorstalanságuk titkának, felejthetetlen rejtélyeit. Innen lentről erednek korunk nagy kérdései, pl., ma megin’ tonhal lesz vacsorára ? Zsuzsi néni ! Maga mit gondol mind errről ? (Egy percre, kérem, tegye félre szemre hányásaimat, és bontakozzék ki. Gondoljon csak bele bátran. A Pepsi világában élünk. Van fel is út le is út. Ez a kérdés, vállaszatok.

    Szereném tájékoztatni a hoki rajongókat, hogy tegnap este sajnos kikaptunk. Rosszul áll a szekerünk rúdja. Ezért most nekem is el kell mennem. Meg hívott magához egy rém rendes zsidó lány vacsorára, mert megsajnáltattam matgam vele. Azt mondtam neki hogy Mari, ments meg, mert árva vagyok, és elszaladtak felettem az évek.

  • charlie
    2017 április 21
    2:58 du.
    Itt vannak akik nem szeretik Trump elnököt, nekik inkább Mrs. Clinton kellene! Ez a baj.
    Mrs Clinton meg bukta a választást, és Trump jött be helyette.,

  • FIGYELO soraira CHARLEYhoz;

    Vannak persze akaik hargsznak Trumpra mert igeretet valtotta. Elosszor igerte hogy Hilary-t bunnel fogja vadolni ,de latszolag megbocsajtott neki.
    A tomeg Hiraty-t bortonben akarja latni.

  • Gondlom, Trump úgy gondolja, hogy a választás elvesztése, nagyobb büntetés volt Hillary számára és igaza van!

  • Göllner András
    2017 április 21
    4:11 du.

    Göllner András
    2017 április 21
    4:43 du.

    Kedves Göllner András!
    (Bocsánat, hogy a csapos közbeszól…)

    Ezeket minek?

  • Jichak Perlmutter

    Gyuri10!

    Göllner Andrásnak az itt 3,46-kor föltett kommentje második bekezdésében említett Orbán és a zsidók c. cikk-sorozata a KMH-n is megjelent, ami már akkor nagy benyomást tett rám, hiszen manapság annyira kevés ilyen „””magyar leszármazottal””” találkozhatunk, aki egyáltalán valami komoly és nyilvános(!!!) megbánást mutatna a magyar-náci rokonok helyett is sőt, rajta kívül ilyen nincs is..

    Ám Göllner nemcsak, hogy ezt teszi a cikksorozatban, de szolidáris nemcsak az áldozatokkal, de még azok hátramardt utódaival is…

    Viszont nagy szomorúsággal töltött és tölt el ma is, hogy Gyuri10, Göllner Andrásnak az ő sajátosan pikírt humorú hangvételéből valamit félreértve, ill. magára véve, fölkapta a vizet, és azóta előtte nincs maradása e nagyszerű és – kijelentem – k o r s z a k a l k o t ó, történelmi jelentőségű írás szerzőjének, az Embernek, ami nem csupán a kettejük párbaja, ill. személyes problémája. Ugyanis ez az ellentét megfigyelhetően hízlalja az itt is rendszeresen szereplő, határozottan ellenérdekelt szélsőjobboldal kaján kárörömét, mely érzésüknek a vezérszónokai (kommentátorai) rögtön úgy melegében, szinte már vigyorogva, adnak hangot örömüknek. S persze teszik ezt oly módon, mintha ők Gyuri10 pártján állók lennének. Különösen atekintetben, amikor Gyuri, eléggé el nem ítélhető, igazságtalan módon – rasszista megközelítésben – a vele közvetlen kapcsolatban soha nem volt nagybácsi, keresztapa okán „nyilasszármazéknak” titulálja azt a Göllnert, aki pedig éppen ezt kapcsolatot ország-világ szemeláttára, őszintén megvallva, azzal határozottan leszámolt itt a Kanadai Magyar Hírlap hasábjain, elítélve annak minden, egykori szégyenletes nácista kilengését, és minden megnyilvánulását. Ennél nagyobb és dícséretesebb, férfias kiállást bizony nehéz volna a mai magyarságban még föllelni is.

    Gondold meg, hogy a jobboldal pedig következetes Göllnerrel, akárcsak annak idején góf Károlyi Mihállyal szemben, vádolja, rágalmazza és gúnyolja…

    Jómagam is azt ajánlanám Gyuri10-nek, hogy újra és figyelmesn olvassa végig a cikknek mind a 7 részét [javaslom előbb a kommentek nélkül] és aztán, annak tükrében alkosson ilyen, vagy olyan véleményt róla.

    .

    A legtisztább jószándékkal: J P 🙂

  • Klárika és a többi megtámadott,
    nem hiszem,hogy értelme van egy agymenéses,kezelésre szorulót észrevenni.Akkor sem,ha a diliflepnijét az egyetemen írták alá. Azt hiszem egyre rosszabb állapotra kell felkészülni,ami a feltételezhető születési és jelenlegi alkohol mámorra enged következtetni.Bizony mindenki jobban járna és elsősorban ő,ha a 98%-os faszesz helyett inkább izraeli lábvizet inna.

  • A titkosszolgálatok tevékenységében az a titokzatos, hogy teljesen észrevétlenül dolgoznak, a nyilvánosság teljes kizárásával. Ők az államtitkok tudói. Ez nem jelenti azt, hogy maguk a titokszolgák (ügynökök) tudnának mindenféle államtitkot, közülük mindegyiknek csak arról van részinformációja, amelyik államtitok „akcióban” részt vesz. És persze nem tudnak semmit azokról az államtitkokról, amiket az országok első számú vezetői egymásközt négyszemközt beszélnek meg – a tolmács persze lehet fedett operatív tiszt, de ez a paranoia területe.

    Köztudott (Sarka Katától is tudható) Trump múltbéli oroszországi látogatásai. Nem lenne FSZB (Szövetségi Biztonsági Szolgálat) az FSZB, és SZVR (Külföldi Hírszerző Szolgálat) az SZVR, ha nem próbáltak volna már első oroszországi útja alkalmával Trump közelébe férkőzni. Biztosan megtették, és azóta (jelenleg is) a közelében tartózkodnak.

    Kézenfekvő, hogy ebben a folyamatban olyan semleges kölcsönös találkozási helyet válasszon ki az orosz titkosszolgálatok, ahol a legkisebb az esély a dekonspirációra, így lett helyszín a letelepedési kötvényekkel Magyarország.

    A letelepedési kötvények lehetőséget adtak fedett orosz ügynökök magyarországi tartózkodására, míg EU és NATO tagállamként semmi feltűnő az USA-ból érkezők részéről.

    A legújabb hír : Gyurcsány arról beszélt a békéscsabai fórumán a napokban, hogy „azért lett a mostani miniszterelnök egykori oroszellenesből Putyin elnök legfőbb pártfogója, mert az orosz elnöknek olyan bizonyítékai vannak Orbán Viktor ellen, amivel a kormányfő zsarolhatóvá vált” – azt mondja, látott dokumentumokat.

  • Jichak Perlmutter

    Gyuri10!

    Azért Göllnerrel kapcsolatban Elie Wiesel és Randolph, mint referencia talán még nálad is elmegy. (?)

    Üdv: J P

  • A történet folytatódik…
    „A liberális bűnözőt a fellelt bizonyítékok alapján nem is egyszerű testi sértéssel, hanem több emberen elkövetett emberölés kísérletével gyanúsította meg a rendőrség. Az egyetem vezetősége elhatárolódott tőle, személyes profiloldalát eltávolították az intézmény weboldaláról, és közleményt adtak ki, amely szerint Eric Clanton „nem áll az egyetem alkalmazásában”. Ha az agresszív szélsőségest elítéli a bíróság, akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat, de mindenképpen súlyos börtönévek elé nézhet. Erőszakos elkövető lévén az amerikai törvények szerint a legszigorúbban őrzött szövetségi fegyházban fog kikötni, ahol kedvére beszélgethet „filozófiáról” és a „fehérek privilégiumairól” az ott nagy számban fellelhető kisebbségi állampolgárokkal.”

  • Az „antifák” Németországban is terrorizálnak. Kölnben az AFD nevű párt – a még megmaradt patriotizmus apró lángját őrizendő – kongresszust merészel tartani, ezért az ebben ellenérdekelt „toleránsok” utcai zavargásokat kezdeményeztek.
    Az összes család-, nemzet- és vallásellenes jelszavaikat hangoztatva „takarodásra” szólították fel a németeket.

  • Jichak Perlmutter, – „az itt is rendszeresen szereplő, határozottan ellenérdekelt szélsőjobboldal kaján kárörömét, mely érzésüknek a vezérszónokai (kommentátorai) rögtön úgy melegében, szinte már vigyorogva, adnak hangot örömüknek.”
    A magam nevében csak azt válaszolnám, hogy semmiféle kárörömet nem érzek attól, hogy két embernek más a világlátása. Szememben rokonszenves aki a hazájában szereti és védi az övéit – legyen az bármely náció – és nem rokonszenves a kozmopoliták gyökértelenséggel megvert, felsőbbrendűnek gondoltsága, gőgje.

  • Jichák Perlmutter,
    az.hogy valaki hozzátartozói elítélésével,elárulásával,(persze halála után)nyalja be magát,akár Éli Wiezelnél,akár Randolphnál,akár a KMH sokat elviselő oldalain még nem bizonyíték semmire. Ha akár csak Itt hátra lapozol máris meg kell értened, hogy nem pikirt humorról van szó,bár nem vagyok orvos,de mindenki láthatja,hogy egy nagy adag gyűlölettel telített beteg agy szüleményéről szól a fáma.A magyar rádióban leadott mellébeszélése pedig a non plusz ultrája egy részegségtől beteg agy termékének,mert azért úgy rémlik,ő sem tudhat többet az amerikai elnökválasztásról,mint a világ összes titkos szolgálata együtt,akik maguk sem jöttek még ki semmi tudnivalóval.
    Ha Te másképp látod a dolgokat, felhatalmazlak,hogy kérj bocsánatot,de nem az én vagy más izraeli zsidó nevében.Ami ugyan olyan fölösleges mint ez az egész levelezés. De ha neked ez megkönnyebbülést okoz,hát…lelked rajta.

  • Jichák Perlmutter,
    nómen as ómen!Ha tudsz ivritül megérted,ha nem nézz utána mit jelent az hogy Goál nér.

  • Göllner András

    @ Jichak Perlmutter

    Szombatra ébredtem Montreálban. Az éjszakát szeretett Montenegrómmal töltöttem, a délelőtti órákat a Budai hegyek közt. Shalom.

    @ Alma

    „ezeket minek”

    Szerelmem jeléül.

  • Göllner András

    @ Charlie

    Tessék vigyázni ezzel a kozmopolita szóval. A helyesírástudóknak illene már tudniuk, hogy ezt a kódnevet használták Horthyék, a nyilasok az általuk magyarság ellenesnek tartott zsidóságra, melynek, szerintük „csak” 600,000-ét gyilkoltatták le, a hátralevő 200,000 et megmentették. Az utóbbiaknak, és azok tisztelőinek, a helyesírástudók ezeken az oldalakon azt javasolják, hogy fogják már be a szájukat, és nyalogassák szépen a Nemzeti Szégyenfolt talpát. Én erre képtelen vagyok. Az hogy az izraeli lábvízkereskedők használt tölcsére mit vár tőlem, nem érdekel. Ritkán járok ebbe a közösségi mosodába, azok közé a mosónők, mosó férfiak közé akik a Nemzeti Szégyenfolt szennyesének tisztogatásával töltik idelenn az idejüket. Ez a kis látogatás részemről most egy ideig befejeződött. Tessenek szépen mosogatni,még egy ideig lessz mit.

  • Drizari
    2017 április 22
    5:53 de.

    Persze, én azért nem hiszek el mindent. Orbán azért civilen bánik Putyinnal, mert a magyarok tőle kapják a gázt. Ha az megállna, bajba jönne a magyar.-

  • Jichak Perlmutter
    2017 április 22
    4:49 de.

    Engem nem érdekel Göllner nagybácsija, ismertem a szüleit, kik aranyos, úri emberek voltak. Én azért ellenzem Göllnert, mert erősen működik a mai magyar kormány megbuktatásában. Nem csak itt írogat, hanem sajnos az amerikai politikusok véleményét is befolyásolja, a mai magyar kormány ellen.
    Tudva levő, hogy ő Gyurcsány embere volt, s nem tud annak bukásában megnyugodni.

  • Figyelő,
    Te még nem hallottál arról,hogy a legokosabb,legszebb emberpárnak is születhet gén hibás mutációja?
    Persze nem ez a lényeg,hanem hogy többé ne rángassa őt vissza a radai rosseb görcse.Miattam annyi 98%-os faszeszt ihat az én lábvizem helyett amennyibe akár bele is fulladhat.Ezt nem átkozódásként írom,csak annyira slendrián vagyok,hogy már az sem érintene.Sem jó sem rossz hírként.Elfásultak az érzelmeim a nyilasivadékok iránt.

  • GOLLNER professor irta. 4/21-4;11 p,;

    „… hiszek magayrprszag feltamadasaban…”

    Jol emlekszem, az volt egy kormany alatl terjesztett jelszo, a Horthy idokben.
    Majd mint „fasista” jellegunek volt nyilvanaitva.
    Na most a professor hirdeti azt.
    Illo az egy mai „elvtarsank” visszaterni azon idok soraira ?

    S. a „…magyarsagtudasfogaskodas Kosuth Lajos kalapjara…”
    Mit jelent az , professor ur ?

  • Gollner professor irta Juchak Perlmutter soraira; hogy =

    „..Szombaton Montrealban ebredtem,az ejszakat Montenegroban toltottem,a delelotti orakat a Budai hegyek kozt…”

    Professor ur , elobbiekben irta hogy a ‘kinai kerekperja mellett nem kepes mas kozlekedesi eszkoz koltesegikre’.

    Nem a mi erdeklodeseink hogy On hol, hova es mikor utazik, de egy Kanadai professornak sem igen elkocsszeru valotalsagokat irni barmi lapokon is.

    Talan sokat tanult Gyurcsany elvtarsatol ?
    Kozolt mondata nagyon hasonlo gyrcsany koztudatra valt kijelenresevel, de foleg erkolcsi magatartasaval.

  • ……””””” amerikai vizumos botrányra””””””…… idézet.
    Ugye ez az ámerikai liberális kormány által kirobbantott botrány:Így helyes a megfogalmazás! Nem teljes ámerikai vélemény volt csak az ámerikai balos oldal csapása!
    De előszeretettel elnéznek emellett ,mert szebben hangzik,hogy ámerika—úgy értelmezve,mintha mintha az egész ország álláspontja ez lenne.!
    Nem ámerikai üdvözlettel.

  • Kedves Barátom úgy látom teljes erővel visszatért.Isten visszaengedte hozzánk.De ahogy más cikknél láttam,kisnyilas mivoltát nem vetette le.
    Nagyon reméljük : szeretett Barátunkat nem a : idézet . …””””a radai rosseb görcsei””””….. hozták vissza,mint ahogy egy hozzászóló nagyon jó hasonlatot használt fenti bejegyzésében.
    Nem radai-s üdvözlettel.

  • A kedves Barátom és Göllner Úr nagyon egyszerre tértek vissza,csak nem együtt töltötték ezidáig idejüket! Stílusuk nemigen változott–hiányoztak a hozzászólásokból.De íme a visszatérés.
    De ez egy hatalmas eredmény—hogy ez a nem is Magyarországnak tekintett ország(egyesek szerint) ilyen hatalmas tettre képes a két legnagyobb hatalom között! Ezt ki kellet érdemelni vajon?
    Világot befolyásoló politikusaink vannak . ! ?
    Felemelkedtünk a nagyok közé ? ! ? ! ? ! ?
    Erősen figyelmes üdvözlettel.

  • HUNT* rendületlenül átkozódik a maga mézesmázos módján.
    És megpróbálja másokra ráhúzni a saját mivoltát.

    *HUNT = Humortalan Náci Tóthpéter

  • Úgytűnik jól fizet a Jobbik ,
    nomeg a Nemannyira-jobbik-deazért-majdnem ezeknek.
    A három hónappal ezelőtti állapothoz képest kb. háromszor annyi a náci és fasisztoid hozzáröfögés és a troll-létszám is emelkedni látszik.

  • Geyza–

    Ő lenne a legszebb és legaktívabb troll, mindenki kedvence. Az igazi fideszes pina colada.

    https://www.facebook.com/bodamaria

  • Winnie: hehehe csak semmi kéjre utaló kifejezés.
    (OIM* és a férfiaknak azóló „élvezeti cikk” az két külön kategória)

    *OIM = Oldal Idióta Marcsája (vagy macája, mindegy..)

  • Szteem az a Boda nem ez a Boda mert ez a Boda nyugdijjas (hacsak nem hazudik) és valami krétafelelős volt egy harmadrendű szakiskolában (hacsak nem hazudik).
    Szaal nemoda Buda….vagyis nemoda Boda…

  • Göllner András

    @ Figyelő mosónéni

    „Tudva levő, hogy ő Gyurcsány embere volt,”

    Műveletlenkém ! Bizonyítsa már be ennek a hazugságnak a valóságtartalmát ? Néha néha nem ártana le szállni a biliről 🙂 És miért múlt időben óbégat, hisz korábban azt állította hogy még most is Gyurcsány embere vagyok ? Ezt az utóbbi hazugságát is berakhatná pelenkái közé a mosógépbe és befeküdhetne melléjük többi barátjával, a Tóth Petivel, a Charlieval, a Bndegúzzal, a használt tölcsérael, és a többi agyalágyulttal. Pörögjetek már szépen. Feri, te meg táncolj ! 🙂

  • Göllner András

    @ Figyelő

    „Orbán azért civilen bánik Putyinnal, mert a magyarok tőle kapják a gázt.”

    Itt lenn a pinyóban, meg mindenki a Figyelőtől kapja a gázt. Tessenek vele óvatosan bánni. Nekem nem kell mert ha néha néha lejövök ide, előtte mindíg egy jó nagy lélegzetet veszek. 🙂

  • kedves Geyza!
    írod:
    „A három hónappal ezelőtti állapothoz képest kb. háromszor annyi a náci és fasisztoid hozzáröfögés és a troll-létszám is emelkedni látszik.”
    _______________________________

    Csodálkozol? Tudod, sok csapás érte őket, orzágos szinten nyilvánosan nevetségessé váltak… Mit lehetne tenniük ilyenkor?

    https://kepek.444.hu/2017/04/23/sajat-nepe-meg-sohasem-szeretett-kormanyt-ennyire

    Sok szép kép, ha te is nevetni akarsz…

  • Göllner András
    2017 április 23
    11:44 de.
    Akarja, hogy idehozzak néhány cikket amit olvastam az interneten működéséről? pl. a National Post-ban írt cikkéről a magyar „menekültek” problémáiról?
    Csak továbbra is mosónéni-zen!

  • Ahogy írtam eredetileg, valamikor a Gyurcsány kapcsolatot,a wikipédián olvastam, nem az ujjamból szoptam. Sajnos ez a link eltűnt azóta!

  • @Göllner

    “Tudva levő, hogy ő Gyurcsány embere volt,”
    Műveletlenkém ! Bizonyítsa már be ennek a hazugságnak a valóságtartalmát ?
    ______________________
    @Figyelő

    Ahogy írtam eredetileg, valamikor a Gyurcsány kapcsolatot,a wikipédián olvastam, nem az ujjamból szoptam.
    _______________

    Fontos vita! Elvégre a Sátánról van szó, vagy mi az ördög… Senki sem szereti, ha besározzák vele a jó hírnevét…

    😀 😀 😀

  • Alma : Jó képek heheeehe

  • Almási Alma
    2017 április 23
    3:05 du.

    Sátánról nem volt szó. Évekkel ezelőtt találkoztam itt valahol Göllnerrel. Akkor írtam neki , hogy ő alkalmazottja volt.
    Még, ma is fáj neki, hogy ezt megtudtam.
    Úgy látszik, nem volt büszke erre a posztjára.Nem volt
    ördög Gyurcsány, de ma sem felejtem el, hogy a külföldi magyarokra rászabadította a lovas rendőröket, azokra akik azért mentek Budapestre , hogy megemlékezzenek 56-ról.

  • Geyza
    2017 április 23
    4:00 du.
    Sajnálom, rossz lehet, hogy letűnt a csillaga ideálodnak!

  • Vita és olvasótársaim,
    figyeljetek már oda és világosan látni fogjátok,hogy egy alkohol mámorban készült mutációval nincs közös téma.Magam részéről meghagyom ő senkiségét a Kozarek és Bogár Imre utódok levelező és vita partnerének.Addig is a nevének olvasása közben már kerülget a GOÁL.

  • Göllner András

    @ Figyelő

    Későre jár tyukanyó. És már nagyon sok a bután gáz maga körül. Rövidesen kihúzom a gyufát, aztán jöhet a kék fény 🙂

    Először is, amit rólam olvasott azt nem a Wikipedián olvasta, mert ott nem írtak ilyet rólam, hanem a Metapedia, beo-názi közösségi oldalon. Ott terjesztik rólam, hogy vér zsidó cionista hazaáruló vagyok, hogy Orbánt Hitlerhez hasonlítottam, és kapcsolatba állok a Fletó feleségével, mert lepikcsöröltek valahol egy konferencián, ahol az akkori miniszterelnök mellettem ült, köztisztviselői öltözékében. Bizonyára ennek az alapos kutatásának köszönhetően tartotta fontosnak pár évvel ezelőtt a mosónő, hogy itt lenn a pinyóba sajnálkozzon azon, hogy ma már nem lőnek agyon olyan hazaárulókat mint engem.

    Ami az angol nyelvű munkásságomat illeti, valóban hálás lennék ha lefordítaná magyarra őket és idehozná, a KMH oldalaira. Christofer Adam is benne van. Épp most irok egy cikket arról, angolul, hogy milyen állatok szaladgálnak a Budai erdőkben. Tessék majd azt is lefordítani, vagy azt amit múlt héten írtam és már több mint százezren olvasták világszerte – The Budapest Bridge.

    @ Almási Alma

    Mit nem teccik érteni ? A helyesírásomat, vagy azt, hogy miért szálltam ki a libatenyésztésből ? Tessék pontosítani. Csak gyorsan, mert most már tényleg rövidesen búcsúznom kell. Kezicsókolom

  • Göllner András

    Akartam mondani, de cserben hagyott a helyesírási képességem, hogy az akkori minisztrelnök FELESÉGE, volt azon a pikcsörön, nem a Ferkó, aminek köszönhetően, Gyurcsány embere ként ünnepelnek a Nemzeti Szégyenfolt talpnyalói itt lenn a pinyóban. Tehát a drága Dobrev Klárika, köztisztviselő asszon ült mellettem, egy tudományos konferencián. Dobrev Klára biztos Bencsics (a mosónő) embere, hisz őt is Klárának hívják. Kutassunk még egy kicsikét. Érzek valamit a szájpadlásomon. Vajon mi lehet ? Mosónéni mire tippel ? Liba májra ?

  • Göllner András

    @ Gyuri 10

    Szióka, helóka, mókuskám !!!! Már azt hittem nagynehezen elmentél. Falra is mászhacc tőlem, ott jól néznél ki, csak a falra hányt borsóra légy tekintettel. Csupán kedvedért bedobok most egy kóser szilvát 🙂 Imádom ezt a pincét, kár hogy rövidesen ki kell mennem a levegőre. Szerbusz király, szerbusz nép !!!!!

  • Göllner András
    2017 április 23
    5:52 du.
    Göllner,sem nem vagyok tyúkanyó, sem mosónő magának, talán a nénikéje!.
    Mit szólt volna, ha Édesanyját ilyen stílusban szólította volna meg valaki?
    Semmit sem fordítok le az itteni közösségnek, fordítsa le maga.
    Az infót amit találtam, pedig a wikipédián olvastam évekkel ezelőtt!

  • Jichak Perlmutter
    2017 április 22
    4:49 de.
    Valamit rosszul értelmez. Göllner pl. engem igazán nem érdekel, nagyzoló stílus ugyan ingerlő, de hát senki sem tökéletes.
    Én évekkel ezelőtt olvastam, hogy Gyurcsánynak dolgozott egy időben. Ezt itt neki meg is írtam, azóta piszkáljuk egymást.
    Ja, engem nem hat meg a cikksorozata sem, mert érezni azt, hogy így akar népszerű lenni, egy bizonyos csoportban.

  • Göllner András

    Tyukanyó, örüljön, hogy nem libának hívtam. Volt gyerekszobám. 🙂

    Aki anyira semmibe veszi az igazságosság elveit, annyira figyelmetlen embertársaink méltóságának tiszteletbentartására, annyit összehazudozik rólam, és mindazokról akik nem a mosódába töltik az idejüket azzal, hogy a nemzeti szégyenfolt szennyesét mossák, az nem érdemel más bánásmódot tőlem. Ismétlem: hívhattam volna egy gonosz, rossz indulatú, buta libának, de én ilyen szavakat nem használok.

    Bencsics Klára ! Remélem a Mindenható egyszer megbocsájtja magának mind azt az aljasságot amit itt elkövetett ártatlan embertársaival szemben. Addig meg csak mosogassa a pelenkákat elvtársaival együtt idelenn. És imádkozzon.

    Köszönetem mind azoknak akik képesek ide le járni, hogy a mosónőkkel, a mosóurakkal szemben, életben tartsák a szabadság és igazságosság kis lángját.

  • @Göllner András

    „Hallottunk egy gyönyörűséges hangot, és édes társalgást mertünk reményleni… Várakozás közben én, farkatlan, végtelen szerénytelenségemben rólad beszéltem. Remélem, nem hallottál meg semmit…

    Persze éppen azért beszélt a Sakál, hogy meghallják. A Mugger tudta, hogy a Sakál ezért beszélt, a Sakál tudta, hogy a Mugger tudja, a Mugger tudta, hogy a Sakál tudja, hogy ő is tudja…

    Így aztán nagyon meg voltak egymással elégedve…”
    [Kipling]

    Elnézést, ha az idézet nem pontos, csak úgy a fejemből írtam…

  • Figyelő
    2017 április 23
    5:19 du.

    „Nem volt
    ördög Gyurcsány, de ma sem felejtem el, hogy a külföldi magyarokra rászabadította a lovas rendőröket, azokra akik azért mentek Budapestre , hogy megemlékezzenek 56-ról.”
    ______________________

    KÜLFÖLDI magyarok?
    Lehet, hogy sorosügynökök voltak? 😮

  • Goál nér,
    soha nem hittem volna,hogy ilyen mélyre süllyedhet bármely kétlábra állt mutáció.Szerencse,hogy egy ilyennek csak verbális lehetőségei vannak.Hősi kiállása és vulgáris gyűlölködése egy idős hölgy ellen hasonlít elődei bocskais bokacsattogtatásához. Tulajdonképen én nem haragszom az ordenáré mocskolódásáért,mert ez patologikus esetnek vehető.Ezen ha tudnak,segítsenek a pszichiáterek.Ha Itt bárki is „mosó vagy mosónő”lenne nagy teljesítményt jelentene kimosni szájából az aljas trágárkodást. Nem is értem,miért nem megy el másnak a pinyójába.Jól neveltségem tiltja megmondani,hogy kiébe.

  • Göllner András

    Gyuri bácsi ! Én már elmentem. 🙂 Elbúcsúztam a mosónőtől, Isten áldásával, önnek pedig további jó munkát a lábvizkereskedelemben. Remélm a tölcsére kibírja még a hátrelévő megterheltetést. Kívánom, hogy kitartson a szárazság abban a sivatagban, ahol ön bóklászik a vödrével. De azt nem, hogy továbbra se csináljon mást azon kívül hogy szégyent hoz, Ábrahám csodálatos népére. Az már mgbocsájthatatlan.

  • Almási Alma
    2017 április 24
    4:30 de.
    Nem, öreg 56-sok voltak. 2006 ban még nem szerepelt Soros a köztudatban.

  • Göllner András
    2017 április 23
    10:44 du.

    A Mindenható bocsánatára, inkább magának van szüksége, aki hazáját elárulja naponta, mint Júdás, igaz, hogy nem 30 ezüstpénzért, hanem egyszerűen népszerűségért.

  • Christopher Adam

    Figyelő,

    úgy gondolom, hogy Orbán Viktor adta el hazáját Oroszországnak és rejtély számomra, hogy ez miért nem fáj az idős ötvenhatos magyaroknak. Orbán ma pont annak ellenzkezőjét teszi és mondja Oroszországgal kapcsolatban mint amit mondott 2007-ben, meg természetesen a rendszerváltás idején.

    Azt meg végképp nem gondolom, hogy András bármit is a népszerűség érdekében tesz. Mert következetes kiállása enyhén szólva sem tette népszerűvé a helyi magyar közösségben és a tágabb diaszpórában sem…mely diaszpóra némán, tétlenül és sajnos sokszor még kollaborálva is asszisztál mindahhoz, ami az Óhazában folyik. Egyszer ennek vége lesz és akkor a diaszpórának eléggé nagy oka lesz szégyenkezésre a magyarországi társadalom előtt.

  • Christopher, egyikünk sem él otthon, tehát nehéz innen igazságot tenni!
    Sok ember szemében Orbán személye nem szimpatikus, de egyetlen érdeme van és volt. Megbuktatta a balos kormányt.
    T.i. nem veszítek észre még ma sem, hogy a magyar népnek, olyan emlékei vannak a baloldali kormányokról, hogy nem kíván abban élni. Ezért tud ma miniszterelnök lenni Orbán, mert erre magától rájött.
    Nem adta el hazáját az orosznak, egyszerűen a magyaroknak, paksi egyezményre SZÜKSÉGE volt és szintén, a mai gáz szolgáltatásra a ruszkiktól .
    Ezért barátkozik most Orbán az oroszokkal. Ez hasonló Kanada politikai viszonya Trumppal, például. Mindezt diplomáciának hívják.

  • Idézet::::
    „”””Rekord: negyedével növelte európai gázexportját a Gazprom
    2017. 02. 16. 10:26

    A Gazprom az idén eddig 27,6 milliárd köbméter földgázt exportált Európába, ami 24,9 százalékkal, 5,5 milliárd köbméterrel több az egy évvel korábbinál.

    Az orosz gázipari cég Magyarországra 21,2 százalékkal növelte gázkivitelét az év elejétől február 14-éig tartó időszakban éves összevetésben – áll a vállalat közleményében…..

    …..A vizsgált időszakban a Gazprom egyebek között 27,6 százalékkal növelte gázexportját Németországba, 53 százalékkal Franciaországba, 109,8 százalékkal Ausztriába és 71,8 százalékkal Dániába.”””
    2012-ben 138.8,2016-ban 179.3 milliárd m3 gázt exportált oroszország európának.
    És ez így megy évtizedek óta!
    Közismert—de nem nagy dobra verték—- a németek több gázvezetéket építettek oroszország felé.
    Különösen akkor is amikor a „nagy közös ejrópai” ” déli áramlat bedöglött,ők nem problémáztak rajta , ha valaki megszólta ezért őket!!!!
    Akkor ejrópa eladta magát oroszországnak????? És ez nem fáj egész ejrópának??? Nem mert a nagyoknak,”régi”ejrópaiaknak nem számít,a többi meg sunnyog velük.Csak a „magyaroknak”nevezett barbár népek” adták el magukat oroszországnak—csak ez számít!!!?
    Megértő üdvözlettel.
    Ja Ui: András meg egyszer bevallotta : nem mindig tiszta fejjel reagál dolgokra!(mármint különféle üvegekben lévő nedűk hatására,no meg —nálunk ezt drognak is hívják—hatására)
    Tisztelettel–bár nem ismerve professzor urat,de igen alpári stílusban ír itten hölgyek felé— nem is kevés alkalommal..
    Meg nem értő üdvözlettel.

  • Chris, tájékozott emberként – „úgy gondolom, hogy Orbán Viktor adta el hazáját Oroszországnak” – nem gondolhatod komolyan.
    A világban sokan kötnek a mienkénél sokkal bírálhatóbb üzleteket Putyinnál jóval nagyobb gazemberekkel. Nem sorolok példákat. Nekünk a mezőgazdasági export és az energiahordozó import létkérdés. A Nyugat minket heccel az oroszok ellen, miközben nagyságrendekkel nagyobb a kereskedelmi forgalmuk nálunk. Egyszóval éljünk csak mindenkivel jó barátságban.

  • Goál nér,
    köszönöm bejelentését,hogy a sok élvezkedés után,végre elment vagy elmegy. Így megspórolja nekem,hogy bejelentsem,miszerint: Agyi sérültekkel nem kívánok kapcsolatban maradni.Akiknek pedig ilyen ingerük van,kívánok kellemes történéseket.

  • Orsós Elemér

    charlie
    2017 április 24
    12:24 du.
    Az etikus németek saját, csak nekik készült tenger alatti csővezetékük révén (Északi Áramlat) még viszonteladói is lehetnek az orosz gáznak, miközben a Közép- és Dél-Európának tervezett vezetéket nyugati barátaik segitségével ügyesen megpuccsolták, az USA meg szépen „átvállalta” az általa kiszabott embargó kompenzálását a ruszkiknak…..

  • Goál nér,
    Klárika már nem kell,hogy olvassa,mert minden bölcs mondásodat ismeri.Én is csak április 23.-i beírásodra jutottam a gondolatra, hogy a szájpadlásodra feltett kérdésre nem a”libamáj” a helyes válasz.Valószínű,hogy a szagát te is érzed,ami egész más mint a libamáj szaga.Viszont az általam ajánlott lábvízzel jól ki lehet mosni,ott a pinyóban,ahova elmentél vagy ha nem,hát elmehetsz. Csibém!

  • Orsós Elemér

    Figyelő
    2017 április 24
    11:19 de.
    Kedves Figyelő, sajnos téved, mert már 1988-ban Kádár elvtárs is erős utálatot mutatott nyíltan az irányában, ami azt érzékelteti, hogy soros az ő megbuktatásában is nagyot kaszálhatott, de most még nagobbat akar a kis telhetetlen!

  • Orsós,
    Köszi, erről nem tudtam.
    Hát aki 6 ezer km. távolságban él a hazájától, sok mindent nem tudhat.

  • Gabriel Karikas

    Atya Uristen!

    Vegis-vegig bongesztem a hozzaszolosakot, es azt hiszem, hogy valami kiverte a biztositekot nalam. Igaz en sem magyarhonban elek, de nem is Kanadaban, hanem egy masik diaszporaban, joval delebbre.
    Nagy tetszessel olvasom a szerzok kulonfele indittatasu es tamaju cikkeit.
    De ami lehangol nagyon, hogy amugy irasaik alapjan altalam nagyrabecsult urak es holgyek is milyen alpari stilusu megnyilvanulasokat tudnak tenni, amikor velemeny-nyivanitasrol, vagy annak megvedeserol van szo.
    Nem lehetne uriembernek maradni, es inkabb nem reagalni a bunko hozzoszolasokhoz?