Egy kanadai menekültügyi bíró emlékei…
Brampton-i házunk földszintjén, a mellékhelységben, közvetlenűl a budoár fölött egy hatalmas fekete keretben ott a szöveg: II. Erzsébet angol királynő uralkodásának 37. évében, azaz 1988 szeptemberében Őfelsége kanadai megbízottja Gelberger Kopácsi Judith, bramptoni lakost az újonnan alakított Kanadai Menekültügyi Bizottság tagjának nevezi ki, jó munka esetén kétévi mandátumra.
Kinevezésemet a Brampton városában letelepülő több-nemzetiségű lakosok között végzett 13 évi társadalmi munkámnak köszönhettem. Péterrel együtt fáradhatlanul dolgoztunk egy olyan közfelfogás kialakításában, ahol senkit, tehát gyermekeinket sem érhet sérelem: származásuk, politikai hovatartozásuk, vallásuk, színük, fajuk, nemük, vagy szexuális partnerválasztásuk miatt. Élveztük, hogy itt lehetőségünk van erre a munkára.
Boldogan és büszkén fogadtam el a magas fizetéssel és presztízzsel járó kinevezést 1988. szeptember
elején.
Munkám a Kanada területén menedékjogot kérő egyének kihallgatása volt, akikről történetük alapján döntöttük el, hogy megfelelnek-e az ENSZ 1951-ben lefektetett nemzetközi protokolljának, amit 1989-ben Kanada is törvénybe iktatott. Ennek értelmében menedékjog jár minden olyan egyénnek, aki hazáját elhagyva fél oda visszatérni, mert faji hovatartozása; vallása; nemzetisége, egy bizonyos társadalmi csoporthoz való tartozása vagy politikai véleménye miatt üldöztetésben lenne része.
Barátaim zömében nagy örömmel, de néhányan mégis kételkedve fogadták kinevezésemet:
– Hihetetlen! Ritkán neveznek itt ilyen helyre valóban rátermett embert. Gyanús ez az ügy. Én a helyedben nyitva tartanám a szemem.
– Micsoda közép-európai cinizmus ez? – legyintettem derűsen.
1988-89 nemcsak az én életemben volt sorsforduló. Gorbacsov, talán akarata ellenére, de reformpolitikájával gyökereiben rengette meg a Vörös Bizáncot, és harminc év után megtörtént a nagy csoda: szüleim részt vehettek Nagy Imre és társai dísz-temetésén Budapesten.
Megrögzött félelmeken nehezen teszi túl magát az átlagember, én is könnyes haraggal szemléltem eleinte az eseményeket. Nem gondoltam volna, hogy alig egy éven belül, 1990 nyarán gyermekeimmel együtt állunk az őrségváltást nézni a Hősök terén; és saját kezünkkel fogjuk meg a jugoszláv követség kapujának kilincsét. Nem gondoltam volna, hogy szüleim lakótelepi lakásában fogunk lakni, és hogy apámat, az Ontariói Áramfejlesztő Vállalat nyugdíjas takarítóját, mint a magyar rendőrség nyugalmazott tábornokát tisztelhetem. De új szekrényükben beakasztva ott szerénykedett az egyenruha, és nekem nem lehetett kétségem a változások felől.
Tizenhét rémálmokkal telített év után bizonytalanul botladoztam régi hazámban. Tájak, emberek, épületek bukkantak fel emlékezetemben, próbáltam összeilleszteni őket a valósággal. Tapogatózva kerestem régi barátaimat, volt köztük olyan is, akit ellenségnek véltem; gyermekeim erőltették, legtöbbjükkel lépjek kapcsolatba. Itt az ideje kitörölni a lidérceket; megtudni: múltamból szerzett keserves tapasztalataim befolyásolják-e munkámhoz oly fontos józan ítélőképességemet…
1990. augusztus elején, pár héttel visszatérésünk után a torontói repülőtér közelében fekvő bevándorlási iroda egyik tárgyalótermében, jelenlétemben folyik a kihallgatás. Már késő délutánra jár az idő. Az ügyfél egy Dél-Amerikából származó sűrű fekete hajú fiatalember, aki az argentínai határszélen bányászként dolgozott. Vallomása szerint testvérbátyja hivatásos katona volt, aki felfedezte, felettes tisztjei fegyver és narkotikum csempészésével egészítik ki fizetésüket. Utolsó határszéli kiküldetéséből zárt koporsóban érkezik a testvér haza; szigorúan figyelmeztetik a családot: ha túlságosan érdeklődnek a részletek iránt, maguk is a testvér sorsára juthatnak.
– Makacsok a bányászok – állapítom meg magamban, amikor a vallomás során gördül a történet tovább: a testvér kíváncsiskodott bátyja halálának körülményeiről. Válaszként éjszakai látogatókat kapott, akik műszakváltáskor teherautóra dobják, egy földalatti katonai bunkerben félig agyonverik, és napokkal később kirakják otthonához közel, figyelmeztetve, családja életével játszik, ha elmeri mondani, mi történt vele.
– Ennek majdnem két éve – meséli a fiú,- és én azóta nem kapok állást. Akárhova megyek, pár héten belül jön valaki a rendőrségről, letartóztat, egy pár napig bent tartanak, aztán kiengednek. De az állásomból mindig elbocsátanak, azt mondják, bajkeverő vagyok.
A bevándorlási minisztériumot képviselő tisztviselőnek itt az a munkája, hogy hitetlenkedjen. Szerinte gazdasági és nem politikai okok vezérelték ide a fiút. Ezt felderítendő cselkérdések tömegeit teszi fel a „vádlottnak”:
– Mondja, mikor a katonák magát elvitték, és vallomása szerint összeverték, az ugye törvényellenes volt?
– Igen.
– És akkor miért nem jelentette ezt maga a rendőrségnek? – hangzik a meglepett kérdés.
Nem tudom, sírjak vagy nevessek. Nagyot nyelek. Kísért a múltam. Ahonnan én jöttem; ahol szüleim, nagyszüleim éltek; fasizmusban és kommunizmusban, katonai diktatúrában a rendőrség nem a köznép védelmére volt fölállítva. Elönt a kétségbeesés, az elmúlt két év összes keserve, főnökeim hülyesége, naivsága, kollégáim többségének vaksága!!! Időnként próbálok még mentséget is keresni kollégáim irigylésre méltó naivságára. Kanada hosszú, demokratikus múltja legtöbb lakójának felfoghatatlanná teszi a diktatúrák által elkövetett atrocitásokat. Fintorogva keresik a logikát, megpróbálnak széles vonalat húzni törvénysértő, büntetendő cselekedetek és az üldözés esetleges okai között.
– KINÁBAN DEMOKRÁCIA VAN, – közli Dorothy Davey, egyik főnököm 1989. április elején. Meghökkenten hüledezek.
– Honnan veszi ezt az információt? – kérdem.
– Egy nagyon barátságos kínai diplomata biztosította szenátor férjemet erről pár héttel ezelőtt – felelte halál komolyan.
– Az mindjárt más – mondom gúnyosan.
– KINÁBAN NÉGY-ÖT ÉVI MUNKATÁBOR IGAZÁN NEM ÉLETVESZÉLYES – nyugtat meg egy másik kolléga.
– Sőt, jó edzés is lehet, igaz? Nem kéne előbb személyesen kipróbálnod? – kérdem kedvesen.
De az bánt a legjobban, hogy nem is érdekli Őket az igazság. Amikor egyikük kezébe nyomom Gábori György: AMIKOR ELSZABADULT
A GONOSZ meg Faludy Gyurka:
P0-KOLBELI VIG NAPJAIM című, angolul is megjelent könyveiket, amikben a recski munkatábor vidám napjait ecsetelik, kollégám lenézően legyint.
– Attól tartok, hogy tapasztalataid elködösítik ítélőképességedet.
– KÜLDD VISSZA ŐKET A FRANCBA – utasít másik főnököm, Anna Kerr, egy különlegesen nehéz kihallgatás után. Összevillan tekintetünk. Nem tartja véleményét véka alatt, minden menekült szemét jött-ment, Kanadának nincs szüksége ilyen népségre.
A nigériai diákvezértől megkérdezik: békés tüntetésnek induló felvonulásuk, amit a rendőrség fegyverrel kergetett szét, hogyan fajulhatott több napos utcai közelharccá?
– Uram, mikor látta, hogy a kedélyek elszabadultak, miért nem állította le az egészet?
Lelki szemeim előtt látom a rendőröket, amint célba veszik a védtelen tömeget, a diákvezér vérző társa fölé hajol, S mire felnéz, már elszabadult a pokol. Buszokból, feltépett utcakövekből épülnek a barikádok, petróleummal öntik le a riadóautókat….
És gondolom, ebben a pillanatban kellett volna felnyújtania a kezét, és kihirdetni:
– Fiúk, hagyjátok abba! Minket emiatt izgatással, köztulajdon megrongálásával, rendőrségi járművek felgyújtásával, hatósági közegek tettleges bántalmazásával fognak gyanúsítani! Most szépen takarítsunk fel magunk után, kérjünk bocsánatot a zavargásért, és menjünk haza. Igaz, miért is jöttünk ide eredetileg?
– Hülye vagy, ha beleártod magad ebbe az ügybe – figyelmeztetnek kollégáim. – Itt te sem okos, sem szép nem lehetsz – figyelmeztetnek – ha meg akarod tartani az állásodat, jobb, ha csöndben leszel!
1990. augusztus 8-án minden porcikámban remegve állok fel a kihallgatás után. Elsötétül előttem a világ. Tudva tudom, menekültügyi bíróként a pályámnak vége. Ha akarnék, sem tudnék a bőrömből kibújni. A világ végére is a hátamon fogom cipelni az ősök csontjaival telített láthatatlan zsákot, ami engem életem végéig kötelez.
Kopácsi Judith
[supsystic-tables id=’1′]
Author: Kopácsi Judith
Kanadai író és oktató, a Kanadai Bevándorlási és Menekültügyi Bizottság (Canadian Immigration and Refugee Board) egykori tagja. Kopácsi Judith édesapja a néhai Kopácsi Sándor, Budapest egykori rendőrfőkapítánya. A Brampton Writers' Guild, illetve az International P.E.N. Club tagja. Legismertebb könyvei: Heroes Don't Cry (1992) és Dealing with Behavioral Problems (1994).
10:50 de.
Személyesen volt módomban megismerni ezt az egész történetet. Azóta sok sok év telt el és a helyzet nem jobb, de rosszabb lett. Kár is feltenni így utólag a kérdést de megkockáztatom: ha véletlen most kérnének fel téged és Pétert egy menekült ügyi bizotságba elvállalnátok? Tudom, hogy rátok bármit lehetne mondani, de azt hogy gyávák vagytok azt nem. Ám szerintem ma ti sem vágnátok azonnal rá, hogy megyünk és csináljuk.
11:08 de.
Szép múltidéző és jelen korrajz.
Nem történt volna meg 1956-ban Magyarországon a lengyel szimpátia tüntetés (ugyanis arra szerveződött!!!), ha a Műegyetemre nem érkezik meg éjfélkor Kopácsi Sándortól az üzenet, hogy nem akadályozzák meg.
Nem is ő lövetett a rádiónál! Sorsa is nagyon emlékeztet Pozsgay Imre „karrierjére”. Nekik kellett volna érvényesülniük 1990 után, nem a pufajkás ellenforradalmároknak.
Kanada és a migráció. Tüntetések és a tüntetések leverése, változást akarók és a változatlanhoz érdekből ragaszkodók reakciói, valódi menekülők és a menekülők közé beépülő téglák…….
Egy évszázada szinte semmi sem változott a világban, legfeljebb mozgalmi politikai dogmák. Miközben a háborúk és a rablógazdálkodás teljesen „kinyílt” az egész világra.
11:41 de.
Szóval, Őfelsége kanadai megbízottja határozott idejű kinevezése 1990. augusztus 8-ig tartott?
11:51 de.
DIENES ERZSEBET megjegyzesere;
Ahol irta hogy nem valtozott meg a vileg az elmult szazadban.
Remesen teves !
A vilag , illetve az emberiseg valtozik, sajnos nem a jobbra.
Amint az emberiseg szami novekednek annal nagyobb aranyban novekedve a problemak vilagszerte.
Minden emberi gazemberseg, haboruk, kegyetlensegek, gyilkossagok, a termeszet es az allatvilag pusztitasai, a kabitoszerek oriasi terjedesei, annak halalos aldozatai, a nyomor, szegnyseg, jarvanyok, human trafiking- a mai rabszolgasag,s minden ember altal okoztt tettek oriasian novekedtek.
S mit vel, mire vezet mind az ? Mi var az ut vegen ?
12:47 du.
A koze- es del-amerikai orszagok kormanyai , s tobbfele a rendoirsegeik mint a muffiak- gazemberek ,vagy a Muffiak fizetes lsitjan vannak. Lasd Brazilban az elnokok egymas utan leleplezve a gazemberseikert.
Az allm keveset fizet a rendoroknek, s a drug-cartellok tonna menyisegu penzekkel fizetik oket.
S van am rendorok kozotti „betyar-becsulet” is am. az u.n. Code-Blue. takarjak es hazudnak egmas erdekit takarni.
Mexicoban evente 45 ezer meber meggyilkozva, ha nem a drug-kartel, akkor a rendorok alatl.
A koz-mondas valosag; POWER CORRUPTS, ABSOLUTE POWER ABSOLUTELY CORRUPTS,(a hatalom gonossza tessz, a teljes hatalom teljesen gonossza tesz.) barhol, bar kit !
Ma nincsen erkolcs, becsulet, tisztesseg, csak az onzes a hatalom es a vagyonokert.
1:41 du.
Minden szörnyűség ellenére szebb világ a mai, mint a 70-100 évvel ezelőtti, (korábbi korok borzalmairól nem beszélve) Nekem Madách Az ember tragédiájából az Úr Lucifernek intézett szavai jutnak eszembe:
„De bűnhődésed végtelen leend / Szünetlen látva, hogy
mit rontni vágyol, / Szép és nemesnek új csírája lesz.”)”
()
Egyszerűbben fogalmazva: a rossz végzete az, hogy a jó csírája legyen
Judit! Szükségünk van emelt főre. Büszke vagyok, hogy ismerhetlek.
3:01 du.
Nem hivtak azt Her Magesty’s Immigration Review Board?
Or like;
Citizen’s or Royal Canadian Immigration Panel?
Or something like that?
Hogy „BIRO”- nak nevezve a BAR tagjanak szukseges lenni.
4:18 du.
Nem, ezt a szervezetet úgy hivják, hogy Immigration and Refugeee Board, azaz IRB.
4:25 du.
Régebben volt itt egy cikk, aminek a címe valami olyasmi volt, hogy az ’56-osok közt mennyi volt a hibbant bűnöző vagy sorozatgyilkos …
És az olvasók egy része megállapította, hogy 56-ban sem mindenki menekült a megtorlás elől. Elképzelhető, hogy Afrikában vagy Dél-Amerikában van valaki, aki nem akar nyomorogni, vagy a bányában dolgozni embertelen körülmények közt, éhbérért. Vagy egyszerűen csak látja, hogy a hazájában még évtizedekig nem lesz nyugati életforma, amit magának elképzelt.
4:30 du.
Drizari, Öfensége kanadai megbizottjának a mandátuma, pontosan 1990 Szeptember 1.-én járt volna le, hacsak nem hosszabitják meg. Nem hosszabiották meg, mert „veszélyes” egyénnek lettem minősitve, miután egy törvénybe ütköző nyilt parancsot megtagadtam a fönökömtöl. Mint önnálló, és független birónak ugyanis nem lehetett kiadni egy utasitást, hogy „zavard vissza a picsába a dögjét”, pláne, miután meg voltam róla gyözödve, hogy a biztos halálba küldeném vissza.
1990 Augusztus 8.-án úgy álltam fel a székemből, hogy nem voltam benne biztos, élve hazajutok-e, ugyanis az agyvérzés küszöbén álltam. A végén nem a mentők vittek el, és saját lábon mentem el az orvosomhoz, aki rögtön közölte vele, hogy abbahagyin amit csinálok, vagy korházba kerülök. Két évig voltam „betegszabdságon”, nagyon magas vérnyomással, és teljes idegkimerüléssel.
És mindjárt válaszolok Avi kérdésére is, semmi pénzért nem vállalnám, mert az atmosféra az IRB.-n belül még most is mérgezett.
5:01 du.
hazai lámpa, csakhogy a menkültügyi törvény azt követeli meg, hogy minden egyes esetben, be kell bizonyitaniuk, hogyha ha visszatérnének, ők, személyesen lennének üldözésnek kitéve. faji hovatartozása; vallása; nemzetisége, egy bizonyos társadalmi csoporthoz való tartozása vagy politikai véleménye miatt. Tehát, gazdasági ok nem elegendő, és az sem, hogy háborus viszonyok elől menekült.
5:23 du.
Judith Kopacsi,
köszönöm a választ, és a kanadai állami adminisztráció az ázsiójából előttem máris sokat vesztett.
5:36 du.
Érdekelne a Szerző véleménye a Mohácsi Viktória esetről! Talán mást is.
6:12 du.
Mohácsi Viktoria esetét nem ismerem, viszont a MO-i romákkal kapcsolatos ügyekröl, mint emlitettem fogok részletesen irni.Sem a kanadai sem a magyar államnak nem vállik dicsőségére, ahogy ebben a témában viselkedtek.
8:21 de.
Most már csak úgy utólag kotyogok ide. Szóval nagyjából nekem úgy fest a dolog hogy papíron minden de gyakorlatban egy nagy Noszlopi. Javasolnám, hogy ha valakit visszaakarnak zsuppolni akkor a tisztelt biztos csomagoljon három napi hideg élelmet és ivóvizet.(talán ki is tart amig elrendeződnek a dolgok)Köteleznék minden ilyen biztost hogy a kiutasított polgárt ő maga kisérje vissza és írjon jelentést hogy sem politikailag sem más formában nem fogják büntetni a visszazsuppoltat. Ha esetleg meg őt ottartanák tusznak akkor legalább lesz bizonyíték arra, hogy a biztos tévedett, és most viselje annak minden következményét. Utána már szerintem körültekintőbbek lesznek ezek a bürokrata majmok.
4:08 du.
Avi Ben Giora
2017 augusztus 22
8:21 de.
Kedves Avi, szerintem nem a menekültügyi bíró sara az ha valaki biztonságos országból akar, mondvacsinált(magyarul hazudott) indokok alapján menedékjogot követelni. De szerintem így látatlanba ne mondjunk előre ítéletet, várjuk meg előbb Kopácsi Judith objektiv tényfeltárását, mert elég zavaros volt az egész ügy.
1:51 du.
Szerintem abszólut nem volt zavaros. Tök világosan le van benne írva ami ma is érvényes, hogy bizonyos esetekben az ügyintező (értsd jobb zsebibe vagy a balba sülyeszti a baksist illetve elvárja a baksist és az alapján dönt) Léteznek mindenütt hazug emberek akik pusztán csak jobb megélhetési lehetőséget keresve adják ki magukat „menekültnek”. Na de erre van létrehozva ez a szervezet ahol Judit is volt.A korrupció melegágya. És innen csupán egy paraszthajszál nagyon is a pénz dönt. Európában is létrejött egy szervezet nevezzük UNO-nak vagy bárminek akik döntenek a menekültek sorsáról.(nem akarom ide irni pedig ez az igazság, hogy adok veszek kapok nem kapok alapján megy.) Bizonyítani nehéz de napnál világosabb, bizonyos esetekben a pénz dönt. Tessenek csak kicsit belekotorni a magyar sajtóba. Milliárdosnak kikiálltott arab üzletember simán megkapta a menekült státuszt csak finomítva . Befizetett egy külön e célra létrehozott állami értékpapirba és mindjárt volt állampolgárság és menekült státusz. Ha egy ilyen „mini állam” mint Magyarország ezt simán megtudta és tudja csinálni akkor egy nagyhatalom mint Németország vagy Anglia illetve Kanada ugyan miért ne csinálná? Csak ők nem nyiltan hanem fű alatt és kiaélkudott taksa alapján. Nem csodálom hogy Juditnál ez a kinevezési okirat a WC-ben végezte. Gyomorforgató. És szinte ha nem is szóról szóra de ugyan ez volt a második világháború is. Aki tudott fizetni azt maguk a németek tették biztonságba.
12:23 de.
Avi, tudtommal Kanadában van a legkisebb esélye annak, hogy egy tisztviselőt le lehessen fizetni. Pláne nem egy menekültügyi birót, akinek amúgyis nagyon komoly a fizetése, kb, évi 120.000 dollár. Itt Kanadában úgy az emigráció, mint a menekültek űgye erősen politizált. Ami azt jelenti, hogy egyes bűrokraták meg vannak róla gyözödve, hogy az Ő dolguk az, hogy a határokat zárva tartsák a jött-mentek elött. Ezeket hivtuk mi GATE-KEEPEREKNEK. Akik aztán mindent bevetettek, hogy az általuk kinevezett birókat ha lehet, zsarolással is rákényszeritsék, minnél több negativ döntés hozására. Miután a legtöbb szeretné, ha mandátumát meghosszabitanák, elvégre sem a presztizs, sem a vele járó pénz nem kutya, igy valóban könnyű egyeseket igy korumpálni. És aztán vannak, akiknek az erkölcsi küszöbe magasabbra van helyezve…
6:59 de.
Avi Ben Giora
2017 augusztus 23
1:51 du.
Az állampapírért vásárolható állampolgárság esetleges visszáságairól teljesen igazad van, de a Magyarországról Canadába „menekült” romák esete egészen más tészta és ha egyszer Kopácsi Judith tényleg feltárja előttünk a meztelen igazságot(mert eddig csak háttérben terjedő, kétes igazságú pletykákból értesülhettünk!) akkor valószínű nagyon sokan meg fogunk lepődni!
9:33 du.
Az első részlet erröl a témáról angol nyelven már fent van a Hungarian Free Press-en.