Nem könnyű a kamionsofőr élete. Én már régen tervezem, hogy a férjemmel tartok, és személyesen is magas lóról nézem a világot, de ezidáig még mindig visszatartott valami. Nem tagadom, nő létemre az útszéli árnyékszékek nem vonzanak egyáltalán. Maga a szükségletek rendezése is nagy kihívás ebben a magányos világban, pedig végeláthatatlan út van elég! Az európai távolságok eltörpülnek az itteniek mellett, hiszen ahhoz, hogy csak Ontáriót átszeljük, több, mint 24 órára van szükség!

Dehát van nekem elég feladatom itthon is. Azt hiszem, hogy igencsak sok értelme lenne annak, hogy a távolsági kamionosok feleségei háztartásbeliek legyenek, mert a gyerekek és a napi lótás futás mellett nem tudom, hogyan lehet még teljes munkaidőben is dolgozni! (Mondja ezt egy feminista!) Nekem a hétvége jelentette mindig az igazi munkát. Lehet, hogy a kezdetekben 60 órát dolgoztam a munkahelyemen, de amikor a férjem hazaért öt nap után, a mosás, vasalás mellett egy teljes hétre előre kellett mindig elkészíteni az élelmet. Alig vártam a hétfőt! Ezzel persze azt is elárultam, hogy az én férjem nem áll meg ebédet, sem vacsorát venni. Még kávét sem iszik. Viszont minden házilag készül, és pontosan be van osztva.

Azt nem mondom, hogy én vagyok a feleségek netovábbja, még ilyen táv-kapcsolatban sem. De azért 11 évi kanadai tapasztalattal már van fogalmam arról, hogy milyen is egy jó kamionos feleség. Erre majd részletesebben később térek ki, most csak az egyik legfontosabb tulajdonságát emelem ki: legyen önálló, mert az észak amerikai kamionosok legalább öt napot vannak távol. Azok, akik rendszeresen Kanada és az USA között szállítanak, 2 hétre is eltűnnek. Van, aki ott ragad több időre is és magányosan tölti el a kötelező 3 szünnapot. Így a háztartás, a napi tennivalók a feleségre maradnak.

Mostanában a férjem péntek délelőtt érkezik haza és vasárnap délelőtt indul újra útnak. Ebben az egyhetes ciklusban heti 70 órás vezetés után 36 órát kell kivennie, így szerencsénk van, ha két teljes napot van itthon a hétből. A hét öt napjának nagy részét a komfortos munkahely-legénylakás fülkéjében tölti.

S ezzel megérkeztünk az első felvetett kérdéshez is. Mivel a fülke mérete nem számít bele a megszabott hosszúságba, az észak amerikai vezetőfülkék lehetnek hosszabbak, nagyobbak, komfortosabbak. Ezért csőrösek itt a kamionok. Van olyan, ahol még a zuhany is bele van építve! Persze “az Új Világban” az utak szélesebbek, mint Európában, még a városok utcái is. Sokkal nagyobb távolságokat kell egyszerre befutniuk, így az áramvonalas forma nemcsak a szemet gyönyörködteti, de hasznos is. A félpótkocsi mérete meg van szabva, az 53 láb hosszú (16,15m), amibe majdnem beleférne egy európai teljes nyergesvontató pótkocsistól.

Az európai közlekedési feltételekhez igazodott az ottani kamionok kinézete és méretei is. Így részben a kényelem rovására kell a megszabott hosszúságon belül maradniuk.

Az első rész egyik megjegyzésében felmerült a fizetés kérdése. A kamion sofőrök jobban keresnek, mint az átlag. Hát ez bizony igencsak viszonyítás kérdése. Kanadában a családjuktól távol vannak 5-12 napot egyhúzomban. Hetente 70 órát vezethetnek, de túlórát nem fizetnek. Mindemellett állandóan készenlétben kell állniuk a következő feladatra. Így talán az évi 40-60 ezer dolláros fizetés nem is olyan jó, ugye? (Persze ebből még az adót is le kell vonni!) S bár városban megkereshetik a 16-18 dollárt órabérben, az úton mérföldre fizetik őket. Így mindent egybevetve a 70 órás munkahét kb. 12-15 dolláros órabérre kerekedik ki. (Ma Ontárióban a minimum órabér 11,60 dollár)

Az autósok sem igazán segítik a hivatásos sofőröket. Nagyon egyetértek azzal a véleménnyel, hogy az általános vezetői jogosítvány megszerzéséhez mindenki megtapasztalhatná, milyen a város és a forgalom a nagykerekeken, felülről nézve. Kevésbé lennének vakmerőek és nem hazárdíroznának az utakon a nagy teherautók között.

Befejezésül: a sofőrök nevetve számolnak be arról, hogy miket látnak a személyautókban. Az öltönyös, fehér inges drága autóban ülő üzletember kifordulva az autós McDonald’s -ból, az autópályán a sebességre beállva kezdte fogyasztani a papírba csomagolt szendvicset, jó majonézesen és ketchuposan, ahogy annak lennie kell. Egy kis fékezés ide, egykezes manőverezés oda és a szendvics tartalma mindjárt az ingét tarkította! A kamionos meg nevetve mutatta a kezével, hogy remekül csinálta! A fogmosás és szájrúzsozás is mindennapos, ami akkor kezd érdekessé válni, amikor az szétmázolódik.

S ha véletlenül intimebbre fognátok a dolgot vezetés közben,ne felejtsétek el feleim: A kamionos mindent lát!

Petényi Judit