Felmenői csallóközi Magyarok. Tizenhat éves korától ír. Az  Új Forrás szerkesztősége mutatta be először, mint költőt, Komáromban. 1985-ben újságíró iskolát végzett. Innentől folyamatosan jelennek meg publicisztikái, cikkei, költeményei, magyar és szlovákiai országos napilapokban. A Vasárnap elnevezésű szlovákiai magyar nyelvű hetilapban, mint tanácsadó publikált. 1997. ben részt vett a Pozsonyban tartott, Nemzetközi Medicina Symposiumon előadásával. Magyarországon, Komáromban tartott kétnapos nemzetközi szintű előadást: Csorna, Győr, Budapest, Kazincbarcika, Szeged, Zenta és Bécs voltak fontosabb előadási helyszínei. Rádiós, televízió – riporter és szerkesztői iskolát végzett, de otthon van az internet világában is. 2004 márciusában mutatták be vizsgafilmjét Budapesten, a Független Média Központban „Viktória tánclépései” címmel. Életéről, pályájáról Tamás István a Kanadai Magyar Hírlap magyarországi szerzője beszélgetett az irodalom szerelmesével.

– A szigligeti Eszterházy kastélyban található az Írók Alkotók Háza. Milyen céllal töltöttél el ott három hetet?

– Igen jók az értesüléseid, mert valóban Szigligetre költöztem három hétre az Írók Alkotók Házába. Ugyanis, egy tanulmányomhoz gyűjtöttem anyagot, és köztudott, hogy az anyaggyűjtés tovább tart, mint a tanulmány megírása. Ebben a kastélyban adott volt az a nyugalom, amire minden író, költő vágyik. A kastély parkja pedig az ihlet kincsestára.

– Megosztanád a kedves olvasóval, hogy konkrétan milyen tanulmányról van szó, és mi az, ami foglalkoztat?

– A fosztóképzős szavak alkalmazásáról készülök tanulmányt írni. Azért, mert az írók, költők, művészek nem igazán alkalmazzák. Pedig, mint kifejezési „eszköz” a magyar nyelvben, a jövőben óriási távlatokat nyithat meg, főleg az irodalom és a költészet területén. Már van több, mint 4500 összegyűjtött fosztóképzős szavam.

– Alkalmaztad már az összegyűjtött a szavakat az írásaidban?

– Természetesen. Amikor 2000 fölötti fosztóképzős szógyűjteményem lett, akkor elfogott a kíváncsiság és az írhatnék. Írtam itt, Szigligetről, az Írók Alkotók Házáról kétoldalnyi szösszenetet, amelyben 50 fosztóképzős szó szerepel. Megmutattam Kulin Katalinnak, aki a Magyar Tudományos Akadémia tagja és nemcsak a klasszikus, hanem a modern magyar irodalommal is foglalkozik, de elsősorban a katalán irodalom a szíve-csücske. Ez utóbbiból készült ő is, Szigligeten egy nemzetközi előadásra. Nagyon jól összeismerkedtünk. Katalin bíztatott, hogy okvetlenül vezessem végig a kutatásomat és írjam meg a tanulmányomat a fosztóképzős szavak alkalmazásáról a magyar irodalomban.

– Már tini lányként tollat fogtál és írni kezdtél. Mi inspirált arra, hogy író, költőként nyakadba vedd az ország búját, baját, mások problémáját?

– A mai napig a gyermekkorom tapasztalatai határozzák meg tevékenységi köreimet. Szüleim a Benes dekrétum miatt kerültek át Magyarországra. A félelmük miatt nálunk egy bőrönd mindig útra készen állt. Szüleim honvágya, a nővérem utáni vágyakozásuk, akit Szlovákiában a nagyszüleim neveltek, megkeserítette életüket és a családi légkörre, rányomta bélyegét. Még nem jártam iskolába, amikor rájöttem arra, hogy szeretettel, türelemmel, vigasztaló szavaimmal képes vagyok feloldani otthon a rossz hangulatot. Iskolásként, amikor megérkeztem, pillanatok alatt felmértem, hogy milyen hangulatban vannak szüleim. Ha apám hátra tett kézzel fel-alá sétált a szobában, anyám pedig lógó orral tett-vett valamit, akkor nagy baj volt.

– Mikor fogalmazódott meg benned először az írás gondolata?

– Gyermekként már írogattam, de valójában tizenhat éves koromtól számottevőek az írásaim. Nagyon sokat olvastam a napköziben. Nyolc éves voltam, amikor valaki a kezembe adta Platón műveit. 10 éves lehettem, amikor apám egyszer a hóna alatt hozta haza Petőfi összes költeményét. Anyám sírva fakadt, mert annyira kevés pénzünk volt, hogy ez a kötet akkor nagy luxusnak számított nálunk. Attól kezdve apám felolvasott Petőfi verseiből minden este.

– Szabadgondolkodású alkotóként, mint kutató, megalkottad a pszichomatikát. Mit takar ez a sokunk számára még szinte ismeretlen szó, fogalom?

– A pszichomatika olyan konstruktív számelméleti, elsődlegesen személyiségelemzési forma, amely a személyiségen és annak közvetlen, illetve közvetett környezetén túl kiterjed fogalmakra, városokra, országokra, s ezen keresztül a Föld egészére, a földön túli világra, ezek analizálható részeire. A Földet időben és térben átfogó, nagyléptékű gondolkodásformák elméletiségének híve vagyok, de csak akkor, ha azok levezethetők és alkalmazhatók az emberiség mindennapjainak gyakorlatában úgy, mint bármely más szinten. A pszichomatika nem csupán gondolatépítő, haladást szolgálva előrevivő konstruktív szemléleti formája lehet a mai földi társadalmak számára, hanem konstruktív-függősége miatt a legegyszerűbb, és ennek okán a leggyorsabban megérthető, időben leghamarabb, szinte azonnal a gyakorlatban alkalmazható analitikus módszer, amelynek kidolgozójaként a minden szinten történő magyar nyelvű kommunikációra is gondoltam.

– Mennyire volt nehéz a pszichomatikát elfogadtatni, illetve megismertetni?

– Nem volt nehéz! – Ennek bizonyítéka, hogy több országban sok magyar tanítványnak átadtam a pszichomatika elméletének alaptéziseit, és már az elméleti anyagot azonnal – előadás közben, ösztönösen alkalmazni kezdték a résztvevők, de még a reményét vesztettnek is felcsillant a szeme.

– A speciális tudományok nemzetközi szintű előadójaként, hogyan zajlik egy – egy előadásod?

– Minden olyan kutatást, amelyet nem fogad el a mai tudományos elit, speciális tudományok közé sorolok. Ugyanis, ha egy elit nem fogad el valamit, vagy a tudomány mai elfogadott ismérveivel nem bizonyítható, attól még létezhet. Sőt, állítom, hogy a tudományos gyökérrel közös, csak még nem nyert megfelelő bizonyítást. Időráfordítás kérdése az, hogy ne kopjanak el olyan igazságok, amelyeket még tudományosan bizonyítani fontos. Ráadásul vannak olyan elméletek, amelyekről nagyon kevesen hallhattak, de már elég sokan megtapasztalhatták.

– Az általad kidolgozott pszichomatikában, számos írásodban, előadásodban fellelhetőek a speciális tudománnyal foglalkozó téziseid. Ezeket mire alapozod?

– A pszichomatika keretein belül szoktam megemlíteni a speciális tudományokat, hogy némi fogalmuk legyen az embereknek róla. Mert a kevés tudással rendelkező embernek szinte minden újabb ismeretszerzés lehetősége speciális tudásnak tűnhet, mert számára új. Így aztán mindig a közönség összetétele adja meg számomra, hogy mi a speciális, és mi nem az. Hiába készültem fel az előadásaimra! Többször előfordult, hogy spontán beszéltem, mert ezt kívánta meg a közönség összetétele. Természetesen az is másképpen zajlott, amikor például ötfős létszámmal konzultációt tartottam. Ott is először a fogalmak tisztázásának volt döntő szerepe, mert különben nem értettük volna meg  egymást.

– Honnan az irodalomhoz való kötődésed, és az önzetlenség, hiszen tudom, szeretsz más írókat, költőket felkarolni, helyzetbe hozni?

– Ha már egyszer magyarnak születtem, és megadatott magyar emberként gondolkodni, érezni, s ezért elég sok hátrány ért, több mint öt évvel ezelőtt úgy gondoltam, hogy nyitok egy weblapot, és azoknak a tehetséges íróknak, költőknek lehetőséget adok, akik hasonlóan perifériára kerültek, mint én. Nem tudtam előre, mi, hogyan fog történni, de reménykedtem abban, hogy megérzik szándékomat szó nélkül is azok az író emberek, akiket belső késztető erejük nem hagyott el. Ezt kizárólag önzetlenül és türelemmel lehetett megvalósítani, mert mindegyikünk máról holnapra él. Mi nem vagyunk alapítvány, nem vagyunk egyesület, nincs pénzügyi elszámolhatóságunk, kizárólag szellemi körré váltunk. Nekünk egy adatott meg: az, hogy írásainkat közre adjuk.

– Nő létedre rendkívül erős vagy. Honnan ez a kitartás és az a hatalmas szeretet, mellyel megérinted az emberek lelkét, szívét?

– A minden szintű túlélésre még a szüleim tanítottak meg, és ezért roppant hálás vagyok nekik, bár már egyikük sem él. Ők rádöbbentettek arra, hogy a történelem, és főleg a világpolitika látható és láthatatlan szálai kötik az ebet a karóhoz éppen úgy, mint egy-egy ember megtapasztalt, megélt sorsa, amiről nem tud mindenki, de a közvetlen környezetének tagjai is csupán részletekre emlékeznek. A többi elsikkad a feledés homályában, mert minden nem kerülhet napvilágra. Még akkor sem, ha azt mondják, hogy semmi sem vész el a Nap alatt. Ez is igaz. Csakhogy az agyunk szelektál. Az ember a rossz érzéseit nem tudja mindig megfogalmazni, csak érzi, hogy valami nem stimmel, valami nem úgy történt, ahogyan mondják, mert ő egészen másképpen élte át például 1956-ot, mástól félt és mást féltett. Hasonlóan, de mégis más közegben élték meg például a Trianont a környező országokba szakadt magyar emberek. Másképpen élték meg az elmúlt húsz esztendőt az egyszerű emberek itthon és a nagyvilágban, de érzékelhetően hasonló gondokkal küzdve.

– Írásaid, kritikáid a nemzet érdekében fogalmazódnak. Nemcsak az interneten, hanem számos könyvben, újságokban publikálsz. Miért van az, hogy az írók, költők megérzik a bajt?

– Azt a megjegyzést kapom általában, hogy túlságosan borongósak az írásaim. Igen, ezek a korszellemet tükrözik. Bár, az elmúlt időszakban írtam már optimistább hangulatú írásokat is. Az írók, költők szeizmográfként reagálnak minden történésre, eseményre, ami megihleti őket. Ezt így kell felfogni a mindenkori hatalomnak és érdemes odafigyelni az írók, költők véleményére. Nem szabad kirekeszteni a leírt gondolatok miatt, mert az írók, költők előbbre járnak sokszor a gondolataikkal, mint a politikusok. Hamarabb érzékelik a bajt, mint némelyik vezéregyéniség, aki elszállva önmagától azt képzeli, hogy mindennek tudora.

– Beszélgetésünk elején mondtad a szigligeti tanulmányod elkészítése, megírása sok időt vesz majd igénybe. Van még más terved is a jövőre nézve?

– A hatvanegyedik életévemet „taposom”. Ideje megírnom néhány visszaemlékezést, a szakkönyvemet, és megfestenem néhány képet a jövőben, az unokákkal való foglalkozás mellett.

Tamás István