A varázslatos tollú, különc francia, Paul Verlaine Metz városában született 1844. március 30-án. A francia szimbolizmus egyik nagy költőjének tartják, de több stílus fellelhető költészetében. Verselésének játszi könnyedsége, zeneisége teszik utolérhetetlenné.

Költői felfogása eltért elődeiétől először parnasszista volt, merészen elvetette a romantikát, nem hitt a váteszi képességekben, inkább a végzet erejében.

Paul Verlaine

Paul Verlaine: Költészettan

Zenét minékünk, csak zenét,
ezért a versed lebegőben
ragadd meg a lágy levegőben,
amint cikázik szerteszét.

Ha szókat írsz, csak légy hanyag,
és megvetőn dobd a zenének,
mert édes a tétova ének,
s a kétes olvadó anyag.

Fátylak mögött tüzes szemek
és déli, reszkető verőfény,
s a langyos őszi ég merő fény,
kék csillagok tündöklenek.

Mert csak te kellesz, Árnyalat,
és semmi Szín, koldusi ékül,
ó, fuvola s kürt összebékül,
e síma álomszárny alatt.

A gyilkos Csattanó gaz úr,
baj lenne ha versedbe hagynád,
az ötletet, e durva hagymát,
melytől könnyez a szent Azúr.

Szónoklat? Törd ki a nyakát
és jó, ha izmod megfeszíted,
pórázra szoktatván a Rímet.
Mi volna, ha nem volna gát?

Ó jaj, a Rím silány kolomp,
sükez gyerek, oktondi néger,
babrál olcsó játékszerével
s kongatja a szegény bolond.

Zenét minékünk, muzsikát !
Legyen a vers egy meg nem álló
lélek, mindig új vágyba szálló,
mely új egekbe ugrik át.

Egy jó kaland legyen dalom,
hajnalban, az ideges szélben
mentákra üljön észrevétlen…

A többi csak irodalom.

/Kosztolányi Dezső fordítása/

***

Számára a vers zeneisége volt a legfontosabb. Szerette a szépet és precízen, aprólékos részletességgel verselt róla. A következő kis gyöngyszemet annyira szeretem, hogy nem tudok betelni vele, engedtessék meg nekem ennyi elfogultság. A vonzalom nyilván a fordításnak is köszönhető, aki tud franciául, azt mondja, hogy Verlaine szavai és Tóth Árpád fordítása a vers zeneiségét és hangulatát tekintve is összecsengenek. Azt hiszem a hangulata az, ami fogva tartja az olvasót, faranciául is.

Chanson d’automne

Les sanglots longs
Des violons
De l’automne
Blessent mon coeur
D’une langueur
Monotone.

Tout suffocant
Et blême, quand
Sonne l’heure,
Je me souviens
Des jours anciens
Et je pleure

Et je m’en vais
Au vent mauvais
Qui m’emporte
Deçà, delà,
Pareil à la
Feuille morte.

Őszi chanson

Ősz húrja zsong,
jajong, busong
a tájon,
s ont monoton
bút konokon
és fájón.

S én csüggeteg,
halvány beteg,
mig éjfél
kong, csak sirok,
s elém a sok
tűnt kéj kél.

Óh, múlni már,
ősz! húllni már,
eresszél!
Mint holt avart,
mit felkavart
a rossz szél…

***

A költemény egyszerre szimbolista, mert az érzéseket természeti képek segítségével jelenít meg és ugyanakkor impresszionista, mert futó pillanatokat örökít meg. A Tóth Árpád fordította verset egy Kassovitz Artúr nevű zeneszerző meg is zenésítette.

Verlaine fiatalon nősült, de gyorsan tönkre is ment szenvedélyes, szép szerelemmel induló házassága. Elhagyta a családját, mert nagyon szerette a nőket és inkább a bohém művészek kicsapongó életét élte.

Mon rêve familier

Je fais souvent ce rêve étrange et pénétrant
D’une femme inconnue, et que j’aime, et qui m’aime,
Et qui n’est, chaque fois, ni tout à fait la même
Ni tout à fait une autre, et m’aime et me comprend.

Car elle me comprend, et mon coeur, transparent
Pour elle seule, hélas! cesse d’être un problème,
Pour elle seule, et les moiteurs de mon front blême,
Elle seule les sait rafraîchir, en pleurant.

Est-elle brune, blonde ou rousse? – Je l’ignore.
Son nom? Je me souviens qu’il est doux et sonore
Comme ceux des aimés que la Vie exila.

Son regard est pareil au regard des statues,
Et pour sa voix, lointaine, et calme, et grave, elle a
L’inflexion des voix chères qui se sont tues.

És ugyanez Adytól…

Paul Verlaine Álma

Álmodom egy nőről, akit nem ismerek,
Forró és különös, áldott nagy Látomás,
Aki sohasem egy s aki sohase más,
Aki engem megért, aki engem szeret.

Mert ő megért. Neki, óh jaj, csupán neki
Bús, áttetsző szivem többé már nem talány,
Sápadt homlokomnak verejték-patakán
Frissítve omolnak az ő szent könnyei.

Barna, szőke, vörös? Óh, nem tudom én, nem.
A neve? Emlékszem: lágyan zendül, mélyen,
Mint kedveseinké ott lenn, a sírba, lenn.

Nézése hallgatag szobrokénak mása,
Szava messziről jön, komoly, bús, fénytelen:
Mint elnémult drága szavak suhanása.

***

Színes témavilága a himnusztól a zsoltáron át szinte a pornográfiáig terjedt. Templomlépcsőkön térdelve képes volt merész erotikus verseket papírra vetni vagy kurtizánok ágyaiban heverészve áhitatos, vallásos verseket írni, ahogyan éppen a pillanatnyi ihlet kívánta.

Egy vallásos versének néhány sora, és az áhitat őszinte.

Uram, szerelmed megsebesített

Uram, szerelmed megsebesitett
s még mindig remeg élő sebem ajka,
Uram, szerelmed megsebesitett.
Uram, megrázott szent irtózatod
s még bennem jár a villám mennydörögve,
Uram, megrázott szent irtózatod.
Uram, tudom, hogy minden más silány,
és dicsőséged belém költözött már,
Uram, tudom, hogy minden más silány.
Márts meg borodnak hullámaiban,
s gyúrj össze asztalod szent kenyerével,
márts meg borodnak hullámaiban.

/Szabó Lőrinc fordítása/

***

A legtöbbet mondanak róla a jelzők, amiket nevéhez fűződnek: „a legdekadensebb dekadens”, – nekem ez tetszik a legjobban, jól illik hozzá. Mallarme költőkirálynak nevezte. Fiatalon ellenállhatatlan géniusznak, ugyanakkor még pimasz kölyöknek is jellemezték és korának legtalányosabb egyéniségének tartották. Idősebb korára a “szent bohém” jelzőt kapta elhanyagolt külseje, hosszú loboncos haja, piszkos ruházata miatt.

Nagy hatással volt nem csak francia kortársaira, de többek között Adyra és Babitsra is.

Anatole France róla mintázta „Vörös liliom” című híres regényének egyik jellemző figuráját. Ő volt Choulette, a félbolond lángelme. A vallásos áhítatban és a züllöttség mélyeiben elmerülő, mégis a tisztaságért rajongó, de piszkos fantáziájú költő modellje.

Igen, Verlaine pont ilyen volt, pillanatok alatt tudott a fennkölt szárnyalásból a legmélyebb pokol bugyraiba ereszkedni.

Nagyon fontos volt számára a szerelem, a vágy, az erotika. A legtisztább lelki szerelemtől egészen a puszta pornográfiáig ismert és megénekelt mindent, amit a szerelemről, testiségről csak tudni lehetett.
Imádta a nőket, pontosabban minden létező nőre vágyott, akihez csak közel kerülhetett. Ezért nem volt alkalmas a házasságra.

Ismert és jellegzetes verse a nőkről és a vágyról.

Paul Verlaine: Nyitány

Combotok s farotok szent börtönébe vágyom,
Lányok, kikben örök temploma él a Kéjnek,
hogy veletek vigan hancurozva az ágyon
csak testetek sötét nyilásaiban éljek!

Szeretem lábatok, mely szeretõk után
s szeretõk oldalán szerelmesen tipeg,
s csak szeretõ köré fonódik vad-buján,
ha már a férfi-test kifárad és liheg;

a talp hüs bársonyán suhanva, s az öt ujjon,
miket langy bágyadás ölel s kéjvágy acéloz,
csókom a friss bokák havát kóstolva ujjong:
szebb s szentebb lábakon nem járt se Szent, se Hérosz!

Szeretem szájatok: fölizzó bíbora
fûti az ajk s a fog s a nyelv játékait,
mikor mardosni kész inyetek bõ bora
részeg vággyal elönt s tüzével elvakit.

Szeretem kebletek iker halmát s a völgyet,
hol férfi-agyaram, kedvére kóborolván,
lejtõre száll le, majd ujból fölfele törtet,
mint dühös vadkan a Parnasszus s Pindus ormán.

Szeretem karotok s a márványkikötõt,
mely húsa izgató ivén elõmbe nyil:
fehér mint farotok s szilaj csatánk elõtt
bibortüzü bilincs s utána enyhe sir.

Szeretem kezetek mely csalogatva kúszik
felém, s ujjatok: õk izgatják elaggot
tagom és mikor a helyes utról lecsúszik,
óva igazitják vissza a tömzsi makkot.

De mindez semmi, mert combjaitok közül
elõmosolyog a Fõ-Fõ-Üdv, melyet ha lát,
izlel, szagol s tapint: hivetek üdvözül
és kész betörni a Gyönyörök ajtaját!

Combotok s farotok szent börtönébe vágyom,
Lányok, kikben örök temploma él a Kéjnek,
hogy veletek vigan hancurozva az ágyon
csak testetek sötét nyilásaiban éljek!

***

Azért szeretem ezt a verset, mert hajszálpontosan kifejezi azt a megmagyarázhatatlan vágyat, amit a férfiak olykor minden nő iránt éreznek, amit a szerelmes nők – a férfit csak maguknak kisajátítani akaró nők – nehezen értenek.

(Ehhez a vershez egy kedves személyes emlékem is tartozik. Szokásomhoz híven apám könyvespolca előtt üldögéltem, lehettem úgy 14 – 15 éves és kerestem valami jó olvasnivalót. Ilyenkor több könyvet kinyitottam, beleolvastam mindegyikbe. Egyikben egy kis kopott szürke papírt találtam, elhalványult ceruzás írással, apám jól ismert betűivel ez a vers volt rajta. Kivettem a kis papírcetlit és eltettem a kincseim közé. A mai napig őrzöm apám ceruzás kézírásával ezt a verset.)

Volt egy időszak Verlaine életében, mikor a „bűnös szenvedély” is megkísértette Baudelaire személyében. Az ifjú költőtárs iránt lobbant külülönös, szenvedélyes szerelemre. Sokat utaztak, kicsapongó életet éltek. Egy kettejük között kitört botrányos veszekedés miatt Verlaine még börtönbe is került, mert féltékeny indulatában rálőtt “szerelmére”, aki megsebesült a kezén. Ez Brüsszelben történt, ügyüket bíróság tárgyalta, és Verlainet elítélték. A két év rabság nem törte meg, csak írt és írt, ontotta a verseket a börtönben is.

Egy versében így írt Rimbaudhoz:

Holdfény

Különös táj a lelked: nagy csapat
álarcos vendég jár táncolva benne;
lantot vernek, de köntösük alatt
a bolond szív mintha szomorú lenne.

Dalolnak, s zeng az édes, enyhe moll:
életművészet! Ámor győztes üdve!
De nem hiszik, amit a száj dalol,
s a holdfény beleragyog énekükbe,

a szép s bús holdfény, csöndes zuhatag,
melyben álom száll a madárra halkan,
s vadul felsírnak a szökőkutak,
a nagy karcsú szökőkutak a parkban.

/Szabó Lőrinc fordítása/

***

(Verlaine és Rimbaud kapcsolatát, valamint a költőóriások életét dolgozza fel a Teljes napfogyatkozás című, 1995-ös angol-francia-belga filmdráma, főszerepben Leonardo DiCaprióval, a rendező: Agnieszka Holland.)

Paul Verlaineről elmondhatjuk, hogy a szélsőségek és a varázslatos pillanatok költője volt. A francia költészetben a hangulatokat talán egy költő sem tudta olyan szépséggel megörökíteni, mint ő. A francia nyelv egyik legnagyobb mestereként ismerjük. Szerette a klasszikus versformákat is pl. a szonettet, de a legjellemzőbb műfaja a dal (chanson) volt.

A kalandos és “gazdag” életút 1896. január 8-án ért véget Párizsban. A battignollesi temetőben nyugszik.

Hollósy Gerti