Copakabana, az álmodozásom szabad szárnyalásában — Szabadság – Szeretem!
Azon merengtem, hogy ki kéne költözni Braziliába.
Ott szidhatom nyugodtan O1G-t a fasiszta diktatúrájával, hogy utána nem hurcolnak meg engem és gyerekeinket a munkahelyen, az iskolában. Nem küldik ránk az adóhivatalt, nem félemlítik meg a rokonaimat miattam és az üzleti partnereim sem menekülnek tőlem az állami szervek tanácsára.
A családunk vagyonkáját nem kell féltenem, hogy a magyar végrehajtók és állami szervek szabad rablás tárgyának tekintik. Nem veszíti el magantulajdon jellegét, beépülve téglaként egy stadionba, vagy valamelyik fideszes nagykutya télikertjének medenceburkolatába. Nem lenne belőle simlistárs helikopterrotorja, se stromanok dalmáciai szigetsziklája, luxusjactjának aranyozott seklije.
Nem zabálnák fel fideszes luxusvacsorán kaviárként az Azori – szigeten, nem fityegne Rolexként fideszes csuklón, 2millios hátizsákként polgárpukkasztó módon nyeglén vállradobva gerinctelen altájnyalakodókon.
De, már mit is ábrándozom, hiszen az orbánrendszer már mind elvette, mind elveszítette magántulajdon jellegét. Pontosítok! Magántulajdonunk jelleget!
Már ott fityeg a csuklójukon, de legalább is egy fogaskerék biztos abból van. Ott lóg a vállukon hatizsákként, de legalább is egy karabíner biztos abból van. Ott volt az Azori-szigeteken kaviárként, legalább egy kiskanálnyi mennyiségként biztos. Ott van Alcsútdobozban, de legalább is az orbán kertjébe átlógó cserépként. Ott száll a magasban a focimeccsekre, de minimum a gép egy gombjaként. Ott ázik a kristyálytiszta Adriában egy sziget partján simára kopva és a nemzet gázszerelőjének hajójának egyik horgony-láncszemeként.
Óh, és igen! A télikertben a medence fölé nyúló orchidea szirmaként és gőzkabinja aranyszínű mozaikjaként.
Na, de mennyivel sokrétűbb és szebb megjelenése lett a mi kis proli panellakásunknak es a lipótvárosi kopottas bérházlakásunknak!?
Matthias de Lagooserié jr. (DEM. REP. of U.S.E. )
9:34 de.
lágos do szer izé matyi…elolvastam…nagyon csicsás… dehát mindez a ti saját alkotásotok, nagy munka volt, de összeállt!!!
volt egy főnököm szuperintelligencs embör, ő szokta mondani: mindig az panaszkodik akinek nincsen „nakája” …, ha tudod ez mit jelent?
úgy látom te is lemaradtál a nakádról, de még nem késő…a többiek majd megoldják kalákában a Keleti királyi várójának márvány padlóján
ember küzdj és bízva bízzál és na add ki a kezedből a lángpallost
persze az Azori szigetek azok fekete homok és vulkánikus sziklák teljes sivatag néhány fa azért van rajtuk, az igaz az atlanti salmon és a mélytengeri rákok nagyon finomak roston sütve vajjal és finom portugál fehérborral
9:41 de.
Matthias de Lagooserié jr. (DEM. REP. of U.S.E. )
nem kevered a két a szigetcsoportot (onnan alcsútbasznádról nem csoda) las Islas Canarias és Os Azores-t?
most ezt a rébuszt még majd megfejtem, mármint az U.S.E. demrep és majd még jelentkezek
10:45 de.
Aki ilyen szép magyar nyelvet és képeket használ, attól megvonják a magyarságot. Benji szótárért könyörög, mint Überfraulein Vida, Boda csordája pedig dicsérni kezdi a fantáziát, mert ennek semmi köze a valósághoz…
A ballib trollok meg csak némán könnyeznek…
11:23 de.
szvsz: dem.rep. of U.S.E
Demokratikuss Repercussion of Under Siege Esoteria
mindjárt balra a La Gran Canaria tól, vagy kituggya?
12:00 du.
Mit lehessen erre reagálni? Éleslátás.
12:00 du.
Miklos Banfi
2019 március 12
10:45 de.
Hát ez a baj:
Hogy az ilyen Boda-félék
még itt is csordába verődve
vicsorogva acsarkodnak mindenre
amiben negatívan szerepel ‘Stenkegyelmébőlmiurunk.
12:08 du.
La Goosieri elvtars pontosan leirta a „proletar diktaturak” tetteit.
De mi az a „Demokratic Republic of U.S.E.????
Ma csak a Congo es Eszak Korea ragaszkodik azokhoz a kifejezeskhez.
Rodeo rogton az Azores-re gondol, de az Portulia tulajdona,letzik ottan helyi onkormanyzat persze, de nem egy kulon, onallo es figgetlen DPRK !!!
S HA Orban ottan is oly ismertes lehetne, hat valoban vilafszert hirnevere nyujt lehetoseget.
S ha Brazilba remnykedne immigralni, gondolja azt meg, Dilma elvtarsnoje a narancs-szinu oltonyben fog elni evekig majd.
12:21 du.
A Copacabana nagyon proli – itt van egy kivonat a 10 legjobb Rioi praia-ról. (strand, tengerpart)
https://www.momondo.com.br/discover/artigo/melhores-praias-do-rio-de-janeiro
12:32 du.
A Kanári-szigetekrol szo sem volt, az joval delebbi resze ugyan annak a vulkanikus hatsag kiemelkedo reszeinek.
Azori a legeszakabbi, Kanari szgtek a legdelebbi, ha csak nem szamitjuk a sokkal delebbi Zoldfoki szgteket. Capo Verde….
Aztan megdelebbre Elba- o1g nagy tanitomesterenek szamuzetesi helye. A tobbi csodas sziget mar bejjebb van az oceanban, lasd Ujskocia, de tovabb egesz kozel D-Amerikahoz az angol-argentin nemregi haboru celja, a Falkland. Argentin neve más!
12:36 du.
Bocs, ha már brasil a téma, és turizmus.
Akkor itt van Floripa (Florianopolis) egyik práia-ja. (beach)
Jurerê
https://www.youtube.com/watch?v=EWOFV4opc8w
12:42 du.
Korrigalom!
Elba az elso hely volt, ahonnan visszament, es ujbol diktatorkodott, majd Szt llonara szamuztek, ami lent messze delen van Afrika partjaitol tobbszaz kilometerre.
Ezert nem jo a felmegoldas! Mert visszajonnek!
12:44 du.
Elba Foldkozi-tenger, Szt llona Atlanti ocean
1:12 du.
Ja a Foz deIgauçu vízesés, ha már a Rodeio is emlegette.
https://www.youtube.com/watch?v=6KiG7layw-Q
1:23 du.
666 OrBean
2019 március 12
12:32 du.
Cabo Verde vagy angolul Cape Verde a „Capo”-t honnan vetted?
rakosgatod össze vissza a Napoleon -t, még majd elszédül?
egyszerűbb egy göcsörtös öreg tölgyfa, hogy a lába alatt fütyüljön a passzátszél
1:32 du.
Bendeguz79
2019 március 12
12:08 du.
gizi ez milyen nyelven van?
La Goosieri elvtars (Ő kicsoda?) pontosan leirta a “proletar diktaturak” tetteit.
De mi az a “Demokratic Republic of U.S.E.????
Ma csak a Congo es Eszak Korea ragaszkodik azokhoz a kifejezeskhez.
Rodeo rogton az Azores-re gondol, de az Portulia (OLYAN ORSZÁG, MINT PORTULIA AZ UGYE A FÖLD NEVŰ BOLYGÓN NEM LÉTEZIK, TE ALAPÍTOTTAD OTT FLORIDA ALSÓN?)
tulajdona,letzik (ez a szó: letztik az pirézül van, vagy északhottentotta?) ottan helyi onkormanyzat (ez különösen kedves az onkor many zat az egy tengeri herkentyű rozsdásan?)
persze, de nem egy kulon, onallo es figgetlen (ez a figgetlen ez nagyon jól sikerült kinek a figéje?) DPRK !!!
lefordítanád mindezt egy jelenleg élő emberi nyelvre a délskúló az nincs jegyezve…
brühühü
2:05 du.
Gabriel
2019 március 12
12:21 du.
Proli hely?
Akkó ott a helyem !!
3:22 du.
RODEO;
Ha hamis meseidbol csak egy par szo is valosag lehetett volna , bizonyara tudhatna hogy a Canari szigetek Portugal tulajdonok !!!!
Oly remesen tud allitolag magyarul,hogy egy G betu hianyaval elteved a vilag terkepen is.
Rodeo, you are not just a mental-case, but a mean and viral one !
4:30 du.
Rodeo es Bendeguz!
Egybesült Államok of …. (Antarctica)
Köz-társaság, de Demokratikusan.
Igazábol szerintem az az orias sziget, amely focicsapata folyamatosan elver minket. Milka -szigetek! Vagy Feröer-szigetek?
Ahol par10.000 heringhalász es ugyanennyi tehén – es birkapasztor boklaszik, es, ha olyan cudar, viharos az ido, h nem tudnak kifutni halaszni, akkor unalmukban esófociznak a dagonyaban.
De szerintem csak testveriessegbol es empatiabol, szolidaritasbol engedjuk kistestverkeinket nyerni…..
5:42 du.
Bendeguz79
2019 március 12
3:22 du.
La Goosieri elvtars (Ő kicsoda?)
a Canari szigetek a Spanyol Korona birtokai!!!
Azores az portugal
milyen ‘G’ betűről büfizel?
5:45 du.
666 OrBean
2019 március 12
4:30 du.
kösz, már a megfelelő helyre tettem eme bömbölményedet amúgy demokratikusan, bár nem tudod az mit jelent!
6:22 du.
Lökött agyú prohászka @-ka,
prolikról van szó.Nem részeges lumpen prolikról.
9:37 du.
Bendeguz79
2019 március 12
3:22 du.
gizi, állítasz valamit, azután mikor kiderül, hogy az egy seggség, akkor hallgatsz, mint szar a füben…
jellemző az agysérvedre, gyalázatos hazug alak
3:43 de.
Feröer-szigetek (független) ott Azori(P) Madeira (P), Kanári (Sp), Zöldfoki(függetlenné valt P), majd tovább delre (Gb.). Csak Feröerrosé rövid 3-4.000 km-rel arrebb Ĺancelot-tol!
3:46 de.
Az a baj, h megint felrecsuszott, mert a szigetekrol vitazunk a rendszerszeru ” ELVESZTETTE MAGANTULAJDONJELLEGÉT” helyett!
4:20 de.
(DEM. REP. of U.S.E.)
Álmodik a nyomor, a hazai lúzereknél!
Demokratikus Köztársaság United States of Europa…
4:30 de.
gyuri10
2019 március 12
6:22 du.
(Ottokár most Gyurira hányik egy jóízűt : BRÖÖÁÁÁFFF…)
10:40 de.
666-Bean;
Kerem OLVASSA ismet;
„Dem.Rep, of U.S.E.”
S mondja mi a pokol lehetne az ????????
10:48 de.
SLAPAJ;
Lathatoan Rodeo baja ragajos !
Te is azt kezded mint Rodeo.
NINCSEN „United States of Europe” sehol a vilagon.
S most Anglia tavozasaval NEM neveznenek angolul semmit.
Sem „Demokratikus Republic..”az U.S.E. nev alatt.
Ma csak Eszak Korea es a Congo hasznljak ahoz hasonlo szloganokat.
Ott lenne helye Rodeonak is !!!!
De vissza-utasitotta az eguiranyu repulo-jegyet oda, csupan a passportja-ert.
3:45 du.
Bendeguz79
2019 március 13
10:48 de.
us”a” és us”e” és a dprk (ez utóbbi a te terminus technicusodban mit jelent?) na ha most az usa ban nincs demokrácia akkor nem dprk? mert ebben a „d” a demokratikus”-t jelenti
már megint ráfáztál és el vagy némulva mert kifogytál a szemenszedetthazugságaidból és az újakat meg még nem sikerült összekotyvasztanod
siess a nagyérdemű pop corn nal a kezében vár a fotelban ülve
brühühühühühühü
a slapaj az egy fidex kölök és nem érti a világot, de sokat próbálkozik, tudod? mint a kiskutya azután felnő és megtudja merre is van a „szag”,
essetunni?
4:25 du.
Bendeguz79
2019 március 13
10:48 de.
gizi, te pofátlan senki! mi közöd neked az én útlevelemhez?
másrészt te sohasem voltál még átutazóban (átszállva egyik légijáratról a másikra a reptéren: transit, tudod e mi az?) sem egyik olyan helyen amit itt leköpködsz!
én viszont ott éltem és dolgoztam és vidám volt az egész, móka és kacagás
és azóta is mindenkivel kapcsolatban vagyok persze fénypostával, hogy a fácsé ne cenzúrázhassa és jelentse a CIA nak, hogy az az „R” (netuggyki) már megint…
3:25 de.
A kábítás trükkje
Azééééééé’ a csillogástól olyannyira elvakított kommenTisták egyike {még Karika} sem jegyezte meg, hogy két nappal ez előtt abban a tejjel-mézzel folyó paradicsomban a demokrácia bajnoka, az ú j . b r a Z i l . e l n ö k . ígéretének megfelelően máris fellazított fegyvertartás hatására, BraZiliában két fiatalkorú a saját iskolájában lelőtt 6 gyereket és két tanárt…
3:29 de.
Bocs pontosítok:
A 6 gyermek áldozat között ott van a két öngyilkos tettes is…, tehát az első szám helyesen „csak” 4
.
9:29 de.
Vögelein
2019 március 14
3:25 de.
Amugy te nem is vagy aljas kis szemétláda ugye?
MOND, MI AZ INDITÉKOD, AZ EGYÉNI ÉRDEKED, HOGY KIFERDITVE AZ IGAZSÁGOT, A TÖMEGEK MEGTÉVESZTÉSÉN DOLGOZOL :
„”a demokrácia bajnoka, az ú j . b r a Z i l . e l n ö k . ígéretének megfelelően máris fellazított fegyvertartás hatására,””
VAGY CSAK TÉNYLEG ENNYIRE IDIÓTA VAGY MAGADTÓL, SZÜLETÉSI ÁRTALAOM, NEM?
Veled csak mint egy hülye, de annál álnokabb „megtévesztettel” „bepalizottal” kell számoljunk?
Hát hogy lehet ezt logikailag elfogadni magadban?
Nem a 16 éves agymosás eredménye az ami ott történik, ha már politikai kicsengést adunk az ügynek? Mert hogy két hónapja kormányon lévö csoport nevelte gyilkolási ösztönökre a fiatalokat?
Magyarországon nem juthat egy bünözö bármikor fegyverhez,ha akar?
A bünözö nem vesz fegyvert a személyi és az adóigazolványa bemutatásával – vagy ennyire sült buta vagy, hogy azt hiszed?
Legalább ne hazudj a tényeket illetöen sem.
Az elkovetö egyike 28 éves volt, a másik 18, vagyis messze nem gyerekek.
A kisebbik egy volt tanulója az iskolának.
Vajon nem inkább mindez annak az „agymosásnak” a következménye, hogy ma a világ PC-jeinek felét, és mostmár telefonjainak jó részét is a videójátékok miatt adják el?
Aminek nagy része jó indulattal sem nevezhetö másnak, mint gyilkolási ösztönek felbujtásara szolgáló ezközök.
De te viszont itt tanubizonyságot tettél arról, hogy egy rosszindalutu erkölcstelen gazember vagy, – mivel nem átallod kiforgatni, kicsavarni a tényeket, az emberek megtévesztésére, elhitetésére felhasználni publikus felületeket.
A saját eszelös politikai vakságod, vagy esetleg egyszerü irigy alattomos gonosz ösztöneid kiélése végett.
10:42 de.
Gabriel
2019 március 14
9:29 de.
hólivudi+hordozható játékok+okostelón lelőtt idegen bolygó állampolgára (nem kell megismerni és szeretni, le kell lőni, mert olyan csúnya)
szóval mindez +++ háborús uszítás…miért is nem volt a nemzetközi sajtóban brazil iskolai gyilkosság egy pár hónappal ezelőtt és 15 évre visszamenőleg? jaaa, hogy mert nem volt?
de ma van bolsonarozinho adjál neki zwikipuszit na meg a huangajdolódnak is ahová akarod
6:48 de.
Kedves Kommentisták !
– HA MÁR NAPOLEON…
Itt már megintcsak az a baj, hogy Napoleonnak sem azt a magyar viszonyokra is gondolkodás nélkül is azonnal asszociálható sötét tanulságát és lényegét tárgyaljuk, hogy hogyan is lehet
. e g y . á l l í t ó l a g . d e m o k r a t á b ó l ,
azaz egy forradalmárból . d i k t á t o r , egy álmodott
birodalom c s á s z á r a, ráadásul még egyházi áldással,
hanem azon . b á j o l g u n k , hogy az a despota földrajzilag hol is töltötte le ama meg nem érdemelten enyhe, viszont egyes utódok szemében felettébb dicsőséges „bűnhődéseit”…
Mert igazán e fenti . c i k k . nyomán . c s a k . e n n e k . akadna számunkra valódi és igaz áthallása és persze tanulsága is, de semmiképp a képeken ide mellékelt ámítóan csodás, ám szintén nem a cikk témájába vágó, indifferens tartalmú 🙂 , szép gömbölyű bikini-és tenger-partoknak…
Üdvösség veletek! -V-
11:26 du.
Vögelein
2019 március 15
6:48 de.
én, mint egy „kommentista” emlékeztetlek ama -mint bibi kiderítette hiányos- felsorolásomra, melyben a világban lezajló és lezajlott népvándorlásként is aposztrofálható kegyetlen és véres gyarmatosítások történetére „egyszerűsített” világtörténelmet amelyben a Napoleon Bonaparte egy volt a sok közül, a ronaldrégen, gwbush, obama, trump, hitler, catho, giuliocesare, agamemnon, jázón… kilóg a sorból -kissé- Alexander a Nagyszerű akinek alapelve volt, miszerint a te istened az én istenem is jelentvén ezt ki mindegyik területen ahová behatolt felfedező és conquistador tűráján amelyben jó partnerre lelt Bukéfaloszban! kihagytam netányahoo t, stoltemberget, és még sokan másokat persze említésre méltó Dzsingisz khán ebben a felsorolásban mint szerves része eme listámnak
megjegyzem, hogy neked fogok reagálni ezzel kapcsolatos megjegyzésedre de bárki másé …na jó vannak még(SIC) szelektíve hahahaha
persze ha a cenzor beengedi ezt(???) hadd olvassa néhány ferde politikai hajlamú blogtündér
addig is minden jót mindenkinek
jaaa, és Éljen Marx Károly (kuncog!)
8:52 de.
rodeo, néhány napja nem jártam erre, és arra gondoltam, talán most kivételesen elolvasom egy hozzászólásodat, ha már itt van előttem… Hát… ajajaj… Voltaképpen azt mondod, „ilyen a szelavi”, és nyugodjunk bele… Azaz, nem mondasz semmit…
Ezt úgy hívják, hogy üresség és hiúság.
Hát akkor továbbra sem érdemes téged olvasni…
9:59 de.
Rodeo11&26du
Persze, hogy nemcsak Napoleon, hisz ő csak egyik előharcosa volt a „szabadítsd fel, aztán tedd teljesen a magadévá”
globalista* provincia megkaparintó elvnek…
Várom a beígért további re-akciódat, azzal a megjegyzéssel, hogy kérlek kíméld, hagyd ki azokat, akik tényleg történelmi kényszer, ill. erőszak alatt tették, vagy teszik azt, amit tesznek… (És nem a tört.szükségszerűségre gondoltam)
Kommentista üdvízlettel: -V-
.
* Azért írtam globalistát, mert ha imperialistát írok, itt rögtön többen helyben megátkoznak. Pedig lényegében ugyanarról van szó… Erről is el lehetne elmélkedni,hogy miért is… Mellesleg említett,n.Sándor is csak a Pax Romana előharcosa volt .
10:22 de.
Gabriel
Ami brutalitást szoftvereken, Pc-ken és a mobilokon, valamint éles lőfegyvereket (zseb, vagy rakéta) a világpiacon forgalmaznak, az mint a tőke és a tőkés érdekek piaci érdekeit szolgálja, de semmi köze Vőlegín helyénvaló elemzéseihez…
Szedd össze az eszed!
11:20 de.
Almási Alma
2019 március 16
8:52 de.
azt mondom ilyen a „szelaví” de azt nem! – azaz pontosan azért írtam le amit-, mert nem szabad belenyugodni, azaz megint oktrojáltál valamit? mondd ez ragályos?
11:29 de.
Vögelein
2019 március 16
9:59 de.
kösz!
én maradok a direkt pofonnál: imperialista…
a másik az az, hogy nem találtam történelmi szükségszerűséget egyetlen esetben sem, azaz -mint az öreg hím gorillák- anyagi és hatalmi érdekeiket érvényesítik az erőszak révén találom és Jane Goodal szavai (tapasztalatai!!!) hajszálpontosan lefestik
Ronald régem gwbush, obama trump, dzsinkisz khán akcióinak rugóit
és itt megcáfolom önmagamat! igenis van egy kivétel történelmi szükségszerűség és az a németek szerepe a két világháborúban és korábban, mivel sajátos bezárt helyzetük és késői egyesülésük ami végülis nem lett igazi egyesülés oda kényszerítette őket, hogy bármi áron lépjenek, mert létük a kérdés mindegy miért szűnnek meg vagy maradnak fenn de meg kell lépni és az ANTANT nem volt ebben partner az adj király katonát játékból 60-70 millió halott és számtalan sérült lett és mai napig sincs megoldva, én velük és Marx Károllyal vagyok egy platformon de nem a Bundeskával
majd -ha szó – lesz még hozzátennivalóm
11:32 de.
Almási Alma!
Rodeo azért jött ide, hogy minden cikk alatt szétverje a beszélgetést és olvashatatlanná tegye ezt a lapot. Gyalázat.
11:38 de.
szocdem89
2019 március 16
11:32 de.
ha valamihez nem értesz ne nyilvánítsd ki, akkor továbbra is „assziszik” (már aki?) hogy te értesz a témához
mi is a gondod?
ja, hogy Alma csak egy hszt olvasott tőlem és nem azt a sorozatot amit ugyanarról több árnyalatban és más más érvekkel vezettem elő, sőt több hasonszőrű blogbejegyzésben is
1:25 du.
Rodeo11
2019 március 16
11:20 de.
____________
Már rég leszoktam arról, hogy az általad idelöttyintett szójátékokat elemezgessem, mivel amig megtettem, csupa ürességre leltem. Vagy azért, mert rosszak a szójátékaid, vagy azért, mert nem is akartál velük semmit se mondani, csak egy kicsikét titokzatoskodni. Sajnálom, de bennem ezt a benyomást keltetted. Tudod, aki valamit akar mondani, az világosan és egyértelműen ír, és azzal lehet vitatkozni is.
Én nem azért jövök ide, hogy villogtassam az elmémet, hanem csupán azért, hogy megértsem a „mai magyar embert”. Ebben az igyekezetemben te (és Bendeguz) tökéletesen indifferensek vagytok, még Marcsi is többet ér…
De néha reménykedem, hogy végre összeszedted magad, mert úgy emlékszem, régebben volt ilyen… De ha nem, hát nem…
5:56 du.
szocdem89
2019 március 16
11:32 de.
Pontosan.
A szenilis hülyéje.
5:58 du.
Rodeo11
2019 március 13
4:25 du.
Szteem az ilyen féleszűektől mint te
meg kéne vonni az útlevelet (is)
6:00 du.
Ekkora egy lúzert..
Bárki bármit ir , ez belepofázza a baromságait.
Le nem szállna az emberről, ugat végnélkül de nem mond semmit.
Szenilis barom.
6:06 du.
DonGolo
2019 március 16
10:22 de.
Akkor csinálj világforradalmat.
Szüntessed meg a Tőkét. Adjál ki egy
Új Kommunista Kiáltványt. Ha nem tudsz,
akkor meg ne nyekeregj itten állandóan.
6:19 du.
Almási Alma
2019 március 16
1:25 du.
kár, dehát túlélem…
6:45 du.
Almási Alma
2019 március 16
1:25 du.
ha nem vagy halálosan fáradt az „ürességeimtől” kiemelnél e egy „szójátékot” ami nem „ugrott neked be”?
nagy segítség lenne abban, hogy megértsem a mai embert!
mondjuk -én az unalmas- olyat is írtam, hogy Marco Rúbio USA szenátor a venezuelai áramkimaradás után 3 azaz három perccel „betweetelte” a nagyvilágba amit senki más nem tudhatott, csak az aki csinálta mindezt (mármint a back up azaz mentő generátorok lettek képtelenek beindulni, másik megjegyzés ugyanerről: a korábban Kanada által installált számítógépvezérlésben keletkezett a „gond”)! namost lehet, hogy adtam hozzá néhány dühödt tréfát… de ennél világosabban nem igen lehet leírni egy szuverén állam belügyeibe való terrorista beavatkozást.
várom, és megköszönném ha egy példát mondanál, pusztán azért, hogy én és -talán- a nagyérdemű is megértsen téged
8:41 du.
DonGolo
2019 március 16
10:22 de.
A fentieket valami feketehumornak szántad?
Vagy benned tiszteljük azt aki röhögni szokott járni a siralomházakba…
Segits eldönteni, ne hagyj kétségek között szenvedni
11:14 du.
Almási Alma
2019 március 16
1:25 du.
valahol azt hallottam (képzeld el hol?) hogy a következő idézet tőled az a célokság velőtrázó sikolya azaz az oktrojáció (ha tudod mit is jelent eme vád?)
íme, almási pite félig kisütve:
„Én nem azért jövök ide, hogy villogtassam az elmémet, hanem csupán azért, hogy megértsem a “mai magyar embert”.”
namost mai magyar embernek még „elmegyek” (talán) lévén, hogy 1980 óta többet vagyok távol levédiabasznádtól, mint benne, de még (ezt is kétled!) tudom használni azt a nyelvet amiben felnőttem…
szóval várom becses soraidat, e blog még 3 napig biztosan fogad bejegyzést… (mondd, téged nem a Dürrenmatt „írt” meg az egyik művében?)
11:00 de.
Geyza
2019 március 16
6:00 du.
vitorlás seprű & kecskebéka: belenézett a tükörbe, és megállapította magáról,
semmi új a Nap alatt, régen tudom
11:14 de.
rodeo36 11.
szeva bolhás!
látom itt is csípik a stílusod:)))
mi a stájsz vén kágébés?
12:02 du.
taga20
2019 március 17
11:14 de.
eddig melyik nick megett bujkáltál a pocsolyában?… az a stájsz, hogy neked nincs stájsz
brühühü
12:02 du.
Rodeo11
2019 március 16
11:14 du.
Vékony mesgye választja el
az elméncséget az elménckedéstől.
Te faszikám az utóbbiak unalmas táborát szaporítod..
12:36 du.
én mindig magam adom.
egyébként, eddig csak olvasgatni jártam ide, és mindig láttam, hogy nem változtál meg:)))
12:41 du.
Geyza
2019 március 17
12:02 du.
definiálnád eme „kemencéskedést”? még nem hallottam erről milyen nyelven van?
brühühü
3:06 du.
” téged nem a Dürrenmatt “írt” meg az egyik művében?”
Nem.
4:57 du.
taga20
2019 március 17
12:36 du.
tudod? az ÖRÖK ÁLLANDÓ AZ ÁLLANDÓ VÁLTOZÁS! dehogy tudod, be vagy szorulva Érd szélsőbe Tárnok mellett Sóskút közelében és ott a poros köves szekérúton hajtogatod…
brühühühü
és mostanság kinek kémkedsz?
4:58 du.
Almási Alma
2019 március 17
3:06 du.
úgy érzem, most rólam hallgatsz… ennyire tellett?
8:20 du.
„úgy érzem, most rólam hallgatsz… ennyire tellett?”
Hogy is mondjam, rodeo, hogy megértsd… izé… vége lett az izgalmas reklámnak a tévében… Így érthető? 😀 😀 😀
9:24 du.
Almási Alma
2019 március 17
8:20 du.
egy Ängströmmel közelebb kerültem ahhoz, hogy megértsem a fizikusnők lelkét, de teljesen asymptotikussá vált…
talán majd egy másik dimenzióban két Mű mezón között
imádom a magyar honleányok „tvreklámi”® mal kapcsolatos menekülő útvonalait, ezek az utak amelyek sehová sem vezetnek, te is Alma? én mindegyikat azzal tisztelem meg, hogy leveszem a hangot és félrenézek mert tudom saccperkábé meddig akar rábeszélni és inkább elveszítek a 3 pontos kosarat mint hogy lássam a forró faggyútól csöpögő mekit két salátalevél között és mindenféle ehetetlen izével megrakva
ugye telenovellákat és filmeket sohasem nézek, és a híradókat sem… marad a vidámság Dominic Thiem most győzte le Federert Indian Wells ben
minden jót és ne vicsorogj, nem áll jól neked…