A Montreáli Magyar Iskola leköszönő igazgatóját ünnepelték
Ciamarra Júlia 25 évig volt a Montreáli Magyar Iskola igazgatója és negyed évszázadig tartó önfeláldozó munkája után átadta a iskolai vezetését egy újabb generációnak. 2008 október 11-én meglepetés party-t szerveztek Júliának a Magyarok Nagyasszonya Egyházközség Ifjúsági Otthonában, melynek során megköszönték a volt igazgatónő áldozatos közösségi munkáját. A rendezvényen több mint 100-an jelentek meg. A részvevők főleg szülők, régi és mostani diákok, valamint jelenlegi és egykori tanárok voltak.
Török Tünde, a Montreáli Magyar Iskola új igazgatója szólalt fel először és megköszönte Júlia munkáját. Pandur Judit, aki már évek óta tanít a szombati iskolában, megható verset olvasott fel, melyen keresztül elmondta, hogy mennyire fontos szerepet játszott Júlia az iskola életében. Androvich Tamás atya, a Magyarok Nagyasszonya Egyházközség plébánosa is felszólalt és arról beszélt hogy az elmúlt év során (miután Montreálba került) Júlia közreműködésére és segítségére mindig számítani lehetett.
Az tanári kar sokáig gondolkodott azon, hogy mégis mi lenne a legjobb ajándék Júlia számára és úgy döntött, hogy egy egész napos spa kezelésnek örülne leginkább, különösen a hosszú és időnként stresszes igazgatói munka után. A rendezvény során a montreáli iskola magyarországi nyári útja alatt készült fényképeket is vetítettek és magyaros ebédet szólgált fel a tanári kar.
Az idei tanári kar minden tagja jelen volt a rendezvényen, beleértve Tóth Jutka-az iskola titkára-valamint Érsek Éva, Somodi Lenke, Grimm Natali, Domán Borika, Konrád Judit, Borbáth Marika, Á. Szántó Emese, Varga Ágota, Pandur Judit, Szántó Mariann, Szeben Ági, Vitos Gabriella és-természetesen-Török Tünde.
Mi is köszönetet mondunk Júliának és bizunk benne, hogy a jövőben is a montreáli magyar közösség aktív tagja marad.
Kanadai Magyar Hírlap
Comments are closed