Ismét ünnep, ismét bemutató van az Operettszínházban, ezúttal a Raktárszínházban. Nemcsak a művek, a műfaj is új, ugyanazon az estén két egyfelvonásos darab kerül a közönség elé. Az egyik egy mono-opera, a másik egy táncjáték. Az első témáját jószerint mindenki ismeri; Anna Frank naplójához Grigori Frid komponált zenét. A második zeneszerzője magyar, Dubrovay László, az ötszereplős táncjáték címe: A képfaragó.

A világhírűvé lett napló egy jól meghatározható korban született, de amit mond, az kortalan és megrendítő soraival talán még mindig nem szembesültek elegen. Anna Frank beszélt saját sorsáról, de hangja az összes áldozat hangja! Azoké is, akik némán mentek a halálba. Iskolába járt, szorgalmasan tanult, amikor elkezdődött a zsidóüldözés. Családjával menekülniük kellett Németországból, végül Amszterdamban telepedtek le. A németek 1940-ben megszállták Hollandiát, így ott sem voltak már biztonságban. Anna és testvére hiába tanultak kitűnően, másik, zsidó iskolába kerültek és kötelezték őket, hogy viseljenek sárga csillagot. Anna a 13. születésnapjára kapta a naplót, abba kezdett írni. Egy nem létező barátnőjének címezte bejegyzéseit. Testvére, Margó, behívót kapott a munkatáborba, a család ezért a bujkálás mellett döntött. Anna ekkor örökítette meg gondolatait, érzéseit, a családról, a világról, a háborúról. Az utolsó bejegyzés időpontja: 1944. augusztus elseje. Három nappal később, ismeretlen feljelentő rájuk küldte a rendőröket, életük megpecsételődött. Anna és Margó Bergen-Belsenben halt meg, mindössze pár héttel azelőtt, hogy a tábort felszabadították az angol csapatok.

A monodráma címszereplője, Süle Dalma, Hollandiában tanult a hágai Királyi Konzervatóriumban és jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem elsőéves hallgatója. A kettős bemutatóról szólva Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója kiemelte: ez jelentős minőségi továbblépés a színház életében. Eltérve a rutintól, műfaji kitérőt tesznek. A színvonalas „szórakoztatáson” túllépve, a dalszínház kereteit feszegetik. Meg kell tanulnunk egy fiatal, tizennégyéves lánytól, akinek minden sora hitvallás az élet mellett, hogy a történelem legsötétebb, legkilátástalanabb pillanataiban is az Istennel való közösség, a hit és a lélek nyugalma erőt és értelmet ad! „Ha valaki nagyon bánatos, magányos és boldogtalan, a legeslegjobb orvosság ez ellen, kitárulkozni a természetnek és egyedül lenni Istennel” – idézte a napló sorait a főigazgató.

A zeneszerző, Grigori Frid 1915-ben született Szentpéterváron, mondta el róla Pfeiffer Gyula, a Budapesti Operettszínház főzeneigazgatója. Az édesapja publicista volt, az édesanyja pedig zongoratanárnő. A sztálini időkben, 1927-ben – nem minden rábeszélés nélkül – Szibériába, Irkutszkba költöztek, zenei tanulmányait ott kezdte el. Húszéves korában vették fel Moszkvában, a Konzervatóriuma, zeneszerzést tanult. A II. Világháború után a moszkvai Konzervatóriumnak volt zeneszerzés elmélet tanára. Ő alapította meg Moszkvában, 1965-ben a Zenebarátok Egyesületét. A szovjetrendszer kegyeltje soha nem volt. Kompozíciós tevékenysége szerteágazó. Két mono-operát is írt, az egyik alapját Van Gogh levelezése szolgáltatta, a másik az Anna Frank naplója, melynek a szövegét is ő állította össze.

Az előadás során a díszlet együtt él a játékkal és a szereplővel. Ahol Anna Frank családja bujkált, azon a helyen az ajtót egy előtte álló szekrény takarta. A sok kis kazettát megjelenítő díszlet, talán a szekrény is lehet. Minden kazetta mögött rejlik valami. Egy rádió, más használati tárgy, de lehet egy emlék is vagy maga a napló. Ezért semleges színű, fehér a díszlet, amit fények, vetítés is életre kelt, ahogy a napló fehér lapjai is teleíródnak. De átváltozhat lépcsővé, amin Anna felmegy a tetőre, szabad levegőt szívni, szemlélheti onnan a város mindennapi életét, azokét, akik szabadok és nem kell rejtőzködniük. Az egyik rekesz kihúzva szolgálhat fekvőhelyül, a nyughatatlan álmok, a kezdődő, szinte még meg sem fogalmazódó szerelem színteréül.

A táncprodukcióról a zeneszerző, Dubrovay László elárulta: alapját Gál József 1966-67-ben született írása szolgáltatta. Első megzenésítése mintegy két év után elkészült, de viszontagságos sorsa volt. A szövegíró 56-os tevékenysége okán – melyért börtönben is volt – sehol nem mutatták be. Így azután 1993-ig feküdt a fiókban. Maga a zeneszerző sem volt teljesen elégedett vele – tudtuk meg tőle a bemutató előtt – ezért ötvenéves korában megírta újból, teljesen másként! Mivel a történet nagyon szép, arról szól, hogyan jön létre az alkotás, nem kívánta veszni hagyni. Gál József munkájában a főszereplő szobrász, az archaikus cím, a Képfaragó is erre utal. A színpadra állításhoz jól jött, hogy az újonnan elkészült zenekari műből 1996-ban a Rádiózenekar közreműködésével felvétel készült és ez a felvétel létezik, hosszú idő után most el is hangozhat a táncjátékban.

Vincze Balázs rendező-koreográfus ezt még azzal egészítette ki, hogy egy darab nemcsak a próbán, még a premier után is gyakran formálódik, most pedig arra kerülhet sor, hogy a koreográfia segítségével lelkeket gyógyíthassanak! A balett alapképzésből kikerülő táncművészeknek nagyon gyakran másfelé visz az útjuk, nem mindig használhatják fel azt a technikát, amin nevelkedtek. Az Operettszínház balett-együttesében olyan tehetségek vannak, akik a „nagy” balettszínházak színvonalán képesek táncolni. Ebben az egyfelvonásosban a klasszikus vonalak pontosságát hangsúlyozó technika kiemelt jelentőséget kap, a munkában a táncművészek óriási lelkesedéssel vesznek részt. Egy színház, egy előadás pedig akkor jó igazán, ha a benne lévő művészek harmóniában vannak egymással, a saját lelkükkel és őszintén szeretik azt, amit csinálnak. A nézők itt minden egyes pillanatban az őszinteség tanúi lesznek!