Békés Karácsonyt kívánunk!

2020 december 24 12:48 du.65 hozzászólás

Két énekkel kívánunk olvasóinknak boldog és békés karácsonyi ünnepeket. Mindkét felvétel a kanadai fővárosban, Ottawában készült, a belvárosi St. Joseph’s római katolikus egyházközségben. Az első dalt egy nyugdíjas ápolónő, Kathy Crowe, énekli és címe „Holy Is His Name” (Szent a Neve). A dal tulajdonképpen a Magnificat című ima zenésített változata, John Michael Talbot szerzeménye. A második ének pedig a St. Joseph’s templomi kórus virtuális előadása. A Child of the Poor (A szegények gyermeke) című dalt éneklik el — mindenki külön-külön saját otthonában. A videó összeállítását és vágásást a templom fiatal kántora, Liam Kennedy-MacDonald, végezte el — akinek szólója a videó első felében hallható.

Valamennyi olvasónknak békés Karácsonyt kívánunk. Az ünnepek fénye segítsen valamennyiünket abban, hogy egy világosabb korszak küszöbéhez érkezhessünk.


65 hozzászólás

  • köszönöm, Chris, nagyszerű: ÁLDÁS ÉS BÉKESSÉG az ami most hiánycikk,

    (és egy karmester akit mi is láthatnánk, és a szólistákat hallhatóan nagyon zavarta saját fülhallgatójuk, dehát ez az egyetlen technikai lehetőség),

    de ahogy ez itt virtuálisan összejött az önmagában egy áldás, érdekes módon a kórus zengett igazán…,

    minden résztvevőnek kívánok békés és vidám ünnepeket valamint egy sokkal kevésbé zavaros 2021-et, és neked személyesen is!

  • Chris, Our GOD bless You ! -d,g-

  • Boldog bekes Karacsonyt mind-azoknak akik keresztenyek lennenek, s boldog bekes eletet ,egeszseget mind a self-professed atheistaknak es mindenki masoknak is vilagszerte!

  • a personal fülhallgató kiiktatására ensemble használhatna egy (a virtuális szenvedés megoldására) hangszórót a szólistáknál amin a szólista a kíséretet hallaná hangfalon át és nagyon közeli mikrofon beállítással nem jönne létre interferencia és valós időben tudnának zenélni (technika: a wifi is meg a drót is késik EU és Észak America között közel 35 másodpercet észleltünk a Skype on)
    ez Ottawa esetén tizedmásodpercekre csökkenthető és akkor a szólista a fülhallgatóján át saját magára várva nem lenne annyira rémült (hogy ki hall és mit abból amit ő és akkor otthon hall?) szinkronizálni kellene…érdekes módon a kórus szinkronban volt a kísérettel csak az első felvételen a hölgy a szép szoprán hangját „kiereszthette” volna nem félve, hogy mi is szól, ugyanúgy a második felvételen a szoprán is és a kántor is saját magát kísérve bátrabban adhatta volna a tenorját nem ilyen félénken és félig meddig artikulálva egy szép fiatal tenor hang megérdemeltem volna egy teljes bedobást

    remélem nem bosszantó amit leírtam de nem ez lesz az egyetlen virtuális szinkronizáció és a következőket szervezzétek meg ezek alapján…

    boldog 2021 et is!

  • Köszönom Chris hosszú évek óta kitartó munkádat! Kívánok minden szerző- és olvasótársamnak mimdem jót – meg egy adag szerencsét is – az Ünnepekre. Föggetlenül attól, hogy év közben egyetértünk-e.
    Vigyázzatok magatokra, vigyázzunk egymásra – hogy jövőre folytathassuk.

  • Csak úgy, mert eszembe jutott:

    Márai Sándor: Mennyből az angyal

    MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE
    Az üszkös, fagyos Budapestre.
    Oda, ahol az orosz tankok
    Között hallgatnak a harangok.
    Ahol nem csillog a karácsony.
    Nincsen aranydió a fákon,
    Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
    Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
    Szólj hangosan az éjszakából:
    Angyal, vigyél hírt a csodáról.

    Csattogtasd szaporán a szárnyad,
    Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
    Ne beszélj nekik a világról,
    Ahol most gyertyafény világol,
    Meleg házakban terül asztal,
    A pap ékes szóval vigasztal,
    Selyempapír zizeg, ajándék,
    Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
    Csillagszóró villog a fákról:
    Angyal, te beszélj a csodáról.

    Mondd el, mert ez világ csodája:
    Egy szegény nép karácsonyfája
    A Csendes Éjben égni kezdett –
    És sokan vetnek most keresztet.
    Földrészek népe nézi, nézi,
    Egyik érti, másik nem érti.
    Fejük csóválják, sok ez, soknak.
    Imádkoznak vagy iszonyodnak,
    Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
    Népek Krisztusa, Magyarország.

    És elmegy sok ember előtte:
    A Katona, ki szíven döfte,
    A Farizeus, ki eladta,
    Aki háromszor megtagadta.
    Vele mártott kezet a tálba,
    Harminc ezüstpénzért kínálta
    S amíg gyalázta, verte, szidta:
    Testét ette és vérét itta –
    Most áll és bámul a sok ember,
    De szólni Hozzá senki nem mer.

    Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
    Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
    Különös ez a karácsonyfa,
    Ördög hozta, vagy Angyal hozta –
    Kik köntösére kockát vetnek,
    Nem tudják, mit is cselekesznek,
    Csak orrontják, nyínak, gyanítják
    Ennek az éjszakának a titkát,
    Mert ez nagyon furcsa karácsony:
    A magyar nép lóg most a fákon.

    És a világ beszél csodáról,
    Papok papolnak bátorságról.
    Az államférfi parentálja,
    Megáldja a szentséges pápa.
    És minden rendű népek, rendek
    Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
    Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
    Mért nem várta csendben a végét?
    Miért, hogy meghasadt az égbolt,
    Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.”

    Nem érti ezt az a sok ember,
    Mi áradt itt meg, mint a tenger?
    Miért remegtek világrendek?
    Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
    De most sokan kérdik: mi történt?
    Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
    És kérdik, egyre többen kérdik,
    Hebegve, mert végképp nem értik –
    Ők, akik örökségbe kapták –:
    Ilyen nagy dolog a Szabadság?

    Angyal, vidd meg a hírt az égből,
    Mindig új élet lesz a vérből.
    Találkoztak ők már néhányszor
    – A költő, a szamár, s a pásztor –
    Az alomban, a jászol mellett,
    Ha az Élet elevent ellett,
    A Csodát most is ők vigyázzák,
    Leheletükkel állnak strázsát,
    Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
    Mondd meg nekik, –
    mennyből az angyal

    New York, 1956.

  • Kedves C.Ádám!

    Mind a magam és ismerőseim nevében is köszönöm amit küldött,a mindenkinek szóló jókivánságot!
    legyen béke minden embernek,hivőknek,vallási hovatartozás nélkül,és a hitetleneknek is!!

    Marcsi

  • warrior
    2020 december 25
    11:03 de.

    csak szólok… ünneprontás? Márai miért verdesi szárnyait? pláne Budapestről New York ból… honnan tudta?

    mert hogy mi ellen az sem teljesen világos…

    és azelőtt sem és manapság sem sehol!

    ez ugyanaz az önbecsapás, mint a BLM és hasonszőrű „mondjunkellen” és csak mondjuk…;

    és 25 év után az indiánoknak még mindig nincs ivóvizük, a saját földjükön…, de szóltak és verdesik a szárnyaikat? szegény „máraik”

    hja és utóbb is vettek echte teuton tankokat, ki ellen?

  • Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek 🙂

  • Kedves Christopher, boldog karácsonyt, és sikeres újévet kívánok neked is és valamennyi itt megforduló fórumtársamnak ! Azt gondolom, hogy a hatalmas türelmed és méltányosságod külön köszönetet érdemel!😀

  • Olvashatnank majd egy jelentest, hogyan lett a fenyofa unnepe Karacsony???

  • Nagyon szép mindkét előadás! Köszönjük szépen!

    A fenti versből, amit valaki idézett, szerintem bőven elég lett volna egy versszak.
    Még az jutott eszembe, hogy sajnos Magyarországon, mint volt szocialista országban, vannak, akik szocialistából lettek keresztények. Ők legalább olyan bigottak, mint a régi bigott katolikusok. Öröm olyat látni, mikor a vallásosság nem izzadságszagú. És persze a baloldali olvasókat sem zavarja, ez azért mindenképp a „jogállam” eredménye.

  • Kellemes Karácsonyt és az ideinél sokkal boldogabb újévet kívánok én is mindenkinek 🙂 🙂 🙂

  • kedves Chris, engedd ezt be ide azzal a megjegyzésemmel, hogyha bárki az olvasók közűl nem tudná megragadni eme vers lényegét én lefordítom (műfordítás lesz igérem!) neki

    találtam és magamba rogyasztott!

    íme:

    Yet everyone knows what time is even though they can’t tell you. It comes with the territory of existing. Like silence, like love, like peace, like truth – simple gifts that authoritarians invert to suit their evil designs. Twisted people twisting words.

    And yet:

    It is no different now.
    The yearning still gnaws.
    The night dark, utterly silent,
    Sky stretched endlessly back
    Into an infinity beyond reach.
    And the fears, the tears
    Are they any different?

    It is no different now.
    Joy sometimes, hope too, divisions
    Seemingly unbridgeable, vast chasms
    Opening between those closest.
    Little changes, though two thousand years
    Dissolve into oblivion behind us.

    It is no different now.
    Plus ça change,
    Plus c’est la même chose.
    Always the same.

    Yet a word is heard dimly
    Laboring out of the deafening black
    Silence, almost but not inaudible.
    And the angel says, “Go out,”
    And the angel said, “Go out,”
    Always the angel, always the voice
    Bearing us up along the way
    (If you do not turn to the inner light,
    Where will you turn?), always calling:
    “Journey far through strange country,
    Follow the light you barely see
    But which is the light of your life.
    Follow it across the desert of your heart
    Where wild beasts seek to devour you.
    There is no time, there is no time
    To hesitate. Now is the star’s hour,
    Now you are called on a fool’s journey
    Into a pig’s pen and a child’s strange
    And glorious presence.” Thus speaks the angel
    Again and again, no matter how dark
    The darkest day, nothing changes.

    It is no different now.
    Now as always is the star’s hour.
    Now as then a star is born to men
    To lead us on. A light that darkness
    Cannot overcome, despite us.

    Love is not a sometimes thing,
    Though we abuse it like the earth.
    It is all we have to hold us up,
    And it always will.

    A star is always born.

  • kedves Chris megígértem ennyi idő alatt ennyire tellett (kritikákat fénypostával a mézga család címére)

    bár mindenki tudja mely az idő bár ők nem képesek megmondani neked. Mindez a lét hovátartozóságával érkezik hozzánk. Mint a csend, szeretet (szerelem) béke, igazság -egyszerű ajándékok amit hatalmaskodók saját pofázmányukra formálva érdekeik céljába tuszkolják. Kificamodott egyedek kificamodott szavak.
    és mégis:
    semmi sem más ma.
    mégis a sóvárgás marcangol
    az éj sötét, végletesen csöndes,
    az égbolt végtelenül szétzilálódott
    egy elérhetetlen végtelenbe
    és a rettegés, a könnyek
    még különbözőek?
    ma semmi sem más.
    örömök néha, remény is,
    megosztás összehozhatatlanul, hatalmas vonaglások
    nyitódnak a legközelebb állók között.
    kis változás, bár kétezer év
    feloldódik a semmiben utánunk
    ma sem más.
    még több változás,
    még ugyanaz. (ez a két előző sor francia, mert
    jobban kifejezi a nemzetköziségét annak amiről szól!)
    mindig ugyanaz.
    és még egy szó hallható a halványulván
    bedolgozva magát egy megsüketülő f ekete
    csöndbe, de nem hallhatatlanul.
    és az Angyal szól: menj ki!
    és az Angyal mondta: menj ki!
    mindig az Angyal, mindig a Hang
    fenntartva bennünket az út során
    (ha nem gyújtod meg belső fényedet,
    hová tudsz menni?) mindig felhíva:
    „egy túra egy különös országon át,
    kövesd a fényt mi majdnem láthatatlan
    de amely életed fénye.
    kövesd szíved sivatagján át
    ahol a vadállatok várnak rád hogy felfaljanak
    ott nincs idő, ott nincs idő
    habozni. most a csillag órája,
    most hí egy őrült utazás
    egy koszos helyre és egy gyermek különös
    és dicsőséges jelenlétére” Íme szóla az Angyal
    újra meg újra, nem érdekes minő sötét
    a legsötétebb nap, semmisem változik.
    és semmi sem más most.
    most mint mindig a csillag órája.
    most és ezután egy csillag született az ember számára
    hogy vezessen bennünket. egy fény melyet a
    sötétség nem képes felűlmúlni, még akkor sem ha mi magunk akarnánk.
    szeretet nem egy néha van dolog,
    bár mi megkínozzuk mint a Földdel tesszük.
    mindez ami visszatart bennünket
    és örökké fog.
    egy csillag mindig születik.

    és ehhez javallom (JS Bach ezt a BWV 244 ben 8 szor komponálta meg 8 különféle hangnemben és 8 féle szöveggel, mert még ő maga is úgy gondolta, ez lehet, hogy tökéletes korál?)

    https://www.youtube.com/watch?v=JsBbdapHj8I

  • Kedves Rodeo, amit Márai írt abban a versben, azt hívják hazaszeretetnek. Egy „idegenbe szakadt” ember hazaszeretetének.

    Legalább is az én értelmezésem szerint.

  • ˙

    Warrior a provokátor 11.03 és
    Rodeo11 a kontrapunkt 1.56 🙂

    „Mert ez nagyon furcsa karácsony
    A magyar nép lóg most a fákon” :

    No-persze, a Köztársaság téri meg az Aradi utca-sarki fákon.

    Márai annyira hitt az angyalban, hogy még magát is főbe lőtte.

    Sajnálom

  • Almási Alma
    2020 december 27
    1:13 de.

    Álmaink Almája
    …és sokféle dolgok vagynak a Földön mik csodálatosak de az embernél nincs semmi csodálatosabb… (aláírás: a Nagy Görög)

    én másképpen emléxek 1956 ra… mert én nem New York ból „néztem”
    számomra egy átvert banda handabandázása volt a kavarodás és a Cecilien Hof ban aláírt egyezmény betartása, miszerint… (a többit -ugye- tudod… az a fizikai valóság…azután a demokráciák azaz azok építették lebontották a berlini falat amin engem nem engedett át az eneszka határőr a kék útlevelemmel)

    békés napokat ebben a sok SARS ban pláne hogy még mutálódik is amilyen pofátlan

  • Almási Alma:
    „amit Márai írt abban a versben, azt hívják hazaszeretetnek. Egy “idegenbe szakadt” ember hazaszeretetének.
    Legalább is az én értelmezésem szerint.”

    Kedves Alma, ha jól értelmeztem egy korábbi – nem hozzám címzett – megjegyzésedet, már nem szívesen olvasol el hosszú cikket. Ha így van, ezen nem tudok segíteni – én mindenesetre felteszem egy liberális publicista cikkét Márairól, amellyel én (bár, mint többször jeleztem, nem vagyok liberális) többé-kevésbé egyetértek. Elolvasod, nel olvasod el, a te ügyed.
    http://beszelo.c3.hu/cikkek/az-antimindenes

  • Kővendég
    2020 december 27
    2:08 du.
    köszönettel az első oldal után otthagytam nyitva a… cikket…”a” Márai meg hidegen hagy az a 42 es tornacipő ami mindenféle adjusztálás nélkül 36 tól 52 ig mindenféle lábra jó azt én nem veszem meg…egyébként is használt cipőt(???) milyen szaga van?

    na ennyit erről, részemről maradnak a nagy görög és egyéb klasszikusok akik be merték vallani és ki is mondták mondjuk Voltaire

    hipp hopp macskajaj

  • Kedves Kővendég, valóban igaz, hogy egy ideje már képtelen vagyok ilyen hosszú írásokra koncentrálni. Ennek ellenére elhatároztam, hogy a kedvedért végigrágom. Aztán mégis belefulladtam úgy a kétharmadánál.

    Szóval most megmaradok a saját régebbi benyomásaimnál, amelyek nyilván hibásak, de legalább egyszerűek.

    Máraitól nem sokat olvastam, mert fárasztott. Főleg az olykor teljesen indokolatlan és következetlen gondolati gazdagsága, másrészt valami elképesztő fáradtság, ami az eszmefuttatásaiból árad.

    Amit írtam, az pontosan az én benyomásom: Egy idegenbe szakadt, helyét nem lelő, tétova ember nosztalgikus hazaszeretete, amelynek már semmiféle konkrét haszna nincs, hiszen semmit sem tud javítani vagy rontani, vagy egyáltalán befolyásolni.

    Általában nem tudunk változtatni, az igaz, de én például bizonyosan nem jönnék sem ide a KMH-ra, sem a Face-re, sem az internetre, ha nem remélhetném, hogy a hozzászólásaim nyomán valakinek valami beleakad a fejébe, hogy ha mikronnyit is, de valami elmozdul benne. Én úgy érzem, ennyit még tehetek a „hazámért”, és a magyarságomért…

    Persze lehetséges, hogy tévedek…

  • Rodeo, én is másképp emlékszem, sőt inkább harmadikféleképp (ha a te sugallatodat is kifejtem magamnak). És?

  • Mellesleg: A „hazaszeretet” téma is megérne egy cikket…

  • Málnaszőr 2020 december 28 7:28 de. az Orbánosból.

    „A maga hite pedig úgy tűnik” Ez eddig tökéletes tudományosságú, ha az Einstein nevéhez kötött Relativitási tézis szerint nézzük.
    Egy másik tétel szerint mindannyiunknak egyedi és képzetes a tudataink tartalma és ezek a tartalmak adják az egyedi élményvalóságainkat.
    Első közelítésben vélelmezhetem, hogy igaznak hiszi amit írt.
    Tagadhatatlan, hogy olyan tudások működtetésének maradványai (közöttük tárgyi maradványok is) vannak örülöttünk, amilyenek jelenleg hivatalosan nem is léteznek.
    Meglehetősen gyér ezeket a világ csodái kategóriába sorolni. Ezeket is megcsinálták valakik.
    Cillagászati tudásról is szólnak emlékek és elpusztított könyvtárakban levő tudásról is. Pépdul, az alexandriai könyvtárról.
    Az Almával való korábbi beszélgetésünkben felhívtam arra is a figyelmet, hogy más tér definíciót használnak a mechanikában és mást a mágnesesség, elektromágnesesség témakörben.
    Az amit most mondtam, belefér még az általános iskolai tananyagba is.

  • Kővendég
    2020 december 27
    2:08 du.

    mint mindig amikor a „máraifélékről” olvasok az jut eszembe, hogy (ilyenkor ütni vágni is szeretnék) a jó kis demokratikus centralizmus pragmatizmusa mely szerint demokráciából nem lehet megélni, de jól végzett eladható munkából annál inkább, az a gonosz (majdnem k…át írtam) Kínai Kommunista Párt aszongya ujguréknak, hogy abból hogy valaki ujgur nem lehet megélni és abból sem hogy más valaki tibeti barát, dolgozni kell, megtanítják rá és ihaj a demokrácia el kezd nyüszíteni, hogy ki van vele baltázva, dolgozni kell nem lehet tiltakozásból kifolyólag megélni… és azóta az Alibaba nagyon jó minőségű tibeti és ujgúr árukat ajánl kíváló csomagolásban és veszik a web oldalon olvasható mennyit adtak el abból az áruból EZ MOST KAPITÁLIS KÉRDÉSSÉ LETT TUPÍROZVA de már nem igen hallani ujgurokról mert tanulnak és dolgoznak nincs idő tiltakozásra mert abból lehet a legkevésbé megélni kivéve ha a CIA fizeti zsebből dafke zé grósz

  • Kővendég
    2020 december 27
    2:08 du.
    kiegészítés

    idézet a fentiből ettől kapok agyhúgykövet
    „Someone might be musically gifted but struggle with math.”
    zene Phytagoras(SIC) https://en.wikipedia.org/wiki/Pythagorean_comma

  • Kővendég
    2020 december 27
    2:08 du.
    kiegészítés #2

    mert ugye nincs az a 240+ billentyűs zongora amin 12 zongorista lenne képes lejátszani egy h-moll etüdöt
    haha

    erre volt JS Bach wohltemperiertes Klavier ja azaz megoldotta a nagy és hatalmas kérdést hogy ezért és ettől fogva miért minden jól hangolt zongora hamis in Phytagorean terms

  • Nem a karocsony alanyaval kapcsolatos esemeny, de mivel karcsony napjan tortent,az ketsegtelenul jelenetosegunek lehet velni.

    A Nashville varosban,(Tennessee orszag) kozpontjaban tortent merenylet.
    A kivazsgaslasok mar is a 5G elleni mernyletre mutatnak.

    Ami mar tobbszor tortent Europaban, de elsonek a US-ban.

    Egy igazi forradalmi mozgalomra mutat a 5G technologia alaklmazasa ellen az allamhatalmak es magan erdekeket
    szolgalni.
    A feltetelezett felelem, hogy a 5G technologia teljes kemkedes-lehetoseget nyujtja a lakossag minden tagjanak minden mozdulatain.

    Egy igazi Orwell’s „1984” remes korlatozasi lehetoseg mindenki felett.

    A 5G technologia alaklmazasa Kina altal kezdodott, amit meg a leg-kezdeteben is a US gyanusan es ellenzve latott.
    De ma a telecommunikacioi-teren alakalmazva.

    A Nashvill-i merenylo,felrobbantotta onmagat az RV-javel, de legalabb idejeben figyelenztetest kozolt,hogy a kornyekben mindenkinek volt lehetosege elmenekulni.

    De ki tudna hogy mi tortenhet holnap barhol is?
    Maga a technologia lehetosegenek alkalmazasa felelmet es eros ellenzeset okozza a lakossag kozott.

  • Chris légy szíves add ezt az előzőhöz:
    a szeretet hatalmas erő és az egység nélkül nem ér semmit!
    nem kell protestálni!
    ebben a zenében benne van (és sok minden más zenében is ezért retteg a hatalom tőle)
    meg kell ragadni az ami a tiéd és megtartani, mert a te istened neked adta és most ittvan:
    Béke, alkotás, szeretet, összefogás és harmónia (coelestis ahogy Liszt is mondja)
    ezek nélkül nincs értelme az emberi létnek vagy ha van valami az nem emberi!

    hozzáadom:
    Karl Richter +
    https://www.youtube.com/watch?v=CXPpiXdpIq4

    Hamari Júlia kontraalto!!!

    és áldjon meg mindenkit az akitől ő várja és valósúljon meg!

    de előbb rogyjál térdre és kérd önmagadat, hogy teljesítsed ami ehhez kell

  • AuroraBorealis

    Hazai Lámpa 27/7:19 /a zárolt Nagy varázslóhoz írt kommentre/

    Állítod, hogy amit az egyházak irat és kódexhamisításairól említek, szerinted ugyanez elmondható a kommunista pártokról is.

    Erre azt kell mondjam, hogy csak némileg felel meg a valóságnak, ám nagy különbség, hogy az egyház . k é t e z e r . é v i g . folytatott történelemamisító gyakorlatot. Miközben a tömegek 98 %-a írni, olvasni nem tudott, az egyháziak ezt kihasználva, minden ellenhang nélkül így rögzítették adott korok történetiségét, amelyekre mai milliók is – hívő milliárdok – tekintenek már úgy, amint mondani szokás””mint szentírásra””.

    A hamisítások módozatai egyházi áldással monostorokban a világ minden pontján:

    Kézi betoldások, hozzáfűzések s z e n t . és . v i l á g i :
    – Iratok átfestése és átírása új oldalakká.
    – Iratok kanonizálása átválogatással,mások megsemmisítésével.
    – Új valós és hamis sőt, fiktív dokumentumok előállítása…

    Megjegyzés: maga az Újszövetség is már a II.századtól kezdve, egy a gnosztikus iratok eltávolítása valamint még az így megmaradtakhoz utólag betűzött egyéb kiegészítésekkel, egy ilyen machinált, vegyes köteg papírusz, pergamen, illetve papírköteg.

    Ajánlott irodalom: Illig: Kitalált középkor

  • Bendeguz79
    2020 december 28
    7:31 du.

    grizi gonosz kezekben a piskóta és a bonbon is gyilkos fegyverré válhat és mitadisten válik is Anthony Quinn Warner, 63, is erre gondolhatott, de sohasem fogjuk megtudni a motive jait felrobbantotta azokat is; most lehet mindenfélét belehamisítani, mint a kódexekbe… ott demokráciáéknál miért kell rettegni, a demokrácia jó! vagy mi is a gond?

  • Almási Alma
    2020 december 28
    2:10 du.
    Álmaink Almája

    rajta nálad a labda és bele lehetne vegyíteni illiberalizmust meg demokráciát és egy kis szocialista demokratikus centralizmust a 3T vel vagy anélkül?

  • T. Alma és több jó szándékú kommentelő! Édesapám mondása: jó ha nem tudunk mindent! Azt pl. hogy hány volt államvédelmis
    (aki 56-ba tengerentúlra pucolt) játssza meg most a nagy „magyart”.

  • Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek 😀 😀

  • AuroraBorealisz:
    „az egyház . k é t e z e r . é v i g . folytatott történelemamisító gyakorlatot”

    Igen, természetesen antedatált vagy hamisított oklevelek, kiváltságlevek, adománylevelek természetesen léteznek, ezt nem csak a történeszek, hanem még a magamfajta állatgondozó-idomárok is tudják. Minden valamirevaló bölcsészkaron létezik a történelmi segédtudományok tanszéke, ahol a hallgatók – más történeti szaktudományok pl. heraldika, oklevéltan, címertan, numiztika, stb., stb. mellett az antedatált, hamisított írásos történeti dokumentumokkal, azok „leleplezésének” módszertanával is foglalkoznak valamelyest.
    Amit Ön ír, az részben helytálló; a hiteles dokumentok előállítása, megőrzése, másolása mellett az egyházi intézmények, másolók – hol szándékosan, hol tévedésből – természetesen készítettek antedatált, meghamisított okmányokat is.

    Csak hát… az Ön által ajánlott irodalom, az ajánlott szerző, Heribert Illig műve,… hmmm, finoman szólva a lehető legkevésbé bizalomgerjesztő. És akkor még nagyon visszafogott voltam.

  • Kedves AuroraBorealis!

    Már egy ideje egyértelművé vált számomra, hogy azt amiben élünk, csak a világunk vezetőségének hosszú távon való példás együttműködésével lehetett létrehozni.
    Ehhez szükségszerűen léteznie kell az egész Földet lefedően a szimbólumként is sok helyen megjelenő nagy piramisnak.
    Azt is mondják, minden lényeges itt van a szemünk előtt, csak úgy, hogy csak azok lássák akiknek „van szemük a látásra”.
    Ezt a kijelentést is igaznak találtam.

  • AuroraBorealis

    Kedves Kővendég! 7:33/ utsó’bek./Illig

    Önt hálisten’ eddig nem az elvakult előítéletes kommentjeiről ismertem, de szeretném eztán is így olvasni, vagyis legalább egy-két konkrét példával illusztrált véleménynyilvánításáról…

  • AuroraBorealis

    Nagy Gyula
    8:38

    Ön ebben a kommentjében azt állítja, hogy létezik a világon egy „globális világvezetőség”, ami finoman kifejezve így fogalmazva abszolúte nem igaz.

    Ha viszont Ön ebben a vulgáris, illetve profán formában ismerte fel a klasszikusok fejlődés elméletéből már vagy 100-150 éve ismert és kimutatott, mondjuk így, a „megjósolt” . t ő k é s . jövőt, vagyis a multinacionális, azaz a globális tőke – alias imperializmus – jelenét, akkor mégiscsak jó nyomon jár.

    Nevezett termelési mód során ugyanis nemhogy lebomlanak, hanem szinte már maguktól oldódnak fel a gazdaság nemzeti határai, annak érdekében, hogy a kétségtelenül internacionális(! 🙂 ) tőke számára akadályok nélkül tegyék elérhetővé a nemcsak az arcátlanul legolcsóbb munkabért, de nyersanyagok és más gazdasági tényezők piacát is…

    Mert kedves Nagy Gyula, ennek a „korai globalizmusnak” az első szakaszát éljük ma és az, hogy az Ön által feldobott, úgymond „világvezetőség” egyelőre még jócskán várat magára, ahhoz a társadalmi evolúció egy további néhány-száz éves szakasza szükségeltetik majd. Ennek* során a jövőben a tőkés kooperáció, a tőke további koncentrációja, valamint centralizációja egyre közelebb hoz egymáshoz termelőeszköz vagyont, államokat és népeket, illetve azok munkásosztályát, hogy végülis az Ön fenti álma is – Petőfi szavaival élve: – majd megvalósulhasson a „világszabadság”. 🙂

    .

    * Feltéve, ha addig nem jön be ismét József Attila; Munkások című váteszi jóslata:
    „Forgolódnak a tőkés birodalmak,
    csattog világszaggató foguk.”
    Bővebben:
    https://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/jozsefa/munkasok.htm

  • AuroraBorealis

    Nagy Gyula
    AB.30/2:39

    Összegezve:

    Ahogy az imperializmus, úgy a globalizmus sem

    valamifajta tudatos „központi” összeesküvés eredménye, hanem

    a . t ő k e . terjeszkedő . t e r m é s z e t é b ő l . fakadó,

    annak mára már törvényszerű . l é t e z é s i . f o r m á j a ,

    amely szilaj természetet megzabolázni, illetve továbbra is

    kordában tartani az ő valójában majd csak az egyszer létrejövő

    integrált világkormány(?) lesz képes…

    A.B.

  • AuroraBorealis

    UI

    Ma nemzeti kormányok és törvények próbálják szabályozni az

    anyaállamuktól oly sok-ezer kilométerekre kvázi szabadon működő

    tőkéket és tulajdonosaikat. Hosszú távon hogyan lehetséges ez ?

    🙂

  • Mélyen tisztelt D.Bernstein, és neje! (vagy fordítva?)

    „Édesapám mondása: jó ha nem tudunk mindent! Azt pl. hogy hány volt államvédelmis
    (aki 56-ba tengerentúlra pucolt) játssza meg most a nagy “magyart”.”
    __________________________

    Való igaz, magam is szoktam ilyet mondogatni, ha bedühödök a sok komcsizásra – sőt én magam ismerek is egy olyant, akit a rendszerváltás után hősként ünnepeltünk 😀 – ámde azért módjával a hülyéskedéssel!

    Az ÁVO (államvédelmi Osztály), illetve az ÁVH (államvédelmi Hatóság, vagy Hivatal) nem volt túlságosan népes tábor, kifejezett kegyetlenségeket pedig csak a szadista vallatók és börtönőrök követtek el (kevesen), maga a szervezet kevés számú, de megbízhatóan kommunista adminisztrátorból állt, néhány ártatlan seggnyalóval fűszerezve. Csak erre nem szeretünk emlékezni.

  • A Fideszben ma lényegesen több ilyen buzgómócsing található komcsi múlttal. És ráadásul ők lopnak is!!! (Rákosi, Kádár idejében a lopás elenyésző volt…

  • Kedves Rodeo, „hazaszeretetet, illiberalizmust meg demokráciát és egy kis szocialista demokratikus centralizmust a 3T-vel vagy anélkül” én csak a saját személyes élményeimből ismerek, maguknak a témáknak nem vagyok szakavatott elemzője. A dilettáns véleményem pedig nem érdekel senkit.

  • D.Bernstein
    2020 december 29
    1:06 du.

    Neked is boldog Újévet.
    Vagy valami ilyesmit..

  • Orsós Elemér

    D.Bernstein
    2020 december 29
    1:06 du.

    „Azt pl. hogy hány volt államvédelmis
    (aki 56-ba tengerentúlra pucolt) játssza meg most a nagy “magyart”.”

    Túl sok, de az még mind semmi, mert a leggusztustalanabb az egészben az hogy, az innen el nem pucolt, pufajkából frakkba átöltözött „rendszerváltók” lehettek a „legmagyarabbak”!
    A többségi jámbor „álmagyarnak” meg BUÉK!!!!!

  • NAGY GYULA:
    Vajon „van szeme annak es lat” aki a jelen magyarorszagi adoztatasnal is magasabb es tobb adokat ohajt?
    Sot az u.n. „natural” (termeszetes) adot, mint a kozepkori „tobot”-ot is?????

    Nem is emleitve, az europai adoztatasi rendszert ,az u.n „value added tax” rendszert?

    Ami-szerint a termeles minden-fokan megadoztatja az allamburokracia. S mind annak tetejen a fogyasztokat is oriasian.

    S csodalkoznak, hogy a lakossag keptelen az otrol a hatra vergodni, amig az allamburokratak, haverjaik es rokonai csak gazdagodnak????

  • Orsós Elemér
    2020 december 30
    6:38 de.

    Elemér nekem nem kellett messzire menni a torontoi magyar izé magyarabb mint bárki Magyarországon én abbahagytam őket 1991 ben olyan gusztustalanok…

    és rázzák a rongyot meg a palacsintát nem tudom egyiknek sem a személyes múltját, de ha itt be tudtak eredményesedni akkor ott is ahonnan megdemokratizálták magukat és hordozzák a bölcsek kövét meg a címeres zászlót kacagányban

    multikulturalizmus nak hívjuk mi ezt itt és ahelyett, hogy 100+ év alatt kialakult volna egy sajátos kanadai identitás mindenki hordja a saját turbánját vagy huszárcsákóját burkában és hájdzsábban meg felnyalva az imaszőnyeget és egyéb kinemondd -ot mert ha kimondod akkor anti— leszel rádsütik

  • Almási Alma
    2020 december 30
    5:28 de.
    Álmaink Almája

    senki sem szakértője de nagyon sokan (vagy többen, mint kellene) ordibálják, hogy aki náluk jobban ért hozzá az hazaáruló és náci meg anti—-

    kizárólag valaki személyes élménye érdekel, ahogy ő maga látja vagy hiszi, hogy látta a lehúzott redőny mögül kilesve éjfélkor a SZER-t hallgatva…;

    ez lenne az igazi egy igazi valaki aki be is vallja, hogy ez az ő és kizárólag az ővé!!! és le is meri írni, hogy a többi egységsugarú olvasó is elmondhassa, hogy összerakjunk valami francia salátát

    ne légy ilyen visszahúzódó, humorod világít és szikrázik, gondolataid sokakat orrba vágtak és jajongani kezdtek

    mindez annak a jele, hogy mondtál „valamit”!!!

    mondd má’ ki, lécci!

  • Valojaban kivancsi lennek, hogy VAJON a magyar dolgozok tobbsege ohajtana magasabb es tobb adokat fizetni munkabereikbol az allam-burokracia hizlalasara es a politikusok haverjaiknak es rokonaiknak a gazdagitasaira, a Nagy Gyula remnyeinek az elkepzeleseit kovetve?????????

    S VAJON bar-ki-is elhinne hogy a 32 centes KW-on-kenti vilany-ara boldogga teszi a szegeny Cubai lakossagot?
    S nem ohajtanak pl. a 11 centest?

    VAJON bar-ki-is elhinne, hogy Ontario Hydro Electric naponta tobbszor es orankent valtoztatja a villanyero arait???

    Aki hasznl es fizet vilanyert barhol, biztosan van „vilany-oraja”.
    S ha csak arra pillant, leheto lenne a hasznalt villanyero arait valtoztatni oranakent????

    Fogadni merek, hogy meg az Ontario Hydro Electrik Co. is havonta olvassa a vilanyorak-altal mert KW mennyiseget es annak alapjan kapja mindenki a villany-szamalaikat.

    Vajon barki is csodalkozik, hogy ki vasrolja meg mind a US-ban keszitett repulogepeket, Boeing es mind a tobbik.

    Egy perc alatti kattintas mutatja, hogy 215,000+ repulogep alaklmazva a US-ban ma, es naptol-napra nepszerubbe valnak.
    Sot abbol (215,000+)bol 45,000+ a nagynmeretu utas es teher-szalloto gepek. Nem kevesebb mint egy millio US lakos repul a nap minden orajaban.
    Tehat nem aggodalom hogy hol adjak-el amit keszitenek.

    Vejemnek egy „Moon” gepe volt. A legnagyobb es leg-gyorsabb egy-motoros-negy-uleses gep.
    Ma a ceg Mexicoba koltozott az olcsobb koltsegeg miatt.

    Vajon elhihetonek velte volna bar-ki is, hogy ipari cegek „egyutt-mikodnek” az allamhatalom celja es kenyszere miatt?

    Minden cegek a sikereik celjabol sok szuksegeletesegeiket a vilagszerti „sub-contartor”-ok altali termeles biztositja.

    Ma nem letezik egyetlen 100%-ban US made kocsi. Maximum 70%-ban. De az atlag 30%-ban, mert kulombozo alaktreszek a vilagminden reszen keszitve.
    Azert nevzeve a vilagszerti, ill. golbalisan mukodo kozgazdasagnak.

    Az elszigeteltek mindeg elmaradtak, mint Kina az 1980-as evekig.
    De vajon miert ohajtanak azt a magyarok onmaguknak?????
    A mult-vetekeibol soha nem hajlandok tanulni.

    Na, most ha a cenzor remeli elmaradasaikat, hagyja oket a soteben!!!!
    Felvilagositas tilos itten !!!!!
    S a felvilagosodast ugy is gyulolik!

  • Almási Alma:
    „Az ÁVO (államvédelmi Osztály), illetve az ÁVH (államvédelmi Hatóság, vagy Hivatal) nem volt túlságosan népes tábor, kifejezett kegyetlenségeket pedig csak a szadista vallatók és börtönőrök követtek el (kevesen)”

    Kedves Alma, ellentmondok. Azt, hogy – szociológiai terminussal – az un. „totális intézményekben” (ilyen pl. a rendőrség, a börtön, a különféle zárt lágerek, az elmegyógyintézetek, kórházak un. rehabilitációs- értsd elfekvő osztályai, a bentlakásos idős- és szociális otthonok, a bentlakásos iskolák, stb.), illetve azok bizonyos részlegeiben mi történhet meg és mi nem, azt szerintem két tényező határozza meg; egyrészt a központi intézkedések és (esetleg) ki nem mondott, de ettől még nagyon is valós elvárások, másrészt a helyi és középszintű parancsnokok, vezetők személye, és elvárásai.
    Ami a szadizmust illeti, szadisták természetesen minden totális intézményben akadnak. Hogy mit tehetnek meg, és mit nem, az viszont a fenti tényezőktől függ, ahogy az is, hogy a pszichológiailag nem szadista beosztottak mit tesznek meg és mit nem.
    A II. Világháborút követően amerikai pszichológusok csoportját állítólag valahogy megkísérelte szadista hajlamok szempontjából összehasonlítani KZ-lágerek véletlenszerűen kiválasztott SS-Totenkopf őreinek csoportját, szintén véletlenszerűen kiválasztott amerikai közrendőrök és tiszthelyettesek csoportjával: a két csoport között ebből a szempontból nem volt szignikáns különbség.

    Jelzett álláspontomat látszik (legalábbis számomra) határozottan alátámasztani például Christopher Browning: Ordinary Men – Reserve Police Battalion 101 and the Final Solution in Poland c. kötete [ingyen is olvasható: https://archive.org/details/BROWNINGOrdinaryMen.ReservePoliceBattalion101AndTheFinalSolutionInPoland1992/page/n3/mode/2up ] A kötet majd harminc év után végre megjelent magyar fordításban is „Átlagemberek” nyelvileg talán vitatható, de tartalmilag szerintem tökéletesen helytálló címmel.

  • Boldog(abb) Újévet kívánok a szerkesztőnek, a cikkek szerzőinek, a kommentelőtársaknak és az olvasóknak, (mint amilyen lesz.)

  • Almási Alma:
    „de én például bizonyosan nem jönnék sem ide a KMH-ra, sem a Face-re, sem az internetre, ha nem remélhetném, hogy a hozzászólásaim nyomán valakinek valami beleakad a fejébe, hogy ha mikronnyit is, de valami elmozdul benne.”

    Bevallom, én lopni járok a KMH-ra; ismereteket, gondolatokat. (Sajnos, a zsákmányom, a szajrém finoman szólva nem túl bőséges.)
    Hadd lopjam most el a – ha jól emlékszem – Christopher Adam (vagy Göllner úr?) következő két mondatát:
    „A remény hal meg utoljára. Most fogalmazom róla a gyászjelentést.”

  • Kedves AuroraBorealis!

    A fejembe nyomott hivatalos tanok sokáig nekem se engedték, hogy elkezdjek abba az irányba is vizsgálódni amit már egy ideje igaznak gondolok.
    A nagyon régi piramis, a tetején a Hórusz/mindent látó szemmel szimbólum is az orrunk elé van téve még pénzre nyomtatottan is.
    Sokat emlegeti a tőkét.
    Elgondolkozott-e már azon, mi is a tőke és miben értelmezett?
    Érdemes volt eljutnom oda, hogy (az aktuális értelmezéstől függően) bármit lehet tőkénk tekinteni. A vesémet, tudásomat, munkavégző képességemet. Lehetek én a tőkés (tőke tulajdonos) és a tőke egyszerre.Természetesen, a csupán (törvényileg) hozzárendelt (fiktív) értékességgel rendelkező pénzt is értelmezik tőkeként (is).
    Kik és mi célból hozták létre (teremtették meg) a tőke FOGALMAT?
    Hol és miben létezik?
    Én tanultam coc gazdaságtant is. Ennek a terminológiájában nem létezik a tőke fogalom.
    És végül: Sokminden felsorolható ami gyakorlatilag lehetetlen központi tervezettség és irányítottság nélkül.
    Ön tud-e bármit mondani ami azt mutatja, hogy lehetetlen az amit igaznak gondolok?

  • Alma:

    Ez a Brennstein pár éve még „Che” néven osztotta itt az észt.
    Csak szólok…

  • chris ezt még beengeded?
    ő volt azon kevesek egyike aki mert h-mollban (J.S.Bach után de élete hogyan végződött? Beethoven sohasem írt semmit sem h-moll-ban
    https://www.youtube.com/watch?v=EHgHgbZ8YB8
    és még mindig BUÉK

  • ez azért érdekes mert ebben Beethoven először a zenetörténetben megírta hangról hangra a kadenciákat
    és ebben Bernstein és Zimmermann … elélvez

    https://www.youtube.com/watch?v=uj8w0Sm7l-M&t=976s
    BUÉK

  • T. Aurora
    2:39-3:34

    Jól mondja, hogy adott kor történelmi eseményei megtévesztőek lehetnek abból a szempontból, hogy amit belőlük úgy általában látunk, azok csupáncsak felszíni jelenségek, vagyis az azt mozgató lényeg legtöbbször megbújik a háttérben, és esze ágában sincs fölfedni a maga igazi természetét és mozgató rugóit.
    Így történik ez az ön által ecsetelt tőkének a kulisszák mögött lapuló, s közben mégis a legaktívabb és legenergikusabb, természetes diktátumaival is, melyekből „a mezei halandó” csupán a látható, felületi eseményeket képes észlelni és felfogni.
    Olyanokat például, mint a szitetikus információk és zajkeltések, mint a politika is, a nemzet, a manipulált friss hírek, érdekfeszítő sport „események”, avagy a vajretek és a sárgarépa piaci ára, stb…
    Ezek között is – mint elektronköd – ügyesen elhelyezve ünnepeknek kikiáltott többekközt augusztus 20-ak, december 6-ok és 24-25-ök és stb-ik, azt a látszatot keltve, mintha ők, ezek együtt szeretettel vegyítve adnák a létünk lényegét, pedig…
    Holott a lényeg a díszletek mögött meghúzódva dolgozó és ható tőke – és pandantja az emberi munka – úgy, mint reaktorban az uránrúd; bár általában nem látszik, de energiája majdhogy végtelenül óriási. E páros hatása az, ami mindenre kiterjed rányomva bélyegét, az egyén szociális és privát életére, kultúrára, politikára, nélkülük nincs semmi. Legalábbis emberi társadalom, az nem.

    Az Óriás ezt az egész bonyolultnak látszó problematikát két egyszerű, csodálatos mondatban foglalja össze, így:

    „A rakodópart alsó kövén ültem,
    néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
    Alig hallottam, sorsomba merülten,
    hogy fecseg a felszín, hallgat mély.”

    [József A.: A Dunánál (részlet)]

  • Kedves Kővendég, a fent idézett mondásod (amelyet állítólag loptál), nálam másképp hangzik:

    „A remény hal meg utoljára, azután már csak a rája van, a szarok-rája…” Ajánlom ezt is tekintetbe venni… 🙁

  • „adott kor történelmi eseményei megtévesztőek lehetnek abból a szempontból, hogy amit belőlük úgy általában látunk, azok csupáncsak felszíni jelenségek, vagyis az azt mozgató lényeg legtöbbször megbújik a háttérben, és esze ágában sincs fölfedni a maga igazi természetét és mozgató rugóit.”

    Kedves Brunszvik Teri, na hát éppen ezért fontos, hogy mi magunk tudjuk magunkról – még mielőtt belenéznénk a Világ szemébe – hogy mi magunk KIK VAGYUNK, nekünk mi a fontos. Nem a Világtól kell kölcsönözni az éppen aktuális véleményünket.

  • KOVENDEG:

    A gyenge almodozik, remenykedik es csak sikertelenkedik.

    A kepes, az eros az ambicios az szorgalmaskodik celjait elerni, sikereskedni.

    Ha jogatalanul megakadalyozva, akkor meg harcol jogaiert!!!!

    Jogai es lehetosgei hianyaban a remeny ertelmetlen es sikiertelen.

    Csupan a tettek vezet eredmenyekre !

  • NAGY GYULA:

    Az egyen „tokeie” a felfogasa, a kepessege, a szorgalma, s az anyagi toket mindazok alaklmazsaival erheti el, amivel aztan kezdhet a tarsadalom javara sikereskedni.

    A bemagoltatott propaganda a szabad-tarsadalmak kozgazdasagaiban ,ha felfogana ertelmet, csupan on-pusztito ostobasag.

    Azert pusztultak el mind a Marxista elkepzeleseken mukodo kozgazdasagok es tarsadalmak a mai napig is csupan az eroszak altal, de nyomorban elnek.

    Szertne Maga Cubaban, Venezuelaban, vagy Eszak Koreaban elni?
    Ottan bemagolt alkalmazhatatlan tudasaval is fogyo-kuran elne!

    Mit gondol, miert menekulnek meg eletuk-reszjirozasa aran is, s hova remelnek eljutni???

  • Bendeguz79
    2020 december 30
    4:02 du.

    azon túl, hogy az Ontario Hydro az egy gonosz tündér (Vasorrú Bába) a többi állításod az offshore ról azt eredményezték és még ez növexik is a SARS emelkedésével, hogy az usa saját munkanélküli tömege 25000000, azaz a munkaképes lakosság 25% ka vagy több, mert a vállalkozó a saját hasznát nézi és nem érdekli, hogy a neki dolgozó usa állampolgár éhen döglik ha kirúgja mert elköltözteti a vállalkozását más országba (mondád Mexico!) (anno decibel a sikeres interview után nem kaptam meg a kanadai vállalat mexicoi vezérigazgatói állását mert a mexicoi dolgozók canadai béreket kértek, tehát bezárt a bazár mielőtt kinyitott volna)

    ez ilyen …anno az átkosban kötelező volt dolgozni és aki nem dolgozott az köztörvényes munkakerülőként megbüntette a törvény azaz nem volt munkanélküliség, most erre te majd grizi aki mindent jobban tud mondasz mindenféle izéket de érdekes módon nem is háltak az utcán sem!!! (hogy József Attilát idézzem

    szóval megint a dugádba dőltél… most nálatok a saját SARS -szal kellene foglalkozni, mert már nyakig ér, ahelyett hogy…
    de azért bú ék neked is

  • Kővendég
    2020 december 30
    5:34 du.

    „az” a tanulmány, és eredménye zéró, mert a törvénykezés a kisujját sem mozgatta(ja) de van demokrácia helyett BLM és hasonló szócséplés… mert ugye a rendőr, az kinek a rendjére vigyáz?