VÁLSÁG KANADÁBAN — KÁOSZBAN TRUDEAU LIBERÁLIS KORMÁNYA
Hétfő reggel várta az ország, hogy Chrystia Freeland gazdaságügyi miniszter előadja őszi gazdasági riportját, amely a vártnál is nagyon költségvetési hiányt mutatott volna ki. Ezzel szemben percekkel a várt sajtótalálkozó előtt, Freeland benyújtotta lemondását. A közösségi médiában hozta le Justin Trudeau-hoz intézett levelét, melyben keményen nekiment a kormányfőnek, többek között azzal vádolva, hogy a miniszterelnök gazdaságpolitikája pártpolitikai trükközéssel és osztogatással van elfoglalva. Két hónapra (december 14 és február 12 között) felfüggesztették az ÁFÁ-t és minden dolgozó kanadainak 250 dollár készpénzt akart szétosztani a kormányfő — kevesebb mint tíz hónappal az esedékes országos választások előtt. A történethez még hozzátartozik az is, hogy pénteken Trudeau azt üzente Freelandnek: nem kívánja hogy folytassa gazdaságügyi miniszteri pályafutását és, hogy egy tárca nélküli miniszter lehet hamarosan. Reggel 9 óta egy G-7-es országnak nincsen gazdaságügyi minisztere és a lehető legrosszabb pillanatban. A hírek szerint Dominic LeBlanc, a kormány egyik leghatékonyabb politikusa és egyben közbiztonsági miniszere lesz az új gazdaságügyi miniszter.
Mint, ahogy a KMH ólvasói is talán tudják: Donald Trump 25 százalékos tarifával fenyegeti a kanadai termékeket, amely akár január 20-tól hatályba léphet. Amennyiben ez tényleg bekövetkezik, az amerikaiak bedönthetik Kanada gazdaságát.
Jagmeet Singh, a baloldali Új Demokrata Párt (NDP) vezetője Trudeau azonnal lemondását követeli. Pierre Poilievre konzervatív vezér (akinek pártja több mint húsz százalékkal vezet a liberálisokkal szemben) előrehozott országos választásokat követel. Trudeau-t reggel óta várja a média, de Freeland lemondása óta zárt ajtók mögött konzultál a kormányfő.
5:57 du.
Lehet, hogy túl közel vagytok a mindenható USA-hoz?
5:46 de.
valami szép kis kalamajka, Freeland hohol származású még a náci fasizmus idejéből azaz beépített idegen ügynök,
tramplee meg majd 3 szor meggondolja kivel és hogyan jáccogat babaruhásat,
a szerencsétlen elfelejti, hogy kanadának 15000 km hosszú közös határa van Oroszországgal
{a Földgömböt mindig ojan pozícióban szokják nézni hogy az északi sarkvidék szinte nem is láccik, holott alapvető fontosságú}
azaz ha szépen fejreállíttyuk süsüéket, akkor egészen más a leányzó fekvése!
sokaknak nem teccik az a szociális háló ami Kanadában létezik és kezdik elfelejteni a jobboldal tarolását amit évtizedig nem lehetett hejrehozni, most nyomják krahácsot
tramplee is a szociális háló teljes szétverésével akar fiskális rendet csinálni ami kizárólag a legfelső 0,05% nak előnyös,
azaz könnyebben és törvényesen fosztogathattyák a lakosságot amit rabszolgának akar mert profitot termel, amit azután
szépen elvisz saját zsebben és semmit sem oszt vissza a népnek amej létrehozza, és az
úgynevezett beruházásai is az inflációs haszonból kizárólagosan nekik jó
az mégsem tartható fenn, hogy eladhatatlan és bérbe adhatatlan drága real estate készül egy 850 – 1020 négyzetláb vadonatúj lakás Toronto kies kertvárosában két és millióért van listázva amire rájön a mortgage azaz mire kifizeti minimum 6 milliót fizetett ki és lesz egy leroggyant ingatlana
egyébként a társadalmi gazdagság alapja az, hogy mennyi ingatlan van magán kézben mert az a tulajdonosnak is hasznos és az állam szépen megfeji
de a mai jövedelmek mellett lehetetlen ingatlanhoz jutni az 5 évvel ezelőtt épült itt a szomszédban sorházakat amiben többb a lépcső mint a lakótér
townhouse nak csúfolják de semmi más mint kibaszás
szóval ezek azóta állandóan ki vannak plakátolva eladó!!! és azóta legalább 5 ször cserélt gazdát
ez a rablógazdálkodás hozza meg a tramplee és követőinek végső bukását
a fiskális rend meg a társadalmi jólét ebben a rencerben köszönő viszonyban sincs és aki mégis csinál szociális hálót az rögtön kommunista meg marxista
{ezek azok akik életükben még a címlapját sem olvasták el}
lesz ami itt egy szitoxó
pláne ha a
foxnews idiótái ingyenélő nagypofájú senkiháziai mongyák bárkire aki nem arra fújja a passzátszelet amerre az oligarhia akarja
most ez szépen ki is derült és aki lát nemcsak néz ki a fejibűl az meg van rémülve
a kiscsaj aki lövöldözött tegnap az is valamit nem ért
a GenZ GenX Babyboomers kilépnek a ringlispiel ből és majd a tramplee meg „lőpoávrö” majd megtuggya
hogy a társadalom nem az oligarhák zsebeit hivatott megtölteni, hanem élni akar ha már dolgozik azaz építi az oligarhák saját magukra érvényes kaviáros pezsgős kommunizmusát
na majd mon’tok mindenfélét persze ha a szerző beereszti
6:44 de.
fennmarad a kérdések kérdése!
kinek és miért nem teccik az amit a Trudeau csinál, az kristáj tiszta, hogy Freeland mint egy hohol náci fasiszta család leszármazottya déli szomszédunk beépített ügynöke
ennek a tükrében olvasni a linket mingyár’ más lesz a leányzó fekvése és nem más volt az indukció mint a közelgő 2025 január 20 a NAGY BEIKTATÁS
bruhaha
https://theconversationcanada.cmail19.com/t/r-l-thlhklil-okuhyidlrd-i/
majd a voksolói szépen felismerik kiért és miért voksoltak és akkor már későn lesz, kapnak még négy esetleg 8 év bohózatot ha addig még él a tramplee, a világ esze, aki most egy suhintással megolgya aszt, hogy ugyanaz maraggyon minden de rózsaszínű