Pártkatonák ücsörögnek a magyar igazságszolgáltatásban?
Ha azt mondom, hogy hazudós pártkatonák ücsörögnek a magyar igazságszolgáltatás csúcsszervezetei élén, akkor ez jelent még bárki számára valamiféle nóvumot? – kérdi olvasóitól Szendam, budapesti bloggerünk. Ezt követően sajtószemlét közöl, mellyel azt mutatja, hogy milyen kapcsolatok léteznek a fideszes pártpolitika és az igazságszolgáltatás között.
„Azt írta a budapesti Népszava, a február 6.-án megjelen”Megjutalmazott bírók” című cikkének végén, hogy ”Kúria” névre átkeresztelt ex-Legfelsőbb Bíróság elnöke, Darák Péter “nemrégiben” személyiségfejlesztő tréniget rendezett a balatonőszödi kormányüdülőben három leendő helyettesének, illetve a három kollégiumvezetőnek. Ennek során, avagy ezt követően a Főbíró Úr és hat társa találkozott a “véletlenül” szintén ott tartózkodó Répássy Róberttel, aki a lap forrásai szerint “estébe, éjszakába nyúló beszélgetésre”, egyesek szerint “fejtágítóra” invitálta a hatalomtól elvileg független igazságszolgáltatás már kinevezett, illetve arra váró leendő vezetőit. Répássy pedig – aki esetleg nem tudná – a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) igazságügyért felelős államtitkára.
A Népszava által “titkosnak” minősített találkozót a KIM államtitkársága sajtóközleményében még aznap cáfolta kijelentvén: “…sem az igazságügyi államtitkár, sem pedig a minisztérium más munkatársa nem vett részt sem titkos találkozón, sem pedig személyiségfejlesztő tréningen Darák Péterrel, a Kúria elnökével, valamint a legfőbb bírói testület tagjaival közösen.“
Ha pusztán szemantikailag elemezzük ezt a szöveget, arra a következtetésre juthatunk, hogy a KIM nem a találkozó tényét, hanem annak formáját (“személyiségfejlesztő tréning”), illetve annak minősítését (“titkos”) tagadta.”
11:02 de.
Igy igaz!Mindenütt,és rokkonok, barátok.Az EU-ban most élől lehet követni a HIR tv és az ATV is közvetiti ismét MO a téma!Elképesztő !Megint teritéken vagyunk,a tüzkeresztben a Navracsics!Megérdemlik,nem szabad hagyni amit müvelnek az emberekkel!
11:05 de.
Ja az a népszava ami néhány példány számban jelenik meg és a kaméleon komcsik olvassák !!! Ez a lap nagyon meg bízható jól tudnak leveleket hamisítani a másik begyújtósra használt szennylappal együtt az meg a népszabadság !! Egy a lényeg elvtikéim SAVANYÚ A SZŐLŐ !!!!!
11:12 de.
Bakka meg, Lökös, a rokkonokkal nagyon kell vigyázni!
A kommunisták, meg a liberalisták (meg a nyilasok, illetve az ÁVO-sok – hogy ne keverjük össze a fogalmakat) bezzeg az össze rokonukat bezárták a dutyiba, nehogy osztozniuk kelljen, igaz…?
Ha nincs mit írnia, akkor ne írjon Christopher Adam faliújságának. Ha meg unatkozik, smsezzen libás misisvel, az vevö az ilyen sületlenségekre.
11:16 de.
Nemes, te már túl vagy az első üveg pálinkán ma reggel? mert elég süketséget irkáltál ide.
11:55 de.
a nemes es a bak
ket, rohadt narancsra rakenodott nacitakony…kicsit itt virgonckodnak ket beontes kozott oszt elkerekeznek a weelchairrel az elfekvobe….
1:19 du.
Hahaha!
A két jobber (az egyik nyílvánvalóan berúgva a „Nemes” Kadarkától?) máris kommentel!
Ugyan még el sem olvasták a posztomat, de már tudják, hogy az egy nagy bűzös libsibolsi hazugság!
Pedig az egészet az illetékes minisztérium államtitkárságának, illetve a pártkinevezett Kúria közleményei alapján, azokat idézve írtam!
Tehát a jobberek szerint hazudik az államtitkár és a legfőbb bíró?
No, ebben egyetértünk.
6:32 du.
Méghogy pár példányban megjelenő lapocska a Népszava
HAHAHAHA
11:44 du.
-„partkatonak ucsorognek a………”-
ugye hogy ismeros??
gondolok itt a Freisler „biro” ra aki a fuhrer parancsara-(mint jo kutya)- ugrott es verbirokent halalraitelt mindenkit!!
4:07 de.
Kedves Kanadai Magyar Hirlap!Ez Répási magatartás is igazolj,hogy hazudnak ezek nappal és éjjel.Ők már tévedésből sem tudnak igazat mondani.Sajnos ezt kell türnünk,még sajnosabb,hogy sokan el is hiszik,amit mondanak.
10:28 de.
T.Nemes Csaba!Köszönöm a kioktatást,de ugy vélem hogy aki itt arra a legkobban rászorulna ,az ön lenne éppen.Kérem legyenszives tájékozódni s akkor beszéljen!A főbiró kinek a barátnője pld?Nézzen legyenszives utánna hogy a minisztériumokban ki kinek a rokona,gyereke,unokatestvére,barátja?Ezzel én nem hazudtam.Egy kis időráforditást megérne önnek mielőtt itt az észt ossztogatná!
1:18 de.
Nagyon könnyen nyilatkoztok.Nem tudhatjatok,hogy ki lehetett 30-40 évvel ezelött Diplomata,Biro,Àllamügyész és Ujsagiro Magyarorszagon! Csak a politikailag legmegbizhatobbak,ezeket az igazi Partkatonakat kell lassan lecserélni.Mert egyrészt alkalmatlanok,masrészt kihasznalva összeköttetéseiket a kormany ellen dolgoznak,mert némelyek még most is kommunistak szocialista börbebujva. Németorszagban az egyesülés utan kiszürték az ilyen beosztasban levö besugokat,funkcionariusokat! Aki az ujjabbak közül hibazik,a hibat rabizonyitani, igy szintén érdemtelen lesz a kinevezett tisztségére.Azt monhatjatok,hogy mingig volt és lesz korrupcio,de a vizsgalatok elkezdödtek.Orban Viktor is megfog méretni,ezt tudja,eszerint dolgozik,ha hibaz elismeri,mert sokat akar és kijavitja. Ha egy jozan elemzést akartok Magyarorszagrol,/aki németül tud,aki nem fordittassa le/ Neue Zürcher Zeitung 21.01.2012 Orbans Mission und seine Folgen. Ez az Ujsag talan a legnivosabb a németnyelvterületen,de Svajcban biztosan.
7:28 de.
Orban takarodj!