Dubajban kereshet a Fidesz Malév-befektetőket?
Dubajba utazik Kövér László, az Országgyűlés fideszes elnöke és útjának egyik célja lehet közép-keleti befektetők felkeresése egy új Budapest-centrikus légitársaság létrehozása érdekében. Legalábbis ezt tudta meg a HVG, bár a hír megjelenése után a kormány cáfolta, hogy Malév-ügyben utazna Kövér az Egyesült Arab Emírségekbe. Ugyanakkor az elmúlt hónap során Rogán Antal és Habonay Árpád is utazott a térségbe és többszöri felkeresés ellenére sem erősítették meg, vagy cáfolták azt a hírt, hogy ők is Malév-ügyben tárgyaltak volna. A HVG forrásai szerint a kormány által megfontolt egyik opció az abu-dzabi székhelyű Etihad Airway-szel való egyeztetés. Az Etihad Airways aránylag új légitársaság, 2003-ban alakult és összesen 84 célállomásra repül. Bár az Etihad magánvállalkozás, a cég igazgatóságában jelen van az Egyesült Arab Emirátusokat uraló Al Nayian család.
Két tényező sürgetheti a kormányt a hónap elején becsődölt Malév pótlásában. Elsőként: a Fidesz nem gondolta, hogy a 66 éves nemzeti légitársaság összeomlása és elszúrt, rendezetlen csődje nem csak a cserben hagyott dolgozókat és utasokat tölti el felháborodással és szomorúsággal, hanem a tágabb magyar társadalmat is, mely láthatóan kötődött az Európa-szerte ismert magyar brandhez és melynek egy része pár hét alatt 6 ezer alárást gyűjtött és Facebook-csoportot is indtott a Malév-örökség megmentésének érdekében. Az érzelmeknél sokkal konkrétabb faktor – mely megmagyarázhatja a Fidesz volte-face-át – a Ferihegy 2 elnéptelenedése, a 60 milliárd eurós repülőtéri fejlesztés felfüggesztése és összes hosszútávú desztinációt szolgáló járat (illetve az American Airlines és a Hainan Airlines) távozása a magyar repülőtérről.
A Magyar Szocialista Párt jelezte, hogy támogatni fogja az Orbán-kormányt egy új, piaci alapokon működő nemzeti légitársaság létrehozásában, ugyanakkor a Fidesz mindenképpen felelősséget visel a Malév tragikus szétesésért. „A Malév hirtelen és tragikus leállása közvetlenül a kormány határozatlansága, tétovasága és a Malév vezetésének az ügyetlensége miatt történt” – jelentette ki Józsa István szocialista frakcióvezető-helyettes. Az MSZP-s politikus szintén elmondta, hogy pártja támogatni fogja a Malév balsorsát feltáro vizságálóbizottság munkáját, ugyanakkor szerinte 1990-ig viszza kell menni a vizsgálatok során és így lehetne fényt deríteni a Malév működésében és privatizációjában elkövetett hibákra és mulasztásokra.
A Lehet Más a Politika ellenzéki ökopárt pedig rámutatott arra a tényre, hogy a Malév bértartózásai a kilenc milliárd forintot is meghaladják, ugyanakkor csak egy milliárd forint maradt a becsődölt cég számláján. A Malév teljes tartózása viszont a 120 milliárd forintos szinten is eléri, így tehát a dolgozókon és utasokon kívül, a kis- és középvállalkozók is nagyot buktak a Malév csődjén. Ez a helyzet Pestszentlőrincen különösen súlyos. „A Fidesz bebizonyította, hogy még az MSZP kormányoknál is rosszabb gazdája volt a Malévnek, az állami vagyonnak. A dolgozók, a közvélemény jogosan vár magyarázatot arra a kormánytól, hogyan juthatott ilyen váratlanul csődbe a cég”–jegyzi Scheiring Gábor LMP-s képviselő.
Közben a MALERT – Szárnyakat adunk álmainknak nevű civil csoport is folytatja munkáját, annak érdekében, hogy minél hamarabb legyen ismét budapesti légitársaság. „Célunk egy új és jól működő légitársaság világra segítése. Egy olyan vállalaté, amely a légi-közlekedésben rejlő lehetőségeivel és vendégszeretetet tükröző szolgáltatásaival hozzájárul az emberek közötti üzleti és baráti kapcsolatok fejlődéséhez a világ megismeréséhez. Egy olyan vállalat meglapítása, ahol nekünk civileknek is megadatik, hogy kontrollálhassuk mit művelnek választott vezetőink az értékeinkkel, a tudásunkkal, az anyagi és természeti erőforrásunkkal”–áll a civil csoport nyilatkozatában. A MALERT nem kommentálta a fideszes Etihad Airways tárgyalásokról szóló hírt.
Közben megérkeztek Arizona államba a Malév Boeing gyártmányú repülőgépei, ahol napokon belül szétbontják a magyar cég flottáját.
3:50 de.
Már nagyon várom,hogy a MALÉV.csödjét Gyurcsány fejére huzzák.A mai kormányzat szerint ugyanis minden rosszért öt teszik meg felelősnak.
6:16 de.
Felháboritó hogy hagyták tönkre menni!ezért a jelenlegi kormány hibáztattható!