Articles by: Gergely Beatrix
Gergely Beatrix Budapesten született újságíró. 2007 januárjától a Klubháló fórumát szerkesztette. 2009-től Zöldi Lászlótól átvette Bodor Pál (Diurnus) napi jegyzeteinek szerkesztését. 2010-2012 között az Ellenszék Internetes Magazin kultúra rovatát vezette. A MUOSZ fotószakosztály tagja.

Magyar hősök, csaták és szerelmek a Nemzeti Táncszínházban

2019 március 3 11:43 de. Magyar hősök, csaták és szerelmek a Nemzeti Táncszínházban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Magyar hősök, csaták és szerelmek  a Nemzeti Táncszínházban

Magyar hősök, csaták és szerelmek Magyar Nemzeti Táncegyüttes Az előadás látványos táncképekkel, lírai pillanatokkal, s az eredeti népzene mellett színes zenei kísérettel idézi meg a magyarság híres történelmi eseményeit, kiemelkedő személyiségeit, dicső küzdelmeit. Akár egy „képeskönyvet” végiglapozzuk közös történelmi emlékeinket, hogy a néptánc műfajának segítségével büszkén emlékezzünk meg a magyar nemzet kivételes hőseiről, halhatatlan példaképeiről. Közreműködik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és zenekara Díszlettervező: Iványi Árpád Díszletkivitelező: Tóth Kázmér Háttér-animáció: Fabók Szilvia Jelmeztervező: Zs. Vincze Zsuzsa Szcenika: Pető József Zene: Rossa László, Kerényi Róbert, Makó Péter, Sebő Ferenc, Szarka Tamás, Szabó Dániel, Kiss Ferenc, Koltay Gergely Zenei szerkesztő: Papp István Gázsa […]

Read more ›

Anton Pavlovics Csehov Meggyeskert a Nemzeti Színházban

2019 március 1 12:04 de. Anton Pavlovics Csehov Meggyeskert a Nemzeti Színházban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Anton Pavlovics Csehov Meggyeskert  a Nemzeti Színházban

Csehov utolsó darabja, látomásos végrendelete a Meggyeskert. A 20. század hajnalán, 1903-ban írta meg a „válság paraboláját” arról, ahogy egy új világ felváltja a régit, a régi értékek és az emberek „haszontalanokká” válnak. A Meggyeskert „nemcsak egyik világból a másikba történő elkerülhetetlen átkelésről szól, hanem a passzív ellenállásként jelentkező alkalmazkodásra való képtelenségről, szinte hallgatólagos, visszafojthatatlan elutasításáról annak, hogy gúny tárgyává tegye az értékeket, amelyekre a vesztesek az öntudatukat alapozzák…” – fogalmaz a műről a jelenünkre is érvényesen Georges Banu kritikus, az előadást rendező Silviu Purcărete egyik legjobb ismerője. A súlyosan beteg író a darabjait sikerre vivő Sztanyiszlavszkij által alapított és […]

Read more ›

John Cassavetes: Premier a Vígszínházban

2019 február 28 12:35 de. John Cassavetes: Premier a Vígszínházban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
John Cassavetes: Premier a Vígszínházban

John Cassavetes, a New York-i filmiskola legizgalmasabb alkotója, az amerikai filmművészet egyik megújítója. Személyes hangvételű, költői filmeket és közben állandó társulatával színházi előadásokat rendezett, amelyekben mint színész is játszott. A legendás Premier című filmje lenyűgözően bensőséges vallomás a színházról és a színészi létezésről. Nyers őszinteséggel mutatja be egy ünnepelt színésznő küzdelmét, miközben a néző újra és újra bepillantást nyerhet a színház misztikus világába. A Magyarországon először látható színpadi változatot Martin Čičvák rendezi Eszenyi Enikő, Hegedűs D. Géza, Hevér Gábor, Börcsök Enikő, Seress Zoltán, Szilágyi Csenge, Király Dániel és Balázsovits Edit főszereplésével. Magyarországi bemutató: Vígszínház, 2019. március 2. (forrás: színház) Szereplők: Myrtle Gordon, […]

Read more ›

Bertolt Brecht: Baal a Pesti Színházban

2019 február 27 5:43 du. Bertolt Brecht: Baal a Pesti Színházban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Bertolt Brecht: Baal a Pesti Színházban

A 20. század emblematikus színházi alkotója, teoretikusa, a máig nagy hatású Bertolt Brecht. A Baal című költői darabjában egyszerre beszél a művészetről és a szerelem pusztító erejéről. Baal egy lánglelkű költő, akit csillapíthatatlan vágyai hajszolnak őrült ámokfutásba. Tékozló fiú, hűtlen barát, erkölcstelen szerető, gyilkos – csupa hitványság, gyarlóság – mégis mágnesként vonzza azt, aki a közelébe kerül, legyen nő vagy férfi, fiatal vagy idős. Szent tehetsége lángra gyújt mindent, amihez hozzáér. Horváth Csaba első rendezése a Vígszínházban. Az előadást 16 éven felüli nézőinknek ajánljuk! Fordította: Forgách András (forrás: színház)  Baal  Wunderlich József  Ekart  Ember Márk Johannes  Szántó Balázs Anya  Majsai-Nyilas […]

Read more ›

DART Társulat: Alpha A Nemzeti Táncszínházban

2019 február 26 12:47 de. DART Társulat: Alpha A Nemzeti Táncszínházban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
DART Társulat: Alpha  A Nemzeti Táncszínházban

Platón barlang hasonlata adta előadásunk indító gondolatát, ami jelenünkben különlegesen aktuális. Mikor elmosódik a határ a virtuális és valóságos világ között, igaznak mutatkoznak a látszatok… mi menthet meg minket a lebegéstől? Alphának lenni az életben, emberként és generációként. Alpha olyan akár egy ritka „gyöngy”, ősi ereje, újító szellemisége viszi előre a körülötte lévők életét. A digitális világba való születés új ajtókat, dimenziókat nyit számunkra, tudatunk különböző típusú valóságokat generál, testünk sokféle dimenziókat él át. Technológiához való viszonyunk, vele való kapcsolatunk egyre szorosabb, szinte már nélkülözhetetlen része az életünknek, mint egy kompromisszummentes fizikalitás, mint egy árnyék, ám ez csupán a kezdet. […]

Read more ›

Kerékgyártó István: HUROK a Jurányi Inkubátorházban

2019 február 23 1:43 du.2 hozzászólás
Kerékgyártó István: HUROK a Jurányi Inkubátorházban

Először Puzzle címmel írt Kerékgyártó darabot, majd ebből készült a szerző Hurok című regénye. Bagossy László a darabnak a Stuttgarti Theater tri-bühnében rendezett német nyelvű előadásában a regényből is beemelt részeket. Annak az előadásnak a szövege alapján készült, ez a magyarországi ősbemutató. Az előadás kegyetlenül éles reflektorfénnyel pásztázza a magyar társadalom szinte teljes keresztmetszetét, a minisztertől a drogos fiúig, a nagyvállalati vezérigazgatótól a bolti eladóig. A történet mintázata régről ismert, Arthur Schnitzler a huszadik század fordulóján írt Körtáncának szerkezetét eleveníti fel a szerző, de míg ott a történet továbblendítője az erotika, a szexuális aktus, – a társadalom különféle bugyraiból újabb […]

Read more ›

SZÉTTÉPVE a Belvárosi Színházban

2019 február 22 5:30 du. SZÉTTÉPVE a Belvárosi Színházban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
SZÉTTÉPVE  a Belvárosi Színházban

“Vajon miért választja az ember az élet helyett az élet villanásnyi illúzióját? Mi az, amiért az olykor biztonságos családi hátteret, a tiszta jövőt egy koszos gyorséttermi WC-re váltja? Mi az a pillanat ahol megszületik a döntés, hogy fejjel csússzunk lefelé a lejtőn? A függőség mindenki életében megtalálható, hol észrevehetetlenül, hol látványosan. Előadásunk az embert boncolgatja a döntést vizsgálja és igyekszik bemutatni, hogy az élet, néha tényleg csak egy pillanaton múlik! Igaz történetek, zene, fény és sötét. A döntés a miénk, de talán létezik kiút…” Szabó Kimmel Tamás zenés estje. Magyar szöveg: Závada Péter SZEREPLŐK Szabó Kimmel Tamás  Rendező: Novák Eszter Producer: […]

Read more ›

Hanif Kureishi : Vénusz a Budaörsi Latinovits Színházban

2019 február 15 2:17 du.12 hozzászólás
Hanif Kureishi : Vénusz a Budaörsi Latinovits Színházban

Történetünk testről és lélekről szól, színészekről és civilekről (a színészek hívják így a nem-színészeket), színházról és hírnévről – továbbá magáról az életről, ami, mint tudjuk, szexuális érintkezés útján terjedő, gyógyíthatatlan, halálos nyavalya. De, még mielőtt kórlapunk végére pont kerülne, az élet számtalan érdekességet terít elénk. Ilyen például a szerelem – és ilyen az öregedés is; de talán az a legérdekesebb, hogy utóbbi olykor nem vet gátat előbbi elé. Főhősünk – egye fene, nevezzük így – egy testben öreg, lélekben örökifjú színész, akihez egy szép napon beállít egy testben fiatal, lélekben kissé agyonstrapált lány; és, ahogy az ilyenkor lenni szokott, azonnal […]

Read more ›

Ne most, drágám!–A Ramban

2019 február 5 3:25 du.6 hozzászólás
Ne most, drágám!–A Ramban

Gilbert, az egyik – nem éppen a hűségéről ismert – társtulajdonos – a hódítás reményében – nercbundát készül ajándékozni Janienek, az egzotikus szépségnek. Az akciónak van egy kis akadálya, mégpedig Janie férje, aki feltehetőleg gyanakodni találna, ha felesége egy tízezer fontos bundában állítana haza. A nőügyekben páratlanul találékony Gilbert beindítja a megoldás gépezetét, aminek következtében elképesztő események kezdik gyors ütemben követni egymást. Sűrűsödő időközökben jelennek meg házasságtörő férjek és feleségek, megsokszorozódnak a hölgyekről le és felkerülő különböző ruhadarabok. A negyedik emeleti szőrmeszalon ablakai és az utca frontja között a legváltozatosabb öltözékek és használati tárgyak röpködnek, a gravitáció törvényeinek megfelelően… (forrás:színház) […]

Read more ›

Az őslakó (The Man from Earth) – dráma a Spirit Színházban

2019 január 23 3:09 de. Az őslakó (The Man from Earth) – dráma a Spirit Színházban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Az őslakó (The Man from Earth) – dráma a Spirit Színházban

John Oldman történelemprofesszor váratlanul bejelenti, hogy otthagyja az egyetemet. A meglepett kollégák felkeresik az otthonában, hogy nyomást gyakoroljanak rá, adjon magyarázatot a történtekre. Mindenki megdöbben, amikor kiderül, hogy mi a visszavonulás valódi indoka. Oldman professzor ugyanis azt állítja, hogy valójában halhatatlan, és tíz évnél tovább nem tartózkodhat egy helyen anélkül, hogy kiderüljön a titka. A kollégák persze képtelenségnek tartják az egészet, ám sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudják a hallottakat. A barátságos összejövetel drámai fordulatot vesz. A fordítás Jerome Bixby „THA MAN FROM EARTH” c.színdarabjának Samuel French kiadása alapján készült. A film Magyarországon „Az őslakó” címmel került bemutatásra 2007-ben. A […]

Read more ›

Leláncolt Prométheusz a Katona-Kamrában

2018 december 22 11:34 de.1 comment
Leláncolt Prométheusz a Katona-Kamrában

Zeusz uralkodásának kezdetén járunk, abban a pillanatban, amelyben a világot újraosztják egymás közt a hatalmasok. Ebben a helyzetben Prométheusz veszélyes, mert mindent megtestesít, ami a frissen trónra lépő és pozícióját féltő olümposzi uralkodó, Zeusz számára rémisztő. Prométheusz egyedül önmagát fogadja el autoritásként, kételkedik, kérdez, ráadásul segít az istenkirály által megvetett, pusztulásra ítélt csoportnak: az embereknek. Nincs tehát más megoldás, mint elhallgattatni, elzárni őt a kíváncsi tekintetek elől, ember nem járta vidékre száműzni, ahol csak a szeleknek szónokolhat. Zeusz azzal viszont nem számol, hogy ezzel a tettel épp, hogy elismeri Prométheusz jelentőségét, és akaratán kívül szobrot állít az elnyomó hatalom ellen […]

Read more ›

Henrik Ibsen — John Gabriel Borkman a Pesti Színházban

2018 december 18 9:56 de.9 hozzászólás
Henrik Ibsen — John Gabriel Borkman  a Pesti Színházban

Budapesten 1896-ban a Vígszínház megnyitja kapuit. Ugyanebben az évben Norvégiában Henrik Ibsen megírja kíméletlen színdarabját, a John Gabriel Borkmant. A korrupt, önző bankár számára a pénz a mindent mozgató természeti erő. Bukása után börtön, majd önkéntes bezártság vár rá. De mindvégig hisz benne, hogy kiköszörülheti a hírnevén esett csorbát. Ám lehet-e utólag elégtételt venni a tönkretett életekért? Talán van remény, hogy egy új generáció képes mindent helyre hozni. Az előadást Valló Péter rendezi, a főszerepeket Hegedűs D. Géza, Hegyi Barbara, Börcsök Enikő, Lukács Sándor, Vecsei H Miklós és Balázsovits Edit játsszák. Bemutató: Pesti Színház, 2018. december 14. John Gabriel Borkman Hegedűs […]

Read more ›

Tökéletlenek a Centrál Színház Kisszínpadán

2018 december 15 3:35 de. Tökéletlenek a Centrál Színház Kisszínpadán bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Tökéletlenek a Centrál Színház Kisszínpadán

Önnel is gyakran előfordul, hogy nem emlékszik pontosan kicsoda? Mindenesetre Claire-rel ez a helyzet: minden reggel úgy ébred, hogy az agya minden információt törölt. Szerencsére minden reggel megérkezik a férje, és elmondja, hogy a narancslét nem szereti, de a kávét igen, hogy van egy tinédzser fiuk, illetve azt, hogy ezt a beszélgetést minden reggel megismétlik. Egy nap azonban, miután a férj távozik, egy símaszkos férfi bújik elő az ágy alól, és így szól: „Tyak femmi pánik! Megföktetlek innen!” A Tökéletlenek éjfekete humorú, fergeteges komédia, melyben semmi nem az, aminek látszik, senki nem az, akinek mondja magát, továbbá… „Kéfőbb lef idő […]

Read more ›

Molnár Ferenc LILIOM a VÍGSZÍNHÁZBAN

2018 december 13 12:34 de. Molnár Ferenc LILIOM a VÍGSZÍNHÁZBAN bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Molnár Ferenc LILIOM a  VÍGSZÍNHÁZBAN

Egy csirkefogó élete és halála Külvárosi legenda hét képben Molnár Ferenc remekműve, a Liliom 110 éve hódítja meg a világ színpadait. Julika és Liliom szerelmének legendája megihlette a világ nagy művészeit. Orson Welles rádiójátékot, Fritz Lang filmet rendezett, Ingrid Bergman pedig eljátszotta Julikát. A Vígszínházban Csortos Gyula és Varsányi Irén vitték sikerre Molnár életművének egyik legkülönlegesebb alkotását. Legutóbb feledhetetlen Liliom volt Kaszás Attila és Julikája, Eszenyi Enikő. A szívszorító történet két főszereplője most Hajduk Károly és Szilágyi Csenge. Ficsurt Orosz Ákos, Marikát Waskovics Andrea, Hugót Zoltán Áron játssza. A színház zseniális házi szerzője, Molnár Ferenc művei tovább élnek a Víg színpadán, A Pál […]

Read more ›

Rejtő Jenő-Hamvai Kornél-Darvas Benedek-Varró Dániel Vesztegzár a Grand Hotelben a József Attila Színházban

2018 december 7 7:05 de.6 hozzászólás
Rejtő Jenő-Hamvai Kornél-Darvas Benedek-Varró Dániel Vesztegzár a Grand Hotelben a József Attila Színházban

Az alapmű Rejtő egyik legismertebb és legmulatságosabb regénye. A Banánoxid nevű találmány vegyi képletének megszerzéséért folyó harc a bubópestis megbetegedés ügyrügyén vesztegzár alá helyezett nemzetközi közönséggel, a minden rendű és rangú szélhámossal zsúfolt Grand Hotelben zajlik. A lezárt kapuk mögött megölnek egy rejtélyes szerzetest, eltűnik egy milliókat érő füzet és a komplett bevétel. A rendőrfelügyelő ciános vermuttal a kezében pohárköszöntőre emelkedik: „Mindenki őrizze meg a nyugalmát!” Miközben a bárzenekar – akárcsak a Titanicon tenné – megállás nélkül játssza a Lagonda bluest: “Monszun dúl Lagondán, / ne váltson jegyet ide momentán.”   RENDEZŐ SZENTE VAJK Vangold SZEREDNYEY BÉLA Signora Relli VÁNDOR ÉVA Félix […]

Read more ›