Articles by: Ille István
Civil a pályán. Egészen más területen dolgozott, a politikához nem sok köze volt, de véleménye arról annál inkább. Három évvel ezelőtt egy társával együtt létrehozta az ellenszek.hu Demokritikus Vélemény Magazin internetes oldalt, aminek felelős szerkesztője. Szépirodalmi vonalon, Harunlarasid néven több, mint 60 novellát, több tucat önéletképet és úti beszámolót publikált a www.harunalrasid.nolblog.hu oldalán. Elkötelezett, azonban pártoktól független, baloldali értékrendű és világnézetű ellenzéki.

A kegy gyakorlása

2013 január 11 10:30 de.34 hozzászólás
Forrás: Communication Currents / National Communication Association

Van ugyebár a szigor, miszerint a közszolgálatban dolgozók, amennyiben elérték az öregségi nyugdíj korhatárát, és meg van a megfelelő szolgálati évük – már ez is ellentmondás, mert hát, az „és” konvenció eléggé kétes, mert lehet valaki 65 éves körorvos, mindössze 30 évi szolgálati évvel – akkor,biza, nyugállományba helyezik őket! Ez eddig rendben is volna, már amilyen messzire a hatalom e tárgyban gondolkozni tud. Megjegyzem, nem túl messzire. Itt most eltekintek a bírák nyugdíjazásától, mivel az nem kérdés, mire megy ki: hithű mamelukok begyűrésére a független (?!) hatalmi ágazatba. Eltekintek a képviselők, miniszterek és egyéb csepűrágók hadától, mivel a rendelkezés gyorsan […]

Read more ›

Jótékonykodás anno és most

2013 január 9 9:15 de.31 hozzászólás
Feinsilber Robert

Családja, egy jemeni zsidó család, amikor Jemenben fellángoltak a zsidók életét veszélyeztető támadások, Jaffába menekült. A csónakban, mellyel a Jaffába induló gőzhajóhoz eveztek, az akkor tizenkét éves anyja – akinek férje akkor töltötte be a tizenharmadik életévét – szülte meg a kis Róbertet. A török fennhatóságú Jaffából családja, a nagyszülőkkel együtt – akik, miként a jemeni zsidók többsége, kitűnő arany- és ezüstművesek voltak – Hollandiába ment. Ott vették fel a foglalkozásuknak megfelelőbb új családi nevüket, az apa családja a Feinsilber, az anya családja a Feingold nevet. Az első világháború előtt Galíciából érkezett Budapestre. Az 1910-es években Szimon István rendőrfőkapitány alkalmazta […]

Read more ›

A kormány, aki Róbert bácsi

2013 január 5 10:42 de.73 hozzászólás
Electricity pole / Lars Sonderby (flickr)

Friss hír, hogy a magyarországi kormány meg akarja vásárolni a közmű szolgáltató cégeket, mivel nem akarja csődbe vinni azokat a rezsidíj csökkentése okán. Az akarat pedig Orbánék esetében némiképpen több, mint a szándék, vagy az, hogy szeretnék. Most tekintsünk el attól, hogy a kormány, mint olyan, nem szerződő partner, mert az csak természetes, vagy jogi személy lehet (az állam jogi személy), és a kormány egyik sem, ugyanis a jogi személy az olyan jogalany, aki 1. célra rendelt, 2. szervezet, 3. önálló vagyona van, 4. vagyoni felelősséggel rendelkezik, 5. az állam elismeri a jogalanyiságát. Tudom, ez csak szofisztika, de mégis. Ha egy […]

Read more ›

NER újévi köszöntő

2013 január 3 9:12 de.30 hozzászólás
Orbán Viktor, a NER kormányfője

Mentorom és tutorom, Szemenyei-Kiss Tamás arra tanított, ha mondani valóm van, jól gondoljam meg, mi a célom vele, és kihez is kívánok szólni, majd annak szellemében fogalmazzak. Most nem igazán tartom be okítását. Miért, Orbán elvtárs betart ilyesmit? Ami azt illeti: betart. Úgy általában, nagyjából, országos szinten. Csak nem a szó általam értelmezett formájában. Kedves NERtársak, kedves NERtársnők, Barátaim, Mr. Usztics Mátyás a Szíriuszról, kedves Josip Tot, Kaya Ibraim, nagyra becsült Pataki lovag az Eddából, volt-Vitéz Mága Zoltán, pirospöttyös Matolcsy uram, dr. Semjén doktor, Pozsgay elvtárs, tisztelt turulbanszületett panelprolik, csuhások, négy gyermekes anyák, Közgéptársaság! A fülkeforradalmat végrehajtottuk, a pálinkafőzés szabadságharcára […]

Read more ›

Megítélnek, elítélnek, címkéket ragasztanak rád…

2012 december 29 12:10 du.77 hozzászólás
Red Philosopher / Aletta Mes (aletteke)

Megítélnek, elítélnek, címkéket ragasztanak rád. Ezzel le is rázzák magukról annak a gondját, hogy jobban megismerjenek. Nincs is rá igényük, felesleges teher, hiszen ők tudják, amit tudnak. De milyen alapon is? Többek nálad (nem mennyiségileg, minőségileg)? Jobbak nálad (nem száz síkon)? Vagy csak többségben vannak? Hol is? Milyen többségben? Kinek a többségében? Jobban tudnak nálad valamit, tenálad, aki bele születtél valamibe, bőröd színe, vallásod, vagy világnézeted okán, beleszülettél abba, aki vagy? Vagy csak minősítenek, zsigerből, vagy vezényelten? Kérdem én: milyen alapon ítélkeznek? Von Haus aus? Vagy, mert ezt tanulták? Ha tanulták, mégis, hol? A családban? Az iskolában? A templomban? Vagy […]

Read more ›

December 24. Szenteste…

2012 december 24 8:27 de.13 hozzászólás
Christmas Eve dinner / nonlirk (flickr)

Ez a nap is csak olyan, mint a másik. Illetve, talán mégsem. Az öreg igazából végig se gondolta, ez csak olyan hangulatként libbent át az agyán. Nézte a naptárt: december 24, Ádám és Éva napja. Na ja. Szenteste. Már, akinek. Neki csak olyan, mint a többi. Illetve, talán mégsem. Mert hát mégiscsak Szenteste. Így, nagybetűvel kezdve. Sóhajtva tekerte nyaka köré a sálját: jó meleg, még a felesége kötötte. Kalap helyett most a kicsit kopott perzsa kucsmát nyomta a fejébe, hiába, na, már fázékonyabb volt, pedig még nem is olyan régen dús fürtjeit kínálta a szélnek. Igaz, az a nem is […]

Read more ›

Hazátlanok hazája – Egy kóbor cigány gondolatai

2012 december 21 3:39 du.55 hozzászólás
The Vagabond / Parag Pendharkar

Sokukban (romákban) megfogalmazódik mostanság egy gondolat: vajon mennyire magyarok ők – a szó hovatartozási és nemzeti értelmében – , s ami a legfontosabb: fontosak-e ők a hazának? Annak a hazának, ami adott és elvett, mikor, milyen politikai szél fújt határain belül. Ilyen kérdések egy átlag magyar emberben meg sem fogalmazódnak, hiszen a magyarságtudat, mint olyan, legfeljebb egy Angol-Magyar meccs alapján vetődik fel, kilencven perc erejéig, vagy maximum négyévente (itt az átlagról beszélek), vagy eleve megmondják, felülről. Természetesen nagyon sok olyan kommerszpatrióta van, aki fontosnak tartja mindennap elmondani, hogy ő mennyire mélymagyar, ám egy átlag magyar ember nem úgy éli a […]

Read more ›

Üzenet a KMOSz-nak: Tessék itt élni, Magyarországon!

A KMOSZ cikke a montreáli Magyar Krónikában

A Kanadai Magyarok Országos Szövetsége írt egy kritikai hangú cikket. Alá is írta, úgy, mint szervezet, cím és elérhetőség, precízen, épphogy csak a GPS koordinátákat nem tette hozzá. Egy kicsit meglepődtem, hogy egy KMOSz írni tud, még ha felületesen is – a helyesírási hibákat még egy szövetség sem tudja korrigálni, meg azután, egy szövetség honnan is tudná, hogy a roma nem nagy R-el írandó – de hát, mit lehet tudni, lehet, hogy Kanadában másképpen működnek a dolgok, mint fatornyos kis falumban. Persze, ha a KMOSz nevében valaki aláírta volna, mindjárt más lenne a helyzet. Lehet, hogy ez furcsa szokás, és […]

Read more ›

Megpecsételt sors

2012 december 15 9:55 de.95 hozzászólás
Little Gypsy girl / Mariusz Lewandowski

A cigányok sorsát a fejlesztési időszak megpecsételte. A magyarokét is. Már az EU-val történő egyeztetések idején kibontakozott egy nagyarányú állami ellenállás a fejlesztési források egy „méltányos”, „szükséges”, „elengedhetetlen” részének a cigányokra fordításával szemben. Elhíresztelték, és úton-útfélen hangoztatták, az EU tiltotta meg (?!) Magyarországnak a fejlesztési források etnikai alapú felhasználását. Vagyis az etnikai hovatartozás miatt elszenvedett tömeges diszkrimináció – többek közt az 1000 százalékkal magasabb munkanélküliség, a 3-400 000 ezer cigány munkanélküli helyzetének kezelését, az embertelen körülményeket konzerváló cigánytelepek, a kb.1000 telep, gettó, városrész – felszámolását, a kultúra méltó ápolását és fejlesztését, a tudás megszerzésén keresztül történő nagyarányú kitörés támogatását. Ismerős? […]

Read more ›

Oszt jónapot! Gondolatok a CBC dokumentumfilmjéről és a magyarországi rasszizmusról

2012 december 13 5:45 du.86 hozzászólás
Oszt jónapot! Gondolatok a CBC dokumentumfilmjéről és a magyarországi rasszizmusról

December  12-én este a kanadai CBC, az esti hír műsorában (The National), egy 20 perces riportban a cigány menekültek kanadai sorsával foglalkozott. Ez meglehetősen új, még csak azt sem mondhatom, átfogó képet alkotó riport. Merít ebből, merít abból, igyekszik keresztmetszetet adni pro-ról, és kontráról, de hát, 20 percben ez elég nehéz, egész sorozatot kívánna, és az sem biztos, hogy meg tudna világítani mindent. Aki megnézi, majd véleményt alkothat róla. Véleményt alkothat a fekete csizmásokról, a reményvesztett cigányokról, Balog páter sunyi kifelé mutogatásáról, a kis roma lány mosolyáról, aki arra a kérdésre, hogy boldog lesz-e itt, azt mondja, nem tudja, Mohácsi […]

Read more ›

Nemzeti amnézia

2012 december 11 8:56 de.12 hozzászólás
Nemzeti amnézia

Annyi féle „nemzeti” jelzővel ellátott dolgunk van már: a nemzeti együttműködés rendszere, ami ugyan nemzeti, csak éppen közel sem együttműködés. A nemzeti alaptörvény asztala, amire árgus szemek vigyáznak, nehogy lába kéljen, hiszen fűtési szezon van. A nemzeti alaptanterv, ami úgy sz@r, ahogy van. A nemzeti adó- és vámhivatal, ami most már a pénztárgépeket is ellenőrizni fogja, mi több, a postai csomagokba, levelekbe is bele fog kukucskálni – levéltitok, oh! – persze, szigorúan nemzetbiztonsági alapon. A nemzeti mobilfizetési zrt, ami ugyan még csak lesz, de faltól-falig lefedi majd az országot – már, ha. A nemzeti trafikhálózat, amiben egy végtelenül hozzáértő kenus […]

Read more ›

Elvonási tüneteim vannak!

2012 december 7 8:31 de.15 hozzászólás
Elvonási tüneteim vannak!

Elvonták az alkotmányos jogomat, hogy akkor, úgy, és arra szavazzak, akire akarok! Elvonták a megtakarításaimat, amit a nyugdíjkassza megvédésének neveztek!  Elvonták a rokkant-jogosultságomat, méghozzá visszamenőleg, és ellátottá minősítettek, ami, ugyebár, visszavonható! Elvonták a tanuláshoz való jogomat, mivel fizetőssé minősítették – persze, ha van pénzem, tanulhatok – pedig a népszavazás idején véres szájjal üvöltötték a nem.et! Elvonták a szabad művészet élvezetéhez való jogomat, mivel csak államilag dotált művészet létezik! Elvonták az élethez való jogomat, mivel az közterületen nem megvalósítható! Elvonták a vélemény szabad nyilvánításához – szólásszabadság? ugyan, kérem, az alapizében sincs, lásd a Klubrádió kanosszáját – való jogomat! Elvonták a magyarsághoz […]

Read more ›

A néma levente

2012 december 5 7:30 du.86 hozzászólás
A néma levente

Üdvözöljük a Kanadai Magyar Hírlap csapatába Ille Istvánt, lapunk legújabb szerzőjét! Átköltözött a KMH-ba az Ellenszék.hu című hírportál szerzői gárdája, élükön Ille Istvánnal, aki három évig szerkesztette a demokratikus vélemény magazint. „Átköltözünk – nagylelkű meghívásuknak köszönhetően – a Kanadai Magyar Hírlap oldalára. (…) Szerzőink által képviselt – szeretem úgy fogalmazni – utca embere hangján, az ő véleményüket, nézetüket megfogalmazó írásaink továbbra is meg fognak jelenni, csak egy kissé jobban elterjedt, nagyobb olvasottságú fórumon, mint a mi kis Ellenszékünk”–írta Ille István az Ellenszék.hu-n olvasható utolsó bejegyzésben. Örömmel közöljük Ille István első, A néma levente című írását a KMH-ban! „Egy szót, csak […]

Read more ›