2017 március 3 3:31 du.
A kanadai Örökségi Minisztérium a héten hozott nyilvánosságra öt új tervet, amelyek alapján megépülhet a vitatott „Kommunizmus áldozatai” nevet viselő emlékmű Ottawában, Kanada fővárosában. A KMH-ban már többször is foglalkoztunk a kacskaringós utat bejárt emlékmű-projekttel (például itt, valamint itt), most azonban az eredetihez képest sokkal szerényebb és kevésbé polemikus tervek elnyerték a liberális kormány tetszését. Az egyik fontos változás, hogy az emlékmű hivatalos elnevezéséből kiveszik a kommunizmusra, illetve az áldozatokra való hivatkozást és végül Kanada, a menedék földjének fogják azt hívni. Összesen 3 millió dollárba kerül az emlékmű felépítése és 2018-ra el is készül. Azonban a sokkal kisebb és már […]
Read more ›
2017 február 26 9:25 de.
Óvszer bemutató szépkorú asszonyoktól, Dagadós Dénes elkérte Sovány Lujza kezét, szenvedélyes tánc a Santana Smooth-ra full kalocsaiban–Farsangi jelmezbált tartottak az Ottawai Magyar Házban február 25-én. A vacsorával összekötött bál fénypontjai közé tartozott az „Öreg vagyok, jaj, megöregedtem” című kabaréjelenet a kultúrközpont úgynevezett Hölgy Tag Különítményének előadásában, amelyről lapunk egy kis videót is készített. „A Nézésését meg a járását” című számot adják elő, kicsit másképpen a felvételen. A későbbiekben előadásukból az is kiderült, hogy mennyire nyúlékony az átlag kanadai óvszer. (Óvszer-teszt. Fotó: C. Adam) (Az Ottawai Magyar Ház Női Tag Különítménye. Fotó: C. Adam) (Szépkorúak. Fotó: C. Adam) A lehető legnagyobb […]
Read more ›
2017 február 22 10:27 de.
A fideszes keménymag foghatja kollektív fejét, hiszen napok óta hiába vár irányításra a pártközpontból az olimpiai pályázat kapcsán. A Fővárosi Választási Iroda szerdai adatai szerint a begyűjtött és már ellenőrzött 266 ezer aláírás közül csupán 11,5 százalék volt érvénytelen. Ez az arány természetesen még változni fog az elkövetkező napokban, de ez már nem segít a Fidesz látványos tanácstalanságán. Egészen biztos, hogy a kormánypárt alulbecsülte az aláírás-gyűjtést és nem tervezett arra az eshetőségre, hogy ennyivel meghaladja az aláírások száma a minimum küszöböt. Most úgy fest a helyzet, hogy Orbán Viktor – aki egészen addig amíg úgy tűnt, hogy esélytelen bármilyen népszavazási […]
Read more ›
2017 február 17 10:24 de.
Messze meghaladta a Momentum Mozgalom, illetve a velük közreműködő ellenzéki pártok a minimum 138 ezer aláírást ami szükséges ahhoz, hogy népszavazást tartsanak Budapesten az olimpiai pályázat visszavonása érdekében. Összesen 266 ezer aláírást gyűjtött össze a Momentum, a Lehet Más a Politika, az Együtt, a Párbeszéd, néhány szocialista aktivista és politikus, illetve egyik párthoz sem kötődő civil aktivisták. Érdemes kiemelni, hogy a Momentumon kívül, az LMP aktivistái gyűjtötték a legtöbb aláírást (csaknem 30 ezret). Az Együtt és a Párbeszéd darabonként több mint 10 ezer aláírást adtak le a Momentum szervezőinek. Innentől kezdve 45 nap áll a Fővárosi Választási Bizottság rendelkezésére, hogy megvizsgálja […]
Read more ›
2017 február 12 8:29 du.
A Pesti Srácok című fideszes hírportál egyik szerzője – Máté F. Gyula – a következőképpen gúnyolódott azokon a gyerekeken, akik a kegyetlen szíriai háború és az egyéb konfliktusok ártatlan áldozatai: „Szeretni kell a migránsokat! Főleg az édi-bédi kicsi tejeskávé színű lurkókat. Fogadjon be mindenki kettőt-hármat és félre az előítéletekkel. Simogassuk, dédelgessük őket!” Máté F. Gyula nem csak, hogy arrogáns és kegyetlen – mely kegyetlenség és arrogancia a magyarországi „keresztény”, konzervatív és polgári oldal legfőbb jellemzője – de talán kényelmesen tudatlan is. Az Aleppo városában történő csaták és ostrom idején a kórházakban kezelt sebesültek fele gyerek volt – a Save the […]
Read more ›
11:29 de.
Ha a kanadai Alsóház elfogadja a C-23 számú törvénytervezetet — amelyet a Ralph Goodale, a liberális kormány közbiztonsági minisztere mutatott be — eddig soha nem látott hatalmat kaphatnak nyolc kanadai repülőteren működő amerikai határőrök. A kritikusok szerint a törvénytervezet — amelyről még az előző Barack Obama adminisztrációval tárgyalt Justin Trudeau kanadai miniszterelnök kormánya — különösen veszélyes a Donald Trump nevével fémjelzett és a határátlépést, illetve vízum igyénylést érintő elnöki rendeletek korszakában. Mint ahogy ismert, Donald Trump hét ország állampolgárainak tiltotta meg az Egyesült Államokba való beutazást kilencven napra. Vitatott rendeletét azonban a bíróságok rendre elkaszálták. A C-23-as kanadai törvénytervezet lehetővé […]
Read more ›
2017 február 9 12:37 du.
A híreket hamisító közszolgálati média világában, illetve Habony Árpád, a nyomuló fideszes média és az orosz álhírportálok korszakában, különösen fontos üzenettel állt elő az International Federation of Library Associations and Institutions (A Könyvtári Egyesületek és Intézmények Nemzetközi Szövetsége). Nagy Ádámnak köszönhetjük az alábbi dokumentum magyar nyelvű fordítását. Fontos ezt mindannyiunknak a demokratikus ellenzéki oldalon is szemelőtt tartani, hiszen előfordulhat, hogy a jogos felháborodás a Nemzeti Együttműködési Rendszer valamelyik gaztette vagy pökhendi korrupciós gyakorlata miatt végül olyan írást szül, amelyben több az érthető szenvedély mint az ellenőrizhető tény. Ráadásul az is igaz, hogy általában a visszafogott fogalmazás hatékonyabb mint a túlfűtött […]
Read more ›
2017 február 8 10:38 de.
Sándor Máriát, a úgynevezett „fekete ruhás nővért” sokan tisztelték kitartása, bátorsága és önfeláldozása miatt: az egészségügyi dolgozó a kórházak romos helyzete, illetve a betegek és az ápolók kiszolgáltatottsága miatt tiltakozott. Ezen tiltakozása állásába került és azóta is munkanélküli. Szerdán érkezett a hír, hogy Sándor Mária öngyilkosságra tett kísérletet. Felvágta ereit, végül azonban sikerült megmenteni életét. Ugyanakkor bejelentette: innentől kezdve kiszáll a közéletből, nem szervez többé civil megmozdulásokat. Pedig tavaly országos szimbólummá vált, a civil kurázsit testesítette meg, különösen amikor egy 12 órás demonstrációt szervezett a parlament előtt és amelyen ezrek vettek részt. A pedagógusok és szülők elégetlenségét jelentős részben Sándor […]
Read more ›
2017 február 5 10:55 de.
Aki utazik Kanadán kívül–akár Európába, a Közép-keletre vagy az Egyesült Államokba – tudja, hogy a kanadai mobiltelefon és internet szolgáltatások nem csak, hogy viszonylag drágák, hanem sokkal kevésbé fejlettek mint más országokban. Például az Akamai Technologies State of the Internet című tanulmánya szerint a leggyorsabb otthoni internetes hozzáférés Dél-Koreában található, második helyen pedig Svédország, harmadikon pedig Norvégia áll. Kanada viszont csak tizenhetedik helyre került. Az internet gyorsasága szempontjából megelőzőtt minket – többek között – Románia, a Cseh Köztársaság, Finnország, Belgium és az Egyesült Államok is. Magyarország még ennél is rosszabb helyen áll–huszonkettedik helyre kerültek, pont Szlovákia után. A CRTC – […]
Read more ›
2017 január 29 10:42 du.
Vasárnap este nem sokkal nyolc óra előtt két férfi berontott a Centre culturel islamique kultúrközpontba Québec városában és az éppen tartó ima alatt lőttek rá a helyi muszlimokra. Eddig két elkövetőt fogott el a rendőrség, jelezte Étienne Doyon, a Service de police de la Ville de Québec (SPVQ) szóvívője. Az egyiket éppen menekülés alatt érte el a rendőrség, a l’île d’Orléans környékén. Az SPVQ azt nyilatkozta a La Presse című lapnak, hogy még nem tudják, volt-e egy harmadik elkövető. A Radio-Canada szerint az egyik szemtanú elmondta: az elkövetők „igazi québeci franciát beszéltek.” A helyi tömegközlekedési vállalat – a Réseau de transport de […]
Read more ›
2017 január 21 9:47 de.
Legalább 16 magyar állampolgár halt meg az olaszországi Verona környékén, amikor péntek este a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjait és tanárait szállító autóbusz beleütközött egy oszlopba és kigyulladt. A halálos áldozatokon kívül összesen 39-en szenvedtek sérüléseket és 12-en súlyos állapotban vannak egy helyi kórházban. Ez a legsúlyosabb magyar autóbusz baleset 1999 óta–akkor Ausztriában halt meg 18 magyar állampolgár hasonló szerencsétlenségben. Szombat reggel a 444.hu című lap tudósított arról, hogy a Szinyei Merse Pál Gimnázium előtt gyűltek össze a gyászolók–mécseseket gyújtottak és virágokat helyeztek el. Az iskola egyik képviselője pedig felolvasta a megmenekült diákok és utasok névsorát. Kiderült, hogy az […]
Read more ›
2017 január 20 2:09 du.
Stephen Harper, Kanada konzervatív miniszterelnöke 2006 és 2015 között a héten elmondta: a ma beiktatott Donald Trump fő jellemzője, hogy komoly bizonytalanságot fog okozni a nemzetközi porondon, különösen geopolitikai kérdésekben. „A globális bizonytalanság jelentős forrása a Trump-elnökség lesz. Egyszerűen nem tudjuk, hogy pontosan milyen irányt vesz az új amerikai elnök. Eddig csak vázlatosan ismerjük terveit. Trump vissza fogja fordítani az amerikai külpolitika hét évtizeden keresztül álló sarokkövét”–mondta Harper Indiában egy nemzetközi fórumon tartott beszédben. Harper szerint Trump leszűkíti az amerikai szerepvállalást számos nemzetközi kérdésben, mivel az egész világot egy nagyon szűk látásmódon keresztül szemléli. És ez a látásmód szinte teljesen […]
Read more ›
2017 január 19 8:21 de.
A héten mutattam be a Momentum Mozgalom nevű ellenzéki szervezetet angol nyelvű olvasóimnak. Két okból is figyelemreméltó ellenzéki kezdeményezésről van szó, amely a napokban robbant be a magyar sajtóba és köztudatba NOlimpia nevű kampányukkal. Elsőként: a húszonévesekből és harmincévesekből álló szervezet nem azzal kezdte pályafutását, hogy kivel nem hajlandó együttműködni, hanem azzal a bejelentéssel, hogy mindenkit szívesen várnak–aktivistaként, illetve támogatóként–és köszönettel fogadják el a segítséget az ellenzéki pártoktól a budapesti 2024-es olimpiapályázat-ellen indított népszavazási aláírásgyűjtésben. Eddig az Együtt, a Párbeszéd, a Két Farkú Kutya Párt és a Lehet Más a Politika jelezte, hogy aktív segítéget nyújtanak a Momentum Mozgalomnak annak […]
Read more ›
2017 január 15 7:22 du.
Négykezes koncertet adott Várnagy Andrea és párja Farkas Zsolt az Ottawai Magyar Házban 2017. január 14-én. A magyarországi zongoraművész házaspár elsősorban Liszt Ferenc legismertebb műveit adta elő a vacsorával összekötött koncerten. Érdemes kiemelni, hogy vannan olyan Liszt szerzemények, melynek négykezes feldolgozását először a zongoraművész házaspár mutatott be, hiszen eddig ilyen átirat nem létezett. Ilyen például az 1847-ben készült Szerelmi álmok című zongoraciklus négykezes feldolgozása, amely az ottawai koncerten is elhangzott. (Várnagy Andrea és Farkas Zsolt az Ottawai Magyar Házban. Fotó: Christopher Adam) (Liszt koncert az Ottawai Magyar Házban január 14-én. Fotó: Christopher Adam) A koncerten szintén hallhattuk a La Campanella című […]
Read more ›
5:07 du.
Egy kis türelemet kérünk olvasóinktól, ugyanis szombat estétől szinte folyamatos túlterheléses támadások áldozata lett a Kanadai Magyar Hírlap. Amerikai hosting cégünk számítástechnikusával voltam kapcsolatban csaknem egész nap vasárnap folyamán, hogy a lap állandó leállását, illetve a rettenetesen lassú töltést – ami egy ilyen támadás lényege – valahogy kiküszöböljük. Igazán csak annyit tudtunk meg, hogy a túlterhelési támadás többnyire kínai IP-címekről érkezett. Ez persze korántsem jelenti azt, hogy tényleg kínai támadókkal van dolgunk. Volt olyan IP cím, amely néhány másodperc alatt több mint száz alkalommal kapcsolt rá a KMH honlapjára. Ezeket az amerikai hosting céges srác nyomban letiltotta és újra beindult […]
Read more ›