Articles by: Christopher Adam
A Kanadai Magyar Hírlap alapítója és főszerkesztője. A montreáli Concordia Egyetemen diplomázott történelemből. Master of Arts fokú képzését a Carleton Egyetemen, PhD-jét az Ottawai Egyetemen szerezte, szintén történelemből. A KMH-n kívül a Hungarian Free Press című angol nyelvű lap főszerkesztője. 2015-ben Szabad Sajtó díjjal tüntették ki a Kanadai Magyar Hírlapot. A díjat Christopher Adam vette át Budapesten a Szabad Sajtó Alapítványtól.

Túlterheltség – A Kanadai Magyar Hírlap elnémításáról…

2013 április 2 9:33 du.99 hozzászólás
Silence / Mary Jane Miller

Az elmúlt tíz nap alatt négy alkalommal indítottak nálam technikai kérdésekben jártasabb személyek túlterheltségi támadást a Kanadai Magyar Hírlap ellen. Ma – például – több mint nyolc órán keresztül volt elérhetetlen honlapunk. Húsvét előtt pedig három alkalommal némult el a KMH, kényszerszünetünk pedig mindig öt-hat óráig eltartott. Azt persze nem tudjuk, hogy kik és milyen célból teszik  sokadszorra elérhetetlenné a KMH-t. Elvileg elkpzelhető, hogy néhány tizenvalahány éves fiatal Hawkesburyből  – akik annyit tudnak Magyarországról, hogy a „Hungary” valami franciaországi kisváros lehet – szemelte ki a KMH-t mint ideális célpont. De az is elképzelhető, hogy miközben hírlapunk helyt ad az ellenvéleményeknek, […]

Read more ›

A szélsőjobboldal előretörése miatt hagyja el Magyarországot Gerendás Péter

2013 április 1 9:06 de.162 hozzászólás
Gerendás Péter

Megint elveszített Magyarország egy tehetséges embert, egy művészt, gondolkodót – egy olyan valakit, aki a magyar kultúrát gazdagította, nem csak zenéjével, de humanizmusával is. A Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, Gerendás Péter úgy döntött, hogy 56 évesen – hat kiskorú gyermekével együtt – emigrál. „A mocskos zsidózás, a nácik szerecsenmosdatása, a politika kufárkodása az emberek létező előitéleteivel, a már szinte természetes hétköznapi terminológiává lett bizonyos ‘zsidó háttéruralomról, zsidó bankárokról’ szóló hazugságok, összeesküvéselméletek és ezzel egyidejűleg a jól bevált bűnbakképzés általánossá válása, a folyamatos cigányozás, buzizás miatt régóta fontolgattam a távozást. De van egy ‘gulyás feelingem’, mint ahogy egy Klauzál téri sólet életérzésem is. Az anyanyelv, a […]

Read more ›

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk!

2013 március 30 10:49 du.22 hozzászólás
Húsvéti asztalunk

Elkészültek a festett húsvéti tojások, megfőtt a sonka és megterítettük az asztalt. Rufus kutyám pedig nagyokat nyeldesve nézte mindezt a sarokból. Nálunk még a magyar hagyományok élnek húsvét vasárnapján. Füstölt sonka, torma, piros tojás, francia saláta, kalács és – persze – sok-sok csokoládé. De miért is piros a húsvéti tojás? A tojás természetesen az újjászületést jelképezi, mely egyben Jézus feltámadására, valamint a tavaszra is utal. De a piros tojás Krisztus vérére emlékezteti a hívő keresztényeket. Ami pedig a sonkát illeti: eredetileg a bárány volt a népszerűbb húsvéti étel, hiszen ezt mind az Ótestamentumi zsidó nép, mind pedig Krisztus hívei fogyasztották, […]

Read more ›

Dunakeszi valósága – A volt LMP-s jelölt lenyomta az MSZP-t, mindkettőjüket pedig alaposan lenyomta a Fidesz

2013 március 25 12:16 du.16 hozzászólás
Egyutt sem, külön sem...

Az utóbbi időben hiányzott a demokratikus ellenzéki oldalon az őszinte önreflexió. Egy részt sokan egy álomvilágba csöppentek, melyben az ellenzéki összefogás (egy MSZP-Együtt/PMP-DK paktum), ami egy közös listából, közös jelöltekből és egy balközép miniszterelnökből áll, önmagában a kormányváltás küszöbére tolhatja a szövetséget. Az ellenzéki oldal diskurzusát immár több mint fél éve az együttműködés ötlete uralja, miközben tudjuk, hogy hetek óta tart Mesterházy Attila és Bajnai Gordon között az egymás ambícióit kioltani próbáló taktikázás. Ennek jelentős része ráadásul nem is színfalak mögött történik, hanem egyenesen a színpadon. A vasárnapi dunakeszi időközi önkormányzati választás is erről szólt, legalábbis az ellenzéki oldalon. Nem annyira a […]

Read more ›

Akcióba lép a québeci nyelvrendőrség

2013 március 24 11:17 de.11 hozzászólás
Québec Kanada második legnépesebb tartománya

Miután néhány hete kitört Québecben az ún. Pastagate botrány – a québeci nyelvrendőrség lecsapott egy montreáli olasz étteremre, mivel túl sok olasz név szerepelt a vendéglő étlapján – sorra készülnek a hírhedt l’Office québécois de la langue française-t cikiző internetes paródiák. Az egyik legújabbat az amerikai Fox TV Cops című sorozata inspirálta. LaJoie és Bourgignon rendőrhadnagyok keményen lecsapnak két angol bűnözőre. Az egyiknél angol-francia szótárat találnak, amiért összesen két év letöltendő jár (egy francia iskolában) a másikat pedig a nála eldugott English muffin-nal leplezik le. Az egyik angol gyanusított „poutine gestapónak” nevezi a rendőröket, utalva Québec egyik nemzeti ételére. Sajnos nincsen annyira […]

Read more ›

Bayer Zsolt hányásnak nevezte a magyar liberálisokat

2013 március 23 2:46 du.161 hozzászólás
Bayer Zsolt

Miután a magyar romákat likvidálásra szánt állatoknak nevezte Bayer Zsolt, a Fidesz alapítótagja és miután Kövér László leszögezte: a rasszista és antiszemita jobboldali közíróval feltétel nélkül szolidaritást vállal, az ominózus publicista ma ismét megszólalt és ezuttal a „liberálisok” levadászását ajánlotta. Bár néhányan jelezték, hogy nem szívesen olvassák Bayer szavait a KMH-ban, a nyíltan uszító, a népcsoportok likvidálását előkészíteni látszó írások mellett nem mehetünk el szótlanul és nem söpörhetjük őket szönyeg alá. Volt már – nem is olyan régen – egy korszak a magyar nemzet történelmében, melyben pontosan ezt tették sokan jobb és baloldalon, keresztények és zsidó származású magyarok is. Nem hitték el, hogy barátaik, családtagjaik, […]

Read more ›

Állampártként kezelték a Fideszt a washingtoni szenátusi meghallgatáson

2013 március 20 12:35 du.41 hozzászólás
Kormánypárti választási szlogen 2010-ből

A U.S. Commission on Security and Cooperation in Europe (az amerikai szenátus európai biztonsággal és együttműködéssel foglalkozó vizsgálóbizottsága) egy teljes délutánt szentelt a magyarországi demokratikus berendezkedés módszeres  lebontásáról szóló előadásokra és tanuvallomásokra. Mint tudjuk, ez a  folyamat mára kritikus szakaszába lépett. Az egyik leghatékonyabban felszólaló tanú Kim Lane Scheppele volt, aki a „Trajectory of Democracy – Why Hungary Matters” című meghallgatáson elmondta: „a Fidesz kivágta az alkotmányos demokrácia fáját, melyet 1989-ben ültettek el.” Scheppele professzor Magyarországhoz fűződő kapcsolatát is ecsetelte. Négy évet töltött Budapesten a kilencvenes években, amikor az Alkotmánybíróság kutatójaként, illetve egy amerikai ösztöndíj nyerteseként került Magyarországra.  A Princeton Egyetem tudósa beszámolt arról, […]

Read more ›

Alkotmányellenes alkotmány

2013 március 11 4:44 du.34 hozzászólás
Fotó: Vajda József/ budapesti Népszava

Mit kezd majd az ellenzék, egy esetleges győzelem után egy olyan alkotmánnyal mely végérvényesen kihúzta a jog- és létbiztonság alól a szőnyeget, mely egy a  kormány próbálkozásaival szembemenő Alkotmánybírósági döntés miatt teszi értelmetlenné az Alkotmánybíróságot, mely olyan szűkösen definiálja a családot, hogy a magyarok többsége már nem kvalifikál és amely bírsággal és börtönnel teszi büntethetővé a hajléktalanságot? Netán megpróbálja a Fidesz ellen felhasználni azt az alaptörvényt, mely az éppen regnáló pártot igyekszik elmozdíthatatlan, kontrollálatlan helyzetbe hozni? Vagy esetleg valóra válik Hanák András ügyvéd gondolata, miszerint „a magyar alkotmányosság ma túlléphet azon a ponton, ahonnan még szép, jó és alkotmányosan kifogástalan módon […]

Read more ›

A hét amikor az MSZP lenyomta az Együtt 2014-et?

2013 március 10 10:43 de.34 hozzászólás
Az MSZP évértékelője a Papp László Sport Arénában

Sósavval való fenyegetés, fideszes Pártőrség – amely bármikor egy óra alatt akcióba lép – egy prominens, rasszista közíró, aki szerint 2014 után az ellenzékiek eltűnnek, és egy parlament elnöke aki magyarországi polgárháborút vízionál. Ezek voltak azok a momentumok az elmúlt 48 órában, melyek jelzik, hogy a 2002-es választás óta uralkodó hideg polgárháborús hangulat Magyarországon kezd felmelegedni. De kezdjük inkább a demokratikus ellenzéken belül folytatott harccal, melynek két legfontosabb szereplője Mesterházy Attila és Bajnai Gordon. Még amikor tavaly október 23-án ott álltam néhány méterre Bajnaitól az Erzsébet hídnál tartott megatüntetésen, az Együtt 2014 megalakulásakor, tényleg azt gondoltam, hogy végre elkezdődik a […]

Read more ›

Hétfőn búcsúzik Magyarország a jogállamtól – Uniós eljárást sürgetnek az Orbán rendszer ellen

2013 március 8 1:09 du.57 hozzászólás
Fotó: 168 óra

Németország, Dánia, Hollandia és Finnország külügyminiszterei közös levélben fordultak José Manuel Barrosohoz, az Európai Bizottság elnökéhez, és jelezték: jobban kéne védelmezni az Unión belül a jogállamiságot, a demokráciát és a szabadságjogokat, hiszen ezek együtt alkotják az „európai identitást.” A levelet aláíró külügyminiszterek az európai uniós források visszatartását javasolják, amennyiben az egyik tagállam kilép ebből a demokratikus keretből. Mint ismert: a Fidesz-KDNP kétharmad olyan alkotmányellenes módosítással írja át saját, csupán egy éve életbe lépett alaptörvényét, mely példátlan módon korlátozza és felülírja az Alkotmánybíróság működését. „Európai projektünk hitelessége attól függ, megfelelünk-e a saját magunk által felállított mércének”–jegyzi Guido Westerwelle, Frans Timmermans, Villy […]

Read more ›

Székház-foglalás és ellenállás: az új magyar generáció harca az önkényuralom ellen

2013 március 7 10:18 du.89 hozzászólás
Fotó: Az alkotmány nem játék

Ki gondolta volna, hogy 23 évvel a rendszerváltás után, Magyarországon nem lesz alapértelmezett állapot az alkotmányos rend, nem szorul vissza az egyre távolabbi múltba az állampárt árnyéka és, hogy nem tudnak civilek tüntetni anélkül, hogy a Párt rohamcsapataként tevékenykedő Békemenet ne tegyen kísérletet a verbális megfélemlítésre. Csütörtökön 70 civil tüntető elfoglalta a Fidesz Lendvay utcai székháza melletti udvart, a kertet és az épület erkélyeit, ezzel tüntetve a Fidesz-KDNP alkotmányellenes alaptörvény módosításaival szemben, mely tervezetről a Financial Times megjegyezte: olyan súlyos jogállami aggályokat vet fel, és hogy esetleg el kéne venni Magyarország szavazati jogát az Európai Unióban. „A Fidesz-KDNP elnyomó rendszert épít, a kormánnyal szembeni […]

Read more ›

Pordány-ügy Oxfordban: Magyarország londoni nagykövete szerint extrém szélsőjobboldali párt a Jobbik

2013 március 6 1:08 du.46 hozzászólás
Csák János

Március 5-én Kumin Ferenc, a magyar kormány nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkára és Csák János, Magyarország londoni nagykövete az Oxford Egyetemen járt, ahol előadást és fórumot tartottak. Az előadások után felszólalt egy oxfordi hallgató, aki Magyarország képviselőit kérdezte az antiszemitizmusról, Bayer Zsolt Fideszhez fűződő kapcsolatáról és korábbi rasszista cikkeiről, valamint Pordány László ottawai nagykövet ominózussá vált, a Jobbikot legitimizáló kijelentéséről. Az egyetemi hallgató rámutatott arra az ellentmondásos helyzetre, hogy miközben Fellegi Tamás Washingtonban elhatárolódott Bayertől, Kövér László éppen ellenkezőleg azzal biztatta a rasszista közírót és Fidesz-tagot, hogy mindig – feltétel nélkül – közösséget vállal vele. Az alábbiakban a diák Pordány László […]

Read more ›

Az oroszok bejövetele: a Fidesz kormány orosz rubelre váltaná a Magyar Nemzeti Bank tartalékait

Rubel v. dollár

Még tart Orbán Viktor kormányának keleti nyítása. A budapesti Népszava információi szerint, a Matolcsy György által vezetett Magyar Nemzeti Bank orosz rubelre váltaná át devizatartalékainak egy részét, és teszik ezt a „dollár nem stabil helyzete miatt.” Múlt héten Rogán Antalt küldte a Fidesz kormány Moszkvába tárgyalni, de erre a látogatásra csak utólag derült fény, ugyanis sem a Magyar Távközlési Iroda (MTI), sem pedig a kormány nem tartotta  közlésre méltónak a hivatalos vizitet. Rogán később elmondta: azért nem készült MTI-s tudósítás, mert a távközlési iroda tudósítója éppen szabadságon volt. Rogán titkos moszkvai látogatására múlt csütörtökön került sor és – mint, ahogy tudjuk […]

Read more ›

A hétvégén a székely zászlóért tüntetnek Kanadában

2013 március 5 12:34 du.50 hozzászólás
Székely zászló

Torontói és ottawai tüntetést szervez egy kanadai magyar csoport a román missziók előtt, melyben a székely zászló, illetve a székelyföldi autonómiatörekvés mellett demonstálnak. A Székely-Magyar Kanadai Egyesület vezetősége szerint „a székely zászló héború kiterjedt az egész kárpát-medencei térségre.” Egy törökországi cikket idézve, felhívásukban jelzik, hogy a székelyek „olyanok mint Spanyolországban a katalánok, autonomiát szeretnének” és Magyarország e tekintetben közelről figyeli az eseményeket. A Székely-Magyar Kanadai Egyesült egy órás békés demonstrációt tervez március 10-én reggel 10 órától Torontóban az 555 Richmond Street West alatt található román konzulátus előtt, illetve Ottawában a 655 Rideau Street alatti román nagykövetség épülete előtt. A két kanadai magyar csoport […]

Read more ›

KMH filmkritika: Casting minden

2013 március 3 11:57 de.16 hozzászólás
Kern András

Hagyományaimhoz hívem, amikor tavaly októberben Budapesten voltam, vásároltam számos magyar DVD-t a Rózsavölgyi lemezboltban. De mivel Kanadában kínszenvedés olyan DVD szisztémát találni, ami PAL filmet is le tud játszani, csak néhány napja, hogy az egyiket megnéztem. Tímár Péter rendező eléggé lezser szórakozásnak ígérkező „Casting minden” című 2008-as játékfilmjén volt a sor. Igazán arra voltam kiváncsi, hogy milyen lehet egy huszonegyedik századi magyar zenés film? Már a film első perceiben éreztem, hogy a veterán Kern András szereplése nélkül igencsak gyenge lett volna mind a narratíva, mind pedig a legtöbb színész alakítása. Kern a jobb napokat látott, megkeseredett, fásult és iszákos Novai Rezső (Rudi) dalszerzőt alakította, Oláh Ibolya […]

Read more ›