96. A melóche  Soron következő jiddis szavunk munkát jelent. Forrása a héber mlachá, amelyből — mint már említettük, a bécsi argó közvetítésével — keletkezett a magyar köznyelvből jól ismert meló. Ezért tanuljuk ezt a szót közvetlenül a megélhetést jelentő parnósze után. A rossz nyelvek szerint persze a melóche egyáltalán nem függ össze a parnószével, Hiszen a jiddis közmondás is úgy tartja: fíl melóche, véjnig bróche (= sok munka, kevés áldás), vagy ahogyan azt manapság állítják: a sok munkától nem ér rá pénzt keresni… A Talmud szinte kötelező erővel előírja: az apa tanítsa mesterségre a fiait, hogy ezáltal megélhetésüket előre biztosítsa. […]

Új sorozatot indítunk – amolyan fotóriport félét –  házunk tájáról, hazánk tájáról (a szerk. megjegyzése) Az idézőjelek nem véletlenül kerültek oda, ahová. Először is az alcímhez:  túl hosszasan vagyok úton, a munkahely ezáltal olyan, mint a „második otthon”, szinte több időt töltök ott, – ébren biztos –  mint itthon. Aztán ott, így mondjuk, a „házam”, azaz a terület, amit rám bíztak… Reggel 6 óra 20 perckor a Kis – Duna partján, ahogy jön értem a kishajó.       Az Észak – Magyarország Tájegység, az én „hazám” és majd következik benne a „házam”…     A „szomszéd falu” balról, azaz Perkupa, ide érkezünk először, mert […]

Nem először fordul elő, hogy egy olyan művész aki humorával és alakításaival világszerte megmosolyogtatott többszáz millió nézőt valójában súlyos depresszióval küzdött magánéletében. Robin Williams (1951-2014) hétfőn lett öngyilkos és tudjuk, hogy az utóbbi hónapokban számos egészségügyi problémával küzdött. Éppen pár hete töltötte fel Robin Williams utolsó fotóját az Instagram-re, melyen lányát – Zeldát – fogja egy régi gyerekkori képen. Zelda éppen 25 éves születésnapját ünnepelte aznap. „Már negyedévszázados, de még mindig a gyermekem”–írta utolsó szavaiban Williams. Ma reggel a KMH-ból is ismert Lázár György írt a Hungarian Free Press-ben Robin Williams magyarországi kapcsolatairól. Bennem azonban azok a filmek hagytak igazán nyomot, melyek sok […]

Sorozatunk olvasóitól elnézést kérünk, de a Raj Tamás által használt szövegszerkesztő egy korai code-page-et használt, így a hosszú ékezetes karakterek másképpen jelennek meg, egyenkénti korrekciójukra nincs kapacitásunk. A cikkek sem sorrendben, hanem random kerülnek közlésre. 91. A mikve Következő jiddis szavunk, a rituális fürdőt jelentő mikve, ugyancsak héber eredetű, ám vigyáznunk kell, mert a héber mikve szó reménységet is tesz magyarul, ahogyan azt Jeremiás könyvében olvassuk: Mikvé Jiszraél Hasém — „Izrael reménysége az Örökkévaló. Ezzel szemben a mikve, mint “vízgyűjtő hely”, már a Teremtés könyvének elején is előfordul. S a rituális fürdő valóban mindmáig vízgyűjtő medence, ahova a természetes “élő […]

Sorozatunk olvasóitól elnézést kérünk, de a Raj Tamás által használt szövegszerkesztő egy korai code-page-et használt, így a hosszú ékezetes karakterek másképpen jelennek meg, egyenkénti korrekciójukra nincs kapacitásunk. A cikkek sem sorrendben, hanem random kerülnek közlésre. 76. A goj Sokan ismerik a most megtanulandó — nem zsidó értelmû — jiddis (voltaképpen héber) szót, mégis kevesen használják abban a téves tudatban, hogy az valamelyest pejoratív jelentéssel bír. Mindenek előtt ezért két félreértést kell előbb tisztáznunk: először azt, hogy ez a szó semmiképpen sem sértő, s hogy nem is minden nem zsidóra vonatkoztatható. A héber Bibliában ugyanis a goj egyértelműen népet, méghozzá akármilyen […]

Raj Tamásról 1991-ben, az (akkor talán még szépnek hitt) új világ hajnalán ő volt az egyetlen autentikus rabbi sokunk szemében. Rabbinikus tudása politikai hitelességgel, a modern világban való jártassággal párosult. Az 1989 utáni „sivatagi nemzedékben” zsidó hagyomány és modern tudás élesen kettévált. A magasan kvalifikált középnemzedéknek nem sok fogalma volt az előbbiről, az ebben járatos rabbikat pedig a kádár-kori hivatalos zsidóság, a MIOK végtelenül provinciális légköre tartotta fogva, s ettől 1990 után is nehezen szabadultak. Raj Tamás volt az összekötő kapocs, a nagyon kevesek egyike, aki mindkét kultúrában otthonosan mozgott. Ő nem a MIOK-ban szocializálódott, őt a MIOK kivetette magából. […]

Az a fránya memória, az! Szevasz! Szevasz. (csak tudnám, ki vagy?) Rég nem láttalak! Jól vagy? Köszönöm, megvagyok. (mikor lehetett az a rég? kurvarég, az biztos, mert nem emlékszem rá!) Ott laksz még? Aha. (hol a francban lakhattam, amikor ott laktam?) Az asszony? Van, vagyogat. (de melyik? mert volt egypár) Lejártok még a térre? Már nem annyiszor. (de melyik térre, bazdmeg, kezdesz idegesíteni! és mi a bánatot csináltunk ott?) Kár! Találkoztam a múltkor a Sanyával, már ő is ritkán, pedig milyen jókat hülyültünk! Aha. (ki a rosseb az a Sanya, meg mi a francokat kell hülyülés alatt értenem?) A Grúber […]

Történik Magyarországon, valahol… (A szín egy szobabelső. A berendezés mutatja, hogy ez az egyetlen helyisége a lakásnak. A bútorok kopottasak, össze nem illők. A mennyezeten ázás foltok, a festék a falon itt-ott lepattogzott. A komód felett Szűz Mária kép, alatta rózsafüzér. Az asszony – madárcsontú kis teremtés – a mosogatónál tesz-vesz, a férfi  – elhízott, vastag nyakú – a tv-t bámulja, keze ügyében sörösüveg. Az ágyon egy csecsemő fekszik.) –          Te Irén! –          Mi van?! –          Sír a gyerek! –          Hallom. –          Hát mér sír! –          Mer éhes. –          Hát aggyá neki enni! –          Oszt mit, te nagyokos, nem mondanád […]

A Pultnál már hullarészegen nyúlt a konyakhoz. A többi vendég kezdte azt hinni hogy ez az ember alkoholmérgezést kapott. De jól tartotta magát. Még jó hogy el nem kezdett énekelni, habár már nem abban a fázisban volt. Borzasztó sápadt képet vágott. Ült a széken, valószínűleg a lábán már nem is bírt volna állni. -Még egy konyakot! – hebegte. A pincér először nem is akarta kiszolgálni. Aztán mikor borravalót is adott, mégis átnyújtotta azt sárga színű szeszt. A többiek kártyáztak is, mindenki tudta, – ez egy alkoholista lehet csak. Egyszer csak megjelenik a felesége, úgy negyven éves asszony. -Nem szégyelled magad? […]

Felforrtak benne a gondolatok. Úgy érezte, már nem bírja tovább magába fojtani az érzéseit és gondolatait. Nekiült írni. Ám sokat tépelődött szokás szerint. Sok téma volt egyébként a fejében, egyet kiválasztott. Könyvkereskedőként dolgozott, de jó öt éve segélyből meg felesége keresetéből él. Melinda a szép feleség nem küldi „munkába” férjét, Pétert. El voltak kettesben. Ő titkárnő volt. Péternek már több mint negyven elbeszélése jelent meg. Csak mindig azt hangoztatja Melindának hogy még egy fillért sem kapott. A honorárium tehát elkerülte. Nem azért mert rosszat írt, hanem igazság szerint a lapok is szűkösen és szegényen éltek, ahol megjelent. De ő az […]

A hazugság és a gyalázat szobra 2014. július 20-án a helyére került. Éppen 70 éve, ezen a napon, 1944. július 20-án Klaus Schenk von Stauffenberg, a német tartalékos haderők vezérkari főnöke és a Hitler elleni merényletet megtervező összeesküvők a kudarcba fulladt támadást követő Valkűr-hadművelet során hiába kísérelték meg átvenni a hatalmat Berlinben, puccskísérletüket meghiúsították. Mivel programjukban a deportálások azonnali leállítása is szerepelt, ha a tervük sikerül, a magyar zsidóság legnagyobb része megmenekül. Ez a terv azért nem sikerült, mert a Führer túlélte a merényletet. Ugyancsak 70 éve, 1944. július 20-án Rákoscsabáról 1230 férfit, nőt és gyermeket küldtek a biztos halálba. […]

Nem könnyű neki, merthogy ő más. Hogy miben más, azt nem tudta volna megmondani, ahhoz nem voltak megfelelő szavai, de érezte, hogy ő más. Voltak az otthonban még többen is, akik ugyanúgy mások voltak, mint ő, de róluk se tudta megmondani, miben mások. Minden esetre ők, a mások, egész jól kijöttek egymással, és a környezetükkel is. Ültek az asztaloknál, vagy a kanapén, a tv előtt, és ha valaki odajött hozzájuk, hát látta, hogy Közösségképesek. Mert a gondozók azt akarták, hogy Közösségképesek legyenek. Közösségképesnek lenni jó volt. Ha csak magukban voltak, és nem kellett Közösségképesnek mutatni magukat, hát nem csináltak semmit. […]

Első látásra egy semmitmondó címnek tűnik. Pedig ez ennél sokkal többet takar. A göbbelsi propaganda gépezet még a háború kitörése előtt, sőt közvetlen az első kezdeti sikerek után, hatalmas reklám kampányba kezdett, keresve és bemutatva a tökéletes „árja” prototípusát. Történt, hogy a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP)  legnagyobb családi újsága, a Sonne ins Haus 1933-as egyik számának címoldalára egy zsidó csecsemő képe került, mint a tökéletes árja csecsemő modellje. Akit a kép ábrázol, valójában nem is német és a legkevésbé sem árja. Hessy Taft lett származású volt és zsidó is. Az újságot ő maga vitte el a Yad Vashem múzeumnak és […]

Az öreg kalapot nyomott a fejébe, rántott egyet a nadrágján, felmarkolta a szódásüveget, a küszöbről még visszabiccentett az asszonynak: majd gyüvök! – aztán elindult a szikrázó napsütésben. Lassan ment, nem sietett sehová, semmi sem sürgette, a Toroköblítő is megvárta, hát minek szaporázza. No meg aztán, már a tüdeje se bírta, hamar kifogyott belőle a levegő. Így hát csak komótosan ballagott, az utca árnyékosabb felén, néha meg-megállva, nézelődve. Nem mintha olyan sok nézni való lett volna: porosan kókadozó akácok, madárcseresznyék, egy-egy tikkadt petúnia ágyás itt, repedezett földű muskátlik ott, semmi különös, de azért mégiscsak más, mint az az örökké árnyékos, belső […]

Vagy fordítva. Az asszony már rég ki akarta dobni, de ő nem engedte. Hogyisne! Érték az! Egyszer még vevőt talál rá, mindig akad valami bolond nadrágos ember, városi, aki pénzt ad az ilyesmiért! Vastag, öntött üveg fala volt, domborított betűkkel közölve: „ Schwarzenberg és Tsa. Szikvízüzem,  alapítva 1905, Síp u. 12. Törv.védve.” Az öreg Schwarzenbergre emlékezett is. Hajlott kis öregember, szakállas, télen-nyáron lüszterkabátban, a fején meg, valami kis, kerek posztósapka. Csöndes kis emberke volt. Aztán, úgy ’45 táján, egyszer csak eltűnt. Hogy ki, vagy mi volt a Tsa., arra, ha megfeszítik, se emlékezik. A törv.védve se mondott sokat neki, igaz, […]