Történik Magyarországon, valahol… (A szín egy szobabelső. A berendezés mutatja, hogy ez az egyetlen helyisége a lakásnak. A bútorok kopottasak, össze nem illők. A mennyezeten ázás foltok, a festék a falon itt-ott lepattogzott. A komód felett Szűz Mária kép, alatta rózsafüzér. Az asszony – madárcsontú kis teremtés – a mosogatónál tesz-vesz, a férfi  – elhízott, vastag nyakú – a tv-t bámulja, keze ügyében sörösüveg. Az ágyon egy csecsemő fekszik.) –          Te Irén! –          Mi van?! –          Sír a gyerek! –          Hallom. –          Hát mér sír! –          Mer éhes. –          Hát aggyá neki enni! –          Oszt mit, te nagyokos, nem mondanád […]

A Pultnál már hullarészegen nyúlt a konyakhoz. A többi vendég kezdte azt hinni hogy ez az ember alkoholmérgezést kapott. De jól tartotta magát. Még jó hogy el nem kezdett énekelni, habár már nem abban a fázisban volt. Borzasztó sápadt képet vágott. Ült a széken, valószínűleg a lábán már nem is bírt volna állni. -Még egy konyakot! – hebegte. A pincér először nem is akarta kiszolgálni. Aztán mikor borravalót is adott, mégis átnyújtotta azt sárga színű szeszt. A többiek kártyáztak is, mindenki tudta, – ez egy alkoholista lehet csak. Egyszer csak megjelenik a felesége, úgy negyven éves asszony. -Nem szégyelled magad? […]

Felforrtak benne a gondolatok. Úgy érezte, már nem bírja tovább magába fojtani az érzéseit és gondolatait. Nekiült írni. Ám sokat tépelődött szokás szerint. Sok téma volt egyébként a fejében, egyet kiválasztott. Könyvkereskedőként dolgozott, de jó öt éve segélyből meg felesége keresetéből él. Melinda a szép feleség nem küldi „munkába” férjét, Pétert. El voltak kettesben. Ő titkárnő volt. Péternek már több mint negyven elbeszélése jelent meg. Csak mindig azt hangoztatja Melindának hogy még egy fillért sem kapott. A honorárium tehát elkerülte. Nem azért mert rosszat írt, hanem igazság szerint a lapok is szűkösen és szegényen éltek, ahol megjelent. De ő az […]

A hazugság és a gyalázat szobra 2014. július 20-án a helyére került. Éppen 70 éve, ezen a napon, 1944. július 20-án Klaus Schenk von Stauffenberg, a német tartalékos haderők vezérkari főnöke és a Hitler elleni merényletet megtervező összeesküvők a kudarcba fulladt támadást követő Valkűr-hadművelet során hiába kísérelték meg átvenni a hatalmat Berlinben, puccskísérletüket meghiúsították. Mivel programjukban a deportálások azonnali leállítása is szerepelt, ha a tervük sikerül, a magyar zsidóság legnagyobb része megmenekül. Ez a terv azért nem sikerült, mert a Führer túlélte a merényletet. Ugyancsak 70 éve, 1944. július 20-án Rákoscsabáról 1230 férfit, nőt és gyermeket küldtek a biztos halálba. […]

Nem könnyű neki, merthogy ő más. Hogy miben más, azt nem tudta volna megmondani, ahhoz nem voltak megfelelő szavai, de érezte, hogy ő más. Voltak az otthonban még többen is, akik ugyanúgy mások voltak, mint ő, de róluk se tudta megmondani, miben mások. Minden esetre ők, a mások, egész jól kijöttek egymással, és a környezetükkel is. Ültek az asztaloknál, vagy a kanapén, a tv előtt, és ha valaki odajött hozzájuk, hát látta, hogy Közösségképesek. Mert a gondozók azt akarták, hogy Közösségképesek legyenek. Közösségképesnek lenni jó volt. Ha csak magukban voltak, és nem kellett Közösségképesnek mutatni magukat, hát nem csináltak semmit. […]

Első látásra egy semmitmondó címnek tűnik. Pedig ez ennél sokkal többet takar. A göbbelsi propaganda gépezet még a háború kitörése előtt, sőt közvetlen az első kezdeti sikerek után, hatalmas reklám kampányba kezdett, keresve és bemutatva a tökéletes „árja” prototípusát. Történt, hogy a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP)  legnagyobb családi újsága, a Sonne ins Haus 1933-as egyik számának címoldalára egy zsidó csecsemő képe került, mint a tökéletes árja csecsemő modellje. Akit a kép ábrázol, valójában nem is német és a legkevésbé sem árja. Hessy Taft lett származású volt és zsidó is. Az újságot ő maga vitte el a Yad Vashem múzeumnak és […]

Az öreg kalapot nyomott a fejébe, rántott egyet a nadrágján, felmarkolta a szódásüveget, a küszöbről még visszabiccentett az asszonynak: majd gyüvök! – aztán elindult a szikrázó napsütésben. Lassan ment, nem sietett sehová, semmi sem sürgette, a Toroköblítő is megvárta, hát minek szaporázza. No meg aztán, már a tüdeje se bírta, hamar kifogyott belőle a levegő. Így hát csak komótosan ballagott, az utca árnyékosabb felén, néha meg-megállva, nézelődve. Nem mintha olyan sok nézni való lett volna: porosan kókadozó akácok, madárcseresznyék, egy-egy tikkadt petúnia ágyás itt, repedezett földű muskátlik ott, semmi különös, de azért mégiscsak más, mint az az örökké árnyékos, belső […]

Vagy fordítva. Az asszony már rég ki akarta dobni, de ő nem engedte. Hogyisne! Érték az! Egyszer még vevőt talál rá, mindig akad valami bolond nadrágos ember, városi, aki pénzt ad az ilyesmiért! Vastag, öntött üveg fala volt, domborított betűkkel közölve: „ Schwarzenberg és Tsa. Szikvízüzem,  alapítva 1905, Síp u. 12. Törv.védve.” Az öreg Schwarzenbergre emlékezett is. Hajlott kis öregember, szakállas, télen-nyáron lüszterkabátban, a fején meg, valami kis, kerek posztósapka. Csöndes kis emberke volt. Aztán, úgy ’45 táján, egyszer csak eltűnt. Hogy ki, vagy mi volt a Tsa., arra, ha megfeszítik, se emlékezik. A törv.védve se mondott sokat neki, igaz, […]

Egy magyar származású amerikai professzor az ízületi gyulladások csökkentését segítő vitaminkombinációt hozott létre, amely Verebey Joint Support néven került forgalomba az Egyesült Államokban. Dr. Karl Verebey professzor vitaminkombinációja mellékhatások nélkül segíti az ízületi gyulladások csökkentését és támogatja a porcképződést. Védett gyártási eljárásának köszönhetően az ételekben található vitaminok formájában szívódik fel, ezáltal hatékonyabb, mint a boltokban található vitaminok. Itt olvashatnak egy interjút is Dr. Karl Verebey professzorral a formuláról. A Verebey Joint Support alapanyaga a niacin. Az ötvenes években Dr. William Kaufman már több száz beteget kezelt sikeresen niacinamid terápiával. A kezelések 70-80 éves emberek esetében is sikeresek voltak. Kaufman dokumentált […]

Zerkovits Győző az ELTE-re járt. Épp a könyvtárba igyekezett. Babits Mihály verseit kereste. Ahogy felért az épületbe, már tudta hova kell mennie a verseskötetért. Mindennek megvolt a helye és tudta, hogy Babits Mihály hol található. Ahogy a verseskötetek között válogatott, más is megtetszett neki. Mögötte egy mackós termetű, de jóképű fiatalember állt aki író volt. Ő egészen más könyveket keresett. Ő már Babitson rég túljárt. Endre a tollforgatónak szemet szúrt ez az egyetemista. De úgy csinált mintha nem vette volna észre, Győző azonban megpillantotta a harminc év körüli írót. -Uram! – Tessék! – Itt Babits Mihály verseit megtaláltam, de nem […]

Olga amolyan megtűrt volt nagynénjénél, lévén, hogy az anyja, úgy egy éves korában, egyik napról a másikra meglépett egy dzsidáshadnaggyal, otthagyva Olgát nővére gondjaiba. Apja meg nem nagyon kerülközött, de hát Olga nem tudhatta, hogy ez így nincs rendjén. Ha Olga olvasta volna Hamupipőkét, igencsak ráismert volna saját sorsára, de hát nem igen olvasott ilyesmit. Nem csak azért, mert mesekönyvvel még csak nem is találkozott, hanem, amikor már elbírta a moslékos vödröt – az pedig úgy 10 éves korában lehetett – nagynénje kivette az iskolából. Minek az a nagy tudás, hangoztatta, én is épphogy le tudom írni a nevemet, és […]

Ezt a nevet Olga „adományozta” neki, Olga, a búza szőke hajú, ungvári lány, akinek kék szeme csak úgy világított pisze orra felett. Haját, mint a szalmafonatot tekerte körbe a fején, a szája meg be nem állt, csak csacsogott, csobogott, mint egy vidám kis csermely. Mamuska, mit gondolsz, melyik blúzomat vegyem fel ehhez a szoknyához? Mamuska, nem túl mély a kivágása ennek a ruhának? Mamuska, én olyan, de olyan szerelmes vagyok! Általában havonta egyszer szokott mély szerelembe esni, minek alanya hol egy fess katonatiszt, hol egy kócos diák, máskor meg egy kipedrett bajuszú vigéc volt, ilyenkor mindig Mamuskához telepedett, és csak […]

Már maga se tudta, hol, és mikor kezdődött. Talán valamelyik húsvétkor. Kiskabátos húsvétok voltak azok, minden olyan tavaszszagú, piruló lányokkal, ragadós csokitojásokkal, itt-ott egy-egy pohárka likőrrel, de nem sokat, hiszen mégiscsak gyerek vagy még, kamasz se igen, csak egy csontos térdű, hegyes könyökű gyerek, aki ilyenkor pár percre idősebbnek érezte magát. De lehet, hogy nem akkor, mert ugyan az elején kellemes zsibongást érzett, meg olyan nevethetnékje támadt, de aztán undorítóan forogni kezdett vele a világ, tán még hányt is, de arra már nem emlékszik igazán. Talán a gimiben, a tánciskola után, az udvaron, a nagy gesztenyefa jótékony homályában, a becsempészett […]

Moszkva nem hisz a könnyeknek…Elkövettem azt a könnyelműséget, hogy úgy gondoltam, lerövidítem az utamat és a tér egyik oldaláról a másikra a metróállomáson keresztül jutok át. Amikor harmadszor is a Gyetszkij Mir (gyermekek világa) áruház – na, ott minden volt, ami bölcsőtől az alsó tagozatig szükséges volt egy gyereknek – előtt bukkantam felszínre, feladtam. Ugyanis a metró három szintben keresztezi egymást, három szép, magas, tágas folyosórendszerben. Hatalmas, márvánnyal borított, freskókkal és frízekkel díszített csarnokok, itt lemész, ott feljössz – már, aki kiismeri magát. Hát én nem. A mozgólépcsőkön az utasok szigorúan jobboldalon álltak, a baloldal a sietősek számára volt szabadon […]

Adjunk hálát azokért az édesapákért, akik egyensúlyozni tudják a munka, a házasság és a gyereknevelés kötelességeit. Mondjunk köszönetet azokért az apákért, akiknek ugyan soha nem volt jó apai példaképük, mégis arra törekednek, hogy jó szülők legyenek. Adjuk hálát azokért az édesapákért, akik saját bevallásuk szerint nem voltak gyakran jelen gyermekük életében, de akik évtizedekkel később támogatást és szeretetet nyújtanak felnőtt gyerekeiknek. És gondoljunk azokra az apákra is, akiket gyermekeik elhanyagoltak, elfelejtettek. Mondjunk köszönetet azokért az apákért, akik örökbe fogadtak gyerekeket és akiknek szeretete és támogatása lelki gyógyulást eredményezett. És adjuk hálát azokért az apákért, akik válás ellenére továbbra is jelen […]