A Fidesz mit kezdhet 2 millió kopogtatócédulával?

2010 február 16 9:09 de. A Fidesz mit kezdhet 2 millió kopogtatócédulával? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
A Fidesz mit kezdhet 2 millió kopogtatócédulával?

Török Gábor politikai elemző at M1 Ma Reggel című műsorában arról a választási „legendákról” beszélt, mely szerint egy párt az ellenfél szavazatainak megosztását is elősegíhetné a kopogtatócédula-gyűjtéssel. Török elmondta, hogy már a rendszerváltás óta tart az a városi legenda, mely szerint egy erős párt ajánlószelvényt gyűjthet egy kis párt számára, abban a reményben, hogy ezzel elősegíti a jelölőszervezet indítását egy adott körzetben, illetve területi és országos listák állítását teheti lehetőve, és ezzel megosztja az ellenoldal szavazatait. Erre a felvetésre Süveges Gergő műsorvezető azt a lehetőséget vetette fel, hogy a Fidesz például a Lehet Más a Politikának (LMP) „gyűjthetne” ajánlószelvényt, azzal a gondolattal, hogy így megosztja a baloldali szavazótábort.

Read more ›

Online felmérés: Ön melyik pártra szavazna a magyar országgyűlési választáson?

2010 február 15 9:40 de.4 hozzászólás

Felmérésünk nem reprezentatív, de betekintést adhat abba, hogy a Kanadai Magyar Hírlap olvasói mely pártokra szavaznának az április 11-ei magyar országgyűlési választásokon. Két kérdésre válaszolhat. Az első az egyszerű pártpreferenciára vonatkozik, de a másik azt vizsgálja, hogy melyik parlamenten kívüli kispártot látná legszívesebben a magyar Országgyűlésben.

Read more ›

Aggályos kopogtatócédula gyűjtés Magyarországon

2010 február 13 9:19 de.3 hozzászólás
Aggályos kopogtatócédula gyűjtés Magyarországon

Az április 11-re kiírt magyarországi országgyűlési választás első aktusa a héten elkezdett kopogtatócédula gyűjtése, de egyre több hír érkezik arról, hogy okirat hamisítással gyűjtenek ál-fideszes aktivisták a helyi jelöltek és országos pártlista felállításához szükséges ajánlószelvényeket. Tatabányán például 15 szavazókörből érkeztek jelentések, mely szerint ismeretlenek visszaélnek a Fidesz nevével és a párt logójával. De a Fidesz célja, mi szerint két millió kopogtatócédulát kiván begyűjteni is aggályos lehet, hiszen ezzel az óriási fölénnyel rendelkező jobboldali párt megakadályozhatja politikai ellenfeleinek indulását.

Read more ›

Továbbra is csak három párt szerezne mandátumot az EU parlamenti választáson

2009 május 29 9:03 de. Továbbra is csak három párt szerezne mandátumot az EU parlamenti választáson bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A Forsense a Századvéggel közös választáskutatási programjának májusi felmérése szerint továbbra is a megkérdezettek háromnegyede tartja fontosnak a választásokon való részvételt. A kutatásból kiderül, hogy emelkedett a Fidesz-KDNP lista várható támogatottsága az összes megkérdezett körében, a Magyarországnak járó 22 EP helyből a májusi mérés szerint 16-ot kapna a Fidesz-KDNP, 5-öt az MSZP és a Jobbik továbbra is 1 helyre számíthat. A Forsense májusi adatfelvétele szerint az Európai Parlamenti választásokon a szavazópolgárok 37 százaléka támogatná a Fidesz-KDNP és 10 százalék az MSZP listáját. A két nagy párt közti különbség ugrásszerűen megnőtt egy hónap alatt, 12-ről 27 százalékra (áprilisban a szavazók 25 […]

Read more ›

A Fidesz és szocialistákon kivül csak a Jobbik szerezne mandátumot

2009 április 27 3:06 du. A Fidesz és szocialistákon kivül csak a Jobbik szerezne mandátumot bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
A Fidesz és szocialistákon kivül csak a Jobbik szerezne mandátumot

A Forsense e havi Európai Parlamenti választásokkal kapcsolatos felméréséből kiderül, hogy jóval magasabb választói aktivitás várható, mint a 2004-es EP-választásokon. A közvélemény-kutató intézet becslése szerint, a választópolgárok áprilisi preferenciái alapján a 22 Magyarországnak járó európai parlamenti helyből 15-öt kapna a Fidesz-KDNP, 6-ot az MSZP és 1-et a Jobbik. A Forsense 2009 januárjától vizsgálja az Európai Parlamenti választásokkal kapcsolatos lakossági ismereteket és véleményeket. A 2009. június 7.-iei dátum bejelentése, és a kampány megindulása jelentősen növelte azok számát, akik tudják, hogy idén lesznek a választások – a márciusi 50 százalékról, 74 százalékra emelkedett arányuk a 18 évesnél idősebb magyar lakosság körében. A […]

Read more ›

Bajnai Gordon lehetne a legújabb szocialista kormányfő-jelölt

2009 március 28 12:07 du.2 hozzászólás
Bajnai Gordon lehetne a legújabb szocialista kormányfő-jelölt

Tegnap még Takács János Electrolux vezérigazgató, ma reggel pedig Gráf József jöhetett számításba mint szocialista kormányfő-jelölt. Kelet-kanadai időszámítás szérint déltől azonban Bajnai Gordon fejlesztési miniszter a szocialista politikai casting legújabb szereplője. A többnyire kormánypártinak tartott ATV információi szerint az MSZP elnöksége a párt megyei elnökeinek most éppen Bajnai-t ajánlotta fel. Az Index.hu úgy tudja, hogy Oszkó Péter, a Deloitte nevű multinacionális cég magyarországi vezérigazgatója lenne Bajnai pénzügyminisztere . De ennek a potenciális jelölésnek is van szépséghibája, úgy mint az összes többinek is volt. Oszkó ugyanis a HVG című hetilapnak jelentette ki, hogy a közeljövőben nem szeretne politikai szerepet vállalni. „Manapság […]

Read more ›

Gráf József továbbra sem kiván kormányfő lenni

7:57 de. Gráf József továbbra sem kiván kormányfő lenni bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Gráf József továbbra sem kiván kormányfő lenni

Gráf József, a szocialista kormány népszerű agrárminisztere pont egy hete jelentette be újságírói kérdésre, hogy ő nem vállalná el Magyarország miniszterelnökségét, hiszen a mostani gazdasági helyzetben szakértőre van szükség. Ma viszont éppen Gyurcsány Ferenc leköszönő miniszterelnök dobta be Gráf nevét az MSZP elnökségi ülésén, anélkül hogy először megkereste volna az érintett agrárminisztert. Gráf a jobboldali HírTV-nek nyilatkozott és elmondta: tőle nem kérdezték, hogy elvállalná a válságkormány vezetését. „Teljesen meglepi az, hogy lehetséges pártvezetőként is szóba került a neve, hiszen a legutóbbi tisztújításon már nem indult el elnökségi helyért sem, hogy jobban az agráriumra, miniszteri munkájára tudjon koncentrálni”– írta a HírTV. […]

Read more ›

Casting Minden–folytatódik a magyar miniszterelnöki szappanopera

2009 március 27 9:20 de. Casting Minden–folytatódik a magyar miniszterelnöki szappanopera bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Casting Minden–folytatódik a magyar miniszterelnöki szappanopera

Lassan egy hete tart a magyar miniszterelnök jelölés körüli szappanopera és csaknem egy tucat kormányfő-jelölt neve merült fel az utóbbi napokban. Azonban a jelölések általában csak néhány óráig tartottak: vagy az MSZP, vagy az SZDSZ hamar meg is torpedózta a lehetséges kormányfőket. Egészen szoktatlan, vicces és balhés a Gyurcsány Ferenc szocialista kormányfő lemondása után bekövetkezett eseménysorozat, hiszen a teljes nyilvánosság zajlik az MSZP és SZDSZ közti vita és kormányfő-keresés, illetve az egymás után bedobott jelöltek elutasítása. Segítséget nyújtunk azoknak a kanadai olvasóknak akik már nem tudják követni a neveket, jelöléseket és elutasításokat. Surányi György: A Magyar Nemzeti Bank egykori elnöke. […]

Read more ›

Surányi György nem lesz magyar miniszterelnök

2009 március 26 9:42 de. Surányi György nem lesz magyar miniszterelnök bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Surányi György nem lesz magyar miniszterelnök

Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank egykori elnöke ma hivatalosan is kijelentette: nem lesz Gyurcsány Ferenc leköszönő szocialista miniszterelnök utódja. Surányi ahhoz a feltételhez kötötte a kormányfői poszt elvállalását, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség legalább hallgatólagos támogatása biztosítva legyen. „Új választás nélkül, új keretek között a pártokhoz nem szorosan kötődő, noha tőlük nem szükségképpen egyenlő távolságra lévő válságkezelő kormány akkor lehet működőképes, ha bírja a parlamenti pártok eltérő hőfokú, de világos támogatását”–nyilatkozta Surányi. Azóta világossá vált, hogy a Fidesz kizárólag az előrehozott választásokat támogatja, melyet szerinte a 2009 június 7-re kiírt Európai Parlamenti szavazással együtt kéne megtartani. Ez a hozzáállás pártpolitikai […]

Read more ›

Gazdasági nacionalizmus Magyarországon?

2009 február 18 11:06 de. Gazdasági nacionalizmus Magyarországon? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Gazdasági nacionalizmus Magyarországon?

Amikor Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök bejelentette hétfőn, hogy patrióta gazdaságot kell folytatni Magyarországon és, hogy az élelmiszer üzletláncok polcain legyen legalább 80 százalékos a magyar áru aránya, először nyúlt valóban baloldali retórikához a jelenlegi szocialista kormány. Gyurcsány alatt a szocialisták retórikájukban inkább neoliberális gazdaság politikát képviseltek, mely Kanadában többnyire  a kormányon lévő Konzervatív Párt politikájához hasonlít, minthogy a balközép Liberális Párthoz, vagy éppen a tényleg szocialista Új Demokrata Párthoz. De most úgy tűnik, hogy a gazdasági kérdésekben baloldali hangvételű Fidesz toronymagas népszerűsége tükrében, Gyurcsány is a gazdasági nacionalizmushoz fordult. Gyurcsánynak igaza van abban, hogy az adófizetés hazafias kötelesség. Lehet a […]

Read more ›

BKV ellenőröket vittek el a budapesti rendőrök

2009 február 15 9:55 de. BKV ellenőröket vittek el a budapesti rendőrök bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
BKV ellenőröket vittek el a budapesti rendőrök

Aki már járt Budapesten és használta a magyar főváros tömegközlekedési rendszerét, bizonyára nem csodálkozna ha azt olvasná, hogy most éppen BKV ellenőröket tartóztattak le a rendőrök és vittek el bilincsbe visszaélés miatt.  Az RTL Klub Híradója szerint, négy BKV ellenőr hosszabb időn keresztül turistáknak szabott ki büntetéseket, csakhogy a begyűjtött bírságot rendszeresen zsebre tették és természetesen nyugtát nem adtak a megbüntetett külföldieknek. A turisták gyakran teljesen ártatlanok voltak, hiszen volt náluk érvényes jegy. Például számos esetben az történt, hogy 6 ezer forintos büntetéseket szabtak ki az ellenőrök a jeggyel rendelkező külföldieknek és másoknak pedig 400 forintért adtak el használt jegyeket. […]

Read more ›

A Fidesz győzött a ferencvárosi választáson de a kispártok is nyertek

2009 január 26 10:57 de. A Fidesz győzött a ferencvárosi választáson de a kispártok is nyertek bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A Fideszes Bácskai János győzött a budapesti Ferencvárosban megtartott időközi országgyűlési választáson. Ferencváros eddig kormánypárti oldalon állt, de a jobboldali ellenzéki párt fölényesen győzött a Magyar Szocialista Párt (MSZP) jelöltje ellen. Ez mindenképpen a jelenlegi országos politikai valóságokat tükrözi–és különösen a Gyurcsány Ferenc vezette szocialista kormány népszerűtlenségét– nem pedig Bánsághi Tamás szocialista jelölt egyéni szereplését.  A ferencvárosi választás két ok miatt fontos és érdekes, még számunkra is a távoli Kanadában. Elsősorban, indikációt ad a pártok erőviszonyairól a június 7-én esedékes Európai Parlamenti (EP) voksolás előtt. Ezen kivül azt is jelzi, hogy a parlamenten kivüli kispártok kezdenek erősödni, mig a két parlamenti kispárt (a jobbközép MDF és a liberális SZDSZ) rendkivül nehéz helyzetben […]

Read more ›

Szociális bolthálózat jött létre Magyarországon

2009 január 24 6:14 du.1 comment
Szociális bolthálózat jött létre Magyarországon

Szociális bolthálózatot hozott létre Magyarországon a Magosz, a Fideszhez közeli szakszervezet. Kanadai szemszögből talán az a legérdekesebb, hogy ez a szociálisan érzékeny kezdeményezés éppen a jobboldaltól származik, annak ellenére, hogy az ehhez hasonló projektek Észak Amerikában inkább a baloldalra és a szociáldemokrata erőkre jellemzők. Jelzi a magyar politika különös helyzetét az is, hogy pont Bánsághi Tamás szocialista politikus volt az aki egy televiziós műsorban utalt arra, hogy nem kéne annyira beavatkozni a szabadpiac működésébe, hogy politikai erők zöldséget és gyűmölcsöt kezdenek árulni. A szociális boltokban kimondottan magyar termékeket árulnak, és ezzel nem csak a nehéz gazdasági helyzetben élő családokon segitenek a diszkontos áruval, hanem a […]

Read more ›

Gyurcsány és az SZDSZ–Válasz Szentesi Zöldi László publicisztikájára

2009 január 1 9:00 du.1 comment

A budapesti Magyar Hírlap című egykor még liberális, most pedig kimondottan jobboldali napilapban publikáló Szentesi Zöldi László december 26-án arról írt, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úgy tud kormányozni, mintha a szocialistáknak többségük lenne az Országgyűlésben. Szentesi főszerkesztő-helyettes többek között a következőt írta: „Az úgynevezett koalíciós szakítás előre kimódolt, kommunikációs trükk volt csupán. Az SZDSZ de facto ma is a kormányzat része, hívják az elnökét Kókának vagy Fodornak. A stabil többség ugyanakkor stabil többség, és pont. (…) Gyurcsány Ferenc és az úgynevezett magyar kormány [miért „úgynevezett,” ha éppen magyar szavazók voksoltak rá 2002-ben és 2006-ban is?–a szerk.] azért van még mindig […]

Read more ›

Ferencváros–Választási botrány a kopogtatócédulák körül

2008 december 31 12:40 du.2 hozzászólás
Ferencváros–Választási botrány a kopogtatócédulák körül

Nem minden nap foglalkozunk magyarországi politikai eseményekkel a hírlap oldalán, de a ferencvárosi időközi parlamenti képviselő-választáson kitört botrány nem is mindennapi eseménynek számít. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az év utolsó napján lefoglalta a valamennyi jelöltre összegyűjtött kopogtatócédulát, miután három pártnál több ezer hamis ajánlót találtak. Az MTI riportja szerint, a Magyar Demokrata Fórum (MDF), a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) és a Magyar Szociális Zöld Párt (MSzZP) által összegyűjtött ajánlócédulák 73 százaléka hamis volt. A ferencvárosi választóbizottság feljelentést tett az ügyben és kizárta az MDF, MIÉP és a Zöld jelöltet. Mivel már nem lehet tovább fellebbezni, úgy tűnik, hogy […]

Read more ›