Kanadai Magyar Hírlap

Stephen Harper a választási hivatalt bírálta

Írta: Kanadai Magyar Hírlap on Szeptember 9, 2007

Kanadai választási hivatalStephen Harper miniszterelnök kemény szavakkal bírálta az Elections Canada azon döntését, mely ezentúl engedélyezné, hogy muzulmán vallású nők fátyollal eltakart arccal is szavazhassanak a föderális választásokon. Harper Ausztráliában volt az APEC találkozón amikor elmondta újságíróknak, hogy “mélységesen ellenzi” a választási hivatal döntését. Jelezte, hogy a parlamentben egy döntés született, melynek értelmében szükséges, hogy az urnáknál dolgozók vizuálisan is tudják azonosítani a választópolgárokat. Harper elmondta: reméli, hogy az Elections Canada megváltoztatja álláspontját. “De amennyiben ez nem történik meg, a parlamentben át kell gondolni, hogyan cselekedjünk annak érdekében, hogy biztosítsuk akaratunk végrehajtását (…) Az Elections Canadának nem az a szerepe, hogy törvényeket alkosson, hanem az, hogy végrehajtsa a parlament által megszavazott törvényeket”–mondta Harper.

Stephen Harper és konzervatív kormányán kivül, az ellenzéki Liberális Párt sem ért egyet a választási hivatal döntésével. “Minden kanadai polgárnak kötelessége, hogy bebizonyítsa személyazonosságát amikor szavazni megy”–mondta Stéphane Dion, a liberálisok vezetője. Ezen kivül a Bloc Québécois is ellenzi a döntést és felszólította a választási hivatalt, hogy változtasson álláspontján.

2007 szeptember 17-én lesznek időközi választások három föderális választókerületben, nevezetesen: Outremont-ban, St-Hyacinthe-Bagot-ban és Roberval-Lac-St-Jean-ban. Mind a három választókerület Québec tartományban található.

Kanadai Magyar Hírlap

Válasz

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>