Rendszerváltó hangulat Magyarországon?

2011 október 24 12:21 du.31 hozzászólás

Legtöbbször áldatlan feladat a pártalapítás, hiszen már a kopogtatócédulák összegyűjtésénél még olyan pártok is elbuknak, melyek aránylag hosszú múltra tekintenek vissza. (Például a 2010-es választáson a Munkáspárt és a MIÉP sem tudott -megalakulások óta először – országos listát állítani.) Mégis az 1989-es rendszerváltás előtti évekhez valamelyest hasolító folyamat zajlik ma Magyarországon, ahogy egyre több kormányellenes civil mozgalom és egyéb platform jön létre és fontolgatja meg a párttá alakulást. Mint ismeretes: a legjelentősebb rendszerváltó pártok is eredetileg nagyon szerény körülmények közt működő civil, proteszt, környezetvédő és diák mozgalmakként kezdték pályafutásukat a Kádár korszak utolsó éveiben. Ilyen volt például az 1979-ben alakult Szegényeket Támogató Alap (Szeta), mely 1988 május 1-én alakulát át Szabad Kezdeményezések Hálózattá. Ezt követően – hat hónapos működése után – alakult párttá és vette fel a Szabad Demokraták Szövetsége nevet. A Szeta hőskoráról a következőképpen írt Kardos László a Beszélő című folyóirat 1998 novemberi számában:

„A história ideje és helye 1979, Magyarország. Szervezetet alapítani tilos, mert a hatalom paranoiás, és nem engedi. Szegények pedig nincsenek, mert létük a hatalom ideológiájával összeegyeztethetetlen. ‘A Magyarországon állomásozó szegények nem magyarok’ – írta később Petri György.

A társadalom túlnyomó többsége belesüppedt a kádári korszak langyos öröklétébe, él, túlél, ki, ahogy tud. Az akkori norma szerinti komoly, józan, megállapodott emberek szemében a Szeta-alapítók marginális figurák, flúgosok, balekok, sikertelenek. Le voltunk sajnálva.”

1988/89-ben a Fidesz is „liberális, radikális és alternatív” erőként határozta meg magát. És tegyük hozzá azt is, hogy a liberális oldal (tehát a Fidesz és az SZDSZ  együtt) különösen markáns volt antikommunizmusában.

Az elmúlt hónap során egy új párttal és frakcióval bővült a magyar Országgyűlés, létrejött egy nagy, sokszínű civil proteszt mozgalom, mely nem zárta ki a párttá alakulást és éppen ma reggel jelentette be a Negyedik Köztársaságot! (4K!) nevű baloldali mozgalom, hogy ők is pártot alapítanak.

Két részre oszthatjuk a jelenlegi kormányellenes mozgalmakat és erőket. Az egyik oldalon vannak az ismert pártpolitikusokból és közismert értelmiségiekből álló szervezetek. Ilyen például a Magyar Demokratikus Charta (többek között Bauer Tamás és Kerék-Bárczy Szabolcs vezetésével) és a szombaton párttá alakult Demokratikus Koalíció Platform, mely hétfőtől – ideiglenesen – Demokrata Pártként képviselteti magát 10 fős de facto frakcióval a parlamentben.

A demokrácia-párti, kormányellenes oldal másik része pedig egyre több civil mozgalomból áll. Ide sorolható a Magyar Szociális Fórum, a Magyar Szolidaritás Mozgalom, az Egymillióan a Demokráciáért, a Hallgatói Hálózat és a Negyedik Köztársaságot (4K!). Ezek a csoportok rendkivül sokszínűek. Vannak az aktivisták között tűzoltók, rendőrök és katonák, pacifista egyetemisták, környezetvédelmisek, radikális baloldaliak, elszegényedett nyugdíjasok, reményt vesztett huszonvalahányévesek, szociális munkások és emberi jogi szakértők, valamint az online technológia és idegen nyelvek világában jártak idealista teenager-ök.

Legutóbbi ATV interjújában Kónya Péter, a Szolidarítás vezetője is utalt arra, hogy még 2014 előtt párttá alakulhat mozgalma. A 4K! pedig ma reggel jelezte, hogy ők is párttá alakulnak.

Istvánffy András a 4K! részéről a következőket mondta az 1956-os forradalom 55-ik évfordulója alkalmából a pártalapításról, az demokratikus ellenzéki összefogás szükségességéről és a negyedik Magyar Köztársaság megalapításáról:

„A demokratikus, köztársasági erők természetük szerint sokszínűek. Ma azonban sokaknak nincsen politikai otthona. Sokan nem találják a pártjukat, a mozgalmukat. Az első feladatunk az, hogy megszervezzük azokat az erőket, amelyek ma hiányoznak. A második feladatunk az, hogy megteremtsük az ellenzék demokratikus erőinek összefogását. Egyik demokratikus erő sem tud egyedül kihívást intézni az új rendszer ellen. Az összefogás megteremtésének útja hosszú és rögös lesz, lesznek benne sikerek és visszalépések, de nincsen más lehetőségünk, ha egy szabad országban akarunk élni. Az ellenzéki összefogás célja a köztársaság újraalapítása, a negyedik köztársaság megteremtése kell legyen.”

A 4K! megértethette azt, hogy sikeres szerepléshez a baloldalnak fel kelle vállalnia a szociális igazságosság ügyét és el kell sajátítani a magyar hazafiasság retorikáját és nyelvezetét.

De vajon mennyire reális egy olyan párt sikeres szereplése a parlamenti választásokon, mely kizárólag a népi elégedetlenségből meríti erejét, anyagi háttere és lokális infrastrukturára azonban nincs? Ha a Lehet Más a Politika (LMP) történetét nézzük, akkor úgy tűnik, hogy politikailag is sikeres lehet egy proteszt mozgalom, amennyiben hatékonyan használja az online szociális médiát és a mindenkori szürke, korrupt, fásult politikusokkal szemben határozza meg magát.

Ahogy egyre szűkebb lesz a Fidesz szavazóbázisa, ahogy a Fideszre szavazók érzékelhetően elbizonytalanodnak (lásd a legutóbbi Median pártpreferenciás kutatás eredményeit) és, ahogy a jobboldali kormány egyre több társadalmi csoportban vált ki ellenszenvet, adott a lehetőség arra, hogy ne csak egy olyan proteszt mozgalom szülessen, mely éppen hogy bekerül a parlamentbe, hanem egy tág, ellenzéki együttműködés jöhet létre, mely két és fél év múlva nem csak a jelenlegi kormányt váltja le, hanem elkezdi a közintézmények, a közmédia és az igazságszolgáltatás teljes fidesztelenítését. Abban pedig bízunk, hogy – szakítva a régi hagyományokkal – az új kormány és az új magyar köztársaság nem pártemberekkel tölti fel az ország intézményeit, hanem professzionális, józan gondolkodású, pártonkívüli szakértőkkel, függetlenül attól, hogy személyes életükben konzervatívok, vagy liberálisok, vallásosak, vagy ateisták, a régi kormánypárt egykori szavazói, vagy a tüntetésekből született új, szabad magyar köztársaság alapítói.

Christopher Adam, a KMH főszerkesztője (Ottawa)

31 hozzászólás

  • Hat ehhez tenyleg nincs…. hacsak a helyi part-time demokratak nem hianyoljak a rohamrendorseget, meg a szemkiloveseket!?

  • Meg johet a rendorseg es lehet minden jo, a hatalom egyenlore szokja az uj helyzetet.
    Ami ebben erdekes, hogy nem partok szerveztek ezt a rendezvenyt, hanem civilek.
    Rajuk nehez azt mondani, hogy gyurcsany-partiak. Vagy ok is azok?

  • Egy fraszt.. de egy ket traszparensen kivul, csak emberek lathatoak akik felvonulnak Okt 23-an. Latom a kadar-iskolan nevelkedtel… mikor kadarjancsi felszolalt az ENSZ-ben, a magyr ujsagokban megjeleno fotokra raretusaltak a telthazat. A valosagban nehany reszeg barati kommunistan kivul senki nem volt a termeben. ))))) Amugy ne remenykedj oreg es ne gyurvsanyi mercevel merj.

  • Miért, Neked külön iskolát nyitottak? Te nem a kádár iskolába jártál?

  • Igazad van, nem voltam eleg specifikus: media iskola-ra gondoltam. )))

  • Mikor? És ki volt a tanárod? Szegény, most ülhet maga elé bámaszkodva, kezét tördelve, hogy mivé lett az erdei homály.

  • Gábor, most már nem lehet számitani a rohamrendörségre, mert elvettek tölük minden intézkedési lehetőséget. Ez akkor lesz nagy pech, amikor tényleg szükség lenne a kormánynak, hogy megvédjék magukat a mérges, becsapott emberektől. Mit gondolsz, kire fog a rendörség célozni?

  • Remeljuk a rendorseg nem fog celozni senkire, es kimarad az egeszbol.
    Megbekeles kellene es kiegyezes.
    Ez a kormany azt igerte a nep kormanya lesz. Es lett?
    Egyenlore ez nem latszik, de lehet meg kutyabol szalonna.

  • Torontoi, nekem az az érzésem, hogy a rendörség a tüntetök között lesz. Előfordult már máskor is. Lásd 1956.

  • Lehet, hogy a mult visszakoszon?

  • Judith! A rendorseg nem azert van, hogy lojjon, hanem azert, hogy senki ne lohessen.
    Mas: Bizony volt olyan tanarom, aki szerint a KISZ csak jol jart, hogy nem jelentkeztem soraikba, na meg a szocializmus nelkulem is uralni fogja a vilagot belathato idon belul. Borzaszto butanak tartott.

  • Torontoi! Megemelem a kalapomat!

    Remeljuk a rendorseg nem fog celozni senkire, es kimarad az egeszbol.
    Megbekeles kellene es kiegyezes.
    Ez a kormany azt igerte a nep kormanya lesz. Es lett?
    Egyenlore ez nem latszik, de lehet meg kutyabol szalonna.

    Szerző Torontoi | október 24, 2011, 2:23 du.

  • Kovács Károly

    Érdekes vitát folytattok, csak az a baj, hogy olyan témáról vitatkoztok amelyről kevés ismerettel rendelkeztek.
    A magyarországi viszonyok most sokkal rosszabbak mint a rendszerváltás előtti időszakban.

  • Milyen ertelemben rosszabbak?

  • Gabor megnyugtathatlak, NEM fotóshoppal készült a felvétel – én ott voltam, tanúsítom. Nagy kár, ha nem élvezhetted közelről Orbán Rákosival összemontírozott (kopasz) képét, de a net-en megtalálhatod. Voltak egyébként olyan táblák is, hogy Felcsút – a „c” áthúzva egy vörös „i”vel (gyengébbeknek felisút) meg az „Állítsátok meg Aruró Uit (az egy abszurd dráma – mint Magyarország)
    Ha kevesen lettünk volna, akkor légy nyugodt, hogy azt minden kormánypárti híradóban mutogatnák és NEM HAMISÍTOTTÁK VOLNA MEG AZ UTAT FIGYELŐ BIZTONSÁGI KAMERÁK FELVÉTELEIT -amúgy a rákosista „Szabad Nép” legjobb hagyományai szerint.
    Egyébként MINDEN értelemben rosszabbak a viszonyok: zuhan a gazdaság, az életszínvonal a dilettáns eltolcsysta gazdaságirányításnak „köszönhetően” És nagyon sokaknak nem tetszik a fasisztoid-bolsevista rendszer, ami kezd kiépülni. Mert Orbánnak EGY saját gondolata sincs, csak ötletszerűen ollózgat: egy kis Dube, egy kis Gömbös, egy kis Rákosi – némi Sztálinnal és mindezt Herr Goebbels retorikájával nyakon öntve. Csakhogy a gazdasági törvényszerűségek nem írhatok felül 2/3al, ami mögött sohasem állt a nép 2/3-a, és még azok száma is folyamatosan csökken. akiket esztelen hazudozással sikerült behülyíteni.- folyamatosan kezdenek felébredni.
    ELHERDÁLTÁK az emberek 2.,700 mrd forint (1 milliárd = EZER MILLIÓ!) megtakarítását, és ennek ellenére most ért történelmi csúcsra az államadósság (20.600 valamennyi milliárd) És jövőre – de főleg 2013-ra már nem maradt semmi a magánmegtakarításokon kívül. A középosztály meg százmilliárdszám viszi ki a megtakarítását Burgenlandba, ahol MAGYAR nyelvű óriásplakátokon hirdetnek az ottani bankok! Azaz a polgárok a „lábukkal szavaznak” mint régen az NDK-sok. Na ez a sok(k)!

  • Bocs nem Dube, hanem Duce, de talán így is érthető volt. Egyébként nem tudom miben reménykedhet a nép, mert világossá vált, hogy a „Senki nem járhat rosszabbul” szlogent az „Akinek semmije sincs, az senki (by Lázár) kijelentés fényében kell értelmezni. Aki rosszul jár, az senki. És igen-igen sok senki van ma Magyarországon, aki rosszabbul jár, és. jövőre ezermilliárddal még annál is rosszabb lesz, mint idén volt. És még csak remény sincs a gazdaság beindulására – különös tekintettel a húzóágazatokra kivetett különadókra – ami már nullára vitte a beruházásokat – azaz 5-10 évre előre tönkretették a gazdasági lehetőségeket. Ha ma kirúgnánk őket – akkor is ennyi időbe telne oda visszakapaszkodni oda, ahol Bajnai (egy világválság kezelése után!) átadta nekik az országot.
    Na ezért SEM tetszik egyre többeknek a rendszer – meg a bugris és dilettáns nyomulásukért a kultúra leigázásában és az oktatás gyarmatosításában. Az már csak a hab a tortán! A Duce és Rákosi forgatókönyvét copyzza Orbán.

  • Kedves Kekec!

    Most lefogadom, hogy lovesed sincs sem a Duce, sem Gombos, sem Gobbels retorikait illetendo… De meg Sztalinban is erosen ketelkedem. Rakosi pajtasban csak azert nem ketelkedem, mert azt valszeg te is elso kezbol kaptad.
    Nem tudom, hogy honnan veszed a penzugyi adataidat, de az egy akkora okorseg, hogy mar bog… persze ha valami referencia anyaggal megtamogatnad, meg lehet rola vitatkozni.
    A felvonulas… az elegedetlenkedok meg nem feltetlen balos szavazok, mert azok kozott vannak boveben jobboldaliak is es azok akkor fognak ratok szavazni, mikor piros ho esik. Tehat ne tudd be ezt a felvonulast valami balos vircsftnak, mert nem volt az. Amugy legalabb nem lottek ki a szemed….

  • GABOR!
    Hát akkor sajnos be kell látnom (ha már ilyen tájékozott ember állítja, mint Te) hogy a Magyar Köztársaság Államadósság Kezelő Központja által közzétett hivatalosnak tűnő adatok (hogy is írtad?) „ökörségek”.
    A 2010-es választást az otthon maradók és a protest szavazók döntötték el, és jelenleg Orbán igazán minden tőle telhetőt megtesz, hogy 2014-ben ezeket maga ellen mozgósítsa. Ugyanis szerintem sem kizárólag balos szavazók voltak jelen ezen a hangsúlyozottan CIVIL tüntetésen. Ahol egyébként az újbudai fiatalok ilyen transzparenssel vonultak fel (ez egyébként már szerepelt a D-Day-on is): Hála Istennek, hogy nem vagyok fideszes!
    Meg éhség sztrájkolnak szegeden az egyetemisták, és a fiataloknak kezd NAGYON elegük lenni ebből a bunkó kormányzásból, a Kdnp korlátolt „oktatási reformjából” és a dolgozók sem látnak reményt a helyzetük javulására.. 56-is valahogy hasonlóan kezdődött, nem?

  • Bocs, ez lemaradt: NEKEM történelmi ismereteim vannak és nem lövéseim az említettekről. Éppen ezért sajnos majd minden nap kiderül valami, ami csakis az említettek történelmi munkásságával hozható párhuzamba. Kivéve persze ma gazdasági pancserséget – abban Orbán tényleg „unikum” és ezt nem szeszipari értelemben állítom.

  • Kanadabol nezve vannak jogosnak tuno fidesz-es torekvesek.
    pl:
    -ha itt elkezdesz dolgozni 10 nap az indulo eves szabadsag es ha munkahelyet valtasz, mindegy hany nap volt elotte ismet 10 nappal indulsz az uj cegnel.
    -a felsooktatasban mindenki fizet a tanulasert, nem is keveset, viszont vannak lehetosegek, hogy hitelt vegyenek fel a tanulashoz. Ne felejtsuk el a hitel egy investment onmagukba a jovojukbe, tehat nem kidobott penz.
    – a gyerekkel 1 evig maradhatsz otthon es nem 3 evig.
    Tehat ha kapitalizmust valasztott 1990-ben az orszag, akkor legyen vegre kapitalizmus, de nekem ugy tunik az agyakban meg mindig szocializmus van.

  • Kekec! Elo a farbaval es tedd be a referenciad linkjet. Hagyjuk a suketelest jo? Megegyszer: A felvonulok szabadon tuntethettek pro es kontra. Senki nem lott kozejuk es senkit sem vertek ajultra. Sok az elegedetlen ember? Persze hogy sok… tobb mint ot eve? Ketlem, csak a libsi sajto szabadon tuzelhet mindekit a kormany ellen. Ezerszer bemutattak az elmult nyocev adossagspiraljat es ha azt ha egy atlagos intelligenciaju humanoid atnezte, az most csendesen ingatja a fejet es ha elozoleg a gyurcsanyi fele maffiozokra szavazott akkor hallgat.
    Latom a „kiegyezesrol ” felreppent gondolatod, csak egy mellegepeles volt….

  • szia Torontoi!

    Ismetelten igazat kell, hogy adjak… bar elozo hozzaszolasomban kekecnek adtam egy inspiralo gondolatodat tevedesbol.

  • En tovabbra is nagyon fontosnak tartom a magyar-magyar kiegyezest.
    Itt Kanadaban el egyutt vagy 100 nep, mindenhonnan a Foldrol.
    De! Messze nincs akkora egymas iranti gyulolet mint otthon a mgyarok kozott.
    Otthon mMindenki buszke az europai kulturaltsagara, es lenezi az eszak amerikait.
    Bekesen egymas mellett elni es segiteni egymast nagyon fontos.
    Itt olyan tradicioja van az onkentes munkanak, ami otthon elkepzelhetetlen,
    pedig fontos resze az egymas segitesenek.

  • Gabor:
    http://www.origo.hu/itthon/20110921-median-a-ketharmadot-is-meghaladja-azok-aranya-akik-szerint-rossz.html
    Az MSZP kormányok évi 3%-al növelték az adósságrátát, átlagosan, a nettót, amit reálisabb nézni, már csak évi 2%-al (tavaly áprilisig), ha ők sem utalták volna tovább a nyugdíjat, akkor 1.5%-al. És igen, mindre mondhatjuk, hogy a szocialisták „eladósították” az országot, mondjuk is. Ez valóban sok.

    Mennyivel is növelte az Orbán kormány a nettó adósságunkat kormányra kerülése óta:
    Nettó államadósság:
    2010 április 30: 18,104 Mrd Ft.
    2011 május 31: 20,218 Mrd Ft. (+8%)

    Ezen felül elköltöttek 180Mrd (+0,7%) nyugdíjárulékot (a 2040-es költségvetésből), amit nem utaltak el az MNYP-knek, valamint 480Mrd-ot (+1,8%) a MOL pakettre, ami a nettó adósságot szintén növeli (igaz, a vagyont is), mert azt a pénzt már nem tudjuk visszaadni az IMF-nek. Eközben 1,7%-al nőtt a GDP.

    Azaz a GDP nagyjából 9%-ával romlott a ténylegesen visszafizetendő, előteremtendő adósságunk 13 hónap alatt, 2010 áprilisa óta. Az MNYP pénzek (1345 Mrd Ft, 5%) bejelentett bevonásával sem csökken az adósságunk a kormányváltáskori szint alá, sőt éppen eléri a 2011 elejit. Felmerül hát a kérdés ki is adósítja el az országot, mert hát mi is az az évi 1,5% az elmúlt év 9%-ához képest?
    http://tenytar.blog.hu/2011/06/22/allamadosag_szammisztika_avagy_hogyan_novelte_az_orban_kormany_az_allamadossagot

    Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a friss ÁKK jelentés, mely szerint a központi költségvetés nettó adóssága, 700 milliárd forinttal van magasabban, mint év elején és 1000 milliárd forinttal mint kormányváltáskor.

    Mégpedig úgy, hogy 1350 milliárd forint magánnyugdíjpénztári vagyont vontak be.

    Több, mint valószínű, hogy, a szeptember végi adat még rosszabb lesz a végtörlesztési törvény miatti forintgyengülésnek köszönhetően. Ezen az úton tehát biztosan nem fogunk, nem hogy háborút, de még csatát sem nyerni.
    http://tenytar.blog.hu/2011/09/26/haboru_az_allamadossag_ellen_egyelore_vesztesre_allunk
    a grafikont nem tudtam másolni, nézd meg ott – és ha bármely adatát cáfolni tudod: arra befizetek!
    A TÉNYEK MAKACS DOLGOK!

  • és GABOR, ha neked az a bizonyíték a demokráciára, hogy MÉG nem lőttek ránk, meg nem vertek ájultra – akkor nagyon fals fogalmaid vannak a demokráciáról! Ugyanis mi ezekre nem is adtunk okot – nem úgy mint a randalírozó és százmilliós károkat okozó csürhe. És mondtam már: egyetlen 56-os sem helyeselheti annak az egypárti rendszernek a restaurációját, ami ellen küzdött, és ami a sajtó pártirányításában már tetten érhető..
    Még demokratikus alkotmányunk van érvényben 2011. december 31-ig, és MÉG nem hozták meg a demokrácia elnyomásához szükséges „sarkalatos” törvényeket. De dolgoznak rajta!

  • Amerikai ismeroseim szerint az amerikai nagykovetasszony Orban miniszterelnoknel tett latogatasa soran hivatalos tiltakozast is atnyujtott Orbannak az amerikai kormany neveben.
    Ezt eddig magyar reszrol nem hoztak nyilvanossagra. Amerikai reszrol Clintonnere varnak, hogy hivatalosan hozzajaruljon a jegyzek nyilvanossagra hozatalara.
    Tudd errol valaki valamit vagy csak kacsa a hir?

  • Egyébként itt a legfrissebb, a „csúcs” adat:
    http://tenytar.blog.hu/2011/10/18/uj_csucson_az_allamadossag_elvesztettuk_a_haborut#c14763140
    TORONTÓI:
    http://nepszava.com/2011/10/magyarorszag/amerika-jegyzekben-tudatta-hogy-magyarorszagon-demokracia-van.html
    ami nagyon diplomatikus – csak éppen miért kellett ez elől 2 hónapig bujkálni? Mert azt talán az ovisok sem hiszik, hogy Orbán 2 hónapig „nem tudott időt szakítani” az USA jegyzékének átvételére. Kanadában ez elképzelhető lenne?

  • Torontói,
    itt az Amerikai Népszava cikkének linkje: http://nepszava.com/2011/10/magyarorszag/amerika-jegyzekben-tudatta-hogy-magyarorszagon-demokracia-van.html
    A kommentek között ott van többek között a hivatalos nyilatkozat linkje is: http://hungary.usembassy.gov/pr_10182011.html

  • Koszonom, elolvastam. Nagyon diplomatikusan van megfogalmazva a report.

  • Gábor, azt hiszem, ezeket az adatokat várod Kekectől:
    http://akk.hu/object.c693e119-153c-49bc-bc3d-71f805d83db1.ivy
    Nos, szabad szemmel látható az államadósság növekedése.
    Az okokról: hogy a növekedést mennyiben okozza a nemzetközi gazdasági helyzet, mennyiben a Fidesz kormány szerecsétlenkedése, mennyiben az elmúlt 8 év idétlenkedése, vagy akár az elmúlt 20 évé, azt én nem tudom megmondani. Arra nézve nincs adat ugyebár. Találgatni, vádaskodni, mosakodni lehet mindenkinek.
    Én a magam részéről továbbra is rendszerváltásban reménykedem, főleg az emberek fejében. Mondjuk ez kiváló bizonyíték arra, hogy teljesen és alaptalanul optimista alkat vagyok.
    A fejétől bűzlik a hal, nagyon igaz mondás, mégha nem is dakota.
    De az is igaz, hogy minden országnak olyan kormánya van, amilyet magából kitermelni képes. Orbán, Gyurcsány, Lázár, Matolcsy és még sorolhatnám…. Mindegyikük a mi szellemi termékünk. Majd, ha a szavazók szemlélete változik, akkor talán ez a belinkelt táblázat kicsit szebben néz ki. Én megértem a „nem tetszik a rendszer” tüntetőket, a Fidesz arroganciája, dilletantizmusa nagyon is zavaró, sőt – a zsebekre is rosszul hat. De a vágyaikat túlontúl gulyás-kommunizmus ízűeknek tartom. (A demokrácia miatti aggodalom mintha azt jelentené: kérem vissza a kis húsostálkámat.)
    A Fidesz kormány leszerepelt. Kapott egy szédületes lehetőséget. 2/3! Akár jól is lehetett volna élni vele. Valóban megoldhattak volna egy csomó problémát, és valóban állíthatták volna megfelelő pályára az országot, a demokrácia keretein belül maradva. Ehhez képest nem hogy nem jól élnek vele, de visszaélnek. A demokrácia már le van építve. Hogy fasizmus-e, ami van, azt én nem tudom, de hogy már nem demokrácia, az biztos.
    Ehhez asszisztál az Mszp, és igen, Gyurcsány is. Nagyon szép ez az új frakció téma, de valójában mit tesznek? Semmit. Nem kínálnak alternatívát, csak a szokásos dumálgatás megy, de az se túl hangosan. Na persze, a 2/3-al szemben nem is lehet érdemben mit tenni. Milyen szerencse, tulajdonképpen így igazán könnyű az ellenzéki lét is. Nem is kell semmit tenni, mert úgyse lehet eredményes. A Fidesz megtehet bármit, az ellenzék meg mond egy-két beszédet, majd széttárja a kezét: a 2/3 mindenre elég, sajnos….. Nos, ez a garnitúra leszerepelt, akár melyik részén is ücsörög az országháznak.
    Egyebekben egyetértek Toronto véleményével. Annyival kiegészítve, hogy 1990-ben nem a kapitalizmust akarta választani az ország, hanem a szocializmust (vegyük úgy, hogy az volt) megszüntetni és megkapni azt a világot, amit reklámokban láttunk. Csakhogy ezt leginkább ajándékba szerettük volna, nem megdolgozni érte. A „kapitalista” minősítés még ma is sértés Magyarországon. A piacgazdaság pedig nem működik. Többek között azért sem, mert (bármelyik) kormányunk úgy érzi, ő baromi okos, és a piac felett áll, és a folyamatokba váratlanul és dilettáns módon folyton beleavatkozik, ahelyett, hogy a dolgát végezné. Na igen, és annyi a dolga, hogy azt csak az állami vízfejjel tudná ellátni. És persze olyan alacsony színvonalon, hogy épeszű ember nem fizetne érte, ha nem lenne muszáj.
    Mi pedig (a nép) azon marakodunk, hogy ki a nagyobb csibész (a Fidesz, vagy az Mszp), ezzel folyamatosan megerősítjük őket a fontosságukban. És persze közben a Jobbik – aki azon túl, hogy szerintem egy gusztustalan eszmeiséget vall, és sötét is mint az országút éjjel- növekszik. De legalább programot írt a választások előtt. Én el is olvastam. Mit mondjak? Nem lesz makrogazdasági vagy kormányzati adminisztrációs tananyag.
    De, ameddig az istenadta nép nem fogja fel, hogy nem alapvető emberi jog a jólét – sőt a kevésbé jó sem az-, hogy a döntéseinkért vállalni kell a felelősséget – sőt, felelősséggel kell dönteni-, addig mégis mit várhatunk? (Vajon milyen felelősségteljes döntés az, ahol szavazunk egy pártra, aki nem tárja elénk a programját?! ) Szerintem mindenki vesse a vigyázó szemét Görögországra, ott látszik a – valószínűleg nem is túl távoli- jövőnk. Ezen sem a szentkorona-tan, sem a magyarok Nagyasszonnya nem tud változtani (mindkét szívetmelengető tényező eddig is megvolt, aztán mégis itt tartunk, ahol), sőt Orbán és Gyurcsány sem.
    Ők ketten, ezzel az egymással történő csatározással már amúgy is annyit ártottak, hogy az elmondhatatlan. Hogy ki kezdte, ki folytatta, ki volt a hülyébb, ez nem érdekel. Nem óvoda ez. Arról ismerszik meg a jó politikus, hogy az ilyen helyzeteket is kezelni tudja. Karaktergyilkosság az, ami Gyurcsánnyal történt? Meglehet, az is. De azért – valljuk be- az ő vagyonának, politikai karrierjének keletkezéséhez, bizonyos lépéseihez azért fér némi szó. Nem az a baj, hogy gazdag. Én szeretem a gazdagságot, szeretem, ha valaki gazdagodik, csak a módszer, az nem mindegy. De még így is elfogadtam volna, mert kedvelem a lelkes és értelmes embereket és volt benne egyfajta frisseség, amit én értékeltem és hiányoltam. Na de az a beszéd Öszödön.
    Én szerettem. Komolyan. Pozitívnak láttam, hogy ki mondott dolgokat, jobbító szándékot éreztem benne. Csakhogy – és ez kétségtelen tény- Gyurcsány Ferenc már az öszödi beszéd elmondása előtt is létezett, politizált, kizárt, hogy nem a tudtával és belegyezésével etették hazugságokkal a választókat. Az egészből az érződött, ő másként akarja, szakítani akar az addigi gyakorlattal (meg is hatódtam rajta, ahogy beszélt) , de én – mint választó- azt gondolom, mégiscsak süllyesztőbe vele. Orbánnal dettó.
    Nem szeretem ugyanis, ha hülyének néznek.