Montreáli érsekség: Androvich atya önszántából hagyta el a magyar egyházközséget

2012 április 16 9:21 de.52 hozzászólás

Pieranjelo Paternieri, a montreáli érsekség nemzetiségi egyházközségek felelőse 2012 április 15-én ellátogatott a pap nélkül maradt montreáli Magyarok Nagyasszonya Egyházközségbe és elmondta: Androvich Tamás atya önszántából távozott a plébánia éléről, még a Nagyhét elején. Paternieri atya ugyanakkor nem részletezte, hogy valójában miért döntött úgy az egykori plébános, hogy ilyen hírtelen és húsvét alatt távozik. Sokan a közösségben azt is furcsálták a tegnapi találkozó során, hogy még azt sem lehetett tudni, Androvich atya jelenleg hol tartozkodik. Egyes információk szerint az ex-plébános ott hagyja a római katolikus papságot és jelenleg Winnipeg városában él.

Montreáli Magyarok Nagyasszonya Egyházközség

A templom programjai plébános nélkül is folytatódnak, bár a hétköznap reggel nyolc órai misék – amelyekre elsősorban helyi francia anyanyelvűek jártak és amelyben francia apácák segítettek közre – ideiglenesen szünetelnek.

Az érsekség jelenleg új plébánost keres a montreáli magyar katolikusok számára. A múlt hétvégén a Sopronból Montreálba látogató Mészáros Domonkos atya celebrálta a szentmisét és „A Szeretet lángról” című előadást tartott as Foyer Hongroisban. Bár most még nem túl valószínű, hogy éppen Domonkos atyát helyeznék ki Montreálba, a domonkos rendi szerzetes szerénysége és kedvessége sokakat a szeretett Csókay Károly atyára emlékeztetett, aki a hetvenes és nyolcvanas években vezette a Magyarok Nagyasszonya Egyházközségét.

Domonkos atya 1951-ben született és 1974-ben szentelték pappá a váci székesegyházban. 1975-ben vált domonkos szerzetessé. 1997-től a kárpátaljai magyar falvakban és városokban végzett lelkipásztori szolgálatot.

„Ha az ember kinyitja a plébániaajtót és kész segíteni, akkor az emberek bejönnek. Ha nincs fogadókészség, akkor nincs segítségkérő sem. Fontos az emberekkel való kapcsolattartás”–mondta Domonkos atya egy kárpátaljai magyar templommal kapcsolatban. És megjegyezhetjük, hogy pontosan ez az a nyított, befogadó hozzáállás amire a montreáli magyar plébánián is nagy szükség lenne az elmúlt hónapok kirekesztései és kiközösítései után. Bízunk benne, hogy befogadó, krisztusi útra tér vissza a montreáli magyar plébánia.

52 hozzászólás

  • Nagyon érdekelne,hogy mi okból tesz ilyet egy plebános: seszó-sebeszéd az egyháza nagy ünnepének „előestélyén” csapot-papot hagyva eltűnjön és a híveket magára hagyja. Gondolom előbb-utóbb kiderül.

  • Mi az , hogy „önszántából?” Micsoda hülyeség ez?. Világos, hogy nem az AVH vitte el!
    Christopher az újságírásból végleg leszerepeltél !
    A fentieket hívod „híreknek”? A lap neve „Hírlap”,,közben a fenti szövegnek nagy része, harmadkézből való pletyka továbbadása!
    Kémeid rosszúl jelenetettek Neked. Én ott voltam. Az emlitett Páter NEM fog Montrealba jönni, mivel maga mondta, hogy Sopronban működik.

    Sajnos „kacsáid” amit közöltél, csakis provokálás céljából írtad, s nem felel meg az igazságnak. T.i. a Te beszámoló kémed SEM tudhatja, hol és miképp van Androvich atya?! Az meg, hogy elhagyja a papi hívatását, egy hülye magyar kitalált viziója!
    Sajnos, ezt az internetes újságot(blogot) a Facebookban, és az interneten mindenki olvashatja,, ami a legnagyobb szégyene a magyar hírszólgálatnak!
    Ráadásra, tetőzi még a képmutató „keresztény” megjegyzéseid!
    Shame on you!

  • Klári, egyáltalán nem állitottam azt, hogy Mészáros Domonkos Montreálba jönne, sőt pont az ellenkezőt irtam:

    „Bár most még nem túl valószínű, hogy éppen Domonkos atyát helyeznék ki Montreálba, a domonkos rendi szerzetes szerénysége és kedvessége sokakat a szeretett Csókay Károly atyára emlékeztetett, aki a hetvenes és nyolcvanas években vezette a Magyarok Nagyasszonya Egyházközségét.”

    Az „önszántából” pedig azt jelenti, hogy az érsekség megbizottja szerint nem kényszeritette senki Androvich atyát arra, hogy távozzon. Magától tette ezt. Nem olvastál még olyan esetről, hogy valamiért elmozditja az érsekség, vagy püspökség egy adott templom plébánosát? Itt az derül ki, hogy Androvich T. távozása nem ilyen körülmények mentén történt.

    Ami a „kémeket” illeti…hát ez azért elég vicces. Barátaim és ismerőseim vannak, kémeim viszont nincsenek.

  • Klara Bencsics

    Tudod Christopher, én egy ősi újságíró családból származom.
    Amit Te annak nevezel és folytatsz, az nem etikus és a szakma szégyene!

  • A szakma szégyene inkább az, amit a hazug jobboldali újságírás művel: Demokrata, Magyar Nemzet, Magyar Hírlap, Bencsik, Bayer… Klara nyilván azért ilyen elfogult Christopherrel szemben, mert a fenti szennylapokat olvassa. Viszont itt feleslegesen kötekszik, Klara nővér, mert teljesen nyilvánvaló, hogy Kegyed hülyeségeket beszél.

    Christopher, miért nem állítjátok itt le a klerikálfasiszta bérkommentelőket? Nem tesz ám jót a lapnak,hogy ez a sok jöttment idejár böfögni-fingani…

  • Kedves Klára! Engedd meg nekem, hogy pár szót említsek a fent leírt hozzászólásodhoz. Én mint keresztény ember, /pláne a liberális fajtából:)/ elképedve olvasom az itt, és a máshol leírt hozzászólásod. Sajnos sem téged, sem Christophert nem ismerem személyesen, de azt látom, hogy a Te szíved állapota nagyon távol áll Istentől, és az embertársaidtól.Szinte gyűlölettel beszélsz a hírlap újságíróival szemben. Nincs ez így rendben, nem kellene ennek így lennie. Nem jobb, nem szebb lenne az élet , és a Ti kapcsolatotok ha békítőjobbot nyújtanátok egymásnak? Nagyon szívesen vállalom mindkét oldal közvetítését egy semleges helyen. Mindazonáltal szívesen látom mindkét tábor „harcosait” egy finom debreceni kolbász mellett a Hungaria Social Clubban, időpont egyeztetés után.
    Maradok mindkettőtök fele felebaráti szeretettel és tisztelettel: Zoli.

  • Klara Bencsics

    Kedves Zoli, Neked még válaszolok. Köszönöm a meghívást, talán egyszer élek vele.
    Sajnálom, hogy gyülölkődőnek tűnök szemedben és esetleg más szemében is, de ez az érzés hiányzik belőlem.
    Én csak allergiás vagyok olyanokra, akik feljelentgetnek embereket, mert más véleményen van mint ő.
    Tudod, engem is feljelentettek a Rákosi korban, semmi más bűnöm nem volt csak nekem is MÁS volt a véleményem.

  • Szerintem meghazásodik a volt Atya, joga van ehhez! O is ember!

  • Az nem is gond, ha elment. Az se gond, ha megnősül. Ebben az egészben csak az a gond, hogy úgy ment el, hogy el se köszönt a hívektől. Azt se mondta, hogy „fapapucs”.
    Klári is nehezen dolgozza fel, ezért írkál hülyeségeket.

  • teljesen joindulatu a cikk, nem bocsatkozik talalgatasokba, nem igaz, hogy etikatlan, teljesen tenyszeru, hogy furcsan kurtan tavozott az atya az egy hir es pontosan errol szol Christopher cikke, Bencsics egy szenilis rosszindulatu mumifikalodott agysorvadmany…..meg palacsintat se tud sutni!

  • Göllner András

    Nagyon röviden és kb 30-adszor Bencsics Klárának. Senki se jelentette fel a plébánost, és főleg nem azért mert más politikai nézeteket vallana mint mi. Az egyházközség, és nem az ÁVH védelmét kértük. És miért ? Nem azért mert Tamás Atya más politikai nézeteket vall mint mi – ezhhez minden joga meg van – hanem azért, kiközösített,meggyalázott bennünket – azt állította, hogy az ördögöt szolgáljuk, keresztény és élet ellenes emberek vagyunk, a magyar közösséget romboljuk, hazánk ellenfelei vagyunk, és vissza akarjuk állítani a kommunista diktatúrát. HÁNYSZOR KELL EZT EGY UJSÁGÍRÓI CSALÁD LESZÁRMAZOTTJÁNAK ELMONDANI MIG VÉGRE MEGÉRTI, HOGY AZ EGYHÁZ VÉDELMÉT KÉRTÜK, AMIHEZ JOGUNK VAN, MERT GYALÁZATOS MÓDON BÁNT VELÜNK AZ ANGOLOSAN TÁVOZÓ ATYA ???????? MÉRT KELL FOLYAMATOSAN MEGHAMISÍTANI KLÁRA A TÖRTÉNTEKET ?????? MÉRT KELL HAZUDNI ?????? Nem a Cristopher Adamnak kellene szégyelnie magát, hanem az ujságírói család leszármazottjának, aki sorozatosan valótlanságokat állít ártatlan emberekről. Szégyelje magát, Bencsics Klára !!!!!! Nincs stzándékomba Önnel erről a témáról többet értekezni. Kérem térjen már végre a józan ész és a becsületes magatartás útjára.

  • Göllner András

    A melléütéseket pedig a nyelvtanároknak adom ma estére ajándékba – rágódjanak rajta. Ez van amikor mások hülyesége miatt fel megy a pumpa bennem. Nem kellene, de sajnos olyan szinten árad ide be a gyülölködő primitívség, hogy az elképesztő. És Bencsics Klára az egyik éllovas e műfajban. Igen, én is nagyon jónak tartanám ha ki szűrné innen valaki a minősíthetetlenül alacsonyszíntű, otrommba, gagyi, gyülöletet keltő kommenteket. Nem a vitát kell megszűntetni, hanem azt, hogy ide áradjon a szennyvíz csatorna nap mint nap.

  • Tényleg Göllner András, ki itt a házigazda? Miért nem csinál rendet?

  • egy kanadai magyar

    Ha más esetben pld. pedofil papot, oly nehezen, és nem is azonnal mozditanak el egy plébániátol, akkor hogyan lehetne azt hinni, hogy „csak” azért kényszeritették Tamás atyát a távozásra, mert pár ember feljelentette, illetve panaszt tett az érseknél??? Föleg egy speciálisan ethnikai plébániátol, ahol nem egyszerü helyettest találni. Lehetne spekulálni és pletykálni hogy miért távozott: ha valóban a panasz miatt, akkor tényleg nem alkalmas egy plébániát vezetni, még edzödnie kell. Ha meg más, privát ok miatt, esetleg mert talán nem akar tovább pap lenni, ehhez joga van. De a kritikusain kivül voltak azért böven akik szerették öt, és igazán tartozott nekik egy hivatalos búcsúval, utolsó misével, ahol, ha nem is kivánta volna a teljes igazságot a távozásárol mindeki elött elmondani, egy kis ferditést itt csak megbocsájtott volna neki az Isten, ennyivel azért tartozott a közösségnek. Igy meg csak rosszabb, mert jobban pletykálnak róla. (persze, akkor is pletykáltak volna az emberek, de nem ennyire)

  • Kedves Magyar Testvérek !Jézus jobb és bal oldalán álló hívők !Kánonjogilag a külföldi magyarok püspökének kellett volna ez ügyben is reagálni , és azonnal intézkedni .Úgy látszik egyáltalán nem érdekelte a Montreali Magyarok Nagyasszonya Egyházközség botrányos helyzete nagyhéten.Ha érdekelte volna maga rendezte volna kánonjogilag az áldatlan állapotot ,amelyben a plébánosról szóló részekben rögzítve van minden .De ki tartja be-vagy tartatta be azokat Monsignore ebben a konkrét esetben?PEDIG A CIC mindenre választ ad!.Missziós terület -össze kellett volna fognia a mindig dolgos ,az Anyaszentegyházért sok áldozatot hozott Krisztus hívőt.Évekig adakoztak hivatás utánpótlás megsegítésére .Nem ezt érdemelte a nyáj.Kellene szervezni egy nagyobb tüntetést az Ottawai Apostoli Szentszék Nunciatúrája előtt !!!.Isten áld meg a magyart!

  • NUNCIATÚRA:http://www.nuntiatura.ca/office_en.html
    Most Rev. Pedro López Quintana érsek
    Ottawa KIM OE3, 724 Manor Avenue
    Telephone: (1-613)746-4914

  • Kedves MSGR,
    A külföldi magyarságnak van egy kinevezett püspöke Cserháti Ferenc, ő május közepén jön Montrealba, s majd ő intézkedik és elmondja a továbbiakat.

  • tucskotbogarat

    Tisztelt Klara Bencsics !A MSGR -nak teljesen igaza van,Minek kulfoldi magyarok pk-e ha ilyenkor e hosszu sokaknak nem krisztushivo magatartast tanusito folyamata ide vezetett:szemelyeskedesek,politika a templomban,ragalom hadjarat és rosszindulat!!! Kanonjogilag kellett volna azonnal megoldani,mint mashol!!!!Tartsunk demonstraciot a Nunciaturan,nem vagyunk hulyek es fejostehenek evtizedekig adakoztunk h legyen magyar pap!A bajban meg magara hagyottak lettunk !!!Íen is osztom MSgr minden szavat:Isten ald meg a magyart!A bermalasi protokol mindig nyajas elvezetes csevegesek sora ebed utan-.ez volt mindig,kiveve Mindszenty idejeben!Koszonjuk Bencsics Klara aldozatos munkajat s kritikait!

  • Klara Bencsics

    Kedves „tücskötbogarat”!
    Sokban igaza van és nincs ellenvetésem a tüntetéssel kapcsolatban.
    Sajnos, Erdő Péter magyar hercegpríimás megmondta, mikor idehozta az Atyát, Ő az utolsó magyar pap,, nincs több s becsüljük meg! Sajnos EZ nem sikerült.
    Fogalma van arról, hogy Magyarországon és Quebecben(Canadában) milyen pap hiány van? Magyarországon több falú kap csak egy papot.
    A montreali Loyola templomban van egy plébános, de úgyanakkor MÁS templomban misézik vasárnap 11-kor, reggel misézik a saját templomában és ez MINDEN egyházközségnél így van.
    Éppen EZÉRT imádkozunk és adokozunk a papihivatásért, mert a papok kiöregetek, s nincs utánpotlás!
    Remélem, ha Cserháti Ferenc püspök úr eljön, megmondja a templomban mire számíthatunk! Addiig, a montreali érsekség küld majd innen-onnan valakit vasárnap misézni !
    Köszöntése jól esett nekem-…..

  • Magyar honfitársak, Húsz éve ,egy szent életű latin szertartású ordinárius mondta:Hívőként mindig próbáljunk meg Krisztus urunk szerint élni és beszélni -nekünk keresztényeknek nem áll jól a hazudozás és mások kikezdése,lenézése. Isten félelmetes ítélőszéke előtt igy nem tudunk egyszer jó feleletet adni .Ezek klerikusokra és laikusokra egyaránt vonatkoztathatók.A paphiányt a római-rítusu egyházban a modernizmus hozta a zsinat után,Kivéve a X:PIUS közösségben fakadtak hivatások ,de sajnos Magyarországon és külhonban a keresztény családokban nem neveltek imádságos lelkületű fiatalokat akik népük papjaként vagy állandó diakónusként szolgálnák Istent és honfitársaikat mint pl a lengyelek! Ez a szituáció alakult ki Montrealban is és majd másutt is ez fog kialakulni.
    Isten áld meg a magyart! Ahol szent a püspök ,szent a papja, ahol szent a plébános olyanokká válnak a krisztushívők is- a közösség ! Ilyen volt Márton Áron Erdélyben pl,Kreuter Sebestyén Temesváron és Dászkál István Nagyváradon!

  • MENJÜNK TÜNTETNI OTTAWABA A NUNCIATÚRA ELÉ:Tüntetésre jelentkezzünk:90 rue Guizot Ouest
    Montréal, QC, Canada
    H2P 1L4

    Tél: 514-387-9503
    Fax: 514-387-8912

  • én teljesen magánügyként kezelem a vallást, de ha már ennyi erdélyi magyar ideirja a véleményét, engedjék meg, hogy egy ilyen fontos részt a magyar himnuszból korrigáljak, mert kicsit szégyen ideirni ennyiszer hibásan, mégha nem is magyarországi magyarok…: az Isten áldd meg a magyart…..áldd szója azért két d, mert az eredeti szó áldjad, igy látjuk, hogy a szótőben is van egy d, áld és a toldalékban is, -jad, ezért a rövidités áldd…..hasonlóan a mond szónál, ha kérünk, felszólitunk vkit, hogy te mondjad!, akkor a rövid változata: mondd……ha arra kérek, felszólitok valakit, hogy irjon valamit, akkor ugye az ir, mint szótő NEM tartalmaz d hangot, csak a toldalék,ezért a röviditett felszólitás igy irandó: ird! persze hosszú ivel, ami nekem nincs a gépemen…

  • HA csak ennyi bűnöd lenne te Mihaly nevet viselo pupák,akkor a paradicsomba vinnének az angyalok!Te ne az erdélyieket kritizáld ,tedd rendbe előbb a saját lelked- Isten téged is számon kér mint mindannyiunkat! Legyen hozzád igazságos az Úr.Bencsics Klára legalább urinő te pedig nézz a tükörbe…

  • tucskotbogarat

    osszekeversz anyaddal te divatnaci!

  • tucskotbogarat

    jah igy konnyu, hogy te meg a bencsics papirzacskoval a fejeteken kozlekedtek…ez egyebkent nagyon helyes viselkedes, mert ugye nem illik felzaklatni a gyanutlan jarokeloket!

  • latod ezért irtam tedd rendbe a lelked siralmas lelkivilágban élsz ,nem volt gyerekszobád,szüleid fognak Isten elött felelni h ilyen szegyenteljesen neveltek es ime a productum.És még te szolod meg az erdélyieket és Klárát.ömlik belőled a… beteg lelkű vagy !Kezeltesd a lelked míg nem késő!

  • tucskotbogarat

    de komolyan, milyen lelke lehet annak, akinek a Bencsics Klara az etalon?? en nem vagyok vallasos, ezert engem legfeljebb a szuk csaladi korom kerhetne szamon, de maguk hamarosan beszamolhatnak arrol, mennyire komfortos a pokol es eleg meleg-e az ustben fortyogo viz, amiben ucsorognek….mert ugye…. szaraz borso lencse bab, attol buzog fel a hab!:) hahahaha

  • sötétség ömlik belőled 8 osztályod és 2 ovodád lehet tehát alulkvalifikált …lelkileg tropa,Bencsics Klára intelligens hölgy a magyarságáért küzd.Te is küzdj h ne legyél ilyen ,sokan fognak utálni nem csak itt de ott is….nem olvastad Tóth Tihamér Tiszta ifjuságát.

  • Göllner András

    Ha a Bencsics Klára úri nő akkor én vagyok a római pápa 🙂 Áldásomat küldöm a pásztornélkül maradt nyájnak. Remélem nem az úrhölgyet fogják követni, mert abból megint csak egy karambol lesz…….

  • tucskotbogarat

    LÁTOD A GYŰLÖLET BESZÉL BELŐLED DE NE FELEDD EMBER TERVEZ ISTEN VÉGEZ!TE IS FELELSZ MAJD ISTEN ÍTÉLŐ SZÉKE ELŐTT,MEG A RÓMAI PÁPA IS .KINEK LESZ KÖNNYEBB SZÁMADÁSA.BENCSICS KLÁRA NEM HIBÁTLAN DE AZÉRT URINŐ!

  • Göllner András

    A ttcskotbogarat, tücsköt és bogarat beszél.

    Libás Misi,, apros pos, lencse – egy csodálatos lencselevest főztem ebédre, füstölt tarja és kolbász volt benne. Még van belőle a mélyhűtőben – ha gondolod küldök egy adagot a bébiszitteremmel :-). .

  • Göllner András

    Tucskotbogarat – szeretnéd, hogy össze hozzalak a Rab Lacival ?

  • tucskotbogarat

    HOZZON TEGED ÖSSZE BELZEBUB BOBBI HILDAVAL

  • Gollner Andras

    huh azt nagyon szeretjuk! nalunk is leves van, csak gulyas es mi egyebkent is nagyon levesesek vagyunk! a nagyapam szerint a hosszu elet titka a leves!
    ami a nyajat illeti, birkakbol all, nem kell csodalkozni semmin sem!:)

  • Göllner András

    Tucsokbogar, tucsokbogar, – asszem, téged mégiscsak érdekel a Rab Laci kampós szerszáma…..legalább is, ezt beszélik rólad a városban. Én próbállak védeni, de micsinájjak, ha annyira izgatottan ciripelsz. Szerintem jobban elkelnél mint cserebogár. Nem akarod kipróbálni ?

    Misi, 100% egyetértek. Leves nélkül nem lehet élni. Az én nagyapám is így látta, őt követem. Ez én nagyapámat Szentjóby Elemérnek hívták. Ha netán a fajtiszták itt most azonnal zsidó származásom után szeretnének kutatni, bedobtam a taccsott. 🙂 Nagyapám egyetértett volna veled, hogy sajnos, és elég gyakran, a pásztorok nyája birkákból áll.

  • MINDENKI MAGÁBÓL INDUL KI AKI PRIMITÍV AZ HÓTÁIG AZ IS MARAD .BENCSICS KLARA AKKOR IS URINŐ VOLT ÉS LESZ HALÁLÁIG.

  • SZÉP SZÓLAMOK A LEVES MEG A SOK BLÖFF KÁR LEÍRNI KIT ÉRDEKELP.A LELKILEG BETEG ÉS SÉRÜLT EMBERNEK.LEGYEN A MINDENHATÓ IGAZSÁGOS MAJDD AZ UTOLSO ÓRÁJÁN.KEZELTESD LELKED AMIG NEM KÉSŐ .NE A BIRKA NYÁJJAL FOGLALKOZZ , MAGADBAN TÉGY RENDET, LÁSD MEG A GERENDÁT!ŐSZINTE SAJNÁLATTAL

  • Tucsokbogarnak igaza van,ne bancsatok.jo krisztushivo.inkabb szeressuk egymast gyerekek…Az élet egy színes álmodás,
    Mely egyszer véget ér.
    A sír lesz majd a végállomás
    A szív pihenni tér.
    Álmodjunk mindig szépeket,
    Hisz úgysem- tart soká.
    A gyorsan elszálló éveket
    Tegyük, mi boldoggá!

    ……….

    Az élet úgyis tovaszáll,
    A sír magába zár.
    Szeressük egymást gyerekek,
    Hisz minden percért kár!

  • Göllner András

    Az élet egy szines álmodás ???? Már mint kinek ??? Álmondjunk mindíg szépeket ??? Hol élsz Magyar ??? Disneylandba ????

    Tucsokbogar, szereted a nagy betüket ? Az utolsó órámon kezeltessem a lelkem amíg nem késő ?? (Én naponta ápolom a lelkemet, bárány. Ma már hajnalban is, pedig nagyon korán volt, de nagyon jól esett….) Mindenki magából indul ki ???? Én az ágyamból szoktam kiindulni…..Micsoda bölcsességek áradozna itt a népnemzeti gerincből !!!! Magyar – Tucsokbogar házasságbol születik a cserebogár.

  • SZIVESEN MEGVIZSGÁLOM ELMEKORTANI ALLAPOTOD A Montreal Neurological Institute-BAN,HA VAN 1 ORAD.

  • TUCSKOTBOGARAT, hát hogy beszélsz te azzal a gölnerrel, tudod te azt egyáltalán, hogy ő egy doktor ?De neki még ez sem segít,mert bizony sajnos nem veszi ő észre, hogy miközben lencselevest eszik, korpa közé keveredik és megszik a disznók!

  • Göllner András

    Jávorszky Mária, úgylátom humorizálni próbál itt a KMH oldalain, de ez nem jön be neki. Ezzel inkább magát teszi nevetségessé.

    Tucsokbogar, nem adom magam egy olyan nőnek a kezébe akinek Sz-al kezdődik a vezetékneve. Kicsi a világ. Nyugodjon meg, ismerem 🙂 További jó munkát kívánok munkájához. Remélem az mni-n folytatott tevékenységei során az agya tisztábban működik mint akkor amikor áttér a politika mezejére. Akár szégyelhetné is magát, hogy olyan szövegeket írt mint odafenn. Megnyugodhat. Nem fogom beköpni.

  • tucskotbogarat

    Latja tevedett,nem az vagyok akinek kepzel,ZAVAROS ELME CSAK AT KELL TEKINTENI IRASAIT.Tevedni emberi dolog .Megismetlem SZIVESEN MEGVIZSGÁLOM, ELMEKORTANI ALLAPOT FELMÉRÉST VEGZEK : A Montreal Neurological Institute-BAN,HA VAN 1 ORA ideje.MAGANBAN JELENTKEZHET.

  • Göllner András

    Tücsökbogár – magadból nyugodtan hülyét csinálhatsz itt a nagy nyilvánosság előtt. Ebben már most is jócskán felülmúltad magad. Rajtam nem fox kisérletezni galambepém. Én fecskében utazom (medium szájz). És köszönöm szépen, nem szeretem amikor hülyék kísérleteznek rajtam. És különben is szenzációsan jól érzem magam. Nincsenek panaszaim. Hátamon fekve repülök a radár alatt. Mér ? Mert visszafogott srác vagyok. Azér.

    Ha egy ilyen nagy tudós vagy tucsokbogarka, mért nem vállalod a neved a nyilvánosság előtt ??? Mitöl félsz Szivi ? A Bencsicskláritól ??? Idefigyelj – van egy jó tanácsom amit a kollegák is helyeselni fognak. Angolul mondom: PHYSICIAN ! HEAL THYSELF……Szereted a nagy betűimet ??? Gondoltam. Jól illik hozzád ez a mondás. Passzol rád, mint a fehérje az ebihalhoz,…Carpe diem….(ez latin volt. tudósnénike, és csak neked, hogy lásd – igyexem….)

    Tucsokbogár, figyusz ! Szereted a szalontüdőt ? Leírom ékezetnélkül hogy jobban megértsd. SZERETED A SZALONTUDOT ?????. (három lehetséges válasz közül választhacc) Én a haloszobatudot szeretem. HALLÓ ????? Kezd hosszúra nyúlni a levelem, be kell fejeznem, mert lehet hogy a Chris Adam már szeretné bezárni a kommenteket, mert későre jár Ottawába…..Még csak ennyit akkor tucsok. Ne zsörtölődj !!!! Inkább szedd össze magad. Bonts formát. Bontakozz ki. Vedd be egy kicsit a fehérkoppenyedet a derékban, a főorvosúrnak így jobban fox tecceni. Hogy hívják ? Billy vagy Doug ?Ha nem tudod az se baj. És majd utána gyere vissza, mutasd meg mit tucc. Hozz magaddal két AAA ceruzaelemet, majd megbeszéljük micsinájjunk vele. Oké kis neurológ ???? Nagyon várom a válaszodat. Szeretem amikor foglalkozol velem itt a KMH komment oldalakon. Vidd majd be az emenájba és mutasd meg a dokiknak. csak előtte húzd ki az alemeket, nehogy má’ megrázz valakit…..

  • egy ido utan nincs kulonbseg elmeorvos es pszichopata kozott!

  • Göllner András

    Jávorszky ! Azt beszélik a város több pontján, hogy használt ceruzaelemekben utazol, azt szereted. Keresd meg a tucsokbogarat, van nála ketto (igen ékezet nélkül mondtam, így – KETTO – szerintem így jobban hang-zik) Keresd meg bátran a tucsokbogarat. Menj be az MNI-be a McGillen. Jól megfog elemezni a tucsokbogar. Egy óráig tart. Szeretni fogod. Aztán gyere te is vissza a Chris Adam lapjára és meséld elé mit tucc. Mutasd meg mit hozott ki belőlled a tucsok. Lehet, hogy egy magyar vizslát…..

    Chris talán ezt is le lehetne zárni, mer jönnek az alkaidás uccaseprők 🙂

  • Göllner András

    Szia Misi, Te még itt vagy ???? Te mérnem beszélgecc a fasiszta lányokkal ???? Mér kell mindent nekem csinálni ???? Még nincs itt a Chris, mongyál nekik valamit fonetikusan…..mert azt jobban értik.

  • gölner, rosz paszban vagy, valahogy nem mennek a dolgok mostanában ?

  • Göllner András

    Marika ! Valóban náthás vagyok, de amikor rád gondolok, megkönnyebülök. Részletekbe most nem bocsátkozom, mert egy rém rendes srác vagyok. Érted ?

  • Per se, rémesen rendes srác….

  • Hozzászólások lezárva.

  • Göllner András

    És egy kicsit taknyos. De csak neked, Marika. 🙂