Az ottawai magyar konzult hallgatta meg a kanadai parlament bevándorlásügyi bizottsága

2012 május 3 9:39 de.189 hozzászólás

A magyarországi roma menekült-hullámot és a C-31-es törvényt vizsgáló parlamenti bizottság ülésén vett részt Helyes Imre, Magyarország ottawai nagykövetségének konzulja. Karl Nerenberg, a Rabble című ellenzéki online lapban megjelent beszámolója szerint Helyes Imre kissé váratlanul bevallotta a Commons Immigration Committee képviselői előtt, hogy a Fidesz-kormány komoly kihívásnak találja a szélsőjobboldali „milíciák” kezelését. A bizottság egyik konzervatív képviselője kérdezte a magyar konzultól, hogy van-e Magyarországon roma-ellenes diszkimináció. A Rabble tudósítója szerint láthatóan kényelmetlennek és kínósnak találta Helyes Imre a képviselő kérdését és csak hosszú, csendes megfontolás után mondta azt, hogy nincs, de mindjárt hozzá is tette: „bonyolult és sokoldalú ez a probléma.”

Helyes Imre

Ezt követően arról firtatták a konzult, hogy milyen intézkedéseket vezetett be a Fidesz-kormány, mely a roma kisebbség védését szolgálhatja. A Rabble szerint a konzul először úgy tette, mintha nem is értené a kérdést. Aztán hosszú gondolkodás után elmondta, hogy a magyar alaptörvény „tiltja” a diszkriminációt és, hogy egy ombudsmani hivatal foglalkozik Magyarországon a kisebbségi jogokkal.

Ezt követően Helyes „bűnszervezetekről,” „más féle intézményekről” és „partikuláris jelenségekről” beszélt – meglehetősen ködösen – azonban mégis kiderült, hogy gárdistákra, neonáci csoportokra és miliciákra utalt, nem pedig az elhíresült kanadai magyar embercsempészekről. Ezzel kapcsolatban Helyes Imre leszögezte: a Fidesz-többség olyan törvényt szavazott meg, melynek köszönhetően az állam monopóliumot élvez az erőszakszervezetek területén. A Rabble szerint az, hogy a magyar kormány ilyen törvényt hozott jelzi, hogy nem tudták kontrollálni a szélsőjobboldali milíciákat. „Ez a magyar kormány impotenciájára utal”–írta Karl Nerenberg a Rabble-ban.

„Magyarország szerencséje, hogy Helyes olyan ködösítő és homályos kifejezéseket használt, melyeket szinte senki sem értett teljes egészében a bizottsági meghallgatáson…A konzervatív narratíva szerint Magyarország egy minta demokrácia és a romáknak nincs semmi félnivalójuk. Ha a romák Kanadába jönnek, a szociális juttatások miatt teszik ezt és nem pedig azért, mert Magyarországon Hitler-imádó politikusok és a velük szövetségben lévő szkinhead gengszterek terrorizálják őket”–írta Nerenberg.

Nerenberg megjegyezte, hogy az ellenzéki Új Demokrata Pártot (NDP) vagy nem érdekli az egész probléma, vagy egyszerűen nem készültek fel rendesen a bizottsági ülésre, hiszen semmit sem tudtak hozzáfűzni a témához, a magyar konzul szavait egyáltalán nem kérdőjelezték meg.

Nerenberg szerint Kanadában azért nem vezetnek be vízum-kényszert Magyarországgal szemben, mert a konzervatív kormány folytatja tárgyalásait az EU – Kanada közti kereskedelemről és nem szeretné ezt a folyamatot veszélyeztetni egy „barátságtalannak” tűnő új vízummal.

Irwin Cotler liberális képviselő – és a montreáli magyar Szent István bál többszöri résztvevője – a külügyi bizottság ülésén próbálta felhívni a Stephen Harper-kormány figyelmét a magyarországi helyzet aggasztó részleteire, de Nerenberg szerint a kormány minden alkalommal blokkolta a balközép politikus erőfeszítéseit.

Helyes Imre kanadai külszolgálatát idén augusztusban fejezi be. Tudomásunk szerint hosszú KÜM-ös szolgálata után nyugdíjba vonul. A követséghez és a magyar kormányhoz fűződő minden konfliktusunk és vitánk ellenére meg kell jegyezni: Helyes Imre ottawai konzuli tevékenysége korrekt és tisztességes volt. Reméljük, hogy a konzul utódja is hasonló távolságot tart a mindennapi pártpolitikától.

189 hozzászólás

  • Témához kapcsolódó link:
    http://www.origo.hu/itthon/20120503-balog-zoltan-a-nefmi-uj-vezetoje.html

    És a már szokásossá vált észrevételeim:

    1) “bonyolult és sokoldalú ez a probléma.”
    Ki az, aki nem így gondolja? Tegye fel a kezét! A romák Mo-n 30 éve vannak eltartva az adónkból, mindeközben még csak halvány jelét sem mutatták arra, hogy megpróbáljanak felemelkedni, csak szülik a gyerekeket és veszik fel a pénzt utánuk munka nélkül és viszik rögtön a pénzt a kocsmába. Ha nem elég, akkor bűnözésre szoktatják gyerekeiket. Eddig minden kormánynak annyi megoldása volt feléjük, hogy növelte a segélyeket. Illetve most egy éve, megindult egy program, hogy tyúkokat vittek minden házhoz, és megtanították őket, a tyúkok gondozására, nevelésére. Csak hát egyszerűbb volt gyors levágni, vagy eladni őket! Volt olyan Önkormányzat, ahol külön új építésű házakat adtak számukra, hogy legyen hol lakniuk (pl. Lajosmizse), de a nappaliban vágtak disznót, felszedték a parkettát elégették, 1 év alatt leamortizálták a házakat, végül ki lettek telepítve.

    2) a magyar alaptörvény “tiltja” a diszkriminációt
    Igen, valóban így van. Tiltja… Csak mikor a magyar emberről van szó, akkor mindent lehet… Nem egy példa van, mikor a romát felmentik akkor, mikor a magyar több éves börtönt kapott volna. A diszkriminációnak nem azt nevezzük, amikor valakit jogosan ítélünk meg a tettei okán… Igen sajnálatos módon a romák követik el a legtöbb bűncselekményt, de ez az elmúlt 20 év, „ne beszéljünk a romákról politika” eredménye. Ha egy valaki ki talált volna valami konkrét megoldást programot, azonnal jöttek volna a rasszistázással, ahogy ez most meg is valósult, mikor a JOBBIK előjött a javaslataival. De ha nem történik konkrét intézkedés a segélyek emelése mellett, akkor bizony nagy problémák lesznek.

    3) „azonban mégis kiderült, hogy gárdistákra, neonáci csoportokra és miliciákra utalt, nem pedig az elhíresült kanadai magyar embercsempészekről”
    Mégis ki volt az, aki szerint ez kiderült? Mióta nincs gárda, több roma bűncselekmény történt. Persze a megoldás nem a Gárda… Foglalkozni kellene a romák oktatásával és nevelésével, a bűnözési hullám visszaszorításával.

    4) Ha a romák Kanadába jönnek, a szociális juttatások miatt teszik ezt és nem pedig azért, mert Magyarországon Hitler-imádó politikusok és a velük szövetségben lévő szkinhead gengszterek terrorizálják őket”
    Ezzel teljesen egyet tudok érteni… Múltkor volt egy cikk, hogy egy roma nőt befogadod Kanada, mindent megadott neki, nagy segélyt is kapott, aztán kiderült, hogy Mo-n körözik.

    5) „Nerenberg szerint Kanadában azért nem vezetnek be vízum-kényszert Magyarországgal szemben, mert a konzervatív kormány folytatja tárgyalásait az EU – Kanada közti kereskedelemről és nem szeretné ezt a folyamatot veszélyeztetni egy “barátságtalannak” tűnő új vízummal.”
    Ez már Kanada problémája, mondjuk szerintem kicsit ködös, félremagyarázás.

    6) „Irwin Cotler liberális képviselő – és a montreáli magyar Szent István bál többszöri résztvevője – a külügyi bizottság ülésén próbálta felhívni a Stephen Harper-kormány figyelmét a magyarországi helyzet aggasztó részleteire”
    Hát ez fura… aggasztó a helyzet valóban, mint ahogy már említettem… Valamilyen felemelő programot kellene biztosítani a romák számára a segélyek helyett. A segélyezési rendszert szépen lassan meg kellene szüntetni, vagy átépíteni, munkabér után járó kedvezményre.

  • Ide kellene a dollár milliárdkat adni,nem a háborúkra, hogyha kell kényzeríteni kell a tanulásra őket és kiemelni abból a nomád ,igényteln életmódból amiben jól érzik magukat. Ami támogatást kapnak azt felélik és eszük ágában sincs, hogy önellátás valamilyen formájába belefogjanak.( gazdálkodás, háziipar,kertészkedés stb.) A „szoocialista ipar” sok segédmunkást foglalkoztatott közülük,de nem törekedtek a takarékosságra,hanem mindent feléltek, elittak és szülték felelőtlenül a sok gyereket,akiket küldözgettek lopni,mert a kiskorú a gyerek nem büntethető.Uraim segitsenek a megoldásba,mert önöket is elérik ezek a problémák.

  • Kedves Matyus10!! Az első hozzászóllásodra szeretnék reagálni pár mondatban. Mindenekelőtt leszögezem nem vagyok roma, vagyis amikor ugy gondolom igazságtalanok az írások akkor az vagyok. Ha a zsidókat bántják akkor az vagyok, ha a melegeket bántják akkor meleg vagyok. Függetlenül attól hogy erkölcsileg, azaz a Bibliai erkölcs alapján mi a véleményem. Nos visszatérve az első hozzászólásodra. A legnagyobb jóindulattal sem tudom azt mondani, hogy magyarországon romaintegráció zajlik. Még akkor sem ha néha vannak ezügyben lépések. És most kérlek őszintén Ítéljünk.

    1, A rendszerváltás óta szerinted talpon maradtak azok a munkahelyek, ahol többségében romák dolgoztak? / bányák, vasútvonalépítés, kohászati művek, csepel művek,és még lehetne sorolni/
    2,Szerinted tisztességesen jár el az a kormányzat amelyik a „munkabéreket” szociális segélynek állítja be?

    Elmagyarázom: nem tisztességes!!! ugyanis a legtöbb önkormányzatnál az zajlik, mint divatos új munkajogi hullám, hogy a roma honfitársakat ugy kényszerítik munkára, FIGYELJ CSAK!!! NAPI 8 ÓRAI MUNKÁRA!!! hogy az egész „munkabért” szociális segélyként próbálják beállítani. Ugyanis kimegy a roma reggel 7-re a határba erdőt írtani, parkot rendezni, szenyvízcsatornát tisztítani, és még sorolhatnám, munkaszerződés keretében, amit ugyebár az önkormányzattal kötött. / ha kötött egyáltalán/ És mit csinál az önkormányzat amikor a fizetésről van szó? szociális segélyt ad munkabér helyett! Ez pedig tudod mi? nem más mint maga az állam taszítja őket egyre lejjebb és lejjebb az emberi élet mocsarában. magyarul mondva maga az állam használja ki ezen réteg munkaerő készletét. Ameddig ez így lesz addig soha nem lesz semmillyen integráció a kisebbségi csoport beolvasztására a társadalomban. Ezen nem lehet csodálkozni, azon viszont lehet, és én a magam részéről el is ítélem amit a szélsőséges Jobbik csinál a magyar romákkal. Számomra nem tiszteletre méltó, sem erkölcsileg, sem politikailag, sem világnézetileg az hogy egy csoport jelen esetben a Gárda, a Jobbik, a véderő, a magyar társadalom kudarcát, /mert ez a rendszerváltás kudarca/ egy olyan csoport jelen esetben a romák nyakába akarja zúdítani amelyik abszolút vétlen volt a társadalmi átalakulás folyamatában.Természetesen elítélem azt ha bármelyik ember bármelyik csoport tagja is legyen, ugy próbáljon meg érvényesülni, hogy a másik embernek ártó szándékkal kárt okozzon, pl bűnözzön, de mégis azt kell hogy gondoljam, hogy a rendszerváltás óta valamennyi kormányzat bűnős a kialakult rendszerért.
    Végezetül pedig, azt hiszem hogy jövedelemadót 1988-óta fizetünk, így 30 éve semmi esetre sem tartod el az általad említett csoportot. :))

  • asher alexander

    -„bonyolult es sokoldalu problema”-
    szinte szorol-szora a Wannsee konferencian elhangzott Reinhard Heydrich beszed reszlete!!!

  • Abryzoli!”a rendszervaltas ota valamennyi kormanyzat bunos a kialakult rendszerert”.Ertsuk ugy,hogy a romak szenvedo alanyok???Nekik semmit sem kellett volna tenni a sajat felemelkedesuk erdekeben???En azt hiszem,hogy pont az a baj,hogy tul sok segelyt kapnak…De ha kevesebbet kapnanak,akkor meg jobban lopnanak,mint igy.Canadaba csak azert mennek,mert az ottani segely tobbet er,mint Mo-n.Viszont a lopast/rablast ugyan ugy folytatjak mint otthon.Bizony „bonyolult es sok oldalu problema” Csak el kell gondolkozni rajta egy kicsit.Szerintem
    Canada sem jott meg ki semmi fele megoldassal ezen a teren.Ha nem adnanak nekik a segelyt,nem jonnenek oda
    ez garantalhato.Igy csak mindket kormanynak nehezitik a helyzetet,a ciganyok meg rohogve mennek a bankba.

  • Itt most mi van?

  • Nem lep meg az hogy Helyes Imre nem készült fel.A Fidesz sem érti a lényeget.A cigányság problémája európai probléma.A cigány szabad nép és igénytelen.De az aki ki akar törni az kitörhet.A magyarok szeretnek büszkélkedni azokkal a cigányokkal vagy romákkal akik világhírnevet szereztek. De jaj azoknak a cigányoknak akik lopnak’ A magyarok nem lopnak?Az amerikaiak hogyan oldották meg a négerek problémáját? Mit tanulhat belőle a magyar állam? Európa hogyan oldja meg a roma kérdést ? Franciaországból hazaküldik a romákat ‘Még jó hogy a kanadai kormány nem követi a példájukat ‘Tavaly az volt a propaganda,hogy Orbán európai szinten megoldotta a roma kérdést ‘Helyes Imre ezt miért nem tudta?A kanadai kormánynak is elfogy a türelme egyszer’

  • Puchert János

    Kétségtelen ezen a téren még sok a tennivaló a kitörés a munka és a tanulás lehet, de a nem cigányok részéről is van tenni való le kell gyözni az évszázados beidegzésünket emberszámba kell venni a cigányokat is. Sokszor hangoztatják, hogy évszázadok ota élnek nálunk cigányok de nem tudtak beilleszkedni na de, hogy is tudtak volna amikor üzött vadként éltek a település széli erdőkben a maguk által összeeszkabált kunyhokban mindenki büntetlenül beléjük rughatott, munkát nem kaptak iskolába nem jártak. Én 1948-ban fejeztem be a 8 osztályt de egy cigány osztálytársam sem volt. A II. vh. után annyit változott a helyzet kaptak munkát járhattak iskolába lakásokban lakhattak, ez napjainra megváltozott nincs munka föleg olyan amelyett az iskolázatlan cigány el tudna látni a 40 év alatt tapasztalt fejlödés elakadt talán azt is lehet mondani némikép visszafejlödött. Valaki elöttem felhozza az amerikai néger példát a 60 években bizony még kemény megkülönböztetésben volt részük a négereknek ma pedig egy szinesbörü az amerikai elnök. Tehát sok türelemre és megfelelö szigorra van szükség, hogy a helyzet változon

  • Valaki! Nem szabad elfelejteni,hogy a fenti cikk a leheto leg negativabban allitja be az egesz dolgot.C.A. ugy allitja be,mintha o maga is jelen lett volna, gondolvan, hogy minden negativ a jelenlegi kormanyra nezve a sajat hasznukat fogja eredmenyezni.Csak hogy ezt a cikket olyanok is olvashatjak, akik benne elnek es sajat borukon tapasztaljak az egesz problemat. A kulfoldon elok reszere ez az iras elkepesztonek tunhet,Mo-ban elok ezt nem veszik be.Azt irja roma kerdes europai problema:az igazsag az, hogy ma mar vilag problema.Ma mar akar New Zealand
    is kuzkodik a problemaval. Sot mar Australia is. A legszebb az, hogy mihelyt jelentkezett a cigany(gipsy)problema
    ezek az orszagok is maskent velekednek a cigany problemarol. Ha majd Canada is a sajat boren tapasztalja az egesz dolgot,akkor egy kicsit gondolkozni fognak.Az a baj, hogy ezt magyar problemakent fogjak fol. Ebben ez a
    cikk is segitseg.

  • Puchert Janos! Nagyon szep amit ir,csak kar hogy hianyos.U.i. azt is kellet volna irni,hogy ami lakasokat kaptak(mert valoban kaptak) honapok,de egy ev alatt hazavagtak,lakhatatlanna tettek.En 52-ben vegeztem el nyolcadikat es lettek volna cigany osztalytarsaim ha jartak volna. Akkor voltak az iskolaban jelen,amikor a rendor behozta oket. Nalunk a 20 cigany csaladbol egynek volt foldje(120 hold).Dolgoztak is rajta rendesen(30 tagu csalad),jol is eltek,csak eppen a hazuk taja volt ugyan olyan mint tobbi cigany putri:elhanyagolt,godozatlan,omladozo.Pedig jo nagy haz volt. Napszamost -ha kellett- csak magyart tudtak alkalmazni,mert a tobbi cigany nem ment el nekik dolgozni,pedig fizetett a gazda rendesen. Tehat voltak/vannak ciganyok rendesek is. Nem bantotta nalunk senki oket(igaz hogy eljartak a szomszed falvakba lopni). Aztan nefelejtsuk el muzsikus ciganyokat, akik igazan becsuletesen dolgoztak a megelhetesukert. A magyar tudatban va „jo” cigany es van „rosz” cigany. Nehez lenne megmerni az aranyukat. Tehat nem ciganyuldozes van Mo.-n,csak az emberek probaljak a helyukre tenni oket. Utobbi idoben mindent elkovetnek, hogy a rosz oldalra keruljenek.Az sokkal konnyebb sors(nekik) mint a jo oldal.(lehet hogy nem akarnak „jobbikosok”lenni Ha…ha)

  • …”Talán sok türelemre és megfelelő szigorra van szükség, hogy a helyzet változon”. A türelemnek vége, a szigor hosszú távon nem fog működni. Van megoldás.

  • Javorszky!Csak azt ne irja,hogy kirtani oket.Nehez lenne kivalogatni az arra erdemesulteket.Es ki valogatna ki oket?

  • JIMBO, nem erre gondoltam. A romák egy nemzet, mely szétszóródott az egész világon hazátlanul. Hazát kell nekik adni, van elég hely a földön. Nem rezervátumra gondolok.

  • Lehet, hogy ők is idővel atombombát gyártanának, mint pl. Izrael, de ettől nem kell tartanunk, mert hamarosan megváltozik minden, atombomba se kellesz hozzá…

  • Csak hogy akkor is el kellen tartani oket valakinek,mert a munka budos.Ahol eppen vannak ott is el tudnak magukat tartani,ha akarnak.

  • Saját törvényeket hoznának önmaguknak, melynek betartására lennének kötelezve. Roma bíróság ítélné a romákat, és aki nem akarna dolgozni az segélyt se kapna. Igy lassan, de biztosan mentalitásuk fejlődne, megértenének, hogy más kiut nincsen- aki nem dolgozik ne is egyék ! ( kivétel a rokkantak…)

  • asher alexander

    -„a munka budos”-
    -nos ez erdekes,mert amikor dolgozni akarna akkor se kap munkat!
    masreszt meg aki – amelyik dolgozott becsuletesen azt munkabamenet lelottek!!-(romagyilkossagok!!)-
    akkor hogy is csak?
    egyik szavatokkal agyonutitek a masikat!!-‘(fel se tunt meg mi??),

  • asher alexander

    nacikurva!!
    milyen jogon pofazol izrael-rol?, itt laksz? NEM!!akkor ne ugass a belugyeinkbe!!

  • Az EU kötelezze minden 1-es tagállamát a Roma állam megalapozásában, egyidejüleg, ezzel kapcsolatban az EU tagállamok részére önvédelmi törvényeket hozva.

  • asher alexander

    no es HOL legyen aza Roma Allam????
    -(nem Izrael-re gondoltal ugye??meg veletlenul sem ugye?)-

  • Van elég hely a földön, csak a hülyéknek kevés a hely, amit a beszűkült tudatuk diktál nekik…

  • asher alexander

    Proverbe,;
    un Goy -( non-juif )- n’a aucun mission sur cette terre!!
    Le Juifs sont la pour mission de le lui faire comprendre!!
    ————————————————————————————–
    certeins maladies juives sont de nature psychosomatique!
    surtout ces dèmangeaisons à la vu d’un Chrètien avalant Symboliquement le Corps-(Yeshua)-d’un ancien Juif!

  • asher alexander

    igen??
    megis mindannyian -(te is!!)-a mi alig nehanyszaz kilometer hosszu,es nem egeszen szaz kilometer szeles kis hazank ellen pofaztok minduntalan!!
    megis az van nektek utban ami a mienk mar ugy 3500 eve Erets Israel !!
    akkor Ki is a „beszukult agyu”???
    amint legkozelebb tukorbe nezel,kopd le nyugodtan azt,aki visszanez rad!!

  • Asher! Mar megint nem vetted be azt a rohadt gyogyszert.Vigyazz magadra! Mi meg akarjuk elvezni a hulyesegeidet,meg ha mindig egyformak is. Komolyan!!!Nem tudsz valami ujat???

  • Asher,asher. Ha ti nem pofáznátok bele a magyar ügyekbe, akkor mi sem foglalkoznánk anyit a pelesztin holokausztal, habár aq népirtás megtorlásért kiált. Mit szolnátok Nürnberg után egy Jeruzsálemi perhez.

  • Ezt en is alairom Godi Istvan.

  • Az beszél akinek a háza ég !Hogy kinek mi kell, már bizonyított tény :

  • ott: Oldalmenü – A nagy átverés

  • asher, ne prenez pas mon Jézus á votre bouche sale , je ne le blesse pas votre Dieu !

  • asher alexander

    Olcso Hazugsag!!Desinfo!!
    ———————————–
    egy masik videon elhangzik a riporter szajabol a kerdes!!
    -(Izraeli katonak magyarorszagon c cikk!!)-
    az izraeli katonak kikepzest kaphatnak-e magyarorszagon?
    1,;-a Terrorista elharitok NEM katonak,ok a belso biztonsagi szolg-(Sinh Beth)-emberei!
    2,; na ne legyenek mar ennyire nagykepuek kerem!!meghogy Izraeli katonak kapnanak kikepzest,a magyaroktol?? rosszz vicc!!az inkabb forditva lehet igaz!!!

  • asher alexander

    godiistvan!
    volt mar jerusalemi per!!az Eichmann per pl!!
    de meg lesz is hasonlo per!!effelol ne legyen semminemu ,ketsegetek!!
    elore elarulom-(a Cesarea kommando keszen all erre!!)-a kovetkezo a Zentai Karoly-e lesz,aki most meg az Ausztralia-i Pearl-ben bujkal!!

  • asher alexander

    avec tous tes „paroles” tu as deja blesse mille fois le Unique Seul Vrai D.-ieu!!!!!
    Yeshua h’Nocri b’N’zreth est un JUIF!!point!!
    aucun discusion sur cette sujet est inutile!!

  • Ashert egyébként miért érdekli Kanada és Magyarország, ha Izraelben él? Érti ezt valaki? Ez nekem túl magas…

    „masreszt meg aki – amelyik dolgozott becsuletesen azt munkabamenet lelottek!!-(romagyilkossagok!!)-”
    Tyűű: Ha alaposabban elolvastad volna a híreket, vagy láttad volna a TV-ben, ezek romák romák elleni bűntettek. Azt hiszem egy eset volt, amikor egy szervezett banda ölt romát (bár lehet volt olyan, amiről nem tudok.). Elmagyarázom Neked bővebben, hogy ez mit jelent. Roma csoportokon belül is vannak már bandák, mindenkinek megvan a területe, és ilyenkor előfordulhat, ha egyik banda területet sért, akkor bizony egymásnak ugranak. Ez a romák elleni gyilkosságok fő oka. Nem a magyar ember gyilkolászik 🙂 a magyar ember inkább fél. Javarészt, ha meglát két fiatal roma gyereket a járdán szembe jönni, akkor inkább én is átmegyek az út másik oldalára, nehogy lekéseljenek, vagy elvágják a torkom. Csak ugye erről az ember nem szokott beszélni, nehogy rasszistának tartsák.

  • Maria Magdalena

    Mária ne féljen, a zsidók nem foglalják el sem Európát, sem Magyarországot. Még mindig nem olvassa Bibliát, pedig folyton hivatkozik állítólagos mély vallásosságára. Ha olvassa akkor tudja, hogy a Zsidókat hova gyűjti össze Isten akarata az idők végén! Annak meg inkább örüljön ha mégis Európába költöznének Izraelből a Zsidók, mert akkor még nincs itt az idők vége! Olvasson Bibliát az ájtatosság és álságosság helyett igen tisztelt Jávorszky Mária!

  • Asher! A Zentai Karolynak mar fujhatsz a fenekebe,de teli tudovel. Kiszurt a naci vadaszaiddal.

  • Ceux ca aiment a organisé que Jézus est juif que vous etes !Quelle est la valeur de mot Jézus á votre déclaration dans un oeil ?Vous etes ridicules !

  • Magdalena, én addig is imádkozom érted – mi Atyánk, ki vagy a menyekben szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országon, legyen meg a Te akaratod, miképpen a menyben azonképpen itt a földön is…………………………………….ne vigy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, ÁMEN.

  • MATYUS10, itt 2 db.asher ír, az 1. trágárkodva, törve a magyar nyelvet, a 2. magyarul helyesen ír és hosszan

  • Ezt en is eszrevettem.Masok is irnak tobb neven.

  • Libas Misi!,

    szcsimbok

    es hogy jon a lassu felfogasod az ottawai nagykovethez?

  • Libas Misi!,

    ..azaz konzulhoz…

  • Ezt meg kell hogy magyarazd Hibas misi.Mint mindig,most is homalyos vagy.

  • Szerző Jávorszky Mária | május 4, 2012, 12:37 du.
    Most így visszanézve valóban… Köszönöm az észrevételt!

    Szerző Jimbo | május 4, 2012, 8:43 du.
    Balliberálisok általában homályosak. Nem mondják ki mit gondolnak, aztán mikor valami balul sül el másra mutogatnak… Nem ismerős a helyzet? (MSZP-SZDSZ)

  • Matyus10! Tokeletesen ismeros a helyzet!!! Ehhez meg csak annyit: minden labdat (pimaszul ) visszautnek.Gondolom ez is ismeros!!??Ugy hiszem erre kulon kikepzest kapnak.

  • asher alexander

    itt EGY Asher ir!! En egyedul!
    -(Asher Alexander / Rehov h’Hatsmauth / Cfat-11131 / Erets Israel.)-
    ez a kulombseg koztunk!!
    -en ki merem irni ide a cimemet!!lassuk melyik nagypofaju olyan hos hogy idejon es elem all??!!
    -(eddig Egyik se!!csak a pofa volt jo nagy!!)-

  • asher alexander

    quel est le valeur,le mot „jezus”? AUCUN!!
    car il est pas d’autre que le treaduction latin de la nom originale hebreu Yeshua!!

  • asher alexander

    bimbo!
    azt te csak hiszed!!
    nagyon-nagyon csodalkozni fogtok!!!!-(persze akkor mar keso minden pofazas!!!)-
    egyetlen egy se ussza meg ezutan!!!erre eskudtunk fel!!
    igy-vagy……….”UGY” de mindegyik rothadek megkapja azt am jogosan jar neki!!!!
    mi raerunk!!az ido nekunk dolgozik!!
    a legvadabb almotokban sem tudjatok meg csak elkepzelni sem,…………………mi var a most meg nagypofajuskodokra,antiszemita buzeransokra!!!
    -………………megegyszer,;-az ido nekunk dolgozik!!!!!mi nem kapkodjuk el ezuttal mint azt tettuk a ruhes fereg kepiro eseteben!!tanultunk a leckebol!!most korultekintobben jarunk el!!

  • asher alexander

    mutyi!
    mindig is tudtam hogy te egy velejeig romlott multu ruhes naci vagy,…………………no de hogy meg az orszag-vilag elott ismeretes roma gyilkossagokat,is az o nyakukba varrd………………???!!!
    -ennyibol mi is tehetnenk hogy a magyarokat a magyarok oldosik!!!-no es csak mert nektek mindenki roma aki gyilkos,…………………….az az igazsagon semmit sem valtoztat!!! van magyarbunozes is!!!kar tagadni!!

  • Most már meg minket magyarokat akartok kiirtani? A sok fenyegetéstöl már retegnem kéne? Ugye ezt nem gondolod komolyan?

  • Hu..ha…Most aztan remeghet a gatyam mar megint.Te asher olyan ilyesztos vagy.

  • Dodi Istvan! Az asher mar csak almodozik.Hagyjuk…

  • Bocs!Godi akart lenni

  • Asher te egy zseni vagy, eszembe se jutott volna, jó ötletet adtál, mégpedig, ha már így is -úgy is a zsidók átköltöznek Európába, akkor a romák mind költözzenek Izraelbe, így az EU tagállamainak sem kéne feleslegesen költekezniük a RÁ – Roma Állam megalapozásában. De ne, csak a Cionisták költözzenek Európába maguk mögött hagyva a bajban saját népüket amit maguk idéztek elő. hahaha

  • asher alexander

    a romak maradjanak csak ott ahol vannak!!speciel magyarorszagon!!ok ugyanis eppolyan magyar allampolgarok mint te!!
    azt en elhiszem hogy jol jonne ilyenkor-ilyen cselokra a zsidok penze,………….de azt leshetitek hogy majd mi a zsebunkbe nyulunk!!

  • Tüske Zsófia

    mátyus, te szemét módon hazudsz. a jobbikos barátaidat állították a cigánygyilkosságok miatt bíróság elé. a dicső, veled egy állásponton lévő magyarok lőtték le ágyában a tizenéves cigánylányt, gyújtották rá az alvókra a házat, majd a gyerekét mentő apát és négyéves fiát lőtték le, a magyarok nagyobb dicsőségére.
    ahogy ezen a videón a gyöngyöspatai polgármester Juhász Oszkár fia magyarázza a rajzát a magyarok és a tetű náci pártod nagyobb dicsőségére:http://youtu.be/eLM7736AuYc

  • Tuske Zso-fika/Kopacsi! Elfelejtetted a tanart emliteni,akit a gyerekei elott VERTEK AGYON. Lehet hogy az nem fontos??? Neked.

  • Már egy hét telt el azóta – különösebb sajtóvisszhang nélkül – hogy április 29-én Újszentgyörgy és Tomajmonostora között brutálisan megvertek egy középkorú férfit, aki azóta bele is halt sérüléseibe.
    Mo-n nincs cigany bunozes???!!! Marha jo,nem???

  • Szerző asher alexander | május 5, 2012, 8:17 de.
    Mi már az idők kezdete óta eltartjuk őket. Hogy magyar állampolgárok? Ők semmilyen állampolgárok, ahova csak mennek élősködni tudnak a nemzeti jóhoz egy fűszálat nem raknak keresztbe. Most volt itt egyik általános iskolás ismerősöm, Pizzériát üzemeltetett. Megvárták még jól beindul neki, aztán jöttek védelmi pénzt szedni tőle. Először csak 30 után 50 ezer forintot. Majd azt mondta, hogy nem fizet. Minden este bejöttek hozzá, elvették a vendégek elől a pizzát, betörték az ablakokat. Elment a rendőrségre, a rendőrségen meg azt mondták nehezen bizonyítható, de ha bizonyítja akkor sem tudnak csinálni semmit, inkább intézkedjen ő nyugodtan, tegye el 1 hónapra kórházba az összeset. Megkérdezte: és akkor írásba adja nekem, hogy ebből nem lesz bajom? Erre a nyomozó azt mondta, ilyet nem tud írásba adni. A történet vége az lett, hogy be kellett zárnia, mert a rendőrök semmit sem csináltak. Ez olyan 2007 környékén volt.

    És Asher, csodálkozol, hogy utálja a te fajtádat mindenki, mikor mindenkit nácizol? Azt sem tudod milyen ember vagyok… És tudod, ha kicsit többet olvastál volna tőlem, nem csak az első mondatokat, rájönnél, hogy nem vagyok antiszemita sem, a tapasztalataimat írom le. Van egy autószerelő ismerősünk aki cigány, de ő nem tartja magát cigánynak, azt mondta szégyenli, hogy annak született, hogy ő maga sem tud azonosulni a romákkal.

    És Asher… Ne csodálkozz, ha utálod az embereket, hogy Téged is utálni fognak… ebben semmi antiszemitizmus nincsen.

  • Szerző Tüske Zsófia | május 5, 2012, 3:48 du.
    ilyen dolgokat honnan veszel? Ki adta ezeket a szádba… A Te általad igen nagyon tisztelt gyurcsányi elvtárs, aki most szobrot akar emeltetni kádár apjuknak, aki 10 ezrével írtotta a cigányokat? Csak gratulálni tudok neked! Adj forrást, ahonnan ezt a hülyeséget szedted…

    Megnéztem a videót, csak egy rajzot látok, arc sincs rajta, pedig vártam, hogy talán legalább, ha már ilyen jó minőségű, meg ilyen közelről felvett videót látok, hogy legalább akkor az arcát is felveszik. PROPAGANDA… Mit nem lehet ezen érteni? A te gyurcsányi fajtád, ebben csak egy dolgot nem vesz észre… ezzel az országnak ártotok… Azt hiszitek, ha a jobbikot besározzátok, az mszp majd visszatér? Hát nem… a magyarnak nem kell ezekből az országrablókból már 10% sem! Takarodjatok ebből az országból és éljétek ott ki magatokat, ahol akarjátok! Egyébként, ha ezt tovább folytatod, lehet még járkálhatsz majd bíróságra rágalmazásért… Te tudod, biztosan a diploma nélküli kis diktátorod majd megvéd!

  • Szerző Jimbo | május 5, 2012, 8:54 du.
    Jimbo! Vona nem egyszer mondta, hogy a cigánybűnözéssel mindenkinek csak egy problémája van, hogy annak hívják. A parlamentben felajánlotta, hogy hívják el máshogyan, nevezzék bárminek, csak tegyenek ellene… Kihangsúlyozta, hogy nem azokkal a romákkal van gond, akik a társadalom tagjává szeretnének válni, hanem legfőképpen azokkal van, akik bűncselekményt követnek el.

  • Szerző asher alexander | május 5, 2012, 2:53 de.
    Igen van magyar bűnözés és roma bűnözés is, sőt zsidó bűnözés is, csak hogy tudjál róla. De olyan 90%-ban a bűntetteket romák követik el. A statisztikákkal csak az a gond, hogy a tv-ben nem mondhatják a híradóban azt, hogy cigány tettesek, mindig azt mondják ilyenkor, hogy ismeretlen tettesek (már akkor is mikor már rég le vannak tartóztatva). De nem kell messzire menni, nézd csak meg a börtönöket. 98%-ban romák vannak börtönben. És hidd el nem azért mert üldözve vannak, ez az mszp idején is így volt, csak nem hangoztatták. És nem varrok gyilkosságot senki nyakába, nyílt tény, hogy ők követték el, pár kivétellel. Persze lehet most azokra támaszkodni és hangoztatni, hogy volt egy-két eset, de az régen is volt. 🙂

  • asher alexander

    -„de olyan 90%-ban a bunoket romak kovetik el”-
    hazugsag!!!!
    -es meg ha ugy is lenne -(nincs ugy!!!)- ki tehet arrol hogy most a romakon a sor -(ugyanugy mint a mi esetunkben 1934-44 kozt magyarorszagon!!)- a celbol hogy meggatoljak az emancipaciojukat minden eszkozzel,minden modon, az olyanok mint te,……………….aztan kesobb nagypofaval hirdetik hogy,;-„jajjhataromakmegseprobatakazemancipalodast”-
    aljas hazugsag!!!
    itt az elo pelda arra hogy a legnagyobb-(Faji eredetu Bunt)-eppen ti fajvedomagyarok kovetitek el!!

  • asher alexander

    na idefigyelj te ruhes patkany!!
    csak egyszezr irom le!!
    -a roman forradalom idelyen-(ceausescu ellen)-eppen az erdelyi romak vonultak fel ezrevel veddeni a magyarokat a romanok ellen!!
    hogy ma egy jo csomo erdelyi magyar egyaltalan el meg,azt nekik koszonhetik!!!
    olyankor bezzeg kussoltatok mind,;;;;;-(reszketve lapitottatok mint a szar a fuben!!)-most bezzeg akkora a pofatok mint a becsikapu!!fentebb leirtam mar………………minek ismeteljem onmagam!!a tortenelem leheto legnagyobb-legaljasabb bunet eppen ti kovetitek el most es mar evek ota folyamatosan!!!
    -persze a szamonkeres nem marad el!!effelol semminemu ketsegetek ne legyen!!
    irhattok olyanokat hogy pl,;-„asher papa igy meg ugy……….”- tokmindegy!!nagyon sokan irtak mar hasonlokat!!
    most valahogy csaladostol szoren-szalan eltuntek a szinrol!!!
    mondtam volt ugye??-……………..a legvadabb remalmotokban sem tudjatok meg csak elkepzelni sem………….!!!!!!!

  • asher alexander

    bimbo!
    elfelejtetted az alvo nobe es a 13 eves szinten alvo lanyaba „hosiesen” kozvetlen kozelrol hatulrol belelovo vermagyar HOS-oket!!
    de elfelejtetted az oteves kisgyereket,es az apjat agyonlovo fajmagyar hosoket is!!
    ugy nem keszakarva?????

  • asher alexander

    hat igen!!!
    meglehetosen epuletes video!!!
    -aztan a masik se kutya,ahol a beszelgetest teljes hosszaban hallani lehet!!megy a gyulolkodo zsidozas,ciganyozas rendesen,ahogy az a jobbikos trogerektol mar megszokott!!
    ————————————————————————————————————————-
    na most ellensuly keppen hadd irjak ide,valamit ami velem tortent meg!!-(mutatva azt hova vezethet az ilyen jobbikos ordas eszme!!),;
    Kz Lager Buchenwald,1945! miutan az Anglo-Amerikai erok bevonultak a lagert felszabaditani,beszelgettem egy Fogoly zsido kislannyal aki olyan 9-eves forma lehetett!!
    kerdezte most akkor hogyan tovabb?mi az hogy szabadsag?,
    a magam modjan-(hitetlenkedve-ketelkedve azok utan amin atmentem en is!!)-magyarazgattam,hogy most akkor kelunk amikor tetszik,lehet mindenhova menni szabadon,meg a szogesdroton tulra is,anelkul hogy lelonenek mliatta!
    tagra nyilt szemekkel figyelmesen hallgatott,majd artatlan hangon egyszercsak megkerdezte,; es mit fog szolni ehhez a Kapo??
    -no most erre mit lehetne valaszolni????
    egy pici kislanynak az elso gondja az az eleteben hogy a KAPO mit szol mindehhez!!!hogy KAPO megengedi-e valoban!??

  • Oreg Faszikam! Te mar megint folontettel a garatra.Nem vigyazol az egessegedre? A tobbi lapokon is elengedted
    magad,de cudarul. Milten piat fogyasztasz??? Valami bolonditot???

  • asher alexander

    bimbo!!
    jol vesd be!!
    NEM VAGYOK AZ „OREG FASZIKAD”,SEM AZ OREG HAVEROD,SEM MAS!!!!!
    HA MAST NEM IS……………………….A KOROMAT TISZTELD!!!!87 EVES VAGYOK!!!NEM ORIZTUN K EGYUTT LIBAT UGY EMLEKSZEM SEMMIKOR HOGY MEGENGEDD EZT A HANGNEMET!!!

  • Te viszont megengedhetsz mindent,igaz ASHER!???Nezd csak at aziromanyaidat,es szerintem barmilyen idos vagy ra josz,hogy inkabb neked kellene mersekelni magad.Ha ugyanb erre kepes vagy!!! Ketlem…

  • Tüske Zsófia

    mátyus, te nem vagy abban a helyzetben, hogy akár engem, akár mást elzavarj abból az országból, ahol az ÉN ŐSEIM a 14. század óta jegyezve vannak, a tieid pedig legfeljebb zsidókat bevamzoló házmesterek voltak, különben nem tartanád állandóan bizonygatni a magyarságodat, hanem megpróbálnátok egyszerűen humánus ember módjára viselkedni, de belőletek kiveszett minden normális emberi gátlás, veszett kutyák vagytok, akik helyesnek tartják bőrszín alapján rettenthetetlen bátorsággal az alvó gyerekek legyilkolását, és a kölykeiteknek is ezt tanítjátok, persze csupa keresztényi szeretetből és vélt felsőbbrendűségi tudat alapján. mocskos söpredék vagytok, az ország pitbulljai.

  • Íz IQ szinted meg is van hozzá 🙂

  • Tuske-boki/kopacsi! Mar megint vissza sikerult utnod a labdat. Kar,hogy remalmaidbol valo ebredes utan.
    Ha ilyen regi csaladbol szarmazol, oseid kozott is volt akik kiarultak/eladtak a hazat.Ha jol keresel,talalsz koztuk labancot is. Most te is azt teszed:arulod a hazat,de nem annak adod aki a legtobbet iger,hanem aki a legtobb keno penzt adja. Marmint neked

  • zsó fika, szerintem köpj fel és állj alá.

  • asher alexander

    bimbo!!
    nos megint csak sikerult elszolnod magad!!-(mint mar annyiadszorra fel se tunik,mekkora marha vagy!!?)-
    mint irod,;-a tobb evszazados multal-(csaladi)-rendelkezo magyarokat vadolod itt a „haza” eladogatasaval!!
    -megis,-(mino erdekes jelenseg!!igazi hungaricum!!)-legtobbszor a vevoket ocsaroljatok,keritek rajtuk szamon az uzletet!!
    annyit azert illene mar tudni nem,hogy ha nincsen eladni vagyo,nincsen vevo sem!!!aki nem ad el,attol venni sem lehet!!
    az hogy mi zsidok ezt-azt megvettunk-(sulyos milliardokert,es nem egy tanyer lencseert!!)-az egy dolog!!ugytudom nem volt okvetlenul kotelezo eppen nekunk eladni barmit is ugye??!!
    miert nem vettetek meg ti??
    most hogy hozongtok,……………………egy „esetleges”……………..ki fizetne vissza es foleg Mibol a teljes vetelarat??!!
    mert arra spekulalni hogy csak ugy ajandekba,…………………doreseg lenne,remelem ezt mindegyikotok jol tudja!!!
    ugye nem arrol volna itt szo,…..hogy majd a Magyarorszagi zsidosag fizesse ki helyettetek azt a penzt,………..mert, uram bocsass,de annak a penznek mar se hire se hamva sehol!!!
    a hitsorsos testvereink altali barminemu adossag kifizettetesrol Kar is almodoznotok!!abbol SEMMI sem lesz!!!

  • Asher! Mar megint felre beszelsz!Hiaba mondom ne igyal annyit.Art az egessegnek,ilyen oreg korban.

  • asher alexander

    Lam-Lam!!!!-…………………..Talalt!!Elsulyedt!!!
    Nem en beszelek felre!!!
    de…………………..latom betalalt amit irtam!!-(ugyanis ilyenkor probalsz hulyen okoskodni,ugymond „jajjdemulatsagoskodni”- legalabbis szerinted az!!!)-
    na ja!!
    miert is nem meglepo egy nacifereg „szajabol”-(mar hogy frinom legyek most!!)-az hogy ha nincsen erv,akkor jon a pofatlankodoas!

  • IDÉZET:
    „mátyus, te nem vagy abban a helyzetben, hogy akár engem, akár mást elzavarj abból az országból, ahol az ÉN ŐSEIM a 14. század óta jegyezve vannak, a tieid pedig legfeljebb zsidókat bevamzoló házmesterek voltak, különben nem tartanád állandóan bizonygatni a magyarságodat, hanem megpróbálnátok egyszerűen humánus ember módjára viselkedni, de belőletek kiveszett minden normális emberi gátlás, veszett kutyák vagytok, akik helyesnek tartják bőrszín alapján rettenthetetlen bátorsággal az alvó gyerekek legyilkolását, és a kölykeiteknek is ezt tanítjátok, persze csupa keresztényi szeretetből és vélt felsőbbrendűségi tudat alapján. mocskos söpredék vagytok, az ország pitbulljai”
    Köszönet ezért, Tüske Zsófia! Ebben a hozzászólásban minden benne van.

  • Asher,megbolondultál, leírod ide a címedet?! Vigyázz, mert még ezek a „bátor” szittyagyerekek felteszik a kurucinfóra… :o)

  • asher alexander

    -na mond mar!!!!
    kedves megjobbitott uszokeszulek!!
    majd legalabblesz elo celpont amire gyakorolhatok celba loni,az ilyen szittyakocsogokbol!!
    mer meglehetosen regen lottem ra mozgo celpontra!!jo lenne mar gyakorolni egynemelyiken!!kezdhetnem mondjuk a mutyi-n,vagy a bimbo-n??

  • Na itt a kulombseg asher! En nem lonek rad,ha itt lennel elottem,pedig be kell vallanod,hogy nem eppen uriember modorban tarsalogsz. En at segitenelek az utca tulodalara,ha eppen at akarnal menni.

  • Csimbók, sírok ám itt a meghatottságtól, viszont a Münchausen-szindrómádat meg kéne mutatni egy pszichiáternek. Mert időnként akkorákat hazudsz, amekkorát csak egy magyar jobboldali tud hazudni.

  • Libás Mihály

    🙂

  • Uszokeszulek! Aruld mar el,hogy hol van itt hazugsag??? Vagy csak egyszeruen firkalod a megszokott szoveget???
    Az is lehet,hogy fogalmi zavaraid vannak.Ehhez allok legkozelebb.

  • a you tube -kéne nézni nektek a cigányságrol mi is van magyarországon a gárda meg szunt de lett helyete nemzeti gáárda jo mi????

  • Jimbo, Matyi, meg a többiek. Csak hogy megértsétek, Kopácsi név alatt egyedül csak én irok itt, és senki más nevét nem használom fel, hogy véleményemet közöljem veletek. Tehát kéretik mégegyszer: bár sok emberrel egyetértek, akiket az én nevemmel gyanusitgattok, de nem vagyunk azonosak.

  • Kussher Alek_szar

    „nacikurva!!
    milyen jogon pofazol izrael-rol?, itt laksz? NEM!!akkor ne ugass a belugyeinkbe!!
    Szerző asher alexander | május 4, 2012, 2:53 de.”

    Tipikus példa a kettősmércére. Beleugat a 2/3-al megválasztott magyar kormány ügyeibe, miközben izraelben sütteti a metszett faszát, de szűköll, ha náci-izraelt valaki a szájára veszi. Undorító féreg, hányok tőled!

  • Kusssher, nem kell idejárnod és olvasni. Ennyi. kOMMENTELNED MEG PLÁNE KÁR.

  • Libás Mihály

    Kussher

    feltehetoen a kulonbseg annyi, hogy Asher magyar is es izraeli is, ezert joga van velemenyt mondani mindkettorol, mint ahogy nekem is kanadarol es magyarorszagrol is, ha mar mindket helyen adozok….te is ahany helyre adozol, annyi fele mondhatod el a velemenyedet, ha jol sejtem ilyen alapon sehol! eppen ezert elkussoljal!

  • Kussher, te tetves lózabáló! Azért sütteti Izraelben, mert a magadfajták elüldözték a hazájából.
    És vigyázz: érik a koki meg a saller. Tudod, amikor már éppen nyeregben érzed magad, hopp, valami kiszalad alólad, és te ott maradsz lógva, játékául mindenféle szélnek… Emlékszel, Eichmann hogy végezte? Nos, mivel az Eichmannok mára elfogytak… érted, mit akarok mondani…

  • asher alexander

    kusssser!
    ugy fogsz jarni mint a horvath testver!!!
    kiteszem ide-(is)-az e-mail cimedet,meg az osszes csaladi adataidat!!
    persze figyelmebe ajanlak a magyarisztanban szekelo szerveinknek is!!

  • Libás Mihály

    🙂 haha

  • asher alexander

    -„uj magyar garda”-
    oooooohhh te mleg csak itt tartasz?
    a betyarsereg nevu hobelevancrol meg a tobbi nacifergekrol nem hallottal eddig?

  • A „Legyen jobb a gyermekeknek” – nemzeti Stratégia egyik pillére volt, a még ma is működő Gyerekszegénység elleni program. Megvalósításában a leghátrányosabb helyzetű kistérségek vesznek részt. Dedikált forrásokat kapnak, a tevékenységeket a szükségletekre építve tervezik meg. A lényeg az, hogy különböző kötelező, kötelezően és szabadon választható tevékenységi körökön belül olyan beavatkozásokat kell tervezni a kistérségeknek, amelyek véleményük szerint a területen élő alacsony státuszú lakosság esélyegyenlőségét javítják, életminőségét növelik és a lakosok számára jövőbeni társadalmi haszonnal járnak, megakadályozva ezzel a gyermekszegénység újratermelődését.

    Az egyik település prevenciós programjai közé tartozik az anyákba ültethető intrauterin fogamzásgátló eszköz (spirál) alkalmazása. Ők megelőzésnek tekintik a születésszabályozásnak ezt a módját. A cél pedig a romák „túlszaporodásának” megelőzése!

    A tevékenységet a szélsőségesen jobboldali polgármester utasítására vették fel a programba. Egy a védőnővel, családgondozóval folytatott beszélgetést követően az anyák önkéntes nyilatkozatot írnak alá, majd nőgyógyász helyezi fel nekik a spirált, amelyért a nőknek fizetni nem kell és a beavatkozás is ingyenes lesz. Az orvos pénzt kap. A program egy már megkezdett folyamat folytatása, más pályázataikban is szerepelt.
    A Polgármester véleménye szerint fontos, hogy jövedelem nélküli családok „ne szaporodjanak korlátlanul”!
    Családtervezési programként került be a pályázatba! A bírálóknak nem szúrt szemet.

    A térség rendkívül rossz foglalkoztatási rátáját is figyelembe véve, az önkormányzat alkalmazásában állók – saját egzisztenciájuk féltése okán – nem mondanak ellen az utasításoknak, hiszen nem is engedhetik meg maguknak az önálló véleményalkotás luxusát.

    Ti mit gondoltok? Minden rendben van Magyarországon?

  • G. H. Mead elmélete szerint az egyének a szocializációs folyamat során veszik át az adott csoport, vagy társadalom általános értékeit. Véleményem szerint a családi szocializációs folyamatok azok, amelyek az egyik legmeghatározóbb szerepet töltik be a fejlődő gyermek életében. Túl ezen persze más hatások is érvényesülnek.
    A jelenlegi kormányprogram stratégiai elemeinek több szinten deklarált célkitűzése, hogy rend legyen Magyarországon. „Egy társadalom életében a legfontosabb közös érték az a rend, amely megadja a hétköznapok biztonságát, a boldogulás alapfeltételét.”- írják . Az alapértékek kialakítását és megszilárdítását a jellemben egyrészt a család szerepeként értelmezik, másrészt az oktatási rendszer felelősségének gondolják, hiszen az iskola olyan szocializációs tér, amelyben szervezetten – ellenőrzötten! – a legkorábban lehetséges a társadalmi együttélés alapvető szabályainak a megismertetése a gyermekekkel, fiatalokkal.
    Nézzük hát, mit ad a család és mit ad a társadalom ahhoz, hogy a gyermekekben kialakuljanak a legfontosabb alapvetések az együttéléssel kapcsolatban.

    A Youtube videomegosztó megjelent egy kisfilm . A filmen úgy nyolcévesforma gyerek beszél arról, hogyan, s hányféleképpen ölnek meg egy cigányt. Egy rajzról mesél, amelyet feltehetően ő rajzolt. A rajzon erőszak. Gyilkos eszközök. Halál. A szóhasználatában megjelenik a „molotov koktél” a „gárdista” és az erőszaknak minden formáját felvonultatja. Van kés a fejben, égő cigány a kukában, gépágyú, felrobbantott ház, a cigánytelepet bombázó repülőgép és persze szétlőtt házak. A cigányt még a varjú is eszi.
    A filmet a netre feltelepítők ugyan a gyöngyöspatai polgármester, Juhász Oszkár fiaként azonosítják a beszélő gyermeket, de a történetben nem az az érdekes, hogy igazán az ő fia-e vagy éppenséggel nem az. A film üzenete a lényeges!
    Az üzenet pedig meglátásom szerint a következő: a jelenlegi magyarországi társadalmi viszonyok – az értékválsággal küzdő miliő, amelyben élünk, a média, a politikai csoportok, a tömeges előítéletesség, a jobboldali eszmeiségű családok már nyomot hagytak a gyermekek gondolkodásában. A gyermek nem tudja a súlyát annak, amit mond, de érzi, látja, hogy szüleinek tetsző a megnyilatkozás. Megerősödik ebben. Felnő. Felnőnek. Cselekszenek majd és hatalmat is kaphatnak akár. Ők lesznek a jövő generációja, akiknek nincs fékje, akik jogosnak érzik a gyilkolást, ha nem a saját csoportjukhoz tartozót ölnek.

    Már a kisgyermekkorban olyan eszmékkel, tényekkel, filmen és hanganyagokon, de még inkább az életben, a hétköznapjaik során testközelben megjelenő tényekkel találkoznak a gyerekek, amelyek egy életre meghatározzák az értékrendjüket. Megtanítják azt, hogy kivel mit kell tennie kinek. Tudják, hogy ki az aki ég – mert megérdemli! – és ki az aki éget – mert „joga van ítélkezni” – és ez „normális”!
    A csoportba sorolás már megvan. A társadalmi kategorizálás kipipálható.

    A gyermekeket a születésüktől fogva különböző csoportok hálózata veszi körül. A gyermek feladata az, hogy ebben a rendszerben helyet találjon magának. Nyilvánvaló, hogy kisgyermekként elsősorban a szülei által preferált csoportokkal azonosul. Oda tartozónak gondolja magát, ahová a szülei önmagukat sorolják. A jelenünk a gárda, a jövőnk ezeknek a gyermekeknek a kezében lesz…

    file:///C:/Users/Laptop/AppData/Local/Temp/A%20gy%C5%B1l%C3%B6let%20tov%C3%A1bbad%C3%A1s%C3%A1nak%20term%C3%A9szetrajza%20(2).htm

    Ti mit gondoltok? Minden rendben van Magyarországon?

  • Szerző Vészharang | május 10, 2012, 1:03 de.
    Nem hallottunk róla, de attól még lehet, hogy igaz, sőt helyes is lenne… Ugyanez megvan Németországban, a törökök csak úgy telepedhetnek le, ha sterilizáltatják magukat. Nem új keletű dolog és működik, megállítja a szegénység tovább gyűrűzését és a bűnözési hullám megerősödését is gátolja. Ötletnek mindenképpen jó, és jó lenne, ha be is vezetnék.

  • asher alexander

    no es kicsit kesobb kovetkezik-e a kotelezo sterilizacio,bizonyos nepretegeknel?!
    mert ezt mar megprobaltak mashol ,mas korban,-es megis hasonlo korulmenyek,politikai hozzaallas miatt!!

  • Szerző Vészharang | május 10, 2012, 1:10 de.
    Meddig tart egy ilyen videót összerakni egy kisgyerekkel, aki esetlegesen bármit elmond, ha megtanítod rá – akár egy cukorkáért is -, szerintem ez köpönyeg forgatás. És ha valóban úgy van, hogy nem érzi magát biztonságban? Ha fél a romáktól? Könnyen előfordulhat, én is abban nőttem fel, hogy folyton vertek a romák, ha kék cipő volt rajtam, akkor azért, ha piros, akkor azért. És most még durvább a helyzet, mert most már az iskolákat is összevonták a romák integrálása nevében. A tanárok kevesebb hatalmat kapnak, gyakorlatilag már nem fegyelmezhetnek, mert kirúgják, feljelentik őket. Most annyiban változott a helyzet, hogy a romák nem csak félemlítenek, hanem lopnak is… Elveszik a cipőt, a tornazsákot, a reggelit, tízórait. És nem szabad ellenük tenni semmit, mert rögtön rasszista vagy.

    „Már a kisgyermekkorban olyan eszmékkel, tényekkel, filmen és hanganyagokon, de még inkább az életben, a hétköznapjaik során testközelben megjelenő tényekkel találkoznak a gyerekek, amelyek egy életre meghatározzák az értékrendjüket. Megtanítják azt, hogy kivel mit kell tennie kinek.”
    Nem a felnőttek tanítják meg, hanem, mint írtam, a gyerekek egészséges reakciója ez a terrorra, megfélemlítésre. Félnek… félnek… félnek… mint ahogy én is felnőttként, ha egy roma horda jön velem szembe az utcán.

    Lehet félremagyarázni. De a társadalomban egy idő után kötelezően meg kell jelennie az önvédelmi reakciónak. Meg kell védenünk magunkat a terror ellen. Mindenki azt látja, hogy a kormányok semmit nem akarnak tenni, ellene, nem akar egyik kormány sem beavatkozni, hát nincs más megoldás, mint a civil szerveződés. Itt nem népirtásról van szó, vagy a kisebbség gyűlöletéről, csak egyszerűen ÖNVÉDELEMRŐL. Ha senki nem véd meg, nekünk kell magunkat. Mikor a gyerekemet fogom nevelni, lehetséges, hogy sajnálatos módon magán iskolába kell járatnom, hogy szellemileg ne sérüljön a romák erőszakos természete által. Tudom, eme gondolatok alapján most mindenki nácizni fog, de igazából tojok rá, ez van jelenleg Magyarországon.

  • asher alexander

    mutyi!
    menj orvoshoz surgosen!!!!!
    te szegeny szerencsetlen szellemi hajlektalan!!!
    ezt a torok letelepuloni vagyoknak „kotelezo sterilizacio”-t honnet vetted??
    jaaaaaa!!
    persze az NPD program!!
    miert is nem meglepo egy olyan „szajabol”-(hogy nagyon finom legyek most az egyszer!!!)-aki szerint a Gyongyospatai Nacipolgarmester kolkenek kijelentesei Nem a szulok hibaja,hanem mint irta,;-„egeszseges gyermeki reakcio a terror ellen”!!
    melyik terror??
    a kitalalt roma terror amibol szo se igaz-(legalabbis nem ugy ahogy azt a nyilas vona-zazrivecz es bandaj allitja!!)-
    vagy a zazrivecz-vona fele nyilas terror!!

  • Szerző asher alexander | május 10, 2012, 2:31 de.
    Ismételten nem én vagyok agresszív.
    Foglalkozz az Izraeli családod problémáival, én foglalkozok a Magyarországon élő családok problémáival. Milyen nyilas terrorról beszélsz? Válaszom volt, egy hozzászóló által elmondottakra. Bemutattam számára, hogy mik a kiváltó okok. Tagadni lehet a problémákat, attól még nem fognak megoldódni. Ha meg nem beszél róla az ember csak azt érjük el, hogy sokkal rosszabb lesz a helyzet. Minél rosszabb, annál keményebb módszerekkel kell majd megfékezni. Szóval, ha azt nézzük, hogy 20 évig szó sem esett erről a problémáról (pedig a probléma igenis létezik), az előzőleg kormányon levő erők tehetnek majd arról, ha későbbiekben keményebb eszközökhöz kell nyúlni. Tehát véleményem szerint, aki átakarja beszélni ezeket a dolgokat, azok pont nem nyilasok, és pont nem nácik, mert megoldást keresnek. Azok a nácik, akik hallgatnak erről, és engedik úgy menni a dolgokat, hogy nem éreznek felelősséget a probléma megoldásával kapcsolatban.

  • asher alexander

    -en foglalkozok a magyarorszagon elo csaladok….”-
    igy tobbes szamban!!!!
    nocsak!!-es milyen jogon??
    mert abba hogy csaladok-(igy tobbes szamban)-beletartoznak a magyar allampolgarsagu-(magyarabbak mint te ezerszeresen!!!)-zsido csaladok is!!
    azzal te csak ne foglalkozz!!arra neked semmifele felhatalmazasod nincsen!!
    ———————————————————————————————————————————————–
    -„bemutattam szamara mik a kivalto okok”-
    folytatomù helyetted is a gondolatot,!!
    bemutattam szamara mik a kivalto okok a nemzetiszocialista magyar vilagnezet szerint!!

  • Szerző asher alexander | május 10, 2012, 2:49 de.
    Közöd nincs Magyarországhoz, soha nem is jártál itt… ne szólj bele olyan dologba, amiről fogalmad sincs. Én ebben nőttem fel, talán kicsit jobban tudom, jobban átérzem a helyzetet, mint Te.

  • asher alexander

    mutyi!
    te fereg!!
    azt irtad,;-„kozod nincs magyarorszaghoz,soha nem is jartal itt….”-
    tevedsz majom!!
    1941-tol-(a magyar megszallas Ukrajnaban)- egeszen 1944 Juniusaig OTT ELTUNK a ROKONAINKNAL!!!
    minket a MAGYAR Csendorok,gyujtottek be,Gettoba zartak,Deportaltak,kifosztottak,osszevertek MAGYARORSZAGON!!!!
    arrol ugasss ter ruhes amirol fogalmad is van te Tetu!!

  • Szerző asher alexander | május 10, 2012, 3:05 de.
    Mikor volt az már? Azóta gondolom egyszer sem jártál itt. Milyen Ukrán csendőrségről beszélsz?

  • Tüske Zsófia

    mátyus, te itt magyarkodsz ezerrel, kétségbe mered vonni mások magyarságát, de a magyar történelemről laza fingod nincs, hogy finom legyek.
    másrészt nem kellene ilyen hülyeségeket mondanod, hogy a németországi törökök csak akkor telepedhetnek le, ha sterilizáltatják magukat. ha Magyarországon is annyira betartanák az emberi jogokat, mint a németeknél, te és a tetves náci pártod már régen a sitten hajlonganának a zuhanyozóban a szappanért.
    zavaros lé folyik a te fejedben, és a legelemibb ismereteid is hiányoznak a magyar történelemről. utánanézhetsz, hogy mi történt Kárpátalján a bécsi döntés előtt, amikor lenini komenyizmus volt ott, és a döntés után, amikor a magyarok át vették ott a közigazgatást. Csak egyszer lenne olyasmiben részetek, te és nyamvadt náci pártod, akik csak a gyengébbekkel mernek jackariskodni, már rég térden vinnyogna.

  • Tüske Zsófia

    egyébként az ötlet tényleg jó, és téged, meg a hozzád hasonló hülyéket kellene sterilizáltatni, hogy ez a fajta kártékony magyarkodó ne szaporodjon tovább.
    (na nem komolyan, de csak képzeld el. Az eugenika a hozzád hasonló söpredék ötlete, én nem mondok ilyet.)

  • Khmm… Egészségedre…

    Szerző Vészharang | május 10, 2012, 1:10 de.
    Meddig tart egy ilyen videót összerakni egy kisgyerekkel, aki esetlegesen bármit elmond, ha megtanítod rá – akár egy cukorkáért is -, szerintem ez köpönyeg forgatás. És ha valóban úgy van, hogy nem érzi magát biztonságban? Ha fél a romáktól? Könnyen előfordulhat, én is abban nőttem fel, hogy folyton vertek a romák, ha kék cipő volt rajtam, akkor azért, ha piros, akkor azért. És most még durvább a helyzet, mert most már az iskolákat is összevonták a romák integrálása nevében. A tanárok kevesebb hatalmat kapnak, gyakorlatilag már nem fegyelmezhetnek, mert kirúgják, feljelentik őket. Most annyiban változott a helyzet, hogy a romák nem csak félemlítenek, hanem lopnak is… Elveszik a cipőt, a tornazsákot, a reggelit, tízórait. És nem szabad ellenük tenni semmit, mert rögtön rasszista vagy.

    “Már a kisgyermekkorban olyan eszmékkel, tényekkel, filmen és hanganyagokon, de még inkább az életben, a hétköznapjaik során testközelben megjelenő tényekkel találkoznak a gyerekek, amelyek egy életre meghatározzák az értékrendjüket. Megtanítják azt, hogy kivel mit kell tennie kinek.”
    Nem a felnőttek tanítják meg, hanem, mint írtam, a gyerekek egészséges reakciója ez a terrorra, megfélemlítésre. Félnek… félnek… félnek… mint ahogy én is felnőttként, ha egy roma horda jön velem szembe az utcán.

    Lehet félremagyarázni. De a társadalomban egy idő után kötelezően meg kell jelennie az önvédelmi reakciónak. Meg kell védenünk magunkat a terror ellen. Mindenki azt látja, hogy a kormányok semmit nem akarnak tenni, ellene, nem akar egyik kormány sem beavatkozni, hát nincs más megoldás, mint a civil szerveződés. Itt nem népirtásról van szó, vagy a kisebbség gyűlöletéről, csak egyszerűen ÖNVÉDELEMRŐL. Ha senki nem véd meg, nekünk kell magunkat. Mikor a gyerekemet fogom nevelni, lehetséges, hogy sajnálatos módon magán iskolába kell járatnom, hogy szellemileg ne sérüljön a romák erőszakos természete által. Tudom, eme gondolatok alapján most mindenki nácizni fog, de igazából tojok rá, ez van jelenleg Magyarországon.

  • Tüske Zsófia

    hazudsz, ahogy szoktad. a tanároknak eddig sem volt szabad a gyerekeket verni, az iskolai integráció egészen addig természetes volt, amíg nem kezdték el üldözni a cigánygyerekeket, a gyerekeimnek voltak cigány osztálytársai, akik jártak hozzánk játszani, tiszták és rendesek voltak és sosem loptak. Na de amióta nincs munkája a cigányoknak, nincs pénzük, milyen furcsa, mégsem akarnak éhenhalni. A te gyönygyöspatai tetű párttársad még a közmunkadíjat sem fizeti ki nekik.
    Azt én is remélem, hogy a társadalom önvédelmi reakciói végül nálunk is feltámadnak, és végül az összes nácit, veled együtt, szurokba és tollba hempergetve kiűzi az országból. Mert ti nem a problémákat akarjátok megoldani, hanem hatalmaskodni és erőszakoskodni akartok, nemcsak a cigányokkal, hanem mindenkivel, aki fintorod a pudvás eszméitek szagától.

  • Akkor nem kell róla beszélni, ne is foglalkozzunk a problémával, ne találjunk megoldást. Ezzel a gondolkodással hozzá fogtok járulni, hogy majd a gyerekeinknek kell szembe nézni majd a problémával, és elég könnyen előfordulhat, hogy nekik már nem lesz más választásuk, csak brutál módszerekkel megoldani egy olyan problémát, amit most békésen, ésszerűen meg lehetett volna oldani.Aztán majd őket lehet okolni ismételten 100 évig. Természetesen Ők lesznek majd a hibásak és nem, akik nem tettünk meg semmit, amikor békésen meglehetett volna oldani.

  • Tüske Zsófia

    hát, ha neked a gyöngyöspatai polgármester megoldása a békés megoldás, veled bánjanak úgy.
    ajánlom Jézust, akire olyannyira büszkék lennétek, de közötök sincs hozzá: azt cselekedd másokkal is, amit akarod, hogy veled cselekedjenek.
    az a helyzet hogy alkalmatlan vagy mindenre, ami emberi problémák megoldását jelentené. te csak pártkomisszárnak vagy jó, lenini értelemben. nem ismered a magyar történelmet, nem ismered a magyar kultúrát, nem ismered az embereket, csak valami vélt, hamis felsőbbségtudattal, mérhetetlen gőggel rombolod azt, amit a magyar kultúra valaha is jelentett, de még ezt sem fogod fel a homályos agyaddal.

  • Ez így teljesen jó megfogalmazás az 1990-2010 közötti időszakra, amit a politikusaink elkövettek ezzel az országgal. Köszönöm a segítséget, ennél jobban én sem tudtam volna megfogalmazni.

  • és ezt egy zsidó mondja egy magyarnak ???te szemétláda, kit akarsz te kioktatni ?

  • Tüske Zsófia

    jávorszky, ha engem gondolsz zsidónak, erősen tévedsz. a szemétláda jelzőt meg tartsd meg magadnak, szükséged van rá.

  • tüske, hogy kinek van itt felsőbbségtudata az minden írásodból kitűnik! Milyen jogon oktatsz ki egy magyart magyar kultúrából …, és, hogy az mire alkalmas vagy alkalmatlan?Majd éppen te fogod azt megmondani! Még mered Jézus nevét mocskos szádra venni!És éppen te nevezel másokat gőgösnek…az írásaidban leplezetlenül előtűnik nyomorult valód

  • tüske, hányok az írásaidtól, neked

  • nagyképű, undorító, aljas………………ez vagy !

  • Sziasztok srácok ! JIMBO, DAKOTA, MATYUS10! ÉLJEN MAGYARORSZÁG! ÉLJEN A MAGYAR NEMZET!

  • az olyan szemétládába mint te vagy tüske, még köpni se szoktam !

  • Tüske Zsófia

    😉 akkor lennék én nagy szarban, jávorszky, ha te jó véleménnyel lennél rólam.

  • sokan osztoznak véleményemmel, kiket te minden oldalon nagyképűen,mániákus felsőbbrendű tudatoddal lealacsonyítóan jellemezel, szemtelenül kioktatsz, sértegetsz….és még büszke is vagy rá, mert összetéveszted a fogalmakat, ami éppen, hogy nem a szellemességedet, hanem a szemtelen szellemtelenségedet tükrözi.

  • „és ezt egy zsidó mondja egy magyarnak ???te szemétláda, kit akarsz te kioktatni ?”
    SZERZŐ JÁVORSZKY MÁRIA | MÁJUS 10, 2012, 5:38 DE.

    Javorsky, készülj uradhoz. Fent vagy a listánkon.

  • Libás Mihály

    miota tudnak kopni a fergek? javorszky mar megint eltajolod magad:)

  • elcseszett balfék, te is a miénken!

  • asher alexander

    a javorszky pontos cime es csaladi adatai,mar a „megfelelo” helyre elkuldve kerult!!
    -ugy magyarorszagon-mint mashol!!

  • asher alexander

    csakhogy abba az idoszakba-(1990-2010)-a fideSS korabbi uralma is benne van!!!

  • asher alexander

    no es mi lenne a „megoldas”??
    csak nem egy ujabb hires-hirhedt „endlosung der zigeunerfrage”??!
    netan azamit a -(youtoube-on hallhato teljes hosszaban!!)-polgarmester es pribekjei egymaskozt feszegetnek a hires hangfelvetel alatt ami nemreg szivergott ki??
    feler ezerszeresen-(ha nem mulja felul maris!!!)-az oszodi beszeddel!!

  • asher alexander

    zsofi!!
    hagyd el!!ertelmetlen veluk szot valtani is!!
    de azt elore megmondom nagyon-nagyon hamarosan,fognak ok terden vinnyogni!!!

  • asher alexander

    mutyi!
    tevedsz megint te majom!!
    jartam ott tobbszor is!!!tavaly nyaron is!!
    te vak banyalo!!!!!!
    ki irt itt „ukran csendorseg”-rol te hulye!??
    MAGYAR KIRALYI CSENDORSEG!!!! FERENCZI LASZLO CSENDORALEZREDES vezetesevel!-(ukrajnaban meg 41-utantol a MAGYAR TABORICSENDORSEG!!!)-

  • Puchert János

    „Sziasztok srácok ! JIMBO, DAKOTA, MATYUS10! ÉLJEN MAGYARORSZÁG! ÉLJEN A MAGYAR NEMZET!”
    na de barátaim hát ilyen beírás után még vitatkoztok ezzel a szerencsétlen elmebeteg nővel ahelyett, hogy sürgősen orvost hívnátok hozzá. Oh szegény Magyarország szegény hazám hát csak ilyen védelmeződ maradt.

  • asher, azért furcsa, hogy még te játszod a sértettet,amikor te még az anyámat is lekurváztad, csak azért, mert védtem nemzetemet. Szerinted, csak neked van jogod megvédeni nemzetedet, de nekem nincs ?Senkit nem náciztam soha és nem fasiztáztam mint te engem!Túl sokat engedsz meg magadnak, átlépve minden logikát, toleranciát…Zsidó nemzetiségű barátaim üzenik – SALOM !

  • puchert, amikor azt írom, hogy ÉLJEN MAGYARORSZÁG ! ÉLJEN A MAGYAR NEMZET! – talán felmegy a vérnyomásod ?

  • Puchert János

    A vérnyomásom rendben van, de sajnálatot érzek ha ilyen írásokat látok.

  • Akkor ebben egyetértünk, én is sajnálatot érzek azok iránt, akik csupán szórakozásból sértegetik az embert, ha nem túl fáradtságos nézzen utána a régebbi oldalakon, milyen ocsmány szavakkal illettek engem, anyámat és mindenki mást aki merészelte védeni hazáját, nemzetét, és még ők fenyegetőznek, ők vannak megsértődve. Nekem teljesen mindegy, ki milyen pártot támogat, mivel soha nem tartoztam egy párthoz sem és már nem is fogok ( a családomban sem volt senki párttag). És senki ne merészelje rám fogni mindenáron, hogy rasszista vagyok, mert védekezni fogok, ahogy tudok !

  • asher alexander

    javorszky te anyaszomorito!!
    -„zsido nemzetisegu barataim uzenik”-
    te hulye egyedul vagy vagy segit a csalad is!!
    „zsido nemzetisegu”??
    olyan nincsen csak a te megnyomorodott hulye agyadban!!

  • asher, te hülyegyerek, olyan rég volt, már elfelejtetted… vagy, csak az agyad kicsit meszes, talán keressem meg ahol ezt írtad ?

  • asher alexander

    javorszky te tetves nyilaskurva!!!
    mi az hogy „gyere”??
    te fereg en ez ev augusztusaban toltom be a 87-ik evemet!!
    kivel pofazol ugy megis??
    ugy csak anyaddal a nyilasok es nemetek besugo spiclijevel pofazhatsz!!!
    hiaba tagadod oly boszen!!mi tudjuk hogy igaz!!anyad a szenateri nyilasparthazba jart besugni a rejtozkodo zsido csaladokat!!

  • No csak, no csak megérkezett az igazi Asher. Na igy beszél egy igaz zsido „uriember”.

  • asher alexander, május 11.2012.4:03 DE. Most mondom utoljára, hagyd abba az aljas rágalmazást, már írtam, hogy őseimnek semmi köze nem volt és nem is lehetett se a nyilasokhoz, se 42-höz, mivel nem laktak Magyarország területén. De ha állítsz valamit, akkor bizonyítsd be, mert különben a bíróság előtt kénytelen leszel bizonyítanod, talán futja még a 87 évedből, amit te nem tartasz tiszteletben, ezért másoktól se várd el !Téged már nem kell ócsárolni, mert azt folyamatosan megteszed te magad. SALOM

  • pucher jános,május 10.2012.2:43 DU.,május 10.2012.3:33 DU. – az asher alexander, május 11,2012.4:03 DE.- írásait olvasva nem érez sajnálatot iránta? Hogy van a vérnyomása ?

  • asher alexander

    godi istvan!
    mert mit vartal a javorszky es masok folytonos zsidozasai utan!??
    -(akkor eppen hol is voltal?mert nem irtad itt hogy ejnye-bejnye igy meg ugy ne zsidozzunk!!)-
    van egy magyar mondas,;
    -„amilyen az adjisten……………..olyan a fogadjisten!!”-
    nem mi zsidok kezdtuk!!!!!
    amint megjelentek az altalam bekuldott fotok a deportaciokrol,meg ujvidekrol,azonnal kezdtek a „mocskos zsidok”-zast!!
    az miret nem zavarta a cizellalt lelkedet????!!!

  • küld át, mikor írtam én olyat, hogy mocskos zsidó ?

  • asher alexander

    tudod te azt egyedul is!!!
    akkor amikor-(masnap)-megjelent az elso szerria foto a 42-es ujvideki meszarlasrol!!

  • asher alexander

    itt-(es mashol is!!)-szak ti vermagyarok hazudtok!!
    ujrafestitek a szennyes multatokat,azt gondolva akkor mar nem is foltos!!
    attol az meg olyan marad!!
    hazug kepmutato alszent fergek,genetikai hulladekok vagytok csupan!!lejaratva ezzel az osszes tobbi joerzesu tisztesseges magyart a vilag elott!!

  • asher alexander

    mond mar!!
    az Anastasja Szkrpka-Javorszky az a Lanyod ugye??

  • asher alexander, május 11.2012.8:41 DE., május 11.2012.8:45 DE. – 1 fiam van, ő azt üzeni, ki fogja tekerni a nyakadat.
    Soha nem írtam a zsidókkal kapcsolatban ocsmányságokat, mint te a magyarokra, ezért is kezdtem írni ezekre az oldalakra, mert nem bírtam elviselni, hogyan ócsároljátok a magyarokat magyar nyelven. Csakis ez volt az oka annak, hogy itt írok.
    Azt kértem, küld át ide az olyan írásaimat ahol én ocsmány szavakat használok a zsidósággal kapcsolatban. Mert ha nem, akkor becsületsértésért bíróságra adlak! minden sértegetésed és fenyegetőzéseidet elmentettem.

  • asher alexander, május 11.2012.8:52 DE.- nem, csak téged, de ezt a provokatív magyarellenes propaganda kupleráj újságot az összes soviniszta, hazaáruló újságírójával együtt beperelem a Hágai Nemzetközi Bíróságon !

  • Na, gondolom, neked is túl sok az idöd, no meg felesleges pénzed, ha ilyesmire vetemedsz.

  • ÉLJEN MAGYARORSZÁG ! ÉLJEN A MAGYAR NEMZET !

  • Éljen. Az is. Ki mondott itt mást?

  • fogat fogért, szemet szemért, a ti törvényetek szerint…te csak ne aggódj értem, ha szükség lesz rá gyűjtést szervezünk, csodálkozni fogtok mennyi sok a jóakaró adakozó!

  • asher alexander

    javorszky!!
    allok elebe!!!!
    -eppen ezert ma lekertem a Shin Beth-tol-(israel security agency)-az osszes adatodat ami csak fellelheto rolad es teljes csaladodrol!!

  • Puchert János

    Te szentfazék Jávorszky ha annyira rossz véleménnyel vagy KMH-ról akkor miért jársz ide, mazochista vagy talán, próbáld meg megszerezni Asher privát címét és akkor bennünket kihagyhatok ebből a purparléból

  • asher május 11.2012.6:42 DU.”eppen ezért ma lekertem a Shin Beth-tol-(israel security agency)-az osszes adatodat ami csak fellelheto rolad es teljes csaladodrol!!”
    Akkor legalább meg fogsz győződni róla, hogy milyen nagy marha voltál és milyen nagyot tévedtél. És talán még maradt benned egy fikarcnyi emberség ( bár kétlem),és az elhunyt szeretteid emlékére tőlem elnézést kérsz majd. Mert az összes disznósághoz ami az 1-2 világháború beleértve 56-ot, különböző pártokat stb. az összes felmenőimnek nem volt semmi köze, ezt biztosan tudom. Kivéve 2 ősömet akiket elítéltek az oroszok, csak azért, mert katolikus papok voltak.

  • pucher jános,május 12.2012.12:18 DE. Se szentfazék se mazochista nem vagyok,csak egy magyar, aki azért van itt, mert az olyanok mint ti ócsárolják MAGYAR HAZÁMAT, NEMZETEMET !!!

  • asher, azt kértem, hogy küld át ide az írásaimat ahol a zsidókat ócsárolom piszkos szavakkal, mint ahogyan te a magyarokat. Bizonyítékot akarok a rágalmaid miatt !

  • Kedves Fórumozók!

    Nem ismerlek titeket. Mikor a cikkre véletlenül rábukkantam, úgy éreztem szólnom kell, hogy adjak valami információt a valós helyzetről, hiteles forrásból.
    Ismeretlenül is elszomorít engem, hogy a „beszélgetés” ebbe az irányba megy el, hogy ilyen fékezhetetlen és kontroll nélküli indulatokat látok közöttetek. Ezeknek bizonyára megvannak az előzményei, személyes okai – nem akarok én ítélkezni – milyen jogon is tenném? Csak szomorú vagyok.

    Engem nem az érdekel, hogy valaki „mennyire magyar” és az se, hogy cigány vagy zsidó anya szülte.Az én mértékem az „ember”-ség.

    Magyarországon élő és a felzárkóztatási programokban dolgozó szakemberként azt mondom, hogy a magyar gyerekek nem félnek a cigány gyerekektől, bár én sem tagadhatom, lehetnek olyan egyedi esetek, ahol a konfliktus félelmet szül, ahol a probléma megoldására és nem a konfliktus elmélyítésére irányuló szándék és szakértelem az egyetlen ami segíthet. Sem a szándéknak, sem a szakértelemnek nem vagyunk bővében ezen a területen. Sajnos!

    Kedves MATYUS10,
    ha a kisgyerek félelme valós, vele megesett történeten alapulna, akkor nem a gárdát emlegetné és a molotov koktélt – nem sztereotipiákat és ezekhez kapcsolódó agresszív megoldásokat vezetne elő – , hanem a szomszéd Józsikát (aki őt bántotta!) akarná ő maga jól elagyabugyálni vagy a társai segítségét kérni ehhez. Kérdezz meg erről egy pszichológust, vagy pedagógust, akiben megbízol – bennem nem kell, miért is tennéd? – de egy számodra ismerős szakértő megvilágíthatja neked, miért sántít a te megközelítésed az esettel és a soraimmal kapcsolatban.

    Zavarba hoz az érzés, de ahogy végigolvasom az előző hozzászólásokat, kialakul bennem valami tartózkodás-féle. Azt hiszem,…
    Nem jó arra gondolnom, hogy az esetleges ellenvéleményemért majd valaki közületek esetleg otrombán beszél velem és sértegetni fog. Ezért azt hiszem, az a leginkább helyénvaló, ha elköszönök tőletek és nem zavarlak titeket az egymás elleni harcban.

    Csak jókat kívánva a harcoló feleknek
    üdvözlettel:
    Polyák Teréz

  • Szerző Vészharang | május 12, 2012, 2:45 de.
    Őszintén szólva nem is néztem meg azt a videót, mert aljasnak tartom, hogy ismételten szegény gyerekek jogainak sárba tiprásával akar a magának nevezett baloldal politikai előnyt kovácsolni. Ezt már egyszer megtette a pedofil Kuncze, úgy néz ki nem tudnak újat kitalálni. És ha valakinek sikerült is ezt a felvételt nyilvánosságra hozni, igazán elárulhatnák, hogy mennyit fizettek érte, és ki szerepel valójában a videón. Ennyi a minimum elvárható egy lejárató kampányban. Ha meg nincsenek konkrétumok az nem bizonyíték, és eljárás indítható a közzétevő ellen, rágalmazás vádjával. Mondjuk, ha jól tudom a pszichológusoknak is titoktartási kötelezettségük van, tehát, ha egy ilyen videofelvételt kijuttat, visszavonhatják az engedélyét. Valami gyanús ebben az ügyben, még pedig az, hogy valószínűleg semmi képen sem igaz 🙂

    Kedves Vészharang!
    Ha kicsit jobban utána olvas ezen az oldalon a történéseknek, mindenképpen megállapíthatja, hogy itt nekem nincs ellenségem, és nem is akarok senkit ellenségemnek. Itt csak az idefirkáló 50-60 éven felülieknek vannak ellenségük, valamiféle odaképzelt ideológia mentén. Azt hiszik mindenki náci és egyfolytában olyan jellemzőkkel illetnek, amiért már önmagában egyes országokban 5 év börtön járna.
    Vissza szeretnék hozni a náci ideológiákat és eszméket, egyfolytában az után sóvárognak, hogy végre találjanak valahol egy horogkeresztet, vagy turul madarat, vagy rovásírást (hozzáteszem az utóbbi kettő, ősi magyar jelkép, nem tudom, hogy keverik a nácizmushoz). Nem tudnak elmenni az mellet, hogy néhány kisebb 10 fős csoportosulást leszámítva, senki sem követi a náci ideológiákat, ezeket csak ők képzelik oda. Ha ekkora probléma lenne, mint írják, már egy zsidó sem élne Magyarországon.

    Látható az elmúlt 20 év történése, legalábbis aki nyitott szemmel jár, látja, hogy rombolták sorra Magyarországot a baloldali erők. Persze a jobboldali pártoknak is köze van ehhez, mint ellenzékben, mint kormányon, de van egy elég erős különbség a két kormányzati ideológia között, mégpedig az:
    A baloldal minden lopott és saját népétől zsákmányolt pénzt külföldre menekítette, gyakorlatilag maffia hálózatot és szektákat kialakítva. A lopott pénzt nem forgatták vissza a gazdaságba. Ezzel szemben a jobboldal, a lopott pénzt az országban hagyta és fejlesztésekre fordította, ezáltal még ha nem is közvetve, de az emberek javára vált, hogy loptak tőlük.
    Igen… ez sem helyeselhető… éppen ezért tudott megerősödni egy kis párt, szavahihető emberekkel, akik azt mondják ennek már véget kell vetni. Természetesen ez eléggé nagy szélmalomharc, nehéz meggyőzni az embereket, hogy az elszámoltatás az érdekük. Ráadásul elég sok helyen a munkáltatók ellenőrzik, hogy a dolgozóik kire szavaznak (telefonon fényképet kell készíteniük, hogy kire szavaztak, majd bemutatni a főnöknek). De még ettől durvább esetekről is lehetett hallani 2006-ban. Az emberek meg voltak félemlítve.

    Jelenleg külföldön harcoló baloldali erők, mindenképpen el akarják hitetni az emberekkel, hogy MO-n szélsőjobboldali, náci pártok kerültek vezetői pozícióba. Ebben csak egy probléma van. Hogy ez a fiatal párt (jobbik), pontosan a közép utat szeretné járni a szélső bal és szélső jobb oldal között. Igen vannak szélsőjobboldali nézetű szavazóik, és vannak a baloldalból kiábrándult szavazóik is. De ez alapján 1 millió szavazót egyből lenácizni nem csak ostobaság, hanem egyértelmű propaganda. Ez az egy fegyverük maradt, hát 2 éven keresztül ezt lehet majd még hallani mindenhol. Ebből alakul ki, hogy megpróbálják a jelenlegi kormány működését is teljes mértékben megakadályozni.

    Tehát, ha ilyen videót lát, kérem, ne dőljön be a propagandának. Manapság csak az itt irkáló embereknek van ellenségük, méghozzá a jobbik és a fidesz. Minden képesek lesznek megtenni ebben a két évben, hogy ami sarat találnak a földön azt felvegyék és elhajítsák, még ha Jézus pont azt is tanította az embereknek halálával, hogy az vesse rám az első követ, aki még sohasem vétkezett. Ezt már elfelejtik, illetve kifordítják eme szavakat úgy, hogy csak nekik legyen jó.

  • Libás Mihály

    tevedsz mutyitetu

    en otven alatti vagyok es szerintem is otvarszenny foldsotet gyoker vagy!

  • Puchert János

    Matyi a probléma ott van, hogy a történelmi ismereteid nagyon hiányosak Turul madár mint jelkép Emese álmában jelent meg tehát egy álomkép. A probléma az, hogy a Horthy rendszerben volt egy ilyen nevű irredenta társaság Turul Szövetség amelynek tagjai többek közt azzal szórakoztak, hogy bandába verődve rendszeresen elverték azt a kevés zsidó származású hallgató társaikat akik még a numerus clausos ellenére még járhattak egyetemre, na és ilyesmi hol történ még meg a művelt Európában hát a náci Németországban remélem most már érted a nacizást. Kik ragaszkodnak a rovásíráshoz hát a szélső jobb remélem kapirgál már a fejedbe valami, és még valami az idősebb generációnak még vannak emlékei erről a gyalázatos korról és nem szeretnének hasonlókat átélni csak ennyi és ezért bírálják a jelenlegi kormányt mert az ilyen erőket nem ítéli el hanem még bátorítja is, tehát nem magyarellenesek vagyunk ha kritikát megfogalmazunk.

  • asher alexander

    javorszky!
    hibas a magyar hiszek egy-ed!!-(meg ezt is hibasan adjatok elo!!micsoda szegyen ez ratok!!!!!)-
    eredetiben ugyanis ket fontos szoval tobb van benne!!
    igy kellett fujni kivulrol minden reggel a magyar oskolaban!
    -„hiszek egy istenben!
    hiszek egy hazaban!
    hiszek egy isteni kinyilatkozasban!-(es nem ” orok igazsagban”!!!)-
    hiszek SZENT NAGY-magyarorszag orok feltamadasaban”-
    ha mar akkora vermagyarok vagytok legalabb EZT illett volna hiba nelkul helyesen eloadni!!!!
    szegyen,nagy-nagy szegyen ratok nezve hogy en a sokak altal utalt zsido jobban emlekszem meg erre is mint ti!!

  • asher alexander

    ha mar a turulnal mint naci jelkepnel tartunk!!
    tessek csak jol szemugyre venni 30as evekben,magyarorszagon megalakult -(boszormenyi geza vezette)-magyar nemzetiszocialista part jelvenyet!!
    azon ezt latni,;
    turul,es alatta egy korben horogkereszt!!
    ezt horthy be is tiltatta,ezert kesobb kicsereltek az ugynevezett „kaszaskeresztre”,amu ugyancsak horogkeresztet formaz!!

  • asher alexander

    javorszky!
    szerintem nyald ki a segguket is!!

  • Egy kis szemelvény:
    (fiú) -nincs ezzel baj, engem 10.000ft-ra bűntettek meg mert összetörte a bokámat egy autó. 😀 élvezd!
    (lány) -na hát az is qrva jó!
    -Ha nem tanulsz meg röhögni 1 a hülyéken! 2 bármilyen helyzetben saját magadon, akkor gyomorfekélyt fogsz kapni. De ha megtanulsz akkor rengeteg embert fogsz tudni felidegesíteni a vidámságoddal! 🙂 Én már csak tudom 😉
    – amúgy mit követtél el?
    – hát én már csak nevetni tudok mindenen 😀 nem érek vele semmit ha idegesítem magam 🙂 Épp az hogy semmit nem tettem legalábbis én nem tudok róla 😀 nem rég vertek meg a cigányok de akkor mért én lennék a gyanúsított mikor nem is én kezdeményeztem 😀 áh nem értem.
    – Hááát igen…:S ez egy olyan típusú ügy amivel sajnos a magyar jogrendszer mellett a legjobb ha semmit nem teszel. Ha nemvolt rá szemtanú akkor hivatkozz arra, hogy hamisan vádolnak, ha nem tudják bebizonyítani az ellenkezőjét, és hogy is tudnák akkor viszmajor lesz és megúszod. Ha neki állsz acsarkodni akkor rasszista leszel. De még véletlenül se használd a cigány szót, amíg nem zárják le az ügyed, kreol bőrű feltehetően magyar állampolgárok voltak. Faterom keserű tapasztalataira alapozva minden tanácsom. Nagyon elkalapáltak?
    – hát 3hónapja történ a dolog a -cenzúra- utcába 3cigány teszem hozzá hogy fiúk voltak -.- ” hát volt egy monoklim meg az orrom bánta. Jah még azt mondták a rendnek az őrei hogy biztos én provokáltam ki 😀 jah megyek az utcán azt majd bele kötök 3 fiúba. hát nevetséges komolyan 😀
    – Mák, hogy ennyivel megúsztad ebben a felállásban. :S Gondolom már meggyógyultál. Remélem. Ne grasszálj egyedül a városban lányként… húgomtól sem szeretem :S szomorú de egy jó ideje olyan a városban a közbiztonság mint 14éve mikor beköltöztünk ide…és az nem jó :S Ne törődj vele ki mit mond, mindezt be is kell bizonyítani. A lényeg, hogy amikor erre kerül a sor, akkor te legyél ártatlan szegény gyenge kislány…. 😀 Ti nők annyira vissza tudtok élni minden helyzetben a nőiességgel, itt egy jó alkalom erre! 😀
    – hát jah még szerencse hogy csak ennyit kaptam 🙂 igen meg gyógyultam :)) egyre mélyebbre süllyed ez az ország :S már nem csodálkozom semmin ami itt történik 🙁 Majd úgy is adom az ártatlan jó kislányt 🙂 mint szoktam 😀 hát köztéren történt úgyhogy van kamera felvétel szerencsére.
    – Arra erős mérget ne vegyél, nem minden közteres kamera van beüzemelve…így költség hatékonyabb volt kiépíteni :/. De tényleg nem hinném, hogy ebben a helyzetben bármitől is tartanod kellene. Szerintem minden épeszű ember és bíró magától is rájön mi volt itt a baj. Csak ugye ezt nagyon nehéz lesz majd az ítéletnél szociál politikailag korrekt módon megfogalmazni. 🙂 Én amúgy azt hittem, hogy, valami hatalmas bűnöd van mint a közterületen sörözés vagy, csoportos garázdaság (barátnőm tesója tavaly közmunkázott mert 3an állítólag feldöntöttek egy kukát).
    – hát majd kiderül mi lesz 😀 csak azt nem értem a levélbe mért írták hogy gyanúsított 😀 szerintem csak idióták! hát az már nevetséges közmunka inkább azokat dolgoztatnák akik munkanélküliek és semmi dolguk nincs meg akik 20gyereket „kipottyantanak”szépen kifejezve és csak várják a pénzt!!
    – Én is közmunkába fogom ledolgozni a szabálysértést. 2nap. Szerintem amúgy legrosszabb esetben te is valami ilyen legminimálisabb dolgot fogsz kapni, mint a 10e vagy 2nap közmunka. Sajnos azért az ilyen helyzetekben ez nehezen elkerülhető, de még mindig jobb mint egy folt az erkölcsi bizonyítványba. Amúgy a közmeló legtöbb esetben egy vicc, virágöntözés, zebrafestés meg szemétszedés. Nem értem mi ebben a büntetés bárkinek, én elküldeném őket címerezni inkább 😉 nemde?!
    – na hát az egy kegyetlen meló 😀 soha többet nem megyek címerezni az biztos 😀 jah menjenek azok legalább megtudnák mi az hogy dolgozni 😀 mert nem nagyon tudják.

    No hát, ez van MO-n… Ennyit az antiszemitizmusról. (Tegnap esti beszélgetés, facebookról kimásolva)

  • asher, szerintem te nem vagy sem zsidó, sem 87 éves. Sokkal inkább vagy egy jobbikos, aki jót szórakozik ezen a három-négy hülyén aki idejár kommentelni, meg „cikkeket” írni és te szórakoztatod őket, ezzel a sok maszlaggal. „Lekérem az adataidat (honnan te fasz), kihozatjuk izraelbe a magyar börtönből tasnádit…” komolyan egy vicc vagy öcsém, de jól nyomod, jókat röhögök rajtad. Tehát, fel a csörgősipkat és rajta!

  • asher alexander

    valaki!
    eloszor is!!nem vagyok az „ocsed”!!vilagos tetves goy!!!?
    azt hiszel el amit akarsz!!ki nem szarja le?
    -tetszik vagy sem,megis zsido vagyok,megpedig szep 30cm hosszu pejesszel!!
    honnet te fasz!!?-(fasz az a jokurvaanyad!!)- Shin Beth,-(israel security agency)-Magyarorszagi irodaja!!
    Van ott nagyon kozelmi baratom nem is egy!!
    mi ugyanis mind egy part tagjai vagyunk!!

  • akkor egészen a töködig lóg

  • Ime bemutatom a tisztes társaságnak: Jávorszky Marikát, a tetötől talpig keresztény, hivő, magyar, úrinőt.

  • tüske-kopacsi, hol hagytad a seprüt ?

  • te pöcs az shin bet שירות הביטחון הכללי még ezt is rosszul másoltad le. Pont leszarom a hosszú pajeszodat (érted mire gondolok), nem az lenne a baj veled, hogy zsidó vagy, hanem az hogy idióta. Hülyeségeket írsz, amivel hitelteleníted a zsidóságot. Münchauseni meséket írsz, túljátszod a szerepedet. Nem dolgoztad ki jól a mesét, te kis szar provokátor, mi történik azokkal akik nem Magyarországon élnek? Azoknak honnan kéred le az adatait? Szánalmas vagy és röhejes.

  • Drága Jávorsky elvtársnő! Már megint elvesztette a szemüvegét, és duplán lát. Na figyú csaj, ha valahol Kopácsi van irva, akkor én kommnetelek, Kanadából, és ha a Tüske Zsófi Budapestről akkor Ő. Na ezt most mond el tizenötször, és talán belemegy a kis buta fejedbe. Ja, és miért kéne nekem seprű? Van és használom is, az én kirájságomban pl. egy darab szemét nép sincs. Már a küszöb elött hasal vagy száz darab.

  • Valaki, aki egy nagy senki, mert névtelenűl ugrál a nagy pusztában és azt sem tudja, mit beszél.

  • asher alexander

    valaki!
    egy,;
    pocs az a tetves goy anyad!!
    ketto,;
    megis mit gondolsz honnet kertem le?-(meg meg vannak a kituno kapcsolataim meg az IRGUN idokbol!!)-
    ————————————————-
    mint ahogy lekertem ezet a fereget is,;
    varga bela -(a kurucinfo rendszergazdaja)-
    cege,;
    varga & fia boraszati kft.
    mor / werkele s. ut 37.
    tel,; (707) 433-6616.
    mobil,; (631) 276-1911.
    —————————-
    USA lakcime,;
    1340 Woodside CA.
    Healdsburg, CA-95448.
    ——————————-
    itt pesti judit nevu felesegevel lakik.

  • Kis köcsög, innen másoltad ki a „titkos” információt: http://pastebin.com/sjdLYn7Y irgun-burgun, nagy lófasz.

  • Tüske Zsófia

    jávorszky, engem nem lep meg, hogy keversz Kopácsi Judithtal, ahogy a diliházban a kezelőorvosodat Jézusnak véled.

  • Tüske Zsófia

    te mátyus, mondd, benned nincs néhány hegedűvonás, hogy olyannyira simfárolod a cigányokat? mehetnél te is géntesztre, ahogy a párttársad teszi. jó pénzért tisztára mosnának.

  • asher alexander

    valaki!!
    latom mered vallalni a fereg goy neved!!szukseged van fedonevre mert anelkul………………..!!!-persze ugy is elobb-utobb!!
    gyere ide nagypofaju buzerans nacigyerek!!
    meglatjuk kibirsz-e csak ot percet a kezeim kozt!!!kulonleges kezelesben reszesitlek!!

  • asher alexander

    horvath testver!!most visszaevett ide a rosseb fedoneven??!!
    most igy csufolnak,”valaki”?kis senki vagy csupan!!
    na kb ennyi idobe telt-(nem egesz 24 ora!!)-

  • asher alexander

    Zsofi!
    en ingyen es bermentve kilugoznam a jimbo-bimbo pofajat!!!

  • Tüske Zsófia

    megértem 🙂

  • Szerző asher alexander | május 15, 2012, 3:35 de.
    Ti sosem változtok. Azon sem lepődnék meg, ha ti rendeztétek volna meg a holokausztot, hiszen szervezni és megfélemlíteni azt tudtok. Jah és persze hazudozni. Az nagyon megy nektek. Szarkavarók vagytok. Lényegében ennyi egy szóval… Az már számotokra nem is zsidó, aki nem veletek fúj egy kürtöt, mi? Hitlernek is Ti adtátok parancsba, hogy intézkedjen?

  • Szégyelem és elnézést kérek hogy itt egyes emberek nem tudnak normális,kulturál emberi hangon megszólalni.Ezeket az embereket maga a kijelentésük minősiti.Én olyan helyen lakok ahol igen sok kisebbség van,sőt a munkahelyem is olyan volt ahol a 80 %-a az volt.Most elnézést kérek azoktól,de tisztelet a kivételnek,nem sok,amit itt leirok.Az a tapasztalatom,hogy nem tudnak normálisan élni.Az ugy mond átkos után egy-kettő kivételével senki sem dolgozik,de a különféle támogatásokból jól megélnek.Most az következett be,hogy igen sok család kiment Torontóba.Azok is akik itt még az orvosnál sem tudtak sorbaállni,mert annyira betegek voltak.Nocsak s ott?Itt nem dolgoztak,de jobban tudták a jogaikat,kötelességüket s ott?Itt a környezetüket sem tették rendben,városrészt lelaktak,isszonyu s ott?Az a tapasztalatom,hogy nem volt megkülönböztetés,sőtt velük szemben volt elnéző mindenki.Itt a környezettemet,idős embereket ők tartottak rettegésbe,mivel agresszivek,voltak.Ez volt az iskolában is.Lehet hogy egy két eset előfordult,de általában ők nem tudtak emberi mődon élni.Lásd Miskolc Avas,ott kellenne még az embereket megkérdezni,akiknek a mindennapos életüket keseritik meg a fészekrakók.Egyszóval ők voltak azok akik félelelmbe tarttották,tartják a környezetüket.Nem értem a kanadai kormányt,hogy miért a képzetlen,munkakerülő embereket engedik be ,s miért nem azokat akik,képzettek,dolgozni akarnának,s hasznot hozznának az országnak.Miértnem azokat engedik be akiknek a szaktudására szükség volna.Miért büntetik ezeket az embereket.Azért mert nem tudják filmmel bizonyitani,hogy kilátástalan a helyzettük a jelenlegi kormány intézkedései miatt.Ez nem alapos indok?Az az indok elfogadható akik manipunált filmmel bizonygatják,hogy nem tudnak megélni a különféle segélyekből,mert nem hajnaldók még a közmunkában sem résztvenni!Elnézést kérek,hogy itt megirtam a véleményemet,de köztük élek,dolgoztam,sajnos igen negativ a tapasztalattom,sajnálom és sajnáltam azokat a szegény embereket akik dolgoznának,mindent elkövetnek a boldogulásukért,nem várják hogy a sült galamb a szájukban szálljon,s ezeknek az embereknek a kanadai kormány nem adja meg a segitséget.

  • Tisztelt Kovács Éva!
    Szeretném fölhívni becses figyelmét arra, hogy Kanadában teljesen másképp kezelik a bevándorlást és másképp a kanadába érkező menedékjogot kérő egyéneket. Hogy ez miért van így és hogy ez mire jó, azt már sokan megkérdezték. De tény, hogy ameddig Kanada törvénye ezt így irja elő, addig ez van. Lehet reklamálni és javaslatokat tenni a jelenlegi kormánynak, azok, mint látom igérgetnek is ezzel kapcsolatban sok mindent, persze nem feltétlenül a legokosabb megoldást.

  • Nocsak, Kovács Éva, mi történt, hogy hirtelen megláttad a valóságot is?

  • T.Kopácsi Judit!Ebben teljesen igazza van,de nem láttom benne az észszerüséget.Nem tudom miért éri meg a kanadai kormánynak ,hogy azokat az embereket részesitse előnyben akik az országnak semmen hasznot nem hajtanak,sőt?Nem jobban járnának szakképzet,dolgozni akaró emberekkel?
    T.Dakota!Én ugy gondolom,hogy a valóságot mindig láttam,különbséget tudtam tenni a valóság és a gyülölet között.Azért mert leirtam a létező valóságot,melyet csak év tizerdek óta tologatunk,az baj?Én ezek között dolgoztam,élek,ismerem őket.Azért hogy le merem irni attól még baloldali maradok,nem gyülölködök,nem vagyok rasszista,mint itt egyes emberek.