Az előkészítés mesterei

2013 február 7 4:29 du.39 hozzászólás

Vége a pávatáncnak elvtársak, az IMF is rájött végre, hogy a kedves vezető hülyének nézte őket is, nem csak Magyarország polgárait. Soha eszébe nem volt megállapodni velük, hiszen akkor ellenőriznék unortodox talicskázásaikat. Csak azt tudnám, miről tárgyaltak több mint egy éven keresztül, ha csak most derült ki az kormányunk számára, hogy szó sem lehet laza hitelkonstrukcióról, csak és kizárólag a legszigorúbb kölcsönt kaphatják a triplabóvli megteremtői. Gyurcsányék két hét alatt megállapodtak velük, a Kárpátok legújabb géniuszának több mint egy évébe telt, míg rájött arra, hogy az IMF egy bank, és csak oda helyez ki hitelt, ahol ellenőrizheti azt, hogy vissza is fizetik majd nekik.

Orbán Viktor – Gépnarancs

„Láthatóan az IMF egyetlen dologra koncentrál, ez pedig az, hogy a bankadót töröljük el, és helyette az embereket adóztassuk meg. Egy darabig ezt nem értettem világosan, de most már világos: az IMF is egy bank – mondta Orbán.” Különlegesen kiváló felfogóképességű a mi kedves vezetőnk, rájött arra, hogy az IMF egy bank. Rajta kívül ugyan ezt mindenki tudja, mint ahogy azt is mindenki tudja rajta kívül, hogy a bankadót a zemberek fizetik, hiszen már rég át is terhelték a kuncsaftokra a pénzintézetek. Aki annyira hülye volt, hogy eddig még nem vette észre, az nézze meg azt, hogy mennyiért utalt egy éve, és mennyiért most. Vagy vegyen ki pénzt egy ATM-ből, és nézze meg azt, hogy mennyibe került a tranzakció. Meg fog lepődni. Nem kicsit, nagyon. Annál a banknál, ahol én vezetem a számlám, ott a duplája lett mindennek a költsége. A pávatánc művész zsenink pedig játssza a hülyét, ami nem is esik nehezére. Hosszasan előkészültek az IMF hitelre, várta hónapokig egy asztalnál ülve, aztán semmi nem lesz belőle. Továbbra is dupla áron adják az államkötvényeket, vagyis dupla költséggel veszik fel a hiteleket. Jól előkészítik az államcsődöt.

Legalább annyira előkészített minden intézkedésük, mint a Putyinnal való találkozása a felcsúti középpályásnak. A tőle kapott 15 perc kimeríti a hűtlen kezelés fogalmát. Hiszen azért nem kellett volna annyi közpénzből kiutaznia népes csicskahadával együtt Moszkvába, hogy mindössze 15 percet beszéljen Putyinnal, aki undorodva nézte őt a rövid idő alatt is. Elég lett volna, ha felhívja ingyen Skype-on, azon Putyin elmondta volna a parancsait két percben, oszt jónapot. De nem, ő házhoz ment a megaláztatásért sok millióért. Gyurcsány együtt vacsorázhatott Putyinnal családostul, Orbán megalázó 15 percet kapott a „komolyan” előkészített tárgyalásra. Gyurcsánynak még a közös desszert elfogyasztása is több időt vett igénybe, mint a géniusz komplett pofavizite. Megint kapta a kokikat, meg a sallerokat, kifelé menet meg kaphatott még egy tarkón legyintést is azzal, hogy vegyél vissza kis köcsög, mert hiába vettél az adófizetők pénzén, dupla áron gáztározókat veszteséges gázüzletággal együtt, mert ha nem lesz benne gáz egy köbméter se, akkor kenheted a hajadra. Vagy finghatod őket tele a bajtársaiddal karöltve. Csak találgatni tudunk, mert őfényessége elfelejtette tájékoztatni még a parlamentet is (nem beszélve a plebszről) arról, miről szólt az a röpke 15 perces konzultáció. Talán egy újabb nemzeti konzultáción majd megkérdezi tőlünk, hogy legközelebb miről állapodjon meg Putyinnal, és akarjuk-e Paks bővítését ezermilliárdokért pályáztatás nélkül. Ha a Közgép ehhez is értene, akkor biztosan kiírnák a tendert. A nyertes meg borítékolható lenne.

És ennyire előkészített volt legalább a cigaretta üzlet államosítása is. Miután államosították, és kiírták a pályázatot a Nemzeti (!) Dohányboltokra, nos, utána döbbentek rá, hogy senki sem fog ilyeneket üzemeltetni. Mert nem éri meg. Még akkor sem, ha Nemzeti lesz minden, és loboghat az üzlet felett a nemzeti trikolor az Árpádsávos mellett. „Szeszes italt, energiaitalt, kávét, ásványvizet, üdítőitalt, valamint újságot is árulhatnának, és akár már májusban megkezdhetnék az árusítást a nemzeti dohányboltok.” – jött a korrekció. Ha ez sem elég jövedelmező, akkor majd árulhatnak parizert is, lecsókolbászt, mosóport meg felsőruházatot. Mint a Tesco-kban. De akkor minek kellett államosítani, ha utána beleszarnak a pompás eredeti elképzelésükbe, és kvázi bármit lehet a dohánytermékek mellett árulni? Normálisak ezek vajon, vagy szándékosan csinálnak rendszeresen hülyét magukból jó sok adóforintból?

Legalább ennyire szánalmas a rezsicsökkentéses próbálkozásuk, mellyel azt akarják demonstrálni, mekkora fasza gyerekek, majd ők izomból csökkentik magáncégek bevételeit. És követelik a szolgáltatóktól a veszteségen kívül azt is, hogy „az energiaszolgáltatók a számlákon kiemelve emlékeztessék ügyfeleiket a kormány rezsicsökkentő intézkedésére.” És majd minden hónapban számolják is ki a fogyasztóknak visszamenőlegesen, hogy mennyivel lettek megrövidítve a szolgáltatók. Magyarul, és finoman szólva, világbajnok kormányunk más péniszével veri a csalánt (ahogy szokta), és fényezteti magát más kárára. De akkor miért csak 10%? Miért nem 90? Vagy fizessenek a szolgáltatók, hogy szolgáltathatnak! Ha nem mi, a zemberek szopnánk a végén, akkor még kacaghatnánk is az egészen. De sajnos mi fogunk. „Áthárítanák a fogyasztókra az idén rájuk kivetett vezetékadót és a megemelt Robin Hood-adót a szolgáltatók – írta keddi számában a Népszabadság.” És ezt a 10%-os rezsicsökkentésnek nevezett színjátékot is áthárítják előbb vagy utóbb, még akkor is, ha az a 10% jóval kevesebb. Mint ahogy sokan reklamálták.

A hulladékgazdálkodás államosítása is kiválóan elő lett készítve, maga a fidesznyik főelvtárs mondja: „Még egyszer mondom, ez nem ment fel senkit, ez egyértelmű, ez mindnyájunknak a csődje és bukása, de igen, szembe kell néznünk ezzel a helyzettel, és ez egy igen keményen és igen hosszú idő alatt megdolgozott bukás lesz mindnyájunk számára” – mondta az ülés jegyzőkönyve szerint.

„Teljesen felforgatta a lakossági szemét kezelését a kormány, amely állami szuperszervezetet bízott meg azzal, hogy eltüntesse a hulladékhegyeinket. A húzás az első tapasztalatok alapján nem jött be, sokkal több szemét marad a nyakunkon, mint korábban, igaz, az államkassza jól jár. A szeméttel foglalkozó cégek után a lakosság zsebében is keresgélni kezd a kormány, az új betétdíjas rendszer 30 milliárdot is kivehet a zsebünkből apránként.” Bizony elvtársak, nézünk majd nagyot, amikor 30Ft lesz a betétdíja egy műanyag vizes palacknak, mert így az olcsóbb vizeknek duplájára nőhet az ára. Azért államosít mindent jól előkészítve kormányunk, hogy utána minden többe is kerüljön nekünk. „A termékdíjból a tavalyi 54 milliárd után idén már 85 milliárdot szeretne beszedni az állam, de a kormány a következő években még tovább fejné a szemétszállítás tehenét. Kormányzati előterjesztésként már 2012-ben felbukkant a betétdíj, amely az eddigi tervek szerint 30 forint lesz, és mindenre vonatkozik majd: aludobozra, Tetra Packra, üvegre és PET-palackra (most csak az üvegre kell 25 forint betétdíjat fizetni).”

Ha még nem vette volna valaki észre, az utóbbi 3 évben pénzbehajtás folyik minden területen, és ahol az államnak lenne kötelessége finanszírozni, onnan pedig forrás elvonás. A nemmegszorítások világszám kormánya úgy tekergeti a magyarok zacskóját, mint még soha senki, tán még a törökök se. Kun Béla és Rákosi foroghat a sírjában, nekik nem sikerült így megszopatni a magyarokat, mint a felcsúti pávatánc művésznek. Kun Béla az első, Rákosi a második köztársaságot rombolta le, mégsem tette földönfutóvá az ország nagy részét. Orbán elvtárs lerombolta a harmadik köztársaságot, mellette ezt teszi a gazdaságunkkal, és a magyar emberek nagy részének jövőjével is. Gazdaságunk már recessziós triplabóvli Európa legmagasabb inflációjával, alkotmányos köztársasági demokráciánk pedig már csak annyira hasonlít egykori önmagára, mint az alaptörvényüket vonaton pár óra alatt megíró Szájer elvtárs egy skandináv árjára. Semennyire.

A.G./ a KMH Ellenszék rovata

39 hozzászólás

  • Hajra Ellenszek-let! Mindent bele!!! Fog ez menni…
    Igy nev nelkul, nagyon jo az iras. Tele van „TENYEKKEL”.

  • Jumbó
    Neked tényleg szép magyar neved van, büszke lehetsz rá.
    Neked és a barátaidnak tettem ki a linkeket.
    Ha valamit nem értesz, szólj nyugodtan.

  • Az írás ironikusan ecsetel tényeket, ez korrekt. Ám számomra ellenszenves Gyurcsány pozitív példaként való kiemelése. Ugyanis nagy szerepe volt abban, hogy a hatalmi mámortól elvakult beteg bűnöző bandájával együtt 2/3-os többséggel tejhatalat kaphatott. Az is egy dolog, hogy a mára már szinte totálisan szétlopott ország nem jelent olyan hátteret, ami az orosz államfő érdeklődését felkeltené, illetve fenntartaná… A „szétlopásban” azonban Gyurcsány bűne is óriási. Az Isten adja, hogy minden hazaáruló-bűnöző egyszer elszámoljon a bűneivel…

  • JIMBO
    2013 február 7
    7:16 du.
    közöd?
    amúgy meg, nem fog, hanem tényleg megy:)
    a cikkben felsoroltakhoz, ha valamit kiizzadna magából…
    persze, ha ez meghaladja szellemi képességeit, nem bánom, eltekintek tőle.

  • A labancokkal /Gyurcsàny és Bajnai/ örömmel tàrgyaltak mindenütt,hiszen nekik a jo vacsoràzàs és a kellemes hangulat volt a fö cél, nem az orszàg érdekeiért valo küzdelem. A kiàrusitàsban és adossàg csinàlàsban tudtak csak élenjàrni,amiért szivesen làtottak voltak az okosabb vezetéssel megàldott vetélytàrsaknàl és partneroknàl,làsd IMF is.Igy sikerült a szoc-lib-nek 8 év alatt a
    Kelet-Europai élvonalbol sereghajtovà „stabilizàlni”a gazdasàgunkat.
    A jelenünk és közeli jövönk siràsoi és haszon élvezöi, a nagy tanitoik-propaganda müvészek-szerint a TOLVAJOK tolvajt kiabàlnak-irnak-,a HAZUGOK hazudozàst irnak-kiabàlnak-.

  • Ha a magyar emberek tisztessegesek es joerzesuek lennenek, mint ahogy nem azok, mar regen kivetettek volna magukbol ezt a csalo, hazug, aljas orban-bandat!

  • Dénes ERÖS
    2013 február 8
    5:41 de.
    déneske, még mindig itt tart? lapozzon már előbbre a bibliájában!

  • Dénes ERÖS
    2013 február 8
    5:41 de.
    Pubikám!
    Olvass kicsit többet, (de ne kurucinfót, barikádot)meglásd meg lesz a haszna!
    Végre okosodni fogsz!
    Hidd el, nagyon rád fér!
    A mostani színvonalad általános iskola 4.-ik osztálya!
    Húzz bele pubi! 😛

  • Margit
    Valójában egyetértünk abban, hogy Gyurcsánynak is jelentős szerepe van abban, hogy itt tartunk. De nem azért, mert tisztességtelen lett volna, hanem mert puhapöcs volt, eltúlozta a demokratikus felfogást, mindent megengedett az ellenfeleinek, a hátán ugrálhattak, és azzal rágalmazhatták amivel csak akarták, némán tűrte.
    A puhapöcs demokrácia helyett ezért most van ez a nagy rakás …

  • Dénes Erős
    Ne hazudj, sereghajtók most vagyunk Európa legmagasabb inflációjával pl. Triplabóvli is most van tudtommal. Ilyen rossz megítélése Mo-nak még nem volt.
    Az eladósodás pedig folytatódik, csak most dupla akkora kamattal, IMF nélkül.
    Vagy szerinted állampapírt kibocsájtani 6-8%-os kamattal az nem eladósítása az országnak?

  • antifülke
    2013 február 8
    12:26 du.
    4-szeres az a tripla! 🙂

  • A.G…….Agyhalott.Gerinctelen! A magyarok között az anyukád is helyet kapott?Egy kis eltéréssel,változtatással majdnem mindig ugyanazt irod le.Mit érdekel a rezsicsökkentés vagy a hulladékgazdálkodés?Simán kifizetnéd még a mostani rezsid háromszorosát is minden megerőltetés nélkül,de ehhrz kellett a 12év szoci kormányzás,Jó lenne,ha nem uszitanád a baromságaiddal a jobb oldali „náci,rasszista antiszemita”Kommentelőket.Ja a „fasisztát”kifelejtettem.

  • Antifülke!………….Szegénykém,már Te is a ííííítriplabóvli kategóriába tartozol.

  • Topapó
    2013 február 8
    1:52 du.
    Vagyis téged és a többieket? 😛

  • Kiváncsi lennék Topapó hol nyert eleddig szellemi vetélkedőt..
    lol

  • Toppöcs
    2013 február 8
    1:52 du.
    Triplabóvli az ország, azzá tette a fűrered.
    A személyeskedés és anyázás helyett pedig próbálj a tartalomhoz hozzá röfögni. A te fajtádnak tettem ki a linkeket, amikre hivatkozok. Nem velem kellene hadakoznod, hanem a tényekkel. Azokat a cikkeket nem én írtam, csak levonom a konzekvenciákat. Ha neked nem ezek jönnek le, akkor az a te bajod.
    Én sajnos mindig másról írok, mert annyi a téma egyetlen hét alatt. Csak a te csökkent értelmi képességű fajtád nem érzékeli azt, mi folyik ebben az országban.
    És még valami: nem szeretném, ha te mondanád meg, ki a magyar, és ki nem. Magyar az, aki ebben az országban állampolgársággal rendelkezik. Ha te itt élsz, te is az vagy, hiába erősen mérsékelt az IQ-d.

  • Domnule!
    „a cikkben felsoroltakhoz, ha valamit kiizzadna magából”.
    Sajnos a cikkben semmi ertelmes nincs, igy nem is lehet hozzaszolni. A sok elfogult beirashoz megcsak lehet valamit hozzafuzni.
    Meg mindig nem valaszolt senki(es foleg senki nem gyozott meg), hogy mitol okosabbak a balkezesek, mint a jobbkezesek. Ugytunik, hogy a nepszavat, a nepszabadsagot
    szeretnenk, ha olvasnank. Hat attol, bizony nem kepes epelmeju ember okosodni, mert (ahogy tobbszor irtam) a tulzasaikkal mindent elrontanak. Ahogy itt is tortenik,nap-mint-nap. Akkor inkabb maradok BUTA.Eleget okosodtam az atkosban, ahol ugyan ilyen szoveggel etettek bennunket. Csak akkor nem lehetett elleneszolni, mert jott az AVO. Ti most is ugy szeretnetek elhallgattatni a veletek egyetnemertoket.
    Egyebbkent(jobb ha tolunk tudjatok) a kurucinfo sokban hasonlit a KMH-hoz.Gyuloletkeltesben mindenesetre.

  • Antiklotyó!………..Olvasd már végig ,hogy mit miért irtam.Ne gyere nekem a Népszabadságos,origo-s stb.linkekkel mert a véleményedet magad formálod meg vagy neked más mondja meg,hogy mi legyen a véleményed?Az emlékeztető cetlik ott vannak a közeledben?Visszatérve a Magyarságra.Állampolgárságot vehetsz pénzéet,Magyarságot nem.

  • Andrási Csaba

    A.G.! Ez a kútmérgező írás igazi liberális duma, szóról szóra hazugság. Ha az emberek nem is látják át a makró közgazdasági összefüggéseket, azt azért látják és a bőrükön tapasztalják, hogy rendszeresen átverik őket, az apró pénzeik kiszipolyozására utaznak a bankok.
    Látható, hogy a „cikk” célja a jelenlegi nem az igazság feltárása, hanem a jelenlegi kormány hiteltelenítése.
    Akinek egy csepp esze van nem dől be ennek. Aki veszi a fáradtságot, megkeresi azt a bankot, ahol díjmentesen utalhat, ATM-ből díjmentesen akkor és annyiszor vehet ki pénzt, ameddig a számlája tart.
    Ez csak az egyént érinti. Az egész országra kiható azonban a 2008-as IMF hitel, aminek csak az idei törlesztő részlete a kamatokkal együtt azonos nagyságrendű az összes magyar munkavállaló egy évi bruttó fizetésével.
    Tényleg büszke lehet gyurcsány és bajnai arra a teljesítményre, hogy két héten belül 20 milliárd euró hitelt (600000 Ft/fő) vettek fel. Sajnos ezt nem az akkori kormány tagjainak kell megfizetnie. Miért is kellett ez a 2008-as hitel (aminek nem tudjuk mekkora része ment a bankokhoz, és a felvevők saját bankszámlájára) felvenni? Ezt gyurcsány 2006-ban elhíresül vallomásában elmondta. Büszkék lehetünk rá.

  • falusi
    Topapó legfeljebb szellentő vetélkedőt nyert 🙂

  • Andrási Csaba

    antifülke! A 2013 február 7 5:24 du., idézett cikkeket elolvastam, már csak azért is, hogy lássam mennyire komolyak az érveid. Megállapításom SEMENNYIRE!

  • Jumbó
    Azt hiszem, te teljesen más mozit nézel.
    Vagy háttal ülsz a mikrosütőnek, azt hiszed, hogy a falra vetít 🙂
    Ha a cikkben semmi értelmes nincs, az azért van, mert ma Mo-on semmi értelmes kormányzati intézkedés nem folyik.
    Ha az átkosban szocializálódtál, akkor tudod, hogy a komcsik sportja az államosítás. És ez főleg akkor megkérdőjelezhető, ha értéken felül történik, és ha amúgy semmire nincs pénze a triplabóvli költségvetésnek. Pl. oktatásra sincs.
    Erről beszélj inkább.

  • Margitkám! „Gyurcsánynak tényleg nagy szerepe volt abban………..meg neked is, meg nekem is, meg rajtunk tizmilliónyi embernek. Tudniillik, kedves Margitom, Gyurcsány maga nem képes demokráciát csinálni az országban, mint ahogy diktatúrát sem képes egyedül csinálni az országban Orbán! Nagyon nem szeretem azt az igazi magyar felfogást, amelyik mindig csak a másikat hibáztatja, magát pedig nem.
    Ezenkivűl: nem zavarnak azok a tények, hogy most már minden Gyurcsány és a szocik ellen felhozott vád megbukik a nem is annyira független magyar biróságokon?! Mert a koncepciós vádakat egyszerűen – még szakácskönyvekkel sem- lehet bizonyitani?!
    Persze, sokkal könyebb a fityisz által tizenöt éve szajkózott hamis vádakat ismételgetni, ahelyett, hogy gondolkodnánk…………

  • Andrási Csaba
    Hosszan és sokat írsz, de csak egy konkrétumot írsz a cikkből. A banki költségekről. Kérlek írd le, melyik banknál lehet ingyen utalni (másik bankhoz)és ATM-et használni Mo-on, én is átmegyek oda.
    A cikkből pedig mi nem igaz? Az, hogy Putyin 15percet szánt rá?
    Vagy hogy nem éri meg csak cigit árulni?
    Vagy hogy OV nem tudta, hogy az IMF egy bank? Ő mondta, nem én.
    Vagy hogy a hulladékgazdálkodás államosítása is egy csőd?Ezt is a fidesznyik vezető mondta.
    Vagy hogy a rezsicsökkentéssel magáncégek bevételeit csökkentik törvényileg? Ilyen jogállamban nem létezik, ezt kéne megérteni. És most nem a multik oldalán harcolok, hanem hogy ha velük megtehetik, akkor holnap a te vállalkozásoddal is meg fogják tenni. Ezt értsd meg.
    Még valami: a Gyurcsányék által felvett IMF hitel kb. egyharmada ott van az MNB-be tartaléknak (ezt most fogják pofán vágni fideszék), egyharmadát OV költötte el (pl. 500milliárd MOL-ra), és egyharmada ment el a válság miatt. Én így tudom.

  • 2002-ben nem kellett még ujabb kölcsönt felvenni,csak 2008-ban volt 20 Milliàrd £-ra szükség.A hazudozàshoz,a kiàrusitàshoz értö szoc-lib 6 év alatt a BANKOK és az IMF rabszolgàjàvà tette népünket.
    A 2009-es évi „teljesitmény”minden kétségnélkül bebizonyitotta Bajnaiék méltatlansàgàt is a kormànyzàsra.
    Az àltaluk megtervelt kényszerpàlyàbol kell kitörnünk minden erönkkel,hogy a rabloinkkbol ujbol pandur ne vàlhasson!

  • Antifülke!………..Igen az a bizonyos verseny,de annak már tiz éve,hogy nyerni tudtam.Azóta meg az összeset Te nyered.

  • Déneske
    Most jól figyelj, meg fogsz lepődni.
    2002-ben, amikor OV először bukott (jövőre fog másodszor), akkor a 4 éve alatt 50%-kal emelkedett az államadósság (!!!).
    6ezer milliárddal vették át 1998-ban, és 9 lett, mire megbukott 2002-ben.
    Csak ezzel sosem dicsekszik, csak azt mondja, hogy levitték ötven valahány százalékra a GDP-hez képest.
    Mert a Bokros csomag miatt rengeteget nőtt a GDP.
    De számszerűen 3ezer milliárddal növelték.
    Ha ezt nézed, akkor az MSZP ugyan ezt csinálta, csak két cikluson át, tehát 100%-kal növelték az államadósságot. (9-ről 18ezerre). De nekik volt egy világgazdasági válságuk, és annyi mindent építettek és újítottak fel, mint 100 éve sose.
    Nézz utána, és utána várom a véleményed.
    Bár ilyenkor szoktál eltűnni.

  • Andrási Csaba is eltűnt, pedig várnám a bank nevét, amiről írt. Meg a cáfolatokat.
    Ez jellemző a fidesznyikekre…

  • antifülke
    Nem az a LEGÉNY aki üti – hanem aki állja. És ami áll, az nem „puhapöcs”
    Margit
    A nép Gyurcsány orra alá szart a cociális népszavazással, az orra alá szart 2010-ben a választásokon – és most csodálkozik, hogy a saját orra alá bűzölög, és még mindig azt hajtogatja, amit egy semmilyen-tömjén az agyukba vert: „Gyurcsány a hibás”
    Tudod, erre egy papagáj is betanítható!
    És nem, ezért nem Gyurcsány a hibás, hanem aki odaszart!
    Értelmesebb emberek meg kezdenek ráébredni, hogy évekkel előbbre tartanánk, ha Orbán nem akadályoz meg MINDENT, ami az ország javát szolgálta volna.
    antifülke
    Vámosi-Nagy igazán ért az adóhoz, és ő írta, hogy a kormány ügyesen csinálta, amikor olyan áttételes adókat vezetett be, amit nem lehet megkerülni. És ebben a vezetékadót és a pénzfelvételi illetéket említette.
    (viszont jól le lehet tagadni – kieg. tőlem)

  • kekec
    Nem kell ahhoz Vámosinak lenni, hogy látható legyen az, hogy áthárítják ezeket. Mint ahogy az üzemanyag
    árak változása is beépül előbb-utóbb mindenbe.
    Csak az itteni trollokhoz hasonlókat nem zavarja az, hogy minden drágább 2010 óta.

  • inflacio mindig volt…..a szoci 8 ev alatt is….kuksizd meg itt http://www.ksh.hu KEKEC-el kekeckedek

  • antifulkevel kekeckedtem nem kekeccel

  • antifulke……..be tudod bizonyitani hogy a szocik alatt csokkentek az arak ? egy fraszt tudod

  • antifülke
    No persze, hogy áthárítják. A lényeg viszont a letagadhatóság és a megkerülhetetlenség. Ahogy nem győznek hálát várni a 10 %-os energiaár-csökkentésért, amikor a régiós piac összekapcsolásával éppen 25 %-ot esett az áram BESZERZÉSI ára. Úgy vesznek el 15 %-ot, mintha adnának 10-et. ÜGYES! Főleg, mivel a magyar zemberek többségének halvány lila alapfogalma sincs a közgazdaságról, ezért az szop be, amit a szájába rágnak. És a tényleges információktól szisztematikusan el vannak zárva.
    De egy egyszerű szorzás-osztás is meghaladja a legtöbbnek a képességét. Orbán 7080 mrd forintra számolja a 20,4 mrd euró uniós támogatást. Az ÁTLAG!!! 342.-Ft-os árfolyam! Most még alul vagyunk a 300-on, de ezek szerint a fiúkák shortolgatnak majd. A devizahiteles magyar zembereknek meg annyika.
    Ócsán meg a prérin építettek 80 házat m2-ként 512 ezer forintért, amennyiért már jó minőségű budai lakás is vásárolható, valamint a bekerülési költségből 1200 lakást lehetett volna megvásárolni. Valakinek ez curva nagy biznisz!

  • Magyarországon nem annyira a közpénzek lenyúlásának nagyságrendje, pofátlansága a leginkább mellbevágó (na jó, az is) hanem a teljes nyíltsága! Ahogy törvénybe foglalják a „közbeszerzési” herdálást, a „közöd??” mentalitást és ahogy meg merik csinálni az 5 céget a pályázat ideje ALATT 1 címre, azonos tulajokkal: és 12.500.000.000.-Ft 12,5 mrd-ot
    kiosztani nekik, referencia nélkül: „csak” mert „fidesz közeliek”. Simicskáék párszáz mrd-os nyereményeiről már nem is szólva. A helyi gazdák pofára ejtéséről és a csókosoknak osztogatott földekről Ángyán úr szokott keresetlen szavakat ejteni, neki meg volt államtitkárként van némi rálátása.
    Miközben tényleg milliók csúsznak lefelé a létbizonytalanságba, és a nép egyre jobban fortyog.
    A kukta már sípol egy ideje, ezek meg még mindig csak a tüzet szítják alatta. Előbb-utóbb a pofájukba fog robbanni az egész!

  • burkus laci
    Ahhoz korábban kellene kelni néhány évig, és egész nap csak olvasni-olvasni, hogy velem kekeckedhess. Utána talán már tudnál velem kekeckedni, netán vitázni, vagy még akkor sem. Lehet, hogy évtizedek kellenének, míg a primitív 1 mondatos szövegektől eljutnál egy értelmes hozzászólásig.

  • burkus
    Az infláció most a legmagasabb az EU-ban.
    Az áfát 20%-ra levitték a szocik,az mindenkit érintett pl.
    A benzin 300 volt, amitől akkor a fidesz rosszul volt.
    Tanulj meg kekeckedni 🙂

  • kekec
    Sajnos minden igaz amit írsz.
    Az ilyen burkusokat hülyének tudják nézni, de nem mindenkit.