Gyorsabban, magasabbra…
Citius Altius Fortius (Gyorsabban Magasabbra Erősebben) – ez az olimpia jelszava immár cirka 120 éve, mióta a NOB megalakult. Lássuk be, ennek a jelmondatnak tökéletesen megfelel a tollaslabda, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy milyen sebességgel, milyen magasra és mekkora erővel ütöm el a szárnyas labdát – így egyáltalán nem akarom megkérdőjelezni a sportág olimpiai létjogosultságát. Akkor sem, ha a tollaslabdáról nekem sok dolog jut eszembe – gyerekkor, család, kirándulás, grund, csupa szép dolog – épp csak a sport nem. Nem is értem, miért, hiszen tényleg minden izomzatomat igénybe veszi, gyerekeimmel gyakorta próbáljuk folyamatos repkedésre késztetni a labdát. Még ha a labda szóról alapvetően egy kerek gombócforma jelenik is meg előttem, nem a tollas csodajószág – de valószínűleg az asszociációs képességeimmel van a baj, és ezért lesz inkább játék számomra, mint sport. De elfogadom, legyen! Sőt, legyen ott az olimpián!
Fotó: Business English News
Azt azonban nem értem, hogy az ókori versenyeken is méltán szereplő, az újkori olimpiák történetében pedig ráadásul magyar sikertörténetként jegyzett birkózás miért esik ki ebből a körből… A nemzetek küzdelmének egyik meghatározó jelensége volt, amikor nincs eszköz, nincs blabla, test a test ellen küzd – és nyer a jobbik. Tényleg nem csak azért zavar, mert ezzel potenciális érmektől fosztanák meg kicsiny országunkat – Londonból például három érmet hoztak birkózóink! – hanem azért, mert talán ez a sportág áll a legközelebb ahhoz, amit az ókor nagyjai elterveztek, amiről maga az olimpia szól (vagy inkább kellene szóljon!): a felkészülésről, a bátor kiállásról, a tiszta küzdelemről, a megmérettetésről!
És most néhány erre felhatalmazott ember azt mondja, hogy a tollas marad, a birkózás pedig a tatami helyett repülő szőnyegre kerül… Valami azt súgja, nem egészen az olimpia szellemiségéhez közelálló érdekek hatására döntöttek így – és attól tartok, nincs is rá magyarázat, hogy mi késztette a döntéshozókat erre az ítéletre. Jó. Van! Ami a háborúnak is alapvető kelléke: pénz, pénz és pénz! De az Olimpia – bármennyire is szeretném, ha a nemzetek közötti vitákat sporttal és nem háborúval rendeznék le egymás között – nem háború! És nem a pénzről kellene szóljon…
Hasonló gondolataim voltak, mikor legutóbb változtattak az Olimpia sportágainak összetételén, és a sokak által befutónak tartott karate helyett a golf nyerte el a bizottság kegyeit és szavazati többségét. Nem értettem, hogy miért, hiszen amíg a golf csak a kiváltságosak sportja – addig a karate a társadalom minden rétegében kortól, nemtől függetlenül űzhető, és világszerte nagy népszerűségnek örvendő sportág. Apelláta azonban nem volt – Rióból már a kicsiny labdák lyukba kergetésén kell majd izguljunk, ha tetszik, ha nem. Azt hiszem, ennél azért sokkal izgalmasabb lesz az idei ősz, amikor kiderül, hogy sikerül-e esetleg majd a birkózok fellebbezése, és hogy a karate helyett ezúttal a sportmászást vagy a wakeboardot tartják inkább méltónak, hogy beírja magát az újkori Olimpiák történetébe…
Bevallom, személyes érdekem azt kívánja, tévedjek, és ezúttal tényleg a karate sportolói kapjanak lehetőséget, hogy bebizonyítsák: az olimpia szellemisége tőlük sem áll távol. Bár ha ezalatt a mostani, pénzcentrikus hatalmi játékot értjük, ahol nem számít az ember, a küzdelem, csak a pénz és az érdek – akkor igazuk van: a karate nem erről szól!
Gyorsabban, magasabbra, erősebben – ahol a küzdelem számít, nem az érdek, ahol a részvétel a fontos, a teljesítmény, és nem a dicsőség, de végképp nem dicstelen, doppinggal fenntartott kétes eredmények, és nem a hatalmi erőnlétek fitogtatása.
Kiss Ágnes / a KMH vendégszerzője
Author: KMH Vendégszerzők
9:31 de.
en is birkoztam az MTK-ban , be akartam vezetni hogy nokkel birkozhassak,senki se hallgatott meg
1:09 du.
Az ökölvívás mehet?
1:13 du.
Őszintén szólva, nem vagyok az élsport barátja – baromira nem értem, miért kell közpénzből támogatni azt, akinek a magánhobbija az, hogy szeret futni, úszni, birkózni, stb.
Növekvő ellenszenvvel figyelem az olimpiákat, mint gazdasági vállalkozásokat. Növekvő ellenszenvvel figyelem, hogy a népek barátságának deklarált céljával ellentétben a nacionalista ellentétek szításának, a más népek lesajnálásának-lenézésének is terepe. És akkor még nem is beszéltem a különböző nemzeti és nemzetközi olimpiai bizottságokat belengő gusztustalan taktikázgatásokról, a masszív pénzszagról és titokzatos kapcsolatokról.
Valahol ebbe illeszkedőnek látom a birkózás esetét is, bár lehet, hogy tévedek, mert nem ismerem a különböző nemzetek birkózásban elért eredményeit. De tartok tőle, hogy az olimpiák sorsát eldöntő zárt ajtós bizottságokban nagy súllyal szerepelnek a világ nagy és pénzes nemzetei, akik számára ez a sport nem jelent sokat, mert soha nem jeleskedtek benne. És hogy egy kicsi, szegény közép-európai ország meg igen? Az az ő dolga, nem a nagyoké.
Talán érthető, miért tartózkodom az olimpiák dicséretétől… nincs itt citius, altius, fortius. Tömött pénzeszsákok és – khmmm – „meggyőzhető” bizottságok vannak.
3:27 du.
Kedves Cornelius!
Sajnos magam is úgy látom, hogy már rég nem arról szól a dolog, amiről kellene. Pont ezért is írtam ki magamból mérgem – bár tisztába vagyok vele, hogy ettől nem változik semmi.
De a másik oldalt is látom… Például a kislányomat, aki most 16 évesen két napja érkezett meg élete első Európa Bajnokságáról. Látom, mit áldozott be, amikor más gyerek bulizni volt, vagy kirándulni, vagy barátokkal – ő edzésen vagy versenyen. Mikor másnak iPad-ot hoz a Jézuska, neki védőfelszerelést. Hiába imád korcsolyázni, vagy lovagolni – nem teheti, mert akár egy húzódás vagy zúzódás is több havi munkáját semmisítheti meg. Beáldozza a gyerekkorát, a fiatalságát… Igen, önként, mert szereti, és mert szeret küzdeni. Az ő döntése volt… – ezt vállalta.
Mi pedig azt vállaltuk, hogy segítjük ebben, de ne akard tudni, hogy mekkora terhet jelent egy család költségvetésének egy versenyszerűen sportoló gyermek… És – mivel nem olimpiai sportág – a szövetség nem tud támogatni, mert nem igazán van miből. (Ne legyen senkinek illúziója: az olimpiai sportágaknál sem sokkal jobb a helyzet – és a futball agyontámogatottsága is csak a felnőtt korosztályra vonatkozik!)
A lényeg, hogy – bár a vízcsapból is az folyik, hogy állam bácsi mennyire támogatja a sportot – nem hogy egy fillérnyi támogatást nem kaptunk még kilenc év alatt, de még amikor 2 hét alatt kellett volna az útlevelet meghosszabbítani, mert ennyi időnk volt két nemzetközi verseny között, még arra sem kaphattunk annyi méltányosságot, hogy ne kelljen kifizetni 30ezer Ft illetéket a soronkívüliségért. (http://mammy.nolblog.hu/archives/2012/09/24/Valogatott_utlevellel_a_pokolba/)
Ehhez képest nem tudom leírni azt a felemelő érzést, amikor megérkezett a – jelenleg minden idők legeredményesebb – magyar karate csapata az EB-ről, amelynek az én gyerekem is tagja lehet. És rendben, nincs támogatás, semmi segítség, még ha emiatt sokszor tehetségek vesznek is el – de hogy ráadásul ilyen döntésekkel még a látszatát is elvegyék annak, hogy a sport erről szól, és nem a hatalmi játszmákról… Az mélységesen felháborít! Még akkor is, ha tudom, mi folyik a háttérben, és tudom, hogy struccpolitika, ha én csak erre akarok koncentrálni.
8:47 de.
Az, hogy a birkózást leveszi a NOB az Olimpiáról, úgy hatott, mintha azt mondták volna: „Jó napok kívánunk, nem vagyunk normálisak!”
A NOB nem egy demokratikus szervezet, hanem egy bennfentes „úri kaszinó”. Állam az államban, azaz inkább az államok felett. Szervezete leginkább a pártállamok struktúrájára hasonlít. Tagjait előzetes káderezés után veszik be a „klubba”. Fő szempont a „megbízhatóság”.
Egyik NOB tagunk a kompromisszum készségéről (gerinctelenségéről) ismert plagizáló Schmitt Pál, a másik a minden hazai és nemzetközi doppingbotrány mögött felbukkanó kommunista őskövület Aján Tamás. Akinek olyan kapcsolatai vannak, hogy úgy lett a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke, hogy sose emelt súlyt,és 2004-ben Magyarországról nem is jelölték.
Az eddig leghosszabb ideig prosperáló elnök Huan Antonio Samaranch, akinek szintén nem a sporthoz, hanem az üzlethez volt több köze. Az ő javaslatára választották utódjául az úrifiú jachtvitorlás orvost, Jacques Rogge-ot. A NOB tagság családon belül öröklődni is tud, mert már ott van az ifjabb Antonio Samaranch.
11:27 de.
Bocsánat, kapkodtam. Spanyolul a János „Juan”.
5:34 de.
Reméljünk,hogy 2016-os nagyon sokan fejlődnek az Olimpiáért és LEGJOBB LESZ A GAZDASÁGÉRT !!!!!!! 🙂 🙂