Szégyenlista

2014 január 27 6:31 de.58 hozzászólás
Shame / Penny Siopis

Shame / Penny Siopis

Neves – és a neves emberek farvizén mindenképpen nevessé válni akaró – személyiségek és feleségeik, exfeleségeik, gyermekeik írták alá azt a nyílt levelet, melyben a hirtelen elpartneresedett Mesterházy Attilát arra szólítják fel, hogy az MSZP mai kongresszusán „töröljék Gyurcsány Ferencet a baloldali pártok közös listájáról. Ne segítsenek hozzá egy mindenfajta moralitás híján lévő politikai kalandort ahhoz, hogy továbbra is a Magyar Országgyűlés tagja legyen.”

Nézegetem az aláírók listáját, néha mosolygok, néha szánakozom, néha csodálkozom.

Hát, hiszen mit is lehet mondani egy olyan listáról, melyen együtt szerepel a Magyar Népköztársaság volt moszkvai nagykövete a Corvin-közi hős anyával, meg a társairól jelentő III/III ügynök élsportolóval, és hogyan kerülhet egy ilyen irományra elismert művészek neve együtt mindenféle negyedosztályú ipardalnokokéval?

Nézegetem a neveket és azon töröm a fejem, hogy szakmájukban, hivatásukban sikeres embereknek mi szükségük lehet arra, hogy felkerüljenek egy ilyen szégyenlistára.

Jó, rendben van, nehéz a művészi karrierje csúcspontján túljutott, öregecskedő művésznő élete, megszokni azt, hogy már nem ő van a társaságok középpontjában, hogy már nem utána fordulnak meg a férfiak, hogy eddig sikeresen alkalmazott női fegyverei egyre-másra csütörtököt mondanak – szörnyű helyzet lehet ez egy exhibicionista embernek. Azt sem tartom csodának, ha valaki egzisztenciális okokból csatlakozik egy olyan kezdeményezéshez, mely biztosítja számára a kurzus majdani háláját, vagy éppenhogy a hála kifejezése már bekaszált elismerésekért, pozíciókért, színházakért, azokért az adományokért, melyek segítségével direktor úrként tudja kárpótolni magát a hajdani népszerű sorozatszínész, akiről menet közben kiderült, hogy nemigen lesz belőle a magyar Laurence Olivier, hát legalább Sir legyen, ugye…

Vagy a másik csepűrágó, aki művészi pályafutása alatt harmadosztályú buffóként játszott maradandónak nem igazán mondható szerepeket, de ma az ország egyik legtehetségesebb színházművészéhez akarja feltolni magát – ehhez kell neki a politikai hátszél.

De vannak azért ezen a listán komoly szakmai sikereket magukénak mondható emberek is.

Hogy miért gondolja például egy elismert agysebész, szívsebész, hogy neki a saját baráti társaságán kívül nyilvánosan állást kell foglalnia politikai kérdésekben, az érthetetlen.
Hiszen ezeknek az értelmes, tiszteletreméltó emberek tudniuk kell, hogy amikor erre a terepre beteszik a lábukat, akkor csalóvá válnak, mert más szakterületen szerzett tekintélyüket konvertálják politikai tőkévé.
Nem ismeretlen ez a jelenség, volt már mifelénk hajóépítő mérnök, aki a Duna szabályozási kérdéseiben lenyomta a világhírű Mosonyi professzort Háry Jánost megszégyenítő ötvenhatos hőstetteivel pótolva a szükséges szakismeret hiányát.

Vannak persze az aláírók között olyanok, akik a a schmittiózis nevű betegségben szenvednek – ők mindent aláírnak, amit eléjük tesznek, mert annyira tetszik nekik a saját nevük – ők már az általános iskolában is az aláírásuk tökéletesítésében lelték örömüket, rajtuk nemigen lehet segíteni.

Mindenesetre van annak valami pikáns bája, hogy egy ilyen erkölcsi hulladékokkal megpúpozott lista aláírói nyilatkoznak a volt miniszterelnökről, kérnek rajta számon morált, jóllehet már az magában immorális, hogy képesek odaírni egy olyan listára, melyen együtt szerepel Kun Béla unokája, a Munkásőr újság volt szerkesztője és a szélsőjobb kedvenc Bayer Zsoltja.

Sajnálom azokat – mint például Balázs Fecót – akik értékes, okos emberek, mégis képtelenek ellenállni a szereplési vágynak, jóllehet lehetne tanulni az úszó Egerszegi Krisztina vagy az ökölvívó Kovács István, akik beálltak biodíszletnek Orbán mögé, ezzel sikeresen leküzdötték magukat az ország kedvenceiből a fél ország kedvenceivé.

Amúgy maga a levél is hazug, hiszen az ellen követel fellépést, „aki a hatalom megtartása érdekében saját bevallása szerint is éveken át hazudott tudatosan a magyar embereknek, aki hazugságaival lejáratta Európában Magyarországot, aki nyilvánosan trágár kifejezésekkel beszélt a hazánkról, és aki a magyar rendőrséget békésen ünneplő magyar emberekre uszította, soha többé nincs helye a magyar közéletben. Gyurcsány Ferenc számunkra és Magyarország józan többsége számára persona non grata.”

Hát nem tudom, én arra emlékszem, hogy a gyűlölt politikus éppen a magyar politikai élet hazugságai ellen mondta el ominózus beszédét, de valószínűleg ennek megértéséhez nem agysebésznek kellene lenni, hanem épeszű, gondolkodó embernek.

Ha pedig itt Bayer Zsoltnak van pofája erkölcsi oktatást tartani a trágár beszéd ellen, akkor az magáért beszél.

Magyarország nemzetközi tekintélye Gyurcsány kormányzása idején rendben volt, őt mindenhol partnernek tekintették, szívesen jöttek hozzánk külföldi politikusok is, nemzetközi rendezvények színhelye volt ez a kurva ország, amelyik mindig eljátssza a történelem által felkínált lehetőségeit.

Ma már a libák is elkerülik Magyarországot, amit ha Semjénre gondolunk, nem is lehet csodálni.

Ami meg a békés tüntetőket illeti, aki ezt 2006 kapcsán le meri írni, az egy mocskos hazudozó – hálistennek, van elég dokumentum, amelyik megmutatja az Orbán által felhergelt csőcseléket – munka közben.

Egyébként meg vicces, hogy bele akarnának pofázni más politikai pártok dolgaiba, ebből is látszik, hogy mennyire távol áll tőlük a demokrácia.
A sok lepukkant vitéz, a sok kielégítetlen kopott mucus szereplési viszketegsége nem ismer határokat.

Mindenesetre nem lenne baj, ha nem Magyarország józan többsége, meg a tisztességes baloldali emberek nevében, hanem az ócska köpönyegforgatók, a mocskos haszonlesők meg a vénségükre erkölcsi példaképpé érett hajdani szépasszonyok nevében írnának, – már, ha mindenképpen írniuk szükséges.

Azoknak pedig, akik véletlenül, vagy ingyen keveredtek ebbe az illusztris társaságba, azért el kellene gondolkodniuk – jó üzlet az, ha valakinek ingyen lesz korpás a haja?

Fényes István

58 hozzászólás

  • Hàt ez fénytelenül hamis iràs.A listàjàt Gyurcsànynak és Bajnainak
    kellene-a gyenge régi-uj- beosztottakkal és kedvezményezetteikkel vezetni,akik révén a 2/3-nak kikell vezetni az orszàgot a
    vàlsàgbol.
    Ugye nem 2010 utàn született?

  • Puchert János

    István köszönöm, nagyon szépen összeszedted hibátlan ez az írás, minden szavával egyet lehet érteni. A Lipót bizony nagyon hiányzik nagyon sok elme beteg szaladgál az utcán.

  • Fenyes el’tars!
    A pupu (vagy bubu)blog pont ilyen ocsmany, mint ez a firkalmany. On tanitotta Szemenyeit, vagy Szemenyei tanitotta Ont????

  • István: nevetésre ingerel a tehetségtelen, elfogult fanyalgása. Az ön által kifogásolt személyek zömének jól csengő, elismert neve, múltja van. Joguk van a véleményükhöz, és oda állnak, ahova akarnak. Egerszegi Krisztina – Kovács István – Balázs Fecó stb. köszönik, jól vannak. A hírnevük, népszerűségük töretlen. Nem árt (nekik sem) egy ismeretlen, hivatásos fanyalgó véleménye. Pláne, ha szemellenzős vélemény. Magyarországon vállalják a véleményüket (ön nem, ismét -1 pont), valamilyen szimpátia alapján. Nincs joga (önnek sem) megkérdőjelezni. Vélemény és vélemény… A libához („Ma már a libák is elkerülik Magyarországot”…) más személyt kell társítani (humorérzékkel, hogy áll, István?) Végezetül: nem kellene fűnek-fának írogatni, ha nem tud. Az ABC ismerete még nem predesztinál… Az író, a zsurnaliszta ettől még fényévnyi távolságra van, István. Látni és nézni, nem feltétlen rokon fogalmak, István. Ne higgyen el mindent, amit mondanak. Nem minden írástudó ember író is automatikusan. Hiteles véleményvezér, még kevesebb van. Nem bántani akarom, csak összeröhögtem magam a semmin. Szép napot.

  • erős et: melyik nevet is tartja hamisnak a felsoroltak közül? és akkor még nem olvasta a teljes listát 😀

  • jimbo: tárgyi tévedésben van, kicsi bocskaiba szorított népnemzeti barátom 😀
    a személyek nem ugyanazok 😛

  • olvasó, mivel fényes istván nem ereszkedik le a magafajta, nagy arcú megmondókhoz, enyém a megtiszteltetés, hogy megkérdezzem magától: na és?
    miből gondolja, hogy a maga – nem mellesleg teljesen logikátlan – kritikája mérvadó lenne?
    nevetett rajta, tehát kiváltott valamilyen érzelmet. hogy kinek, milyen a hírneve, már megbocsásson, ugye nem attól függ, hogy maga milyennek tartja?
    jól fogalmazott: az abc ismerete semmire sem predesztinál. ez példa értékűen érzékelhető a maga kommentje olvastán is 😀

  • küszküllő: szóljon kövér elvtársának, neki biztos van otthon.

  • A cikk nagyon tetszik.A Lipi szökevények pedig csak nyugodtan hőzöngjenek.Ez is az egyik bizo- nyíték a jó és rossz közötti értelmezéshez.

  • Ez a téma nem izgalmas önöknek.Érthetö.Pedig Gyurcsány és Mesterházy közös listán harcolnak a demokráciáért a maguk hagyományos módján.

    „A párt szombati nagygyűlésén Mesterházy Attila azt mondta Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterről, hogy „Orbán Viktor helytartója, aki három év alatt, kérem, három év alatt megötszörözte a cégének az árbevételét, és ma a 88. leggazdagabb magyar ember. Három év alatt. Kérem, ez egy komoly teljesítmény, ha nem az a fő, hát, erényük, finoman fogalmazva, hogy Orbán Viktor barátai, és legyünk naivak, hanem ez, akkor viszont katedrát nekik a Közgázon.”

    Ekkor valakik azt kiabálták be a nézőtérről, hogy „Kötelet!”. Mesterházy szó szerint ezt reagálta: „de mégis inkább én azt hiszem, hogy nem lesz itt katedra, hanem talán az a másik, amit itt az imént bekiabáltak”. Mint az mno.hu fogalmaz: a felvételen jól látszik, hogy a pártelnök ekkor háttal a bekiabálók felé mutat a kezével, amivel egyben nyugtázza is az elhangzottakat.”

    Ami Kövér Lászlót illeti-biztos voltam benne,hogy lecsapnak rá-,kis gond van a párhuzammal.

    „Szóval egy pillanatra fogadjuk el azt, hogy csak ennyire vagyunk képesek. Hogy egy képesség nélküli, alkalmatlan, tehetségtelen néppé lettünk az elmúlt néhány évtizedben. Csak én erre azt mondom, hölgyeim és uraim, hogy így viszont nem érdemes élni. Tehát hogyha így gondoljuk, akkor menjünk le a pincébe, keressünk egy jó erős kötelet meg egy viszonylag erős gerendát és szöget, és kössük fel magunkat. Csak én azt szeretném kérni azoktól, akik ezt próbálják önökkel elhitetni, évek óta ezt próbálják sulykolni az önök fejébe, hogy legalább járjanak elöl jó példával. És ha ők már mind végeztek, akkor mi meg mégiscsak gondolkodjunk el azon, hátha nélkülük többre mennénk.”

    Nem mindegy…

    Szerzö:”Hát nem tudom, én arra emlékszem, hogy a gyűlölt politikus éppen a magyar politikai élet hazugságai ellen mondta el ominózus beszédét, de valószínűleg ennek megértéséhez nem agysebésznek kellene lenni, hanem épeszű, gondolkodó embernek.”

    Hát én tudom,emlékszem,hogy pont akkor a magyar politikai élet
    éllovasa egy Gyurcsány Ferenc nevü tisztességes,igazmondó volt.Mossuk tisztára Együtt!

  • Egetértek az OLvasóval!

  • Ille „ur”!
    Nem is mondtam, hogy a ket szemely ugyan az .Baj van az ertelmezesevel???

  • Olvaso!
    Koszi, hogy igy megfogalmazta a LENYEGET.
    Ille „ur” Ugye azt akarta irni, hogy nem EMELKEDIK fel. A leereszkedes helyett.

  • Küszködő.
    2014 van nem 1956 és nem a Teréz Körút és Aradi utca sarkán vagy a „kőműves”előtt.Látod faszikám ez a „kötelet” is egyik oka,hogy elpancsoltátok a forradalmat is. Ez nem von le semmit érdemeitekből,mert nektek köszönhetem és köszönöm is,hogy eltélacholhattam a kunpáterek szenthazájából.te pedig csak kukorékolj a saját szemétdombodon.

  • küszküllö: Látom feledékeny. Ez a házelnöktől idézet.

  • olvaso: Igaza van, múltjuk van. De azt bevallhatja, hogy nem az eszükért szerették őket. Balázs Feco pedig egy közepes zeneipari szakmunkás, aki egy bizonyos szerrel elpusztította az agysejtjeit. Ők az új kor letéteményesei? Nem oda állnak ahova akarnak, hanem oda aki fizet nekik. Mert valamiből élni kell!

  • jimbo: tudott dolog, hogy szemenyei az ÉN mentorom volt. tudott dolog, hogy a szűk bocskai megakadályozza a vér normális áramlását. tudott dolog, hogy az agyi vérhiány katasztrofális eredményekhez vezethet, aminek maga, jimbo, az ambulanciás példája 😀

  • jimbo: ha szabad javasolnom, ne értelmezze át az írásomat. ahhoz még egy kicsit fejlődnie kell 😀
    ebben az esetben a „fel” a helyes irány 😛

  • llanfair: rosszabb. a szombati kötelezés mészáros lőrincre vonatkozott. ő pedig – kocsis máté bármennyire is hisztizett e tárgyban – nem politikai ellenfél. max. közbűntényes.

  • A megrögzött bolsevikok ingyen is bekorpásítják a hajukat.
    Igaz most jobboldali keresztény nemzeti polgároknak hazudják magukat, de az a puhatestűeknél nem számít semmit.
    Köpönyeget, elveket, politikai nézetet egy nap alatt tudnak váltani, máshoz nem is értenek.

  • küszküllö
    2014 január 27
    11:34 de.

    Bizony nem mindegy! Kövér az ellenzéknek, egy egész társadalmi rétegnek ajánlotta a kötelet csak mert másként gondolkodnak emberi dolgainkról. Mészárosnak meg azért ajánlották a kötelet mert konkrétan megérdemelné. Mert mi mást érdemelne valaki aki közpénzek életvitelszerű elmutyizásával hízik milliárdossá, akinek semmi nem elég, és helyben dolgozó parasztcsaládoktól mutyipályázza el a megélhetést jelentő földeket újabb milliárdokért úgy, hogy semmi mást nem csinál érte mint benyal a szintén kötelet érdemlő gazdájának patkóbélig.
    Ha egyszer sikerül majd kikukkantanod az aktuális seggnyalásra kijelölt célpont farpofái közül, talán feltűnik a valóság neked is. Bár a lobotómia kizáró ok az igaz, talán jobb lesz neked ott a fingfelhőben…

  • Llanfair

    2014 január 27
    12:24 du.

    küszküllö: Látom feledékeny. Ez a házelnöktől idézet.

    Látom,figyelmetlen:”Ami Kövér Lászlót illeti-biztos voltam benne,hogy lecsapnak rá-,kis gond van a párhuzammal.”
    És utána következik az idézet.A házelnöktöl.

  • A kötéllel nem az igavonó barmot kötözték a küszküllőhöz?
    Küszküllő, más néven járomszög. A szekér rúdjának végén levő szög, ami arra szolgált, hogy a barmok hámját odakötözzék.
    Erdélyi szó a küszküllő. Magyarországon járomszög.
    Vagyis van egy rozsdás szögünk, kötelet ad a déneske, vagy a házelnök, néhány szélsőjobbos barom is akadhat, így összeköthető a dolog.

  • Fuser
    2014 január 27
    2:13 d
    Ilyen erővel Gyurcsny is megérdemli a kötelet, mert néhány év alatt milliomos lett! Miből?
    Nem volt cége, csak mutyiott (kedvenc szavatok)
    Őt és néhány társa, valóban megérdemelné….

  • küszküllö: Nem látok gondot. Minden aljasságot embertelenséget maguknak tartogatnak. Azután kreálnak egy erkölcsi „játékszabályt”. Persze cinkkelt kártyákkal.
    Nem vagyok figyelmetlen. Nem érdekel ez a cirkusz, nem figyelem. Ahol a Fidesz részt vesz, becsületes játék nem lehet. Bundameccs nem érdekel. Sőt azt is becstelennek tartom, aki bundameccsre fogad.
    Aki kötelet emleget ne vinnyogjon ha más is emlegeti.
    Viccesnek tartom, hogy egy kurva visit ha b@sszák!

  • Ezek a hüjje jobberek még a saját szemüknek sem hisznek ha imádottjaikat éri némi kritika.
    Ha elibük tenné valaki a bajszos régi munkakönyvét , benne az MSzMP Központi Bizottságának Párttörténeti Intézetének , mint munkáltatónak a pecsétjével , arra is azt mondanák hogy a Gyurcsányi találta ki.
    Ezek nettó idióták.

  • Jimbo-Jombi maga annyira sötét hogy ha kinyittya a száját akkor az ott lévő sötétség kijön és bevilágíttya az ábrázattyát.

  • Kuszkullu sokat okoskodsz. Nem tűnik fel neked ?
    MErt másoknak igen.

  • A ciántablettát osztogatni akaró kuncze, az belefér?

  • Olvasó
    2014 január 27
    10:38 de.

    Pontosan, ahogy írtad, kedves Olvasó 🙂

  • Ezek a fideszes figurák rettenetesen félnek Gyurcsány F-tül.Miért?Mert benne látják a potenciális ellenfelüket.Szeretném a fideszesek figyelmébe ajánlani,hogy Gy.F.Europábn és Amerikában is elismert személyiség volt.Ö bemerte vallani a hazudozást,nem ugy,mint a fideszesek.

  • Kötelet emlegetni és igérni csak a házelnöknek szabad.A baloldalon ez tilos.

  • Szerintem is nagyon félnek Gyurcsánytól, tul. képpen az egyedüli ellenfél ő. Valószínű, hogy nem találtak fogást rajta, mert ha találtak volna, már börtönben ülne. Szegény érv, hogy miért nem költözik ki az Apró-villából. Ebből látszik, nincs mibe belekötni vele kapcsolatban. Gyurcsány már megteheti azt a luxust, hogy igazat mondjon, kertelés nélkül fogalmazzon. Ez hatalmas előny a hazug, képmutató, mindenkit lóvá tevő fideszes bagázzsal szemben, mert a hazug embert… csak idő kérdése.

  • MIért nioncs igazi baloldal?
    Mint a görög Syrysa!
    Antikapitalista,antiliberális,eu-és tökésellnes!
    Milliok tódulnának mögéje!
    Ezt én mondom,pedig aki nálam jobboldalibb,leesik a székröl!

  • Figyelő
    2014 január 27
    3:56 du.

    Kedves Figyelő, örülök hogy végre megszólított, már azt hittem nem vagyunk beszélő viszonyban! Lassan elszívhatnánk a békepipát!
    De hogy reflektáljak arra is amit írt, látja ez az egyik óriási különbség, a baloldali politikusok is mutyiztak (kedvenc szavunk) de ők csak milliomosok lettek belőle nem milliárdosok. A két oldal pofátlan tisztességtelensége között nagyságrendbeli különbség van. Konkrétan Gyurcsányról amit ír, az egész egyszerűen nem igaz! Még politikusi karrierje előtt lett milliomos mint üzletember, miniszterelnöksége alatt pedig nem gyarapodott ellentétben Orbánnal aki a rendszerváltás óta az egyetlen miniszterelnök aki regnálása alatt lett milliárdos a havi másfél milliós fizetéséből. Ezek tények! Ahogy az is tény, hogy nem csak Magyarországon de egész Közép-Európában nem talál még egy miniszterelnököt aki az 1900 fős szülőfalujában, a saját háza mellé stadiont, és az új hír szerint szállodát illetve repülőteret építtet! Repülőteret!!!! Egy alig kétezer fős faluba!!!! A hír nem kacsa lévén az illetékes szervek kiadták a szakhatósági engedélyeket. Feltudja fogni ennek az abszurdumát de még inkább tragédiáját?! Itt vagyunk Európa közepén, a XXI. században, mint EU-s ország, és egy megalomán, őrült vérszopó ül a nyakunkon aki a Türkmén Basi arcátlan cinizmusával és módszereivel költi a mi pénzünket a saját és haverjai hobbijaira miközben négymillió ember él a létminimumon vagy alatta és abból másfél konkrétan, napi szinten éhezik. Ez a magyar valóság kedves Figyelő!

  • Fuser
    2014 január 28
    9:15 de.
    Írtam én azt, hogy Gyurcsány milliárdos lett mint miniszterelnök? NEM!
    Arról írtam, hogy ez pacák kötéllel volt fenyegetve, mert 3 év alatt milliomos lett.
    Ja, és Gyurcsány kora hamar letünt, mert megbukott.
    Orbán millióiról, csak az ellenzéktől hallottam, tehát az ilyen „igazságok” mindig labilisek.

  • Geyza

    2014 január 27
    5:48 du.

    Kuszkullu sokat okoskodsz. Nem tűnik fel neked ?
    MErt másoknak igen.

    Közönséges pufajkás vagy,prolikám.

  • na, kezd alakulni a máz lepergése:
    pufajkás…prolikám…
    én meg lenin-fiú vagyok 😀

  • Figyelő
    2014 január 28
    11:30 de.

    Jól van na! Tényleg nem azt írta!:)

  • Ille István,mi értelme van annak,amit Geyza csinál?Vagy ez a feladata?

  • küszküllő: nem gondolom, hogy ez a feladata lenne. feladata itt erős et-nek van. vagy bodának.
    csak élvezi, hogy cuppannak rá 😀

  • Jimbó,Figyelő,Küszküllő!

    Örüljetek,hogy írhattok,engem már háromszor törölt Ille
    minden ok és figyelmeztetés nélkül,azt hiszi én vagyok a rossz szellem…..bár nélkülem is megírjátok a véleményeteket,meg más cikkeknél egyre több új hozzászóló!.
    A lényeg az,hogy ahol nem lehet ellenvetés ott biztos a
    győzelem(?)…..azt hittem a véleménycsere a cél és nem
    a feltétlen helyeslés,lehet,hogy tévedtem?…..

  • ILLEEeee..HEHehehee..Lenin-fiú lettél ? :DDDDD
    A fekete bőrsatyakot hol hagytad ?
    Mert annékül a Lenin-fiú csak félkarú óriás !

  • Látom Kuszallónak nem tetszik a kovász.
    Őreg. Ha nem tetszik a kritika , netán nem BÍROD a kritikát , akkor mars vissza a Szt.Korona rádióra.
    Ott összeszedheted megtépázott egódat.
    Gyere vissza akkor és majd újra megkapod ami jár.

  • Azoknak, akik most az MSZP-vel kapcsolatban „köteleznek”..

    http://propeller.hu/itthon/2862798-mszp-hir-tv-elismerte-hogy

  • boda, a választás a magáé volt. mivel továbbra is személyeskedett, sértegetett, nem engedtem ki a fórumra.véleménye, természetesen, lehet. ha a közösség számára elfogadható formában nyilvánítja ki, meg is fog jelenni.
    ellenkező esetben megtarthatja magának.
    további kérdés?

  • Tovabbi kerdes: az onkenyeskedes(moderatorkent) belefer a demokraciaba??? Szerintem, nem, de hat ez mar csak jellemzo erre a forumra.

  • jimbo: a demokráciába sok minden belefér. még az is, amit a 2/3 elkövet. amúgy ki mondta, hogy demokrácia van?

  • JIMBO-JOMBI azthiszi hogy itten demokrácia van pedig áádehogy.
    Pedig emiatt jár ide !!
    Demivelhogy itten olyan nincs , okafogyottá vált JIMBO-JOMBI ittléte.
    Csakhogy a nyakát erőssen szoríjja a lilabocskaikabát nyakravarrott zsinórzattya , ezzé csökken neki az agyműködése s nemjön rá.

  • Gay-za,Ille!
    Hogy a phobiatokat egy kicsit bovitsem, tudatom. hogy csinaltattam egy szekelykaput. Ezen ragodjatok a bocskaim mellett.

  • jimbo: dicséretes, nagyon dicséretes! dekorációnak tényleg jó, a szomszédot, akinek csak távirányítós kapuja van, biztosan megüti a lapos guta 😀 oszt a motívumok jelentését érti-e, komám? hát a rovásírást? és azt tudja-e kend, miért jobbról balra fut? nem? na, idefigyeljen, turulban született ősmagyarom: mert ugyi, rovásírást késsel rótták, botokra. a botot bal kézzel fogták, és a bot hegyétől kezdték a rovást. mert, ugyi, kicsit zavaró lett volna, ha balról jobbra kezdvén, egy összetett mellérendelő mondat befejezésére elfogyott volna a bot 😀
    bár pusztaberkiben láttam pár olyan, 1700-as évekből származó sírkövet, ahol a kőfaragó rosszul számította ki a felület szélességét, de ő nemes egyszerűséggel a következő sorban folytatta, valahogy így?
    itt nyugszik nemes és nemzetes piskatorius rozá
    lia asszony, ki meghala az úrnak

    beláthatja, hogy egy másik boton folytatni a rovást – különösen, hogy akkor még a könyvtári katalógus nem létezett – meglehetősen babrás lett volna 😀
    amúgy, ékezetes karakterkészletre mikor telik? mert az, ugyebár, ingyé van, de egy székelykapu azért levette a nyugdíját, rendesen 😀
    a bocskaiján meg rágódjon a moly 😛

    javaslom, még tréfából se buzizzon, kicsi jimbo, mert pofán lesz csapva!

  • JIMBO
    2014 január 30
    1:19 de.

    Jimbo! Tudtad, hogy Erdélyben a székelykaput sokszor praktikusan is használják, a felső részében galamb ducokat szoktak kialakítani. Ha igazán autentius akarsz lenni, esetleg te is megvalósíthatod, csak vigyázni kell, hogy mikor kevélyen ide-oda vonulgatsz alatta nehogy a fejedre szarjanak. Mert akkor pont úgy jársz mint itt a KMH oldalán…! 🙂 )))

  • Nem értem ezek az emberek nem néznek tükörbe?Mi bajuk Gyurcsány Ferenccel?Ő legalább nem hazúdott!ennyire félnek tőle?

  • A baj csak az, hogy Gyurcsány nem néz a tükörbe!

  • Fényes úr köszönöm az írását,remeknek tartom.
    Az jutott az eszembe,hogy vajon mi lehet az oka annak ha egy
    neves szívsebész
    átevez a politikai vizekre, és szószólójává akar válni amihez nemért,és vajon mit szólna ahhoz a neves doktorunk ha én is szikét vennék a kezembe és segédkeznék szívműtésnél.
    ALÁÍROGATÓK????ugyan kérem-van az a pénz–állás,

  • Mer’ Magyarország jobban tejjesítt elftársak!!

    Felfüggesztették a Magyar Akkreditációs Bizottság nemzetközi tagságát

    Az európai felsőoktatás legtekintélyesebb nemzetközi minőségbiztosítási szervezete az ENQA (European Association for Quality Assurance in Higher Education) felfüggesztette a Magyar Akkreditációs Bizottság tagsági viszonyát. A döntésről a szervezet elnöke, Padraig Walsh értesítette még január 17-én a MAB elnökét, Balázs Ervint.

    A döntés egyenes következménye annak, hogy a kormány előterjesztésére az Országgyűlés többsége elfogadta a Nemzeti Felsőoktatási Törvényt, s az abban szereplő előírásokkal megszüntette a MAB függetlenségét. A törvény gyakorlatilag kormányirányítás és ellenőrzés alá vonta a Magyar Akkreditációs Bizottságot, amely addig szakmai alapon működött és döntött a magyar felsőoktatási intézmények, egyetemek, főiskolák minőségbiztosításáról. A nemzetközi szervezet döntése két évre megvonta a MAB-tól a teljes tagsági jogot, s ez súlyos tekintélyvesztést jelez, főként annak tükrében, hogy a korábbiakban elismerésként a MAB főtitkára az ENQA alelnöke is volt.

    A kormány és a Felsőoktatási Államtitkárság a nemzetközi szervezet határozatáról nem adott semmiféle tájékoztatást, eltitkolta azt. A 2014-es felvételi eljárás időszakában, a felvételi jelentkezések benyújtási határideje előtt különösen súlyos és botrányos eljárás ez. Érettségizők tízezrei készülnek a vizsgáikra, gondolkodnak arról, hogy hová, melyik intézménybe adják be jelentkezésüket, a kormány pedig e folyamat közben nem ad tájékoztatást egy a magyar felsőoktatás helyzetét, nemzetközi kapcsolatait, a hallgatók külföldi ösztöndíj és tanulmányi lehetőségeit komolyan érintő kérdésben.

    Az MSZP azt követeli, hogy a kormány haladéktalanul tájékoztassa a felvételire készülő fiatalokat, családtagjaikat, a teljes magyar nyilvánosságot az ügy minden részletéről, egyben vállalja, hogy a kormányváltás után helyreállítja a MAB teljes függetlenségét és eljár annak érdekében, hogy ez a magyar felsőoktatás egészét megszégyenítő nemzetközi döntés mielőbb hatályon kívül kerüljön, s helyreálljon a Magyar Akkreditációs Testület tekintélye.

    Hiller István,
    országgyűlési képviselő

  • Nü, eltársak, ez a cikornya, nem a nyócegy..
    Orbán Viktor fb oldalának üzemeltetője Radnóti özvegyének a halála kapcsán feltett egy radnóti verset is a megemlékezés mellé..(Két karodban)
    Az oldal látogatóinak az egyharmada gratulált a miniszterelnök úrnak, hogy milyen szép verset írt..
    Aki nemhiszi, látogassa meg Orbán Viktor weboldalát a facen…
    Ha nem magam látom, azt hinném, valaki hülyére akar venni. de nem, ez a véres valóság, ez a Fidesz szavazóinak a szinvonala.. És ezen az sem segít, ha álmábol éjjel kettőkor is feltudja sorolni, hogy Wass Albert műveiben hágy a-betű van összesen…