Forradalom Ukrajnában, némaság Magyarországon

2014 február 22 6:33 du.66 hozzászólás

Azon kívül, hogy a magyar közrádióban leterroristázták azokat a tüntetőket, akik elfoglalták Kijevet, elűzték Viktor Yanukovich oroszpárti, autoritér elnököt és ledöntöttek egy tucatnyi Lenin-szobrot országszerte, elképesztő az a némaság, a szolidaritás teljes hiánya, ami Orbán Viktor kormányát jellemezte az elmúlt napokban. Miközben Donald Tusk lengyel miniszterelnök központi szerepet játszott a Yanukovich és a tüntetők közti megállapodás létrejöttében – melynek köszönhetően szombatra észrevehetően csökkent az utcai erőszak – Orbán Viktor megelégedett azzal, hogy közleményben jelezte: “a háttérből folyamatosan követi az eseményeket.” Még annyit tett hozzá, hogy “Magyarország minden csatornán keresztül együttérzését, segítőkészségét nyilvánította ki az Ukrajnában történtek miatt.” A kanadai konzervatív kormánnyal ellentétben, Orbán – illetve Magyarország kormánya – egyszer sem állt ki határozottan a liberális demokráciára, nemzeti függetlenségre és erősebb nyugati kapcsolatokra vágyó tüntetők mellett, akik közül 82-en meghaltak és több mint ezren megsebesültek.

Kelet-Európa Viktorai. Az egyiket már elküldték...

Kelet-Európa Viktorai. Az egyiket már elküldték…

Szégyenletes, hogy az az ország és nemzet, mely 1956 után jogosan vetette fel, hogy eltiport szabadságharcukban lényegében egyedül maradtak a nagyvilágban, még arra az emberi gesztusra sem volt képes, hogy szolidaritást nyilvánítson Maidan szabadságharcosaival. Egészen 1989-ig ellenforradalmárokká degradálták azokat, akik Magyarországon többpárti, orosz hegemóniától független demokráciáról mertek álmodni. Manapság pedig a magyar jobboldali kormány médiája terroristának nevezi azokat akik hasonlóért harcolnak Ukrajnában. A Kossuth Rádióban gondolkodás nélkül átvették és leközölték verbatim az orosz, illetve a Yanukovich kormány álláspontját.

Kossuth is foroghat sírjában.

A kanadai jobboldal viszont gond nélkül összeszedte magát és cselekedett. Stephen Harper konzervatív kormánya bejelentette, hogy nem utazhatnak Kanadába mindazok az ukrán politikusok Yanukovich körül, akik támogatták és lehetővé tették a tüntetők elleni erőszakot. “Önöket nem látjuk szívesen Kanadában. További lépésekre is sor kerülhet, amennyiben nem hagynak fel az ukrán nép ellen elkövetett erőszakkal, és ameddig nem állítják helyre a demokráciát”–nyilatkozta Chris Alexander, Kanada bevándorlásügyi minisztere.

“Véget kell vetni annak a vérlázító erőszaknak, aminek az egész világ tanúja lehetett. A rezsim felelős a saját állampolgáraik ellen elkövetett cselekedetekért”–hangsúlyozta Stephen Harper, Kanada kormányfője.

Kicsit másképpen reagált Kanada konzervatív kormánya, mint a háttérből, rideg távolságtartással figyelő magyar miniszterelnök. Orbán ma pont olyan, mint azok a fásult, kalkuláló és erkölcstelen pártkáderek akik ellen 1988-89-ben felszólalt és harcolt.

66 hozzászólás

  • Orbán,egy elmebeteg HARCOS,aki BOLDOGTALAN,HA VALAHOL BÉKE HONOL! Ha nincs ok a háborúskodásra,akkor KERES MAGÁNAK ELLENSÉGET! Ha nem találna élő személyeket,akkor FANTOMOKKAL KÜZD,ahogy az ápolt uralkodók szoktak…

  • Pontosan van megfoglamazva a cikk, bar kicsit enyhen. Ezek a rohadekok nemcsak az orosz verbatumot vettek at hanem – nyugodt lehetsz – gondosan ciciztek orakon keresztul, mit diktaljanak be pontosan a Kossuth radionak (szegeny Kossuth, Uristen, pont az o nevet viseli ez a szennyradio), amit ok persze pontosan szo szerint kozoltek. (Meg a tobbi is, kozpontositas van elvtarsak). Mara Europa (nem az EU, hanem a kontinens) minden vezetoje megszolalt, meg persze minden mas orszag vezetoje, hogy elitelje a nepirtast. Kiveve Orbant, persze. Mit szolna Putin? Szegyen.

  • Fenyvesi Glória

    Nem igaz, hogy a Magyar Kormány nem fejezte ki rosszallását az ukrán hatalommal szemben. Sőt, Orbán Viktor személyesen ellenőrízte, hogy a határ menti települések Intézményeiben felkészüljenek a menekült áradatra…

  • Fenyvesi Glória

    Annál is inkább, mert magyarok is élnek ott…

  • Sajnos,aki fiatal korában azt követelte,hogy az orosz hadsereg,akik még a 1990 első felében még Magyar országon tartózkodtak,kezdjék meg kivonulásukat eredeti “hazájukba”,ma ugyan az a személy orosz ország elnökével megköti a paksi atomerőmű”felújításának” szerződését.Ez az elkötelezettség “csak”egy enyhe rosszallást,enged a miniszter elnöknek,és terroristának nevezte a tüntetőket,akik Ukrajna vezetője ellen fellázadtak.Ezt követően a magyar-ukrán határra ment,és kérte az ott szolgálatot teljesítőket,ha menekültek jönnek, azokat engedjék át magyar oldalra.

  • Lórika,
    volt egy ilyen nevű papagájom.Azt szerettem hallgatni,mert soha nem észleltem rajta semmiféle agyi eltorzulást!

  • fenyvesi glória: hát persze. az árvíz idején meg maga mutatta meg, hogy melyik lapát homokot melyik zsákba kell tölteni.
    a képes beszédhez pedig semmi érzéke sincs lásd “virágoskert” . tudja, a dudván van a hangsúly.
    maga reménytelen.

  • emberi gesztus, EZEKTŐL?
    putyin árnyékában, putyin ölebeként?

  • ceausescu✔
    mubarak✔
    berlusconi✔
    janukovics✔
    kim dzsong un
    mugabe
    viktor

  • Csak csendben reménykedem, hogy ezen “urak” (viktorok) esetében nem igaz, hogy nomen est omen.
    orbán azért nem szólal meg, mert mit is mondhatna, ugyanis itthon is aktuálisak a kijeviek követelései (előző alkotmány, demokratikus jogállam, elnöki hatalom gyengítése, korrupció elleni harc, társadalmi egyenlőtlenségek). Ezért is hallgatják agyon a tényeket, ezért titulálják anarchistáknak Klicskoékat.

  • A fenti felirat tábla egész jó,remélem a mi Viktorunk megjegyezte,
    hogy a felépített hatalma hova van sorolva.Legyen számára intő példa ,hogy mivel jár ha korrupt egy vezető, vagy diktátori hajlamai vannak.

  • pecor: legyünk reálisak. orbán nem diktátor – ahhoz azért gyáva – csak autoriter.
    tkp. az autoriter is diktatúra, de egy diktatúra nem feltétlenül autoriter.
    autoriter diktatúrák esetében is erős a központi hatalom, de nincs olyan mértékben elnyomva a nép és különösen a gondolati szabadság, mint a totális diktatúrákban.
    orbán esetében vezetői tekintélye és más, nem demokratikus politikai kényszerek jellemzik az államhatalmat: egzisztenciális függőség, gazdasági befolyás, korrupt államgépezet, befolyásolható bíróság, stb.

  • Gloria, mi koze van a hatarszemlenek ahhoz, hogy Oraban az egyeduli europai vezeto, aki nem szolalt meg az ukran helyzetet illetoen? Ha maga szerint megszolalt, akkor kopizzon be egy linket legyen szives, szivesen megneznem, mert akkor tevedett az MTI, a Reuters meg egy csomo mas hirugynokseg is. Azt, hogy miert nem nyilatkozott tudjuk – nem ismetlem, nezd meg Oregcsaj beirasat. Te meg ne hablatyolj, a tenyekrol beszelj.

  • Nem bírom megállni, hogy ne szóljak!!! Fel vagyok háborodva, már az urak elfelejtették 56.-ot??? Csináljanak most rendet azokkal a tankokkal amiket mireánk eresztettek, és még nincsen annyi véráldozat mint minálunk volt, Nekik is kijár egy kis 56.-os forradalom, hisz sokkal többen vannak mint mi. Nekünk is úgy kellene mennünk segíteni beavatkozni a belügyeikbe ahogyan Ők segítettek 56.-ban nekünk???? Oldják meg a problémáikat vannak éppen elegen..Az üzletet, meg ne keverjük ebbe bele.

  • Öregcsaj jól látja a dolgokat,bár szerinten a fürer nem fél hogy példát veszünk ukrajnától(ugyanis a félelem az egyik EMBERI tulajdonság).
    Glória pedig lassan beláthatná,hogy át van verve (ha a fürer azt mondja csak azért nem jár strandra,mert félti a szárnyait azt is elhiszi), ideje felnőni, ha írni megtanultál, előbb utóbb a gondolkodás is menni fog, próbálkozz bátran, mit veszthetsz?

  • A Facebookon kering egy friss video a felcsúti stadion építéséről. Hát, látszik, hogy a pénz nem számít. Fa és vörösréz, grandiózus építmény, kicsit makoveczes, kicsit sztúpás, kicsit templomos,de még néhol a sidney-i opera is felsejlik; na és az utca túlsó felén, pár méterre a nagyvezír PARASZTháza. Ha belegondolok, hogy ez a sok fa szerkezet milyen kezelést igényel, s az egész fenntartás mibe fog kerülni….. Hacsak nem jut az akasztói stadion sorsára.

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Az, hogy ez forradalom e, ne siessük el, csak az eredménye döntheti el.
    Az arab tavasz sem forradalom az irányát tekintve, mert az a középkor felé kacsintgat.

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    István!
    .
    Ne enyhítsd !
    Miért lenne pusztán autoriter, aki az állami megrendeléseken kívül, az egész médiát és sajtót is birtokolja, és biztos-ami biztos létrehozott egy szörnyeteg felügyeleti szervet minden más kísérlet már eleve meghiúsítására. Van ilyen szerv mondjuk Kanadában ?
    Igenis diktátor…

  • HEHEHE…Bogdángéza…
    Bírom a humorodat 😀 😀 😀 😀

  • Ez csak Christopher új támadása Orbán ellen. Nem kell komolyan venni, ismerjük már.

  • Ukrajnával kapcsolatban miért épp’ azoknak a “baromi okos” nyugati politikusoknak a példája lenne követendő, akik annak idején Antall József többszöri figyelmeztetése ellenére sem vették időben komolyan a jugoszláviai válságot? Aztán mikor elszabadult a pokol, ölbe tett kézzel nézték, ahogy a szerb szabadcsapatok Horvátországban és Boszniában tömeggyilkosságokat hajtanak végre. Megjegyzem, Milosevity retorikájának is állandó része volt a “fasisztázás”, aztán mégis ő lett az első számú háborús bűnös.

    Én úgy gondolom, egy magyar politikus jobban felismeri a magyarok érdekeit, mint az idegenek.

  • tisztelhölgyeimésuraim: enyhíti a rosseb. csak árnyalom 🙂

  • jani: aha. egy magyar politikus, az igen. de orbán esetében nyugodtan elhagyhatjuk a politikus szót.

  • Geyza
    2014 február 23
    9:00 de.
    Én is a tiédet drusza!

  • hoppá van!
    julia tyimosenko, mihelyt kiszabadult, mindjárt hatalomra is került. első intézkedése mi volt?
    ahol meghaladja a 10%-ot a népességben nemzeti kisebbségek száma, a jövőben nem használhatják a hivatali ügyintézésben az anyanyelvüket.
    upppsz.
    a magyar polgári körök meg lóhalálában siettek orbántól segítséget kérni. másik upppsz.
    most nagy szarban van a vezér! mert hát, nem kellett volna azokat a polgári köröket – gondolom, ajándékszavazatokért cserébe – megalakítani! most, ha belekavar az ukrán levesbe, könnyen pofán csaphatják. ukrajna nem románia – bár a polgári körök ott is csúfosan pofára estek.
    ukrajnában a nacionalizmus egy csöppet nagyobb, mint itthon, bár azért valami jele itt is van.

  • Orbán rendelkezik minden olyan rossz emberi hajlamokkal tulajdonságokkal gondolkodás móddal adottságokkal,sőt orvosi papírokkal is ami egy erős diktatórikus rendszer kiépítéséhez eleddig minden diktátor rendelkezett.Az autoriter diktatúra csak egy lépcsőfokra van a totális diktatúrától .Egy percig sem gondolkodott volna a 2/3-os fölényével vissza élve ha
    nem volna Magyarország több nemzetközi szervezet tagja.
    EU-Nátó stb.Nincs olyan nemzetközi szervezet aki nem kifogásolta volna Orbán hazai és nemzetközi jog sértéseit,és áll demokráciáját. István igazad van a legtöbb diktátor gyáva,
    ha körül nézünk a nemzetközi porondon,szinte mindegyik diktátor lelécelt a felelősség elöl.-

  • Fenyvesi Glória
    2014 február 23
    12:55 de.

    “Nem igaz, hogy a Magyar Kormány nem fejezte ki rosszallását az ukrán hatalommal szemben.”
    Tedd már ide hol, mikor, hogyan! Te tényleg ennyire korlátolt idióta vagy, hogy a feketére is simán rámondod fehér csak nehogy kritika érje a gazdáidat?
    Soha nem jutott még eszedbe, hogy vannak dolgok a világon melyek nem baloldali, vagy jobboldali nézőpont kérdése, hanem a egyszerűen csak a tisztességgé, az embersége. Vagy számodra ezek ismeretlen fogalmak?

  • Magyarországon diktatúra van. Ha úgy fogalmazunk, hogy nem totális, hanem autoriter, az is az! A demokráciától nézve az autoriter diktatúra is elkeserítő és esetünkben elnyomorító. A totális – ha még egyenlőre nincs is, de az igényük rá már megvan. Csak azért nincs, mert az EU-ból évente 1000milliárdos nagyságrendet lopnak ki. Amint azt leállíttatjuk, nem fognak hezitálni, nem lesz ami miatt megjátszák magukat.

    Most kell erősíteni az ukrajnai propagandát, tájékoztatni kel a kinti magyarokat, hogy orbán leanarchista terroristázta őket, viktor testvérét akarta a nyakukon hagyni!

    REGISZTRÁLJANAK, SZAVAZZANAK EURÓPÁRA, A PUTYINISTA DIKTÁTORVIKTOROK NÉLKÜLI DEMOKRÁCIÁRA!

  • -migráns
    2014 február 23
    2:37 du.
    Kedves emigráns, ennyi hülyeséget már régen olvastam!

  • e-migráns

    Az USA-ban és Kanadában is diktatúra van. Ahol jó pénzért sajtót és egyéb médiumokat lehet vásárolni, aztán ilyen módon meg lehet határozni a közbeszédet, ott azok diktálnak, akiknek erre pénze van.

  • Egyik kutya, másik eb, egyik 19, a másik 1 híján 20, csöbörből vödörbe… Nem sorolom tovább, de nagyjából ez a helyzet mifelénk 🙁

  • Tanulhatnának a magyarok az ukrajnai fiataloktól.
    “„Annyira büszke vagyok azokra, akik mindezt végigcsinálták, akikben nem volt egy szemernyi félelem sem, hanem a munkájukat és az addigi életüket hátrahagyva az utcára vonultak. Azokra, akik a saját pénzükből vettek gyógyszereket és akik a saját egészségüket és biztonságukat is kockára tették az ügyért. Csodálom őket. Amikor a nagyapám megkérdezte „Miért kell ott lenned? Mondd meg, miért maradsz ott?”, azon kaptam magam, hogy csak egy jó válasz létezik erre a kérdésre. Éspedig: „Hogy ne lennék ott?””

  • kérdés:
    Miért zárta be Kanada kijevi Nagykövetségét? 1./bátorságból 2./gyávaságból 3./vagy mert igy akar segiteni a szerencsétlen kárpátalja magyarokon ????

  • budafok: kárpátaljai magyarok, kievben, a kanadai nagykövetség előtt, bebocsájtásért könyörögve? jól van, picinyem?

  • Ille úr, megkérem, hogy ne picinyezzen le! 195 cm magas vagyok és nem csak kosarazok .

  • budafok: az olajbogyó megfelel? vagy a kicsi huszár? ki nem szarja le, hogy mit csinál? amúgy esetleg makramézik? 😀
    ne legyen érzékeny, hanem gondolja át, mekkora marhaságot írt.

  • Már amennyire némák,hiszen a tüntetőket a közrádió terroristáknak nevezte!Gyalázat és felháborító!

  • e-migráns
    2:37

    A kárpátaljai magyaroknak meg a ruszinoknak ez a változás csak rosszat hozott. Az ukránok, bár történelmi alapon érthető lehet az oroszokhoz való viszonyulásuk, haragjukban a magyarokat is szívattyák. Persze, tisztában vagyok azzal, hogy ebben a világpolitikai nagy játszmában a nemzetiségeknek nincs jelentőségük. Ez a csörte valójában Washington és Moszkva között folyik, és a jenkik törleszteni akarnak Szíriáért.

  • Budafok
    2014 február 24
    5:45 de.Canada szolidaritást akart mutatni a felkelőkkel.
    De Ukrajnában 150 ezer magyar él és NEM tenne jót azoknak, ha a magyar kormány valamit is tenne, jobbra vagy balra.
    Ezért csendes erről a magyar kormány.
    DE eltűnt az ukrán kormány feje, szétoszlott a kormány is, most majd kiderül, mi következik.

  • figyelő: pontosabban 200 ezer, és szűkebben kárpátalján. akad egyetlen képviselőjük is a parlamentben. e képviselő a frissen-gyorsan bevezetett nyelvtörvény okán – mi szerint kisebbségnek anyanyelvén kuss van – a maga orbán elvtársához fordult, nomeg a KÜM-hez, hogy ugyan már, ha tennének valamit ez ellen! a mai napig méla csönd. az ukrán kormánynak már nem feje, aki eltűnt, mindössze csak egy tömeggyilkosságért kőrözött bűnöző.
    megértem, hogy kanadában 6 órával később követi a CET szerinti történéseket, de az nem időzóna kérdése!
    amúgy maga honnan tudja, miért kussol a magyar kormány? ne legyen már ilyen irigy, ossza meg a forrását!

  • Figyelő
    Ugye nem haragszik/haragszol meg, ha elhagyom a “néném” szót… Megkérdezném: Ez az Ille úr mindig ilyen nagyképűen zagyválgat, vagy csak ebben a blogban csúsztat keményen ? Volt szerencsém éveken át a közelmúltban cserkészkednem Kárpátalján, együtt az ottani magyar (főként református) középiskolásokkal, s megismertem a most megszüntetett kedvező nyelvtörvényt is. De akkor miért állitja Ille úr az igazság ellentétét, mi ebből a haszna? Ami pedig valóban óvatosságra inthet sokakat: ebből a laza kupi helyzetből – ismerve az ukrán “hagyományokat” – egy jókora antiszemitizmus is kicsirázhat ! (Lenin elvtárs mondta állitólag: “Elvtársak, vigyázzunk a felkeléssel!” Legalábbis igy adomáztak őseim.)

  • budafok: melyik szót nem értette? a nyelvhasználati törvény visszavonását? vagy az azzal kapcsolatos orbáni beavatkozás kérésének feleslegességét (semmi köze az ukrán belügyekhez)? vagy a kárpátaljai magyarok kanadai nagykövetség előtti könyörgésének képtelenségét?
    cserkészkedett kárpátalján? akkor már érthető.

  • Ille, Canadában 1.5 millió ukrán él. Azok tüntettek a balhé kezdeténél a követségnél.. Nem a kárpátaljai magyarok. Csak, hogy tudja!

  • Budafok
    2014 február 24
    12:30 du.
    Kedves Budafok, ILle ezen a fórumon a moderátor. Ez adja neki a nagy mellényt. Nem kell komolyan venni!

  • Figyelő: Gondolod, hogy érdekli ez a kormányt? Soha nem foglalkozott a kinti magyarokkal csak mikor politikailag hasznos volt neki. Nyugodj meg, ha többen szavaznak a baloldalra négy év múlva nem fognak szavazgatni.

  • figyelő: valamit félreértett, de alaposan. se a hozzászólások, se a cikk nem a kanadai ukránokról szól. csak, hogy tudja.

  • figyelő: téved. a nagy mellényt a mellkasom körmérete adja 🙂
    ami pedig azt illeti, hogy kit is kell komolyan venni, remélem, belátja, hogy a saját helyzete ismeretében nem éppen én vagyok a kérdéses tétel 😀

  • javaslom, olvassa el a MODEM-et. itt nincs pártpropaganda (a moderátor)

  • Figyelő
    Ahogy látod, Ille úr nagy mellényét nem csak mellkasa körmérete adja….

  • Na Llanfair mint “igazi magyar”jól megmondta…..Ő aki egyébként nem is itthon él és nem is a környező országokban(Trianon miatt) kint rekedt..magyarok között és nem üldözték el…nincs elnyomva…stb
    azt természetesnek veszi,hogy az ilyen kinti balosok szavazzanak
    akiknek semmi érdekük és alapjuk nincs rá,mármint az Amerikában és Kanadában élőknek,de a szintén ott élő
    szolidáris és régen politikailag üldözött magyarok szavazatát kifogásolja……
    A baloldal élén Gyurcsánnyal nagyon félt a kinti magyarok
    tömeges bevándorlásától,meg ugye véleményétől és joggal,mert hitvány módon álltak hozzá a történelmi múlthoz,a kintiekhez!Ezen az sem segít,hogy Mesterházy és
    Bajnai hazug
    módon próbált kint helyezkedni náluk(az ELŐBBI BOCSÁNATOT KÉRNI….)Na ki is fütyülték őket Erdélyben!!!!!
    Reméljük sem most sem 4 év múlva nem lesz a baloldal abban a helyzetben,hogy korlátozza a kintiek szavazati és egyéb jogait!!!!!

  • Budafok
    2014 február 24
    5:45 de.
    Tod, vannak a diplomáciai etikettnek bizonyos szabályai. ha egy ország bezárja a követségét egy másik államban, akkor ugyanazt mondja, mint a hatvanas évek szeneslegénye mondott az Illatos úti Hatlépcsősben: Anyád!
    Hát, ezé’ zárták be a kanadai követésget ukrajnában.

  • Bocsi, talán fordítva, az ukrajnai követséget zárta be Kanada!

  • itt hisztizik bodától kezve figyelőn keresztül budafokig mindenki, hogy a szocialisták gumilövedékei így meg úgy, de valahogy elsiklanak a kievi orvlövészek éles lövései felett.
    kinti magyarok tömeges bevándorlása? kérdezem, miért kellett bodának kimaradni a sorból, ahol az észt osztották?
    a hála nem politikai fogalom, nyuszó-muszó!
    akik meg átjönnek, azok – az eddigi tapasztalatok szerint – csak dobbantódeszkának használják magyarországot.
    ezektől félni? ugyan, kérem 😀
    de, ha már szavazati jog korlátozásról beszélünk: nem értem, hogy boda miért szavazhat? úgy tudom, hogy az elmebetegek és gondnokság alatt állók nem szavazhatnak 😀

  • Biztos hogy szavazhat?
    Lehet, hogy csak az internet használattól nincs eltiltva gyógyszercsökkentés céljából.

  • Az ukrán nép oriási része az eseményekben nem vesz részt,egy külföldröl pénzelt globalista csöcselék akarja Ukrajnát is demokráciának nevezett dekadens akolba csöditeni.
    Putyin nem fogja hagyni hogy Oroszorszéág hasa alatt egy IMF kreatura jöjjön létre,ahogy Usa sem engedte Kuba rakétáit határainál.Még jo hogy az ukrán orosz kisebbség egyértelmüen a törvényes elnök,Janukovics ur mellett áll,és a Timosenko és egyéb kreálmányok pünkösdi királysága után helyreállitja a törvényes rendet.

    Minél elöbb megszabdulnánk az EU- nak nevezett glaobalista liberálbirodalombol,annál elöbb elkerülhetnénk a Nyugat szekeréhez valo végleges kötödést.
    Vigyázat!Nemzeti érzelmekre fog apellálni a propaganda,ha UkrAJNA KETTÉSZAKADÁSKOR kÁRPÁTALJÁNK ESETLEGES VISSZATÉRÉSRÖL ÁRADOZIK.NE HIGYJÜK.

    ERÖS,FÜGGTELEN,EL NEM KÖTELEZETT UKRAJNA AZ ÉRDEK,AMELY AZ OROSZ MEDVE ÉS NYUGAT AGRESSZIV PÉNZOLDALA KÖZÖTT MEGTALÁLJA HELYÉT SZABAD,SEMLEGES,FÜGGTELEN ÁLLAMI LÉTÉBEN,AZ UKRÁN HAGYOMÁNYOKRA,A TEKINTÉLYELVÜSÉGRE,ALAPOZVA.

  • kiss pál: előző kommentjében a lakodalmas hiányolásakor már kezdtem gyanakodni, de most már – olvasván ezt a marhaságot a külföldről pénzelt globalista csőcselékről, a törvényes elnökről és a többi zagyvaságot, már nem gyanakszom: maga vagy troll, vagy megvezetett, vagy simán tudatlan.
    javaslom, erről a vonalról szálljon le, mert ugyan a demokráciában a véleményszabadság adott, de a KMH azért minden hülye véleményt nem tolerál!

  • Kisspál maga nemtudod mit beszélsz. Maga.
    Csak az vígasztalhattya hogy egy szócső sohasem duhatja mit beszél(nek rajta körösztül)

  • heheheeheheheeheheeheehehe ILLEPITYU 😀 😀 😀
    ” Globalista huligánok…….”

  • geyza: hámáméne? orbán etás is tenorpista-anarcista puncsistáknak nevezte őket, oszt most, hogy szemlátomást győztek, mélyen kussol, mert hát, ezek után milyen alapon is szólhatna bármilyen, kisebbségi magyarokat érintő intézkedés ellen (lásd: nyelvtörvény)

  • Frivula te szerencsétlen paradicsomszemű:
    Frászt akarnak a ” jenkik ” törleszteni Moszkvának.
    Jelenleg Ukrajna és azonbelül Csernobil a legforróbb pontja Európának.
    ( Talán tudod a túlfinomult miniatürizált óramű-szerű agyacskáddal mi van ottan )
    Nem véletlen hogy az USA és az EU pénzeli a volt atomerőmű biztonságos fenntartását.
    Holott Moszkvának illene , tekintve hogy a KGB idiótikus beavatkozás miatt dobta le a reaktor a fedőt.
    Tehát a látszólag periferikus Ukrajnán a fél világ szeme.
    Erre jön Tovaris Putyin ezzel a hajánál fogva előrángatott ” Eurázsiai Szövetség ” ideájával , ami méltán bőszíti a Világ civilizáltabb felét. Mégis mit vártál te tudatlan nagyokos ?
    Hogy majd elnézik hogy a ruszkik egyszerűen megveszik a korrupt ottani Viktoron keresztül az egész országot kilóra ?
    Az ukránok gyűlölik a ruszkikat és félnek is tőlük.
    Jó okkal.

  • Marcsi: Kívánok neked, de csak neked hosszú életet az Orbán kormány alatt. De sajnos igazi magyar vagyok. Lehetsz ettől zöld, kék akár narancssárga is, én akkor is igazi magyar vagyok. Pont ezért szégyellem amit az országgal csináltok.
    Egyik nagyapámat szlovák részből paterolták ki Trencsénből. Azt mondta öt gyermekének. Így alakult itt élünk tovább becsületesen.
    És így tett. Nem siránkozott nem fenyegetődzött hanem dolgozott és becsületre nevelte öt gyermekét. Addig míg Szent Horthy háborúja el nem vitte Őt a Nagymamámat és a nagybátyámat. Igen igazi magyar vagyok akár hol élek. De nem hivalkodom hanem próbálok beilleszkedni. Remélem jó “ír” is lesz belőlem. De magyarságomat aki kétségbe vonja annak szokásomtól eltérően azt mondom “nyasgem”.

  • Fuvolaöccse :
    A nyelvtörvény pedig egyáltalán nem a magyarok ellen irányul.
    Az oroszok ellen irányul , csakúgy mint Lettországvan , Litvániában és Észtországban.
    Azokban az országokban olyan helyzet volt még a nyolcvanas években is , hogy ha egy orosz felszállt pl. Tallinban a villamosra , akkor az őslakosnak át kellett adni a helyét !!!!
    Ez nem vicc , láttam a saját szememmel !
    Most az oroszanyanyelvűek azokban az országokban megtürt kisebbségé váltak. Ha nem tanulják meg választott hazájuk nyelvét , nem fognak tudni még egy villamosbérletet sem vásárolni és mehetnek visza oda ahonnan jöttek.
    EZT akarja Timosenko is , mert láthatólag elegük van már az állandósult orosz szarkeverésből.
    A magyarok meg elszenvedői jelen esetben ennek az ügynek.
    Valószínű hogy később puhítani fogják a törvényt , de az oroszok felett ( akik betelepültek oda mint a kínaiak Tibetbe ) ott lebeg a kényszerű nyelvtanulás kifent kardja.
    ( Még mindigkönnyebb egy orosznak megtanulni ukránul mint pl. lettül hehehe )

  • Kárpátlalja
    2014 február 24
    4:17 de.. Te ott élsz? Te tudsz valamit, közelről látod? Mert mi csak találgatunk. Arra felfigyeltem, hogy az első halottak között két más nemzet anarchistája volt. Persze még ez sem jelent tán semmit hiszen Bem apó sem volt magyar. De valamit még is.

  • Noszticzius Judit

    Orbán Viktor hasonlit Viktor Janukovicshoz, ukrán államfőhez, mert keletis! Ez nem jó !! Júlija Timosenko ex-miniszterelnőknő NYUGATOS és nagyon jó volt !!!!!! Nagy kár, hogy ő ártatlanul börtönben ült 🙁 :-(! korkep.sk/cikkek/kulugyek/2011/08/30/8231-ukran-szepasszony-vegezte

  • Noszticzius Judit

    Újből küldöm !!!: Korkep.sk/cikkek/kulugyek/2011/08/30/8231
    -ukran-szepasszony-vegezte

This site is protected by Comment SPAM Wiper.